Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-10 / 108. szám

% 1917. május 10. • PETŐFI NÉPE • 5 Színházi élet a krími testvérmegye székhelyén A legjobbak között Igen örvendetes, hogy a Szovjet­unió krími területe és a Bács-Kiskun között másfél évtizede kialakult test­vérmegyei kapcsolat a gazdasági és a pártélettel összefüggő tapasztalat- cserék mellett mindinkább átfogja az élet kulturális területeit is. Ennek egyik megnyilvánulásaként kölcsö-' nős rendezői cserében állapodott meg a szimferopoli Gorkij és a kecskemé­ti Katona József Színház vezetősége. A megalapozódó barátság jegyében tájékozódtunk Szimferopol színházi életéről. Ebben a nagy múltú és di­namikusan fejlődő városban két tár­sulat is otthonra talált. • Jelenet a Színészek voltak című nagy sikert ara­tott drámából. • A jobb oldali képen: társulati—közönség talál­kozó a szimferopoli Gorkij Színházban. Nemrég táv­iratot kapott a szimferopoli Gorkij Szín­ház a Szovjet­unió kulturá­lis miniszte­re és a kultu­rális dolgo­zók szakszer­vezeti elnöke aláírásával. Mindketten gratuláltak a társulatnak ah­hoz, hogy a kollektíva má­sodik helyezést ért el a szín­házak közötti össz-szövet- ségi szocialis­ta versenyben az 1976-os má­sodik félévi eredmények alapján. Ebből az alkalomból Anatolij Crigorjevics Novikov' igazgató­főrendező, aki néhány hete Bács- Kiskun megyében járt a színházi kapcsolatfelvétel ügyében, nyi­latkozott Galina Mihajlenkónak, a Krimszkaja Pravda munkatár­sának. Számunkra nagyon nagy öröm ez a hír — mondta elöljáróban. — Azt jelenti, hogy a színhá­Fényképeik a meghitt hangula­tú színházi előcsarnokban ki­mondhatatlanul is örök memen- tóként figyelmeztéfnek a művé­szi elkötelezettségre. J Az utódok ébrentartják emlé­küket a mai színházban. Ügy is, hogy a színpadon időről időre megelevenítik a történetüket, úgy is, hogy a mai színház követel­ményeit tartják szem előtt. Az októberi forradalom 60. évfordu­lójának tiszteletére tűzték műsor­ra V. Csernij: Az érkezés és a búcsú napja című művét. S a jubileumi színlapot gazdagítja M. Vlagyimirov új alkotása is, az Adzsimuskáji igaz történet. Ez a darab a hősi múltnak azt a mozzanatát idézi, amikor „égett a föld”, s az itt élő emberek nemcsak a Krím-félsziget, ha­nem az egész ország sorsáról döntöttek a tetteikkel, s ezáltal a nagyvilág eseményeinek részesei­vé váltak. A szimferopoli színház ily módon vállalja azt a külde­tését, hogy külön is szóljon a szűkebb haza történelméről, éle­téről. H. F. zunk nemcsak megtartotta jó nevét, hanem az egész ukrán köztársaságot is méltóan tudta képviselni, össz-szövetségi szin­ten a legjobbak közé kerülni nem olyan egyszerű dolog. Hiszen az országban sok zenei, drámai és bábszínház működik, „jók és kü­lönbözőek” — érdekes reperto­árral, jellegzetes hagyományok­kal és kialakult közönséggel. Fon­tos, hogy milyen darabokat hány­szor, és milyen színvonalon visz színre az együttes, közülük meny­nyi a mai szovjet alkotás, hány nézőt vonzanak az előadások. Mindezek a mutatók sokhelyütt igen magasak. Mi sem először in­dultunk a versenyen. A színház több mint 150 éves épülete a város központjában, a Puskin utcában áll. A költő kob­rának bronzkezéből sohasem fogy ki a friss ibolya- és hóvirágcso­kor, a szegfű és rózsa. A tavalyi kiemelkedő év a színház történetében. Ezzel kap­csolatban sikeres vendégszereplé­seket említett az igazgató-főren­dező Orjolban, Kisinyovban és Moszkvában. A köztársasági kul­turális minisztérium is kiemelten értékelte a munkájukat Kijev- ben, a vezető művészek kitünte­tést kaptak. A Szovjetunió Kul­turális Minisztériuma a „Színé­szek voltak” című dráma előadá­sát találta a leginkább elismerés­re méltónak. A darab azokról a művészekről szól, akik a második világháború, a német előrenyo­mulás idején ellenállási csopor­tot alakítottak, s ezen a színpa­don áldozták életüket a felsza­badulásért. Űj épületben az ukrán zenés-drámai színház 0 Szimferopol modern, szép,, méreteiben impozáns új színháza. Szimferopol- ban, nem mesz- sze a Gorkij Színháztól, a Lenin téren megnyitotta vendégváró kapuit a krími ukrán zenés­drámai színház új épülete, amelyben mind a nézők, ínind a színészek számára a leg­kedvezőbb fel­tételekét te­remtették meg. A nézőtér ezer személyes — kényelmes, puha ülőhe­lyekkel, páho­lyokkal. A levegő hőmérsékletét, páratartalmát légkondicionáló műszerek és berendezések sza­bályozzák. A falakra mindenfe­lé dinamikus hangszórókat sze­reltek fel, hogy bármelyik hely­ről kiválóan követhessék a né­zők a színpadi eseményeket. A közönség kényelmét szolgálja a tágas előcsarnok, a pihenőterem és a büfé is. Az ötszáz négyzetméteres for­gószínpad megvilágítására mint­egy másfélezer izzólámpát épí­tettek be. Az épület négy emele­te a színészeké és a kiszolgáló személyzeté. Kényelmes öltözők, próbatermek, művészszobák segí­tik a felkészülést. A technikai fel­szerelések között újdonságnak számít a „Start—120” készülék. Ennek az elektromos berendezés­nek a segítségével, az előre meg­tervezett program szerint kezeli a világosító a színpadi fényeffek­tusokat. A színházépülethez jól felszerelt szabó-, asztalos- és la­katosműhely is tartozik. Az épü­let alagsori ipari üzemre emlé­keztet. Itt helyezték el a kondi­cionáló, szellőztető és a mecha­nikus porelszívó berendezéseket és több más műszert. A beruházásból cselekvő részt vállalt 24 építő-szerelő vállalat, s a terület sok nagyüzeme. A meg­nyitás napján meghívták mind­azokat, akik itt dolgoztak. Nekik szólt a premier: Galiev „A har­madik tavasz” című darabjának előadása. L. A. I „NEM LEHET ELÉG KORÁN ELKEZDENE’ Rapcsák Tibor - kitüntetett propagandista Rapcsák Tibor, a kiskunhalasi úttörőház igazgatója már idesto­va húsz éve kapcsolódott be a marxista—leninista világnézet terjesztőinek tevékenységébe. Eredeti pedagógiai hivatásának megfelelően többnyire a fiatalság politikai ismereteinek bővítésé­ben működött közre. Az úttörő­ház vezetése mellett a városi marxista—leninista esti középis­kola előadója, ő a kísérleti jel­leggel megszervezett kétéves kép­zésű tanulócsoport osztályfőnöke. Eredményes és áldozatkész társa­dalmi munkájáért a közelmúlt­ban megkapta az Oktatásügy ki­váló dolgozója kitüntetést, és ez­zel egyidőben vette át a megyei pártbizottság elismerő oklevelét 15 éves propagandista munkás­sága alkalmából. Beszélgetésünk során az ifjú­ság politikai felkészültségének fontosságáról ejtettünk szót. Rap­csák Tibor véleménye szerint a fiatalok társadalmi elkötelezett­ségre való nevelését, a közéleti szerepre való felkészítését nem lehet elég korán elkezdeni. — Ezt a tapasztalatomat az út­törőmozgalomban szereztem — magyarázta. — Egy-egy őrsveze­tőképző tábor résztvevői közül ma már meglehetős biztonsággal ki tudom jelölni azokat a gyere­keket, akikkel a későbbiekben majd KISZ-titkárként, ifi-vezető­ként, illetve közéleti emberként találkozhatunk az életben. Mint propagandista, többnyire az ifjú­sággal foglalkoztam. 1970-ben ja­vasoltam első ízben, hogy szer­vezzük meg a KISZ városi szer­vezeteiben tevékenykedők politi­kai képzését. Ez volt Kiskunha­lason az első, fiatalokból létre­hozott marxista—leninista közép­iskolai osztály, amelyet évről év­re újabb követett. A képzés eredményességét mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy a hallgatók közül ma már igen so­kan vezető beosztásban dolgoz­nak. Az eltelt időszakban több mint 250-en ismerkedtek meg a munkásmozgalom történetével, s a politikai tudományok alapjai­val. — Aki hivatásának tekinti a propagandamunkát, nem eléged­het meg a tankönyvi ismeretek puszta átadásával. Éppen ezért fontos, hogy egyetlen pillanatra se feledkezzünk meg az embe­0 Rapcsák Tibor 1910-ben szer­vezte meg Kiskunhalason a vá­ros első, fiatalokból álló marxis­ta-leninista középiskolai osztá­lyát. (Pásztor Zoltán felvétele.) rekről, különösen a fiatalokról, akik számára a tudást közvetít­jük. Én ezt nagy feladatnak tar­tom. A foglalkozások megkezdése előtt már jó egy órával ott va­gyok az osztályteremben, és itt minden hallgató megkereshet egyéni vagy közösségi problémái­val. Ezekből a beszélgetésekből, na meg az üzemekben, munka­helyeken tett látogatások tapasz­talataiból igen sokat tudok ka­matoztatni, hiszen ismerem a „diákjaim” érdeklődését, foglal­kozását, az embertársaikhoz va­ló kötődésüket. Talán ezért is van az, hogy igen jó elvtársi, ba­ráti kapcsolataim alakulnak ki hallgatóimmal... A propagan­dista társadalmi munkában vég­zett pártmegbízatását azért sze­retem, mert a világnézet oktatás és nevelés igen körültekintő, sok­rétű és lelkiismeretes munkát kíván. Ennek eredménye közvet­lenül tapasztalható, és ez a si­kerélmény egyfajta biztosítéka is. \ P. M. Térkép a rákbetegségek terjedéséről A szocialista országok szakem­berei térképet állítanak össze a különféle rákbetegségek terjedé­séről. A rák-atlasz összeállítása a program szerint 1980-ban feje­ződik be. Egyebek között bemu­tatja majd a betegség gyakori­ságát, a környezeti tényezők ha­tását a rák különböző fajtáinak kialakulására, valamint az on­kológiai szolgálat fejlődését a szocialista országokban. A rák­térkép feltünteti majd, hogy a betegség milyen mértékben ter­jed a lakosság egyes etnikai ét szakmai csoportjaiban. Az atlasz lehetőséget nyújt ar­ra is, hogy a szakemberek meg­vizsgálják a rák keletkezésével kapcsolatos különféle hipotézise­ket. A szovjet szakemberek pél­dául már a munka során fel­hívták a figyelmet az ibolyántú­li napsugárzás és a bőrrák közöt­ti összefüggésre. A ráktérkép *összeállításának munkáját a moszkvai onkológiai központ irányítja. (BUDAPRESS—APN) (24.) — Az én nevelésem. — Nagyot húzott a nadrágszíján, igazított egyet a nyakkendőjén, és bele­bújt a zubbonyába. — Na, áldá­som rátok, a gazdánk már biz­tosan türelmetlen, tízre Pesten kell lennie. Intett a két fiatal tisztnek, akik nyitogatni kezdték a szka­fanderük villámzárait, és kilé­pett az öltözőből. A lépcső alján csaknem beleütközött Méhes szá­zadosba. — Szevasz nevetett rá a lakli legényre. Hajnalban hallotta, hogy az újoncok egymás közt Jákob létrájának hívják Méhest. A százados megállította: — Éppen utánad kosiatok, dru­szám. Most beszéltem Pesttel, valami Tatár nevű ipse keresett odafönt telefonon, azt hitte, hogy ma ^ már nem mégy visz- sza. Sürgősen el akar érni, hívd fel. — Kösz! — bökött a tányér­sapkája ellenzőjéhez Simon. — Majd meghálálom ... Futásnak eredt, s az épület sarkánál utolérte a jeepet, amely a hangárok felé cammo­gott. Felugrott a hágcsóra, és odaszólt a pattanásos képű tize­desnek : — Ugorjon már át velem a túloldalra, oda a helikopterhez, kollégám. Az álmos szemű fiú meglepet­ten bámult rá, de rögtön vi- gyázzba kapta magát ültében: — Értettem. — Gázt adott, a jeep megugrott, éleset kanyaro­dott, és eliramodott a füves tér­ség felé, ahol indulásra készen óriási szúnyogként állt a pa­rancsnoki helikopter. Mit akarhat Tatár? — hunyor­gott Simon az erős napfénytől. — Sürgősen akar beszélni... Tegnap még nem tudta? Fontos lehet, ha erőt vett a telefon­utálatán, és méltóztatott felemel­ni a kagylót. A négyes kifutón meglódult egy MÍG csillogó teste. A haj­tóműből kizúduló gázoktól szin­te átlátszatlanná hevülve reme­gett mögötte a levegő. * — Salamon elvtárs meghagy­ta, hogy ne zavarjam. — Várok, van időm — mo­solygott rá Erika a kövér tit­kárnőre. — Hová ülhetek? — Ahová tetszik — húzta fel ceruzával meghosszabított szem­öldökét' a nő. Erika még barátságosabban mosolygott: — Köszönöm. — Elsétált aszó­ba sarkába, és kényelmesen el­helyezkedett a kopottas plüssfo- telban. — C, itt nagyon kelle­mes, éppen elér még a ventillá­tor szele. Amíg komótosan cigarettára gyújtott, magán érezte a kövér nő lapos pillantását, ahogy min­dent megnézett rajta, mint mind­annyiszor, ha Salamonhoz jött, és itt várt pár percet. Ez a zsí­ros tyúk sejti, vagy talán tudja is, hogy ő tetszik Salamonnak, s biztosan minden alkalommal felmegy a vérnyomása, mert nem engedheti meg magának, hogy udvariatlan legyen, vagy ami még inkább szíve szerint való lenne, hogy kidobja innen olyas­féle szöveggel, hogy Salamon elvtárs most sem ér rá, és azt se tudhatja, mikor fog ráérni. Barátságos arccal nézte a kö­vér nőt, aki visszatemetkezett az iratai közé, majd — legalább másfél percébe telt, amíg ezt ki­találta — szórakozott mozdulat­tal fordított egyet a ventilláto­ron, hogy másfelé fújjon a sze­le. Erika újra elmosolyodott. Kettőjük közül így is csak ez a tehén fog izzadni. Keresztbe vetette a lábát, hadd csússzon fel a szoknyája. Micsoda hur­kák lehetnek ennek a nőnek a térdhajlata felett... A belső szoba kinyílt, és Sa­lamon magas, szikár figurája jelent meg a küszöbön, a meleg miatt zakó nélkül, frissen ke­ményített ingben, nagy köves tűvel a nyakkendőjén. Horpadt arc*: anesterséges volt a meg­lepett mosoly: — Csókolom a kezét, nem is mertem remélni, hogy ilyen ked­ves vendég... Fáradjon be, asz- szonyom. Erika kezet nyújtott, hagyta, hogy Salamon két tenyere közé simítsa az ujjait s el se enged­je a kezét, amíg be nem tessé­keli a szobába. — Parancsoljon velem, miben lehetek szolgálatára... — Most gyengéden Erika könyökéhez nyúlt, hogy odavezesse a vörös dohányzógarnitúra pamlagához. — Bizonyos vagyok benne, hogy ismét valami nehéz feladat elé állít. Vagy tévednék, és egyszer végre a személyemnek szól a lá­togatása? Erika sajnálkozó fintort vágott: — Csalódást kell okoznom magának,, nem tévedett. — Elő­vette retiküljéből a táviratot, és úgy adta oda Salamonnak, hogy összeérjen a kezük. Salamon most bele fog nézni a szemébe... Igen, így, ez a mély pillantás szinte hagyomány már. Átfutja a táviratot, és rögtön összeráncolja értelmes homlo­kát ... — Rézlemez! Asszonyom, ked­ves Erika, miért nem kéri mind­járt a brit koronagyémántokat? Maga legalább úgy tudja, mint én, hogy a rézlemez készletgaz­dálkodás alá vont cikk, magya­rán mondva zárolt anyag ... Erika félrehajtotta a fejét, s ártatlan-nagyra nyitotta a sze­mét: — Hát magához fordulnék, ha nem ilyen nehéz kérdésről lenne szó? Csak ahhoz jöhetek, akinek van puvoárja, hogy intézkedjen. Salamon letette az asztalra a táviratot, s hosszú ujjaival fá­radtan szétsimította magas hom­lokán a redőket: — Terhes hatalom ez, higgye el nekem. Az elődöm két évig csinálta, és idegszanatóriumban kötött ki. Import lemezáruval gazdálkodni, minden egyes alka­lommal körültekintően mérlegel­ni... f — Nem magára bízták volna, ha nem ismerik. Engem nem kell meggyőznie, hogy nehezebb a dolga, mint egy diplomatának. — Erika közelebb hajolt a férfi­hoz. — El kell intéznie, nekem ez nagyon fontos. A férfi pillantása megállt a térdén. — Tudja, mit javasolnék? Be­széljük meg ezt odalent. Itt van szemben ez a kedves kis esz­presszó. Üljön le velem tíz perc­re, megiszunk egy kávét. Hány­szor kértem már ... Erika elmosolyodott, és kiné­zett az ablakon: — Előbb-utóbb sort kerítünk rá. Majd ha egyszer mindkettőnk ideje úgy alakul. — Szembefor­dult Salamonnal, és mindjárt el is kapta róla a szemét: — Ha én leülök magával, nem tíz percre akarok leülni. — Ügy nyúlt a re- tiküljébe, hogy ideges legyen a mozdulata. Előhúzott egy cigaret­tát, de nem vette a szájába. — Majd egyszer ... talán nem is sokára. Most időre kell mennem. Az autójavítóban már kész a ko­csim, ha. jelkések, csak ebédidő után adják ki. , A férfi pillantása még egyszer végigsimogatta a térdét. Sala­mon igazított egyet a nyakkendő­jén, felkelt, és odament az író­' asztalához. Felütötte határidőnap­lóját, és alsó ajkát beszíva bön­gészte hosszú másodpercekig a jegyzeteit. — Hat mázsát adhatok — szó­lalt meg kisvártatva. — Látta az utasításomat —- vont vállat kedvetlenül Erika. — Nyolc mázsát követelnek tőlem. Salamon még mindig a jegy­zeteit nézte: — Hatnál többet sehogy sem utalhatok ki, meg kell értenie. Erika rövidetsóhajtott: — Mit csináljak?... Ezért is nagyon hálás vagyok magának. Felkelt, összekattintotta a re- tikülje zárát. Hát ez a manőver tökéletesen sikerült. Király azért kért nyolc mázsa rézlemezt, mert négy mázsa is elég neki. Két má­zsával így is többet kap... Odalépett az íróasztalhoz, és Salamon felé nyújtotta a kezét. A titkárnője előtt nem meri megtenni, de most hosszan a szá­jához fogja szorítani a kezét, és mélyen beszívja a parfümje il­latát ... * Leilei kinyitotta a párnázott ajtót, és bólintott Beckernek, hogy bejöhet. Megérdemli ezt a gesztust, ügyesen állította össze a feljelentést. — Foglaljon helyet, Becker elvtárs. Felemelte íróasztaláról, és át­nyújtotta Beckernek a fogalmaz­ványt. — Nincs hozzátenni valóm, ez így jó, ahogy van. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents