Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-06 / 105. szám

1977. május 6. • PETŰFI NÉPE • 5 [színházi BEMUTATÓ KEC Furcsa pár Neil Simon Furcsa pár című háromfelvonásos vígjátékát mu­tatta be az elmúlt pénteken Kecskeméten, a Katona József Színház. E minden tekintetben könnyű darabot a társulat ve­zetősége abból a célból illesztette a színház műsortervébe, hogy a közelmúlt premierjeinek „szá­razságát” feloldva, egy kissé a közönség „kedvében járjon". Ügy tűnik, erre a lépésre va­lóban szükség volt, mert az a harmonikus összhang, amely a Katona József Színház és. a kecs­keméti nézők között az elmúlt évek során kialakult, néniképpen megbomlani látszott. Az ok amennyire egyszerűnek tűnik, olyannyira bonyolult is: míg a társulat értékes, tartalmilag és művészileg egyaránt igényes be­mutatók sorát tartotta, addig egy kissé megfelédkezni látszott á színház másik alapvető fontossá­gú feladatáról, a szórakoztatásról. Tulajdonképpen a kettő megbil­lent egyensúlyáról van szó, mert hiszen nem kétséges, hogy a mondanivaló és a szórakoztatás sajátos vegyülete szükséges ah­hoz, hogy a közönség minden rétege megtalálja az igényeinek megfelelő előadásokat. Ez nem­csak Kecskeméten van így, ha­nem az ország összes többi „egy- színházas” városában is. A vidéki társulatoknak ezért nemcsak az évente bemutatandó darabok összeválogatása alkalmá­val kell szinte patikai mérlegen kiméricskélni a gondolatokban gazdag, illetve a szórakoztató da­rabok lehetséges arányait. Ugyanilyen lelkiismeretes és kö­vetkezetes mérlegelést kell el­végezni mindén egyes rendezés alkalmával is. Hiszen — az utób­bi évek tapasztalatai ezt jól tük­rözik — a közönség körében mind erősebb a differenciálódás. A kulturális fejlődés örvendetes eredménye az, hogy egy rosszul vagy lélektelenül megrendezett vígjáték, operett éppen olyan erős ellenszenvet vált ki a szín­ház igényes baráti körében, mini az, amelyik a közönség többségé­nek jelenlegi befogadóképességét nem veszi számításba. Amaz mű­vészileg, emez pedig hatását te­kintve nem töltheti be feladatát, ■üli» .'»ftnági méri i - ■- jUjjr-» p^j rrtcin r •. A Furcsa pár bemutatása tehát a közönség és a színház közötti barátság felhőinek eloszlatását célozta. A premier sikere azt tükrözte, hogy a nézők jó szívvel fogadták a társulatnak a hagyo­mányos előadási formákat fel­elevenítő gesztusát... Neil Simon darabjáról csak annyit, hogy a világot bejárt mű a könnyű időtöltés tipikus szín­játéka — két brilliáns techniká­val megírt szereppel, egy kevés valóságfedezettel, némi általános érvényű tanulsággal. Ez utóbbit talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy a kispolgári életforma hom­lokegyenest ellenkező karakterű figurában is testet ölthet: a fel­színes bohémkedésben vagy az aprólékos alaposságban egyaránt ugyanaz a tartalmatlan, sivár és az értelmes emberi életet elsor­vasztó társadalmi szokásrendszer testesül meg. Az előadást Rüszt József ren­dezte, aki az erre alkalmas írói alapanyag hiányában ezúttal fél­retenni látszott a tőle megszokott elemző gondolkodást, a szöveg sajátos, egyéni értelmezését, és a vígjátékot szinte a maga szárnya­lására engedte. A jelek szerint nem túlságosan mélyedt bele a játék, a szerepek sajátos pálya­ívének módosításába, s hagyta, hogy a színpadon hadd alakuljon minden az írói fantázia által megszabottak szerint... A né­zőtéri nevetések forrásává ezért elsősorban a szövegi poénok, a helyzet- és j|ellemkomikum el­mondott csattanói váltak, s az előadás így nem sokkal lett gaz­dagabb annál, amit a Broadway nagysikerű szerzője maga is ki­agyalt. A tempós, a hatvanas éveket idéző jó" rock muzsika, néhány geg, színészi-rendezői öt­let elégnek bizonyult ahhoz, hogy a bemutató közönsége harsány nevetéssel kísérje végig az elő­adást. □ □ □ A zajos, kissé harsány neveté­sek kiváltásában a színészek, el­sősorban a két főszereplő; Fekete Tibor és Major Pál jeleskedtek, akik a legegyszerűbb és legké- ' zenfekvöbb eszközökkel igyekez­tek minél több derültséget fa­kasztani a nézőtéren. Hogy e buzgólkodásuk olykor-olykor már túlzásba csapott át, az már más kérdés, ezt talán a játék felsza- badultságának izgalma okozhatta. Major Pál a szerep logikája el­lenére bárgvúbbá, a kelleténél is ütedöttebre formálta Félix Un- gert, az elvált férjet, elfeledkez­ve a figura lélektani-emberi va­lóságáról. Fekete Tibor viszont harsány dühöngéssel ellenpontoz­ta társa látszólagos ügyefogyott- ságát, Sok esetben találóan élezve ki a helyzeteket, máskor viszont üresen csengő mondatokat hang­súlyozva. Mindkét szerep a hely­zet és jellemkomikum adottságai mellett ü mindennapok valóságá­nak igazságából táplálkozik — ki ne tudná, hogy a válás után magukra maradt házastársak vi­dámkodásában mennyi keserűség és szorongás munkálkodik. Ala­kításukból ennek érzékeltetése hiányzott leginkább. □ Q □ A férfiak „ellenpárjait” az elhagyott, de életvidám asszonyo­kat Gwendolinet és Cecilyt Jab- lonkay Mária és Tornyuy Magda játszották — hasonlóképpen bur- leszk felfogásban. Az igazi de­rültség forrása az, mikor arra döbbenünk rá, hogy a valóság lám mennyire hasonlít a színpad világára. Lehet hogy az Ameri­kában élő angol nők épp ilyen szókimondók és céltudatosak a # A heti pókerparti résztvevői. (Juhász Tibor, Mezey Lajos, Gyulai Antal, Budai László és Fekete Tibor.) (Méhes! Éva felvételei) férfiak megszerzésében mint ők, — bár én kétlem, s talán ez le­het a zavar forrása. Végezetül a kártyaparti törzs­társaságáról kell még szólnunk; Juhász Tiborról, Mezey Lajosról, Gyulai Antalról és Budai László­ról, akik a humor görbe tükrén át vetítve személyesítettek meg egy-egy többé-kevésbé jellegze­tesnek tűnő amerikai átlag-kis­polgárt. A díszleteket Szászfay György, a jelmezeket Poós Éva tervezte. Pavlovits Miklós • A Furcsa pár főszerepeit Fekete Tibor és Major Pál alakították. • A jobb oldali képen: Félix Unger és az elhagyatott asszonyok (Tornyay Magda, Major Pál és Jablonkay Mária). Pajtások! Vége felé járunk az úttörőévnek. Egyre több tudósí­tást kapunk seregszemlékről, ver­senyekről és ünnepélyekről. Ezen a héten tudósítók, csapatkróniká­sok leveleiből közlünk összeállí­tást. Soraik nyomán kirajzolódik, hol, mire készülnek, mivel fog­lalkoznak a csapatok, az úttörők. Hetényegyházáról írt Nagy Ag­nes. Az elmúlt napokban kulturá­lis seregszemlét tartottak csapa­tuknál. Ügy állították össze műso­rukat, hogy a pajtások ügyességé­re, rátermettségére fény derüljön, a közönség — a szülők, rokonok és ismerősök jól szórakozzanak. Ezt maradéktalanul elérték — va­lamennyi jelenetet, szavalatot, gitár-, orgona-, és fuvolaszóldt nagy taps követett. „Közlekedési őrsök” részére rendeztek kerékpáros közlekedési versenyt az úttörőház ifivezetői Kiskunhalason. Kétszázan vettek rajta részt! A legjobban szereplő nyolcvan úttörőt jutalomképpen Budapestre vitték — írja Zsip- mond Károly ifivezető. Jártak a Ferihegyi repülőtéren, megnéztek egy MALÉV-gépet belülről . is. Később a Közlekedési Múzeumot keresték fel, majd szórakozásként metróztak. Jól sikerült színházlátogatásról ad hírt levelében Valaczka And­rás Apostagról. Mint írja, évente 3—4 alkalommal jönnek a kecske­méti színházba a csapat tagjai. Legutóbb operettet láttak, nagyon tetszett nekik, különösen a cím­szereplő! Most úgy döntöttek, hogy a budapesti operába láto­gatnak el néhány alkalommal, bérlettel. Nagy az érdeklődés — írja Bandi —, ez ideig negyven­ötén jelentkeztek nézőnek. Sporteseményről ír levelében Hai'asi Márta Soltvadkertről. Is­kolájukban rendezték meg a kis­kőrösi járás úttörőinek labdarúgó­versenyét. Nyolcvannyolc úttörő érkezett erre az alkalomra 14 is­kolából. A résztvevők miután el­mondták az úttörőolimpia eskü­jét, meghallgatták Makó Gyula járási szakfelügyelő beszédét, amelyben a sportszerű versenyre hívta fel a figyelmüket — meg­kezdődtek a mérkőzések. A nagy­pályán mérkőző csapatok közül a kecellek az első és a kiskőrösi Petőfi iskolából érkezettek a második helyen végeztek. Akik a kispályán rúgták a labdát, szoros küzdelemben voltak: elsők a solt- vadkertiek, másodikok az akasztói úttörők lettek. Szorgalmas tudósító írta a kö­vetkező levelet Páhiból: Supka Eva. Most Csepelre indulnak is­merkedni azokkal az emberekkel, akik meghívták őket, látni ha­zánk egyik ipari centrumát. Él­ményeikre mivel a hét végén ke­rül az utazásra sor és bizonyára küldenek majd beszámolót — visszatérünk még. Miska bácsi Bácsalmáson — ez lehetne a címe Oriold Károly bácsalmási tudósítónk levelének. Két napot töltött a rádióból is­mert, a népszerű Miska bácsi a csapatnál, ismerkedett a pajtások­kal, ötleteket gyűjtött a nyári műsorokhoz. Elmondta, hogy a csapat lapjáról, a Kukkantóról nagyon jó véleményt alkotott, kérte, hogy továbbra is küldjék el hozzá. Kecelről küldött levelet Varga Erzsi. Nagyszerűen sikerült pécsi kirándulásról szól a levél. Ter­mészetesen megálltak Mohácson, megnézték az emlékparkot is. Pé­csett felmentek a tv-toronyba, a Misina-tetőn. Jártak a Csontváry Múzeumban, a Dzsámiban. Nagy­szerű élmény volt az út vala­mennyiüknek! Erzsiéknél helyes­írási versenyt is rendeztek, ame­lyen első Nemes Ilona, második Varga Márta, ök ketten vesznek részt a járási vetélkedőn. Megkaptuk a bácsalmásiak Kukkantóját is. Két cikk, két kö­szöntő kapott helyet a lap első oldalán. Az egyikben Molnár Hel­la ifivezető — a hajdani, tudósító — munkásságát méltatják, a má­sikban Markulin Márknak, a he­lyi nevelőotthon igazgatóhelyette­sének kitüntetéséről * szólnak. Hella középiskolás, harmadik éve jár vissza a csapathoz. Tagja a járási és megyei úttörővezetői tanácsnak. A raj foglalkozáson kí­vül sok időt szentel a csapatnak. Táncot tanít, vetélkedőt szervez, túrázni viszi őket. Most megkapta a Kiváló Ifivezetői Munkáért — kitüntetést. Márkó bácsi — foly­tatódik az írás — nagy hozzáér­téssel, szeretettel irányítja az ott­hon kisdobosainak és úttörőinek munkáját. A mozgalomban évti- “zedek óta dolgozik, kiválóan. Te­vékenységéért több alkalommal kapott kitüntetést — most elnyer­te a Kiváló Üttörővezető kitünte­tést. Mindkettőjüknek gratulál az Úttörőélet is! Nagyszerű esemény színhelye volt az elmúlt napokban, a kecs­keméti úttörőház: 12 csapat száz­harminc kisdobosa • és úttörője népitánc- és játékbemutatót tar­tott. A népes mezőnyből kiemel­kedett a Béke téri iskola csapatá­nak néptánca, a leninvárosiak né* pi játéka és a hunyadivárosi kis­dobosok népi játéka. Érdekes eseményről küldött be­számolót Vohl Mária, a kecske­méti Trencsényi József úttörőcsa­pat krónikása. Iskolájuk hagyo­mányosan a Lenin-évfordulón közös ünnepélyt rendezett a szov­jet pionírokkal ekkor tartották az avatást is. Az avatáson megje­lent Kecskemét úttörőelnöke és az úttörőház igazgatója is. Az ün­nepély után koszorúzásra került sor, kecskeméti gyárak, üzemek ifjúkommunistáí és a frissen ava­tottak helyezték el virágaikat a Lenin-szobor talpazatánál. Rejtvényfejtőknek 1K-ÜS Lefátyolozott asszonyt lát­hattok a ké­pen, hazafele siet. Ahol ő la­kik ott nagyon meleg van. Ha alaposan meg­nézitek a raj­zot, kideríthe­titek hol lakik a vizhordó asz- szony. Megfejtésként az ország nevét kell beküldeni levelezőla­pon úttörőknek, kisdobosoknak, május 18-ig a szerkesztőség cí­mére. (Petőfi Népe Szerkesztő­sége, 6000 Kecskemét, Szabadság tér l a.) A levelezőlap címoldalá­ra írjátok rá: Úttörőrejtvény. Selmeci Katalin wmmmmmm (21.) Jó volt vele lenni. És igazán nagyon hasonlít ahhoz a szőke nő­höz, aki délben jön majd a Re- nault-ért. Csak éppen Maszatnak nem festett a haja, ezért nem is annyira szőke, hacsak egy ár­nyalattal sötétebb is ... Odakint recsegve csukódott a vén fakapu nehéz szárnya. No- vák Bandi ért haza, letelt a szolgálata az autóbuszon. * Erika már az első csengetésre felébredt. Mini ha alig percekkel előbb aludt volna el, olyan fá­rasztó volt megmozdulnia. Felhős odakint az. ég. hogy il.vpn homá­lyos a reggel? De hiszen Malák- né tegnap volt, hát akkor ki csenget? És még nincs is reggel, azért ilyen homályos odakint, mert még alig dereng . .. A második csengetésre Leilei is felneszeit, összerándult a tes­te, s már ült is az ágyban. — Ki az? — nyögte ki fullad- tan. — Ki csenget? Erika nehezen mozdult. Amint kibújt a takaró alól, várta, hogy a hasába beleálljon a fájás, de serpmi jelét nem érezte, hogy jönne a görcs. — Maradj, majd megnézem. Véletlenül pillantott a férjé­re, de egy másodpercre megállt Lellein a szeme. Falfehér, szinte kék a borostás képe, minden vér kifutott az arcából. Szerencsét­len ... Nappal is összerezzen, ha olyankor csengetnek, amikor nem számít rá, hát még így, álmából fel ijesztve ... Belebújt a pongyolájába, papu­csába lépett, és kibotorkált az előszobába. Résnyire megnyitotta a kovácsolt-rácsos ablakot. A vil­la kapuja előtt bukósisakos pos­tás várakozott, a járda szélének támaszkodva egyenetlenül pöfö­gött a motorkerékpárja. Megnyomta a kapu mágneses zárjának kapcsolóját, s leszólt a postásnak: — Jöjjön fel, kérem. A karikás szemű, fáradt-so­vány arcú ember felsielett a lép­csőn. — Kezét csókolom, távirat — dünnyögte vékony bajusza alatt. Előbb a sürgönyt dugta be — nyíláson, majd az átvevőkönyvet is a tintaceruzával: — Itt tessék aláírni — bökött kurta ujjúval az. alsó rubrikára. Erika hátrafordult az előszoba­falhoz. Világos ballonja zsebé­ben mindig van pár forint apró. Kikötőit egy kétforintost, oda­adta a postásnak, és aláírta az átvételt. . — Erősen húzza be maga után a kaput. — Köszönöm. Kezét csókolom fordult meg a postás. Erika becsukta az ablakot, és feltépte a táviratot. NYOLCMAA- ZSA NULLAHETES REEZ LE­MEZ SUERGOES HUSZON- NEEGY OORAAN BELÜÉL EL- INTEEZEESROEL VAALASZT KEEREK KIRAALY — betűzte végig a szöveget. Éjfél után tíz perccel vette fel a táviratot a posta, s Királynak tudnia kellett, hogy négy óra alatt onnan a ha­társzélről is Pestre ér a sür­göny. Ha mással nem, legalább ilyen kellemetlenkedéssel bi­zonygatja önmagának Király, hogy igenis a főnöke Lelleinének — húzta el a száját Erika, és odadobta a táviratot a fogas pol­cára. Visszabotorkált a nappaliba, ki­nyitotta a bárszekrényt, s az egyik kisebb poharat félig töltötte konyakkal. Talán enélkül se lenne már több görcse,' de jobb, ha elővigyázatos. Lassan ivott. A konyak azonnal szétáradt kelle­mes melegével nemcsak a gyom­rában, a mellkasában is. A hálóban Leilei még mindig mereven ült a takaró alatt. — Távirat — mondta fáradtan Erika. — Királytól. Szerezzek rézlemezt huszonnégy órán belül. Leilei morgott valamit, és visszadőlt a párnájára. Erika visszafeküdt. Nem kel­lene mondania, talán nem is mondaná, ha a konyak nem szállt volna hirtelen a fejébe. — Te akartad, hogy én foglal­jam el ezt az állást... Mondd, nem elképzelhető, hogy Király valahonnan tudja... ? — Mit tud? — mozdult meg Leilei. — Hogy te allergiás vagy az éjszakai csengetésre. — Ezen ne tréfálkozz! — csat­tant a férje hangja. Erika elmosolyodott: — Komolyan gondoltam. Miért ne tudhatná valahonnan? Nem­csak nekem mesélted el. — Hallgass! — Mindjárt, csak végigmon­dom, ami eszembe jutott. — Erika cigarettáért nyúlt. Kívánta a konyaktól a füstöt. — Arra gondoltam, hátha Királynak is volt ötvenben vagy ötvenegyben olyan prominens főnöke, akit hirtelen letartóztattak ... Hátha Király is hozzád hasonlóan járt, őt is éjjel ugrasztották ki az ágyból a nyomozók, hogy agyon­vallassák, és terhelő adatokat írassanak alá vele a főnöké­ről ... Bizarr az ötlet, nem taga­dom, de ha sorstársak voltatok, akkor Király is allergiás az éj­szakai csengetésre, feltételezi ró­lad, hogy te is allergiás vagy, miért ne kellemetlenkedne ilyen időzített táviratokkal... Nem nekem szánta Király ezt az ál­lást, kénytelen-kelletlen nyelte le a'békát, hogy mégis én leszek a budapesti megbízottjuk, nem az ő jelöltje... Miért ne lenne iga­zam? — Hagysz végre aludni? — kérdezte Leilei hangsúlyozottan halkan. — Bocsáss meg — mosolygott Erika. — Néha én is játszhatok a fantáziámmal. — Játssz, de ne éjjel, ha megkérhetlek. * — Maszat, kislányom, ébresz­tő... — Mondtam, hogy Mártának hívjál — motyogta a lány, de közben fel is ébredt. Megrázta a fejét és szaporán pislogott. Álmá­ban nem ismerte meg anyu hang­ját, azt hitte, Béla beszél hozzá. — Csókolom, kelek már. De még visszaejtette a fejét, és a szemét is behunyta. Csak egy percig... Nem haragszik ő a reggelekre, inkább örül nekik, hiszen megint egy új nap kez­dődik, amikor mindenféle tör­ténhet. Csak ne kellene ilyen ko­rán kelni. Most már istenes, már május van, de a tél, azok a va­cogó reggelek, amikor még hét­kor is sötét van, és állva elalud­na a villamoson, ha nem lenne zsúfolt és nem lökdösnék egymást az emberek ... Odakint csattant a konyhaajtó, a bátyjai indulnak, negyven perc az útjuk a szalámigyárig meg a bútorgyárig. Most már nincs mese, igazán fel kell kelni. Nagy lélegzetet vett, és lerúgta magá­ról a paplant. Apu még nem ért haza, ezen a héten éjszakás. Ma sem kell bevonulnia a lavórral a konyha belső felébe a választó­függöny mögé, ez is pár másod­perc nyereség. Kibotorkált a konyhába s rög­tön beleszimatolt a levegőbe. — Kakaó! — topogott oda láb­ujjhegyen az anyjához, és na­gyot cuppantott a magas, erős asszony arcára, pont a piros- pozsgájára, amit kislány korában mindig irigyelt anyutól, mert akkoriban azt hitte, hogy ez a női báj legfontosabb kelléke, és penészvirágnak érezte magát a sápadt színével az anyja kicsat- tanóan egészséges szépsége mel­lett. — Mire megmosakszol, elhű- töm egy kicsit — kavarta tovább az asszony a port a kevéske for­ró tejben. Maszat lerántotta magáról a húlóingét, és a lavór fölé hajolt. Végigdörzsölte felsőtestét a szi­vaccsal, amelyből minden nyo­másra szappanhab bugyborékol elő, s mire anyu feleresztette tejjel a kakaót, már le is öblítet­te magát a langyos vízzel. Amíg törülközött, oldalra nézett a tü­körbe, s kis időre megállt a ke­ze. A tükör balról mutatta a két hetyke, feszes mellét. Muszáj minden mosakodáskor, fürdéskor megnéznie. Tavaly még nt\n volt kíváncsi rájuk, inkább za­varták, mert sehogy se mutattak, de az idén már nem kell tömést raknia a fürdőruhája melltartó­jába. Ha kihúzza magát, olyan büszkén állnak, mint a moziúj­ságban a sztárok mellet, pedig azok fel vannak kötve, a belvá­rosban is lehet látni olyan rafi­nált melltartókat, amik nem is látszanak, mert nincs pántjuk, alulról nyomják fel a nők keb­lét ... Belebújt könnyű kombinéjába,' felnézett a polcra, és cuppantott az anyjának: — Kösz, anyu! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents