Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-29 / 125. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM . MŰVÉSZET BUDA FERENC:< Pulyka Vékony porban, vastag sárban jár a pulyka, vascsizmában. Pöffeszkedik pirosán, kiabál haragosan. Gólya Hajlik a fűzfa, földig a fátyol, gólya a vízben térdig Iából. Most ide pillant, most oda — nézd! Csőribe kapja a béka-vitézt! T. HORVÁTH IMRE Csoda? Tojáshéj koppan: kopp-kopp-kopp. Szeretni engem hogy fogtok? Pici hang hallik: csip-csip-csip, enni is kéne, s itt nincs mit. Tojáshéj pattan: patt-patt-patt, világra nyíló ablak van. Fejét kidugja pöttömke, a kotlós rávág öklömre. Csiga Csigahéj csigaház, tereád meg ki vigyáz? Ajtó zárva, ablak befalazva — alszik a gazda. (Buda Ferenc és T. Horváth Imre Bács-Kiskun megyei költők versei a Körhinta című gyűjteményből adnak ízelítőt.) ,,A zenei képzés kizárólagos alapja az ének...” Révész Napsugár: Kisfiú. Gyermeknapi könyvújdonságok Szép hagyománya a Móra Könyvkiadónak, hogy hosszú évek óta egy-egy gyűjteményes kötettel ünnepli meg a nemzetközi gyermeknapot. Ilyen kellemes meglepetés most a mai magyar költészet java terméséből összeállított antológia, a Körhinta. A kötet igen szemléletesen érzékelteti gyermekköltészetünk gazdagságát és változatosságát. És azt is, hogy a gyermekversköltő ma már nem az irodalom külső köreiből vágyakozik babérokra, hanem megkapja méltó elismerését a gyermekekhez szóló költészet művelése is. Hiszen a gyermekversek ugyanúgy megkövetelik a művészi ihletettséget. mint a „felnőtt” poézis. A Körhinta nyolcvankét szerző kétszázötven művét vonultatja fel tematikus elrendezésben. A Bűvös gömb című fejezet verseit a derűs, játékos hangulat, a vidámság jellemzi. Az Időfa ciklusa az évszakváltozások színeit, árnyalatait, tűnékenységét érzékelteti. Tarkabarka természetrajz a Dalok a medvékről és más állatokról meg a Bors néni kertje című fejezet. A Szó, ami szó csillogó kaleidoszkóp a gyermekvilág mókáiról, álmairól, va- rázsos látomásairól. A kötet néhány versének mondandója a visszahozhatatlan gyermekkorra való emlékezésből táplálkozik. Ilyen Fodor András vagy Jékely Zoltán bensőséges, meleg hangú lírája, ami csak fokozza a gyűjtemény sokszínűségét. A kiadó ugyan hat éven felülieknek ajánlja a Körhintát, de bőven akad benne szemelget- ni való csemege az óvodás korúak számára is. Számunkra külön örvendetes, hogy a rangos névsorban — Csoóri Sándor, Nemes Nagy Ágnes. Rákos Sándor, Pákolitz István, Weöres Sándor, Zelk Zoltán és mások mellett — két Bács-Kiskun megyei költő neve is szerepel, a már országosan ismert Buda Ferencé és a Kecelen tanító T. Horváth Imréé. Buda Ferenc finoman kimunkált, keresetlen egyszerűségű gyermeklírája antológiákban is napvilágot látott. A tehetséges költőtől változatlanul várjuk a hasonló színvonalú, üde frisse- ségű gyermekverseket. T. Horváth Imre — akárcsak korábban, lapunk hasábjain — sokat ígérő alkotásokkal jelentkezett. Jól ismeri a gyermeki gondolkodásmódot, átéli a sajátos érzelemvilágot. Ám a nyelvi tisztaság sem csorbulhat az igényes míves munkában. Fölösleges tehát a bölcsődét bölcsinek, a fagylaltot fagyinak becézni. A magát gyermekírónak valló Hárs László — aki talán leginkább korszerűsítette a mese műfaját tartalmi és formai szempontból egyaránt — most Buci királyfi összes meséje című kötetével szerez irodalmi élményt az olvasni tudó kisiskolásoknak. Buci, az első osztályos tanuló elalvás előtti meséiben elevenedik meg a népmesék csodás tündérvilága, ötvözve a napi örömök és gondok valóságával. A hagyományos formuláktól eltérően, így kezdődnek a mesék: én, Buci királyfi, a szegény favágó legkisebb fia ...” S szárnyalni kezd Buci fantáziája, peregnek az izgalmas, kalandos történetek, a szellemes versbetétek és fordulatos versek egyes szám első személyben. Ezért jobb olvasni a meséket, mint mástól hallani, mert így érvényesül igazán a Buci által kitalált mesék eredeti bája, s a nyelvi szépségekből sem veszít - az elmondás során óhatatlanul szegényedő szöveg. Heinzelmann Emma barna tónusú, foltszerű illusztrációi mintha fáradtabbak volnának a tőle megszokott, képzeletmozdító ábrázolástól. Ez azonban nem csökkenti a remek humorú mesekönyv esztétikai értékeit, amelyet a Körhintával együtt ünnepi ajándéknak javasolunk a gyermekek könyvespolcára. Losoncz Mihályné Az iskolai év folyamán hetenként két alkalommal — hétfőn és csütörtökön délután — óvodás korú gyerekek gyülekeznek Kecskeméten, a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium előcsarnokában. Itt, a földszint egyik tantermében Lakos lmréné, a Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző Intézet adjunktusa vezetésével úgynevezett énekes óvoda működik. A gyerekek alig várják, hogy megérkezzen Marika néni, s utána tódulnak a terembe. Kezdődik a játék, az éneklés, a ritmusgyakorlat, a tánc. Zsúfolt a terem, ahol a padokat körbe rakják a falak mellé, s középen gyakran harminc kisfiú, kislány. — Honnan ered a gondolat, s mióta működik Kecskeméten az énekes óvoda, mi az itteni foglalkozások célja? — ezt kérdezem Lakos Imrénétől, az óra után, amikor az apróságok már kifelé mennek az üvegajtón, s közülük néhány még hazáig dúdol. vagy az utcán is hangosan énekel. — Én akkor még nem itt éltem, de elbeszélésekből tudom, hogy 1940-ben, amikor Kecskemét Kodály születésnapját ünnepelte — természetesen az ő részvételével — összeállítottak egy kis kórust, amelynek tagjai óvodás korú gyerekek voltak. Ezek a gyerekek ’ nemcsak énekeltek, hanem táncoltak, s játékokat is előadtak. A műsor végén Kodály Zoltán megjegyezte, hogy különösen a kicsik tetszettek neki. Sajnálta viszont, hogy nincs megoldva a rendszeres énekes képzésük. A gondolatot Nemes- szeghy Lajosné karolta föl, s először a Czollner téri iskolában alakította meg az óvodás korú, zenei hajlamot tanúsító gyerekek részére az énekelve, táncolva, játékos formában való foglalkozást. — A foglalkozások célja úgy gondolom egyértelmű és világos. Ha megengedi ismét Kodály Zoltánt idézem: „Az ének gazdagabbá teszi az életet." Ez az alapvető cél, vagyis felébreszteni a gyerekekben a tiszta dallamok iránti igényt, vonzalmat, érzelmileg gazdagítani őket. Meggyőződésem, hogy az a gyerek, aki megérzi az ének szépségét, tisztaságát, az értelmileg is fejlődik, igazabb, teljesebb ember válhat belőle. Nem az a célunk — mondja Lakos lmréné —, hogy hivatásos énekeseket, muzsikusokat neveljünk, csupán az, és ez egyáltalán nem kevesebb, hogy zenét, éneket szerető emberek váljanak a gyerekekből. Ezt a még otthon a családi környezetben kell kezdéni. Nálunk, az énekes óvodában nagyon hamar tapasztaljuk, hogy ki mit hozott otthonról. Vannak kislányok, kisfiúk, akik az első órákon, ha kérjük, énekeljen valamit, ami neki tetszik, táncdallal, operettrészlettel válaszol. Az sem ritka, hogy egyszerű gyermekdalnak a BESZÉLGETÉS A KECSKEMÉTI ÉNEKES ÓVODÁRÓL 9 Lakos lmréné egy dallamot játszik a furulyán. Ki ismeri fel? Kálóczi Éva, aki hivatásszeretetbűl segít. (Méhesi Éva felvételei.) ritmusát nem tudja visszatapsolni. Később nagy öröm tapasztalni, hogy megérzik a „tiszta forrás” ízét, ritmusérzékük kifejlődik. — Milyen korú gyerekek járnak ide, hányat tudnak felvenni évenként, van-e igény arra, hogy többen járjanak az énekes óvodába? — Mivel óvodáról van szó, háromévestől hatéves korig jönnek hozzánk a gyerekek. Sajnos azt kell mondanom, hogy szűk a helyünk. A harminc gyerek nehezen tud mozogni egyetlen, nem is túlságosan nagyméretű tanteremben. Igaz, gyakran vannak hiányzók, de ha mindenki eljön a foglalkozásra, szorosan vagyunk. Ezzel magyarázható az is, hogy harmincnál többet nem tudunk felvenni, noha sokkal több szülő szeretné, ha iskola előtt egy-két évig ide járhatna a kisfiú, a kislány. — Ügy tudom, kisegítője is van Lakos Imrénének! — Igen! Kálóczi Éva, aki elsőéves az óvónőképző intézetben. Önszorgalomból, hogy úgy mondjam hivatásszeretetből jön el délutánonként. A gyerekek naA nagy fekete konytú, dun- di nővérke megnyitotta a fényes hidegmeleg vízcsapot, s kellemes melegségű vizet engedett a zománcozott fürdőkádba. A kád fölé hajolva, kezét a vízcsapon tartva visszanézett a háta mögött bátortalanul álldogáló kisfiúra. — Vedd le a pizsamádat — biztatta a nővérke a félénk kisfiút, és odahajolt a pöttömnyi, vékonyka, szőkehajú gyermekhez, hogy segítsen gombolkozni. — Beülsz a kádba, és gyorsan megfürdetlek ... bizony. Ahogy a kisfiámat *szoktam ... no ülj bele! — és megfogta gyöngéden Zolika karját, segítette, hogy biztonságosan belépjen az alacsony fürdőkádba. — Nekem is ekkora fiam van, talán egy picivel nagyobb ... másodikos ... — Én elsős vagyok! — vágott közbe Zolika, s rácsodálkozott nagy kék szemeivel az ápolónőre, hogy ezt nem tudta. — Itt a szappan! — A maga kisfia vöt már kórházban? — kérdezte Zolika megnyugtatásra várva. — Még nem, de már volt beteg, köhögött, a torka fájt... — Még én se vótam itt, nem is baj, hogy leestem a padlásról, mert teccik tudni, én még nem fürödtem sose ilyen szép fehér kádban, mög villanyunk sincs, mög csapunk se. — Hát hol laktok? — Arra, messze — csapott vékony szappanos karjával a levegőbe Zolika. — Tanyán, az erdő szélén, és lavórban fürdők... és abba nagyon kevés víz fér, mög anyukám mindég azt mondja, hogy siessünk, mert mögfázok ... mög ilyen magosán se vótam még,.. Ha innen esők le, biztos möghalok. — Ne beszélj butaságokat, Zolika — csitította a nővérke. Innen nem tudsz leesni. Zolika elpirult kicsit, amint megpillantotta a nővérke arcán a féltő mosolyt. — A padlásról se esők le, ha nem gyűn utánam a macska, az vót a hibás... a fene ögye mög... mög a Gyuri, ő küldött a kukoricáért. — Ezt nem is tudtam! — állt meg a nővérke keze a kisfiú hátán egy pillanatra. — Igen, az úgy vót — derült fel Zolika arca —, hogy apukám azt ígérte, kapok karácsonyra egy szánkót, egy igazit, ha jól tanulok — ujjait fenyegetésre tartva mozgatta a levegőben — mert mindég azt mondják, ha jól tanulsz, akkor... — És nem tanulsz jól? — érdeklődött a, nővérke. — Hát, olvasni nem nagyon tudok, mög számolni se — vallotta be őszintén Zolika. — Most akartam a szünidőben tanulni, de azért a szánkót mögkaptam, csak az a nyavalyás hó nem esett. — De hiszen nagy hó van kinn Zolika, egészen térdig érő! — De amikor mögkezdődött a szünidő, még nem vót... és teccik tudni, én úgy vártam, vártam, hogy essen a hó, jó nagy hó... ilyen térdig érő, amilyen most kinn van, és csak innen nézegetőm az emeletről. — Készen vagyunk — egyenesedett fel a nővérke —, gyere szépen, megtörüllek — nyújtotta a gyerek felé karjait. — Hagy maradjak még! — nézett a kisfiú az ápolónőre. — Olyan jó itt, otthon a lavórban nem lehet úszkálni se. — Na jó, nem bánom — engedett a kérésnek a nővérke — két percet maradhatsz, míg elmeséled, hogy is volt tovább. — Hát úgy... — kapta szája elé a kisöklét, s egy pillanatig elgondolkozott, hogy hol is hagyta abba. — Ja! — és úszást mívelve csúszott a fürdőkádban — a szünidő első napján leírtam a leckémet, mög segítettem anyukámnak ... behordtam a fát, amit a Gyuri vágott az udvaron, mert másnap korán keltünk, mert levágtuk a hízót, és teccik tudni, én fogtam a farkát, már kettőször — szappantól habos mutató és hüvelykujját egymáshoz tapikázta — másodszor fogtam mög a farkát — s öröm ragyogott az arcán, hogy azonnal kijavította a hibáját — tavaly is és fogtam a farkát a disznónak, mög most is, mert a hurkát azt szeretőm, de nagyon ám! Röggel a Gyuri bekiabált, hogy esik a hó, keljek föl, én úgy kiugrottam az ágyból... de az még nagyon kevés hó volt, mögnéztem az ablakból, aztán nosza, gyorsan vöttem magamra a ruhákat, mondta is az anyukám, ha iskolába köll mönni, akkor mög sokat köll könyörögni, hogy fölkeljek. — És ez igaz? — Igen. — bólintott Zolika. — Szeretők aludni nagyon. — De most már gyere, mert a többi gyerekeknek is meg kell fürdeni. — Hát jó! — engedett el egy sóhajt Zolika. És a nővérke karjába kapaszkodva kilépett a műanyag rácsra. — Kifutottam az udvarra, nem is mosakodtam, anyuka utánam is kiabált, hogy mönnyek vissza, de én nem mön- tem, hanem egyönest be a kamrába a szánkóért, oda vót dűtve a fal mellé, és kihúztam nagynehezen, mert nem akart csúszni még. A Gyuri mög pont ganézott a disznók alól, és azt mondta, ha hozok le a padlásról kukoricát, aztán fog huzigálni, ha végzőit. Én mög fölmásztam a létrán a padlásra, és ledobáltam tíz cső kukoricát, úgy szoktam mindég, ami lepattog róla, azt felkapkodják a tyúkok ... úgy örülnek neki!... És visszafelé akartam gyünni, amikor látom, hogy a macska mög fönn maradt, akkor kettőt visszamásztam a létrán, mondtam neki, hogy gyerünk lefelé, de csak nem akart gyünni, csak nyávogott, én mög akartam fogni, hogy lelököm, de belekapaszkodott karmaival a tenyeröm- be ... ide tessék nézni! — csöpp tenyerét a nővérke elé tartotta, hogy megmutassa a centis karcolást. — Aztán repültem a macskával ... a többit nem tudom ... — Az orrodat is akkor ütötted meg? — Igen — és rántott egyet a vállán —, mert ezelőtt nem vót rajta semmi. A hátamat azt nagyon megütöttem, még mindég fáj... de a macskának nem lőtt semmi baja, mondta a Gyuri, mikor vót látogatni. — Messze laktok a várostól? — Hát úgy ... jómesszire, de nem gyalog gyüttem ám, a mentő hozott, alig talált mög bennünket, az anyukám gyütt el velem, és úgy sírt... pedig jó ám itt, Gyuri azt mondta, holnap az anyukám gyün, jó lenne, ha a macskát behozhatná... azt is mondta a Gyuri, hogy még ennyi napot köll itt lenni — s jobb kezén széttárta az ujjait. A nővérke vigyázva szárazra törülgette a kisfiú fehér bőrét, és ráadta a pizsamát. — Igen, még öt napig leszel itt, és hazavisz az anyukád — simogatta meg szőke haját. — Dugd a papucsodba a lábad, és itt a törülköződ, szappanod, vigyed, tedd a szekrényedbe. — Mire hazamögyök, vége a szünidőnek és nem lösz időm szánkózni — szomordott el Zolika, s kezeiben szorítva a törülközőt, szappant, beszaladt a kórterembe, gondosan berakta a szekrénybe. Odament az ablakhoz, s nézte a kilenc emelet magasságból a havas, csillogó mélységet, a fényeket, a várost, amelyet így még sosem látott. gyón megszerették, s ő rendkívül alkalmas arra, hogy óvodás komákkal foglalkozzon. Nemcsak pedagógiai, hanem zenei és emberi szempontból egyaránt. Előfordul, hogy más elfoglaltságom miatt öt-tíz percet kések. Addig Éva nagyszerűen elindítja az órát.y's a gyerekek figyelnek rá, rendet, fegyelmet tud tartani, mert kis tanítványai érzik, hogy szereti őket, így ők is ragaszkodnak hozzá. — Ha jól gondolom, akkor a Kodály iskola első osztályosai innen, az énekes óvodából kerülnek ki. Mindenkit felvesznek, aki ide járt óvodába? — Egy első osztály mindenképpen összeáll innen. A mostani „végzős” óvodások közül például csupán kettőt nem vettek fel. Az egyiket maga a szülő nem is ide akarta beíratni, mert mesz- sze van az otthontól. A másik kislány sajnos nem tudott megfelelni a felvételin. Az általános iskola első osztályába ugyanis egy meghallgatás után veszik fel a gyerekeket. Ezen a meghallgatáson a ritmusérzékről és a zenei hallásról kell a pedagógusoknak meggyőződniük. De ha nem is ide kerülnek első osztályba, az énekes óvodában tanultakat más iskolákban is nagyszerűen kamatoztatni tudják. A mostani foglalkozási terem valóban szűk. A kora tavasszal egy alkalommal a Kodály Intézet nagytermében tartották az énekes óvoda foglalkozását, mert az intézetben lakó külföldi vendégek kíváncsiak voltak a gyerekekre. Ott nagyszerűen elfértek. Eszembe jut: nem lehetne e minden alkalommal a Kodály Intézetben tartani ezt az óvodai foglalkozást? Tudomásom szerint a nagyterem nincs annyira felhasználva, hogy ne férnének el a gyerekek. Akkor talán egy másik csoportot is lehetne indítani, esetleg húsz gyerekkel az iskolában. Vezető bizonyára lenne. Kálóczi Évának tapasztalata, képzettsége és lelkesedése is van ehhez. — Gyakran jönnek az óvódások óráira külföldiek is. Ügy tudom, franciák, kanadaiak, norvégok, japánok jártak már itt. Mi volt a véleményük? — Valóban, gyakran felkeresnek bennünket a Kodály Intézet vendégei. Elragadtatással szólnak az itteni munkákról, a gyerekek fogékonyságáról, fesztelen mozgásukról. Például két francia pedagógusnő — akik, már visszatértek hazájukba — levélben írtak arról, hogy otthon kipróbálták a mi Kodály-módszerünket. Eredményesen. Küldtek nekünk francia gyermekdalokat, azokat megtanultuk és énekeljük.. Mert az óvoda mindenek előtt éneklésre tanít. Kodály Zoltán mondta és írta azt az igazságot, hogy „ ... a zenei nevelés kizárólagos alapja az ének...” Tehát, ha zenét szerető és értő embereket akarunk nevelni, akkor mindenek előtt és elsősorban énekelni tanítjuk őket. Ez az alap. a kizárólagos alap. Erre épülhet a többi... Gál Sándor
