Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-25 / 121. szám

1977. május 25. • PETŐFI NÉPE 9 5 Kulturális termékek és az ízlésfejlesztés Az ízlés nem magánügy Magánügyünk, hogy az olajzöl­det, a kobaltkéket vagy a cinó- berpirosat szeretjük-e. Magán­ügyünk, hogy „magas fényű” bútorokat kedvelünk-e inkább, vagy a fénytelent. Magánügyünk, hogy halk szonátákat hallga- tunk-e szívesebben, vagy han­gos zenét, beatet, dzsesszt» kato­na indulókat. Magánügyünk, hogy kikapcsolódásul olvasunk-e krimiket, vagy emberségünkben akarunk-e teljesebbé lenni ne­mesebb irodalmunkkal. Magán­ügyünk, hogy jóízűen eszünk-e görbe, szürke alumínium evőesz­közökkel, vagy csak akkor, ha a villa pontosan hegyébe talál, a ka­nálból nem löttyen ki a leves. Lehet, hogy számunkra nem ellenszenvesek a rikító színek, a kemény élek és sarkok, az érdes felületek, a rövid hullámhosszon érkező magas hangok, a meghök­kentő és megkérdőjelezhető tör­ténetek, a ránk nehezedő épület­tömegek. De lehetséges, hogy mást irritál a dongó zümmögése, a saját életritmusától, lélegzet- vételétől eltérő zenei ritmus, s felhőkarcolók helyett egy-két szintes épületekben érzi otthon magát. Az ízlés nem magánügy, s nem nyugodhatunk bele, hogy ízlések és pofonok különbözők. A közízlést formálni kell, hogy ne pofonokat kapjunk, színek, formák, hangok, irodalmi törté­netek, de erkölcsi ízlések másféle értelmezésétől sem. Mert nagyonis lehetséges, hogy minket fölösleges izgalomba hoz­nak a rikító színek, a zajos ze­nék, a hangos beszéd, a fölösle­gesen kiélezett mese, az értelmet­lenül magas ház, hiszen mást igénylünk, más az ízlésünk, más szépségek iránt vagyunk fogé­konyak, jó közérzetünket más Több éves előkészítő munka után a berlini Bode-múzeumban meg­nyitották az úgynevezett „bi­zánci kisművészet” kiállítást, összesen 140 műkincset gyűjtöt­tek össze a tárlaton, jórészt mű­vészettörténeti ritkaságokat. Ér­téküket növeli, hogy közülük szá­mos darabot legalább ezer éve őriznek már német templomok­ban — például a quedlinburgi vagy a halberstatti egyházakban. A Bode-múzeumban látható most a bizánci művészet jelleg­zetes műfaja, az elefántcsontfa­ragás. Ezzel a technikával össze­csukható ikonokat készítettek, amelyeknek egyes részeit a kö­zépkorban másodlagosan is fel­használták, kódexek kötéseként. A kiállított tárgyak közül több valószínűleg Theophano bizánci királylány hozományából való, aki 952-ben ment feleségül II. Ottó császárhoz. Az egyházi kincsek közül ki­emelkedik egy, a XI—XII. szá­zad fordulóján készült ostyatar­formák, más színek, más hang- rendszerek, más méretek, más­féleképpen bonyolított, sarkított események biztosítják. Ezért a mások ízlése abban a pillanat­ban, amint kihat a másik ember­re, közüggyé, társadalmi üggyé válik. És vajon kinek az ízlése maradhat magánügy? Lehet, hogy csak családunk szenved tőle. Lehet, hogy a nagyobb társadal­mat teheti megelégedetté, s biz­tosíthatja érzelmi, esztétikai, mű­vészi síkon jó közérzetet. ízlés dolga? Minden társadal­mi réteg, minden kor megterem­tette ízlésének azokat a formáit, melyben jól és Otthon érezte ma­gát. A mi társadalmunkban még gyakran keresztezik egymást a múltból ittrekedt ízlés parancsai és mai igényeink. A társadalom dolga, hogy egyéni és közösségi ízlés összehangolt értékeit meg­teremtse. Nem lehet ezt az össz­hangot szabályokkal, rendeletek- kel, törvényekkel biztosítani, s bármilyen anyagi erőfeszítés is kevésnek bizonyulhat. Nagy és fontos szerepe van ebben az íz­lésformáló tevékenységben művé­szeteinknek, művészeinknek, ha jó érzékkel megérzik egyéni ízlé­sük tükrében a kor parancsait. Ezzel talán feleltünk is írása­ink elején feltett kérdéseinkre. Aki biztosítani tudja jó közérze­tét a társadalomtól függetlenül, annak nincs szüksége arra, hogy ízlését összhangba hozza környe­zetével. Ha a társadalom biztosí­tani tudja eszméül állított ízlé­sének formáit az egyének nél­kül, nincs szüksége arra, hogy humánus legyen. Mi humánus társadalmat építünk, s megbe­csüljük az egyes embert. Ebben sok minden benne van, ami az ízlésformálást illeti. Koczogh János Berlinben tó, amelyet Konrád v. Krosigk püspök adományozott 1208-ban a halberstadti dómnak. Krosigk püspök a 4. kereszteshadjáratról konstantinápolyi kincsekkel meg- rakottan tért vissza szülőföldjére. Vannak persze a kiállításon olyan tárgyak is, amelyeknek eredetéről még semmit, sem tud a tudomány; meglepő szépségű ikonok, egyházi és világi ötvös­munkák, fafaragások, amelyek mind a IV—XVII. századi bizán­ci művészet magas színvonaláról tanúskodnak. Különös érdeklő­désre tarthat számot például egy apró, késő antik mérleg, amely­nek súlyai apró császár-figurák. Berlinben március 22-én és 23- án tudományos tanácskozást tar­tottak, amelyen megvitatták, ho­gyan befolyásolta a bizánci mű­vészet az európai középkori ke­resztény művészet fejlődését. (BUDAPRESS—PANORAMA) Dr. Arne Effenberger Bizánci műkincsek ­Fodor József festményei a művészklubban Űjabb képzőművészeti kiállítással toborozza alakuló közön­ségét a Megyei Művelődési Központ művészklubja. A fotók, népi hangszerek és kerámiák bemutatói után, Kass János és Kondor Béla emlékezetes grafikai tárlatát követően Fodor Jó­zsef, a hódmezővásárhelyi művésztelep vezetője képeit sora­koztatták fel. A művészklub helyisége egyébkén kevésbé ked­vez a tágabb és sokoldalú rálátást igénylő festészeti bemutat­kozásoknak. A kamarajellegnek megfelelően inkább a grafikák találhatnak itt igazán otthonra. Fodor József a realista irányzatú vá­sárhelyi iskola tudatos képvi­selője. Szülő­városa rendez­te meg gyűj­teményes kiál­lítását is 1975- ben. Először je­lentkezik önál­ló válogatás­sal Kecskemé­ten. Eddigi, két évtizedet átfo­gó életművéből az utóbbi esz­tendők termé­sét hozta el. • Reggel a Tiszán. Az első élményt az egységes témaválasztás adja. Csaknem mind a huszonkét festményen visszatérnek az alföldi tanyavi­lág és a Tisza vízi életének ele­mei. Ebből a környezetből már sok minden a múlté. A fest.ő ily módon krónikása is a válto­zó valóságnak. □ □ □ Szoros egységben jelenik meg az ember és a táj. A „Szőlőben” című kép színben és formában is együttes létezésbe vonja az áb­rázolt nőalakot és a lankás domboldalt. Hasonló érzést vált ki a „Reggel a Tiszán”. A hajna­li fények tiszta ragyogásából lép elénk a vízre induló halász. Biz­tonság, hit és ősi erő sugárzik a mozdulat egyszerűségéből. A hi­deg színeket áttörik a barna és vörösessárga foltok, s ezzel mé­lyen hitelesen humánussá válik az ábrázolás. □ □ □ Sőt az embert azokon a képe­ken is ott érezni, ahol figuráli­sán nincs jelen. Szép példája ennek a „Rom”. A múló tanya látványa szinte felidézi az egy­kori lakók sorsát. A visszavon­hatatlanságot és sivárságot hideg színek hangsúlyozzák, miközben a képépítéshez hozzátartoznak a meleg barnák is, az élet jelké­peként. Mozgás és nyugalom váltja egymást az „Üt” című festményén. A szélmalom forgó szárnyaitól távolodva egyre csön­desül a vibráló kavargás, s leg­végül nyugalmat kínálva tűnik fel a fehérre meszelt házikó. Ugyanakkor az is igaz, hogy ami- ' kor a kompozíciónak ezt a fajta belső egységét a különböző terek alá vagy mellérendeltsége váltja fel, halványul a képalkotó biz­tonság, és külsődlegessé válnak a pléhkrisztus-féle, inkább csak divatos jelképek. □ □ □ Sokan azt tartják, hogy az al­földi táj nem kínál látványos té­mákat. Fodor József — több vá­sárhelyi és Bács-Kiskun megyéi művésztársával együtt — él- ményszerűen bizonyítja ennek az ellenkezőjét. A kiállított képeket a művelődési központot követő­en a megyei kórház klubja mu­tatja be Kecskeméten. R. K. 9 Napraforgók, A TUDOMÁNY SZOLGÁLATÁBAN így élt Körösi Csorna Sándor A Móra Könyvkiadó Így élt sorozatának több kötetéről meg­emlékeztünk már a lap hasáb­jain. Főképpen akkor, ha az if­júságnak indított sorozatában a magyar kultúrtörténet kiemelke­dő alakjainak életrajzát mutat­ta be egy-egy alkotás. Olyan hő­sökét, akik munkásságukkal, nemcsak az egyetemes kulturkin- cset gazdagították, hanem élet­művükkel hazánkat is összekap­csolták a haladó áramlatok vér­keringésével. az emberiség fejlő­désével, a nagyvilággal. A soro­zat legújabb kiadványa ismét megérdemli a méltatást, mert hőse Körösi Csorna Sándor, a magyar őshaza és őstörténet ku­tatója, a nagy tehetségű nyelv­tudós, a rettenthetetlen bátorsá- gú utazó. Szilágyi Ferenc — a könyv szerzője — szerencsés kézzel nyúlt a buktatókat is magában hordozó témához. Ha ugyanis csak a titokzatos keleti kalan- ábrázolására törekszik, menthe­tetlenül elvész a történeti hűség, s hazánk fiának merész vállalko­zása a romantika útvesztőibe tor­kollhatott volna az író tollán. A szerző azonban hitelesen, doku­mentumokra alapozottan dolgoz­ta fel. Körösi Csorna Sándor életútját Székelyföldtől Tibetig, a kisdiák álmaitól az érett férfi tudományos munkájának megva­lósulásáig. A könyv hőse, a lelkesültség- gel és tudásszomjjal áthatott, majd világgá sodródott fiú fel akarja deríteni népének erede­tét, őshazáját. Erre készül a nagyenyedi kollégiumban, ahol olyan tanárok oktatják, mint Apáczai Csere János, a nagy ne­velő, Pápai Páriz Ferenc, a ki­váló orvos és szótáríró, Benkő Ferenc, a jeles természettudós. Gyermekkori kedvteléseire így emlékezett egyik rokona: „Szí­vós természetű és erős testalka­tú székely volt, s ha egyszer gya­loglásnak indult, a cél előtt so­ha meg nem pihent. Ha egy domb tetejére feljutott, nem érte be ezzel, mert kíváncsi volt meg­tudni, mi van a második domb háta mögött, s amazon túl is. S így beláthatatlan távolságokig elbarangolt.” Mintha már ott, a Kőröscserje-tető meg az Avas dombjain nagy útjára készülő­dött volna. Egykori tanára ezt jegyezte föl tanítványáról: „Ami tanlentumát illeti, teljességgel nem vala lángelméjű, de annál nagyobb volt szorgalma.” Tizen­három élő és holt nyelvet sajátí­tott el iskolai tanulmányai alatt. A nyelvek azonban csak eszkö­zök voltak célja eléréséhez, a magyarság őstörténetének ku­tatásához. Ezért még a nagy hí­rű németországi Göttingen egye­temére is beiratkozott. 1819. november 23-án indult el az őshaza keresésére, útlevele szerint egy zöld viaszosvászon ta­risznya volt minden holmija. Bu­karest, Szófia, Plovdiv, Alexand­ria érintésével jutott el Ázsia földjére. Szidon, Beirut, Tripolisz, Latakia, Aleppo a következő ál­lomások. Bagdadból kénytelen anyagi segítségért hazájához for­dulni, eredmény nélkül. Már har­madik éve volt úton, amikor Bokharából nekivághatott a Hi­malája hegyláncaitól őrzött Ti- betnek. Üres zsebbel, gyalogszer­rel kelt át a több ezer méter ma­gas hágókon, szorosokon, szurdo­kokon, meredek sziklafalakba vájt ösvényeken, ahol elhullott állatok csontvázái jelezték az út megannyi veszélyét. A merész idegent nem egyszer kémkedés­sel is megvádolták. Kényelmetlen kolostorcellák­ban, embertelen nélkülözések között és szenvedések árán, de törhetetlen kitartással, elkészítet­te élete fő művét, a tibeti nyelv szótárát és nyelvtanát, amelyek Kalkuttában jelentek meg 1834- ben. A remetei magányban élő tudós folytatni akarta kutatásait. A föltevése szerinti őshazában. Tatárországba, azaz Mongóliá­ba készült. Útközben, a Himalá­ja lábánál érte el a halál 1842. április 11-én, 58 éves korában. Dardzsilingi síremléke márvány­ba vésve hirdeti Magyarország, szülöttének, a fáradhatatlan tu­dósnak, Körösi Csorna Sándornak múlhatatlan érdemeit. (Móra Könyvkiadó). Losoncz Mihályné „VILÁGJÁRÓ” KÖNYVEK Széles és sokoldalú nemzetközi kapcsolatot építettek ki az NDK könyvkiadói — s kiadványaikra joggal illik a jelző: világjáró könyvek. A külföldi partnerek sorában igen jelentős helyet fog­lal el a Szovjetunió; a kölcsönös hagyományos könyvbemutatók során eddig már négyezer ren­dezvényre került sor. A szocialista országokban sor­ra kerülő rendezvények alkalmat kínálnak az NDK könyvkiadásá­nak népszerűsítésére. Az Aufbau- könyvkiadó például nemrég el­juttatta újdonságait Magyaror­szág egyetemi városaiba. De más országokban is sikerrel szerepel­nek az NDK könyvek. Lisszabon­ban például a Hegel-kongresszus alkalmából rendeztek könyvkiál­lítást. Ezerhatszáz NDK könyv szerepelt a nizzai könyvfesztivá­lon, a gyermekkönyvek pedig Bolognában és Münchenben mu­tatkoztak be. Ott voltak az NDK- kiadványok az Űj-Delhiben és Kabulban rendezett nemzetközi vásáron, illetve kiállításon is. Az idén nagy gonddal ké­szülnek az NDK kiadói a lipcsei nemzetközi könyvkiállitásra, ahol a hazaiakon kívül 56 ország kép­viselőivel versenghetnek majd. De ott lesznek újdonságaikkal a moszkvai nemzetközi könyvvásá­ron és a pozsonyi könyvbienná- lén is. Ezenkívül Franciaország­ban és az Egyesült Államokban is bemutatkoznak majd az NDK- könyvek. (BUDAPRESS-PANO- RAMA) (37.) — Ha ma nem sikerült, majd sikerül holnap. Elmegyünk Kál- diékkal a Mecsekbe. Hegyi le­vegő, pisztrángot sütünk ... Erika feje megrándult: — Én? Azt hiszem, tévedsz. Én nem megyek sehova. Se a Me­csekbe, se máshova. Se Káldiék- kal, se mással. Leilei lemondóan sóhajtott: — Most azért vagy dühös, mert megint elfelejtettem előre beje­lenteni? Erika felült, és maga alá húzta a lábát: — Egyáltalán nem vagyok dü­hös. Csak azt mondtam, hogy nem megyek veletek. Káldi ezért nem fog neheztelni, inkább örül­ni fog, hogy nem ásítozok ott köztetek. Te majd kimentesz, hogy nem érzem jól magam, ami igaz is. A kocsi rendben van, nem lesz vele semmi bajod. Leilei szemöldöke összerándult: — Eszembe sincs vezetni. — De tőlem elvártad volna. Persze, ezt már nem akarta meghallani. — Káldi kocsija akkora, mint egy csatahajó, elférünk benne. — Leilei elmosolyodott: — Tamás­nak megígértem, hogy elviszem egy termelőszövetkezetbe is. Mert az osztályukból már mindenki... — Tamás élvezni fogja — bó­lintott Erika. Jókedv bizsergett a bőrében. Felér egy váratlan aján­dékkal, hogy itt marad egyedül szombatra-vasárnapra. — Érez­zétek jól magatokat. — Megpróbáljuk... — Leilei közelebb csúszott hozzá a lepe­dőn, s a kezéért nyúlt. Erika magára húzta a takarót. Bocsánatkérő képet kell vágnia, restelkedővé kell formálnia a mosolygását. Amint elnézte Lelleit, hogyan kullog vissza a fekhelyéhez, s bújik be a paplanja alá, megle­pődött, hogy sajnálja ezt az em­bert. Pedig nem is kellene saj­nálnia. Ahhoz a férjtípushoz tar­tozik, amelyik feltétlenül biztos a dolgában, és rossz pillanatai­ban se képes feltételezni, hogy a felesége rést keresne a házas­ságuk kerítésén, hiszen, ha adó­dik is néha kísértés — miért ne környékeznének meg egy csinos asszonyt —, a feleségnek felté­teles reflex módjára jut rögtön eszébe, hogy átlagon felüli élet- körülményeit, gondtalan egzisz­tenciáját köszönheti neki... Kinyúlt a takaró alól, és elol­totta a lámpát. Szombat és vasárnap... Ho­gyan is mondta Béla? Sohase fogja megtudni, milyen a súlyta­lanság állapota. Arra gondolni, hogy szombat és vasárnap... — ilyen érzés lehet a súlytalanság. A cigarettától keserű a fiú szá­ja csókolózás közben, és bátran el lehet ernyedni karja szorí­tásában ... MÁSODIK RÉSZ Első fejezet Maszat bekopogott, s mindjárt be is nyitott Ugraiék konyhájá­ba. — Csókolom! De jó szagok vannak! Anyu küldött, tessék Kölcsönadni egy kis sáfrányt, ha van. Látom, kész a zuhanyozó. — Lopva bepislogott a félig nyi­tott ajtón a szobába. Ugrai néni már régen beágyazott, és senki sincs bent. Ugrai néni a gáznál, Ugrai bácsi az utolsó csempéket rakja fel a zohanyozóhoz, és Bé­la sehol. — Én is jöhetek majd zuhanyozni? — Amikor kedved tartja — ütött még egy aprót a csempére Ugrai. Észrevette Maszat új ru­háját, s végignézett a lányon: — Szép vagy, te gyerek. Maszat rántott egyet a vállán: — Anyuval varrtuk, elég fran­kó lett. Ugrainé elővett egy kispoharat, pergetett bele egy ujjnyit a szá­raz sáfrányvirágokból, és odaad­ta a lánynak: — Elég lesz? — Biztos. Hát nem hülyeség, hogy néha hónapokig nem lehet sáfrányt kapni? Anyu is olyan kényes a húsleves színére, mint Ugrai néni. — Nagy lélegzetet vett, s végre sikerült kimonda­nia: — Béla? A vékony kis asszonynak öröm volt a mosolyában: — Lement a Balatonra a kol­légáival. Először ment szegény szórakozni, mióta leszerelt. Mert tegnap végre megvette az új öl­tönyt. Mondogattam neki, hogy kipótolom a pénzt, ami még hi­ányzott, eddig sehogy se akart ráállni, de tegnap végre magá­tól mondta, hogy hát akkor ad­jam azt a pótlást. Szép öltöny, majd meglátod, sötétszürke, koc­kás mintája van. Apus, hogy is mondta, milyen kockás? — Eszterházy-kockás — segí­tette ki az ura. — Jól áll rajta, meg kell hagyni. Amikor föl­vette, akkor látszott igazán, hogy megvállasodott katonáéknál. — Koszi a sáfrányt, majd meg­hozom — próbált mosolyogni Maszat. — Csókolom. Kifordult a konyhából, de az ajtó előtt megállt. Amíg bent volt Ugraiéknál, megjött a kin­tornás. Minden vasárnap megjön, itt muzsikál félórát az udvaron. Olyan a szakálla, mint a hippi­ké, csak egészen ősz. Tisztára méltóságosan tekeri a verkli haj­tóját. Odaállt a gyerekek mögé, akik már körülfogták a verklit és az öreget. Jó volna semmivel se törődni, csak ezzel a fiákeres dallammal, amivel mindig kezdi a műsorát, és egyből elfelejteni, hogy Béla nem a kollégáival ment le a Balatonra, hanem a nővel, azon a szép autón, és az új ruha is azért lett egyszerre sürgős, mert a nő előtt akar fe­szíteni benne. És ha lement a nővel a Balatonra, haza se ér délutánra, kár volt idebolondíta- nia Sárosit a Skodájával. Nem bánom, segédművezető elvtárs. tessék odaállni a ház elé a ko­csival, majd kijövök... Ne szó­lítson folyton segédművezető­nek, Márta, olyan ez . a maga nyelvén, mintha csúfolódna ... Hogy jönnék én ahhoz, hogy csúfolódjak a segédművezető elvtárssal?... Hamis magának még a zúzája is kislány... És délután idejön a Skodával a ház elé, a gyerekek összeszaladnak, és üvöltözni fognak, hogy egy autós pacák jött a Bíró Maszat- ért, de nem ér semmit az egész, csak akkor lett volna igazi, ha Béla is látja a műsort. Az emeleti gang is tele volt már, a korlátra könyökölve hall­gatta a verklit, akinek nem volt dolga, de még Ceglédi néni is ki- csámpázott a sparheltja mellől a fakanalával. A Srikék macskája az eperfára menekült a csődü­lettől és a verkli muzsikájától, onnan hunyorgott le a két keré­ken járó fényes fekete szekrény­re, ami mindenféle hangokat ad. összerezzent. Hátulról Dóri tette a vállára lapátnyi kezét: — Téged aztán várhat anyu a sáfránnyal. Maszat a bátyja kezébe nyom­ta a kispoharat: > — Én kértem, te viszed. És mosd ki a füledből a szappan­habot, nem áll jól a kreol kér­gedhez. — Te is rég lebarnultál volna már, ha meccsre járnál velünk mozi helyett — húzta szélesre Dóri a mindig vigyorgó száját. — Maszat gúnyos akart lenni. Félrehajtotta a fejét: — Érezd magad hazaküldve. Mit fog szólni a két bátyja, ha délután véletlenül itthon lesznek, és meglátják Sárosit a Skodával! Egy hétig az lesz a szöveg, hogy csak üzenjen bátran nekik, ha lerohad a Skoda és haza kell tolni, ők mindig alázatos szolgái voltak és lesznek egyetlen kis- huguknak. Két mélák fej, azt zabálják rajtuk a nők, hogy szü­net nélkül heccelődnek ... * Amint a műút elérte a domb tetejét, meglátták a falut és a folytatásaként tovább nyújtózó új üdülőtelepet, amelynek utolsó épületei szinte közvetlenül a víz partján álltak. — Ez mát Balatondiósd — szólalt meg Erika. — Hatvanöt perc alatt ideértünk. A fiú bólintott, s ahogy a lej­tőn könnyebbé vált a Renault futása, csökkentette a gázt. — Nagyot fürdünk — nyújtó­zott Erika —, meglátja, jól fogja érezni magát. Miért ilyen kényszeredett-ked­vetlen az arca? Végig az úton alig szólt, pedig olyan rutinosan bánik a kocsival, hogy nem kel­lett az egész figyelmét a veze­tésre koncentrálnia. — Mondja meg, mi baja. Na­gyon kérem. Azt akarja, hogy el­romoljon a kedvem? — Nem akarom. — Akkor szíveskedjék nyilat­kozni. A fiú szeme összehúzódott: • (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents