Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-24 / 120. szám

1977. május 24. • PETŐFI NÉPE • f 1 • A három főszereplő: Gene Harkman, Lisa Minelli, és Búrt Reynolds. FILMJEGYZET Lucky Lady A Lucky Lady egy kecses, for­más hajócska, narancsszínű vi­torlákkal, csakhát nem éppen tiszteletreméltó hivatást űznek a tulajdonosaik. Három, egyébként mulatságos alvilági alak, köztük az egyik nő, szeszcsempészésre használja. Előzőleg a változatos­ság kedvéért embercsempészéssel kísérleteztek a mexikói határöve­zetben, nem sok sikerrel. A szá­zad elő Amerikájában vagyunk, odavezet bennünket Stanley Do­nén filmje. „A száraz Amerika” partvidékein, az alkoholtilalom idején ugyanis virágzó szeszcsem­pészés folyt, és ebben a zavaros, furcsa, tipikusan amerikai jelen­ségben úgy látszik ilyen későn is fantáziát, filmgyártási alkal­mat talált a Fox filmgyár. Így került sor ennek a nagyszemély­zetű, szélesvásznú, látványos filmnek a forgatására is. De hogy „el lehessen adni” ezt a nem túlságosan aktuális témát, a gyártó cég kitűnő szereplőgárdát szerződtetett. A háromtagú csempészbanda nőtagját Lisa Mi­nelli játsza. (Pályája kezdetén tehetségének felfedezéseképpen vele forgatták a Kabaré című ki­tűnő musicalből készült szuper- produkciót.) Az egyik csempészt Gene Hackman alakítja, aki egyébként egyike a leggyakrab­ban foglalkoztatott amerikai fér­fisztároknak. Eszköztelen, pompás játékát a Francia kapcsolat cí­mű kalandfilmben, a Farmer fé­lesége és a Madárijesztő című filmalkotásban ismerhette meg a néző. A háromszög harmadik tag­ja Búrt Reynolds. Ö is a világ­sztárok listáján található, sajnos azonban az utóbbi években egyet­len filmjét vetítették a magyar mozikban, a Mister Süket trükk­jei címűt. Ha már az életrajzok­nál tartunk, hadd említsük meg a rendezőt, Stanley Donent, aki revüfilmek koreográfusaként vált ismertté és mint táncos is fellé­pett Gene Kelly partnereként. Emlékezetes szerepet játszott az Ének az esőben című kitűnő re- vüfilmben. Visszatérve a filmre, meg kell állapítanunk, hogy a parádés sze­reposztás ellenére sem sikerült a revütáncos rendezőnek egységes, kiérlelt játékot teremteni. A film mozaikjaira töredezik szét. Az eléggé bonyolult história nagy kitérőkkel csordogál, mindössze néhány nagyobb jelenetre kon­centrált a rendező. Elsősorban a csempészek közötti látványos ten­geri csata megkomponálása tet­szik a közönségnek és a nagy olasz rendező szecessziós díszle­teit juttatja az eszünkbe a film­beli luxus-szálloda, lebegő tüll- függönyeivel, végtelenbe kitárul­kozó szobabelsőivel. Sajnos azon­ban a szakértői kézzel megfor­mált geg-ek tengerében néha el­süllyed a lényeg. Nem adnak a szerepek elég lehetőségeket a ki­tűnő színészeknek sem, időnként ők is fuldokolnak az előre ki­számított hatások kedvéért ha­juknál fogva előráncigált ötletek hullámverésében. Lisa Minelli például a Kabaré csodálatos song­jainak mestere egyetlen vérsze­gény dalocskát énekel végig. Nem ismerjük meg igazában Reynolds szatirizáló kedvét, kiapadhatat­lan humorát és alig kapunk fo­galmakat Hackman férfias hatá­rozottságából. A Lucky Lady mindezek elle­nére siker lesz külsőségei, az ál­tala kínált látvány miatt első­sorban. Cs. L. Barlangi állatkert Csehszlovákiában A csehszlovák barlangkutatók nemrég javasolták, hogy egy Brnótól nem messze fekvő bar­langban hozzanak létre speciális földalatti állatkertet. Természetes közegükben lehetne megtekinteni itt a barlangokban élő állatfajtá­kat. Az elképzelések szerint a denevérek számára például külön­leges madárházat létesítenének. Az élővilág mellett itt szeretnék bemutatni — állandó kiállításon — az ősidőkben lakott barlan­gokban talált régészeti leleteket is. A javaslat iránt nagy az ér­deklődés: A jugoszláv és francia barlangászok máris felajánlották segítségüket, (BUDAPRESS—PRAGOPRESS) Korszerű műveltség E/edvelem az irodalmat, ra- jongok a művészetekért; hangversenyre és kiállításra já­rok, meg iró-olvasó találkozók­ra, ankétokra. Rendszeresen ol­vasok. Ha tehát a gépek műkö­dése és a műtrágyák vegyi ösz- szetétele nem érdekel, nem azt jelenti, hogy műveletlen vagyok". Így beszél az egyik ember. S a másik eképpen vélekedik: „Kit érdekel, hogy nem szere­tem Beethovent, s nem tudok túl sokat Tolsztojról? A szakmámban elismernek; ha kell, újítok is. Mindenem a technika. Ebben le­lem örömöm. Az sem érdekel, ha szakbarbárnak néznek." Két végletes példa. Az első hallásra talán tetszik a nyilatko­zók őszintesége. De nem lehet egyetérteni egyiköjükkel sem. Ez­zel kapcsolatban talán jó lesz „segítségül hívni’’ az MSZMP XI. kongresszusán elhangzottak közül az egyik idevágó monda­tot: „A folyamatos művelődés, ön­képzés keretében — a növekvő szabad idő eltöltését is segítve — fokozni kell az érdeklődést a korszerű társadalmi, természet- tudományos, műszaki ismeretek iránt." A fenti szavak azt jelentik egyebek között: nem mondhatja el magáról senki, hogy korszerű műveltséggel, látással, tájékozódási képességgel rendel­kezik, ha csupán az úgynevezett humán vagy csak a reál ismere­tek birtokában van. Ha más nem is, de legalább változatos, jó ér­telemben vett nagyvonalú átte­kintése legyen az élet különféle területeiről. Érdemes ideírni em­lékeztetőül. amit Marx György — a gondolkodás, a művelődés komplexitásának hirdetője — szövegezett le figyelmeztetőül a „Jövőnk, az univerzum" című kö­tetében: „Egy értelmes ember számára nyomasztó volna a gondolat, hogy évszázadok múltán feléb­redve egy képzelt álomból, és visszatekintve életére azt látná, süketen élt. nem vett tudomást mindenről, amit korából értékes­nek ítélnek a jövő századok.” Milyen könnyű lenne folytat­ni a sort azoknak a nevével, akik a sokoldalú ismeretszerzést, s el­mélyült gondolkodási tűzték ki célul az emberek elé! Mondhat­nánk a szovjet—orosz Gorkijt, a japán Janagidát, az angol Russelt, az ólasz Gramscit, a magyar Németh Lászlót, s a francia Ara- gont, hogy csak néhány nevet említsünk századunkból. Vala­mennyien azt hirdették sok-sok bölcs társukkal együtt, hogy nem elég csak a , szakmai tudás, mű­veltség; sokkal több kell ennél. A világ jelenségeit rendszerező, az eseményeket átfogó, s értő ké­pesség. tiszta látás, sokoldalú em­berismeret. Vagyis csupa olyasmi. amit egyetlen szakma, szakág — ha mégoly tökéletesen műveli is valaki — nem nyújthat, nem ad­hat soha. A sokoldalúság nem lehetetlen mai, felgyorsult ritmusú korunk­ban. S különösen nem a sokol­dalú érdeklődés. EJ a a műszaki értelmiségi, H vagy a szakmunkás zene­kedvelő s irodalomértő, s for­dítva: ha a művész vagy tanár a gépek ismerője, vagy netán a természet értő szerelmese, — nem szorul talán bizonyításra — ezzel erősebb, több, gazdagabb. V. M. KIÁLLÍTÁSI kalauz Orosz János képei előtt Brassai, ma­gyar nevén Halász Gyula, a nevezetes fényképész „Beszélgetések Picassóval” cí­mű könyvében meséli el, hogy a mester mű­termébe egy­szer beállított egy kedves hölgy, és arra kérte a festőt, hogy hitelesítse a magával ho­zott képet. Pi­casso felismer­te, hogy a fest­ményt valóban ő készítette, de a nevét nem volt hajlandó ráírni. Azért, mert vélemé­nye szerint ha- mosítást követ­ne el, ha 1943- as aláírását • Egy kép a sokarcú Picasso­sorzatból. • Jobb oldali kép a Fertőrákos grafikai sorozat egyik alkotása. tenné egy 1920 körül festett vásznára. És hozzátette, hogy sok festménye van, amelyről látszólag hiányzik a kézjegye, de „aláírása” való­jában így. van úgy, mindig rajta van valamennyi festményén. □ □ □ Orosz János kecskeméti kiállí­tása hangsúlyosan idézi Picassót. Nem a képeit „dedikáló” festőt, hanem azt, aki mindig jelen van vásznain, és a XX. század festészetének mítoszává lett. Ne­ve szüntelen változó állandósá­got, a kézjegy nélkül is képeket hitelesítő festői lényeget, a bi­ka embert, a tűzben, színben, for­mában szétszóródó, de mindig változatlan azonosságot jelenti. A nagy spanyol festő ebben az ér­telemben nem a mester, és a kék. vörös, barna, vagy sárga portrékon való idézése nem a ta­nítvány hűsége. Orosz János ké­pein Picasso személyisége jelkép; avagy sajátos lehetőség a világ lényegének ecsettel való megra­gadására. A „Sokarcú” örökérvé­nyű szimbólum egy olyan maga­tartás képi megfogalmazására, amelyben az ábrázolás és a cse­lekedet szoros kölcsönhatásban áll egymással. Orosz János festészetének ezen mélyrétegeit esztétikai jegyek és valóságos tettek egyaránt bizo­nyítják. Grafikáiban könnyűszer­rel tetten érhető az alkotó iro­nikus mosolya (Kövérek és so­ványak sorozat), ingerültsége, vagy döbbeneté (Fertőrákos). A vonalak és a formák közvetlen fogalmazása itt könnyebben utat nyit rajzolójuk sokrétű, változa­tos stílusvilágának lényegéhez, mint a színekkel való festői ví­vódás —, de mindkettő ugyanazt a művészi arculatot takarja. □ □ □ Kosa Ferenc filmrendző mesél­te el a kiállítás megnyitásán, hogy Orosz egy nyáron hegyfal- nyi nagyságú sziklát kezdett el faragni Sopron környékén. A fel­adat bevégezhetetlensége egy percre sem szegte kedvét. Hi­szen úgy érezte, akkor és ott ezt kell cselekednie. 1974-ben viszont más szükségszerűség kerítette ha­talmába, s minden eddigi alko­tását felajánlotta a Vöröskereszt­nek, hogy az értük kapott pénz­összegért élelmet és gyógyszert juttassanak el Közép-Aírika éhe­ző lakosainak... Ez a két elha­tározás ugyan nem „festői ügy”, s mint ilyen mellékes az értékíté­let szempontjából. Ha viszont an­nak az erőnek, nyugtalanságnak a forrását és tartoalmát kutatjuk, amely Orosz János képeinek fe­hér, vörös, zöld és barna kemény színeit és nyers formáit feszíti, akkor nagyon is kézenfekvő ma­gyarázatul szolgál. A művelődési központ emeleti termének végén egy nagy vászna áll, címe: iHasadék. A nyugtalan, barázdált felületet tagolatlan, vö­rös, emberi testre emlékeztető alak szakítja ketté. A kép fe­szültsége a félig megfogalmazott jelentésekből táplálkozik, de aki egészen közel lép a festmény­hez, az észreveheti azt a láthatat­lan sugárkoszorút, amely a szí­nek alatt lövell szét a keskeny megtört alakból. Ez tölti fel a kép teljes mondanivalóját sajátos, szinte titkolt forrásból táplálkozó energiával.. . □ □ □ És ugyanez a küzdelem, a lát­hatatlanba fogalmazott látható matéria feszíti fehér képeinek anyagát is. Az öregasszony, öreg­ember, a Király, vagy az Anya gyermekével című vásznak moz­gás-hőfokú izzása Tóth Menyhért műveire emlékeztet. A fehér fény anyagából sejtelmesen, de na­gyon valóságosan bomlanak ki a formák, majd miután megjelení­tették az üzenetet, vissza is hú­zódnak ugyanabba a fehér hát­térbe ... Ezen a kiállításon a tehetség új meg új kalandvágyának bá­torságát és nyugtalan energiáit csodálhatják a nézők. • Orosz János: Bartók. P. M. mmMmmMMmmmmmmmmmmmMmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmMmMm (36.) Átfonta két karját Béla nyaka mögött, mellbimbóiban is lüktet­ni kezdett a' vér a fiú bordáitól, pedig csak a kockás gyapjúingen keresztül érezte a mellkasát, hogy a fiú két karja a derekára fe­szülve tartsa, óvja az összecsuk- lástól lázas, elemyedt testét. * — Ne bőgesd mór azt a rá­diót! — csapta le Maszat a vil­láját. — Megsüketül az ember. — Szeme rávillant a bátyjaira. — Komplett diliház! A két fiú összenevetett, és egyszerre kezdték rázni széles, izmos vállukat. Maszat felnézett anyura: — Szólj már rájuk, egész dél­után a meccsen vannak, de még itthon is futballt hallgatnak! Dó­ri, ha nem ordít, nem érted? Dóri ártatlanra nyújtotta bo­rostás képét: — Hát amikor te bőgeted, hogy jejjeje? Nemcsak tánczene van a világon, szinyorina! — Intett az öccsének; — Hozz andaxint, ideges a húgod. Maszat felpattant az asztaltól, kirohant a konyhából, és bevágta maga mögött az ajtót. A kapunál, a vízcsap körül si­mára koptatott betonon a Srik gyerekek snúroztak a barátaikkal az eresz alól lecsüngő villanykör­te gyönge fényénél. Maszat hátrasétál a stráfkocsi- hoz. amely alaktalanul bújt meg a sötétben, ö a komplett hülye, nem a bátyjai. Mert nem képes parancsolni magának... Felka­paszkodott a kocsi bakjára. Az ülés deszkája még meleg a dél­utáni napsütéstől. Ha legalább cigarettázna . .. Bent a gyárban a nők mind esküsznek rá, hogy a cigaretta csillapítja az idegessé­get. Kétszer megpróbálta. Elő­ször csak köhögött, mert a har­madik slukk után eldobta a ciga­rettát, másodszor meg, amikor igenis végigszívta, úgy hányt a sok füsttől, hogy azt hitte, bele­hal. Csupa csillag az ég, olyan tisz­ta és sötétkék, mint az a szép szövet, amiből a matrózos gye- rek-télikabátokat varrták a múlt­kor, nagy széria volt, a végén már mindenki unta, aztán az ex­port-prémiumnak mégiscsak a kétnegyedét fizették ki, pedig az egész se lett volna valami nagy dohány, de a kutya is oda pisz- kít, ahol már van, a pénz is oda megy, ahol már úgyis sok van belőle, az olyanokhoz, mint az a nő a szép fényes kocsijával, annak mindegy, hogy százhússzal többet fizetnek-e neki vagy keve­sebbet. fütyül az ilyen kis diffe­renciára, és már hajt is tovább a kocsijával, fél kézzel fogja a kormánykereket, a másik karjá­val kikönyököl az autó abla­kán .. . — Szégyellő magad! összerezzent a saját hangjától. Senki se hallhatta meg, hogy ma­gában beszél itt a sötétben. De igenis szégyellje magát. Milyen jogon dühöng arra a nőre? Az nem tehet semmiről. Kell neki Béla, és ha meg tudja szerezni, joga van hozzá. És ha Bélának inkább kell egy autós nő, mint Maszat az udvarból, akkor csak legyen boldog azzal a nővel meg az autóval, kopjon le nyugodtan, legalább többször nem fogja meg­játszani magát, semmi szükség a kedvességére, meg aztán azzal is lehet nem törődni, hogy jó érzés, ha itt ül pár centire, és hozzá lehet érni, meg az is nagyon jó volt. hogy a moziban átfogta a vállát, de nem úgy, ahogy mások szoktak kísérletezni, Bélának eszé­be se jutott, hogy tapogatni is próbáljon, az csak olyan termé­szetes volt, hogy átfogta a vál­lát... Mert mozi közben is biztosan az a nő jutott az eszébe! Maszat ráborult a térdére, és már folyt is a szeméből a könny, egyszerre nedves lett a térde bő­re. Dühöngeni kellene, de nem lehet, mert csak fáj, irtóan fáj. . Az emeleti gangról csikorgást hallott. Tímárék rakják ki a szé­keket, kiülnek levegőzni, de nem láthatnak el idáig. Meg kellene halni, és akkor Sós bácsi csi­nálná meg a koporsóját ezekből a jószagú deszkákból, nem fér el a deszkaillat a műhelyben, kibú­jik a zárt ajtón, még itt is érez­ni lehet... — Elég legyen már! Felkapta fejét Srikné hangjá­ra. Az asszony kiállt a konyha­ajtóba, hogy hazaparancsolja a fiait. — Aki nem idevaló, indíts ha­zafelé, ti meg ebben a pillanat­ban bejöttök! Éjfélig snúrozná- nak... Amíg kislány volt, csak tisztes távolból bámulhatta, hogyan snú- roznak a fiúk, a bátyjai, Béla meg a többi srác, lapjával dob­ták a pénzeket, és akinek a do­bása legközelebb esett a vonal­hoz, az szedhette fel a pénzeket, összex'ázta a markában, és felha­jította a magasba az egészet. Csörgött a tíz-tizenöt pénz a be­tonon, és aki rázott, az választ­hatta ki először a magáét, fej szerint vagy írás szerint. És őt sohase engedték játszani, mert ő kicsi is volt, lány is volt, nem vették komolyan, csak lekezel­ték, és becézték is néha. Felegyenesedett, és hagyta hadd folyjanak lefelé az arcán a meleg könnyek. Máris köny- nyebb lett ettől a bőgéstől. Hiá­ba nőtt meg közben, semmi ,se változott, Béla most se veszi ko­molyan, kedves hozzá, de nem nézi nőnek, mert eszébe se jut, hogy nőnek kellene már tarta­nia ... Dé ha megmutatná neki. hol lakik az isten! Kitalálni va­lami frankó trükköt, és kopaszra leégetni, mégpedig a nő előtt. Egyszerre elállt a könnye, csak a szeme égett. Mit csináljon. Egy igazi, óriási trükk kellene, amitől egyszerre felmenne Bélának a vérnyomása! összetette két öklét, és feltá­masztotta velük az állát. Jó vol­na okosnak lenni, jó volna olyan dörzsölt csajnak lenni, mint a Lollobrigida a Cicababák film­ben, kitalálni egy olyan komplett csőbehúzást... ♦ Erika nagyot sóhajtott. Mire végzett a tusolással, minden iz­mába szétáradt a bénító fáradt­ság. Ahhoz is alig érzett erőt, hogy kikapaszkodjon a kádból. Végignézett meztelen mellén, a csípője ívén, összesimuló comb­jain. Attól fáradt ennyire, hogy ez a test már régen elszokott az ilyen izgalmaktól, amilyenek ma este kergették meg minden szö­vetében a vért. El kellett volna szöknie ezzel a fiúval, valahová messze, ahol emberek sincsenek, nem pedig hazajönni megkínzot- tan, kielégítetlenül... Belebújt a pizsamájába, levet­te a fogasról. a vékony selyem- szalagot, és hiátrakötötte vele a haját. Közel hajolt a tükörhöz. Az volna a természetes, ha agyongyötört lenne az arca, s ehelyett üde, élénk, szeme körül eltűntek az apró ráncok. Rámo- solygott a tükörképére, amely­nek szemében vidám fény csil­lant. Lehet, hogy ami történt, az a leghatásosabb arcápolás? Fénycsík szűrődött ki a háló­ból a nappaliba. Kinyitotta a bárszekrényt, töltött a konyakból, de nehezére esett szájához emel­ni a poharat. Torkát csípte a szesz, köhögnie kellett. — Rosszul vagy? — szólt ki a hálóból Lellei. Nem felelt. Becsukta a bár­szekrényt, s a falat tapogatva bo­torkált el a háló ajtajáig. — Szervusz... Már lefeküdtél? Leilei felkönyökölt: — Ha nem vetted volna észre, közölhetem, hogy meglehetősen későre jár. Erika végignézett rajta. Ezek a gyengécske kísérletek, hogy nagy­vonalúan fölényesnek láttassa magát... Válaszolni se érdemes. Elnyújtózott a heverőjén. Ha most nagyot nyöghetne a meg­könnyebbüléstől. .. — Milyen volt a vetítés? — Leilei kibújt a takarója alól. Mo­tozott valamit az éjjeliszekrényen, s mintha csak most vette volna észre, hogy Erika nyitva felejtet­te az ajtót, odament, becsukta, s leült Erika mellé. — Érdemes volt kimenni a filmgyárba? — Megsimogatta Erika kezét. — Nem voltam a filmgyárban. — Azt telefonáltad ... — Mégse mentem ki. meggon­doltam magam. Fent voltam a Várban. — Minek? — Csak úgy. Ki akartam szel­lőztetni a fejem. — Mit akartál kiszellőztetni belőle? — Mindent. — Sikerült? — Nem. Lel lei lassan simogatta a ke­zét. Erika hagyta. Szinte nem is érzi a kézé bőre, hogy másik kéz simogatja. Leilei ráhajolt az uj- jaira, és végigcsókolta mind az ötöt. (Folytatjuk.) _ j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents