Petőfi Népe, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-07 / 81. szám

1977. április 7. • PETŐFI NÉPE • 8 I Szélesebbre tárt kapuk Múzeumok a közművelődés szolgálatában Az elmúlt esztendőben az or­szág 413 múzeumában és kiállító­helyében 13 millió látogatót fo­gadtak, másfél millióval többet, mint egy évvel korábban. Tekin­télyes szám! Hazánk legnagyobb területű megyéjében, Bács-Kiskunban a múzeumi szervezet bemutatóter­mében 14 állandó és 25 időszaki tárlat várta a látogatókat az új és legújabbkori történelem, néprajz, régészet, irodalom, képző- és ipar­művészet tárgyköreiben. Ezeket a kecskeméti, bajai, kalocsai, kis­kunfélegyházi, kiskőrösi, dunave- csei, szalkszentmártoni és lájos- mizsei_ bemutatókat úgynevezett vándorkiállítások egészítették ki. Csupán a múzeumi helyiségek­ben 140 ezer érdeklődő gyarapí­totta ismereteit — a statisztikai kimutatások összesítése szerint. Növeli a hatást A rendezvények vonzerejét több esetben hangulatos zenei kísérő- műsorokkal sikerült növelni. A hatásukat pedig elmélyítik a di­áksereg számára kezdeményezett tárlatvezetések, amelyeket egyre inkább hivatásos muzeológusok tartanak. A különfoglalkozások követendő példáival szolgál a többi között Orosz László kecs­keméti középiskolás szakköre, vagy a bajai régész, Kőhegyi Mi­hály „találkozássorozata” a városi és környékbeli fiatalokkal. Mindez arra utal, hogy a mú­zeumoknak céltudatosabb és ha­tékonyabb közművelődési, nevelő szerepet is kell vállalnlok a szak­mai tevékenységük mellett. Vagy­is: ma már mások a követelmé­nyek, mint a korábbi években. Volt idő, nem is olyan régen, amikor annak örvendeztünk, hogy évről évre mind többen keresik fel az intézményeket, s az ott lá­tottakkal ki-ki a maga módján, képessége és felkészültsége sze­rint igyekszik bővíteni tudását. Az önművelésnek ez a módja is dicséretes. Tárlatvezetés A múlt megismerése segít el­igazodni a mában, feltárul a fej­lődés folyamatossága: honnan Indultunk, meddig jutottunk. Am a múzeumok ennél sokkal többet íotprmyújthaitmlak: Ha úgy telsíik: .Jnsvig teásoxi&i ioí asab aktiv részt vállalhatnak a köz- művelődés egészéből. Kezdjük talán a legegyszerűbb formával, a tárlatvezetéssel. A szakember értő — s főleg közért­hető — magyarázata lényegesen többet nyújt annál, mint ameny- nyit az átlagos múzeumlátogató „kiolvashat” az eléje tárt művek­ből, alkotásokból. A közművelődés hatásos és lát­szólag egyszerű módja ez. A gond ott kezdődik, hogy az országban alig több, mint nyolcszáz muzeo­lógust tartanak számon, akik tu­dományos munkájuk, múzeumi te­vékenységük mellett legfeljebb alkalmanként vállalkozhatnak ilyen feladatra. Ennek ellenére 84 ezer tárlatvezetésre került sor az elmúlt évben. Az is megoldás lehetne, ha a tárlatvezetés szép és fontos köz- művelődési feladatába minél na­gyobb számban bekapcsolódná­nak a művészettörténet- és rajz­tanárok, ’akik értő módon segít­hetnek e feladat megoldásában. És jó lenne, ha minél több tárlat­vezető magnetofont használhatná­nak a múzeumok. Társművészetek A zene nem idegen a képzőmű­vészettől, rokon vele. Aki isme­ri Muszorgszkij: Egy kiállítás ké­pei című művét, bizonyíthatja, hogy zenében is el lehet monda­ni mindazt, amit a festő a vász­nakra álmodik. Egy-egy jól meg­választott zeneművel kiegészíteni, fokozni is lehet azt az élményt, amit a tárlat vagy a múzeum nyújt a látogatóknak. Aki csak egyszer is részt vett a zebegényi Szőnyi István emlék­múzeum parkjában, vagy a szent­endrei Kovács Margit Múzeum kertjében rendezett hangverse­nyeken, vagy akárcsak valame­lyik népi együttes programján a Magyar Nemzeti Galériában, az bizonyíthatja ezt. A megállapítás érvényes az irodalomra is. Közönségtoborzó A múzeumok törekvései közé tartozik, hogy megújítsák a kö­zönségüket. Így például mind több helyen rendeznek tárlatvezetést > ipari' és mezőgazdasági űze­ss nßdnosß lai si.irnoi Ttia./l • Kőhegyi Mihály muzeológus és Gaszner István restaurátor mun­ka közben. mek szocialista brigádjai részére. Egyre több helyen szocialista szerződések teszik folyamatossá a bővülő kapcsolatokat. És örven­detes törekvés az is, hogy a mú­zeumok mind több üzemben és gazdaságban készítenek elő kiál­lítást a közönség toborzása je­gyében. Újszerű kapcsolat alakul ki a múzeumok és az iskolák között is. Ennek keretében egyre több helyen rendeznek múzeumi órá­kat az iskolákban, amelyeken muzeológusok tartanak előadást a diákoknak. A kapcsolat másik formája: a múzeumi termek gyak­ran átalakulnak egy-egy órára tanteremmé, ahol a relikviák kö­zött ismerkedhetnek a diákok a történelmi, irodalmi, képzőművé­szeti tananyaggal. És akad olyan intézmény is, ahol a muzeológu­sok óravázlatok formájában dol­gozták fel a múzeum egy-egy ter­mének gazdag anyagát, s ezeket megküldték a helyi iskolák tör­ténelem- és irodalomtanárainak. Szélesebbre tárni a múzeumok kapuját — így fogalmazódott meg a feladat a közművelődési párt- határozatban csakúgy, mint a ta­valy ősszel elfogadott közművelő­dési törvényben. Ez újszerű mun­kát, új módszereket követel. És új kapcsolatok egész sorát, hogy minél több ember igényelje a múzeumok rendezvényeit. P. P.—H. F. • A félegyházi Kiskun Múzeum kiállításán. 0 Id. Szabó István fadomborműre előtt a kecs­keméti bemutatón. AHOL MINDEN MÁSODIK DIÁK SZLOVÁKUL TANUL A nemzetiségi hagyományőrzés Kiskőrösön „A nemzetiségi szövetségek segítsék az anyanyelvi műveltség, a folk- lorlaztlkus hagyományok őrzését és fejlődését, a politikai tájékozódást, a szocialista tudat, a szocialista hazafiság és Internacionalizmus elmélyí­tését.” (Az MSZMP Központi Bizottságának határozatából).­A fenti, mottóként kiválasztott magvas mondat meglehetősen sok és felelősségteljes munkát rótt ki azokra, akik valamilyen formá­ban a hazánkban élő nem magyar anyanyelvű lakosság tudatformá­lásával, hagyományőrző törekvé­seivel, s nemzetiségi politikánk gyakorlati megvalósításával fog­lalkoznak. Mi ez alkalommal azt vizsgáljuk, hogy megyénk legif­jabb városában, Petőfi Sándor szülőhelyén ilyen tekintetben mi­lyen eredményeket mondhatnak magukénak az ott élők. Egyéb irányú ismereteinken túl hasznos segítséget nyújt számunkra1 az a beszámoló, amelyet a kiskőrösi Bem József Általános Iskola igazgatója, Csefkó Mátyás készí­tett el a közelmúltban. Az öregek és a fiatalok Az említett tájékoztató jellegű beszámolókból is kiderül, ami eléggé köztudott, hogy napjaink­ban már inkább csak az időseb­bek beszélik őseik sajátos nyel­vét. Azt a sok esetben magyar­ral is kevert, helyi színezetű dia­lektust, amely valójában soha nem lett rögzítve nyelvtanilag. Azt a kiskőrösi tájszólást, ame­lyet a környék szlovák (tót) lakói a két és fél évszázaddal ezelőtt bekövetkezett idetelepülésük óta kialakítottak saját maguknak. Érthetően a régiek — és a mai idősebbek, kik sajátos nyelvükön érintkeznek még egymással — nem ismerik az irodalmi szlová­kot. Nemrégiben egy nyolcvankét éves kiskőrösi asszony elmondta nekem, hogy amint a Szlovákiá­ban élő vendégek megérkeznek, tüstént át kell térniök a magyar­ra; azzal könnyebben boldogul­nak. Ez természetesen magával hozza azt is, hogy a kiskőrösi nemzetiségi lakosok legtöbbje nem tudja elolvasni a szlovák nyelven írt újságokat, könyveket. És a fiatalok? Az ifjabb nem­zedékek tagjai közül napjaink­ban már csak elvétve beszélik az elődeik nyelvét. Ám a legtöbben közülük képesek megérteni azt. Ezt az alapjában kedvező helyze­tet is figyelembe vették öt esz­tendővel ezelőtt, amikor a Bem József Általános Iskolában fa­kultatív alapon bevezették a szlovák nyelv oktatását. Kedve­ző — a körösiek jogosad büszkék erre —, hogy azóta egyetlen egy lemorzsolódás nem történt a nemzetiségi nyelvet tanuló gye­rekek között. Kezdettől fogva nagyjából minden második tanu­ló ismerkedik szabályos oktatási keretek között az irodalmi szlo­vák nyelvvel. Ennek jelentőségét akkor látjuk igazán, ha figyelem­be vesszük, hogy évente általában ötszáz körül mozog a tanulók lét­száma ebben az iskolában. A szlovák folklór virágai Bácsalmáson nemrégiben né­pes közönség előtt szerepeltek a kiskőrösi nemzetiségi pávakör lelkes tagjait. Sajátos népvisele­tükben — melyben uralkodó a fehér szín —« hangulatos szlovák dalaikkal jókedvre derítették a nézőtéren ülőket. Ismét, mint már annyiszor, bebizonyosodott: ifjú városunkban elevenen él és hatni is képes a kultúra helyi ha­gyománya. A szlovák folklór nagy értékei­ről árulkodnak a művelődési központ felnőtt vegyeskórusának és a helyi ÁFÉSZ immár tekin­télyes szimfonikus zenekarainak szereplései is. Műsoraikon min­denkor hallható nemzetiségi szám. A zenekar több alkalommal be­mutatkozott külföldön is: cseh­szlovákiai és jugoszláviai embe­rek tapsoltak fellépéseiken. Ót év telt el már, mióta első alkalommal rendezték meg a nemzetiségi napot Kiskőrösön. Azóta minden ősszel, a szüret ide­jén megismétlik, s egyre nagyobb sikerrel. Olykor a négy-ötszáz személyt befogadó színházterem­ben alig lehet helyet kapni. Csak látni kellene az idős embe­rek arcát, tekintetét, mennyire örülnek szép hagyományaik éle­désének. S a gyönyörködésben a fiatalok sem igen maradnak el tőlük. Egy-egy ilyen nemzeti­ségi napon szlovákiai vendég­együttesek is fellépnek, s meg­hívott hazai nemzetiségi csoportok is. Ez mindig külön színt és ér­• Az ötvenkilenc éves 9i»bé Károlyné, a pávakör tagja, nép­viseletben. téket ad a hagyományőrző na­poknak. Ha a fentiekhez hozzáadjuk még a szlovák tájház adta lehe­tőségeket is — erről más alka­lommal bővebben írtunk már —, akkor nyugodtan leszögezhetjük: A szlovákok Kiskőrösön igyekez­nek sokféleképpen valóra válta­ni nemzetiségi politikánkat. Varga Mihály • • • iskolába, de mire befe­jezte a köszönését, a szigorú tanító néni elvet­te tőle a botot, mond­ván, hogy bottal csak én jöhetek be az iskolába. Aztán jött a másik, a harmadik, mind bottal a kezében. A tanító néni sorra elszedte tőlük. Amikor Bajára került, 32 első osztályos lány ült vele szemben a padban. Először alig tudott hozzáfog­ni a tanításhoz, mert már úgy megszokta a száz gyereket. Azóta sokszor kivirágzott a körte­fa az udvarán. Az udvarán, amelyben a házat ő építette ösz- szekuporgatott pénzén. Talán ez volt élete legnagyobb vágya, ami teljesült. Besétálunk a szobába, ahol a több mint 100 éves szek­rényből veszi elő a tavaly kapott, féltve őrzött vasdiplomáját, amely arról tanúskodik, hogy 65 évvel ezelőtt lépett a pedagógus pályá­ra. Ma már nem tudnék tanítani — mondja mosolyogva — de ol­vasni még szeretek. Kedvencem Jókai. A napokban a Hazafias Nép­front városi titkára. Földvári Im­re és néhány úttörő kereste fel virágcsokorral, hogy köszöntsék 90. születésnapja alkalmából. De gyakran eljönnek hozzá régi ta­nítványai is, hogy meglátogassák az egykori szigorú, de mégis jó­ságos idős tanító nénit. Si. F. A szigorú tanító néni Baján a Pázmány u. 25. szám alatti lakás rendezett kertjében messziről sárgállik az aranyeső, virágszirmait bontja a körtefa. A szél­védett udvaron össze- £ gyűjti sugarait a nap, s fáradt arcát fürdeti ben­ne Tizedes Etelka, a 90 esztendős nyugdíjas ta - nító néni. Diplomáját még 1907-ben Eger­ben szerezte, s azzal a boldog tudattal lépett ki a tanítóképző kapuján, hogy végre taníthat. Ez azonban csak egy év elmúltával válhatott valóra, ugyanis akkor­tájt még sok volt a tanító, kevés az állás. Végre mégiscsak sikerült. Kalocsától — szülővárosától — nem messze, Alsómégyen kapott egy tanyai iskolát, ahol egy tan­teremben nem kevesebb, mint 100 gyerek szorult össze, de azok is úgy, hogy az elsőtől a hatodik osztályig minden korosztály kép­viseltette magát. Ez a rendkívül fárasztó munka öt évig kötötte Alsómégyhez, majd 1913-ban Ha­lomra került, s itt folytatta tíz évig pedagógiai pályáját. Bajára 1927. szeptemberében helyezték, a józsefvárosi elemi iskolába, ahol 21 évig tanította a gyerekeket. Az idén szeptemberben lesz 30 éve, hogy nyugdíjba ment. Pe­dagóguspályája során mindig úgy ismerték, hogy szigorú tanító né­ni. Ahogy visszaemlékezik, 1910 körül az ismétlösök — akiket minden szerdán tanított — kü­lönös tervet eszeltek ki. Az egyik gyerek reggel bottal állított be az (7.) De gazdáik, szótlanul, Al- lahot nem szidva, nekilátnak új életet teremteni leperzselt és tönkretett földecskéjükön, hogy ennivalója legyen a családnak. Az ég újra kék, a nap újra süt, a világvóge-hangulat elmúlt, — kezdhetem a következő napok programjának tervezését. Szudán délnyugati határvidékének „be- cserkés zésére”. Hogyan induljunk Afrikába? Mindig megkérdezik tőlem, fő­leg a fiatalok, hogy mit vittem magammal és egyáltalán egy ilyen afrikai útra hogyan kell felkészülni. Egy Afrika-kutató vadásznak a sokoldalúságát úton-útfélen bizo­nyítania kell. Dehót miből is áll ez a sokoldalúság? Értse és szeresse az állat- és növényvilágot. Legyen nyelvér­zéke. Tudjon víz alatfc úszni, tőr­rel, nyíllal és lőfegyverrel bán­ni. Célbadobni kővel, távolságot és veszélyt felbecsülni. Tudjon főzni, mosni, vasalni és még fá- ramászní is. Jártas legyen a gyó­gyászatban, ha kell injekciót is tudjon adni, szülésnél segédkez­ni. Félelmet ne mutasson. Tudjon autót vezetni, előnyére szolgál, ha repülőgépet is vezet, a repülés a szervezetet megtanítja a gyors alkalmazkodásra, az afrikai ég­hajlatviszonyok között pedig er­re igen nagy szükség van. Legyen érzéke a fotózáshoz. Kézügyessége sokoldalú legyen, a művészet és a kultúra terüle­tén is el tudjon igazodni. Lehet, hogy kissé soknak tű­nik ez a felsorolás, de tapaszta­latom szerint mindez szükséges, nem utolsósorban azért is, mert a bennszülötteknek a sokoldalú­ság imponál. Az útipoggyászból ne hiányoz- , zanak a legszükségesebb gyógy­szerek. Ajánlom a vietnami ke­nőcsöt, a szúnyogcsípésekre is kitűnő, nagyon jó hasznát vettem a Tetran antibiotikum tablettá­nak, az Enteroseptollal együtt, elsősorban gyomor- és bélfertő­zés ellen, nélkülözhetetlen a Vi­tásait só- és C-vitamintabletta a szervezet sópótlására. A malá­ria ellen a Delagil, fejfájásra a Salvador, fájdalomcsillapítónak a Ridol. Kígyómarás ellen én csak két­féle szérumot vittem. Hogy mind­egyikre jó lett volna-e, nem tu­dom, de szerencsére nem került rá a sor, végső esetre ott volt az éles kés. Ezzel aa összeállítással már ne­ki lehet vágni az afrikai útnak. Természetesen mindenki tervének megfelelő eszközöket is kell, hogy vigyen, a vadászathoz szükséges felszerelést, a bogár- és lepke­gyűjtés eszközeit, stb. A távcsö­vet s fényképezőgépet sem le­het kihagyni a poggyászból. Afrikában a vadászatot, a fényképezést és bármilyen gyűj­tőmunkát engedélyhez kötik. Megszerzése nem könnyű feladat, néha gyorsan megy, ha van meg­felelő összeköttetés, de olykor napokig is kell várni rá. Anil ha az utazót más is érdekli, nem­csak a vadászat, akkor nincs el­veszett idő. Tanulmányozhatja az élővilágot, a növényzetet, a törzsek szokásait, életét, művé­szetét. így tettem én is. Khartoumot, akárcsak Kairót, a Nílus és a Nap teremtette. Az itteni terméketlen homoksivatag­ból csak a víz és a nap együttes hatása fakaszthat életet. Khartoum Szudán fővárosa. A Kék-Nílus bal partján fekszik, a jobb parton az állandóan fejlődő és szépülő új városrész, az új Khartoum terebélyesedik. A vá­ros déli részét a szudáni őslakók, a Dinka és Sziluk törzsiek népe­sítik be, ősi módon épített há­zaikkal. Itt egyesül a Fehér- és a Kék-Nílus, a két folyó találko­zásánál az ősi városnál, Omdur- mannál, megfigyelhettem a két víz színkülönbségét. A Fehér- Nílus sárgás-fehér, míg a másik sötétkék színezetű. Hosszan, las­san egyesülve folyik egymás mel­lett a két víztömeg. A Fehér- és a Kék-Nílus elnevezés helytálló. Érdekes vidék érdekes lakói örülnék, ha sikerülne egy té­ves nézetet helyreigazítani. Nem egyszer hallottam, hogy a trópu­si vidékek népe nem szeret dol­gozni. Elég sok afrikai országot bejártam, nem a városi lakosság után mondok véleményt. Dologkerülő, ingyenélő itthon is található. De szeretném látni azt az európai parasztot, aki 35—40 fokos hőségben kopár vidéken, olyan körülmények között és olyan szerszámokkal, mint az af­rikaiak, akár egy napot is végig­dolgozna. Szívszorító az afrikai paraszt sorsa. Primitív kapával töri fel a naptól keményre szá­radt földet, bádogedényével több óra járásról hónapokon keresz­tül hordja rá a vizet, hogy te­remjen valamit. És hányszor megesik, hogy mielőtt betakarít­hatná a termést, egyetlen perc alatt a vadak, vagy valami ter­mészeti csapás tönkreteszi. De az élni akarás erőt ad, hogy mindent elölről kezdjen. Nagyon nehéz az élet még Afrikában, s egy darabig még az is marad. Szudánba jövetelem célja, hogy Rozerires környékén, Fellaba körzetében csitát (gepárdot) és a Természettudományi Múzeum részére apró szőrmés ragadozó­kat ejtsek el. Az engedélyeket már megkaptam, de a területet ismerő kísérőmet még nem tud­tam megtalálni. Bár az idő sür­get, elhamarkodni mégsem aka­rom, mert egy jól megválasztott hivatásos vadász, aki a területet ismeri, fél sikert jelent. Mint utólag kiderült, ebben is szeren­csém volt, mert egy nagy tekin­télyű, idős vadgazdasági szakem­ber 22 éves fiát kaptam magam mellé, aki bebizonyította, hogy nemcsak szereti, hanem érti is a szakmáját. Az előkészületeket megtettük és másnap korán reggel sze­mélygépkocsival nekiindulunk a déli Etióp határvidéknek, az en­gedélyezett vadászterületre. Utunk nagyrészt a Kék-Nílus partján vezetett. Volt időm és módom, hogy az útba eső tör­zsek életével és szokásaival is­merkedjem. Fiatal vezetőm és kí­sérőm, Ahmed segített. Vezetőm, vagy kísérőm? — kérdezhetnék. A területi vadőr addig vezetője a vadásznak, amíg úton vannak és amikor a vadra vezeti rá. De rögtön helyet cse­rélnek és kísérővé válik, ha a vad elejtésére kerül a sor. Az út eléggé sivár, elnéptele­nedett területen vitt. 70—80 évvel ezelőtt ez a vidék rabszolgaszer­zési terület volt, egészen az Etióp határig, ahol nagy, moctsaras, lápos terepen kellett keresztül­vergődniük a rabláncra fűzött bennszülötteknek. Mire Khar- toumba értek, bizony erősen megfogyatkoztak. A déli rész kisebb települései nagyon szegényesei^ fémeszközt háztartásukban nem láttam, ma­guk készítette cserépedényekben főznek. Csak a mindenes panga (nagykés) fém, ezzel fát vágnak, húst darabolnak, bozótot irtanak, gödröt ásnak; fegyver a vadak ellen és eszköz a gyümölcs levé­nek kisajtolására. Maga a nép barátságos, főleg a fiatalok szívesen Ismerkedők. A nők sudár termetűek, igen kecsesen mozognak. A szudániak talán a földkerek­ség legsötétebb bőrű lakói; lilás- feketék. A lányok bőre fényes, mintha olajjal kenték volna be. Barátságos mosollyal köszöntik az idegent, nekem is kijárt, il­lően viszonoztam. Szudán a végletek országa. A* éhhalállal küzdő szegény és a milliomos egyaránt megtalálha­tó. Amerre gépkocsinkkal elha­ladtunk, kiterjedt mezőgazdasági területeket láttunk, mert főleg a Fehér- és a Kék-Nílus partvi­dékén lehetséges a földművelés. Termesztenek mindenfajta ná­lunk is fellelhető zöldséget, s nagy gyapot- és kávéültetvényeik van­nak. Nagyobb települések vagy vá­rosok főterén áthaladva szint« szédítő az európai ember számá­ra a bábeli zűrzavar a piacokon, „szuk”-okon. Áruikat kínáló bennszülöttek egymást túlkiabál­va hívják fel magukra a vásár­lók figyelmét. Néprajzi szem­pontból is érdekesek a piacok, itt egy helyen megtalálható a kör­nyék valamennyi törzsbelije é» nemzetisége. A Nílus völgyiek fellahok. A zord hegyek lakói a kabbabis és nuba törzsiek. Itt vannak az arcukat késvágások­kal díszítő bagara és dzsali, vagy a sziluk és dinka törzsiek. Nem hiányoznak a képből a magas nö­vésű beduinok sem. Ha időm engedné, akár napo­kat, eltöltenék közöttük szemlé­lődéssel. (Folutatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents