Petőfi Népe, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-21 / 92. szám

1971. április 31. • PETŐFI NÉPE • 5 Magányában mindig társakra vágyott Adalékok egy népi faragó portréjához Velem szemben ül a szerkesztőségi szobá­ban. Nincsen zavarban, egyáltalán nem el- fogódott; mintha mindig ebben a helyiség­ben töltötte volna napjait. Pedig ugyancsak idegen lehet számára ez az egészen ismeret­len, szokatlan környezet. Aki eltelt ötvenöt esztendejének java részét tanyai magányában élte le, aki legtöbbször csak a szótlan fákkal, a borongós-sejtelmes felhőkkel beszélgetett gondolatban — s hangosan gyakrabban az annyira szeretett állatokkal —, annak bizo­nyára mindig is idegen marad a város, az iroda, a felhalmozott könyvek, iratok vilá­ga. Mégis: nagyon kék szeme mintha mon­daná, hogy „uram, kérem, nem tesz sem­mit, majd mehetek vissza a megszokott bi­rodalmamba”. Persze, ezeket a szavakat nem ejti ki a száján, dehogyis . .. Csak néz, várja, hogy mi mindent kérdezek tőle, és válaszol- gat egyszerűen, emelt fejű tisztasággal, őszintén, mint ahogyan felelt bármikor akár­ki másnak, aki figyelemre méltatta őt a szá­mára túlságosan is rohanónak és bonyolult­nak számító világban. Örsi Imrének hívják. Ma már „hivatalosan” is művész: naiv szobrász. Amint az egyik fővá­rosi lapban olvastuk róla, „ős­tehetség a tanyavilágból”. Kar­cagon él, a Toldi utca 7-es szá­mú házban: Jelenleg a' hírős vá­rosban kiállítást rendeztek mű­veiből. Ebből az alkalomból hív­tuk meg egy kis beszélgetésre: ismerjék meg közelebbről is a művészetet kedvelő olvasóink. Alacsony, rokonszenvet keltő ember, szürke télikabátban. A sál és a kalap is jelzi, hogy ne­hezen hisz még a tavasznak ér­kezésében. Jellegzetes vonása ez is a tanyai parasztembernek.­„Köpetsz már megint” — Milyen volt a gyermekkora, Imre bácsi? — Mint a többieké. A nagy­anyámtól jártam be a faluba is­kolába. Ügy emlékszem, játékos fiú voltam. Azt hiszem, én min­dig jól éreztem magam a tanyai világban. — Ha nem kellett dolgoznia, mit csinált legszívesebben? — Dolgozni, azt mindig kel­lett . I: De ha mégis futotta rá icipici dő, hát fabrikáltam. Ki­csi traktort, pléből kapát, boto­kat, meg ilyesmit. Ha tettem-vet- tem, szorgoskodtam, gyakran mondogatták, hogy „kopelsz már megint”; azazhogy mesterkedsz. Hát így valahogy volt... — S azután? — Korán befogtak nehezebb munkákra is. Gazdálkodtunk az apám kevéske földjén. Mindig szerettem a földet; és ezzel ma • örsi Imre arcképe. is így vagyok. Pedig a mienk nem kényeztetett el bennünket: némelyik rész eléggé terméket­len, szikes volt. — S felnőtt korában? — Alapjában semmi nem vál­tozott meg; folydogált tovább az életem, csendesen, mint addig. Megnősültem, de sajnos, nem si­került a házasságom. Attól kezdve remetesorsom volt a ta­nyán, nagy magányban teltek a napok, az évek. — Nem gondolt újra a nősü­lésre? — Gondoltam vagy nem; más a lényeg. Az, hogy azon a sivár. • A Kalapos ember című szobor. • A Nyugdíjas postás című alko­tás. kietlen vidéken lányt alig lehe­tett látni, hiszen egy-egy magá­nyos tanya, ha előfordult. A le­gelőnek használt Ipuszta kevés embernek adott megfelelő ott­hont. , „Előbújt a szobrászkodó kedvem” — Közben mindig faragott, fo­lyamatosan? — Éppen hogy nem; sőt. In­kább sok évre háttérbe szorult ez a régi szokásom, alábbhagyott a kedvtelésem; magam sem tudom pontosan, hogy miért, de így volt. — Történt valami, ami ismé­telten alkotó munkára kényszerí­tette? — Úgy is mondhatjuk. Ugyan­is egy nagyobb járvány alkalmá­val — jó tíz esztendeje ennek — elzártak a világtól, hetekre. Ki sem mozdulhattam akkoriban otthonról, tán ez okozta, hogy előbújt a szobrászkodó kedvem. Emlékszem, akikor a legelső munkám egy nevetős emberfigu­ra volt. — Tudta, hogy amit megfarag, az művészi munka? — Dehogyis gondoltam én ar­ra. Csak éreztem, hogy csinálni kell. Mint ahogyan a szolnoki új­ságban írták rólam: szobrokkal védekezek a magány ellen. Ez így igaz. Faragni is jó az ember­alakot, de ha elkészül, még na­gyobb öröm. Azt gondolom, mint­ha élne. És azt, hogy lám, nem vagyok egyedül, vannak körülöt­tem társak. Tudom, hogy ez fur­csa, de mit tegyek, ha így van? — Olvastuk hogy már a leg­első bemutatkozásakor sikere lett. — így történt, és nagyon jól esett. Debrecenben első díjat ad­tak egy kiállításon. Azóta Veszprémben, Szekszárdon, Né­metországban és Lengyelország­ban is kiállították a szobraimat. És most itt, Kecskemétem Annak külön örültem, hogy sokan el­jöttek a megnyitóra. — A katalógusban olyan cí­meket olvashatunk, Ijogy „Kala­pos ember”, „Térdelő nő”, „Nyugdíjas postás”, meg „Sza- kácsné”, „Birkózó”, „Juhász". Ezek azt mutatják, hogy első­sorban az ember és annak élete érdekli. — Igen, én így akarok for­dulni a magam körül élő embe­rekhez, hogy róluk szólok a fa­ragásaimmal. Jó tudni, hogy amit csinálok, az másókat' is ér­dekel. — Igaz, hogy van újítása is? — Mondtam, hogy szeretek fabrikálni. Csináltam hát egy könnyebben használható tolóka­pát. Az Üjítók Lapja cikkben és képben be is mutatta már. Varga Mihály Az év legjobb plakátjai Az idén is megrendezték Budapesten a múlt év leg­jobb plakátjait bemutató ki­állítást. összeállításunkban 3 fődíjat nyert plakátot muta­tunk be. • Nemzetközi nőnap, március 8. Tervezte: Szilvásy Nándor. 0 Az ötödik pecsét. Tervezte: Bakos István. • A járvány. Tervezte: Finta József. , A Megyei Művelődési Központ műsora április 24—30-ig KIÁLLÍTÁSOK Kunbajai impressziók. Walicz- ky László VIT-díjas fotómű­vész kiállítása. Megnyitó: áp­rilis 26-án, 17.30 órakor. HETI MŰSOR 24- én, vasárnap 10 órakor: káktuszgyüjtók bará­ti KÖRE. Előadás: a Lobívia nemzetségről. 10 órakor: AKVARISTA BA­RÁTI KÖR. 18 órakor: DISCO (Belépődí­jas!) 25- én, hétfőn 17 órakor: JOGI TANÁCSADÁS. 19 órakor: AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA BÉRLETI HANGVERSENYE. 26- án, kedden 9.30 órakor: „KÉSZÍTS VELÜNK JÁTÉ­KOT!” Vezetik: ifjú népmű­vészek. Bemutató foglalkozás pedagógusok, népművelők ré­szére. 18 órakor: A SZEGEDI BAR- : TÖK-KAMARAKÖRUS és a KECSKEMÉTI VÁROSI VE­GYESKAR HANGVERSENYE. 27- én, szerdán 15 órakor: PÁ­LYAVÁLASZTÁSI BESZÉL­GETÉSEK ÁLTALÁNOS IS­KOLÁK FELSŐ TAGOZATÓ- ' SAI RÉSZÉRE. 18 órakor: COLLEGIUM AR­TIÜM FILMMŰVÉSZETI SZABADEGYETEM 7. elő­adása. Fiimi közhelyek, a kor- t szak filmgiccsei. 28- án, csütörtökön 10 órakor: HANGVERSENY ÓVODÁSOK RÉSZÉRE. 19 órakor: A GAMMASUGA­RAK HATÁSA A SZÁZSZOR­SZÉPEKRE. A Nemzeti Szín­ház előadása. Belépődíjas, ! gyermekmegőrzés! 29- én, pénteken 18 órakor: EURÓPAI KÖRUTAZÁS: A Skandináv államok. 579 Könyv a munkásművelődésről A Kossuth Könyvkiadó a kö­zelmúltban megjelentette a Mun­kásművelődés — szocialista kul­túra című kötetet, tízezer pél­dányban. A Csorba Mária szo­cialista brigád tagjai által szer­kesztett kiadvány, tartalmát te­kintve jó szolgálatot tesz műve­lődésügyünk gazdagítása, szocia­lista kultúránk terjesztése érde­kében Amint az előszó is utal rá: a munkásművelődés ki­emelt témaként szerepel a leg­különfélébb fórumokon és mun­kakörökben. A kötet egyik fő erénye, hogy lapjain sokféle beosztású és kü­lönböző végzettségű emberek mondják el véleményüket a nap­jainkban olyannyira előtérbe ke­rült témával kapcsolatban. Poli­tikus, író, szociológus, népmű­velő és gyárigazgató épp úgy ér­vel és vitatkozik, javasol a könyv oldalain, mint a szocialis­ta brigádvezető vagy a pedagó­gus. S köztük olyan ismert, sőt népszerű közművelődési szakem­berek fejtik ki véleményüket az általános kultúrálódásról, mint például Aczél György, Köpeczi Béla, Vitányi Iván, Gynrkó Lász­ló és Huszár Tibor. Változatos a mindvégig elgon­dolkoztató és sokféle szempont­ból hasznos, tanulságos kötet műfajilag is. Megtalálható benne a tanulmány, az interjú, a vitá­zó publicisztika s a kerekasztal- beszélgetés. Élvezetes olvasmány Benjámin László költő és Major Tamás színművész vallomása is. Mindketten őszinte szavakkal mondják el élményeiket és eddi­gi tapasztalataikat a munkások művelődéséről. A kötetben szó van a szegedi könyvtári ellátás gondjairól, a komlói bányászok művelődési tö­rekvéseiről és az ezzel kapcsola­tos problémákról, a főváros kul­turális arculatáról, valamint a salgótarjáni szakszervezeti in­tézmények megszűnéséről, elha­lásáról. A felvetett problémák mindegyike érdemes a tovább­gondolásra, valamennyi megér­demli a fokozott figyelmet. Szó van többek között a könyvben a közművelődés egységéről és egye­temességéről, a tudományos­technikai műveltségről, a közmű­velődés anyagi oldalairól. A tanulmányokban, cikkek­ben rendkívül fontos, megoldás­ra váró gondok kerülnek előtér­be. Az például, hogy ma még sok az iskolából/ kimaradó gyermek, s aránylag magas az írni—olvasni nem tudó felnőttek aránya az össz-dolgozói létszámhoz képest. S nyomatékkai került szóba a/, is, hogy az úgynevezett áliro­dalom a megengedettnél nagyobb körben hódít még. Az említettek} mellett nagy súlyt kapott a kö­tetben a kultúra társadalmi rangja, a munkások érdekeltsé­ge a tanulásban, valamint a szocialista brigádok vállalásai­nak sokszor tapasztalható forma­lizmusa. Egyes cikkírók sürget­ték az általános iskolázottsági szint emelését, a szakmai képzés és továbbképzés erősítését, az összetettebb megoldások keresé­sét a kulturális munkában, s a munkásszállások lakóinak műve­lődését. Végezetül szívesen írjuk ide azfe a mondatot, amelyet Sőtér István akadémikus szögezett le a kö­tetben napvilágot látott tanul­mányában: „Műveltség nélkül ki­szolgáltatott az ember”. Ezt nagy­szerűen egészíti ki Vonsik Gyu­lának az a véleménye, mely sze­rint „A műveltség az élet ter­mészetes velejárója”. Ezek a sza­vak sűrítve fejezik ki mindazt, amit /ma a munkásművelődés alapvető célkitűzésével kapcso­latban szem előtt kell tartanunk. V. M. (8.) — Rád mosok, fiam, meg apádra — tette vissza a fedőt a nagy bádogfazékra a vékony asz- szony, s elfordult az öreg gáztűz­helytől. öt is gyötörte a meleg, különben most se vette volna íe a kendőjét simára fésült, őszülő ha­járól. — Ha nem főzöm ki a gön­ceitekből az olajat, mit ér a mo­sás? Igazad van, végezhettem vol­na. mire hazajössz, de ki számított rá, hogy háromszor is vissza kell mennem kenyérért? — Mert belebetegedne, ha egy­szer véletlenül nem frisset hoz­na. — Béla szétkente a maltert a tégla élén. Még két darabot kell ide a sarokba illesztenie, azzal kész a zuhanyozó alja, s a másfél araszos perem. Holnap körül- esempézi, fent már megkötött a falba süllyesztett, sarkosan meg­hajtott alumíniumcső, csempézés után felrakja a hosszú nylonfüg­gönyt, s akár- már holnap este itt zuhanyozhatnak a konyha sarká­ban. — Vácíékat megüti a gu­ta. ha meglátják, tessék elhinni... A fedő újra felemelkedett, gőz csapott ki a fazékból, amikor a kis vékony asszony a hosszú fa­kanállal megkavarta a fövő in­geket, trikókat. — Csak föl ne jelentsenek Vá­ciék a tanácsnál, hogy engedély nélkül építkeztél itt a konyhában — mondta , közben kedvetlenül. Lélegzése nehéz volt a gőztől — Éppen az irigység miatt, hogy nekik ez nem jutott eszülcbe. Zuhanyozó- egy ilyen szegény la­kásban ... — Nem is bánnám, ha felje­lentenének. Príma cirkusz lenne, osztályon felüli, ha kijönnének a tanácstól. Megkérdezném, hogy mi az, elvtársak, csak nem irígy- lik, hogy nem lavórban fürdünk, hanem egészségesen zuhanyozunk, pont aszerint, ahogy maguk mu­tatták a múltkor azon a higiéniai kiállításukon, mert ezt mutatták, ugyebár, még azt is odaírták, hogy a zuhanyozás egészségesebb, mint a kádban fürdés, emlékezze­nek csak rá ... — Óvatosan meg- ütögette a téglát a kőműves ka­lapáccsal, s már nyúlt is az utol­sóért. — Én a műhelyben meg a katonaságnál megszoktam, hogy rendesen zuhanyozzak, azt is elhihetik az elvtársak, hogy nem tiltakoznék, ha adnának egy ren­des lakást fürdőszobával, de ah­hoz még kell pár év, hogy ezt a százéves házat lebontsák, elvégre nem főútvonalon van, ide a Jó­zsefváros legbelsejébe nemigen járnak külföldiek, az ilyen vacak bérkaszárnyákat nem kell szé­gyellni, különben is itt tíz család közül csak egynek van annyi pénze, hogy befizethessen szövet­kezeti lakásra, a többi kilencnek államit kéne adni, az meg nem üzlet maguknak ... — Tavaly Faragóék is állami lakást kaptak, fiam. — Tud egy kivételt, mama, rögtön azt hiszi, ez a szabály. Mintha nem járt volna náluk. Faragóékon kívül az egész tíz emeleten nincs még egy munkás­család. Csupa más ember az egész ház. Faragó maga mondta. Mama úgyse fog felelni, mama megszokta ezt a szoba-konyhát ebben a kopott józsefvárosi ház­ban. Itt érzi jól magát harminc éve, mióta apus felhozta a falu­jából. Itt a szenes sufniban tyú­kot is lehet tartani, az udvaron a két öreg eperfa közé feszített kötélre kiterítheti száradni a fol­tozott inget, alsóneműt is, ami­hez nem lenne mersze egy mo­dern bérház erkélyén. A pincé­ben Majer úr maga savanyítja a káposztát, uborkát, apró dinnyét, nemcsak azért, hogy a csarnok­ban eladja, hanem a ház lakói­nak is, a környékbelieknek is. Az udvar végében pedig mindig jó szagok vannak Sós bácsi frissen gyalult deszkáitól, amikből az ol­csó konyhabútorokat csinálja az öreg. Itt mama mindenkit har­minc éve ismer. Ebben a ház­ban harminc ev alatt tán három lakásban se cserélődtek az em­berek, ahogy a munkájukat se váltogatták, megmaradtak a va­gongyárban, a mozdonygvárban, a ruhagyárban, a gázműveknél, akik pedig meghaltak — Nová- kéknál is így volt —. azoknak a saját megnőtt 1 gyerekeik marad­tak a lakásban. Idegen család csak egy jött, Schrikék, azok is még negyvenhatban, éppen hu­szonkét éve, így aztán már ré­gen nem idegenek, Sajdik ^íik- lós bácsiék szoba-konyháját meg — amikor az államosítás volt, és belőle munkásigazgató lett, na­gyon nem akaródzott neki, hogy elköltözzön az itteni lakásból —, Bíró Pista bácsi foglalta el. A legjobbkor tálalódott eléje. Mik­lós bácsi költözése, másképpen nem is nősülhetett volna, nem vihette volna magukhoz hatodik­nak Ilonka nénit. Főnyeremény volt a kiürült lakás, gyorsan ki is használták, három év alatt há­rom gyereket csináltak. A három közül a legkisebb, ez a Maszat is tizennyolc éves már, érthetetlen is, miért nem megy férjhez, hi­szen már a bátyjai se tehetik, amit pár éve csináltak, amikor még azzal szórakoztak, hogy ahány új udvarlója lett Maszat- nak, mindegyiket megruház|ták, még alig több mint két éve is — éppen akkor jött a postás a be­hívóval — attól volt hangos az utca, hogy a két Bíró fiú a fü- vészkertig kergetett három srá­cot, akik a 'megvert haverjukért jöttek ide bunyózni... — Na, fiam, haladsz? Béla felnézett. Észre se vette, mikor jött be apus, pedig már itt lehet pár perce, hiszen köz­ben a kosztos kiskofferját is le­tette. — Tessék nekivetkőzni a be­tonozásnak, én meg holnap felra­kom a csempéket — egyenese­dett fel az apja mellé, de le is hajolt rögtön, megnyomogatni a guggolástól zsibbadt térdét. — Tessék, lehet kezdeni a műszaki átvételt. * Leilei kicsengetett a titkárság­ra. A falon éppen megkondult a barokk óra mély hangja. Fél öt. Újra megnyomta a telefon jelző­csengőjét, majd harmadszor is. Lent az utcán, négy emelet mély­ségben mentőautó vagy a tűzol­tók rohamkocsija szirénázott. Miért nem veszik fel odakint a kagylót? Na végre... — Miért hagyják üresen a tit­kárságot, Judit? — Elnézést kérek, az építés­üggyel intéztem, amit mondani tetszett, a másik vonalon beszél­tem, Mihók elvtárs egy pillanat­ra sem hagyja abba és megsértő­dik, ha közbeszól az ember^_ — Beckert küldje be, kérem. — Leilei helyre tette a kagylót. Amíg Becker ideér, van három­négy perce. Felütötte a dossziét, amit reg­gel úgy tolt félre, ahogy Oszkár eléje tette. Javaslat az INVES- COOP-kiállítás (Budapesti Nem­zetközi Vásár, 1968) felszerelésé­nek selejtezésére. Lassan lapoz­gatta az összefűzött listát. Ügye­sen csinálta a fiú, a nyílászáró szerkezetek a hatodik oldalon szerepelnek, bármilyen ellenőr­zés az első oldalakon sorakozó tételekkel bíbelődik el hossza­sabban, oda tömörítette Oszkár az értékes berendezési tárgyak és felszerelés kilencven százalékát, utána oldalakon át mindenféle jelenetéktelen dolog, ami egy ki­állítás végeztével logikusan lom­nak tekinthető, s csak ezután — apró rangsorolási tévedésnek i* feflogható — a négyméteres toló­ajtó, amelynek mind a hat része tokba csúszik, a padlótól meny- nyezetig érő öt billenőablak és négy kisebb ajtó. Nos, ez a lé­nyeg, Oszkár megértette, mi a dolga. A főkönyvelőség a vásár után két-három nap alatt jóvá­hagyja a selejtezést, a többi a gondnokság feladata, elég Judit­nak szólni — tíz ügy között szin­te mellékesen —, hogy telefonál­jon le a gondnokságra, bízzák ügyes emberre a selejt értékesí­tését, talán Oszkár erre a legal­kalmasabb, igen, adja le a gond­nokságnak, hogy Antal Oszkár legyen felelős a selejt likvidálá­sáért, ezek után pedig Balaton- füreden Oszkár bátyja órákon belül megkapja a telefonértesí­tést, hogy küldheti a teherautót a nyílászáró szerkezetekért. Jú­nius elejére a villa teraszán he­lyére kerülhet a tolóajtó, a szo­bákra az ablakok és a kisajtók, és ha a szállításnál vigyáznak, meg se sérüljön a lakkozás ... — Tessék. Becker belépett. Levette a szemüvegét, s két lépés után megállt. Le lehetne szoktatni ró­la, hogy megvárja, amíg hellyel kínálják, de tulajdonképpen az se haszontalan, ha marad ez a feszes viszony. Egyelőre azt is elég megbecsülésnek vagy köze­ledésnek érezheti Becker, hogy megszűnt a magázás. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents