Petőfi Népe, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-20 / 91. szám

1977. április 20. PETŐFI NÉPE • 5 Türr István mellszobra Baján Értékes aján­dékkal gyara­podott a bajai Türr István Múzeum. Pá­rizsból Madame Selli'e Türr — a legendás hírű Türr István unokája — el­küldte nagyap­ja carrarai márványból ké­szült mellszob­rát. Az isme­retlen olasz szobrász alko­tását rövidesen méltó helyen láthatja a kö­zönség. (Szabó Ferenc felvétele) Magyar filmek negyedévi gyorsmérlege 1977. első negyedében a pre­miermozikban hat új magyar fil­met mutattak be, valamint fel­újítottak egy pontosan harminc évvel ezelőtt készült, már-már klasszikus alkotást — Valahol Európában —, amelyet igen so­kan még csak most láthattak először, s szinte ez is a premie­rek közé számítható. Ebben a negyedévben tartották a magyar játékfilmművészet nagyszabású éves számvetését, a IX. magyar játékfilmszemlét is, így az ez időszakban közönség elé került új alkotások különöskép­pen reflektorfénybe kerültek. A bemutatott hat új film közül napjainkban játszódik kettő. Ér­demes mindjárt azt is feljegyez­ni, hogy mindkettő a sokat hiá­nyolt vígjátéki kategóriához so­rolandó, s mindkettő derűs szó­rakozást adva gondolkoztát el napjaink fonákságairól. E kettő A kard és a Pókfoci. Egészen közeli múltat idéz, a felszabadu­lásunkat követő időbe kalauzol sajátos szimbolikájával a Buda­pesti mesék. A felszabadulást megelőző napokban játszódik A királylány zsámolya; a Magyar Tanácsköztársaság leverését kö­vető időben kutatja az emberi helytállást, a kommunista ma­gatartást a Herkulesfürdői em­lék, végül a hatodik film, a Fe- kéte’'feyémántbk klasszikus 1 re­gény adaptációja. A tematikái arányok jónak mondhatók s kü­lön öröm a mai témák derűs, szórakoztató keretek közötti je­lenléte. Más kérdés, hogy példá­ul A kard közönségvisszhangja, fogadtatása elmaradt a film ér­tékeitől. Természetesen nem vár­ható, hogy mai életünk görbe tü­körben történő felmutatása olyan közönségtömegeket csábítson be a mozikba, mint az ugyancsak új Fekete gyémántok, Jókai re­gényének filmváltozata, de az eleve tartózkodást a mát tükröző magyar filmektől roppant egész­ségtelen tünet. Nézzük meg, milyen emberek­kel is ismerkedtünk meg a mo­zikban, kik voltak e filmek hő­sei, milyen gondolatokat hordoz­tak. A Herkulesfürdői emlék — • Nénik és képek a kiállítóteremben. Sándor Pál rendezése — közpon­ti alakja egy szinte még gyerek­ember, menekülő vöröskatona, aki önmagát is feláldozza isme­retlen elvtársáért, akivel együtt szenved aztán vértanúhalált. A közösségi, a kommunista emberi magatartás hősi példája ez a fiú, a Herkulesfürdői emlék pedig ennek az emberi tartásnak igen jó bemutatása. Merőben másfajta, a naivitásig jóhiszemű ember Böjti Sándor, A kard hőse. Ügy cselekszik, ahogy — szerinte — minden ma­gyarnak viselkednie kellene. De Böjti éppen becsülnivaló emberi tartása miatt került megalázó helyzetekbe, — így tragikomi­kus hőssé lett. Rózsa János Pókfocijának már nincsen kiemelhető központi hő­se, de ott is az emberi tartás, egy kollektíva — egy tantestü­let — erősen kifogásolható ma­gatartása kerül a mérlegre. S mindez magyar filmben régen tapasztalt szórakoztató formában. A felszabadulást megelőző és az azt követő időszakot megjele­nítő két film — A királylány zsámolya és a Budapesti mesék — közül az első központi alakja Bodra szakaszvezető, aki a hábo­rúzásba belefáradt és beleunt, legalább az utolsó napokban megpróbálja magát kivonni a háborúból, megcsinálni a maga kis külön fegyverszünetét, s vá­ratlan körülmények folytán — szinte akarata ellenére — hőssé, ellenállóvá lesz. A Budapesti mesék, Szabó Ist­ván .nagyon szép filmkölteménye. A film hősei mi vagyunk, akik túléltük a második világháború borzalmait, akik akkor nekigyűr- kőztünk, s toltuk a villamost, az új élet sokszor nagy döccenőkkel haladó szekerét. Szabó filmje egy következetes alkotói pálya újabb, igen értékes állomása. A Fekete gyémántokról, Vár- konyi Zoltán filmjéről szükségte­len külön szólni. Jókai népszerű, a látványos filmeket igen sokan szeretik, s ha ezeket az igényei­ket kielégülni érzik, elégedettek. És ilyenkor elégedettek a mozik üzemvezetői is. B. M. • A helybeli citerások muzsikálnak az egyik meg­nyitón. (Walter Péter felvételei) EZREN ÉS KÉTEZREN EGY TÁRLATON CSÁSZÁRTÖLTÉSEN PÉLDÁT MUTATNAK NYOLCÉVESEK ÉS NYOLCVANÉVESEK PÁRBESZÉD ALKOTÓK ÉS NÉZŐK KÖZÖTT Művészek, művek, közönség Császártöltés a történelem viharaitól meg- megtépdesett, de az itt élők akarata s mun­kája következ­tében újra és újra talpraállt; s napjainkban egyre szépülő, erősödő kisköz­ség. Szorgal­mas, derék la­kói tisztelik s szeretik a mun­kát, az állandó alkotó tevé­kenységet. És kedvelik, igény­lik a szépet, a művészi alko­tásokat is. Olyan bizonyí­tékot lehet megemlíteni ér­ire, amilyenre ma még kevés példa akad. □ □ □ Az Erkel Ferenc Műve­lődési Házban legalább fél év­tizede már an­nak, hogy el­határozták: rendszeresen képzőművészeti kiállításokat ren­deznek, s ezeket tárlatvezetések­kel, műsorokkal és találkozókkal, érdekes beszélgetésekkel kötik össze. Azóta évente többször — olykor ötször is — sor kerül újabb bemutatkozásra. Az érdek­lődés örvendetesen növekszik. Először néhány száz néző akadt; ma pedig mintegy kétezer láto­gatóról árulkodik a vendégkönyv. Nem túlzás, hogy olykor „a falu apraja-nagyja” elmegy a kiállí­tásra. A nyolcévestől a nyolc­vanévesig ott találjuk őket a ké­pek. szobrok előtt. □ □ □ Nézzük csupán a két utolsó esztendőt. Lapozom a vaskos vendégkönyv bejegyzéseit. „A Du­na világa” címmel rendeztek a bajai Éber Sándor műveiből ki­állítást. Számolok: legalább ezer­kétszáz bejegyzés árukodik< >a sikerről. Azután pólyák Ferenc fafaragó munkáit dicsérték a lel­kes látogatók. A helybelieken kí­vül pécsi és budapesti látogatók is kifejezték elismerésüket. Külön is említést érdemel, hogy milyen sokan és hányféle­képpen lelkesedtek a nekik tet­sző Bozsó-képek láttán, a Kecs­keméten élő festőművész önálló kiállításán. Nem csak azt olva­som, hogy „nagyon szép”, „gyö­nyörű”, de ilyen mondatokat is: „Felejthetetlen élmény”, s „Meg- rendítően hatott rám”. Idős ember remegő kézzel írt, régies szálkás betűi; diákok isko­lás írásai; szocialista brigádok, tanulóközösségek véleményei; asszonyok, lányok, férfiak, idő­sek és fiatalok, helybeliek és vi­déki rokonok, ide. utazó látogatók írásos nyomai: íme, így együtte­A MAGYAR TUDOMÁNY ARCKÉPCSARNOKÁBÓL Bemutatjuk: Ádám György akadémikust sen mutatják, mennyire mélyen hatottak a művek az emberekre. A keceli Baloghné Boros Ilona textilképeit legalább kétezren megnézték. □ □ □ S hogy teljesebb legyen az összkép témánkkal kapcsolatban, megemlítünk még néhány itt rendezett tárlatot. Kiállításon bemutatkoztak már a Duna Fotó­klub bajai tagjai, s ugyancsak mű­vészi fotóival a kecskeméti Ka- ráth Imre; láttatta magát alko­tásain keresztül Schnür József festőművész; Csikós Nagy Márton faszobrász, Szálas Gabriella grafi­kus; gyönyörködtették a nézőket a bajai képzőművészek stb. S a sor e példákkal még nem is tel­jes. n □ □ Végül két tömören fogalmazott véleményt ide -írunk-f Klossy Irén festőművész: — Már előzőleg hallottam az itteniek törekvéseiről. Arról, mi­ként tették rendszeressé a mű­vészek bemutatkozását. Ezért kü­lön is jó érzéssel szerepelek a közös tárlaton. Jó érzés a néni­ket és bácsikat együtt látni a képek előtt. Angeli Mátyás művelődésiház- igazgató: — Kezdettől -az a kettős cél vezet bennünket, hogy az alko­tóknak fórumot, a közönségnek a gyönyörködésre jó lehetőséget te­remtsünk. Ügy érezzük, ez sike­rült is eddig. Amit évekkel eze­lőtt elkezdtünk, ezentúl is foly­tatni akarjuk. Varga Mihály Ősz haj, joviális, mosolygós arc — az első benyomás nyomán nem dönthető el: elvont problémákkal foglalkozó kutatóval, a tudomány szervezőjével, vagy éppenséggel gyógyító orvossal „a jó doktor bácsival” ülünk-e szemben? Per­sze, hogy a „jó doktort” az a diák is jónak tartja-e, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem össze­hasonlító Élettani Tanszékén eset­leg épp általa utasíttatik utóvizs­gára — az már más kérdés. Igaz, legfeljebb fellebbez dékáni, rek­tori utóvizsgáért. És ha az utób­bit engedélyezik, akkor mégiscsak „jó a doktor” — hiszen Ádám professzor egyszemélyben az 'EL­TE rektora is. Csak ezzel az „egyszemélyben”- nel van néha problémája. Mint mondja: életét, hétköznapjait már szigorúan kettéválasztotta. Reg­geltől délig ő „csak” egyetemi ta­nár és pszichofiziológus, azután megebédel, és ebéd után „csak” adminisztratív ügyekben döntő rektor. Reggel mégiscsak frissebb a tudati kondíció, ami a kutató­munkához inkább szükséges. Egy tréfás kérdés: az agykuta­tó el tud-e képzelni egy olyan „függönyt”, amely például ilyen esetben az agy „rektori” és „ku­tatói” felét elválasztaná egymás­tól? Nevetés után komoly a válasz: a szimultán agytevékenységet vizsgáló kutatók némileg hasonló problémákkal foglalkoznak. Per­sze ez Ádám Györgyön „nem se­gít”, úgy érzi: kevesebb jut a ku­tatómunkára, mint a megtiszte­lő egyetemi tisztség előtt. Hosszú volt az út, érdemekkel és eredményekkel telt, a rektori palástig, és az akadémiai „szék­ig: Nagyváradon született, a ko­lozsvári egyetem orvoskarán kezdte tanulmányait. Az orvosi diplomát 1949-ben, Budapesten kapta. Kórházi gyakorlata után az egyetem élettani intézetében kapott állást. Kandidátusi érte­kezésére, mint aspiráns, Lenin- grádban, a Favlov-intézetben ké­szült, Bikov professzor mellett. „A veseműködés magasabb idegi szabályozásának főbb kérdései” címmel 1955-ben védte meg kan­didátusi értekezését. 1955—1966 között a budapesti orvostudomá­nyi egyetem élettani tanszékének idegélettani laboratóriumát vezet­te. Közben meghívott kutatóként francia és amerikai intézetekben dolgozott. 1965-ben lett a tudo­mányok doktora értekezésének címe: „Interocepcio és magatar­tás” (Az interocepció kifejezés a belső szervek: a gyomor, bél, ve­se, máj érzőrendszereit jelöli.) 1967 óta vezeti az általa megszer­vezett összehasonlító élettani tanszéket az Eötvös Egyetemen. 1970 óta levelező tagja az Aka­démiának, 1972 óta az ELTE rek­tora. 1975-ben a Leningrádi Egye­tem díszdoktorává fogadta. Több tudományos társaság tagja vagy vezetőségi tagja, és jó néhány szakmai folyóirat szerkesztő bi­zottságában is dolgozik. Ennyi» és ilyen sok irányú el­foglaltság mellett is marad azon­ban energiája értékes és érde­kes kutató munkájára. Az ideg­élettan terén folyó kísérletei há­rom fő gondolatkörben mozog­nak. Az első: a belső szervekből és a zsigerekből az agy felé közve­tített érzékszervi hatások kutatá­sa, ennek pszichikai oldalról va*» ló megközelítése. A második gon­dolatkör: a tudati határállapotok vizsgáláta, mint az alvás és a hipnózis. A harmadik témakör­be pedig a tanulás és emlékezés folyamatainak megismerése tarto­zik. Általában macskákon és patká­nyokon végzik a kísérleteket. Egy érdekes kísérlet a sok közülj bonyolult műtét során a pat­kány bélkacsának egy három centiméternyi darabját kiiktatják a bélrendszerből, de úgy, hogy ez a darab idegileg és vérkerin- gésileg továbbra is úgy kapcso­lódjék az agyhoz, mint amikor a tápcsatorna része volt. Ezután ezt a darabot U-alakban két végénél fogva az állat bőrére varrják, és miniatűr műszereket vezetnek rajta keresztül. Speciális beren­dezés segítségével vizsgálják az állat viselkedését, éppúgy, mint agyi elektromos hullámait. így „életben” tanulmányozhatják, ho­gyan reagál az állat agyveleje a bélből jövő egyes ingerekre, anélkül, hogy az állat működő emésztőrendszerét zavarnák. Végül egy kérdés: az ilyen tí­pusú kutatások nincsenek közvet­len kapcsolatban a gyakorlattal,' Mégis, távlatilag hol használhatók fel a laboratóriumban feltárt eredmények? A professzor arcán a jellegze­tes mosoly: — Kapcsolatban va­gyunk a gyakorlattal. Egyes gyógyszerek, például altatószerele kipróbálásánál, a hipnózis mód­szerének gyógyító alkalmazásakor már a gyakorlatba ültethetők át az egyes eredmények. A jövő­ben ezeknek még inkább jelen­tősége lesz. A „zsigeri önellen­őrzésnek” pedig eredményeink alapján különösen nagy jövője lehet. Mi legalábbis nem tartjuk lehetetlennek belső szerveink tu­datos agyi befolyásolásának pers­pektíváit. Kihívó kérdésemre — nevetve teszi hozzá — igen, tu­lajdonképpen a jógik is hason­lóval „foglalkoznak”. Csakhogy ez az agykutatók által kidolgo­zandó „jóga” sok száz kísérletso­rozat után, alapos és több oldalú ellenőrző vizsgálatok nyomán ül­tethető majd át a gyakorlatba. Szatmári Jenő István (7.) Ágoston megmondta, hogy senki előtt nem szabad dicseked­ni azzal, milyen könnyű az ő dol­ga, inkább olyan benyomást kell keltenie, hogy megdolgozik a pénzért, amit ezzel az anyagbe- szerzéssel-ügyintézéssel keres, ki­nek mi köze hozzá, hogy bármit kell megszereznie — akár tegnap is a két felújított motort —, mindig megkapja Ágostontól a tippet, kihez forduljon, s aki esetenként rendelkezésére áll, rendszerint ügyfele valami mó­don az INVESTCOOP-nak, tehát segít, hogy holnap ne hiába for­duljon majd az INVESTCOOP va­lamelyik osztályához. — Végre! — sóhajtott fel Lia, amikor a taxi, bár rézsútosan, betárolt egy arasznyi helyre a járda mellé. — Ha nem mozog ez a kaszni, megfullad benne az ember a hőségtől. Odaragad az ember fenekéhez a szoknya is, nemcsak a bugyi... Nagyot fújva kapaszkodott ki a kocsiból, s intett Erikának, hogy ő is jöjjön. — Nem is mondtad, kihez ke­rültél a műhelyben! Bélának adta ki a kocsit az a vén ke­szeg? — Nem tudom, hogy hívják a fiatalembert — vont vállat Eri­ka, s jóleső hűvöst érzett a fe­jében, amint akaratlanul egy­szerre maga előtt látta a fiatal szerelő nyugodt, szürke szemét. * A fehér Wartburgra, amely merész, de pontosan kiszámított ívben kanyarodott be az ud­varra, először a két fiú figyelt fel, s Perec tüstént ugrott is Bé­lához: — Itt a volt góréja, főnököm! — Simon őrnagy elvtárs . — morrant rá egy katonagyerek méltatlankodásával Misi. — Te csak ne bizalmaskodj egy első osztályú szuperszonikus repülő­vel. — Értettem — vigyorodott el Perec, s közben már ugrott is, hogy kinyissa a kocsi ajtaját. Kihúzta magát a sovány repülő­tiszt előtt, aki csaknem kétmé­teresen magasodott fel mellette, ahogy kiszállt a kocsiból. — Erő-egészség, tiszteletem. — Szervusz, Ferec — mosoly­gott le rá az őrnagy, s furcsa módon éppen a mosoly ráncai­tól vált egyszerre öregebbé az arca. — Szervusz, Misi — in­tett a másik gyereknek is, az­tán Bélához lépett: — Jó napot, professzor. — Jó napot, őrnagy elvtárs — nyújtotta behajlítva a karját Bé­la, nehogy Simon a csupa olaj kezét rázza meg. — Baj van? — Semmi vész, csak a kor­mány. holtjátéka valamivel na­gyobb, mint szeretném. Maga pa­rancsolt rám, ne babráljak sem­mivel, ha nem muszáj, hát jöt­tem, hogy engedelmeskedjek. Igazítson rajta, ha van két per­ce. — Ránézett a Renault szét­szedett motorjára: -L Persze, ahogy látom, nyakig van munká­val. — Pihenhetek is közben — vont vállat Béla. — Tegnap ol­vastam, hogy jobb a teljesít­mény, ha munka közben pihen egy keveset az ember. Misi, nézz egy tizenkettes kulcsot meg egy hatost is. Amíg odalépett az őr­nagy kocsijához, megkérdezte: — Szabadnap? — A doktornál voltam. A sza­bályszerű időszakos vizsgálat. El­babrálnak velünk, jobban bele­fáradunk, mintha felszálltunk volna. A kocsiból ekkor egy civil szállt ki, az őrnagynál fél fejjel alacsonyabb férfi, szembeötlően jól szabott szürke öltönyben, aminél csak egy feltűnőbb volt rajta: sötét keretes, erős lencsé- jű szemüvege. Éles-fehér ingétől napbarnítottnak vagy kreolnak látszott az arca bőre, ott is, ahol ráfeszült szegletes pofa­csontjaira. Az őrnagy tréfás-szertartásos mozdulattal mutatott Bélára: — Íme, akiről beszéltem neked, az autók professzora, Ugrai Béla. Odalent nálunk huszonnégy au­tószerelő melózott, de egyik se ért a derekáig ennek a fiúnak, már engedje meg nekem, Béla, hogy a szememben maga ezután is fiú maradjon. Béla biccentett az idegennek, majd rántott egyet a fején: — Az őrnagy elvtárs szeret tú­lozni. — Tatár Márton — mutatkozott be szürke, színtelen hangon a férfi. — Mit túlzott el? — kér­dezte alig észrevehető mosollyal. — Tán az a túlzás, hogy amióta maga leszerelt, a legapróbb baj­jal se adom más kezére ezt a szekeret? — nevetett Simon. — Nem. Csak amit rólam tet­szett mondani. Az az igazság, hogy nagyon rühelltem bevonul­ni, de most már nem bánom, idekint két év alatt semmi se lett volna belőlem, most meg hát... De inkább hozzákezdek. Az őrnagy úgyis tudja, amit mondhatna. Taknyos kezdő volt a szakmában, amikor megkapta a behívóját, de odabent előbb a laktanya műhelyében, nemsokára meg a repülőtér gépkocsitelepén kénytelen-kelletlen muszáj volt fejest ugornia a mélyvízbe. }íem két-három kocsitípus került elé­je, mint itt, ahol tavalyig csak Moszkvicsot, Volgát és Pobjedá- kat meg Warszawákat javítottak, ott hozzá kellett nyúlnia minden lehetséges márkához, teherautó­kat személykocsikat, speciálgyárt-. mányokat adtak eléje sorra, nem­csak egyszerű motorokat, hanem finom nyugati szerkezeteket is, és legalább annyira hasznos volt, mint a típusok változatossága, hogy ott kevés lett volna, ha csak motorszerelést lehet rábízni, meg kellett tanulnia az autóvillániós- ságot épp úgy, mint a futóművek szerelését, kedve ellenére még olyan munkákat is amit idekint csak a karosszérialakatos vagy a kárpitos csinál. Húzott még egyet a kontra­anyán, aztán ránézett az őrnagy­ra: — Tessék jobbra-balra moz­gatni a kormányt, finoman ... Figyelte, mikor mozdulnak a ko­csi első kerekei. Nem volt itt semmi komoly baj, de az őrnagy irtó precíz alak. Más tulaj ilyen apró letyegéssel még hónapokig vígan zavarná a kocsiját. — Jelentem, osztályon felüli. Hátra se kellett néznie, tudta, hogy a művezető már ott tá­maszkodik a folyosó ajtajában, s őket bámulja. Bármilyen futó­munka ugrik be, amit pár perc alatt éppen udvariasságból végez el akármelyik szerelő egy-egy ál­landó kuncsaftnak, Marci bácsi a végszóra előkerül az iroda sötét folyosójáról vagy a műhely va­lamelyik sarkából, de még a sar­ki talponállóból, a fröccse mellől is megérzi, ha valamelyik embe­re tíz percet fuserál. Nem szól ér­te, csak azért bukkan fel, hogy a fiúk vegyék tudomásul, ő min­dent látott, a harmadolást pedig nem ő vezette be, az elődjétől, Rostástól örökölte a szokást, hogy aki fusizik, az a borravaló harmadát adja is le, elvégre a művezető tartja a hátát, ha várat­lan ellenőrzést kapnak a köz­pontból, és a szimatok megérzik a fusiszagot. Látta, hogy az őrnagy a zub­bonya felső zsebébe nyúl, de mi­előtt Simon pénzt vehetett volna elő, megrázta a fejét: — Csak nem tetszik képzelni, hogy én ... Hallotta, hogy erélyes-méltat­lankodó a hangja, s jólesett arra gondolnia, hogy Marci bácsitól még megkapja a magáét ezért a nagyvonalúságért. Szeme sarká­ból látta, hogy Misi elismeréssel bámul fel rá. — Na jó, Béla — bólintott az őrnagy. — Lesz még alkalmunk, hogy elszámoljunk. — Beült a volánhoz, kinyitotta a másik ol­dalon az ajtót a férfinak, aki Ta­tár Mártont mondott, amikor be­mutatkozott. — Minden jót, és köszönöm... — intett ki az autó ablakán, és szinte helyben for­dulva zúgott ki az utcára. — Nem kényezteti ezt a ko­csit — nézett utána Perec. — Kétütemű motor, ennek az a kényeztetés, ha pörgeti az ember, te kiskorú — szólt rá bosszúsan Misi. — Egy pilóta ne tudna au­tót vezetni... A művezető harsogott rájuk a folyosó ajtajából: — Sok a szöveg, uraim, a Re­nault meg csak áll! Béla lustán mozdult, megmar­kolta a fiúk vállát, és játékosan lódított rajtuk egyet: — Mozgás, kaktuszok! MÁSODIK FEJEZET — Nem erről volt szó, mama — törölte hátra alsókarjával homlokából a verejtéket Béla. — Én csak zuhanyozót építek, még el se készültem vele, mama meg máris gőzfürdőt csinál. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents