Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-22 / 68. szám
1977. március 22. • PETŐFI NÉPE • 5 KIEGÉSZÜL A GYŰJTEMÉNY Szlovák tájház Kiskőrösön Érdekes eseményekről tájékoztat a Magyar Könyvkiadók es Könyvterjesztők Egyesülésének új — kissé késve érkezett — havi tájékoztatója. Olvashatunk az ünnepi könyvhét előkészületeiről. A tervek szerint a Magvető jelentkezik a legtöbb új könyvvel. 41 kiadványuk szerzői között sok most élő írót, költőt találunk: Ágh ístvan, Csoóri Sándor, Dohai Péter, Fejes Endre. Hernádi Gyula, Kardos G. György, Ladányi Mihály, Sőtér István, Vámos Miklós jelentkezik — többek között — új kötettel. Nyilván keresett lesz a Kassák összes, a Szép versek, a livalda, Károlyi Mihály, Németh László kötete. Ady Endrével kezdődik a Szép- irodalmi Könyvkiadó listája, Vas Istvánnal zárul. Most kerül az olvasókhoz a Három veréb hat szemmel című antológia, Weöres Sándor válogatása. (Folytatásokban a Kortárs közölte.) A Krúdy-, Moldova-hívők örvendhetnek, gondolt rájuk a Szépirodalmi. Az Európa Kiadó a Zsebkönyv- vek sorozatban Hermlin Válogatott elbeszéléseit, Krivonoszov Süss fel nap című müvét, Suksin Harmadik kakasszóra című regényét és Téli köd címmel mai szovjet elbeszélők írásait jelenteti meg. Hosszú idő után újra a könyiiesboltokba kerül Bek A vo- lokalamszki országút című regénye. Austen, Bondarev, Eluard, Miczkiewicz, Renault nevét szinte találomra emeltük ki a gazdag választékú jegyzékről. A Gondolat Kiadó egyik slágerének ígérkezik Pomogáts Béla Radnóti Miklósról írt könyve, valamint Az ősi társadalom magyar kutatói kötet. Ez utóbbi a magyar néprajz klasszikusainak írásaiból ad áttekintést. A szabadság jelene, jövője a szocializmus címmel jelennek meg Aczél György tanulmányai, beszédei a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. Fontos, időszerű kiadványnak ígérkezik a Magyar Népfront története 1935—1976 kötet. Május 27-én tehát az utóbbi évek egyik leggazdagabb könyvhetét nyitják meg az óbudai Flórián téren. Az országos vidéki megnyitót Békéscsabán tartják. — in — Nem volt egyszerű dolog a több mint százéves öreg parasztház felújítása. A vert falak az idők folyamán megroggyantak, halaszthatatlan volt a megerősítésük. Az aláfalazást viszont úgy kellett elvégezni, hogy az új, szigetelő téglaréteg ne különüljön el a régi agyagtól. Ki kellett bontani az egykori szabadkémény nyílását, át kellett tapasztani a régi falakat, s a festés és mázolás is óhatatlanul szükségessé vált. Mindezek olyan régi-régi* módszereket igényeltek, amelyek az utóbbi évtizedek során mór feledésbe merültek. Az épület nádteteje is kicserélésre szorult, a nádkévék felkötözését a tetőgerendákra az egykori tulajdonos, Suba György bácsi és a fia végezte el... A kiskőrösi szlovák tájház helyreállítási munkálatairól van szó. A városi tanács 1975-ben vásárolta meg a szemre rendkívül tetszetős, ám az évek súlyát magán viselő parasztházat, amelyet úgy szeretnének berendezni, hogy a látogatók megismerhessék a hagyományos életmód és gazdálkodás eszközeit, a népi-némzeti- ségi kultúra sok szép emlékét... A terv valóra váltása sok munkát, olyan típusú feladatok megoldását igényelte, amelyeket nem lehetett építőipari szövetkezetedtől, vagy kisiparosoktól- megrendelni. Nemcsak azért, mert a hagyományos eljárások alkalmazására — a sárral tapasztásra, meszelésre, nádazásra — ma már nem akad vállalkozó, hanem azért is, mert a ház eredeti állapotába való visszaállítását csak nagy szakmai, mondhatni hely- történeti tudással, a régi helyi szokások, munkafogások ismeretében lehetett elvégezni. E felújításban lelkes városi lakosok működtek közre, akik azonosulni tudtak a helyi, nemzetiségi kultúra megőrzésének ügyével. A tavaly elkészült épület nagyon hasonlít az 1820-as években Petrovics István mészáros által bérelt parasztházhoz. A csinosítás során rendbehozták az elhanyagolt udvart, felújították % « tt Pálfy Gusztáv kisplasztikái a Helikon Galériában Egy gondolat sokféleképpen megfogalmazható és akinek mondanivalója van, ezt közölni tudja altkor is, ha nem vési sziklába, lángbetűkkel. A szobrászat a kifejezés felkiáltómondata. A kisplasztika személyes hangulatú, intim párbeszéd az anyaggal, amely csak annak ad figyelemreméltó választ, aki Tudja, hogy mit lehet és mit kell kérdezni. Pálfy Gusztáv kecskeméti szobrászművész egyre érettebben, egyre nagyobb biztonsággal beszéli ezt a látszólag könnyed, valójában nagyon is nehéz' nyelvet. Erről több kiállításon is meggyőződhetett megyénk közönsége. Most a fővárosi Helikon Galéria adott otthont kisplasztikáinak. A kiállítás pár napja nyílt meg, és a vendégkönyv bejegyzései arról tanúskodnak, hogy a nálunk már ismert szobrok a fővárosban is értő fogadtatásra találtak. A vélemények kivétel nélkül megegyeznek abban, hogy Pálfy Gusztáv alkotásai eredetiek, követik és kifejezik az élet mai ritmusát. Gyönyörködtetnek és gondolkodtatnak. Közérthetőek abban az értelemben, ahogy a szép zenei hangzásokhoz sem szükséges magyarázatot fűzni. Értjük és élvezzük például a Három intrikus szellemesen bíráló formanyelvét, a Magány drámai egyszerűségét, az egyhelyben forgás kígyómozgásának tartalmi, formai egységét a Körtáncban, és sorolhatnánk a példákat. Somogyi J ózsef szobrászművész, a kiállítás megnyitásán meleg szavakkal értékelte a fiatal pályatárs munkásságát. — Nagyon szép anyag került most á budapesti közönség elé. Pálfy Gusztávról túlzás nélkül elmondható, hogy gondolatai vannak, és ezeket a gondolatokat szobrászi nyelven közli. Anyag- kezelése gazdag és varázsos. A bronznak, mint egy megoldást diktáló anyagnak, szinte minden titkát ismeri. — Sokak szerint a kisplasztika — díszítőművészet. — Szerepe és jelentősége eltörpül a monumentális szobrászat mellett. Mi erről a véleménye? — Külör bség csak méretben lehet, minőségben nem. Az egyik # Körtánc. ellenpontja a másiknak, a kettő együtt kiegészíti egymást. Az utóbbi 4—5 évben, szerencsére, nálunk is virágzásnak indult, s reneszánszát éli a kisplasztika. Nyilvánvaló, hogy más a kifejezési lehetősége, más nyelven beszél, mint az emlékmű. Ha nem is többet, de mást tud mondani, mint a köztéri szobrászat. Könnyedébb, közvetlenebb, de egyetemes nyelvet használ. Az érzelmek és a gondolatok széles skáláján játszhat. — Számomra úgy tűnik, hogy az itt látható kisplasztikák közül néhány — mint például a Rekviem, a Kodály emlékére, vagy akár a Robinson — emlékműként is megállná a helyét. — Nekem is ez a véleményem. A monumentalitás egyébként sem méret kérdése. Magatartásé. Az említett kisplasztikáknak valóban csak a méretük kicsi, a gondolati súlyuk magában hordozza a „naggyá válás” lehetőségét. Egy kiállítás jó alkalom az ilyen lehetőségek számbavételére is. Idehaza, a megyében, ahol ezek a szobrok érlelődtek, megszülettek és ahol az erre legalkalmasabbaknak a szabad ég alatt is meglenne a helyük. Vadas Zsuzsa • A kiskőrösi szlovák tájház felújított épületét a felületes szemlélők ma már össze is téveszthetik a Petőfi-szülőházzal. Megnyitását a közeli napokban tervezik. (Pásztor Zoltán felvétele) anyagot ki kell egészíteni — elsősorban az egykori viseletek ruhadarabjaival. A kiskőrösi tanács művelődés- ügyi osztályán jelenleg a gyűjtemény gazdagításán fáradoznak. A következő hónapokra tervezett megnyitás feltétele ugyanis az, hogy teljessé tegyék a bemutatásra váró anyagot. A lakossághoz intézett felhívásuk eredménnyel járt, mind többen értik meg, hogy az öreg, ma már nem használt ruhadarabok, edények, könyvek és szerszámok a tájházban lelnek legjobb helyükre. Ott, ahol visszanyerik egykori értéküket... Kiskőrös lelkes patriótái közül mind többen tesznek úgy, mint legutóbb Szlovák Sándor, aki Agrárhalom-Érdőtelékről hozott múlt századi kiadású szlovák énekeskönyvet. Egyben ígérte, hogy hímzett férfi inggallért és más tárgyakat is ajándékoz. Az ajándékozók a kultúra megőrzésének társadalmi ügyét szolgálják. P. M. az istállót, jászolt építettek, és kocsiállást alakítottak ki. A tájházat a felületes szemlélők ina már össze is téveszthetnék Petőfi Sándor közismert szülőházával. A helyreállítással egyidőben mozgósították a város lakosságát a tájház korhű berendezési tárgyainak összegyűjtésére. Az ide szánt helytörténeti anyag nagy részét iskolások, úttörők kutatták fel padlásokon, idős embereknél, régi házakban. A Petőfi Sándor Általános Iskola diáksága például a honismereti szakkör tagjainak vezetésével — igen sok értékes régi ruhadarabot, használati tárgyat, munkaeszközt gyűjtött össze az elmúlt években. Az iskolában tárolt helytörténeti anyagot szakmai szempontból Bárth János néprajzkutató, a kalocsai múzeum igazgatója rostálta át. Sajnos, a diákság gyűjteménye kevésnek bizonyult a két szoba-konyhás épület szakmáílag is igényes berendezéséhez. Az Madame Curie egykori munkahelye Nevezetes hely a varsói Műszaki Múzeum: az 18’75-ben társadalmi összefogással létrehívott varsói Ipari és Mezőgazdasági Múzeum hagyományainak egyenes ágú örököse, melyben annak idején még Maria Curie-Sklodowska is dolgozott laboránsként... A felszabadulás után hosszú ideig nem volt a múzeumnak saját otthona. 1955-ben a Tudomány és Kultúra Palotájába költözött, ahol már megfelelő területen tudta bemutatni gyűjteményeit, és sikerült a mai igényeknek megfelelő munkaprogramot kidolgoznia. Így két évfordulót is ünnepelt tavalyelőtt a múzeum: a századik és a huszadik évfordulóját. A múzeum népszerűségét mutatja, hogy látogatottsága évenként meghaladja az évi negyed- milliót. Érdekes jelenség az is, hogy a diákok közül az egyéni látogatók száma meghaladja a csoportosan látogatókét. Ez látható jele a fiatalok körében megmutatkozó nagyfokú műszaki érdeklődésnek. Az értékesebb régi tárgyak közül említésre méltó a Lengyelországban létező legrégibb gépkocsi (ma is üzemképes), az 1899-ben gyártott „De Dion Bouton”, az Otto Lilienthal, német konstruktőr által készített siklórepülőgép egyik szárnya; Lilien thal ezen a gépen lelte halálát 1896-ban. A múzeum tevékenysége túlterjed Varsón. A kielcei vajdaságban például több ipari műemléket gondoz régebbi korokból. Itt látható a még mindig üzemképes XVIII. századi vízzel hajtott kovácsműhely és hengermű, valamint több 1800 éves kohókemence. (BUDAPRESS—INTERPRESS) A múlt század óta, amióta megismerték a mezopotápiiai ősi műveltséget, a sumer-akkád kultúráról nagyon sok szó esik. Ma nagyon időszerű ennek a kérdésnek az ismertetése, mert újabban a sumer—magyar nyelvrokonítás irodalma a külföldön, főleg Amerikában és Ausztráliában élő emigránsok körében valósággal burjánzani kezdett, pedig nyelvünk rokonságáról, fejlődéséről, a magyarság honfoglalás előtti vándorlásáról már jó kétszáz éve elfogadható ismereteink vannak. Nyelvünk finnugor rokonságának bizonyítékai megdönthetetlenek. Több cikk foglalkozott már nálunk ezzel a teljesen tudománytalanul, de fanatikus hittel, gátlástalanul űzött új rokonságkereséssel. Komoróczy Géza, aki az ókori történelemmel foglalkozik, a Gyorsuló idő sorozatban jelentette meg Sumer és magyar? című kis könyvét, amely ma ennek a sumerkérdésnek nagyon alapos ismertetése és tudományos bírálata. E könyv adatait is felhasználjuk ebben az ismertetésben. Kik is a sumerek? „A sumer nyelvet Dél-Mezopotámiában beszélték; emlékeinek többsége az i. e. 3—2. évezredből maradt fenn. Fokozatosan visszaszorult, majd kihalt, de a mezopotámiai tudományosság nyelveként és a liturgiában az ékírás egész történetét végigkísérte, ilyen értelemben az újkori latinhoz hasonlíthatjuk. Mai ismereteink szerint nem állt rokonsági kapcsolatban sem az ókori Kelet, sem az eurázsiai térség ismert nyelveivel.” A sumer kultúrát régóta mindig sumer-akkád kultúrának nevezték. A sumer a sémi nyelvek közepette mint szigetnyelv vált ki. Amit a sumer kultúráról tudunk, azt a sémi akkádok közvetítették az utókornak. A fentebb idézett megállapítás hasonlatán felbuzdulva azt mondhatjuk, hogy az akkádok ugyanúgy fejlesztették és adták át a sumer kultúrát, mint ahogy a latin őrizte és fejlesztette tovább az ókori görög nép kultúráját. A sumer—magyar nyelvrokonítás gondolata a 19. században vetődött fel, arra a feltevésre alapozva, hogy a sumer az úgynevezett turáni nyelvek közé, talán közvetlenül az urál-altaji vagy finnugor nyelvcsaládba tartozik. „A Túrán az iráni történeti forrásokban a Kaspi-tengertől keletre—északkeletre élő és Iránnal ellenségesen szemben álló nomád törzsek régi elnevezése. A középkorban a törökökre alkalmazták.” Ez a családosítás azonban csak feltevés volt, tudományosan nem volt bizonyítható. A sumer nyelvet agglutináló (vagyis ragozó) jellege miatt a mi nyelvcsaládunkhoz is hasonlították. („Ezt a típust Európában — mondjuk — a finn és a magyar, Ázsiában a török képviseli.”) A mondottak magyarázzák a húszas évek turánista mozgalmának a kialakulását. A sumer— magyar rokonság eszméje a tu- ranizmus egyik jellemzője volt. Kezdetben csak a finnugor rokonság körének bővítéséről volt szó, de később már a finnugor rokonság ellen irányult ez a mozgalom. A sumer-magyaroló- gusok téveszméivel nyelvészeink szembefordulták, így Munkácsi Bernát után Zsirai Miklós az Őstörténeti csodabogarak című tanulmányában. Ez a régi felfogás a sumer— magyar rokonságot a turáni „nyelvcsalád” keretei között képzelte el. De a külföldön, főleg Amerikában és Ausztráliában élő emigránsok az ötvenes évektől kezdve továbbfejlesztették ezt a semmilyen történeti adattal sem bizonyítható nyelvcsaládi kapcsolatot, ök már nem is kapcsolatról, hanem egyenes ágon való leszármazásról beszélnek, vagyis a magyar a sumer mai alakja, újsumer. Kalandos elméleteket találtak ki. Például, hogy a sumerek Mezopotámiából Dél-Oroszországba vándoroltak, és ott a magyarság fő alkotóelemévé lettek. De van egyéb fantasztikus felfogás is. Az egyik szerint az ősmagyarok dél-amerikai őshazájukból áthajóztak az Atlanti- és az Indiaióceánon, és kikötve a Perzsaöböl partján. Dél-Mezopotámiában megalkották a sumer civilizációt, majd a Kaspi-tenger vidékén át a Kárpát-medencébe vándoroltak ki. Kabarétréfának is nevetséges lenne ez az „ere- deztetés”. Mivel magyarázható ez a gátlástalan őshazakutatás? Talán a külföldön élők hontalanságával, társtalanságával, reakciós politikájával és külföldön feltűnni vágyásával, amely a tudományosan megalapozott történeti tényekkel ellentétben egy már régen elvetett, tudománytalan őskereséssel nagyszerű múltat akar teremteni, azt hangoztatva, hogy az emberiség kultúrájának jelentős része a magyaroktól ered; hogy a magyarság bölcsője ott ringott, ahol az egyetemes emberi kultúráé. Ezeknek a fantaszta történészeknek a tudománya, vagy inkább történelemhamisítása beszivárgott hazánkba is. 1964-ben Az Univerzum sorozatban közölték Bobula Ida könyvének egy részletét A sumer kultúra címmel. Az Élet és Tudomány pedig Schedel Andor ártatlannak látszó kis cikkét közölte, amelyben a sumer és magyar szám- rendszert igyekezett összekapcsolni egymással. 1973-ban a Körösi Csorna Társaság őstörténeti konferenciáján és Párizsban a 29. nemzetközi orientalista kongresszuson „fejtegették” a két nyelv teljes azonosságának a tételét. Sok újság kisebb „színes” híre is utalt a sumerológiai „kutatásokra”. Ezek a „kutatók” a botrányba fulladt fellépéseket és az újságok apró cikkeit is határozott eredménynek könyvelik el. Pedig ismereteik felületesek, sokszor adatokat hamisítanak, sőt sumer szövegeket mai magyarsággal olvasnak, illetve magyar értelmet olvasnak bele a másként tagolt mondatokba. A puli szó és kutyafajta sumer eredete mellett is kardoskodtak például, de ezzel is felsültek. Sajnos, ezek a tanok zavart igyekeznek kelteni a magyarság történeti tudatában. Ezért kell a sokak előtt népszerű új nyelvrokonítás ellen határozottan szót emelni. Kiss István KULTÚRÁNK AZ NDK-BAN Ady és Petőfi németül Népszerű az LGT, az Omega A Karl Liebknecht Strassén plakát hirdette, hogy a Magyar Kultúra Házában este a Kitörés, című ^filmet vetítik, mégpedig a rendező, Bacsó Péter jelenlétében. A film megtekintése után a nézőknek — akik között számos NDK-beli filmművész is lesz, — módjukban áll a rendezővel beszélgetni. Az eszmecsere bizonyára hasznos a vendégnek, Bacsónak, akinek módjában áll filmjéről egy baráti ország filmbarátainak véleményét megismerni, de a berliniek is bepillantást nyerhetnek a magyar filmművészet műhelytitkaiba, első kézből értesülnek az alkotók törekvéseiről, gondjairól, problémáiról, eredményeiről. □ □ □ Ugyanaznap, amikor este Bacsó Péter volt a ház vendége, délután dr. Mándi Péter, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutató Intézetének osztályvezetője tartott előadást a hazánkban, a fejlődő országok helyzetéről folyó kutatásról. Reggel az NDK több napilapjában a kulturális rovat élén ugyancsak magyar vonatkozású esemény állt. A színikritikusok elismeréssel írtak Kertész Ákos Sziklafal című darabjának potsdami bemutatójáról, s akadtak lapok, amelyek a Tátrai vonósnégyes kétnapos vendégjátékával foglalkoztak őszinte lelkesedéssel. S ha az ember Berlinben megáll egy könyvkereskedés kirakata előtt, egészen biztosan talál magyar szerzőtől származó könyvet, alkotást. A legutóbb megjelentek közé tartozik Jókai Anna, Lengyel József és-Somogyi Tóth Sándor. Az előkészületben levő fordítások száma sem csekély, nemsokára elhagyja a nyomdát egy Ady- és egy Petőfi-kötet, ez utóbbiban a nagy magyar költő jelentősebb prózai munkái kapnak majd helyet. □ □ □ Rendkívül nagy az érdeklődés, a Német Demokratikus Köztársaságban a magyar kultúra, irodalom, zene és tudomány iránt. Az ország kulturális életének irányítói mindent megtesznek, hogy ezt a nemes kíváncsiságot minél jobban kielégítsék. Hazánk és az NDK között 1967-ben, vagyis tíz esztendeje hosszú lejáratú kulturális megállapodás született, ebben mindkét állam kötelezettséget vállalt, hogy a másik ország kultúrájának megismertetését elősegíti. A kulturális csere egyre nagyobb méreteket ölt, s felöleli a kulturális és tudományos élet minden területét. □ □ □ A berlini Magyar Kultúra líá- zában például a „hónap vendége” sorozatban, vagy alkalomból beszélgetett, előadott, találkozott a vendéglátó országbeli kollégáival dr. Köpeczi Béla akadémikus, Kovács András, Zsombolyai János, Markos Miklós filmrendező, Moldova György, Thurzó Gábor, Kertész Ákos, Szabó Magda író, Farkas Ferenc, Láng István, Kadosa Pál, Szokolay Sándor zeneszerző. A ház rendszeresen vendégül látja az NDK irodalmának azokat a kiváló képviselőit, akik magyar műveket tolmácsolnak német nyelven. Felolvasnak műfordításaikból, s beszélnek arról, miként lettek a magyar irodalom lelkes hívei, terjesztői. Az sem ritka eset, ha magyar színművészek járnak az NDK-ban. 1974-ben a magyar színházi napók alkalmával a Nemzeti Színház vendégszerepeit itt, és akkor az NDK valamennyi színházában magyar szerzők darabjait játszották. A színházak műsorán továbbra is ott találhatók a magyar művek, Örkény István és Kertész Ákos a legkedveltebb szerzők, de Szakonyi is népszerű. A legjelentősebb előadás a magyar művek sorában kétségkívül Kodály Háry Jánosának jutott osztályrészül: a berlini Komische Operben az azóta elhunyt zseniális Walter Felsenstein állította színpadra 1973 őszén. Az NDK-ban járt az utóbbi időben a Déryné Színház, a Mikroszkóp Színpad és a Huszonötödik Színház. Mindez csak ízelítő abból a gazdagságból, amely- lyel a magyar kultúra az NDK- ban jelen van. Nem szóltunk például a mozikban és televízióban gyakran és nagy sikerrel vetített magyar filmekről, a magyar köny- nyűzene népszerűségéről — az LGT, Omega, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és újabban Vincze Viktória itt fogalom —, és arról sem, hogy az NDK televíziója 1976-ban több, mint 2500 perc, vagyis több, mint 40 órányi magyar’műsort sugárzott a filmeken és sportközvetítéseken kívül. □ □ □ A magyar kultúra, tudomány bemutatásának igénye és lehetősége az utóbbi időben szélesebbé vált, párhuzamosan azzal a fejlődéssel, amely a két ország együttműködésében az utóbbi időben más területeken is végbement. Berlin, 1977. március. P. I. A „sumer-magyarológia” Könyves hírek
