Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-18 / 65. szám
APROHIRDETESEK Ingatlan ELADÓ ház. Kecskemét, Hoffmann János utca 17. Érdeklődni: vasárnap 9—12 óráig, ____________________893 KE CSKEMÉT, Műkert IX. u. 6. számú, családi ház eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap kivételével délután 17 óra után, Műkert, III. u. 3. C. lh. Maglódi. ________________ 8083 MORAVAROSI láncház-épi- tésnél kész alap eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Petőfi u. 24. alatt, vasárnap 8—16 óráig. ________498 KI SKUNFÉLEGYHÁZA, Bikahegy 37. sz. alatti lakás, több helyiséggel, 918 négyszögöl megszántott, burgonyaültetéshez előkészített portával eladó, kiadó, esetleg elcserélhető. (A portából külön, kisebb, rész is.) Kissék. 524 KALOCSÁN házhely-telek .375 négyzetméter alapterületű, beépíthető, rajtalevő összes építőanyagokkal együtt, sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Duczer Mi- hályné, 6300 Kalocsa, Széchenyi lkt. 14. ép. A lpcs. I. em. 3-as ajtó, egész nap. ______________ 79 KE RTES ház eladó. Kecskemét, Volkertelep XIV. utca 6. (Zsákutca) Vighék. 882 HOBBIKERTNEK alkalmas, 800 négyszögöl szőlő, Üri- hegyben, olcsón eladó. Autóbuszmegálló közel. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Bartók B. u. 18._______45888 IZ SÁK, Kertész u. 7. szám alatti lakóház, fizetési kedvezménnyel eladó. Érdeklődni mindennap 4 óra után. Katona István. 8150 ELADÓ összkomfortos, belsőportás házrész, mellékhelyiségekkel, garázzsal, OTP-s hunyadivárosi cserelakás is érdekel. Kecskemét, Horog u. 2. Érdeklődni : délután 4-től. _______914 LA KOMENTES családi ház eladó. Kecskemét, Galamb utca 4 a._________________920 EL ADÓ ház. Kecskemét, Kőrösihegy 13010. (Reszelőgyár utáni zsákutca).____925 TO SERDO, Pintyőke utca II. szám alatti üdülő eladó. Érdeklődni telefonon: 11-257, vagy szombat délután a helyszínen._______884 ELADÓ Kecskemét, Tizedes u. 8. szám alatti házrész. Érdeklődni lehet mindennap délig. ____________8177 LA KITELEK, Tőserdő, Szegfű u. 2. számú nyaraló eladó. Értekezni a helyszínen 19-én 15—18-ig, 20-án 10—18-ig, 27-én 10—lü óráig. Ugyanott IL-es Zsiguli eladó. ___ 604 ' KISKUNFÉLEGYHÁZA. Jász u. 19. számú ház eladó. Érdeklődni: dr. Szabó János, Iványi Sándor u. 3. 18 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Telefon: 562. __________________________601 BE LSŐ házrész beköltözhetően eladó. Kiskunfélegyháza, Zrínyi m_30. 600 CSONGRÁD, Bokros község közelében, egyszobás, nem régi építésű tanyaépület, 800 négyszögöl területtel eladó. Méhészkedésre alkalmas. Érdeklődni Csongrád, Arany János u. 26. alatt._______598 KÖ ZÉPSŐ házrész beköltöz- hatően eladó. Kiskunfélegyháza, Jókai u. 9. Megtekinthető kedden, pénteken, vasárnap.________ 595 KU LÖNPORTAS, kertes ház eladó. Kiskunfélegyháza, Ságvári Endre u. 42. 593 SZÁNTÓFÖLD pénzért kiadó. Érdeklődni csak vasárnap, Kiskunfélegyháza, Vörös Hadsereg u._33. 591 UTCAI házrész, kempingkerékpár, 120 darab, 2,5 méteres beton kerítésoszlop eladó. Kiskunfélegyháza, Zrínyi u. 14. _______________590 EL ADÓ Kiskunfélegyháza, Héderi Antal u. 25. számú ház. ______________________589 KU LÖNPORTAS, beköltözhető ház eladó. Kiskunfélegyháza, Batthyány u. 33. __________________________584 220 NÉGYSZÖGÖLES porta és tégla eladó. Kiskunfélegyháza, Bankfalu, Múút 20. __________________________583 KULÖNPORTAS ház eladó. Kiskunfélegyháza, Vak Bottyán u. 7. Érdeklődni: Kilián György u. 29. vagy Szilfa u. 18._____________575 KÖ ZÉPSŐ' házrész eladó. Udvarban viz. Kiskunfélegyháza. Klapka u. 17. 566 800 NÉGYSZÖGÖL gyümölcsös eladó, Hetényegyházi úton, az 5-ös km-kőnél, részletekben is. Érdeklődni: Kecskemét, Hitel u. 7. I. 33. . 17_óra után. 1055 ELADÓ Kiskunfélegyháza. Körösi út 285. számú tanya, nagy legelővel. Kőút, bolt. Iskola közel. Érdeklődni Kó- kai József, Kiskunfélegyháza, Almás utca 28.______573 BU SZMEGÁLLÓHOZ, vasúthoz 5 percre tanya, 800 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Villany, kút van. Érdeklődni hétköznap 17 óra után. szombat. vasárnap egész nap. Kiskunfélegyháza, IX. kér. 91. ___________570 JÖ SZAGNEVELÉSRE. vagy kertészetre is alkalmas tanya eladó. Petőfiszállás, tanya 202. sz. Villany, ipari áram, fúrott-kút van. Érdeklődni Tóth Imre, Pálmo- nostora, Postaházi dűlő 83. _________ _ 509 ÉL ADÓ Kiskunfélegyháza. X Jókai u. 42. számú romos épület, tervrajzzal. Érdeklődni az udvarban. Nagy Pálnál^___________________568 HÁ Z eladó! 2 szoba, összkomfort, központifütés, pince, garázs, mellékhelyiségek, teljesen közműves. 400 négyszögöl gyümölcsös telekkel. Jászszentlászló, Honvéd u. 16. sz. Soós. 567 KECSKEMÉTI útban egy hold föld eladó, vagy kiadó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Apaffy u. 5. Ugyanott kukorica^ eladó. 561 TANYA, fürdőszobával, villany és locsolás! lehetőséggel, vonathoz. 5 perc járásra, eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Dohánybeváltó, Lantosék. 560 KUKORICAFÖLD (egy hold) bérbe kiadó. Érdeklődni 17 óra után, Kiskunfélegyháza, Szőlő u. 2. 557 KISKUNFÉLEGYHÁZA, VI. kér. 4. szám alatt levő, tanya sürgősen eladó. Ugyanott nagyobb mennyiségű széna és héthónapos vemhes üsző eladó. Érdeklődni a helyszínen, özv. Do- ráné. 556 KISKUNFÉLEGYHÁZA^ Bercsényi u. 2. számú ház középső része, azonnal be- kőltözhetően eladó. 533 KISKUNFÉLEGYHÁZA," Körösi útban, a Király-tanya, 1445 négyszögöl területtel, azonnal beköltözhe- tően eladó. 550 JÖSZAGNEVELÉSRE alkalmas tanya eladó, a volt Vörös Október területén. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, III. kér. 191. Kiss István. __________________ 548 EL ADÓ Kiskunfélegyháza, Molnártelep 4. számú nagykertes ház. Beköltözhető. ____________________________543 HÁZRÉSZ eladó. Kiskunfélegyháza, Martinovics u. 4. Érdeklődni 16 órától. 542 ELADÓ, vagy kiadó a Kecskeméti útban, 10 km-re, két hold föld. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Arany János u. 8. _____________ 541 EL ADÓ ház. Kiskunfélegyháza. Felszabadulás u. 7. Érdeklődés 17 után. 539 HÁZ és 200 négyszögöles hobbykert eladó. Kecskemét, _Juhász u. 18/a. 8206 UDVARI házrész eladó. Értekezni Kiskunfélegyháza, Arany János il_45.__ 407 KA DAFALVAN egy hold őszibarackos részes művelésre kiadó. Érdeklődni: Kecskemét, Horváth D. u. 16. egész nap.___________8176 EL ADÓ 357 négyszögöl terület, a városhoz közel. Érdeklődni: Kecskemét, Felső- csalános 24/r. Rádióknál. _________________________8162 TI SZABOGON olcsón eladó 1100 négyszögöl telek termő gyümölcsfákkal, kúttul és hétvégi pihenésre alkalmas épülettel. Ajánlatokat „Múút és Tisza mellett” Jellgé- re a kiadóba kérek. 8197 ELCSERÉLNÉM kecskeméti 212 négyszögöl termő gyümölcsös, virágos kertben le. vő 3 szobás, komfortos, pincés, garázsos házamat, központi 2—3 szobás, log- giás, garázsos lakásra, lift nélküli, I. emeletire. Leveleket „öregszünk" jeligére a kiadóba kérek. 8191 ELADÓ kertes, kétszobás összkomfortos ház, melléképületekkel, 100 négyszögöl területtel. Érdeklődni: Kecskemét, Volkertelep I. u. 3. (zöld kapu) Talfái köz, 9-es autóbusz első megállójával szemben. 964 HAROMSZOBAs felújított komfortos, kertes családi ház garázzsal eladó. Kecskemét, Széchenylváros 57/a alatt (Arvaház mellett jobbra), Vurgáék. _____________965 KE CSKEMÉT. Nyíl utca 3. számú ház eladó, azonnal beköltözhetően. Érdeklődni: Cslzmadiáéknál.__________1003 SÜRGŐSEN, nagyon olcsón eladó gazdálkodásra alkalmas. 1800 négyszögöl termő szántóföld, renoválásra szoruló paraszttanyával, közvetlen az országút mellett. Cím: özv. Zsitva Mihályn Kispáhi. I. kér. 8. (Petőfi Tsz-hez_közel.)________8783 EL ADÓ kettőszobás ház. Kecskemét, Füzes utca 11. (Kis utca felől.) 891 ELADÓ Kecskemét, VII. Zöldfa utca 2. szám alatti. 309 négyszögöl területű családi házingatlan egészben, vagy fele részben. Érdeklődni: kedd és péntek kivételével lehet. __ 933 KA LOCSÁN, Rokkant-telepen. Hosszú Antal utca 27. szám alatt, családi ház, 370 négyszögöl telekkel, jó állapotban, gazdasági épületekkel, azonnal beköltözhetően, megegyezéssel eladó. Érdeklődni lehet: Zimler Ilonánál, a fenti elmen, egész nap, vagy Honvéd utca 2. szám alatt, Pajda^ Istvánnál. ____82 KA LOCSA, Dunapataji út mentén 250 négyszögöl hobbykert. vízközeiben, előnyös áron eladó. Érdeklődni lehet: Agárdi Sándornénál, 6300 Kalocsa, Széchenyi lkt-i Ifjúsági Klubjában. 85 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Tanácsköztársaság u. 44. számú ház belső része, két szoba, konyha, fürdőszoba, Uvegfolyosó eladó. 612 250 NÉGYSZÖGÖL kert eladó, Halasi úton 3 km-nél. Kecskemét, Széchenyi tér 1 —3. IV. 60. Délután 5 után, telefon: 11-806. ___________958 EL ADÓ kétszobás ház mellékhelyiségekkel. Kecskemét, Csáktornyái u. 45. sz. Érdeklődni a helyszínen. ___________________________954 TÖ RÖKFAI állomás mögötti szőlőből 2x200 négyszögöl hobbykertnek eladó. Érdeklődni: a helyszínen vasárnap, többi napokon délután 5 órától. Kecskemét, Műkért, István király körút 10. Dunaiéknál. 952 Lakás KECSKEMÉT. Béke fasor elején négylakásos társasházban. háromszoba összkomfortos, gázfűtéses, kertes, garázsos lakás igényesnek eladó. Leveleket „Szeptemberi beköltözés 63 078” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 785 KÉTSZOBÁS, összkomfortos lakás eladó. Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 5. I. em. 25. 592 KEDVEZŐ áron sürgősen eladó kettőszobás, szövetkezeti lakás. Kecskemét, Kada E. u. 11. VIII. 176. ___8202 SZ ALAGHAzi kétszoba összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: 5 órától. Kecskemét, Kada Elek u. 9. II. em. 31. 935 Gépek és alkatrészek JÚ állapotban levő 408-as Moszkvics eladó. Kerekegyháza, Papszék d. 61. __________________________8103 JO állapotban levő, Skoda Octávia személygépkocsi olcsón eladó. Kecskemét, Vol- kertelep XII. u. 8. sz. 8182 TRABANT 601. eladó. Szenté, Kiskunfélegyháza, Kos- suth u. 33, III. épület. 506 POLSKI Fiat 125-ös, 1978-lg vizsgázott, eladó. Érdeklődni Csongrád, Bajza u. 10. ___________________________471 EL ADOK: Ml A benzin- és Diesel-motorok, szivattyúk, kalapácsos daráló, gyermek sportkocsi. Kiskunfélegyháza, Arany János u. 30. Szombati Ferenc._________596 FE KETE Pannónia eladó. Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 26. fsz. 2. Vass. Érdeklődni _15-től._________________572 RA J GAZ eladó. Kiskunfélegyháza, Károlyi Mihály u. 26._______________________606 WA RTBURG fehér, kétéves eladó. Kiskunfélegyháza, Gábor Áron u. 13._______603 ZS IGULI, UB-s, fehér, eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Móra tér 19. földszint 1. 602 WARTBURG de Luxe, ID-s, eladó. Kiskunfélegyháza, Arany János u. 67. ______585 MO SZKVICS 412-es, olcsón eladó. Kiskunfélegyháza, Horváth Zoltán u. 6. I. em. з. _______________577 SK ODA Combi jó állapotban eladó. Érdeklődni 17 órától, Kiskunfélegyháza, Közelszőlő, 69. Girasek. 576 NAGYKEREKÜ 1000 köbcentis Wartburg motor, felújítva és alkatrészek eladók. Kiskunfélegyháza, Károlyi Mihály utca 15.__________574 22 0 VOLTOS, 175 literes betonkeverő eladó. Jászszentlászló, Hatvani u. 33. Kakas. .____________________559 BA BETTA motorkerékpár, jó állapotban eladó. Kiskunfélegyháza, Attila u. 75. 554 TRABANT 601-es, MZ 125-ÖS eladó. Kiskunfélegyháza, Semmelweis u. 18,_______543 JO állapotban, 4 kerék-meghajtású MIB munkagép, RS szivattyúval eladó. Soltvadkert, Lenin u. _5._______8141 OL DALKOCSIS MZ 250 köbcentis motorkerékpár, igen jó, kitűnő állapotban, 1979-ig műszaki vizsgázott. Igényesnek sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Jakab Ferencnél, a Kalocsai Posta- hivatalnál, délelőtt 8-tól, 16 óráig, mindennap. 80 353-AS karambolozott Wartburg alkatrészként eladó. Kecskemét, Belső-Ballószög 166. (Köcsög-csárda után, jobbra.) ______ 951 TR ABANT karosszéria komplett használtan eladó. Tóth Lászlóné. Kiskőrös, telefon: 64. Lakás: Ligeti Károly u. 32. B. II. em. 14. __________________________384 DA NUVIA motorkerékpár, mézpergető, 300. 500 l-es boroshordó, répadaráló eladó. Kalocsa, Vigadó sor 31. 73 Egyéb adásvétel ELADOK: szép hálóbútorok, konyhabútorok, reka- miék, sezlon. Kecskemét, Vak Bottyán utca 9. (Rákóczi út végénél.) 890 10 ÉVES bélyeggyújtemény eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Klapka u. 32/a. _____927 IR ÖGÉP és számológép eladó. Kecskemét, Kazinczi и. 31. Szálát.____________8149 SZ ÉNA nagyobb mennyiségben, csempetúzhely jó állapotban eladó. Kiskunfélegyháza, Petőfi u. 29. Juhászéig __________________491 ÜJ típusú háíószobabútor eladó. Kiskunfélegyháza, Apaffy u. 4. Érdeklődni 15 óra után.________________493 SE RTÉSTRAGYA eladó. Szabó, Kecskemét, Szentist- vánváros 12/a. 8038 KISKEREKÜ Babetta egyéves, tangóharmonika 80 basszusos, kétkerekű kiskocsi 5 mázsáig biró, autó-tv, kedvezményes áron eladók. Kecskemét, Mikszáth Kálmán körút 3. Érdeklődni: 18 után, Körtvélyesi Sándornál. ___________________929 KA RDVIRAGHAGYMA. óriási növésű, 148—160 «Ifi, világhírű holland ,új$op^á- gok, bordó,,...tűzpiros,, narancssárga, fehér, lila 4,— Ft darabja. Megrendelhető postán utánvéttel. 30 darabon alul nem szállítok. Joó Sándor 2941, Acs, Toldi u. 6.___________ 364 80 LITERES villanybojler, príma állapotban eladó. Érdeklődni : Kecskemét, Szociális Otthon festőiénél. 928 ERÖSITÖS lemezjátszó, hangfalakkal, kétszemélyes rekamié, 2 fotel és szekrények eladók. Kiskunfélegy- háza, Móra Ferenc u, 1. 608 BABETTA kismotor, konyhaszekrény és 2 fotel eladó. Kiskunfélegyháza, Horváth Zoltán u, 10._________ 607 BI KABORJO (nyolchónapos) eladó. Érdeklődni bármikor, Kiskunfélegyháza, VIII. kér. 19.______ 597 SZ ÉTSZEDETT cserépkályha és kisméretű zongora, részletre is eladó. Kiskunfélegyháza, Korvin Ottó u. 14. Érdeklődni 15-től 17 óráig.________________594 KO MBINÁLT szobagarnitúra, modern háló, többféle asztal, konyhaszekrények, más bútorok, 3 db Be- nyovszky-kép, 50 és 25 literes új fazekak eladók. Érdeklődni : Kiskunfélegyháza, Gábor Áron u. 44. sz. alatt, egész nap, _____________588 FÓ LIA alá paradicsompalánta eladó. Kiskunfélegyháza, Dankó Pista u. 19. 578 OLAJTÜZELÉSŰ fürdőkályha; komplett fürdőszobai vízmelegítő és fürdőberendezés eladó. Kiskunfél-' egyháza. Bercsényi u. 27. ___________________________571 MV—3-as hangfal eladó. Kiskunfélegyháza, Széchenyi u. 13.________________565 TE SLA B—70-es magnó, jótállásos, eladó. Klskunfél- egyhéza, Czuczor u. 16, 562 ELADÓ: Lehel gyermek szobabútor, kerek járóka, gurulós járóka, sport gyér- * mekkocsi. Kiskunfélegyháza, Szegfű u. 13. Bálint. _________________________558 KÉT rekamié. 2 fotel eladó. Kiskunfélegyháza, Bessenyei u. 17. Bejárat a Dessewffy utca_Jelől.________555 CSÖVAZAS, szétszerelhető garázs, hullámpala tetővel 1 eladó. Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 11. Szabó Zoltán.__________________ 552 ke mping kerékpár eladó. Kiskunfélegyháza, Vörös Hadsereg u. 19,__________551 150 DB 600-as, 4 vízeres új radiátor eladó. Kecskemét, Liszt Ferenc utca 22.____967 SZ ÉP hálószobabútor két fotellal, kisasztallal áron alul eladó. Kecskemét, Farkas S. u. 5.___________8192 EL ADÓ 29 NB-kaptár méh, üres kaptárak, pergető, keretléc, kaptárnak való anyagok. Kecskemét, Talfáiköz 12._______________________8159 KÉ T család méh, pergető, mérleg és összes kézi felszerelés eladó. Kiskunfélegyháza, Nefelejcs u. 11. 540 KONYHASZEKRÉNY eladó! Kiskunfélegyháza, Lenin u. 18. szám, belső részben. ___________________________548 DUNA televízió, barna pa- nofix bunda eladó. Szoba, 2 fiú részére kiadó. Kiskunfélegyháza, Bajcsy-Zsilinsz- ky u. 1. szám, trafik. 544 FIATAL, hasas birka (8 db) eladó. Kiskunfélegyháza, XII. kér. 21. Bugaci út, Gazdakörnél, Szabóék.___547 GÁZTŰZHELY, palackkal eladó. Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 33. I. ép. B. IV. em. 2, ajtó.______________579 MO DERN kombinált szekrény, masszás libatömő-gép és fűrészgép eladó. Kiskunfélegyháza, Báthori u. 24. _______________________599 RU GÓS kézikocsi eladó. Kecskemét, Vágó utca 26. sz. 971 Vegyes ÜZEMKÉPES Welorex rokkantkocsit vennék, ármegjelöléssel. Értesítést Papp János, 6646 Tömörkény, Puszta-dűlő 39,__________549 LA KÁSÉRT ház körüli munkát végeznék. Kiskunfélegyháza, Hunyadi utcai sarki trafik. _________, 525 KI SGYERMEK nappali gondozását vállalom. Száraz Jó- zsefné, Kecskemét, Széche- nyiváros, Forradalom u. 4. I. em, 63._______________8096 BA RANYATVÉTEL. Az alábbi átvételi helyeken és időpontokban bárányátvételeket hirdetünk: Kiskunfélegyházán március 18. és április 8. Pálmonostorán és Petőfiszálláson március 17. és április 7. Lakiteleken és Tiszaalpáron április 6. Átvételre kerülnek 14 kg súly feletti bárányok. Átvételi árak — minőségtől függően — 30—50 forint kilogrammonként. Bővebb felvilágosítást az Allatforgalmi Vállalat kirendeltségén, illetve a helyi felvásárlók adnak. ___________________________537 JU HASZNAK 20 éves gyakorlattal, azonnal elhelyezkednék. Leveleket „Bács megye előnyben 63 261” Jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 968 A MAGYAR Autóklub autó- vezetőképző tanfolyamot Indít 1977. március 15-én. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Batthyány u. 12. 8—18 óráig. Tanfolyam tandíjának befizetésére részletfizetési kedvezményt adunk. 293 GARÁZS kiadó és csempé- zett tűzhely eladó. Kiskunfélegyháza, Bessenyei u. 40. ___________________________611 FI Ü szobatársat keresek. Kiskunfélegyháza, Széchenyi u. 2.__________________609 KÜ LÖN bejáratú albérleti szoba férfiaknak kiadó. Kiskunfélegyháza, Damjanich U, 31._________________________587 KÜ LÖN bejáratú bútorozott szoba férfiaknak kiadó. Kiskunfélegyháza, Bercsényi u. 31._________________586 KÜ LÖN bejáratú albérleti szoba, fiúk részére kiadó. Kiskunfélegyháza, Attila u. 17/a, (Közben.)____________582 TAPÉTÁZÁST, szobafestést és mázolást vállalok. Szabó János, Kiskunfélegyháza, Perczel u. 8. ____________581 BO TOROZOTT szoba és konyha kiadó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Arany János u. 65. _alatt._______580 AL BÉRLETI szoba két személynek kiadó. Kiskunfélegyháza, Attila u. 47.____564 BÚ TOROZOTT szoba házaspárnak is kiadó. Kiskunfélegyháza, Wesselényi utca 28. 563 BÚTOROZOTT szoba kiadó. Kiskunfélegyháza, Felszabadulás u. 46._______ 538 VÍ ZVEZETÉK szerelését, javítását rövid határidőn belül vállalom. Bernáth Lajos 6000, Kecskemét, Tatársor 33. 8201 FAKITERMELÉST géppel vállalok, közületnek is. Kecskemét, Nyíl u. 19/a. A MAGYAR Autóklub autó- vezetőképző tanfolyamot indít 1977. április 1-én. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Batthyány u. 12. 8—16 óráig. Tanfolyam tandíjának befizetése részletfizetési kedvezménnyel!______________374 GY ERMEKGONDOZÁST vállalok. Kecskemét, Baj- csy-Zs, u. 2. I. em. 1. 962 IDŐSEBB egyedülálló bácsit kevés házkörüli munkáért eltartunk. Leveleket „Mező- gazdaság 63 235” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérünk. 944 Házasság Nedelkovics. 8777 71 ÉVES, elvált, józanéletü férfi megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő nővel. Leveleket „Kékibolya 63 211” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. _______________919 KI SSÉ kopaszodó, de fiatalos, 163 cm magas, 50 éves, káros szenvedélytől mentes, özvegy gépkocsivezető házasság céljából megismerkedne egyedülálló, csinos nővel 45 évesig. Kocsim, házam van, jogosítvánnyal előnyben. Levelet „Haza várlak” jeligére Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 8. hirdetőbe kérem._________610 33 ÉVES, 175 cm magas, jól kereső szakmunkás, korban hozzáillő leány vagy e asszony ismeretségét keresi házasság céljából, 25—35 éves korig. Lakás szüksé ges. Levelet „Tavasz” Jeligére Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 8. hirdetőbe kérem. ___________________685 46 ÉVES, 155 cm magas, elvált, magányos dolgozó férfi házasság céljából megismerkedne 35 éves korig hozzáillő nővel. Fényképes leveleket „Otthonomba várlak 63 201” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 908 MUNKAALKALOM ÁPRILIS 4. Gépipari Művek Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyára felvételre keres lakatos, esztergályos, marós, hegesztő, kovács szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. 198 KECSKEMÉT, Jókai Mór Általános Iskola hivatalsegédet keres takarítás, postázás ellátására. 966 Közlemények DR. PALÁSTI JÓZSEF belgyógyászati és fertőző betegségek szakorvosa, magánrendelőjét megnyitotta. Kalocsa, Dózsa Gy. út 108/B. szám alatt. Rendelési idő: kedd, szerda, csütörtök, péntek, 16.30—20 óráig. 87 Gyászhír Fájdalomtól' megtűri ,'szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, ,i DR. HEJJAS PÁL ny. járásblró Kecskemét, Budai D. fasor 12. sz. alatti lakos f. hó 15-én, életének 80. évében elhunyt. Temetése f. hó l»-én, háromnegyed 3 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 8805 Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, Ismerősöknek, akik drága édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, anyósunk, testvérünk ÖZV. HORVATH ISTVANNÉ Fazekas Julianna temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, ezzel is mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 999 Megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, és a f&löpjakabl Alkotmány Termelőszövetkezet vezetőségének, hogy felejthetetlen drága jó édesanyám ÖZV. HEGEDŐS LAZARNÉ Kovács Teréz temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló Magyar család, Kecskemét. 980 KECSKEMÉTI színház felvesz segédmunkásokat színpadi dlszltó munkakörbe. Munkaidő osztott. Jelentkezés a színházportáján 8—10 óráig. 381 MEGYEI Kórház Kecskemét, Izsáki~üt 5. sz. azonnali belépéssel felvesz középiskolai végzettségű munka- és bérügyi előadót. Élelmezési osztályára szakácsot és konyhalányokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. 379 FELVÉTELRE keresünk szegedi és kiskunhalasi székhellyel érettségizett fiatal férfiakat geodéziai segédfelmérő (műszaki ügyintézői) munkakörbe. Érdeklődni és jelentkezni Szegeden Haj- nóczl u. 10, Kiskunhalason pedig a Vasút u. 7. sz. alatt lehet, a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat kirendeltségeinél. 373 A PETŐFI Sándor Művelődési Központ két fő takarítónőt keres felvételre. Jelentkezni lehet: Kalocsa, I. István u. 2—4. sz. alatt. Személyesen. 78 A 607. SZ. Ipari Szakmunkásképző Intézet Kecskemét, Április 4. tér 1. sz. felvesz takarítónőket. Jelentkezés a személyzeti előadónál. 369 A SZŐLÉSZETI és Borászati Kutató Intézet felvételre keres megfelelő szakmai gyakorlattal és vezetői készséggel rendelkező szőlész-kertészmérnököt. Növényvédő szakmérnök előnyben. Je- ,,, lentkezés: Kecskemét, Munkácsy M. u. 15. 370 AUTÓSZERELŐ szakmunkást és betanított munkást a kecskeméti mentőállomás, betanított munkást a hajai mentőállomás autójavító műhelyébe felveszünk. Jelentkezni a fenti mentőállomásokon, személyesen lehet. 372 Mekalor olajkályha szerviz az egész megye területén Hibabejelentés: Baján, Kossuth Lajos u. 2. Tel.: 74 Kecskemét, Mikes u. 4. Tel.: 11*€3C Kalocsa 531. sz. Jármúbolt, tel.: 175 Kiskunhalas, BIK. Vasbolt Kiskunfélegyháza, 231. sz. Műszaki Aruház Kiskörös, Budai N. A. u. 3. Szabadszállás, Gagarin tér 1. Soltvadkert, Vasbglt. Tel.: 47 A KALOCSA ÉS VIDÉKE SÜTŐIPARI VÁLLALAT minden termékével a háziasszonyok munkáját segíti. Kézigyártású tészták, sós és édesipari készítményeink minden üzletben kaphatók. Szaküzleteink cukrászipari termékeinkre előrendelést felvesznek. 120 Hazai és külföldi gyártmányú háztartási kisgépeit, rádiója, televíziója és magnetofonja garanciális és garancián túli javítását RÖVID HATÁRIDŐRE vállalja a szabadszAllAsi GÉPJAVÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ IPARI SZÖVETKEZET Felvevőhelyek: SOLT — Kölcsönzőbolt, dunaegyhAza — Vas-műszaki bolt, DUNATETÉTLEN — Vas-műszaki bolt, HARTA — Vas-műszaki bolt, DUNAVECSE — Kölcsönzőbolt, SZALKSZENTMARTON — Vas-műszaki bolt, FUlOPSZALLAS — Kölcsönzőbolt, KÖZPONTI SZERVIZ: SZABADSZÁLLÁS, Kossuth Lajos u. 1/a 335 Soron kívül személygépkocsi vezetői tanfolyamot indít az Autóközlekedési Tanintézet Jelentkezés: Kecskeméten, Villám István utca 12. alatt, Kiskőrösön, Tavasz utca 9„ Dene Jánosnál, Kiskunfélegyházán, Pázmány utca 6., Surján Józsefnél. 795 Csomagolt FASZÉN 1 cs. 5 kg, ára 20,-Ft árusítását megkezdtük KEMPINGEZŐK, HÉTVÉGI HÁZAK, KIRÁNDULÁSOK LEGGYORSABB, OLCSÓ, TISZTA TÜZELŐJE! KECSKEMÉTI MEGRENDELŐ IRODA 110. sz. telep BAJA 114. sz. telep KALOCSA 115. sz. telep KISKUNFÉLEGYHÁZA 122. sz. t^lep KISKUNHALAS 939