Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-08 / 32. szám

1977. február 8. • PETŐFI NÉPE • S Érdemjegy és felelősség A közelmúltban furcsa ese­mény bolygatta meg egy általá­nos iskola nevelőtestületének nyugodt munkanapjait. Egy indu­latos szülő nem értett egyet nyol­cadikos fiacskájának egyik félévi osztályzatával. Véleményét nem titkolva, helytelenítését hangos szavakkal közölte - is gyermeke osztályfőnökével. A kifogásolt érdemjegy éppen abból a tárgy­ból adódott, amelyet olyan ne­héz elsajátítaniuk az elevenebb tanulóknak: a fiúcska ugyanis magatartásból kapott négyest, azaz jót. Nem elégséges, vagy közepes osztályzatot, amelynek elnevezése talán gyanút keltő le­het, hanem éppenséggel a ked­vező hangzású jót... Az illető szülő azonban azt gondolta, hogy gyermeke ötöst, azaz példás magatartást bizonyí­tó jegyet érdemel. Nem is első­sorban azért, mert meggyőződése szerint a fiú iskolai viselkedése minden tekintetben feddhetetlen, hanem úgymond praktikus meg­gondolások alapját. Személyesen ki is fejtette meggyőződését: az érdemjegy fia továbbtanulását akadályozta meg. és ebben két­séget kizáróan az osztályfőnök, illetve az ítéletet helybenhagyó nevelőtestület a vétkes. Ű □ □ A pedagógusnak téhét — véle­ménye szerint — nem az osz­tályközösség egészének viselkedé­séhez kellett volna viszonyítani a fiú magatartását, s nem neve­lési és egyéb szempontokat kel­lett volna mérlegelnie hanem csak egyet, a továbbtanulás szü­lői érdekeit. Mit számit az, hogy a nyolcadikos gyerekeknek már kifejlett igazságérzetük alakul ki, erre neveli őket az iskolai de­mokratizmus, az úttörőmozgalom? S az osztály tagjaiban is okkal kelthetett volna visszatetszést egy nem éppen példamutató vi­selkedéssel kiérdemelt ötös osz­tályzat. A tantestületet és a szóban forgó osztályfőnököt ért kritiká­ban azonban jóval több mn, mint a pedagógiai munkához való hozzá nemértés és elfogult indu­lat. Az érdemjegy elutasítása mö­gött egy olyan régi, meggyökttre- sedett szemlélet áll. amely ellen tiltakoznunk kell, mert ehnáfá- dctt és visszataszító nézeteket; a kivételezés igényének gyakorla­tát tükrözi. A felháborodott szülő ugyanis a nagyközség vezető értelmiségé­nek egyik közismert képviselője, és úgy tűnik, talán azt hiszi, hogy az általános iskola napjaink- ban ugyanolyan intézmény, mint a községi elemi volt harminc- egynéhány évvel ezelőtt. Amikor még a jegyző, az urasági intéző, a bíró is a világ legtermészete­sebb dolgának tartotta, hogy a közös összefogás jegyében a taní­tó nem ad gyermekeinek rossz osztályzatot. Ennek az elvnek a betartása jól felfogott érdekük volt az akkori néptanítóknak, akik a megbecsülést illetően a ranglista legalján álltak, és nem­igen tehették meg, hogy az ér­demjegyek osztásakor tekintettel ne legyenek a falu vezetőire. □ □ □ Az iskolában történtek azért is nyilvánosság elé kívánkoznak, mert véleményünk szerint má­sutt sem ritka a pedagógusok munkájába való külső beavatko­zás szándéka. Előfordul, hogy ilyen vagy olyan érdekek alap­ján, magán- vagy hivatalos úton is megpróbálnak közbelépni egy- egy diák előmenetele ügyében. Jó sportolók, tehetséges láncosok, ifjú művészek vagy egyéb érde­mek fiatal tulajdonosait sokan megpróbálják időleges iskolai akadályaikon átsegíteni azzal, hogy megkörnyékezik az illető tanárokat, latba vetve hivatali, fagy „privát” befolyásukat... Helyesen cselekszenek a peda­gógusok, akik visszautasítják a kivételezés iránti mégoly jogos­nak tetsző kérelmeket is. Első­sorban azért, mert a fogékony gyermeki lélekben — sem az érintettekében, sem az osztály­társakéban — nem szabad azt a látszatot kelteni, hogy nem min­denki méretik meg egyenlő mér­tékkel erényeiben és hibáiban ... A „vizet prédikál és bort iszik" gyakorlata a leg ártalmasabb a tanintézetekben, mert a legfon­tosabb nevelési célkitűzéseinkbe vetett hitet ingatja meg a gyer­mekekben. □ □ □ A szocialista pedagógia de­mokratikus elvei alapján értékel­ték a szóban forgó tanuló maga­tartását jóra — és nem példás­ra. És a község társadalmának nem szabad megengednie, hogy ezért sérelem érhesse a nevelő­testület bármelyik tagját is. P. M. KIÁLLÍTÁS A SAJTÓKLUBBAN Gyermekraj zok-Kiskunm aj sáról Rendhagyó alkalom a kecs­keméti sajtó­klub történe­tében, hogy gyermekraj­zok sorakoz­nak fel a falai között. Az is öröm, hogy rendhagyó al­kalomról be­szélhetünk a fennállása óta eltelt néhány év alatt. Jó körülmé­nyek jöttek lét­re itt, a hírős város szívében a kölcsönös is­merkedéshez. S az adottságok egy „kis Fé­szek-klub" lehetőségeit is ma­gukban hordják. Bemutatkozási fórumhoz jutott a sajtóházban több Bács-Kiskun megyei gra­fikus és festő. Csoportos tárla­ton üdvözölhettük a kecskeméti művésztelep lakóit, akik a leg- írisebb müvekkel tiszteltek meg a törzsközönséget. A sajtóklubok sokféle lehető­séget nyújtanak a bemutatko­zásra, tájékozódásra. Szegeden például a várostervezés elképze­léseit szemléltetik ugyanebben az időben. A kecskeméti házi­gazdák az időbeli hatásokat pió- bálták meg tágítani, amikor a kiskunmajsai vendégekkel együtt elrendezték a gyermekek rajzait, akvarelljeit. Első pillanatra fel­tűnik, hogy mindenképp meghit­tebbek, egyértelműbbek ezek az alkotások, mint a rutinból táp­lálkozó, és akármekkora rutin­ra valló lelnőttrajzok. Néme­lyik még érettebbnek is hat. A gyermekrajzok és a képző­művészet kapcsolatáról izgalmas gondolatokat fejtett ki Melocco Miklós a Művészet című folyó­irat 1975-ös májusi számában. „Amikor a kisgyerek rajzol, ép­pen azt nem tudja, amit raj­zol. Csak rajzolni tud. Mindig azt rajzolja: nem tudom. Ren­desen, érthetően, hibátlanul. At­tól kezdve, hogy a ceruzát is­meri és sohasem használja már fordítva, attól kezdve beszélhe­tünk gyermekrajzról. A gyerek első rajzai az érthetetlenség, vagy az értelmetlenség határán vannak, de érthetetlenségük csak a “ jefedtésükbetv ■ :ván.< > iMinbí ,me- sék ki lehetetlenek, --és kedvessé csak akkor válftak, ha a rríé'sét visszatesszük a rajzokba, ha tud­juk a gyerek magyarázatait... Ebben a korszakában a kisgyerek fel van mentve a ,nyílegyenes’, a ,kör’, a ,tér’, a ,fent-lent’ tudnivalóitól”. A gyermekrajznak ezek a tu­lajdonságai a magától értetődő természetességből adódnak. Egy­szerűen elképzelhetetlen még a fogalmiság számonkérése. A hi- bátlanság és a szabadságuk is on­nan származik, hogy a legifjabb alkotók mentesülnek az önellen­őrzés gátlásai alól. Ez a kiállítás ugyanakkor magasabb szintről is tudósít. Itt már valami után. va­laminek a sugallatára, vagy lát­• Antal Erzsébet: Libások. • Balra: Nagy József: Madárijesztő. • Halász Mária: Túra. (A reprodukciók 6. osztályos tanulók művei röl készültek.) vány alapján rajzoltak a gyere­kek, mese- versillusztrációkat ké­szítettek. Vagyis az eredmény aligha írható egyedül az ösztö- nösség javára. Ki tudja, hogy mi lesz még be­lőlük? Kinek alakul ki igazi stí­lusa, és kit béklyóz majd vala­miféle modorosság? Ma még köz­vetlenek, vidámak, hangulatosak. Érdemes továbbcsiszolni a tehet­ségüket. Mindenképp üzenetet hoznak a gyerekkorból és emlé­keztetnek egyfajta látásmódra. És elindultak azon az úton, _ hogy tapasztalásuknál fogva értő tár­latlátogatók lehessenek. Tíz-tizennégy éves kiskunmaj- sai lányok és fiúk. rajzaiból, fest­ményeiből jött* létre, a tárj/ai...Va­lamennyien az Ifjú Gárda Műve­lődési Központ gyermekképzőmű­vészeti szakkörének a tagjai. Akad, akii naponta tíz kilométert kerékpározik az otthon és az is­kola között, mégsem hiányzik a hetente ismétlődő, testreszabott feladatokat feldolgozó szakköri foglalkozásokról. A csoport hat éve alakult meg, majd anyagi és egyéb nehézségek kényszerű szünetet okoztak. Há­rom esztendeje a művelődési köz­pont vállalta az anyagi támo­gatást, a nagyközség általános is-' kólája pedig jól felszerelt szer­tárt és rajztantermet ad a fog­lalkozásokhoz. A működési felté­telek tehát jók, különösen ha fi­gyelembe vesszük, hogy kevés ál­talános iskolában akad olyan rajztanterem, amelyet csak erre a célra használnak. A felnőttek Esetében aligha lenne ildomos különböző szerep­lésekre és díjakra hivatkozni. Gyerekekről szólva ez egyáltalán nem sérti a jó ízlést. A kiskunmaj­sai szakkör rendszeresen szere­pelt az úttörők kulturális szem­léjén, országos rajzversenyeken, nemzetközi kiállításokon jelentek meg az NDK-ban, Csehszlovákiá­ban, a Szovjetunióban és Indiá­ban. Teljesitményüket számos aranyérem és előkelő díj nyug­tázta. A szakkör tagjai közül Háröman a szegedi művészeti gimnáziumban folytatják tanul­mányaikat — grafikai, kerámiai és kőszobrász szakon. A község­ből nyaranta távolabbra is kiruc­cannak : tavaly alkotótáborokban vehettek részt. A szakkörnek feltétlen előnye, hogy a kötött oktatási formáktól eltérően testreszabott feladatokat ad és felszabadítja az egyénisé­get. Az eredmények nyilvánva­lóak. Nemes hagyomány, hogy a kiskunmajsai gyerekek minden évben bemutatják legjobb mun­káikat a nagyközségben. Ezek a tárlatok őszinte érdeklődést vál­tanak ki, a tanulókat pedig to­vábbi munkára serkentik. Halász Ferenc KÜRTI ANDRÁS KilSBEGÉKiyE! II. fejezet Ahol a madár is jár » 6. — Tulajdonképpen mire kí­váncsi ? Ezt a kérdést a majomház előtt tette föl a lánynak a szürke kö­penyes, langaléta, szemüveges, sovány, hosszú orrú fiatalember, Guszt Róbert ornitológus, az Ál­latkert munkatársa. Egy perce csak, hogy hívatta a főigazgató, bemutatta ennek a lánynak, meg­veregette a vállát — nemcsak minden embert, minderj/nagyra- gadozót is megsimogatott, aki csak a közelébe került —, mor­mogott valamit a bajuszába, hogy istápolni kell az ifjúságot, höl­gyek előnyben, a csinoskák külö­nösen, a sajtó nagyhatalom egyéb­ként is ... És már fürgén ki is tuszkolta őket a szobájából, sie­Mindaz, ami nálatok rút, s törvény Sújtja vagy szokás, Nálunk a madárvilágban szép dolog, S dicséretes.’’ Arisztophanész tett vissza a tudományos jegyze­teihez. A lány pedig, akihez Guszt Róbert a kérdést intézte. Kosa­ras Katalin, MUOSZ-iskolál vég­zett pályakezdő újságíró, a Déli (Hírek kollektívájának tagja ... „ ... amennyiben a kartársnő munkájával, szorgalmával, fejlő­désével, emberi magatartásával a szerkesztő bizottság vezetője meg lesz elégedve, munkaviszonyát szerződéses munkatársi munka­körben további hat hónapi idő­tartamra meghosszabbítjuk. Lau­de Jenőné, a munkaügyi ‘ oszt. vez.' h.” Ettől a dörgedelemtől Katinak még nerft kellene megijednie, ha valaki patrónus állna a háta mö­gött. De nem áll. Neki tehát nemcsak kitűnően kell dolgoznia, feltűnően buzgólkodnia, hanem folyamatosan és ígéretesen fej­lődnie is kell, lépten-nyomon példamutató emberi magatartást tanúsítania, ha meg akar ka­paszkodni. Megjegyzendő, efféle szuperigényeket gyakorló újság­íróval szemben senki sem tá­maszt. Csak az újoncnak kellene naponként mindenben rekordot döntenie, hogy bizonyítsa ráter­mettségét. Hát Kati most is ez ügyben fáradozik. — Arról van szó —kezdi a magyarázatot —, hogy lesz ez a nemzetközi hókusz-pókusz, ez a környezetvédelmi hét. Ahhoz kell írnom hangulatos beharangozót, ahhoz gyűjtök anyagot. Ha jól sikerül, még más írásomat is hozzák ebből a témából. Arról, hogy milyen szépek és haszno­sak a fák, a virágok, az állatok, hát szeressük, ápoljuk, és kímél­jük őket, akkor ők is szeretni, ápolni, és kímélni fognak ben­nünket. Mondjuk egy tigris vagy egy kobra. Ámen. Ezzel szem­ben a hamu, a korom, a füst­gáz, és a vizek szennyezése — helytelen. De ezek csak később jóllétnek. Én a madarakkal sze­retném indítani'a sorozatot, azo­kat imádom Meg a kutyákat. De most a madarak miatt jöttem. Rápaskolt az oldalán hosszú szíjon himbálódzó bőrdobozra. — Készítenék róluk pár fotót is. Univerzális zseni vagyok, azo­nos szinten írok, és fényképezek, és tördelek. Ne bolygassuk, hogy milyen szinten... Mindenesetre nekem nagyon fontos, hogy ez az állatos dolog jól sikerüljön, színes legyen, érdekes, tanulsá­gos, mozgósító. És főleg — ere­Szókincsünk vallomása A szavakkal, eredeztetésükkel, jelentéseik kialakulásával egy­máshoz való kapcsolataikkal, összetételeikkel, megszilárdult rangos alakjaikkal nyelvészeink behatóan foglalkoznak. A sok ér­dekes nyelvi jelenség mindenkit érdekel. Néhány kiragadott szó ismertetésével a szókincs nagy területére kalandozhatunk el. Kezdjük a szavak vallatását a mező szóéval. Régi szavunk, 1055 óta ismerjük írásban. Jelentései: szabad tér, sík terület; szántó­föld; falusi birtok; legelő, rét, fű. zöld vetés; címermező; műkö­dési, cselekvési alkalom, hely. Ivlai jelentése mind főnévi. Pe­dig szái’mazékszó: mez- alapsza­va ősi örökség az ugor korból. A rokonnyelvi jelentések mind igeiek: felölt, felruház. Az eredeti ugor jelentés ,ruhát ölt’ lehetett. Tehát az -ő végződés igenévkép- ző, eredeti jelentése’ tehát (fü­vet) felöltő, vagyis mező (töld), (fűvel) fedett (föld) lehetett. A szó főnévi jelentése tehát jelen­téstapadás eredménye: egyrészt az a földterület, amely növényi takaróba szokott öltözni, másrészt az a növényzet, amelyet a föld magára szokott ölteni. De származékai is jelentősek. A régi meztelen szó a mez igei tő fosztóképzős alakja. Régebbi formája mezítelen volt, ennek második magánhangzója kiesett. A meztélláb a mezítelen, mezte­len -n nélküli alakjával keletke zett. A nyelvújítás korának is részé van új szavak kialakítá­sában. Így a mezőny valószínűleg a redőny analógiájára alakult az angol sportnyelvi field szó meg­felelőjéül (pálya, a futó lováig, a favorit kivételével). A mezte­len, mezítelen melléknévből való nyelvújítási, részben nyelvjárási elvonás, a mez főnév jelmez, meg­tévesztő külszín, sportöltözet je­lentésben. Ennek a származéka a mezetlen melléknév is. Fogjuk vallatóra nagyon régi, ősi eredetű kengyel szavunkat. A szóelemző szótár szerint vitatott, eredetű. Nagyon valószínű, hogy származékszó: az alapszava a már elavult kegy eredetibb kegy alak­ja, ehhez járult az -1 főnévkép­ző. A gy előtti n szervetlen járu­lékhang. A finnugor kégy rokon nyelvi jelentései (abroncs, hajlí­tott fából . való, i ív,, karika). való­színűsítik a kengyel szó 'Ilyen eredeztet ését, tekintve, hogy a honfoglaló magyarok kengyele a régészeti leletek tanúsága szerint hurok alakú volt. A szó nyelvjá­rási jelentései szintén hurok alakú tárgyakat jelölnek. A ken­gyel szót többen, így Bárczi Géze is ugor kori összetételnek veszik, egy önállóan ki nem mutatható cipő, csizma, harisnya jelentésű kengy és az alsó rész jelentésű al összetanadásával magyarázva az összetételt. Ezt a származta­tást?: az etimológiai szótár nem tartja megalapozottnak a rokon nyelvek eltérő jelentései miatt. A kégy alapszó származéka a régi, mára már elavult szivár­vány jelentésű kegyelet szó is. Keletkezésének az lehetett az alapja, hogy a szivárvány az ég­bolton ív alakjában jelenik meg. A ma is használatos szivárvány szó keletkezésének az az ősi nép­hit az alapja, hogy az égen lát­ható szivárványon át egy mito­lógiai lény: égi kecske vagy ökör vizet szív fel. Szomjú szavunk az elhomá­lyosult összetételű szavak vilá­gába vezet. Ez a szó ugyanis el­homályosult összetétel. Előtagja, a szom- ősi finnugor örökségünk. Jelentése a rokon nyelvi adatok alapján ,éhséget érez, éhes, szom­jazik’. A -ju utótag pedig azonos a john .gyomor, belső rész’ jelen­tésű szóval. Az összetétel eredeti jelentése ,éhes, szomjas gyomrú’ lehetett. A szónak melléknévi (szomias) és főnévi alakja (szom­júság) is kifejlődött. Továbbkép­zett alakjai pedig: szomjúhozik, szomjazik. A szomj nyelvújítás kori elvonás. A szomjú utótagja, a john szintén' elhomályosult összetétel. Feltehető régi alakja johon lehe­tett. A jo- előtag a rokon nyelvi megfelelők alapján ,otthon, benn r a házban, be, haza, vissza’ lehe­tett. A második rész. a -hon pe­dig .belső rész, has’ jelentésű. Így a john mellérendelő összetétel, mint pl, hírnév, maholnap- .bel­ső rész -4- has’. A john nyelv­járási szinten élő változata, a juha a kocsi alsó részének bel­sejében levő keresztlécet jelenti, a szekérrúd szárnyát fenntartó fát. A szó kapcsolatait még tovább is kereshetjük a szótárban. Így jutunk el az ,üres gyomorra’ je­lentésű éhomra szóhoz. Ez is összetett szó: előtagja az éh (éhes) melléknév, utótagja pedig a már említett régi john (belső rész, gyomor stb.) főnév -ra ha- tározós alakja. Az utótag telje­sen elszigetelődött az éhomra fo­galomkörétől. Az éhomra hatá- rozós alak eredetinek látszik. A ragtalan éhom (éhes, üres gyom­rú) elvonás eredménye lehet. E szó -m végződését az egyes szám 1. személyú birtokos szeméiyragos formának fogták fel, azért alkot­ták az éhomre mellé mintegy 2. és 3. személyú alakként az éhod­ra, éhére, alakokat. Így jutottunk el a szomjúságtól az éhségig. És végül: milyen szemléletű^ a másfél szó? Énnek a jelentését tudjuk, de a, harmad-, vegyud- fél jelentésében sokan bizonyta­lanok. A másfél összetett szó: előtagja a másik jelentésű más, utótagja pedig a fél (valaminek a fele). A harmadfél két és fél, a negvedfél három és fél jelentésű. Ezek ősi számolási mód emlékei lehetnek. A másfelet úgy jelez­ték, hogy az egész egységre mind­két kezet, a fél fogalmára pedig csak az egyik kezet mutatták fel. Így a szó a más (ik az) fél típusú szerkezetből önállósult. A har­madfél, negyedfél részben ana­lógiás alakulatok, részben kéz helyett az ujjak használatának nyelvi tükröződései lehetnek. Kiss István deti! Egy-két príma sztorival, különlegességgel. Egy pillanatra abbahagyta a szóáradatot, megérintette a fiú karját, fölnézett rá. — Én még próbaidős vagyok. Nekem nagyon kell csipkednem magamat. Világos? Guszt Róbert bólintott, és azon volt, hogy megzabolázza hosszú lábait, lépést tartson a közepes­nél valamivel alacsonyabb ter- melű riporternővel. Ahogyan ez a sovány, magas fiatalember járt, a lépések ütemében enyhén előre billenő felsőtesttel, ahogyan a térde emelődött — erősen emlé­keztetett a szürke gémre. Köpe­nyének színe is növelte a ha­sonlóságot. Meg a hosszú, egye­nes, hegyes orra. És ahogyan időnként kilencven fokkal elfor­dította a fejét, oldalt és lefelé, mint mikor a gázlómadár te­repszemlét tart. nem szedi-e va­lahol az irháját egy békafi, akit elkaphatna. Pedig Guszt Róbert nem békát kémlelt, ő a lány ar­cát leste. Szép fehér a bőre, az a néhány szenlő nem számit, de a szája, az. bizony elég nagy, ki­csit tömpe az orra is. Viszont a szeme kifejezetten gyönyörű, ak- vamarinkék, de zöld topáz szi­lánkok is fénylenek benne. A ha­ja meg vörösbe játszó barna, nem valami finom szálú, de elmegy. Egészében sokkal jobb nő. mint részletekben. Nem világszépe, ahhoz némileg tömzsi, de vonzó, csinos teremtés. És ami a leg­inkább rokonszenves benne, ez az íiönk dallamos hangja, meg a kissé hebrenrs, őszinte szövege. Jó érzés hallgatni. A lány csacsog, a fiú bólogat, így érnek a mesterséges tavacs­kához. Nyüzsgő élet a vízen, a parton, az apró homokszigeten, százféle vízimadár úszik, sétál, tollászkodik, bukik zsákmány reményében vagy edzés céljából a víz alá, de jó volna valamivel nagyobb hely nekik! Följebb, a nagymadarak tanyáján döcögve, fél szárnyával is tartva az egyen­súlyt, egy öreg sas jár mérge­sen föl-alá, a többiek a földön, vagy a kérgefosztott facsonkokon ülnek, meg a sziklákon, alszanak, meditálnak, maguk elé néznek, révedezve. Szomorú látvány, börtönben a levegőég uralkodói. Kasaras Kati és vezetője körbe járják az egzotikus szárnyasok kalitjait is, hátrébb még a pa­pucscsőrű madarakat is megte­kintik. Bezárult a kör. Visszajutottak a tavacskához, megállnak a ta­vacskán átívelő híd közepén, rá­könyökölnek a korlátra. Valakinek a táskarádiójából eljut hozzájuk a déli harangszó. Máskülönben meglehetősen gyér most a forgalom, nagyobb a csönd, pontosabban: kisebb a zsivaj, a gyereklárma. 7— Aves — mutat körbe Guszt Róbert. — Madarak. Tollas, két­lábú, kétszárnyú. többnyire re­pülni is tudó, melegvérő gerin­cesek. Tojással szaporodnak. A lány oldalról fölnéz rá, Nem boldog. — Fantasztikus — mondja. — Ezt írjam meg?! Behúzza hosszú nyakát a ma­darász — Én nem vagyok jó sztorizó. Talán az lenne a legjobb, ha ma­ga kérdezne, ha megmondaná, hogy mi érdekli, én meg vála­szolnék, ha tudok. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents