Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-01 / 26. szám

1977. február 1. • PETŐFI NÉPE • 5 Magister a katedrán Hajdan az iskolamestereket nevezték magisternek. Ma Ma- gisternek hívják a Magyar Tan­szergyártó Vállalat csoportos el­lenőrző és visszacsatoló berende­zését. Lényegében véve olyan ■feleltetőgépről van szó, amely a diákoknak és az oktatóknak egy­aránt tudomására hozza, hogy miként dolgoztak. Az Oktatási Minisztérium ajánlása nyomán mind több általános és középis­kolában, felsőfokú intézetben te­szi pontosabbá, objektívebbé a számonkérést. A tanár kérdez, s egyszerre több lehetséges választ ad meg. A helyes feleletet a tanulóknak kell kiválasztani, s ezt a válasz­gombok egyikével jelzik. A kap­csolótáblán fény gyullad ki, amennyiben helyes az ismeret. Immár negyedik éve hasznosít­ják a Magistert a Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző Intézetben. A kezdeti bizalmatlanság foko-. zatosan megszűnt, s a múlt hé­ten befejeződött vizsgaidőszakban így adtak számot a hallgatók lé­lektani tudásukról. Az alkalma­zási terület kiterjed az oktatás- elméletre, az óvodai környezet- ismereti és irodalmi módszertan­ra, valamint az egészségtanra is. A pedagógusjelöltekkel együtt tehát a gép is vizsgázott. Babodi Béla. az intézet tanára szerint, aki kezdettől fogva kezeli a gé­pet, ismét bebizonyosodott, hogy a berendezés megbízható képet ad a csoportos és egyéni felkészült­Mrf ncvtzúoh a pszichofiiio/o ejt óban adapiaci ónak ? B-az grzíkszarrder* ható inqtrtk változását D~az dcftfidőban ható ineftrok kölcsönhatását P- az itzikszztvivzikamjsicf a/MmazJtodását az meftrak arossátpÓAmz T - az ólstkötvlmint/ok hatását az drzá/eszzrv*Jtr* V- az ineffk lac/kisthb változását, aafhf irzatot okoz • Diavetítővel megjelenített kérdések és a lehetséges válaszok. A diákok közülük választják ki a helyes feleletet. AZ ÜGYÉSZ TOLLA BŐI : Iskolakerülők a bíróság előtt HÜB!» Az igeragozás rejtelmei • Babodi Béla tanár a Magister nevű készüléken ellenőrzi az óvónő­jelöltek felkészültségét. scgről. A kérdések árnyalt meg­fogalmazásával, a vizsgáztató ta­nár személyes közreműködésével elkerülhető a mechanikusság ve­szélye. Sőt, továbbfejleszthető lenne az eljárás, ha a válaszok A FIATALOK életük jelentős részét az' iskolában töltik. Az ot­tani nevelés nagymértékben be­folyásolja erkölcsi, szellemi fej­lődésüket. Sok azonban az ok nélkül mulasztó tanuló, s olyan is, aki a szülők minimális segít­sége nélkül, magára hagyatva cselleng, nem kérdezik tőle, hogy mi történt az iskolában. A szülők — nem törődve gyer­mekük tanulásával, iskolába já­rásával kapcsolatos feladataikkal — többnyire maguk az okozói an­nak, hogy a gyermekük csavarog, mulaszt és nem végzi el az álta­lános iskola nyolc osztályát. A pedagógus egymagában szin­te tehetetlen. Ugyanis, akikre el­sősorban támaszkodhatnának — a szülők gyakran nem akarnak segíteni. Nem egy pedagógus tet­te szóvá a bírósági kihallgatáson, hogy családlátogatásaikat ezek a szülők molesztálásnak, ma­gánéletükbe való beavatkozásá­nak minősítik. Tudunk olyan esetről is, hogy — .,törődjön a saját dolgával” — felkiáltással bezárták az ajtót az osztályfőnök előtt, aki a gyermekük csavargá­sait akarta — a szülőkkel együtt­működve — megakadályozni. Jogalkotásunk a törvényes ke­reteket megteremtette. Az ifjúság nevelésének feltételei adottak. Törvény van rá, hogy 16 éves korig az általános iskolai tanul­mányok kötelezőek. Azonban na­gyon sok a „lemorzsolódott”, ki­maradt, felmentett tanköteles, akiket „meguntak” a pedagógu­sok. ők rontják a statisztikát igazolatlan mulasztásaikkal, pedig az igazolatlan mulasztásért felelős személyeket is eljárás alá lehet vonni. A szabálysértési törvény ren­delkezése szerint „az a gondvise­lő, akinek a hibájából a gyermek ugyanabban a tanévben másodíz­ben, vagy ennél többször elmu­lasztotta az iskolai oktatást, 1000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható”. Be nem fizetett pénz­bírságot elzárásra kell átváltoz­tatni. A fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben lefolytatott eljárások ta­pasztalatai azt mutatják, hogy a műveltségi szint és a bűnözés I között határozottan kimutatható j összefüggés van. A 14—18 éves ; fiatalkorú bűnelkövetők között ; középiskolás csak elenyésző I számban akad. Az. elkövetők I nagy részét az általános iskola 5—8. osztályaiból kimaradt, vagy ; az ipari tanuló szerződést fel- i bontó tanulók alkotják. Az is előfordult, hogy a túlko­ros — környezeti okok miatt — ! nehezen nevelhető gyermeket fel- [ mentik a rendszeres iskolába já- ! rás alól. A SZÜLŐ — miután a több- ! szór megbukott és a társai közül ; kinőtt gyermeke az iskolában rosszul érzi magát, rendszeresen csavarog — maga is inkább sze- ; retné, ha a gyerek dolgozna. Ha a ”túlk°rosságnak” — többnyire a szülői mulasztások miatt kiala­kult — felelőtlenség az oka, ak­kor a csavargó, a kötelességeket semmibe vevp, munkára alig érett fiatalnál illuzórikus abban hinni, hogy a sokkal nagyobb követel­ményeket jelentő rendszeres munkavégzés mellett tovább foly­tatja általános iskolai tanulmá­nyait. A szülők felelőssége szoros összefüggésben van a gyermek rendszeres iskolába járásával, ki­alakuló életvitelével. Egy felmé­résünk adatai szerint az ifjúság elleni bűntettet elkövetők — jo­gilag a gyermekeik testi, szelle­mi és erkölcsi fejlődését veszé­lyeztetők — 38 százaléka 3—6 műveltségi szint miatt — megfe­lelő és a mai követelményekkel osztályt végzett csupán el. Így e összhangban álló — nevelési is­meretekkel, erkölcsi életszemlé­lettel nem rendelkeznek. Az ő alapelvük, hogy „én sem sokat jártam iskolába, mégis itt va­gyok”. AZ ILYEN EMBEREK jó része elhiteti i gyermekével —, mintegy magát igazolva —, hogy nem ér­demes iskolába járni. Az ilyen szülők közül kerülnek ki a gyermekeiket tanulás helyett munkába állító, a gyermekek szellemi fejlődését — sokszor mi­nimális anyagiak miatt — veszé­lyeztető szülők. Itt kell felhívni az ilyen szülők figyelmét, hegy e magatartásukkal ifjúság elleni bűntettet követnek el. Ugyanis a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása szerint „a kiskorúaknak az isko­lába járásától való visszatartása a szellemi fejlődést súlyosan ve­szélyezteti és ifjúság elleni bűn­tettet valósít meg”. Az egyik nagyközségi szakigaz­gatási szerv 300, majd 500 forint­ra bírságolta a fuvarozással fog­lalkozó szülőt, mert a 14 éves gyermekét munkába állította, no­ha még tanköteles volt. Az .apa mindig kifizette a bírságokat, mert „így is jobban jön ki”, mintha napszámost fogad. Az ilyen szemlélettel rendelke­ző szülőket a büntető eljárás szi­gorúbb eszközével kell meggyőz­ni a tankötelezettségre vonatkozó törvény betartásának fontosságá­ról. Adataink bizonyítják, hogy a fiatal bűnelkövetők mintegy 70 százaléka nem végezte el az ál­talános iskolát. Nagy részük osz­tályt ismételt. Ellenük fegyelme­zetlenségek miatt már az iskolá­ban is eljárás folyt. Fontos te­hát, hogy a pedagógusok időben jelezzék a szülőknek a gyerme­keikkel kapcsolatos problémái­kat, hogy fordítsanak nagyobb gondot kötelezettségeikre. Amennyiben érdektelenség, ha­nyagság tapasztalható, akkor in­dokolt a gyermek- és ifjúságvé­delmi szervekhez fordulni, vagy súlyosabb esetekben a felelőtlen szülők ellen ifjúság elleni bűn­tett miatt feljelentést tenni. A SZOCIALISTA társadalmat felépíteni csak művelt, az élet minden kérdésében jól eligazodó emberekkel lehet. Ezért meg kell tenni mindent annak érde­kében, hogy a helytelen nézete­ket valló, maradi gondolkodású, túlnyomó részt felelőtlen szülő­ket meggyőzzük arról, hogy a gyermek fontos érdeke az isko­lába járás, az alapvető műveltsé­gi szint elérése. Dr. Babay Imre, a fiatalkorúak ügyésze helyességét rögtön visszajelezhet­né a berendezés a hallgatóknak. A vizsgaidőszaknak vége, talán az elkövetkező szemináriumi fog­lalkozásokon ez is megoldható lesz. H. F. Milyen lesz a világ? Az utóbbi években a geológiai és geofizikai kutatások, az űrku­tatások, sok új adattal gazda­gították a Földdel kapcsolatos tu­dásunkat, amelyek alapján ma már reális képet tudunk alkotni a Föld jövőjét alakító folyamatok­ról. A legelterjedtebb hipotézis ezzel kapcsolatban a globális ré- teg-lektonizmus elmélete, amely szerint a földkéreg 9—15 mozgó, egymáshoz viszonyítva pontosan meghatározott irányokban eltoló­dó rétegből áll. A következő 50 millió év alatt a Föld mostani arculata teljesen átalakul. Auszt­rália északi irányban tolódik el. Az Atlanti-óceán, Európát to­vábbra is kb. évi 2 cm-rel távo­lította el Észa-Amerikától, 50 millió év múlva 5000—1000 km- rel lesz szélesebb, Dél-Amcrika kissé északnyugat felé tolódik és közeledik Észak-Amerikához. Az afrikai tábla északi irányúi mozgása következtében a Földkö. zitenger szinte teljesen eltűnik, a tenger fenekén gyűrődések ke­letkeznek, amelyekből hegygerin­cek nőnek ki. Megnő az Alpok és az Atlasz-hegység magassága. Egyes klimatológusok vélemé­nye szerint a XX. század vége felé (a SO—90-es években) mele­gedés várható, ami a XXX. szá­zad második feléig tart. Akkor Grönland, Üj-Zéland és Skandi­návia jégmezői intenzíven olvadni kezdenek, ami megnöveli az óce­án vízszintjét. A maximális fel- melegedés várhatóan a' 2300— 2400-as években következik be, ami után a hőmérséklet görbéje lefelé fordul, ezutgn pedig a XXX. század második felében is­mét megkezdődik a lehűlés. Az igeragozással is foglalkoz­nunk kell, annak ellenére, hogy a szabályokat nagyjából min­denki ismeri. A tárgyatlan igék alanyi ragokat kapnak, a tár­gyasak alanyi ragozást követnek, ha nincs mellettük tárgy, vagy a tárgy Jratározatlan (pl. írok, le­velet írok), de ha a tárgy hatá­rozott, az igéket tárgyasán ragoz­zuk (írom a levelet). És mégis nagy a bizonytalan­ság az igék ragozásában. Az itt közölt három példa is ezt iga­zolja. 1. „Helyes kezelési módja a „pepinek” (a póthajnak), ha olyan kontyot fésültetünk, ame­lyet este le tudunk venni, és reg­gel újra fel tudjuk erősíteni.” 2. Egy rablóról van szó: „Találko­zott M. L. debreceni lakossal, akit megtámadott, és ököllel leütötte." 3. Valakit 20 napi elzárásra ítél­tek, „mert a községben rende­zett táncmulatságon egy fiatal lányt drasztikus szavakkal ille­tett, sőt tettleg bántalmazta.” Az idézett mondatokban 2—2 ragozott ige van. Az első mondat­ban az alanyi ragozású tudunk és a tárgyas ragozású tudjuk áll egymással szemben. A 2. és 3. mondatban ugyanígy áll egymás mellett az alany ragozású meg­támadott és illetett, és a tárgyas ragozású leütötte és bántalmazta igealak. Az eltérés nem alkal­mi, ami felett szemet lehetne hunyni. A szabályos ragozás „le tudunk venni és fel tudunk erő­síteni”, akit megtámadott és le­ütött”, „egy lányt drasztikus szavakkal illetett és bántalma­zott”. Az egyes mondatok első igéi helyesen mindig alanyi, a máso­dikak ugyanabban a helyzetben tárgyas ragozásúak. Az alanyi ragozás volna a helyes, hiszen az első mondatban az amelyet, a másodikban pedig az akit vonat­kozó névmás van. Utánuk sza­bályosan alanyi ragozás követke­zik. Pl.: ez az a könyv, amelyet olvasok, nem pedig olvasom. (Az „egy fiatal lányt” szókapcsolat is határozatlan tárgy, tehát utána is alanyi ragozásnak kell lenni. (Pl. látqk egy fiatal lányt.) Az első két mondatban az és kötőszó okozza a zavart, az utá­na következő mondatok felületes elemzéssel főmondatok lettek, és így beléjük lehetett gondolni a határozott tárgyat: és reggel újra fel tudják erősíteni azt, illetve: és ököllel leütötte őt. A 3. mon­datban a fokozó értelmű sőt kö­tőszó választotta el a befejező főmondatot az ' előző határozat­lan tárgyú főmondattól: sőt tett­leg bántalmazta őt. Tetszetős elemzésnek látszik, de valójában helytelen. Az és kötőszó mindig olyan jellegű mondatot vezet be, amilyen az előző, tehát a mi ese­tünkben utána is jelzői mellék- mondatok vannak. Ugyanígy a/' sőt az előző főmondathoz hozzá— told egy főmondatot. Mindkettő­nek határozatlan tárgya van. Ezt a helyes magyarázatot iga­zolja a Magyar Nyelvhelyesség c. kiadványban ez a helytelenül közölt és kijavított példamondat is: „A daliát, akit a csaták tüzé­ben nem fogott a kard, nem érték (kijavítva: értek) a golyók, Zi- mony várában karjába zárta a fekete halál.” Ebben a mondat­szerkezetben hiányzik ugyan az és kötőszó, de a daliának két jel­zői mellékmondata van, azért csak így helyes: akit a csaták tü- zében nem fogott a kard, és (akit) nem értek a golyók. Mind­két igének alanyi ragozásának kell lennie. Más fogalmazással tárgyasán ragoztuk volna mind­kettőt. Például így: őt nem fogta a kard, és nem érték a golyók. Tehát az ilyen mondatok szerke­zetére ügyelünk, nem vétjük el az ige ragozását. Vannak más esetek is, amikor könnyen tévedhetünk. A minden után alanyi ragozás van. Pl. min­dent megvásárolhatok, mindent elolvashatunk. De a minden-hez közeli jelentésű valamennyi után tárgyas ragozás következik. Pl. valamennyi újságot elolvassuk. A minden összefoglal, a valamennyi pedig az összességet felbontja al­kotó elemeire. A valamennyi tár­gyas ragozása ellen sokszor vé­tenek. „ö valrmennyi pártmegbí­zatást készséggel vállalt, és ere­jéhez, tehelségéhez mérten meg­oldott. Helyes: valamennyi meg­bízatást vállalta és megoldotta. Az amelyet után, mint már láttuk, alanyi ragozás van. (Ez az a könyv, amelyet olvasok.) Néha az amelyet helyett az ame­lyiket névmást használjuk. Ez után pedig, mint az -ik végű fő­leg névmások után tárgyas ra­gozásnak kell lenni. Ilyenek: egyik, másik, melyik, mindegyik, némelyik. Ez az -ik végződés tu­lajdonképpen többen 3. személyű birtokos személyrag. Az egyik te­hát valójában az ő együk, az ő egyik ük, ő közülük egy. A né­melyik pedig eredetileg némelyük, az ő némelyük, ő közülük né­mely. A birtokos személyragos névszók után pedig tárgyas ra­gozásnak kell következnie. Pl. Egyiket el tudom mondani. Melyi­ket akarod? Némelyiket nem szí­vesen veszik. Tehát helyesen így mondjuk tár­gyasán ragozva: Azt veszed, ame­lyiket akarod. Ez az a könyv, amelyiket kiválasztottunk. Ha az amelyet helyett használjuk, an­nak a hatására analógiával ala­nyi ragozás is következhet utána. Pl. Ez az a könyv, amelyet vagy amelyiket kiválasztottunk. De ha a beszélő tudatában vagy a mondatösszefüggés szerint ,több közül az egyik’ jelentés kerül előtérbe, az eredeti tárgyas rago­zás a helyesebb. Pl. az a terv jó, amelyiket megvalósíthatjuk (nem pedig: megvalósíthatunk). A most tárgyalt esetek elem­zése alapján arról győződhettünk meg, hogy az alanyi vagy tárgyas igeragozás megválasztása nem is olyan egyszerű. De a közölt sza­bályok alapján elkerülhetjük a hibákat. A következőkben még foglalkozunk az igeragozás kérdé­sével, hogy a kialakult nyelvta­ni szabályok ismeretében ne vét­sünk a nyelvhelyesség ellen. Kiss István (53.) Átmentek az erdőn, a kőbá­nya mellett elhaladtak. Jó szekér­út vitt innen már, a szelíden hul­lámzó tájon, ligetes, csalitos fa­csoportok között, a dús réten; sű­rű virágillat lebegett fölötte. Az ember megállt, visszafogta a lányt. Nem akart az úton men­ni. A lány így szólt magában: „Nincs mit csodálkoznom.” Begázoltak a fűbe, felmentek a bokrok védelmében a dombra, egy erdőcske következett, annak a szedres szegte szélében haladtak, a gerincen. S egyszer csak meglátták a fa­lut a templomtoronnyal, a házte­tők piros cserepével. — Nézd! — szólt a lány, s a lelke annyira tele volt, hogy hang­ja remegett tőle. Érezte, hogy remeg a férfi ke­ze is vékonyka ujjainak kapcsai közt. de arcán, az aranybarna sza­káll zugaiban mégis inkább a ró­la átragadt boldog izgalom vilió­zott. Továbbhaladtak. De mintha kissé húzni kellett volna a férfit. — Csodaszépen fogunk élni — mondta a lány. — Sohase hagysz el, ugye? — Soha — felelte a lány halá­los komolyan, hangja a boldog elérzékenyüléstől megcsuklott. — A sírig!... És ekkor a csodálatos ragyogás­ban — mert a nap fenn volt ma­gasan — megkondultak a haran­gok. A férfi megijedt. — Ne félj — mondta a lány —, szentmisére harangoznak. Majd ezt mondta: — Istenfélő nép a mi népünk. Sietősre fogta a lépést, húzva magával a férfit. Szerette volna vele átrepülni a rekettyést, s a rétet. Otthon lenni már! Otthon! Valamennyi harang zúgott, és nem hagyta abba. S a lány eltit­kolta aggodalmát: „Valami má­sért harangoznak, valami másért ennyire.” Aztán meghallották az éneket, majd meglátták a templomi zász­lókat. S körülöttük a népet. Akkor már eljutottak a rekety- tyés széléig, és fedezetlen álltak ott, kéz a kézben. — Micsinálnak? — kérdezte a férfi, karjából gyönge remegés indult, s átáramlott szoros ujjain a lányba. — Énekelnek — felelt Anyics- ka, s ujjai erősebben tapadtak a férfi csuklójára. — Tudod, ez olyan ünnep. Búzaszentelő. Ezt mondta, noha tudta, hogy búzaszentelőnek rég elmúlt az ideje, a búzát is levágták azóta. A templomi zászlók pedig imbo- lyogva közeledtek, s imbolyogva közeledett alattuk a nép. — Mi van náluk? — kérdezte a férfi, és megremegett. A lány­hoz bújt valósággal. — Ó — felelt a lány —, sose láttál kapát? A földet kapálják azzal, hogy teremjen. S elszorult a lány torka, mig ezt mondta. S a férfi sírós hangon szólt, mint a megcsalatott gyermek: — Kés is van náluk, látod? — Ö, kis csacsi, nem kés az! Boglyázó szerszám. A termés egy- behordásához kell. Vékony ujjai bemélyedtek amaz karjának húsába, oly erősen, hogy fájdalom serkedt belőlük. Bátorításul szorítottak a lány uj­jai így? Vagy önnön aggodalmá­nak legyőzésére? Kalapáló szíve csitítására? Az ének a lábuknál csapdosott. És hirtelen szétnyílt a nép, mint a madár szárnya, hogy kör­bevegye, bekerítse őket zászlói­val. A lány míg jobbja a férfi ke­zét szorította, baljával hevesen integetett. — Álljatok! — kiáltotta. — Nincs semmi baj! De kis hangja, mint a semmi, belefúlt a harsogásba. S ekkor az erdei rém kirántot­ta karját a lány elgyöngült, elbi­zonytalanodott ujjai közül, és futásnak eredt. Be a rekettyésbe. — Utána! — kiáltott Králik Franyo a kereszttel. Ondrej lekapta a sörétes puskát, és lőtt. És talált. A katona már nem futott. Lá­bát húzva, bicegve menekült. Furcsa, háromszögletű tányér­sapkáját letaposták az üldözők. — Ne bántsátok! Ne bántsá­tok! ... — kiáltozott a lány. Buk­dácsolva futott ő is. Hosszú fürt­jei szétbomolva repültek utána. De ki törődött a lánnyal, a kiáltozásával? Az aranyhímzésű templomi zászlók, a szentek képével, a fe­je fölött imbolyogtak. S az ének elsöpörte hangját. Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a Te népednek! Engedd, betöltsük a Te szent törvényed. Jézus, az igazságosság napja, irgalmazz minékünk! És Zsabka, aki elől futott, vad gyönyörűséggel dobott. Villogva pergett, suhant a kék ragyogásban a kés, mintha zsi­nórt húzna a légben. A katona arcra bukott. Nem mozdult többé. Csak az ébennyél remegett kissé még a vékony, kékes acél végén, mely csaknem tövig fúródott az ember hátába; körülötte rövid buggyanásokkal tört fel a sűrű, sötét vér. Anyácska odaért, és látta, és ar­cát felemelte a fűből. Az arc bo- zontja csatákban úszott. De a szem, a szem... az ég ahogy visszatükröződött benne! A gyer­meki csodálkozás ahogy odaüve- gesedett! Ó, szörnyű! Ráborult halottjára a lány. Sír. va terítette be napsugárszín ha­jával a drága főt, kinek végze­tét, melytől annyira reszketett, szabadítás helyett ő maga hozta el, ó, szörnyű! — Mit tettetek, szerencsétle­nek?! — zokogta. — Mit tette­tek?! De nemigen hallották meg ki­áltását. Zsabkát ünnepelték, do­bálták a levegőbe. S az asszonyok átcsaptak a fel. támadás hozsannájába: Ale-e-luja! Hála légyen az Is-te-ennek! S mialatt zúgtak a harangok, egy gyilkosság magasztosult hősi tetté, az aranyozott rúdjaikon in­gó templomi zászlóktól áldottan; egy olyan nagyon régen tökélet­lenre sikerült mészárlás utólagos korrekciója. Kosznovszki Feró érintette meg aztán a lány vállát. Míg kavar­góit körülöttük a diadalmámor vakságverte, vad tánca. Gyöngé­den megérintette. Mert ő figyelte a lányt kezdettől. Figyelte az egészet. S mintha máris értene valamit, szemét könnyű nedves­ség fátyolozta. Könnyű nedves­ség, de mélységes szomorúság, mely sejt valami jóvátehetetlent. És mégis, az a könnyű nedves­ség, mint a felszáradó harmat. Hátha mégis új kezdődik a felszáradó vértócsa helyén. Sö­tétség és vadság, e konok bün- szövetség-beitta véráldozat he­lyén. Hátha mégis. Bár voltak később, akik köny- nyen napirendre tértek, és azt mondták: — Itt maradt a háborúból, akár egy döglött akna. Végül is felrobbant. Még jó, hogy nem csapott agyon senkit. Ezek nem látták semmi újnak kezdetét. — VÉGE —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents