Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-04 / 29. szám

1977. február 4. PETŐFI NÉPE k Z). |x> Cili k IQ, "(S k |*lv< a) S V BÁCS-KISKUNBÓL INDULTAK A geográfus Könyveket nézegetek a díszes Népköztársaság úti palota Btukkós, előkelő berendezésű szobájában.' Valamivel előbb ér­keztem a megbeszéltnél, vendéglátóm még a szomszédos he­lyiségben vizsgáztat, így ütöm el az időt. A könyvszekrényben teljes polcot töltenek meg a Földrajzi Közlemények bekötött évfolyamai. Hosszan sorakoznak a kék-sárga-fekete fedelű Földrajzi Tanulmányok. Itt látom a nagy sikerű Európa kötet új kiadását, a Budapest természeti képe című művet, több tájmonográfiát. Szinte mindegyiken megtalálható dr. Marosi Sándornak, a Földrajztudományi Kutató Intézet igazgatóhelyettesének a neve. •:-:-:-:^-x*x-x-x-xw A soltvadkerti kisdiák Íme a bizonyság, megfelelnek a valóságnak előzetes informá­cióim. Sokat, eredményesen dol­gozik a soltvadkerti származású tudós. Értékes tanulmányokkal, cikkekkel, összefoglalásokkal gaz­dagította kutatási területét. Buz­dító, kezdeményező, segítő szer­kesztőként rengeteg publikáció megjelenítésénél bábáskodott. Véget ér időközben a fiatal kutatók beszámoló-vizsgáztatása és dr. Marosi Sándor kandidátus máris várja kérdéseimet. Eltérve eredeti elképzeléseim­től, azt tudakolom először, hogy mennyit írt eddig. — Mintegy háromezer ívet ír­tam, vagy szerkesztettem. Ügy mondja, mint a világ leg­természetesebb dolgát. Paraszti őseinek szívósságát örökölte. — Tíz éve bontották le azt a tanyát, amihez legkorábbi emlé­keim fűződnek. Itt gyerekesked- tem, bár bent Soltvadkerten szü­lettem, a Bocskai utca 17. számú házban. Most egyik bátyám tu­lajdona. Nyolcán vagyunk test­vérek, valamennyien féltestvé­reim. öten apai, ketten anyai ágról. Apám második házasságá­ból származom. Volt egy kis szőlőnk, szántónk, rétünk. Még egyetemista korom­ban is segítettem odahaza. El ne feledjen, az ólban mindig röfö­gött disznó, az istállóból hiányzott a tehén. Korán ismertem az állatartás binját. Kiskunhalasi ösztönzések Már apró gyerekként tűnőd­tem, hogy miért sárga a föld a határ egyik sarkában, miért fe­kete, vagy zsombékos másutt. — Hogyan lett a soltvadkerti gyerekből halasi polgárista? — Kolta Rezső tanítónak kö­szönhetem, hogy először vonatra ültem. (A halasi polgáriba veze­tett első nagyobb utazásom!) Jó bizonyítványom volt, igencsak nógatott, hogy tanuljak. Sok biz­tatás nem kellett, a szüleim se ellenezték. Valamennyi testvé­rem otthon maradt, gondolták, iskoláztatják a legkisebbet. A négy polgári akkor az álmok ne­továbbja volt. Sok szegénysorsú gyerek ebben az iskolatípusban küzdötte föl magát. Szerencsém­re a polgáriban Babai Béláné korszerűen oktatta a földrajzot és biológiát, két kedvenc tárgya­mat. Rengeteg térképpel dolgoz­tunk, érdekelt mindig a távoli világ. Alföldi gyerekként sokáig csak képeken láttam hegyet. Az érettségi után utaztam először a fővárosba, a Balatonhoz. Tizenegy éves lehettem, ami­kor megrajzoltam Soltvadkert térképét. Belevettem valamennyi utcát. Sajnos, elkallódott, emlé­kezetem szerint a szomszédok tetszéssel nézték. Csupa jeles volt a negyedikes bizonyítványomban, és így a szü­leim is örültek annak, hogy át­mentem a nagyhírű Sziládyba. A különbözeti jól sikerült, de mind­végig éreztem a hátrányt, főként a nyelveknél. Osztályfőnököm, Szilágyi Fe­renc kitűnő pedagógus volt, az egész osztály szerette. A máso­dik világháború megzavarta ta­nulmányainkat. 1945 nyarán két jóbarátom unszolására közösen pótoltuk a harci események, ké­sőbb a közlekedési nehézségek miatt (sokáig bejáró diák vol­tam) elmaradt tanulást. így idő­ben, 1947-ben érettségiztem. Szerencsés nemzedék — Milyen emlékeket őriz diák­társairól? — Szerencsés évfolyam vol­tunk. A felszabadulás után kon­junkturális idők következtek. Jól összerázódott az osztály, jól ta­nulhattunk. Vannak közülünk szép számmal mérnökök, jogá­szok. Külföldre is jutott néhány. Fekete Imre Uj-Guineában úgy­nevezett katasztrófafelelős pél­dául. Gyakran előfordulnak ott vulkanikus ártalmak, tengerárak és a volt halasi diák vezeti ilyen­kor a mentőakciókat. Minden hónap első hétfőjén a volt halasi diákok összegyűlünk az Erzsébet sörözőben. Néha öten-hatan, olykor háromszor- annyian. — Azonnal tudományos inté­zethez került a diploma meg­szerzése után? — Nem jutottam be az Állat­orvosi Karra a qagy túljelentke­zés miatt. Á történelem—föld­rajz szakra azonnal fölvettek. Szakdolgozat a homokról Nagyszerű tanárok alapózták meg tudásomat. Mindenekelőtt Bulla Béla és Mendöl Tibor pro­fesszoroknak köszönhetek sokat. Valamennyi kollégiumukat fel­vettem, eljártam szemináriu­maikra. Részben professzoraim javas­latára, részben saját érdeklődé­semet tovább kielégítendő kerül­tem 1951 szeptemberében az ak­koriban alakított akadémiai föld­rajzi kutató csoporthoz. -Tavaly októberben emlékeztünk fennál­lásunk 25. évfordulójára. • Munkamegbeszélés a felszínforiuák térképi ábrázolásáról. A jobb szélen Pécsi Márton, mellette Marosi Sándor. Kezdetben négyen voltunk, ma jóval nagyobb a létszám. Jelen­legi igazgatónk, Pécsi Márton akadémikus 1948/49-ben Kecelen tanított. Szerelmese vidékünk­nek, mint ezt több kitűnő tanul­mánya tanúsítja. Magam is büsz­ke vagyok a Kiskunságra, fog­lalkoztat múltja, jelene. Szak- dolgozatom is szülőföldemhez kö­tődik: A címe: Kiskunsági ho­mokterületek természetföldrajzi képe. — A Fényes szellők nemzedé­kéhez tartozik? — Igen. Fiatalon részt vehet­tem demokratikus ifjúsági moz­galmakban. Mit tagadjam, meg akartuk váltani a világot. Bulla Béla, tisztelt tanárom írta meg először hazánkban a Szovjetunió földrajzát, ennek is tulajdonít­ható, hogy egyetemistaként már érdekelt a szovjet tudomány. — Változtak-e a kutatási mód­szerek? — Természetesen. Ma több műszerrel dolgozunk, szélesebb alapozással. A komplex-tájkuta- tás során mesterséges öntözőké­szülékekkel mérjük a talaj víz­befogadó képességét, szelvénye­ket ásunk stb. A tájértékelés egyik megalapozója De ennél fontosabb: lejárt a magányos bölények korszaka. Csak csapatmunkától várhatók tartós eredmények. A rokonin­tézményekkel ezért alakítottunk ki szoros kapcsolatot. Új irányzat a tájértékelés. En­nek elyi-módszertani alapjait egy kollégámmal én dolgoztam ki. Népgazdasági szempontból is rendkívüli fontosságú a makró- és mikrokörnyezet legcélszerűbb hasznosítása. Hazánk természeti erőforrásait a gazdasági haszno­sítás szempontjából kutatócso­portokat összefogó tanácsban so­káig titkárként tevékenykedtem. Kidolgoztuk a felszíni formák pontos, tematikus térképezésének módszereit. Ezek a jelek nem­csak a morfológiai formákat mu­tatják: a változások irányát és más információt is tartalmaznak. — Nem sajnálja a tudomány­szervezésre, ha úgy tetszik „me­nedzselésre” fordított időt? — Nehezen tudnám elválaszta­ni a kutatói és tudományszerve­zési tennivalókat. Mindkettő szükséges, s ha jól csinálják, hasznos. Mindkettőbe korán belecsöp­pentem. Kezdettől fogva gondo­zom a szervezői szerepkört is vállaló Földrajzi Értesítőt, a Földrajzi tanulmányok sorozat, a kistáj-monográfiák egész sorát. Egyik szervezője vagyok az or­szágot monografikusán feldolgozó kutatásoknak, részt veszek a tu­dományos minősítő bizottság munkájában. — ■ Tervei ? / — Kollégámmal a Balaton mo­nográfián dolgozom. Engedélyt kaptam úgynevezett nagydoktori disszertációm elkészítésére. Azt a kedvezményt kaptam, hogy ed­digi munkásságom összefoglalá­sával pályázhassak. — Kapcsolat a megyével? — Hazajárok a rokonokhoz. Alig írhatók le a változások. Más világ ez, mint ifjúkorom évtize­dei. Heltai Nándor Tudósítóink jelentik Kiskunhalason a Fazekas ut­cai iskolából kaptunk híradást arról, hogy az elmúlt héten a 7. b-s raj tagjai számoltak be az eddig végzett munkáról a város csapatvezetőinek (jelenlétében. Szóltak arról is, hogy milyen nagyszerű kapcsolatot sikerült ki­alakítaniuk a Baromfifeldolgozó Vállalat egyik szocialista brigád­jával. Dr. Forczek Györgyné ta­nárnő vezetésével már többször járhattak üzemlátogatáson. Kö­vetendő példának tartják a paj­tások csapatuknak azt a kezde­ményezését, hogy mesedélutáno­kat rendeznek a kicsinyeknek — kisdobosoknak, sőt, óvodásoknak —. nagy sikerrel! * Mendler Évát Nemesnádüdva- ron társai a tudósító bizottság vezetőjévé választották. A továb­biakban ő ad megbízatást tár­sainak levélírásra. Most Fogl Mária rajtitkár írt figyelemre­méltó sorokat. „November végén — szól a tudósítás — az úttörő- tanács felmérte a bukásra álló pajtások helyzetét, meghatározta a segítségnyújtás lehetőségeit. Ahol kellett, korrepetáltuk gyen­gébb társunkat, esetenként vagy állandóan. Volt akinél a délutáni elfoglaltságot mérsékeltük és ta- nulópárt jelöltünk ki. Igv sike­rült elérni, hogy csapatunk 21 őrséből 19 bukásmentes lett fél­évkor. — mindössze egy kisdobos és egy úttörő bukott meg.” • Kedves vendégek érkeztek az elmúlt napokban szerkesztősé­günkbe: a kecskeméti últörőház kis politikusai, Jakucs Gábor szakkörvezetővel. Közülük ket­ten — Vohl Mária és Bruncsák András a Trencsényi József út­törőcsapattól erről a látogatásról készítettek 'beszámolót, — egy részletet közlünk' ebből is. „A szerkesztőségben Halász Ferenc rovatvézető fogadott ben­nünket, vázlatosan ismertette a szerkesztőségben folyó munkát. Voltunk a fotólaborban, ahol a képtávíró tetszett meg nekünk. Láttuk a telexgépeket, szünet nélkül ezeken érkeznek a leg­frissebb hírek az egész világból. Jártunk az archívumban és a lapkiadó vállalatnál, ahol az ál­talános tudnivalók meghallgatá­sa után — az újsághoz szükséges grafikai rajzok születését néz­tük meg. Búcsúzóul szép naptára­kat kaptunk ajándékba. • A bajai járásból érkezett tu­dósításban arról olvashattunk, hogy a csapatoknál most rende­zik meg a tudományos-techni­kai úttörőszemléket. Ä szemle mindenhol eléri célját, megismer­teti a pajtásokat különböző szak­emberekkel, fiatal tudósokkal, a legújabb tudományos-technikai eredményekkel. Már javában tar­tanak a szaktárgyi vetélkedők is, — a járás legjobbjai Bácsalmá­son találkoznak február 21-én. • Varga Mária és Oriold Karcsi Bácsalmásról küldött beszámo­lót. Marika képzett úttörő-ripor­ter, Csillebércen ilyen jellegű szaktáborban járt. Tudósítója a Pajtádnak, tagja a csapat-lap, a Kukkantó szerkesztőségének, — ilyenformán az Üttörőélet szíves­örömest fogadja tudósítói sorá­ba. Levelében egy érdekes kezde­ményezésről írt: havonként kéz­zel írott őrsi újságot készítenek! Ennek az újságnak további ér­dekessége, hogy valamennyien készítik — írják, másolják —, tehát nincs szerkesztősége! Még egy szellemes kezdeményezés: az iskola faliújságjára minden hó­napban másik raj készít cikket, fejtörőt, képet. Most Marikáékon volt a sor. Remek ötletük tá­madt: kerestek valakit, akinek a „személyleírását” tették közszem­lére. Persze sokan és hamar rá­jöttek, hogy az iskola hivatalse­gédét, Szepi bácsit „keresik”. És most jött a feladat: verset kel­lett írni Szepi bácsiról! Született is sok kedves rím, még most is újakat raknak a faliújságra. Karcsi arról ír beszámolójában, hogy a csapat valamennyi raja kétnapos tavaszi túrára készül, függetlenül a madarak és fák napján sorrakerülő egynapos ki­rándulástól, amelyet az óalmási erdőben bonyolítanak le, lepény­evő versennyel, labdarúgó-mér­kőzéssel. * Mindig nagy örömmel adunk helyet azoknak a leveleknek, amelyeket kisdobosok írtak. Most a kecskeméti Petőfi iskolától, a 4. a osztály rajtitkárától, Ménesi Tóth Erikától hozott levelet a posta. „A vakáció előtt a levélírásról tanultunk. Tanítónőnk, Óvári Frigyesné elmondta, hogy nagy­apja, Lakos Kálmán 1919-ben direktóriumi vezető volt, már­tírhalált halt. Nevét egy úttörő- csapat vette fel, Dunántúlon, Sárhidán. Nyomban elhatároztuk, hogy felvesszük a kapcsolatot a sár- hidai pajtásokkal. Levelünkre hamarosan válasz érkezett. Meg­tudtuk, hogy csapatuk névadóját példaképüknek tekintik, büszkék rá. Már több levelet váltottunk, és tervezzük a nyári találkozást is.” , • Varga Erzsi Kecelről írt két­oldalas beszámolót. Levelében arról is szól, hogy náluk is be­vezették a tanulópár-rendszert. Egy kevésbé szorgalmas pajtás mellé egy olyan társ kerül, aki tanulásra ösztönzi, szükség sze­rint ki is kérdezi. Ügy döntöt­tek, hogy a tanulópárok egymás mellé ülnek, — természetesen nem azért, hogy súgjanak... Még egy örömhír: Janó Tériké, Krzsiék raj vezető-helyettese első félévi munkája alapján általá­nos dicséretet kapott. A négy párhuzamos ötödik osztályból ő egyedül! Mi is gratulálunk Janó Terikének! Selmeci Katalin Rejtvényfejtőknek Pajtások! A legutóbb közölt betű­rejtvény helyes megfejtése: MADACH (Imre) volt. A sok helyes megfejtés közül Mátrai Katalin kisdobos, a kecs­keméti Zrínyi Ilona Úttörőcsapat Mó­ra Ferenc rajának tagja húzta ki a nyertes pajtások nevét. A tíz darab könyvet a hét folyamán a követke­zőknek postázzuk: Sebők György Bácsalmás; Kormos János, Lakitelek; Németh Zoltán, Nagybaracska; Kar­dos Beáta, Baja; Kovács Éva, Helvé- cia-Matkó; Kurucz Pál, Kunszállás; Macska Erzsébet. Kiskunmajsa; Mol­nár Gyula, Ballószög, Fogl Éva, Hel­vécia ; Maczkő Zoltán, Kisszállás. I KÜRTI ANDRÁS K»ISREGÉM9e71 „Valami szenvedélye mindenkinek ran. Egyiké a kártya, másiké a ló, még olyan is van, aki a kutyába vagy a puskába bolond." Tömörkény 3. Idő: szerda reggel, kilenc óra. Színhely: a Cuprimpex hatal­mas késztermék-raktára. Illetve •gy keskeny sáv, egy betoncsík ■ csarnokban, és a ra'ktáriroda. Ezen a betonsávon, a raktár­iroda előtt, most szinte lábujj­begyen közlekednek a szállító­munkások. Mintha habkönnyű balettcipők volnának,« oly puhán és nesztelenül érintik a talajt a durva bakancsok. Ezen a betonsávon most kéz­ben, háton cipelik a nagyobb lá­dákat is, amelyek máskor targon­cán jutnak el az állványokhoz, vagy ki, az udvarra, a teher­autókhoz. És jaj annak, aki most egy hangos szót szól! Pedig köz­tudott, hogy a rakodó-szállító szakmában egy kiadós ordítás, buzdítás, pláne szentségelés — olykor többet használ, mint paj- szer, görgő, heveder együtt. Ez a betonsáv mégis minden szerdán, kilenc és fél tíz között a csönd, az áhitat, a gyermeki reménykedés szigete. Mert e betonsáv mögött, a csöpp ra'ktárirodában Gumric Ali raktárfőnök ül és gondolkodik. Várja az ihletet. És ha jó az ihlet, akkor apró szorzójeleket rajzol. Lottózik ugyanis. Lottózik, szenvedélyesen lottó­zik a raktár egész személyi ál­lománya, száz szelvénnyel ját­szanak hetenként, és senki más­ra nem bíznák a cédulák kitölté­sét, mint a főnökre, Gumric Alira. Nem azért, mert ő a főnök. Kollektív lottózásnál — nincs fő­nök nincs beosztott. Azért bízzák a szelvények kitöltését Gumric- ra, mert neki ehhez arany feje van. Mert ő nem vaktában huzi­gál. Nem találomra bök rá go­lyóstollával a papírra. Tanácsot sem fogad el senkitől. ö gondolkodik! Ezért lehetett tavaly tizenegy hármasuk, kilenc kettesük, az idén pedig már eddig is egy hármas és hét kettes találatuk. És föltétlenül el kell jönnie an­nak a hétnek, amikor úgy sikerül majd Gumricnak a gondolkodás, hogy beüt pár négyes vagy akár egy ötös. Egyáltalán nem lehe­tetlen, a késztermék-raktárban mindenki vakon hisz Gumric Ali rendkívüli szellemi képességei­ben. Csak zavartalanul, tökéletes csendben és nyugalomban gon­dolkodhasson el a nyerő számo­kon szerdán, kilenc és fél tíz között. Gondolkodni a lottó kitöltésé­nél?! Értelmet, logikát hívni se­gítségül egy ilyen szerencsejáték­nál?! Igazából egyfajta önhipnózis­ról van szó. Ül Gumric Aladár, ez a negy­venéves, családos férfi, két fel­nőtt fiúgyermek kopaszodó atyja, hajdani kötöttfogású birkózó, párszor dobogós is Vidék-baj­nokságokon, minthogy Kecske­métről került föl később a fő­városba. Ül az irodájában Gumric Ala­dár, szakszervezeti bizalmi, oda­haza lakóbizottsági elnök, itt raktárfőnök, akinek milliós ér­tékeket adtak a kezébe, és aki e bizalomnak teljes mértékben meg is felel. Ül ez az érettségizett, balesetvédelmi és egyéb tanfo­lyamokon, szemináriumokon, TIT előadás-sorozatokon palléro­zott agyú szállítmányozási szak­ember, ül az íróasztala mögött a huszadik század utolsó negye­dében, és szentül meg van győ­ződve arról, hogy ő gondol­kodással rá tud jönni az öt nyerő számra, csak kellőképp el­mélyedhessen e műveletben. • És szentül hiszi ezt valamennyi raktári dolgozó is, odakint. Ül Gumric Aladár, hátradűdött fejjel, behunyt szemmel, és a megfeszített agymunkától szinte behorpad a homloka. Előtte tíz tízes sorban kiterítve az asztalon a lottócédulák. Ül Gumric Aladár, mintha a moziban ülne, némafilmnél, mert koponyacsontjának belső falán, a vetítővásznon — piros, zöld, kék számok tolakodnak, hirtelen el­enyésznek, mások összeállnak, olykor egymásba is olvadnak... Bukfencet vet egy zöld hatos, lesz belőle piros kilences ... Hosszá­ban kettéhasad egy két nyolcas, születik két hármas ... Hohó, egy kettes meg egy négyes folyton egymás mellett mozog, zöld mind a kettő, a Fradi színe! A huszonnégyes lenne az iga­zi? Vagy a negyvenkettes? Kinyitja a szemét Gumric, na­gyot) sóhajt, érthető, rettentő fe­lelősség nyomja, előre hajol, a kiterített lottócédulák fölé, fogja a golyóstollat, ötven cetlin meg­keresztezi a huszonnégyest, ötve- nen a negyvenkettest. Leteszi a tollat, hátradől, föl­veszi korábbi testtartását. Be­csukja a szemét. összpontosít. Üjra révült állapotba kerül. Folytatódik a számok kaval- kádja a fejében, de most valami surrogó hang zavarja a tökéletes koncentrálást... Várjunk, hátha elmúlik... De csak tart a sur- rogás, zizegés ... Szörnyű pech, mert mintha épp most emelkedne ki a takar-barka halmazaiból, az egyenes és görbe vonalak nyüzsgő hangyabolyából egy szám, csak még nagyon elmosódottak a kon­túrjai ... Nem, nem tud határo­zott alakot ölteni a szám, mert ez az istenverte zaj... És mint­ha nem is kívülről szűrődne be, innen hallatszik, az asztal felől! Kinyitja szemét a raktárfőnök, de csukja is be rögtön! Mert mit lát? Mini-forgószél tombol az író­asztala fölött, abban pörögnek vadul a kis sárga papírlapok, onnan jön a surrogó zaj! Félig-meddig kába még a de­lejes Gumric, de tudja, érzi, így is a bajt. Nyitott szemmel is képzelődik?! Agyára ment a töprengés? Vagy a látása ment auszra? Vizionál? Hallucinal? Hát megér ennyit ez a nyavajás lottó?! Még mindig behunyva a sze­me, de előbb-utóbb elkerülhe­tetlen a találkozás a kegyetlen valósággal... Azért még elszámol magában húszig, aztán lassan résnyire nyitja a szemét, meg­könnyebbülten lélegzik egy na­gyot. Mert nincs mini-forgószél az íróasztal fölött, nem járnak bo­szorkánytáncot a cetlik, a sur­rogó zaj is megszűnt... Tehát csak _ a képzelete játszott vele... A túlfeszített szellemi munka visszahatásaként, nyilván ... Vagy mégsem? Mert most, hogy teljesen kinyi­totta a szemét, és előbbre is ha­jolt, megdöbbenve tapasztalja, hogy a lottócédulák zöme a föl­dön, összetépve, összegyűrve. Ilyen állapotban vannak az asz­talon maradottak is. Fölugrik, az ajtóhoz rohan, föl­tépi. Ordítása a hatalmas csarnok legkisebb zugába is eljut. — Ide mind! Gyertek, fiúk! Nézzétek, mi történt! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents