Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-03 / 28. szám
1977. február 3. • PETŐFI NÉPE • 7 TEKE SPORT • SPORT így láttuk a fordulót Legsikeresebb évét zárta a Kun Béla SE Szombaton délután Kiskunfélegyházán a városi pártbizottság székházának tanácskozó termében tartotta meg évi beszámoló közgyűlését a Kun Béla SE. Dr. Papdi János megnyitó szavai után Tóth Kálmán ezredes, a Kun Béla SE elnöke terjesztette elő az elnökség beszámolóját. Részletesen ismertette a három szakosztályt működtető, egyesület 1976. évi eredményeit, s ebből kitűnt, hogy a Kun Béla SE teljesítette a múlt évre kitűzött feladatokat. Az egyesület eredményei minden vonatkozásban elismerésre méltóak, mind a szakosztályok, mind a gazdálkodás és a létesítményfejlesztés területén. Beindult a sportiskolái oktatás, amely az utánpótlás nevelését hívatott biztosítani. Az eredmények mellett azonban sohasem lehet befejezettnek tekinteni a munkát, s főként nem az alkalmazott módszereket. Vessünk egy pillantást a három szakosztály múlt évi eredményeire. • Tóth Kálmán ezredes, a Honvéd Kun Béla SE elnöke a beszámolóját tartja. (Farkas Tibor felvétele.) Bajnoki pontokért egyenlőre csak a kosárlabda NB I-ben, és a tekében küzdenek, de a szombati „futónap” után vasárnap már a labdarúgók is hivatalosan, az MLSZ által jóváhagyott időpontban játszhattak előkészületi mérkőzéseket. Néhány csapat persze játszott már korábban is, mert vannak kis- és nagykapuk, s az is igaz, hogy az országos rendelkezések ugyancsak szűkre szabták a formábahozás időszakát. Semmi sem jött be Megyénk NB I-es csapatai számára sajnos nem a legkedvezőbben kezdődött az 1977-es bajnoki év. Igaz, komoly nyerési esélye papíron csak a KSC női csapatának volt, de — csak úgy titokban talán — mindkét férfi együttesünk reménykedett egy váratlan sikerben. Egyik sem jött be. A KSC női csapata szombaton a félidőben még biztos győzelemre állt. Vezettek 30—15 arányban, s az ellenfél nem ragyogott túlságosan az első játékrészben. Adamik edző azonban már ekkor sem látszott nyu- godtnak. A KSC alaposan leapadt játékosállománya ugyanis a hétközben tovább gyengült. Az ifjúsági válogatót Mohai Ági sérült meg (mégcsak nem is kosárlabda edzésen), s harcképtelen lett. A mindössze 6 főnyi, valamennyire így is rutinosnak számító játékosállomány így ötre csökkent, s ebből is Rittlig Kati a szünet előitt már 4 személyi hibával állt. Az első félidőben csere nélkül játszó kezdőcsapat aztán el is fáradt, s az eddig enerváltan játszó BEAC is észrevette, hogy van keresnivalójuk. Sajnos volt is. A másik szombati mérkőzésen a BSK csapata egészen jól játszott a MÁVAG ellen, de ez most nem volt elég a győzelemhez. A KSC férfi csapata pedig vasárnap a Csepel ellen sokáig kézben tartotta a mérkőzés irányítását. Kitűnően Védekezett, nagy lelkesedéssel játszott a KSC csapata, ám már az első félidőben is akadtak gyenge időszakok. Az első percek 10—4-es vezetése után például egymásután nyolcszor dobtak sikertelenül a kecskemétiek kosárra, s ez elég volt a Csepelnek arra, hogy — bár akkor még csak másodpercekre — máris átvegye a vezetést. A második félidő közepén is egy hasonló hibasorozat után húzott el a fővárosi csapat, s ezt az előnyt már nem sikerült behozni. Az egykori bajnok ellen győzelmet persze csak remélni lehetett, de az igazság az, hogy ha csak kicsivel is jobban megy a dobás a csapatnak, alighanem sikerült volna végrehajtani ezt a bravúrt is. • A KSC—Csepel mérkőzés egy izgalmas pillanata. Felföldi négy csepeli védő gyűrűjében szerez kosarat egy szép balkezes horogdobással. (Banczik István felvételei.) Van összefüggés Többen vetették már a szemünkre, hogy a labdarúgó csapatok futóversenyével — az országos lapokhoz hasonlóan — mi is többet foglalkozunk, mini amennyit ez az esemény valójában ér, s mindezt azért tettük volna, mert nincs más témánk. Nos, írnivaló akad nálunk bőven, erről aligha lehet szó. Az valóban igaz, hogy a bajnoki helyezések szempontjából semmit sem jelent az, hogy melyik csapat hogyan szerepelt, mennyire vette komolyan a felkészülést, vagy éppen ezt a versengést, és általában az MLSZ által előírt valamennyi követelményt. Pillanatnyilag az így van. Ám, hogy ennek később mi lesz az eredménye? Az már egészen más kérdés lehet. Az, hogy a versenyt Kecskés nyerte, vagy Halason a fiatal Körösi, szintén nem irányadó, mert ha tízszer egymásután rendeznénk, akkor nyilván tízszer Kecskés győzne — nemcsak azért, mert. atléta volt, hanem mert általában mindig ugyanazok, Kovács, Losonczi, Oskolás, Vági stb. lennének a sorban következők, mert ők is komolyan vették. Akadt olyan is, akiről éppen az ellenkezőjét lehetne mondani, s érdekes módon a pályán is azok igyekezetével van olykor hiba. A kettő tehát — vagyis a labdarúgók futnitudása, s a csapat eredményessége — mégis összefügg, akár elismerjük ezt, akár tagadjuk. Sz. Z. AZ ATLÉTIKAI szakosztály taglétszáma a sportiskolásokkal együtt 118 fő. Ebben a sportágban gyors és látványos eredményeket nehéz produkálni, ennek ellenére az 1976 év fordulópont volt a szakosztály életében. A . múit évben rendezett versenyeken az alábbi szinteken teljesítették: I. osztályú 1 fő, II. osztályú 10' fő, aranyjelvényes ifjúsági versenyző 7 fő, ezüst jel- vényes 4 fő bronzjelvényes 11 fő. Három atléta Szalma László, Mocsári Mihály és Kónya Mihály tagja volt a nemzetközi válogatottnak. Különösen kiemelkedő eredményt ért el Szalma László távolugró, aki az idei fe- dettpályás atlétikai EB-n is képviseli hazánk színeit. A szakosztály 256 bajnoki pontot szerzett. A nyilvántartott 200 atlétikai szakosztály közül a 38. helyen végeztek. A nyolc Honvéd-szakosztály közül a 2. helyet szerezték meg a Bp. Honvéd mögött, s ez mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény. A serdülő atléták nevelése terén is történt előrelépés. Emelkedett és állandósult az edzések látogatottsága és ennek következtében javult a teljesítményük is. A legjobb teljesítményt Szabó Tibor érte el, aki az országos serdülő banjokságon 2. helyet szerzett. Az 1977. évi terv 300 minősítési pont megszerzését irányozza elő, amit a körülmények javításával kívánnak eléírni. Ezzel lerakhatják egy ütőképes „B” kategóriájú szakosztály alapjait. Az ÖKÖLVÍVÓ szakosztály a múlt évben elért csapat- és egyéni erdményeivel a körülményekhez képest elégedettek lehetnek. A szakosztály taglétszáma 28 fő. Az elért minősítések: I. osztályú 3 fő, II. osztályú 6 fő, III. osztályú 5 fő, IV. osztályú 3 fő, aranyjelvényes ifjúsági versenyző 2 fő, bronzjelvényes i fő. A megszerzett olimpiai pontok száma 33. A felnőtt és junior versenyzők 1 versenyen vettek részt, s helyezést ért el 8 fő. A csapat teljesítette fő célkitűzését, mivel a közép mezőnyben végzett a CSV-n. Szerencsésebb sorsolással és jobb felkészüléssel előkelőbb helyezés is elérhetőbb lett volna. Előzetes tájékoztatás szerint Borbély István, Szkala Ferenc, Hidegh László és Pintér Tibor tagja lett a válogatott keretnek. 1977-re kitűzött cél az „A” kategóriába jutás követelményeinek teljesítése, amiért a tavalyinál jóval többet kell dolgozni. A LABDARÚGÓ szakosztály keretén belül négy csapat működik a különböző bajnokságokban, összesen 76 ingazolt játékossal. Az előző évi bajnokság után sajnos nem sikerült kivívni az NB III-ba jutást. Az ifjúsági csapat azonban sikerként könyvelheti el a bajnoki cím megszerzését. Az új bajnoki év sikeresen indult. A csapat biztosan vezet a bajnogságban, s e dicséretes eredmény mellett bravúros teljesítményt értek el az MNK küzdelemsorozatán is. A megyei szakaszban egy területi, három megyei, és három NB III-as csapatot győztek le. Ezután az új rendszerű országos döntőben a csapat becsülettel helytállt. A kitűzött fő cél az NB III-ba feljutás, amelyhez a város minden támogatást megad. A létesítmény-helyzetet erősen befolyásolja a feladatok teljesítése. Elkészült a 336 négyzetméter alapterületű, öltözővel és fürdővel ellátott kondicionáló terem, amely főként az ökölvívók felkészülését szolgálja, de a téli időszakban megfelelő feltételeket biztosít az atlétikai, labdarúgószakosztályok alapozó edzéseihez is. Felújították a futópályát és rekord gyorsasággal folyik az öltözőépületek rekonstrukciója is. A létesítmény-helyzet jónak ítélhető meg, de a fejlesztési terveket ismerve, a későbbiekben már aligha tudja kielégíteni az igényeket. A hozzászólások során felszólalt Borszéki Lajos, a megyei Sporthivatal elnöke is. — A Kun Béla SE sajátos jellegű sportkör — mondotta. — Az itt szolgálatot teljesítő katonáknak és a város fiatalságának ad sportolási lehetőséget, s amint a számok mutatják, mindhárom szakosztály igen szép eredményeket tud felmutatni. A városnak megvan a sportmúltja, amire a jövőt bátran lehet építeni. A fiatalok előtt álljanak példaképpen, Abonyi, Réczi, és Borbély sprotsikerei. A most elkészült kimutatás szerint a megyében, a városok és járások versenyében Kiskunfélegyháza bizonyult a legjobbnak, s az eredményeikkel bizonyították, hogy mostohább körülmények között is lehet nagy eredményeket elérni. A megye vezető szervei az 1977-es évre minden lehetséges támogatást megadnak a sportkörnek, hogy maradéktalanul teljesíthessék a kitűzött célokat. E célok valóra váltásáért sokat kell dolgozni. Ezt várja a város és'a megye sokezres sportszerető tábora, amely az idei sportvetélkedőkön újabb félegyházi sikereket akar látni, hallani, olvasni. Varga László őrnagy, a HM testnevelési sportosztályának vezetője szólt arról, hogy telj ís egészében biztosítják a sportkör szakosztályainak emelt szintű munkájához szükséges erkölcsi és anyagi feltételeket. Félre kell tenni az ellentéteket és együtt kell munkálkodni azon, hogy Kiskunfélegyháza a fejlett sportélettel rendelkező városok sorába léphessen. A hozzászólások és a rájuk adott válaszok után a közgyűlés egyhangú szavazással elfogadta az elnöki beszámolót egyben megbízta az elnökséget, hogy az 1977. évi költségvetést tárgyalja meg ■és hagyja jóvá. Ismét eltelt egy év, amely a fennállása óta a legnagyobb sikert hozta a Kun Béla SE-nek. Az 1977. évre kitűzött feladatok nagyok, de ha mindenki az eddigihez hasonló szorgalommal, lelkesedéssel dolgozik, közös erővel mégis teljesíthetőek. Farkas Tibor Félsiker a nyitányon Helyesebben szólva inkább negyedsikerről beszélhetünk, mert a női NB I. első fordulójában a K. MÁV női csapata csak döntetlent ért el hazai pályán a rutinosabb Kőbányai Porcelán ellen. A budapesti csapat az elején az 1—2-es pályán, a válogatott Holczerné révén olyan előnyt szerzett, amelyet a végén nem sikerült behozni, s bár a párok alapján 4—2 arányban a kecskemétiek nyertek, az összered- ményben a Porcelán csapata szerzett pontokat, s így a találkozó döntetlenül végződött. A K. MÁV csapata Mátyásföldön kezdett, súlyos vereséggel. Kecskeméti MÁV—Kőbányai Porcelán 4—4 (2341—2348) NB I. női. Kecskemét. K. MÁV: Rimaszécsi 396, Lajos É. 368, Túri E. 394, Török M. 397, Tóth K. 390, Medgyesiné 396. Kőbányai P.: Holczerné 428, Oroszné 381, Feketéné 388, Szászáé 412, Kimmel 366, Nagy M. 273. Bp. Vasas Ikarus—Kecskeméti MÁV 7—1 (2671—2560) NB II. férfi. Bp. Mátyásföld. V. Ikarus: Bató 448, Márkus 403, Kiss 441, Maksai 446, Bozsik 444. Ballai 489. K. MÁV: Pintér G. 419, Szu- nyogh 428, Mozsár 439, Szabó D. 437, Pintér T. 394, Bauer 443. SOROKBAN RÖPLABDA A hét végén, pénteken és szombaton rendezik meg Kecskeméten a középiskolás röplabdakupa megyei döntőit. Pénteken a leánycsapatok (4 égyüttes) Kecskeméten, a Közgazdasági Szak- középiskola tornatermében vív mérkőzést. Szombaton a Katona J. Gimnáziumban pedig a döntő négy fiúcsapata találkozik. LABDARÚGÁS Egy héttel a Felszabadulási Kupa, s két héttel a bajnoki rajt előtt már valamennyi labdarúgócsapatunk előkészületi mérkőzést játszik. Két érdekes találkozó ebből: febr. 5-én, szombaton KTE—KSC vegyes. Vasárnap délelőtt 10 órakor KSC— Honyécl Kun B„,SE. A hirtelen téliesre fordult időjárással kapcsolatban Fehér László, a megyei labdarúgó szövetség főtitkára elmondta, hogy a Felszabadulási Kupában egyelőre semmiféle változást, halasztást nem terveznek. Ha az időjárás mégis közbeszólna, akkor erről a csapatok lapunk hasábjain is időben értesülhetnek majd. T ermészetbarátoknak Úttörők terem-kupája Bácsalmáson Jelentkezés úszómester tanfolyamra A Magyar Természetbarát Szövetség és a Magyar Camping és Caravanning Club vezetői együttműködési megállapodást írtak alá. A megállapodás biztosítja a két szervezet további közös tevékenységét és 'elősegíti a kempingezés fejlesztését is. A szervezetek egymás tagjai részére kölcsönösen kedvezményeket biztosítanak kiadvány- és információcseréket rendszeresítenek, egymás rendezvényeit támogatják, a klubélet színesebbé tétele érdekében előadásokat rendeznek. A megállapodást nemcsak országos szintre, hanem a terület, a helyi és üzemi csoportok együttműködésére is vonatkozik. * A II. Téli Vadvízi Túrát február 12—13-án rendezi meg Sümeg közelében levő Meleg-víz folyón a Magyar Természetbarát Szövetség Vízitúra Bizottsága. A • • • nyírádi bauxitbányából eredő, meleg forrásokból táplált, egyenletes vízhozamú, 16—18 fokos melegvíz lehetővé teszi, hogy a kajakozás és a kenuzás művelői a téli időszakban is hódoljanak kedvenc sportjuknak. Jelentkezés és felvilágosítás a Magyar Természetbarát Szövetségben, Budapest VI. Bajcsy-Zsilinszky út 31. II. e. 3. sz. alatt szerdai napokon 17—19 óra között. Telefoni érdeklődés ugyanott 112-467 és 117-498 szám alatt. • Az 1976. évre természetbarát érvényességgel ellátott sportegyesületi (sportköri) tagsági könyv alapján a természetbarátok a MÁV—HÉV—MAHART utazási kedvezményeit 1977. február 28-ig vehetik igénybe. Ezen időpont után már csak az 1977. évi érvényességi bélyeggel rendelkezők jogosultak a kedvezményre. Az idei tanévben másodszor kerül sorra a 3578. sz. II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat rendezésében Bácsalmáson a csapat nevét viselő kupáért folyó mérkőzéssorozat. A megnyitóra a tavalyinál is több — összesen 17 csapat — sorakozott fel. Az ünnepélyes megnyitón Oravecz Márta, az úttörőtanács titkára köszöntötte a csapatokat és vezetőiket, majd Molnár József csapavezető nyitotta meg a bajnokságot. Az első nap' eredményei: I. A-csoport: Bácsalmás Nevelőotthon—Bácsalmás I. 2—0, Nagybaracska—Bácsalmás I. 3—2. I. B-csoport: Gara II—Katy- már I. 3:1, Madaras II.—Csá- voly I. 5—3, Gara II—Csávoly I. 3:1. II. A-csoport: Kunbaja—Katy- már II. 5—0, Gara I.—Kunbaja 6—1, Csátalja—Csávoly II. 12—0 Gara—Csávoly II. 5—1, Csátalja —Katymár II. 2—0. II. B-csoport: Bácsalmás II.— Bátmonostor 7:1, Tataháza— Bácsborsód 6—3, Madaras I.—Tataháza 9—0, Bácsalmás II.—Madaras I. 8—3, Bátmonostor— Bácsborsód 2—1. A második fordulóra február 6-án kerül sor, s a döntő mérkőzéseket február 13-án rendezik. A győztes csapat elnyeri a Rákóczi Kupát, az első három helyen végzett csapatok tagjai érem és oklevélben részesülnek, míg a többi résztvevő csapat oklevelet kap. A csapat vezetősége és úttörőtanácsa külön jutalmazza a legtöbb gólt lövő, valamint a legtechnikásabb játékost is. A b ács aim ás i r endezvényso r oza t. mind népszerűbb a járás iskolái körében, sőt már a kiskunhalasi járás egyik községe is bekapcsolódott a küzdelembe. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének utasítása alapján minden 1 méteres, vagy mélyebb vizű uszodánál kötelezően alkalmazandó úszómester képzését és vizsgáztatását a Magyar Úszó Szövetség végzi. Á rendelkezések alapján az 1977. évi márciustól kezdődően Budapesten rendezendő négynapos úszómesteri tanfolyamok előkészítése már megkezdődött. A tanfolyamon részt vehetnek azok a 18. életévüket legkésőbb 1977. évben betöltő orvosilag alkalmas, büntetlen előéletű, úszni jól tudó személyek, akik a gyakorlati felvételi vizsga feltételeinek megfelelnek. A gyakorlati vizsgán 2 méter mély vízből 15 méter távolságból fejesugrással indulva, a bedobott téglát víz alatt úszva megkeresik, a felszínre hozzák és egyik karukkal a vízből kitartva a kiindulási helyre viszik, továbbá, akik egyaránt ötven métert mellúszással, háton, fekve csak lábbal úszva, a kezeket vízből kiemelve, oldalúszással az egyik kart a vízből kitartva és gyorsúszással leússzák. A tanfolyamok tandíja 300 forint. A beosztottak díjtalan tansegédletet kapnak, amit a tanfolyam kezdetéig meg kell tanulniuk, s ezen felül elsősegélynyújtási könyvből fel kell készülniük. Márciustól kezdve előreláthatólag 2 hetenként kerül sor a tanfolyamokra a szállásról és ellátásról mindenkinek magának kell gondoskodnia. Az igények megfelelő kielégítése érdekében a MUSZ kéri, hogy a jelentkezők nevüket, születési címüket mielőbb küldjék meg, annak megjelölésével, hogy mely hónapban sorra kerülő tanfolyamon kívánnak részt venni. Vidéken csak kivételes esetben és csak akkor rendeznek tanfolyamot, ha valamely uszo- dafenntatartó a feltételeket biztosítja és a tanfolyami költséget viseli. Ebben az esetben egy tanfolyamra legalább 15 és legfeljebb 25 személy iskolázható be. Az uszodafenntartó vállalatokon kívül állók 1977. április végéig küldhetnek jelentkezést. Cím: Magyar Úszó Szövetség, 1138., Budapest, Margitsziget. MAI MŰSOR televízió 7.59: Tévétorna. (Ism.) 8.05: Iskolatévé: Földrajz. (Alt. isk. 8. oszt.) Kohászatunk és gépgyártásunk. 9.05: Fizika. (Alt. isk. S. oszt.) Hogyan működik a hűtőszekrény? 10.05: Élővilág. (Alt. isk. 5. oszt.) Mezőgazdasági haszonállatok. 13.05: Iskolatévé: Földrajz. (Ism.) 14.05: Fizika. (Ism.) 14.55: Élővilág. (Ism.) 15.55: Pedagógusok fóruma. (Ism.) 10.43: Hírek. 16.50: így kezdődött (színes!). Szovjet rövidfilm. 17.05: Tízen Túliak Társasága. 17.55: Telesport. 18.25: Reklámműsor. 18.30: A második fizetés (színes!) A Horizont szerkesztőség műsora. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Érzelmek iskolája. (Színes !) Francia filmsorozat. V/3, rész. 20.55: Soha jobb kor! Műveltségi fejtörőjáték. 21.25: Zene, zene, zene ... Körkép 77/2. 22.15: Tv-híradó 3. 22.25: Magyarország—Lengyel- ország. Teniszmérkőzés közvetítése Debrecenből. (Szines!) 2. MŰSOR: 20.00: Magyarország—Lengyel- ország. Teniszmérkőzés közvetítése Debrecenből. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Luther Márton és Münzer Tamás avagy a könyvelés bevezetése. Tévéjáték Dieter Forte drámájából. KOSSUTH 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Wagner-operákból. Thomas Stewart énekel. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Vegyes vállalatok Itthon és külföldön. 10.45: Két szvit. 11.38: Charles Dickens A Pickwick Klub című regénye 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. 14.01: Szabadpolc. 14.31: Sárréti népzenei találkozó. 15.10: Jack Grunsky saját dalaiból énekel. 15.20: Kalinkovics: A győzelem ünnepe — Nyitány. 15.28: Ezeregy délután. 16.08: Lendvay Kamilló műveiből. 16.32: Holnap közvetítjük ... 17.07: Az egészségügy frontjain. 17.27: Romantikus zene. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: Közvetítés a Magyarország —Lengyelország Európa Kupa teniszmérkőzésről. 19.30: Kék álhalál. Sütő András elbeszélése rádióra 20.05: Lemezek közt válogatva. 20.55: Nótaest. 21.40: Adottságok, lehetőségek a Pásztói Állami Gazdaságban. 22.15: Közvetítés a Magyarország —Lengyelország Európa Kupa teniszmérkőzésről. 22.25: Magyar zeneművek. 23.15: öt város — tizenöt énekes. 24.00: Hirek. 0.10: Gregorián dallamok. PETŐFI 8.05: Operettdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.33: Neef: Matrózok dala. 8.42: Slágermúzeum. 9.33: Irodalmi évfordulónaptár. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Ifjúsági könyvespolc. 12.00: Népdalok. 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Balettzene operákból. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Népdalkórusok. 14.00: Február. Rendhagyó keresztmetszet a hónapról. 15.00: Sportvilág. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Mindenki iskolája (ifj.) 18.33: Hét végi panoráma (élő) 19.55: Slágerlista. 20.33: Közvetítés a Magyarország —Lengyelország Európa Kupa teniszmérkőzésről. 20.43: A változó világ. 21.13: Jussi Björling, a kritikusok kedvence. 22.06: A Marosvásárhelyi „MAROS” Művészegyüttes zenekara játszik. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Zenés játékokból. 23.15: Éji muzsika. 3. MŰSOR 14.05: Uj lemezeinkből. 14.51: Kettősök vígoperákból. 15.25: Zenekari muzsika. 17.00: ötórai tea. 18.05: Operarészletek. Purcell: Dido és Aeneasr 18.41: Magyar zeneszerzők. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Jandó Jenő zongoraestje. Közben: Kb. 20.30: Versek világa (ism.) Kb. 21.20: Dzsesszfelvételekből. 22.04: A Bécsi Állami Operaház zenekarának hangversenye FEBRUÁR 12-ÉN KSC-bál A Kecskeméti SC elnöksége és baráti köre február 12-én, szombaton este 20 órai kezdettel rendezi meg a hagyományos KSC- bált az Aranyhomok Szálló ősz-- szes helyiségeiben. A sportbálra a jegyelővétel és asztalfoglalás a KSC-irodában. (Kecskemét, Nagykőrösi utca 13. Tel.: 12-512) \ \