Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-02 / 27. szám

1977. február 2. • PETŐFI NÉPE © 5 Ctl k I(S pre k Uvi a) S t EO KIÁLLÍTÁS A NAIV MÜZEUMBAN A termő öregkor képei • Tanyasi iskola. t A naiv művészek kecskeméti múzeuma ezúttal egyéni kiál­lítást rendezett:'Kada István huszonhét festményét láthatják az érdeklődők két hónapon keresztül. A képek alkotója 72 éves nyugdíjas gépészkovács, törökszentmiklósi, ott él ma is. Édesapja is kovács volt, ő maga hét fiútestvérével együtt szintén falusi iparos lett, csupán kilencedik fivérük válasz­totta a földet. Kada István gyermekkorától kezdve rajzolt, festegeiett, de csak szórványosan. Igazi alkotói periódusa nyugdíjaztatása után kezdődött el. A. szülőfalujában rende­zett bemutatótól eltekintve ez az első önálló kiállítása. Ha szabad személyes élmény­nyel kezdeni egy beszámolót: nem valami . nagy bizalommal léptem át négy évvel ezelőtt Ka­da István portájának küszöbét. Unokaöccse ajánlotta, mint ri­porttémát, s erősen kételkedtem benne, hogy egy hetedik X-hez közeledő, pikturát soha nem ta­nult, sem kiállításon, sem publi­kációban még nem szerepelt fa­lusi mesterember művészeti ri­port alanya lehet. Még mielőtt bármit is láttam volna tőle, a szavainak hitele volt. Valami tiszteletet keltő kö­telességtudattal, szépen, szemléle­tesen pergő mondatokkal bizony­gatta, hogy nem hírnevet, dicső­séget keres. Életét keményen vé­gigdolgozta, gyermekkel nem ál­dotta meg a sors, lehetetlen úgy távoznia, hogy ne hagyjon emlé­ket maga után, muszáj festenie. Képei, melyeknek válogatott anyaga most Kecskeméten látha­tó, aztán arról is meggyőztek, hogy érdemes ecsetet fognia a kezébe. A nézőt azonnal megragadja a részletek aprólékos és eleven fel­tárása. Ez rendkívüli emlékező­készségre vall, hiszen több évti­zedes élményeket ábrázol a mű­vész. A régi majorsági cseléd- és summásélet hétköznapjait, ünne­peit és rendkívüli eseményeit je­leníti meg főként. Állattereléstől az esti pihenőig, az emberpiactól a tüzes cséplőgép pokláig, padka­poros báltól a menyasszonytáncig, sorozástól az aratósztrájkig. Sok alakkal benépesített, soha sem zsírfoit'ifdpéin Gólyán gondos cső1-"» portosttásba», i* szereplők^ fűnk- - dóját olyan aprólékosan feltáró részletezésben, szinte zajos moz­galmasságban épülnek fel a je­lenetek, mint egy szakmailag is pontos, nyelvében is zamatos nép­rajzi leírásban. Minden mozzanata valódiságot sugall. Lóvásáráról úgyszólván lehallik a parolázó tenyerek csat­togása, a csikók prüszkölése. A csúf tanyasi iskolaudvart öröm­kertté varázsolja a hógolyózójé­gen csúszkáló, hosszú fülű ta­risznyákkal verekedő gyerekek hancúrozása. A hejehujázó legé­nyekkel, gondterhelt asszonyok­kal megrakott summásszekér fu­tása és a borjúját, bárányát őrző leányka sóvár mozdulatlanságá­nak ellentéte igazi drámai hely­zet. sincs, ami ne fordulna elő bár­mely parasztudvaron. A magot hintő asszony áhitatos mozdulata, a házra boruló cserjék, a virág- kelyhek, a baromfitollak és ta­rajak pompája mégis szinte ün­nepi hangulattal ruházza föl az egyszerű témát. A perspektíváról sokszor szándékosan nem vesz tudomást. Egy-egy alakot, — hogy szerepük fontosságát hang­súlyozza — természetellenesen nagyobbra rajzol, mint a Vízáru­sítás című festményen az árust, vagy a tüntetőket szemmel tartó csendőrt. Az említett sajátosságok Bene­dek Péter, Süli András festésze­tében épp úgy előfordulnak, mint a népi díszítőművészetben, s Ka­da Istvánnal is nyilván azért je­lennek meg, mert nem tanult a népművészetből, hanem benne élt. Kada István munkásságának mára kecskeméti kiállítás előtt jóval híre kelt Törökszentmiklós határain kívül is. Az Országos Népművelési Intézet szakemberei, múzeológusok és műbarátok tá­mogatják, sőt elhalmozzák meg­rendeléssel. Tévedés lenne valószínűleg eb­ben csak a naiv művészet újbóli divatját látni. Társadalmunk és művelődéspolitikánk egyre több­felé figyelő, folyton humanizáló­dó törekvéseit dicséri, hogy az örömmel végzett alkotás kezdete lehet olyan életkor, amely a ké­pek témáinak idején szinte ki­vétel nélkül a magára hagyott, megrokkant, elmúlásért rimánko- dó öregség ideje volt a magyar faltibánf,w,>t fiWM •-lib! TSwM»t«BjB5saMi : rejíb' A. Sz. J. Kada István tulajdonképpen nem is fest, hanem elbeszél, írja a képet. Nem díszít, mégis csupa dekorativitás: ezt azé alakok rit­mikus elrendezésévé, hullámzó mozdulatok megragadásával és természetes tüzű színekkel éri el. A Baromfietetés, Az én házam, vagy a Bátyám tanyája című ké­pein például egyetlen olyan elem • A felső kép: Suaiaások. • Jobbra: Menyasszony­tánc. • Az első képen: Kisgazdák csépelnek. „Egyedülálló értékekből merítettünk” Ma este Jánoshalmán, az Árvácska bemutató vetítésével és a film alkotóinak a közönséggel való találkozásával megkezdődnek a Film­napok falun című rendezvénysorozat Bágs-Kiskun megyei programjai. Ebből az alkalomból közöljük Ranódy László Kossuth-díjas érdemes művész önvallomását, amelyet a magyar filmeket népszerűsítő vetí­téssorozat alkalmából írt. A Zomborban született rendező megyénkhez fűződő kapcsolatai közismertek, Baján járt iskolába, s a Sugovica-parti városba mint al­kotó is gyakorta visszatért. A Kosztolányi regények alapján forgatott Pacsirta, az Aranysárkány képsorai és egy ötletes rövidfilm is őrzi Baja, illetve Kecskemét régi városrészeinek egykori hangulatát. Az Árvácska címszereplője Czinkóczi Zsuzsi és a lángok martalékává váló, a valóságban Bocsa környékén álló tanya ugyancsak azt jelzi, hogy az alföldi helyszínek és emberek mindenkor közel állottak hozzá. „Csak az nem téved el, aki út­közben néha-néha visszatekint, hogy honnan is indult el.” Dar­vas József bölcs és nagyon igaz gondolatát úgy gondolom érde­mes idézni, midőn a Filmnapok falun címmel első alkalommal megrendezendő országos filmese­ményre tekintünk nagy várako­zással és bizodalommal. Érdemes visszatekinteni nekünk, időseb­beknek, akik éltük, tapasztaltuk, s némiképp talán formáltuk az elmúlt évtizedeket. S érdemes azoknak, akiknek az a szerencse jutott, hogy egy más korba szü­lettek bele és a visszapillantást azok a filmek jelenthetik, ame­lyek ezt a kort, ezt a folyamatot idézik. A történetet, a társadalom életét, tehát közös életünket. Ezért is tartom fontosnak ezt a rendez­vénysorozatot, amely a magyar faluval, a magyar tanyával, a ma­gyar pusztával foglalkozó alkotá­sainkat most egy közös nagy visz- szatekintésbe gyűjtötte össze. Külön öröm számomra, hogy ezek között a múlttal foglalko­zó, de a jelen számára is fontos mondandót tartalmazó filmek kö­zött nekem is szép számmal akad­nak filmjeim. De úgy gondolom, hogy amikor visszatekintünk, nemcsak regisztrálunk egy folya­matot, hanem emlékeztetünk ar­ra is, hogy mi magyar filmren­dezők hogyan vettünk részt en­nek a fejlődésnek az elősegítésé­ben. Engedtessék meg, hogy szub­jektív legyek, hogy a magam filmjeit hozzam fel ilyen szem­pontból példaképpen. A Hintón- járö szerelem, amely egy látszó­lag tündérmeséi idill, olyan idők­ből készült, amikor a közösbe való bekapcsolódás az emberek­ben sok görcsöt okozott. És ezt a belső konfliktust segített fel­oldani ez a tündérjáték. De úgy érzem, lényegi mondanivalója mégiscsak általános érvényű: a vezetők néphez való hűsége mindenkori tanulság. Akiket a pacsirta elkísér című filmemben a szegénység költészetét akartam megmutatni. Mert akkoriban volt olyan nézet, hogy a parasztság annyi szenvedés után elvesztette méltóságát. Hitem, hogy a szép­ség utáni vágyat az emberből nem lehet kioltani. Az Árvács­kát, amely talán legközelebb van hozzám, ebben a sorozatban az # Jelenet a Móricz Zsigmond re­génye alapján készített Árvácska című filmből. emberi kiszolgáltatottság eget ostromló zsoltáraként mai igaz­ságnak is érzem. Ügy hiszem, így szól a mai tanulságként nemcsak az én, hanem a többi kollégám művében is a múlt, mint. útjel­ző, amely a jelenidőre is ható ál­talános emberi mondanivalóval szolgál. S amikor nemcsak a ha­zai, hanem egyetemes érvényét tekintve is, ilyen rangos alkotá­sokkal «teremthetünk eseményt a Filmnapok falun rendezvény- sorozatnak, akkor emlékeztetnünk kell arra, hogy az egyetemes iro­dalmat tekintve is szinte egye­dülálló értékekből meríthettünk. Olyan kiváló írókra gondolok, akik már többségében nincsenek közöttünk, de életművük már né­pek műveltsége lett: Móricz Zsigmond, Darvas József, Szabó Pál, Sarkadi Imre, Urban Ernő. Gondolatsorom elindításakor a visszatekintésről szólottám. Se­gítsen ház ez a sorozat abban, hogy ne tévesszünk az utat, ha­nem az igaz úton menjünk to­vább. Remélem, hogy mindez, amit mondtam, így van, és így lesz. Ennek bizonyságtételei azok a találkozók, amelyeket a moziné­zők sokezres tábora és az alkotók együttlétére teremtenek. Ügy gondolom, hogy a film és e beszélgetések adják meg a Filmnapok falun igazi értelmét, P. M. Óriás meteorit nyomai Minszk mellett Szovjet geológusok meteor nyo­mait fedezték fel, amely számí­tásaik szerint hetven millió évvel ezelőtt csapódhatott be a mai« Minszk közelében. A leletekből kiszámított érté­kek és adatok alapján a geológu­sok feltételezik, hogy ezen a te­rületen hetven millió évvel ez­előtt hatalmas meteorit vágódott a talajba. A tölcsér egy ősrégi meteor-kráter. A becsapódásnál a meteor az ilyenkor keletkező több millió Celsius-fokot is elérő hő­mérséklet hatására valószínűleg megolvadt. Szakértők becslése szerint, nagyjából egymillió évenként ta­lálkozik a Földdel ilyen nagyság- rendű meteor. (KS) mm® I. fejezet Rejtély, csoda, tömegverekedés „Nem kérgesült bürokrata ö, aki — mintha ebnek, Ügy dob feléd egy szót, írást, S fittyet hány a tömegnek.” Arany János 1. ’ Doktor Telekes Tibor a kerületi tanács adóügyi osztályának cso­portvezetője aggodalmasan pis­logott. Srégen fölfelé. Egy má­ssá színhús rezgett íróasztala túl­oldalán. Gruber Tamásné, köz­ismertebb nevén: Falatka. Nem a hidegtől reszketett egész testében ez a túlméretezett fia­talasszony, hisz forró nyár van. Nem is orvul rátört betegség, láz remegtette; csal, aki nála egészségesebb. Annak meg még a föltételezé­se is csacsiság, hogy Falatka ta­lán fél, talán meg van ijedve, talán retteg valakitől, azért vib­rál. Olyán embert még nem szült magyar anya, de külországi mut­ter, madre, mamka, mother sem akinek ő ne nézne a szeme közé. Rettenthetetlen lélek lakozik e hatalmas testben. Hát akkor?! Falatkát a méreg rázza. A föl- háborodás. A tehetetlen harag. A célpontját még meg nem lelő, ezért robbanni sem tudó, csak fortyogó, feszítő düh. — Esküszöm magának, doki — jelenti ki elfúló hangon —, én megölöm, akárki tette. Megölöm1 és kész! Nemre, korra, szociális helyzetre való tekintet nélkül. Nem érdekelnek a következmé­nyek! ... Azt a csibészt én meg­fojtom! ... Ezzel a két kezem­mel fojtom meg! És főnöke orra alá dugja pék- lapát-kacsóit, miközben tízde- kás könnycseppek jelennek meg a szeme sarkában, a gyilkos föl­indulástól. — Üljön már le, kérem, ked­ves Editke — int idegesen a szék felé a csoportvezető, minthogy az ő hatvankét kilójára és százhet­ven centis magasságára még ak­kor is nyomasztólag hat Falatka, amikor. e gránátos termetű asz- szony, szelíden, kedvesen, barát­ságosan viselkedik. Hát még most, amikor úgy háborog, mint kelt­tészta a dunyha alatt?! — És ha lehet, pontosabb, és tömörebb tá­jékoztatást szeretnék, még azt sem tudom, hogy mi is történt tulajdonképpen? — Merénylet történt! Tudatos kártevés! Törvénytelen behato­lás. Hivatalos okmányok szándé- (kjos megrongálása, tönkretéte­le!.,. Nem, én azt a csibész nem hagyom életben!... Betömi az én szobámba?!... Tönkre tenni az én félnapi munkámat?! A székről, amelyre pedig csak az imént ereszkedett le, földobja az indulat. Áthajol az íróaszta­lon, úgy bömböli fölöttese arcá­ba: — Gyáva, aljas féreg! Hátrahőköl, elsápad a keszeg férfiú, halálra szántan nyúl a le­vélnehezék után, amely Dantét, ábrázolja, és bronzból van, nem f fogja olcsón adni az életét, küzd, amíg tud, a túlerővel! — Az a gyáva, az az aljas fé­reg! — ismétli meg Falatka, im­már megkönnyebbítő névelőkkel, tehát a titulusok a még ismeret­len személyre vonatkoznak. — Épp amikor nem voltam a szo­bámban, akkor követte el gya­lázatos tettét! Kihasználva tá­vollétemet ! — Na ja — bukik ki önkén­telenül a megértés doktor Tele- kesből —, ki merne oda bemen­ni, ott rosszalkodni, ha Falatka is ott van?!... Ügy értem, hogy a bűnözők tipikus módszere, hogy lehetőleg akkor bűnöznek, ami­kor nem látja őket senki. Zavar­ja őket ha tanuk, pláne károsul­tak vannak jelen .. . összeszedi magát, előbbre ha­jol. — De hát így nem jutunk dű­lőre, maga nagyon izgatott. Jobb lesz, ha én kérdezek, maga vá­laszol. Menjünk végig az ese­ményeken időrendben. Kronolo- gice. Kezdjük talán ott, hogy Editke elhagyta hivatali helyisé­gét. Megtudhatnám esetleg, hogy miért hagyta el? Gruberné egy pillanatra za­varba jön, leül, mély lélegzetet vesz. — Megmondom az igazat .. Leléptem a büfébe... Mert Eri­ka átszólt telefonon, van egy ilyen megállapodás közöttünk, én is átszólok neki, ha én látom meg előbb... Szóval Erika át­szólt, hogy friss töpörtyűs pogá­csa érkezett a büfébe, de csak egy tálcával. Gondoltam, leug­rom, megnézem, mert még elkap­kodják, mi az az egy tálca eny- nyi habzsi embernek?!... Persze, az ilyen perceket én mindig be­pótolom, én nem vagyok lógós, remélem, maga sem tart ilyen­nek, Tibor? Doktor Telekes szaporán rázza a fejét, ugyan. — Tehát leugrottam — foly­tatja Falatka —, de előbb az ajtómat kulcsra zártam. Ahogyan az előírás, a hivatali rendtartás megköveteli. Jövök vissza a tál­ca pogácsával, becsszó, három perc sem telhetett el, hát mit látok?! Széthányva, összegyűrve az íróasztalomon a postázásra váró iratok, amelyeken egész délelőtt dolgoztam. És a legtöbb­je megszaggatva. Éles tárggyal összekaszabolva. Bestiálisán. Bicskával, zsilettel, mit tudómén. — Eddig világos — bólint a csoportvezető —, most azt árulja el, legyen szíves, hogy amikor maga visszaugrott a büféből, zár­va találta az ajtaját? (Folytatjuk.) \ v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents