Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-14 / 11. szám

1917. Január 14. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT - SPORT ASZTALITENISZ Emelkedő létszám és színvonal a megyei bajnokságon A Kertészeti Főiskola nagymé­retű, remek sportcsarnoka méltó •környezetet biztosított a megyei asztalitenisz-bajnokság megren­dezéséhez. Szükség is volt a nagy teremre, hiszen a bajnokságon az elmúlt évekhez viszonyítva ko­moly létszámemelkedés volt. A szombaton és vasárnap megren­dezett verseny számain 350 asz­taliteniszező indult. Ami örven­detes, a bajnokság nemcsak tö­megességében, hanem színvonalá­ban is emelkedett, s bizonyos tekintetben „őrségváltás” is ta­pasztalható. Bár a felnőtt női, valamint az ifjúsági számokban még mindig a kecskemétiek a legjobbak, sőt a Spartacus női NB II-es csapatának tagjait még megszorítani sem tudták a töb­biek, ám az utánpótlás nevelésé­ben már nem a megyeszékhely, s nem is a többi városok, ha­nem Sükösd, Kunszentmiklós, Tázlár, Csólyospálos és Dávod törtek az élre, s velük csak a kalocsai fiúk vették fel a ver­senyt. Kecskemétről mostanában már csak a K. Spartacus indítja a versenyzőit. A többiek teljesen eltűntek az asztalok mellől. A verseny eredményei: Újonc leányok (14 ind.) 1. Sipos (Sükösd) 2. Kovarik (Dávod) 3. Hetyei (Dávod) és Bolvári (Sü­kösd). Újonc fiúk (27 ind.) 1. Zeller (Kalocsai SE) 2. Szabó (Mély­kút) 3. Papp (Kunszentmiklós) és Rádi (Kunszentmiklós). Serdülő leányok (28 ind.) 1. Józsa (Dunaegyháza) 2. Szőke (Kunszentmiklós) 3. Széles és Balogh (mindkettő Csólyospálos). Serdülő fiúk (57 ind.) 1. Szilasi (Kalocsa) 2. Judák II. (Tázlár) 3. Rádi (Kunszentmiklós) és Török (Kunszentmiklós). Ifjúsági leányok (22 ind.) 1—2. Bízó I. (K. Spartacus) és Józsa (Csólyospálos) 3. Laczkó (K. Spar­tacus) és Andriska (Kiskőrös). Ifjúsági fiúk (39 ind.) 1. Jáno- sik (K. Spartacus) 2. Bundula (Mélykút) 3. Ladányi (K. Sparta, cus) és Ackerl (K. Spartacus). Ifj. leány páros (11 pár) 1. Bí­zó, Laczkó (K. Spartacus) 2. Széles, Balogh (Csólyospálos) 3. Zeller, Joó (K. Spartacus) és Józsa, Kovács (Dunaegyháza). Ifj. fiú páros (28 pár) 1. Hor­váth, Judák I. (Tázlár) 2. Ackerl, Jánosi (K. Spartacus) 3. Bízó, Grézló (Dávod) és Ladányi,' Ju­dák II (K. Spart., Tázlár). Ifj. vegyespáros (21 pár) 1. Já­nosi, Bízó (K. Spartacus) 2. Ackerl, Laczkó (K. Spartacus) 3. Tilli, Józsa (Dunaegyháza) és Kő­rös, Szőke (Kunszentmiklós). Felnőtt női (16 ind.) 1. Pataky (K. Spartacus) 2. Nagy II. Klára (K. Spartacus) 3. Laczkó és Bízó (mindkettő K. Spartacus). Férfi­ak (47 ind.) 1. Kara (Tiszakécske) 2. Dézsi (K. Spartacus) 3. Jánosi (K. Spartacus) és Szerletics (Sü­kösd). Női páros (6 pár) 1. Pataky, Nagy II. (K. Spartacus) 2. Bízó, Laczkó (K. Spartacus). 3. And­riska, Baksa (Sükösd) és Tóth, Sándor (Kecskeméti óvónőképző). Férfi páros (22 pár) 1. Szerle­tics, Tóth (Sükösd, Kiskunhalasi AC) 2. Kara, Szentendrei (Tisza­kécske) 3. Vörös, Rádi (Kun­szentmiklós) és Szőke, Bundula (Mélykút). Vegyespáros (12 pár) 1. Ladá­nyi, Pataky (K. Spartacus) 2. Tóth, Matusik (Kiskunhalasi AC) 3. Kara, Laczkó (Tiszakécske, K. Spart.) és Jánosi, Bízó (K. Spar­tacus.) Természetbarátoknak... A sítúrázók XVI. országos ta­lálkozóját január 15—16-án, szombat—vasárnap a Pilis-hegy­ségben,,, 3^» i?<äte>g<y5iP térségéjpáp, rendezi a Magyar Természetba­rát Szövetség sítúra bizottsága. A kétnapos találkozó első napján, január 15-én, szombaton 19 órai kezdettel a Nimród Szállóban ok­tató és az elmúlt évek hazai és külföldi sítúrákon készített fil­meket. színes diaképeket vetíte­nek le. Utána a résztvevők ke­délyes hangulatú baráti összejö­vetelen vesznek részt Másnap, vasárnap 10 órakor kerül sor a találkozó alkalmából kiírt termé­szetbarát egyéni túra- és lesíkló siversenyre. Gyülekezés és jelent­kezés a versenyt megelőzően a dobogókői túriHtáíháztól félkilo­méterre levő lesíklópálya felső állomásánál. Színhelye a Buda­pest Batthyány térről induló HÉV-járatokkal, majd a pomázi állomástól közeledő Volán távol­sági autóbuszokkal közelíthető meg. A találkozóra eddig nyolc- vanan jelentkeztek. * 1160 km jelzett túristaút van Borsod-Abaúj-Zemplén megyé­• Milyen tervekkel indultak neki az 1976-os bajnokságnak, és mi­ket sikerült teljesíteni? — Miután kiestünk az NB II- ből, egyetlen cél lehetett csak előttünk, bajnokságot nyerni az NB Ill-ban — válaszolta Bódi edző. Sajnálatos események miatt az idény kezdete előtt több kulcs- játékosunktól meg kellett vál­nunk, s így játékerőben alaposan meggyengült csapattal indultunk neki az NB III-as mérkőzések­nek. Mindössze 11 játékos állt rendelkezésemre, de a lányok át- érezték a rájuk háruló felelőssé­get, és egymást múlták felül. A tavaszi idény végén a táblázat első helyén álltunk. Ekkor hozták nvilvánosságra, hogy a bajnokság végén 3 csapat jut fel. Most már nyugodtan folytathattuk a csapat építését. Minden számba jöhető fiatal megkapta a bizonyítási le­hetőséget. Hiányzott azonban egy rutinos játékos, aki a döntő pilla, natokban összefogja a pályán le­vőket. Az ősszel azután visszakerült hozzánk Szeginé, aki közben az NB I-et is megjárta. Vele nagyot javult a védekezésünk és sikerült elérnünk, hogy a csoportunkban ellenünk érték el a legkevesebb pontot, szám szerint 781-et. Ez 39 pontos mérkőzésenkénti átlagnak felel meg. Ezzel nagyon kiegyez­nénk az idén is, de most már jóval erősebb csapatokkal kerü­lünk szembe. Sajnos az utolsó két mérkőzésünket elvesztettük, így a kitűzött célt, a bajnokság megnyerését nem tudtuk teljesí­teni. A lényeg azonban a fel­jutás, és ez sikerült. 0 Tudom, hogy nagyon pontosan vezeti a mérkőzések statisztiká­ját. Megtudhatnánk belőle egy pár érdekes részletet? — 1967 óta vagyok a csapatnál edző. Azóta voltak jó, és kevésbé jó eredményeink. Az NB II-ben egyszer voltunk másodikak, egy- egy kis apróságon mindig elcsúsz­tunk. Olyan idők voltak ezek, 1968—1972 között, amire mindig érdemes visszaemlékezni. Eljut­hatunk még erre a régi magas­ságra? Persze ehhez az is kelle­ne, hogy meg tudjuk tartani a játékosokat. Eddig 103 játékos játszott a kezem alatt. Amint ez a szám is mutatja, szinte éven­ként kellett új csapatot kialakí­tani. A középiskolát végzettek nagy része továbbtanult, a töb­ben, A megyei természetbarát szövetség technikai bizottsága a közelmúltban fejezte be a 190 ki- - Wtiívjuristaút jelzéseinek fel­újításit. A megyei turistautháló- zat további felújítása és karban-* tartása érdekében a szövetség el­nöksége idén egy-egy útszakasz gondozására elkérik a területi szakosztályok vezetőségét. A bor­sodi természetbarátok az elmúlt hét végén a Bükk) és Zemplén hegységek turistaútjainak csomó­pontjain huszonhárom útjelző táblát helyeztek el a' hegyvidé­keket felkeresők eligazítására, tá­jékoztatására. • Huszonnyolc társadalmi aktí­vát részesített tárgyjutalomban a Magyar Természetbarát Szövet­ség elnöksége. A természetbarát mozgalomban példamutatóan élenjárók MTSZ tizenkilenc bizottságában fejtenek kd sikeres munkásságot. A bizottságok rész­feladatok elvégzésével, javasla­tok kidolgozásával segítik a szö­vetség vezetőségének eredmé­nyességét, hozzájárulnak végleges állásfoglalása kialakításához. leket pedig más egyesületek jobb körülményeikkel csábították el. Voltak olyan játékosok is, akiktől személyi problémák mi­att kellett megválnunk. A 'kieset­teket azonban mindig tudtuk pó­tolni. Ám, amint az eredménye­ink mutatják, a teljesítményünk elég hullámzó. Egy év NB II, egy év NB III. Erre az évre már nem akarunk átszálló jegyet váltani! Szeretnénk megkapaszkodni, hogy jövőre már reálisan tűzhessünk ki merészebb célokat is. Nézzünk egy pár „leg”-et a múlt évről: A legtöbb pontot 20 mérkőzé­sen Pálinkás Anikó dobta, 465-öt. A legtöbb lepattanó labdát Szegi­né szerezte meg. És a legjobb ötös: Bódi, Szeginé, Pálinkás A. Bálint, Szabó E. ® Hogyan készülnek az új baj­noki évre? — Egy régi nagy probléma vé. gére sikerült pontot tenni. Meg­oldódott a teremkérdés. A szak­munkásképző intézet hetenként két alkalommal rendelkezésünkre bocsátja á tornatermét, a többi edzést pedig a közgazdasági szakközépiskola tornatermében tartjuk meg. Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani Serege Lász­lónak, és Szántónénak önzetlen segítségükért. A városi tanács vásárolt két üvegpalánkot és így a szakmunkásképző intézet tor­naterme most már minden igényt kielégít. Az alapozó edzéseket január 4-től kezdtük meg az em­lített két iskolában. Nagy vára­kozással tekintünk a január 15—16-án Kiskunfélegyházán megrendezésre kerülő Dánffy Ku­pa mérkőzéssorozat elé. Ügy ér­zem, ez a torna jó játéklehető­séget biztosít számunkra és fel­mérhetjük erőinket, hogy reáli­san nézzünk az NE II-ben ránk váró mérkőzéseink elé. Tehát egy szakosztály nehéz körülmények után újra vissza­küzdötte magát az NB II mező­nyébe, megbecsülést szerezve ez­zel városa minőségi sportjának. Kérik tehát szurkolóikat, hogy mérkőzéseinkre minél nagyobb számban látogassanak el. Bizta­tásukkal ' segítsék át őket a ru­tintalanság okozta holtpontokon. Adjanak időt a csapatnak, és az edzőnek, hogy a feladatokhoz felnőve a későbbiekben sok örö­met és sikert tudjanak szerezni. Farkas Tibor SAKK A Nemzetközi Sakk Szövetség kijelölte a világbajnoki páros­mérkőzések színhelyeit. Portisch Lajos február 26-tól Rotterdam­ban játszik a dán Larssen ellen. * A hastingsi nemzetközi sakk­verseny 13. fordulójában Ador­ján András játszmája a 41. lé­pésben függőben maradt az an­gol Rumens ellen. Faragó a* 40. lépésben veszített az amerikai Tarjan ellen. A szovjet Romanyisin áll az élen 12 játszmából elért 9,5 pont­tal, utána az amerikai Tarjan következik, 13 játszmából szerzett 8 ponttal. Adorján jelenleg ötö­dik, 12 játszmából 6,5 pontot gyűjtött és egy függője van. Fa­ragó (12 játszma) tizedik, 5 pont­tal. (MTI) • A Kiskunfélegyházi Vasas női kosárlabdacsapata, Bódi Tivadar edzővel. (Farkas Tibor felvétele) öt hét múlva bajnoki pontokért játszanak Február 20-án, tehát nagyjából öt hét múlva indul a megyei lab­darúgó-bajnokság tavaszi fordu­lója, a június 19-én fejeződik be. A terv szerint egyetlen hétközi forduló lesz csak június 15-én, ami már a nyári iskolai szünet időszakára esik, s így az ifjúsági játékosok utaztatása sem jelent már gondot. FEBRUAR 20. 14 ÓRA: Kunszentmikiós—H. Gábor Áron SE, Érsekcsanád—Soltvad- kert, Vaskúti Bácska—Izsáki MEDOSZ, Garai Vörös Csillag Tsz—Keceli Szőlőfürt, H. Sza­muely SE—Lajosmizse, Kiskőrös Petőfi—Fajszi Kék Duna Tsz, Hajósi SK—H. Kun Béla SE, Bácsalmás—Kadocsai SE, H. Me- zőfi SE—Sükösdi MEDOSZ, Tompái SK—Bajai SK. FEBRUAR 27. 14 ÓRA: Tompa—Kunszentmiklós. Bajai SK—Mezőfi SE, Sükösd—Bácsal­más, Kalocsai SE—Hajós, Kun Béla SE—Kiskőrös, Fájsz—Sza­muely SE, Lajosmizse—Gara, Kecel—Vaskút, Izsák—Érsekcsa- nád, Soltvadkert—Gábor Á. SE (II. 26-án, szombaton). MÁRCIUS 6. 14.30 ÓRA: Kunszentmiklós.—Soltvadkert, Gábor A. SE—Izsák, Érsekcsa- nád—Kecel, Vaskút—Lajosmizse, Gara—Fájsz. Szamuely SE—Kun * Béla SE, Kiskőrös—Kalocsa, Ha- jós—Sükösd, Bácsalmás.—Baja, Mezőfi SE—Tompa. 1 MÁRCIUS 13. 14.30 ÓRA: Mezőfi SE—Kunszentmiklós (III. 12.), Tompa—Bácsalmás, Gara—Hajós, Sükösd—Kiskőrös, Kalocsa-—Szamuely SE, Kun Bé­la SE—Gara, Fájsz—Vaskút, La­josmizse—Érsekcsanád, Kecel— Gábor Áron SE Izsák—Soltvad­kert. MÁRCIUS 20. 15 ÓRA: Kunszentmiklós—Izsák. Sol- vadkert—Kecel, Gábor Áron SE —Lajosmizse, Érsekcsanád— Fájsz, Vaskút—Kun Béla SE, Ga­ra—Kalocsa, Szamuely SE—Sü­kösd, Kiskőrös—Baja, Hajós— Tompa, Bácsalmás—Mezőfi SE. MÁRCIUS 27. 15 ÓRA: Mezőfi SE—Hajós (III. 26.), Bácsalmási—Kunszentmiklós, Tompa—Kiskőrös, Bajai—Sza­muely SE, Sükösd—Gara, Kalo­csa—Vaskút, Kun Béla SE—Ér­sekcsanád. Fájsz—-Gábor Á. SE, Lajosmizse—Soltvadkert, Kecel— Izsák. április 3. 15.30 óra: Kunszentmiklós—Kecel, Izsák —Lajosmizse, Soltvadkert—Fájsz, Gábor A. SE—Kun Béla SE, Ér­sekcsanád—Kalocsa, Vaskút—Sü­kösd. Gara—Baja, Szamuely SE —Tompa, Kisíkőrös—Mezőfi SE, Haj ós—Bácsdlmás. Április 10. 15.30 óra: Mezőfi SE—Szamuely SE (IV. 9.), Hajós—Kunszentmiklós, Bács­almási—Kisköröd Tompa—Gara, Baja—Vaskút. Sükösd—Érsek­csanád, Kalocsnä—Gábor A. SE, Kun Béla SE—Soltvadkert, Fájsz —Izsáky Lajosmizse—Kecel. Április 17. ie óra: Kunszentmiklós—Lajosmizse, Kecel—Fájsz, Izsók—Kun Béla SE, Soltvadkert—Kalocsa, Gábor Áron SE—Sükösd, Érsekcsanád— Baja, Vaskút—Tompa, Gara— Mezőfi SE, Szamuely SE—Bács­almás, Kiskőrös—Hajós ÁPRILIS 24. 16 ÓRA: Mezőfi SE—Vaskút (IV. 23), Kiskőrös—Kunszentmiklós. Hajós —Szamuely SE, Bácsalmás—Ga­ra, Tompa—Érsekcsanád, Baja— Gábor Áron SE, Sükösd—Solt­vadkert, Kalocsa—Izsák, Kun Béla SE—Kecel. Fájsz—Lajos­mizse. MÁJUS 1. 16.30 ÓRA: Kunszentmikiós—Fújsz, Lajos­mizse—Kun Béla SE, Kecel—Ka­locsa, Izsák—Sükösd, Soltvadkert —Baja, Gábor Áron SE—Tompa, Érsekcsianád—Mezőfi SE. Vaskút —Bácsalmás, Gara—Hajós, Sza­muely SE—-Kiskőrös. MÁJUS 8. 16.30 ÓRA: Mezőfi SE—Gábor A. SE (máj. 7.), Kiskőrös—Gara, Hajós—Vas­kút, Bácsalmás—‘Érsekcsanád, Tompa—Soltvadkert, Bajai— Izsák, Sükösd—Kecel, Kalocsa— Lajosmizse, Kun Béla SE—Fájsz, Szamuely SE—Kunszentmiklós (10.00-kor). MÁJUS 15. 16.30 ÓRA: Soltvadkert—Mezőfi SE (máj. 14.), Kunszentmiklós—Kun Béla SE, Fájsz—Kalocsa, Lajosmizse— Sükösd, Kecel—Baja, Izsák— Tompa, Gábor A. SE—Bácsal­más, Érsekcsanád—Hajós, Vaskút —Kiskőrös, Gara—Szamuely SE. MÁJUS 22. 17 ÓRA: Mezőfi SE—Izsák (máj. 21-én), Garat—Kunszentmiklós, Kiskő­rösi—Érsekcsanád, Hajós—Gábor A. SE, Bácsalmás—Soltvadkert, Tompa—Kecel, Baja—Lajosmi­zse, Sükösd—Fájsz, Kalocsa— Kun Béla SE, Szamuely SE— Vaskút (délelőtt 10 óra). MÁJUS 29. 17 ÓRA: Kunszentmiklós—Kalocsa, Kun Béla SE—Sükösd, Fájsz—Baja, Laj osmizse—Tompa, Kecel—Me- zőfi SE, Izsák—Bácsalmás, Solt­vadkert—Hajós, Gábor A. SE— Kiskőrös, Érsekcsanád—Szamuely SE, Vaskút—iGara. JÚNIUS 5. 17 ÓRA: Mezőfi SE—Lajosmizse (június 4-én), Vaskút—Kunszentmiklós, Gara—Érsekcsánád, Szamuely SE —Gábor A. SE, Kiskőrös—Solt­vadkert), Hajós—Izsáki, Bácsal­más—Kecel, Tompa—Fájsz, Ba­ja—Kun Béla SE Sükösd—Kalo­csa. JÚNIUS 12. 17 ÓRA: Kunszentmiklós—Sükösd, Ka­locsa—Baja, Kun Béla SE—Tom­pa, Fájsz—Mezőfi SE, Lajosmizse —Bácsalmás, Kecel—Hajós, Izsák Kiskőrös, Soltvadkert—Szamuely SE, Gábor Áron SE—Gara, Ér­sekcsanád—Vaskút. JÚNIUS 15. (SZERDA) 17 ÓRA: Érsekcsanád—Kunszentmiklós, Vaskút—Gábor Áron SE, Ga­ra—Soltvadkert, Szamuely SE— Izsák, Kiskőrös—Kecel, Hajós— Lajosmizse, Bácsalmás—Fájsz, Mezőfi SE—Kun Béla SE. Tom­pa—Kalocsa, Bajéi—Sükösd. JÚNIUS 19. 17 ÓRA: Kunszentmiklós—Baja, Sükösd —Tompa, Kalocsa—Mezőfi SE, KUN BÉLA SE—Bácsalmás, Fájsz—Hajós, Lajosmizse—Kis­kőrös. Kecel—Szamuely SE, Izsák—Gara, Soltvadkert—Vas­kút, Gábor Áron SE—Érsekcsa­nád. SOROKBAN LABDARÚGÁS Elkészült a Felszabadulási Ku­pa megyei labdarúgó-torna ver­senykiírása, amelyet a megyei labdarúgó-szövetség a tavaszi forduló előtt, s részben a fordu­ló alatt rendez. A részvétel vala­mennyi megyei bajnokságban szereplő csapat számára kötelező. A torna február 13-án kezdődik. A középdöntők március 16-án és 23-án. a döntők március 30-án kerülnek lejátszásra. MAI MI SOK TELEVÍZIÓ 7.59: Tévétorna. (Ism.) (Színest) 5.05: Iskolatévé: Angol nyelv. (Középlsk. IV. oszt.) 9.05: Környezetismeret. (Alt. lsk. 2. oszt.) 10.05: Magyar irodalom. (Alt. lsk. 8. oszt) 11.00: Házról — házra ... Mit szeretnél? Itt lehet! (Ism.) 12.05: Francia nyelv. (Középisk. □I. oszt.) 13.05: Osztályfőnöki óra. (Közép­isk. II—III. oszt.) 14.05: Iskolatévé: Környezetis­meret (Ism.). 14.55: Magyar irodalom (Ism.). 15.35: Irány az egyetem! Előké­szítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. 16.43: Hírek. 16.50: Folytatás (színes!). Magyar rövidfilm. 17.15: öt perc meteorológia. 17.20: Perpetuum mobile. Isme­retterjesztő műsor gyere­keknek. 18.10: Mindenki közlekedik. 18.30: Életút félidőben. Doku- mentum-rlportfllm. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. (Színes!) 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Delta. 20.25: Hegymászók. Csehszlovák film. 21.30: Operabarátok magazinja. 22.30: Tv-hlradó 3. 20.30: 2. MŰSOR: 20.00: Zene, zene. zene. . . Hang­versenymelléklet. VIU. Nemzetközt Várnai Ba­lettverseny. Részletek a gálaestből. Utazás a kalandok földjén. (Színes!) Az Antarktiszon, a Déli Sark közelében. NSZK Ismeretterjesztő film. 21.00: Tv-hlradó 2. 21.20: Händel: TtlzlJátékzene. (Színes!) A Müncheni Bach zenekart vezényli: Karl Richter. 21.40: Kolozsvári Grandplerre Emil: Búrok. Tévéfilm. (Ism.) (Színes!) (14 éven felülieknek!) KOSSUTH 8.27: Bach és Händel műveiből. Közben: 8.50: Miről ir a Társadalmi Szemle ÚJ száma? 9.00: A Bach és Händel mű­veiből c. műsor folytatása. 9.34: Szállj le, pille. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Oda a kispolgárhoz. Weöres Sándor versel. 10.40: Prokotjev: Téli tábortűz — szvit. 11.00: Gondolat. 11.45: Verdi: Don Carlos — Car­los áriája, jelenet és sza­badságkettős az I. felvonásból. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.56: Helsinki politikai dalfesz­tivál — II. rész. 14.25: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. 15.10: Kalmár Magda és Gregor József énekel. 15.44: Morva-szlovákiai évszakok. 16.05: Művelődés. / 17.07: Két Mozart-szonáta. 17.45: Népzenei Magazin. 19.15: Slágerek 19.35: Az MRT szimfonikus ze- zenekarának Liszt-hang­versenye. Kb. 20.30: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. Kb. 21.35: Népdalok. 22.15: Tudósítás az FTC—O. Dó­zsa jégkorong-mérkőzésről. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Könnyűzene 23.10: A századforduló operáiból. 0.10: Operettrészletek. PETŐFI 8.05: Romantikus kórusművek. 8.15: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.33: Négy ország — négy 9.15: Kié a‘találmány? 9.33: Operettrészletek. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.49: Szemforgatás nélkül. 11.59: Az élő népdal. 12.09: A fúvószene története — II. rész. 12.33: Zenekari muzsika. 13.33: Weiner Leó: Könnyű kis zongoradarabok. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: 3x3. Évtizedek a magyar táncdalok világából. 19.03: Cigánydalok. 19.35: Könyvklub. 20.33: A Rádió Dalszínháza. 22.08: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. 22.33: Dvorzsák: A-dúr zongora­ötös. 23.10: Buddy Rich és együttese Játszik. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 14.43: Magyar Irodalmi Arckép- . csarnok. 16.03: Magyar előadóművészek Brahms-felvételelből. 16.58: Az 1976. évi Newport Dzsesszfesztivál 17.30: A váltás kora? 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Verdi-operákból. Ettorc Bastianini énekel. 18.45: Rádióhangversenyekről. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Mahler: A fiú csodakürtje — dalciklus. 20.27: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Pajzán históriák. 21.37: DJ Bach-lemezeinkből. 22.30: Elektronikus zene. VÍVÁS Kecskemétien országos IV. o. férfi tőrversenyt rendezett a KSC, ahol a 30 induló közül az 1—6. helyezett III. o. minősítést szerzett. A KSC vívói közül ket­ten szerezték meg a minősítést, s egyben az ifjúsági ezüstjel­vényt. A verseny döntőjének végeredménye: 1. Várnagy (Du­naújváros), 2. Vitos (SZEOL) 3. Almási Zoltán (KSC). 4. Kuko- relli (Dunaújváros), 5. Pál (Sal­gótarján), 6. Joób Tamás (KSC). Ezek kaptak III. o. minősítést. A további sorrend. 7. Dániel (SBto. 8. Sándor (Dunaújváros), 9. Stetvlik (SBTC). KOSÁRLABDA Másodedzőt, illetve ifjúsági ed­zőt szerződtetett mindkét újonc NB II-es kiskunfélegyházi kosár­labdacsapat. A fiúknál Bódi Sán­dor, a felnőtt csapat rutinos já­tékosa, a lányoknál Szeginé Mé­száros Erzsébet lett másodedző. ASZTALITENISZ Kilenc csapat vett részt Kis­kunfélegyháza asztalitenisz-csa­patbajnokságán. l. Vörös Csillag Tsz SK. 2. Műanyaggyár I., 3. Műanyaggyár II. csapata. TÉLI SPORTOK Bár a tavaszias időjárás ezekben a napokban nem kedvez a korcsolyá­zóknak, mégis megemlítjük, hogy a kecskeméti Sportcsarnok melletti te­niszpályákon létesült Jégpálya mellett Kiskunfélegyházáról Is kaptunk hírt. Itt az Alpári úti pályán létesített Jég­pályát a Sportfelügyelőség, s ha az Idő hidegre fordul mindkét pálya Is­mét üzemel. KOSÁRLABDA A feljutás sikerült, de'.. Egy év szünet után a Kiskunfélegyházi Vasas női kosár­labdacsapata ismét az NB II-ben szerepel. Az NB Ill-ban minimális különbséggel végeztek a csoportgyőztes Mező- berény mögött a második helyen. A bajnoki rendszer át­szervezése révén, minden csoport első háronv helyezettje fel­jutott, s a 4. helyezettek az osztályozókon reménykedhetnek a továbbjutásban. Az új kiírás szerint három csoportot ala­kítanak, egyenként tizenhat csapattal. Arról, hogy a második vonalnak ilyen irányú kiszélesítése hoz-e színvonal-emelke­dést a női mezőnyben, még korai lenne vitatkozni. A Vasas-lányok múlt évi szerepléséről, és az idei év elő­készületeiről beszélgettünk Bódi Tivadarral, a csapat edzőjé­vel.

Next

/
Thumbnails
Contents