Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-08 / 6. szám

* 1‘\ PETŐFI NÉPE • 1977. január 8. t FÉLÉVSZÁZAD SZEMELVÉNYEINEK TÜKRÉBEN Az ílső autóbuszok > 1£ !6-ban indult meg két járat Kec kemétien két kocsival. Útvo­naluk: Budai-kapu—Műkért, il­letve Nágy állomás—Kiskecskemét volt Az akkori riporter ezeket írta „A Budai kaputól indulunk, a | allég!unnál .-.—4 főből álló „tót eg” ostromolta meg a buszt. A ( songrádi utcán őrült sebes- ségg ;1 száguldunk. Több gyalogos mét rekre elmaradt mögöttünk, és t iák a legközelebbi megálló­nál értek utói.” H vatalos megállók akkor' is volj; k, de a sofőr ott állt meg, ahol éppen valaki le akart száll­ni, i vagy felszállni szándékozót vett észre. Menetrend? Ahogy eset , puffant. autóbusz, 25 autó, 5 motor- kert {pár, 1066 bicikli, 30 lovas béri öcsi közlekedik Kecskemé­ten! — irtai az akkori újság. És azt; s, hogy a rendőrség a nagy forg dómra tekintettel kitiltotta a kert {párosokat a Szabadság tér­ről.{ i Léé ?ett “• utóbuszgarázs K ízben a Kecskeméti Autóbusz Váy Uat ötre növelte a gépkocsik szál át. Nem sokáig tartott ez a bősf g. 1929. május 17-én ezt írta az j jság: „Ma hajnalban kigyul­ladt . és leégett a Burga utcai ga­rázs és mind az öt autóbusz. A hatf imag kocsikból összegörbült vast k, kerékvázak, tengelyek, ösz- szec vadt üvegdarabok és rugók mag idtak csak.” lf.; a város évekre autóbusz nélkül maradt, bár 1930. áprilisá­ban már új automobilok vásár­lás^ határozta el a város köz­gye} lse. zben megépült a Gazdasági Va^ t, Rávág.y téri belső végállo­mási ,al. Ennek aa akkor fontos állcf iásnak már a helyét is alig ismerhetik a Leninváros mai la­kói,, Kecskemét thj. város 1929. évi,; térképén szerepel először és utó) ára egy tervezett keskenyvá- gári; ú vasútvonal, amelyik a Kos­suth és Erzsébet körúton a nép- nye / szerint Széles utca) át a Kur; icz körútra kanyarodva el­mer volna egészen a mai Vasút- parl ig. Sok megállóhelyet is ter­vez) jk a belső forgalom könnyí- tésg e. De egyetlen méter sín le­rakására' sem került sor. I 1 Tro Hey-busz ? lg .*n. Erről is volt szó. 1931. máj is 2-án ezt írta a helyi sajtó: „Mé délelőtt járt le a verseny­tárgyalás határideje az autóbusz­forgalom megindítására. Mind­össze egy ajánlat érkezett, Bíró István mérnöké. Megismétli aján­latát, hogy a belterületen meg­építi a Trolley-busz pályát, s igen olcsó viteldíjat számít: 10—16 fil­lérig. A külterületre autóbuszjá­ratot ndíf ;ie H:*.j’ándó vállalni az egyenáramú áramszolgáltatás költségeit is. Csupán olcsóbb díj- kiszábást: kér a Városi Villamos­műtől.” Ezekben az években nem volt autóbusz, nemhogy troli. Az egyikre nem volt pénz, a másik­ra pedig őzt mondták a város­atyák: minek? ök akkor sem gyalog jártak, meg különben is sokkal fontosabb dolgokról be­szélgettek. Mint például arról, hogy az új betonút, első vasár­napján m egyiptomi király fia keresztül autózott Kecskeméten. Ettől persze még tragacson és csomósodó kezekben cipelték a piacra! filléres áruikat a szegény­parasztok, és kutyagoltak munka­helyükre 10 filléres órabérért a munkások. A több ezer fizikai és szellemi inségmunkásnak úgysem jutott volna viteldíjra. Taxaméter Együttesen már több mint száz autó és motorkerékpár közleke­dett a városban, ámikor baleseti járőrt állított fel a rendőrség. Egy-két élelmes autós bérfuvaro­zást kezdett vállalni. A díjszabást csak a kbnkurrencia korlátozhat­ta. Annyibán igazuk volt az ak­kori taxisoknak, hogy olyan uta­kon is kellett menniök. amelyek egyikéről így emlékezett meg 1939-ben az erre a célra irányí­tott újságíró: „Végigrázattuk ma­gunkat a Szolnoki úton, ahol ko­• Ilyen voll az első kecskeméti autóbusz 1926-ban... • és a legújabb Ikarusz, amely 1976-ban érkezeti. csitengelyek törnek össze, és el- harap.ja az ember a nyelvét.” A taxiórák kérdése már több­ször is napirenden volt a városi közgyűlésen, míg végre kötelez­ték a személygépkocsi-bérfuvaro­zókat a taxaméterek alkalmazá­sára. „Nincs többé vita a taxi­sokkal” — írta az akkori újság. A helyhatósági rendelet követ­keztében 20—30 százalékkal ol­csóbb lett a fuvardíj. Borravalót sem volt szabad elfogadni. Per­sze. akár csak ma. akkor is illett adni. Ennek a rendeletnek azonban más következményei is jelentkez­tek. A bérkocsisok egyre-másra itóták vissza iparengedélyüket, mert a Szerintük olcsó taxiárak miatt nem tudták megkeresni a zabra valót. Ma már -csak egyet­len fiakker látható néhat a város utcáin, olyan holmikat cipelve, amelyek nem fémek be a taxiba. Ismét az autóbuszok A valahai garázs- leégése és a város vezetőinek nemtörődömsége azt eredményezte, hogy hosszú éveken át csak egyes számban le­hetett szó autóbuszról. Akadt egy­két városi vállalkozó, aki idény­szerűen járatott buszt a Széktó­hoz és alkalmilag más útvonala­idon isi. A háború utolsó éveiben egy fővárosi vállalat, a BART járatott egyetlen buslzt a Nagy­állomás és Villanegyed, az akkori ..úrinegyed” között. A leiszabadulás után a Kecs­keméti Gazdasági Vasút kezelésé­ben gyüszmékelt egy összetákolt pótkocsis autóbusz. Ennek azon­ban nem volt menetrendje. Kár is lett volna, hiszen 1947. június 23-án ez a jármű is elégett. Sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy feltűnjenek Kecske­méten az első. menetrendet is tartó, járatszerűen közlekedő autóbuszok. Mi is van ma az öt­ven év előtti érdemtelenül le sze­repelt. és elpusztult buszok he­lyett? — Jelenleg 5Q autóbusz igyek­szik ellátni az egyre növekvő vá­rosi forgalmat — tájékoztatott a Volán személyforgalmi és keres­kedelmi osztályának helyettes ve­zetője. — Ebben már benne van­nak azok) az új csuklós autóbu­szok is, amelyeket néhány nappal ezelőtt állítottunk forgalomba. Utószóként Egyelőre elegendőnek ígérkezik a félévszázad előtti két autóbusz helyett az ötven. És ezek „vala­mivel'' nagyobbak is. Nem be­szélünk most azokról a gondokról, amelyeket a végállomások és kel­lő csatlakozások szétszórtsága okoz, A megoldás folyamatban van, és rövidesen minden meg­álló és csatlakozó megálló a he­lyére kerül. Addig azonban kis türelemre van szükségünk. Ha ötven évig kibírtuk? Almás! János Kánján leskclődiink óráinkra, amikor né- hán y percet késik a várt busz? Sokszor izgu- luiy; amiatt, hogy nem érjük el a csatlako­zás^ . Néha valóban lassúfutásra van szükség, hog y felugorjunk a néhánj' méterrel odébb induló autóbusz­ra.; Ss amikor taxira várunk? Mindig vannak előttünk! A kö­vetkező pedig majd befut. Az apró bosszankodások ellenére ma már kevés városi ember tudná elképzelni mindennapi éle) it a „masinák” nélkül. Vigasztalóul az alábbi néhány adat és i pizód vázolja a megyeszékhely közlekedésének ötvenéves történetét. Kecskemét közlekedése A RÁDIÓSZÍNHÁZ ÚJ CIKLUSA A korai reneszánsz színművészete A Magyar Rádió tovább foly­tatja az egyetemes drámairoda­lom kiemelkedő és az egyes tör­ténelmi korszakokra legjellem­zőbb alkotásainak bemutatását. A Világszínház című sorozat min­den tekintetben nagyszabású vál­lalkozásának január és februári adásai során az európai rene­szánsz korai drámai alkotásaival ismerkedhet meg a hallgatóság. □ □ □ A múlt év őszén a középkori, jószerivel vallásos eredetű és templomi szertartásokhoz kötődő moralitások és misztériumjátékok nevezetes darabjainak rádiós vál­tozatait hallhattuk. A most be­mutatásra kerülő drámák abban az átmeneti korszakban szület­tek. amelyben kialakult az a színpadi-drámai egység, amely az európai színjátszásnak mind­máig jellemzője maradt. A jelenkori színházi előadási forma ugyanis kettős forrásból kristályosodott ki. A drámaírás technikájának; az idő, a tér és a cselekmény viszonylagos összetar­tozásának megalkotói a görög szerzők voltak, ők dolgozták ki és ők tökéletesítették a színpadi párbeszédek, a hősök, a konflik­tusok és a jellemek ábrázolásá­nak irodalmi és dramaturgiai módszereit. A görög kőszínházak előadásai azonban merevek és nehézkesek voltak, — már ami a színpadi megjelenítés technikáját illeti. A mai értelemben vett játéktér, a díszletezés, a függönyök és a vi­lágítás, a színészek és a közönség, között megteremtődött szorosabb kapcsolat, az európai középkor színjátszásának terméke. A kor­szak végére köszöntő reneszánsz századok hajnala volt az az idő­szak. amelyben egymásra lelt az arisztoteleszi dramaturgia és a moralitások fából ácsolt színpadi gyakorlata. □ □ □ A reneszánsz ember — első­sorban a városi polgárság — nagy érdeklődéssel fordult a klasszikus kor felé. Űjra felfe­dezi az antik kultúra legkiválóbb alkotásait, közöttük a görög és római szerzők műveit is. Nemze­ti nyelvekre fordítják le a víg­játékokat és a tragédiákat. A szöveggel önkényesen bánnak — ez is természetes a korban, — a fordító és az író szerepe egy kís- , sé - összekeveredik. Így jön- létrér ..az, hogy az adott társudulmi...po­litikái körUTttiéftyék'ré álkíillnaz-' zák a régmúlt történeteket. A legtipikusabb példa e sajátságos törekvésre Bornemissza Péter Magyar Elektrája, amely ízig-vé- rig a XVI. század hazai gondolat- világában fogant. A városi polgárság megkedveli az élő szó művészetét és nem­csak igényli a színházat, hanem áldozatra is hajlandó érte. A közönség érdeklődését a színé­szek újabb és újabb darabok be­mutatásával tudják csak kielégí­teni. A legfejlettebb, legpolgáro- sodottabb területeken — Spanyol- országban, Angliában és Olasz­országban — a színpadi művek írása jövedelmező vállalkozássá lesz, s a színészekhez így egyre több szerző is csatlakozik. Ez a korszak készíti elő a drámairo­dalom olyan hatalmas egyénisé­geinek megjelenését, mint Shakespeare, vagy Lope de Ve­ga... □ □ □ A Világszínház sorozatát ja­nuár 7-én, pénteken Fernando Rojas spanyol szerző Celestina című tragikomédiája nyitotta meg. A nagylélegzetű, humoros és tragikus fordulatokban egy­aránt bővelkedő színmű párbe­szédes regénynek, de drámának is tekinthető. A hazánkban ed­dig még be nem mutatott alko­tást András László fordította le igényes műgonddal. A következő hetekben két „dé­li” szerző darabját sugározzák. A dalmát származású Martin Drzic: Dundo Majore című ko­médiáját Machiavelli Mandragó- rája követi, ez utóbbi darabot Bács megyében különösen jól is­meri a közönség, hiszen a vígjá­tékot a közelmúltban mutatta be a kecskeméti Katona József Színház, Két magyar szerző, Bornemisz- sza Péter (Tragédia magyar nyel­ven) és Balassi Bálint (Szép ma­gyar komédia) rádióbemutatója következik a sorban. A világ- színház adásainak hallgatói meg­győződhetnek arról, hogy a XV! —XVII. századi magyar dráma- irodalom fennmaradt alkotásai a kor európai színvonalán álló je­lentős művek voltak. A Világszínház kora-rene­szánsz ciklusának utolsó adása február 11-én hangzik el, amikor Christopher Marlowe: Doktor Faustus című darabjának hang- jóték-változatát sugározzák. A jellegzetes reneszánsz életfelfo­gású angol szerző híres drámája pedig már az EMStebétjakotf1 ház, Shakespeare'ixfffii,véSefl 'ér a hallgatóságot. P. M. Vegyirostgyártás a Szovjetunióban A szovjet állam 1976—1980. évi gazdasági fejlesztési programja előirányozza, hogy a vegyirostok előállítását 1975-höz képest Ifi— szorosára (1980-ban 1450—1500 ezer tonnára) kell növelni. Ezáltal lényegesen megerősödik a köz­szükségleti cikkeket előállító könnyűipar nyersanyagbázisa. Ugyanakkor megnövekszik a technikai célokra felhasználandó kiváló minőségű vegyirostok elő­állítása is. Ebben az ágazatban a termelés volumenének növelését főleg szín. tetikus rostok — a gyapjút és selymet helyettesítő kapron-, lav- szan-, nitronrostok előállítása ré­vén kívánják elérni. A jelenlegi öteves tervben a vegyirostokat előállító iparban a beruházásokat — az 1971—1975 évekhez képest — megkétszerezik. A Szovjetunió­ban az új könnyűipari vállalatok építésén kivül folyamatban van a működő vállalatok széles körű re­konstrukciója. (BUDAPRESS— APN) (33.) S most Anyieska felállt. Fejét hátr; vetette, és szó nélkül elin­dult A, arcokon meglepődés, a rös- telU pírja. — Anyieska! — szóltak utána. — le viccelj! A-' yicska már rálépett a zúza­lék!; a meddőhányó lábánál. S nevji tett. — Nem viccelek. — És sző­kéit felfelé, bozótról bozótra, min' a könnyű zerge. Már csak­nem fenn volt a sötétlő erdő fa- Jáná • Bj da tanító utána kiáltott:-í sitt nézd csak meg! A for­rás!? >z ne menj! S a fiúk meghallották hangja mél; én a furcsa remegést, ösz- szep .-ztek: aggódik? Ha nincs ott senjs , miért aggódik? Ő is hiszi?! Bj da tanító nem hitte. De né­ha J izonygatnia kellett magának, hogy nem hiszi, szorongásos pil­lán^ okban. Vagy — mint most ■— a idegek próbálgatásában. Ki­nek nincs a lélek legmélyén olya í zuga. ahová már nem ér le az ( rtelem fénypásztája, s ahol tán betemetve az ősök hite szunnyad? Hogy néha, mint a visszajáró lélek, megkísértsen, s jelenlétébe döbbentsen bennün­ket? Noha az értelemig akkor se, csak az idegekig tud elhatolni. Buda tanítóban is csak az ide­gekig hatolt fel s szorongó kiál­tása aa idegek zárlata volt csu­pán. A lány odafenn semmit se szólt. Az erdő árnyéka kitárta elé karját. Ott állott már a lány a fény és az árnyék határán. S most szőke haja lobbant egyet, s nem látták többé. A fiúk szótlanul ültek a helyü­kön, s Buda tanító se szólott. Ügy ültek ott, mint a varjak, vagy temetés után a rokonság. Üresen, bénultan, Holub Ciprián mozgolódott csak. mert az élet nem áll meg, s a kővel el kell indulni; estébe hajol, mire a fa­luba ér. S akkor felálltak, hogy dolgoz­ni indulnak. S ahogy felálltak, látták hogy Zsabka nincs ott. Üres a kő, s nekidőtve az üres bogrács. Hm ... — mondták magukban a fiúk. De Holub Ciprián látta Zsabkát elmenni, s egy bokorcso­portra mutatott, lefele a falu iránt. — Gyün az — mondta — vég­zi csak nagydolgocskát. A fiúk nekiláttak a munkának, de valahogy nem volt nagy ked­vük. Ingerülten rászóltak egy­másra a legkisebbért. — Elütöd a lábam, te marha! — kiáltott Feró. — Mért teszed oda?! — csat­tant vissza Marci. Aztán csak a kő zengett. De ennek a zengésnek se volt kitar­tása. Minden türelmetlen volt. Az élettelen világ is. A hőség reszketett a kövön, — Még mindig nem jön. — Igen hamar megálltak a munká­val. Tele has, rövid szufla. — Most ment el. — Húsz perce. — Csak tíz. — Még csak annyi lenne? — Tizenöt. Üjra zengett egy sort a kő, egy álmos sort. Ebéd utáni immel- ámmal. Dombaj Gyurka felegyenese­dett. Gyöngyöző homlokát csak­nem fehér üstöké alatt letörölte. — Most már azért jönni kéne neki. — Keresi biztos. — Minek kellett engedni? — szólott Feró. — Mentünk volna mindnyájan. — Hisz jókor mondod! — Még mehetünk. De nem mentek1. Megint a kő­höz lógtak. De még annyit se verték, mint az előbb. Feltekintettek az erdőre. Me­gint és megint. Az erdő a bánya fölött, hallga­tott. Fekete fala. úgy tetszett, mindig nőtt egy sort, és már csaknem az égig ért. Mert dél­után volt, és az. árnyék gyor­sabban halad ilyenkor. A med­dőhányón látni lehetett, hogy lo­pakodik lejjebb és lejjebb. — Csak nem ment el a forrá­sig? Kosznovszki Feró eldobta a la­pátot. —• Szégyen, hogy egy lánynak kellett... Röhej. Buda tanító nem szállt be a diskurzusba. Sétálgatott, s noha nagyon is lassú léptekkel mére­gette ai rakodót föl alá, kétség nem fért. hogy a nyugtalanság húzza lépteit sósúllyal. Sűrű pil­lantásai az órájára is, mutatták. Laco gyereket a maga közelében tartott, s néha fejére tette kezét, mintha a gyerek atyáskodó vé­delmére szorulna, önfegyelmé­nek volt erre szüksége. Nem a gyereket, magát nyugtatgatta vele. — Tényleg láttál valakit? — kérdezte a gyerektől. Az bólintott. — Embert? Bólintás. — S a kanna? Elvette?... A gyerek nemet intett a fejé­vel. Majd meg is szólalt, szé­gyenkezve. beismerőn: — Nem tudom... Nem em­lékszem ... Most Buda tanító bólintott. El­képzelte a gyereket, ahogy ma­gához tér ijedtségéből, s észveszt­ve rohanni kezd árkon-bokron át, ide hozzájuk. Miután kis kora óta rémtörténetekkel tömték a fejét, A fejét, mely most jól jön Bu­da tanító tenyerének, hogy rá­helyezze. S az árnyék ezalatt megint lej­jebb csúszott a meddőhányón. Holub Caprián is rég elszekere- zett. Buda tanító az árnyékra né­zett. aztán az órájára. Fejét csó­válta. — Hagyjátok abba — szólt oda a fiúknak. — Menjünk utána. — Már rég kellett volna — morgott Kosznovszki Feró. A fiúki oly gyorsan ott termet­tek Buda tanító körül, mintha már régen készen állottak volna erre. csak a jeladást várták. Ki-ki hozta a szerszámát: csá­kányt, maciit, spicvasat. Szem­mel intettek egymásnak: ,Jó, ha a szerszám kéznél van,” Aztán valami hiányzott, mert keresték a szemükkel. — Ez kökényt evett? — Hor- nyák Marci tekergette a nyakát. Most látták, hogy a vezér is elfelejtett visszajönni. — Zsabkaaaáá! — kiáltották kórusban a bokrok felé, melyek köztudottan függönyül szolgáltak. Maguk se tudták, miért kiálta­nak a bokroknak, mikor úgyse vártak onnan feleletet. Örájo már, hogy a vezér eltávozott. És hogy Anyieska is eltávozott. És ez most szöget ütött a fe­jükbe, noha úgy tettek, mintha eszükbe se jutott volna. De töb­bekben megkönnyebbülést oko­zott. Ezek úgy gondolkoztak: elő­kerülnek maguktól is. És a fan­csali szemük árulkodott a gondo­latukról. Csak kelten topogtak nyugta­lanul, a sietős indulással lábuk­ban. Kis Pista volt az egyik és Dombaj Gyurka a másik. Semmi kedvük se volt pajkos gondola­tokhoz. ök tudták, amit tudtak, és semmi jót nem reméltek. — Gyerünk már! — sürgetett Kis Pista — „Ha ugyan meg tud­juk még akadályozni” — gondol­ta, de nem mondta. Semmi kétség, hogy most számol le Zsabka a lánnyal a múltkoriért. Ketten voltak ott Dombaj Gyurkával, mikor a vezér megszégyeníttetett. De nem tett erről egyikük sem említést. És a szemükből se le­hetett kiolvasni semmit. mert nem is mutatták a szemüket. Elsőnek vágtak fel a meddőhá­nyón, miután Gyurka a lapátját csákányra cserélte. A csákány nyele nedves lett a tenyerétől. El volt szánva. Azt mondta magá­ban: „Elég volt belőled!” Felto­lult a szívébe a sok megaláztatás és sértés, amit Zsabkától viseltek sűrű hencegései során. — Ne szaladjatok úgy! — kiál­tott Buda tanító. Alig tudta őket követni. Fújtatott és lihegett, s bokorról bokorra kapaszkodott. A nap eltűnt, az erdő hűvös íehelete megcsapta őket. Dobogó szívvel nyomultak a sű­rű szálfák közé. Mint maroknyi csapat utat vág az ellenséges had­rend sűrű falában. Keréknyomok vittek eredetileg a forráshoz. De a keréknyomokat fű nőtte be. Madársóska és kék harangvirág, és a sarjnövényzet mind több helyt összeborult fö­löttük. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents