Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1977. január 1. Akikkel nem találkoznak a betegek... GONDOK ÉS ELKÉPZELÉSEK A fatelepítéstől a feldolgozásig Szemerkélő esőben állunk a megyei kórház előtt az autóbusz- megállóban. A feltámadó szél könnyen átfúj az újvonalú várakozón : közelebb húzódunk egymáshoz. — ... az Erzsi nővér még éjszaka is ránknyitott... — ... meg a doktor úr, aki a hallgatóval járt, és azt mondta... Ilyen, és ehhez hasonló monda tf őszi ány ok jutnak el hozzám. Mindig csak orvosokról, ápolónőkről. hiszen a hazainduló betegek velük találkoztak, róluk szereztek benyomásokat, így alakul kS véleményük is egészségügyi ellátásunkról. Alig jut egyetlen beteg eszébe, hogy a kapott gyógyszert valaki elkészítette, ha operálták, akkor valaki ügyelt álmára, a műszerek tisztáságára és a műtő rendjére. Akikről szólunk: egészségügyünk névtelenjei. Szerepük mégis olyan fontos, hogy hiányuk nyomán a legkorszerűbb intézmény is becsukhatná kapuit. A műtősnő-• Munkakezdés előtt — Sebők Imréné. Huszonöt évvel ezelőtt a kecskeméti Mucsi Irén, egy újságban megjelent hirdetésre lett figyelmes: Szegeden ápolónőképzőre toboroztak fiatalokat. Az járt a fejében, hogy szakmája lesz. Arra maga sem gondolt, hogy valaha majd a szakma szerelmeseként emlegetik ... Szegeden a hajdani tanítónőképzőben oktatták őket, hogy fél esztendő múlva már kórházakban dolgozva járjanak vissza vizsgázni, oklevelet szerezni. Nehéz, hosszú hónapok voltak ezek, mégis nagyon jó minősítést kapott. Ez is bátorította, lépjen tovább, tanuljon, a műtősi képesítést is szerezze meg. Sopronba! került a tanfolyamra. Az út ezután már egyenes: vissza Kecskemétre, a kórházba. Nevezetes dátum életében 1954 késő ősze: azóta dolgozik a Nyíri úti intézmény falai között. — A baleseti sebészetre kerültem, Jobbágy Andor főorvos mellé — emlékezik —, mennyit tanultam tőle! Mérhetetlen türelme. nyugalma volt, ha látta az igyekezetét munkatársaiban. Mellette mértem föl, hogy mit vállaltam. hiszen a beteg nem várhat valamiféle munkakezdésre — természetesen a nap befejezésére sem. Ehhez a „vége nincs” munkaidőhöz pedig olyan rendes ember kell, mint az én férjem, és olyan megértő gyermek, mint az én fiam, — Eddig hány műtétnél volt jelen? — Nem számoltam, nem éreztem fontosnak. Biztosan több ezernél, hiszen később Kiss Dezső főorvos műtősnője voltam több mint 10 esztendeig. Abban az időben terjesztették ki a beteg- biztosítást a mezőgazdasági dolgozókra. Alaposan megszaporodott a munkánk, de jól bírtuk, hiszen ügy összedolgoztunk, mint a fogaskerekek Sebők Imréné Mucsi Irén, a megyei kórház főműtősnője ebben az esztendőben, a nemzetközi nőnapon kapta meg az Egészségügy kiváló dolgozója kitüntetés*. Az altató-nővér • Vincze Júlia birodalmában. A cím pontatlan. Vincze Júlia a megyei kórház anaesthesiológus vezető-asszisztensének nem csupán a műtétre kerülő betegek altatása a feladata; szükség szerint. éleszt is, visszahoz a klinikai halálból embereket. — Kérem beszéljen a munkájáról. (Ülünik a friss illatú főorvosi szobában, a folyosóról lépések zaját halljuk és néhány szavas utasításokat. Reggel van, munkakezdés. Júliából mégiB nyugalom árad. amikor halkan beszélni kezd.) — Alapképesítésem szerint műtősnő, illetve ápolónő vagyok. Pesten végeztem, 1962 óta dolgozom itt. Akkor még régi módszerrel, éterrel altattunk De már tudtuk, sokkal jobb módszer is vpn, hamarosan bevezetjük. A módszert, az úgynevezett gépi altatást egyéveá tanfolyamon tanultam meg, 1965 óta csak ezzel foglalkozom. — Ennek mi a lényege? — Elsősorban áz. hogy minden beteget kora, betegsége, a műtét várható ideje szerint altatunk. Szinte mindenkit másképpen. Tökéletes biztonsággal, szövődmények nélkül. A módszer — a gépi altatás — bevezetése a betegnek egy tűszúrásnyi emlékké zsugorítja a műtétet. Az orvosnak pedig azt a lehetőséget, teremti meg, hogy kizárólag a műtétre figyeljen. — Hány altatógéppel dolgoznak a kórházban? — Tizenkettővel. És... heten, akik dolgoznak vele... az én tanítványaim! A folyosóról beszűrődő zajokat egyre erősebben halljuk. Ezért csak egyetlen mondatot kérek Júliáról, a magánemberről. — Alig van szabad időm. havonta átlagosan nyolcszor éjszaka is dolgozonu De járok szánházba, moziba és sokat olvasok. A gyógyszerész-asszisztens • Simon Margit gyógyszerész asszisztens. Olyah fiatal a kórház gyógyszertárának asszisztense, Simon Margit, hogy középiskolásnak nézhetné akárki. Pedig munkája rendkívül felelősségteljes, komoly, felnőttet kíván. Hogyan választja egy fiatal lány ezt a nem- mutatós/, nem is „túlfizetett” szaikmát, ahol még a tévedés lehetőségét is kizártnak kell tartani. — Kalocsán végeztem, az egészségügyi szakközépiskolában. Az érettségi bizonyítványom mellé csecsemőgondozónői és általános orvos-asazisztensi oklevelet kaptam. Jelentkeztem is a kecskeméti rendelőintézetnél, hogy állást keresek. De nem volt üres hely... hiába mentem vissza néhányszor. — Ezután jött ide a kórházba? — Nem, ez eszembe sem jutott. Újságban olvastuk, hogy fiatalokat toboroznak asszisztensképző tanfolyamra, én pedig azonnal jelentkeztem. Felvettek. (A gyógyszertár vezetőjétől, dr. Klinlger Istvánnétól tudom meg, hogy Margitka jól tanult, vörösdiplomája egy hajszálon múlt — de így is jeles eredményű.) — Most mi a munkája? — Miután alapvetően kétféle gyógyszer létezik: gyári és általunk készített, az én munkám is két részből tevődik össze. Dolgozom ott, ahol a nagy mennyiségben rendelt gyári készítményeket az osztályok számára ösz- szeállítjuk. és ott is, ahol az orvosok által előírt gyógyszereket mi készítjük el. akár több változatban. Ebben ú gyógyszertárban pedig az a nagyszerű, hogy nyolcán — négy gyógyszerész és négy asszisztens — remek közösséget alakított ki. Szeretem a munkatársaimat. Kell ennél több? A központi sterilizáló vezetője i" • Az ASEPTA-gép előtt: Nagy Ilona. (Méhesi Éva felvételei) Sok, műtőben töltőt esztendő után bízták meg Nagy Ilonát azzal a feladattal, hogy alakítsa ki, rendezze be a megyei kórház központi sterilizálóját. Hogy kiváló munkát végzett, jó munkai társakat választott maga mellé, azt naponta igazolja a KÖJÁL munkatársa, aki ellenőrzi az itt folyó munkát és hibátlannak találja. Induláskor a cél egyértelmű volt. A kórház osztályain, műtőiben, ambulanciáin fokozatosan megszüntetni a hagyományos, időigényes sterilizálást; helyette egy, gépekkel, automata mosóberendezésekkel felszerelt központban elvégezni mindezt. — Egyelőre a kórház hat osztályának! dolgozunk. Meghatározott időben hozzák a csapvízzel átmosott műszereket és viszik a steril, csomagokat vissza. — Mennyi műszert csírátlaní- tanak naponta? — Hozzávetőleg ezer injekciós tűt, ugyanennyi fecskendőt és gumiszondát. A műanyagtárgyak száma is több száz. Valamennyit 121—134 Celsdus-fokon sterilez- zük. majd csomagoljuk egyenként légmentesen, steril papírba. Ha valamennyi ide szánt gépet megkapjuk, ennek természetesen a többszörösét ig ék tudjtfk majd végezni, — Hányán dolgoznak itt jelenleg? — Mindössze nyolcán. A gépek kezelői, csomagolok, és az átve- vők-kiadók. Fél esztendeje csináljuk, de úgy érzem, jól össze- steoktunk, valamennyien tudjuk, milyen fontos az itt folyó munka. — Mióta dolgozik a kórházban? — Csaknem húsz éve. Ebből tizenötöt műtősnőként töltöttem el. A finomalkatú alacsony asz- szony a kulcsrazárt bejáratig kísér, amikor elbúcsúzom és visz- szaadom a belépéskor kapott fehér köpenyt. Ruhámon, bőrömön még órák múlva is érzem az intézmény ionizált levegőjének finom, különleges illatát. Selmeci Katalin Bács-Kiakun megyében a fel- szabadulás óta eltelt időszak alatt 60 ezer hektár új erdőt telepítettek és több mint 10 ezer hektáron fásítottaik, illetve cellu- lóznyár-ültetvényt hoztak létre. Jelenleg a megye erdőterülete 121 500 hektár. A IV. ötéves tervidőszak alatt csaknem 12 700 hektáron történt telepítés, amely valamivel alacsonyabb á tervezettnél. A kiesés a beruházási keretek csökkenésének következménye. Az igény alapján jobb eredményt iS elérhettek volna a gazdaságok, ehhez a lehetőség megvolt. Dicséretes viszont, hogy a tervidőszakban az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek is számottevő sikert értek el az erdőtelepítésben, más szóval felzárkóztak az erdőgazdaságokhoz. J Az ezredfordulóig 1973-ban dolgozták ki a megye erdősítési távlati tervét. Az ösz- szes szántóterület egynegyede, azaz 110 ezer hektár alkalmas erdőtelepítésre. A terv szerint ebből mintegy 90 ezer hektár parlagot, illetve alacsony termőképességű szántót erdősítenének az ezredfordulóig. 1976. és 1980. között kereken 15 ezer hektár, 1981 és 1990 között megközelítőleg 25 ezer hektár telepítése a terv. Ezek a célkitűzések megalapozottak. Az országos elképzelések a IV. ötéves terv tényszámaihoz viszonyítva, valamint az V. ötéves terv előirányzataihoz viszonyítva kevés erdőtelepítést állapítanak meg. Az 1981-től 1990-ig kitűzött erdősítés viszont aránytalanul sok. Érdemes lenne tehát az országos terveket felülvizsgálni, figyelembe véve azt is, hogy a telepítési fejlesztésekből a megye jelentősen részesedik, megtartja kiemelt helyzetét. Az erdőtelepítésekhez szükséges szaporítóanyagot erdő- gazdaságaink majdnem teljes egészében elő tudják teremteni. A megye élőfakészlete az országos átlag alatt van, annak ellenére. hogy a IV. ötéves tervidőszak alatt megháromszorozódott a kitermelt mennyiség. Ez utóbbi összességében meghaladja az 1 millió 800 ezer köbmétert. Az V. ötéves tervidőszak alatt további 14 százalékos növekedéssel számolnak. Jelentős program ^2* A kitermelési feladatok közül kiemelkedik a nyárfaprogram. Ebben a megye országosan is jelentős szerepet tölt be, az összmeny- nyiség mintegy 20 százalékával érdekelt. A belföldi kötelezettségek teljesítésén túlmenően külön említést érdemel nemzetközi szerződéseink előírásainak pontos teljesítése a papírgyártás alapanyagára vonatkozóan. Foglalkozzunk kicsit részletesebben a papírfa-kitermeléssel! Míg az erdőgazdaságokban a termelés mennyisége az előzőekhez hasonló gzinten marad, az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben többszörösére emelkedik. A 15 ezer köbméter állami gazdasági termelésen kívül 40 ezer köbméter a mező- gaizdasági szövetkezetek kötelezettsége. E nagymennyiségű papírfa kitermeléséhez és értékesítéséhez azonban a szövetkezetek túlnyomó többségében nincsenek meg a feltételek. A kisebb területtel rendelkező gazdaságokban kevés a szakember, áltálában hiányoznak a kérgező- és a rakodógépek, valamint a kiépített vasúti tárolóterek. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Fagazdasági Vállalatok Országos Központját bízta meg a nyárkitermelés és forgalmazás megszervezésével. Még csak a kezdeti lépéseknél tartanak. A megoldás egyik járható útja a kölcsönös érdekeltségen alapuló együttműködés. Tudunk már egy kezdeményezésről. December 10-én fogalmazták meg azt a szerződés- tervezetet, mely szerint a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek területi szövetségének javaslatára kísérelnének meg valamilyen megoldást találni. A kecskeméti és a környékbeli termelőszövetkezetek kereskedelmi irodájai, a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasággal megállapodik egy sor tennivalóbán. Az erdőgazdaság elvégzi a kitermelést — abban az esetben, ha az érintett mezőgazdasági szövetkezetnek ehhez nincs gépparkja — valamint közreműködik az értékesítésiben, Az együttműködés kiterjedne az erdők felújítására, a telepítésekre, a szövetkezetekben tevékenykedő erdészeti szakemberek képzésére. A termelőszövetkezetek kereskedelmi irodája összesíti a gazdaságok igényeit. Az üzemtervek alapján közösen határozzák meg a feladatokat. A megállapodás nemcsak a cellulóznyár kitermelésére, értékesítésére, hanem az egyéb fajtákra is vonatkozna. Értékes melléktermék Talán érdemes arról is szólni, hogy a fakitermelésnél és feldolgozásnál olyan melléktermékek, hulladékok keletkeznek, amelyek csak további ráfordítással hasznosíthatók. Ezek a kitermelt mennyiség 15—20 százalékát is elérhetik. Hasznosításukra a IV. ötéves terv időszaka alatt történtek kezdeti lépések Ezek azonban nem oldották meg az ‘ 'étclógázdaságokhan " kei étkezett hulladék feldolgozását/'‘gyákóría- tilág a melléktermékek nagyobbik fele veszendőbe megy. Nincs mód arra. hogy az erdőgazdálkodás korszerűsítésének valamennyi feladatát sorra vegyük. Fontos, hogy a termelési rendszereket bevezessék ebben az ágazatban is. Hozzákezdtek a kiskunsági iparszerű fenyőtermesztési rendszer, valamint a dél-alföldi fenyőtermesztési rendszer kidolgozásához. Mindezek megvalósításához jól képzett szakemberekre van, szükség. A megye mezőgazdasági szövetkezeteiben kevés aiz erdész. Egyik fontos feladat tehát megfelelő végzettségű szakemberek munkába állítása az előrehaladás meggyorsítása érdekében, K. S. (28.) Figyelted az arcát? — súgta Dombaj Gyurka Kosznov- szki Ferónak. Titokban intett a fejével a búverte vezér felé. — Mit figyeljek rajta? — Figyeld csak meg! — Szerelmes, biztos. — Figyeld meg a képét... Kíváncsi vagyok, látsz-e valamit? Zsabka unalmas volt, hát a többiek is unatkoztak, z — Snúrozzunk — javasolta Hornyák Marci. Elkezdtek pénzt dobálni a kocsmafalhoz. Húszfilléresek, forintosok csillogtak a salakon. — Te jössz — mondták Zsab- kár k. — Én? — ébredt fel Zsabka. Eldobott egy forintost, kedvetlenül; fel sem állt, el is nyerték tőle. Máskor nem nyugodott, ha nyertek tőle. Most legyintett. Mikor dobott, felemelte kissé az arcát. Kosznovszki Feró meg- nézt6> — Mit kell látnom? — kérdezte aztán Dombaj Gyurkától. — Nézd meg jobban. Dombaj Gyurka nem mondott többet. És aztán nem is beszéltek erről. Eszükbe jutott valami. Szinte egyszerre. Anélkül, hogy szóltak volna egymásnak róla. És ekkor már tudták a legeslegfeltűnőbb változást. És csodálkoztak, hogy eddig csak keresték, és nem jöttek rá. Most egyszer- csak megvilágosodott. Hirtelen kigyúlt a fejekben, mint a jó gondolat. Attól, hogy pénzeket dobáltak a falhoz. Másféle dobálások jutottak erről az eszükbe. És az jutott az eszükbe, hogy lám, milyen érdekes: mióta Zsabka a házból kijött, a betegségéből, egyszer se vette elő a rugós kését, hogy kérkedjen vele. Máskor egy este tízszer, tizenötször elővette. Elővette ha kellett, ha nem, s az ujja közt játszott vele. Fúrni kezdte az oldalukat, mi lehet a rugós késsel. Talán már nincs is meg?... De kérdezni nem merték. Csak ravaszkodtak, kerülgették a dolgot. Egy este megint unatkoztak. Pénzük se volt, már nem is ittak. Zsabka szótlanul ült a kövön. A fiúk fütyörésztek, egymást lökdösték unalmukban, és a szavakat a szemükkel váltották, midőn Hornyák Marcinak zseniális ötlete támadt. — Dobjunk — mondta. — Fába. A szemük szűk résén kivillant a ravaszság. A fiúk azonnal felfogták. Azonnal rácsillant a szemük. — Dobjunk! — fogadták ovációval. Zsabka csak ült, és nem rezzent. Lopva rápillantottak: megállj, most kiugratunk! öreg szil állott az árok oldalában. Ferdén nőtt, vaskos dereka terebélyes sátrat tartott. Apró szilvalevelei szüntelen zizegtek, s a kocsma cserepeit cirógatták. A fiúk elővették késeiket, majd sorban elhajították. Volt, amelyik lepattant a fáról, volt, amelyik penge megállóit benne. Tízet dobott mindegyik, s ha talált, általános szisszenés jutalmazta. Zsabka csak nézte a játékot. Éppen csak fordított a törzsén, hogy lásson. Nem szállt be. Nincs meg a kése — gondolták a fiúk. — Tízből öt — mondta Hornyák Marci. — A Zsabka rugósával tízből kilenc biztos. De ezzel a bugyiival? A provokálás nyilvánvaló volt. Zsabka rezzenetlen állta. Meg se hallotta, úgy látszott. S ez piszkálta a csőrüket. — Ha nekem olyan késem volna — mondta Kis Pista —, tízből tízet dobnék. S noha nem néztek Zsabkára, tudták, hogy himlőhelyes képe, akár a szil kérge, annyit nem mozdul, sőt szeme is nyugodtan pihen rajtuk, kifejezéstelen. Ezt is tudták, mert ismerték. Sohasem látták Zsabka arcán az érzelem szellőjét meglibbenni, csak a tompa közöny szürkéllett azon mindig, s néha átszelte az üvegszemű vad gunyor, mint a zseblámpa pásztája. — Meddig bírja? — gondolták a fiúk. ök voltak, akik nem bírták. Kosznovszki Feró egyenesen nekiszegezte a kérdést: — Te mért nem szállsz be? A rugóssal? Zsabka ránézett, merőn, üvegszemmel. — Eladtam — mondta —, jó pénzért. A fiúk kicsit megálltak, rábámultak Zsabkára. Zsabka visz- szabámult rájuk. Akkor a fiúk becsukták aszújukat. És ugyanakkor eltűnt a szájuk pereméről az a parányi foszforeszkálás, a bujkáló elégedettségé. Felszedték késeiket, és leültek a kőpadra. Zsabka pedig felállt. — Inni kéne valamit. „Nocsak” — szóltak a fiúk magukban. — Nincs egy vasunk se — mondta Dombaj Gyurka. — Szerzünk — ásított Zsabka —, gyertek. „Nocsak — szóltak a fiúk magukban. — Ez megrázta magát és feltámadt.” Mióta kijött a házból, hosszú betegségéből, először mutatta meg, hogy ő a vezér. S vitézei követték. A trafikhoz mentek. Zsabka az ujjával intett a háza falazásával bajmolódó trafikosnak: fáradjon csak a kapuhoz. A tra- fikos engedelmesen jött, mint a pitiző kutya. Zsabka röviden mondott neki valamit. A fiúk látták a trafikos verí- tékes arcát, az egérsziemét, mely most valóban olyan volt, mint az egér szeme, mikor a macska benéz a lyukba. És látták, mennyire rövid a Zsabka szava, szinte csak az összegre korlátozódik, mely egy kurta szájmozdulatba belefér. Látszott, hogy a kis ember ellenkezne, ha merne. Az ideges készségén látszott, ahogy a zsebébe nyúlt. Zsabka megfordult, és felmutatta a fiúknak a százast. — Látom már — hajolt Kosznovszki Feró Dombaj Gyurkához. Zsabka arcán piros heg húzódott jobb felől. Űj heg. És most különösen piros volt —, tán ezért is tűnt fel egyszerre — a gu- nyoros mosolytól, amely fényt adott rá. Sandi visszament a falazáshoz. Vitte magával lelkiállapotának kettősségét: a megnyugvást és annak méhében a nyugtalanságot. „Sohase fog elárulni” — tudta biztosan. — Zsarolni akar a végsőkig. — S míg keservesen rakta — mert maga rakta — hátul az új falat: — Legalább megérte volna... Legalább az a könyv megvolna... De csak a bajt zúdítottam magamra. Mit, magamra? A falura!...” S a vigyor, mint keserű lé, csörgött alá az arcán. Majd hirtelen jókedvű lett. Először nem tudta, hogy mitől. Aztán rájött. Biztos volt benne, hogy Zsabka nem találta meg a török kincset. 22. Csendes napok jöttek. Sandi háza épült, Matej lába gyógyult. Kijárt már bottal, s a ház körül tett-vett, mert nincs nagyobb átok, mint ha az ember tétlenségre van kárhoztatva. Halom hulladék deszka állott az udvarán, mellé telepedett, kinyújtotta lábát, s olykor káromkodásokat, sziszegve a fájdalom miatt. De működött. Végre már műkö^ dött. Ólhoz szabdalta a deszkát meg a dorongfákat. Magasított ól lesz, cölöpökön, amilyen itt szokás: a deszkapadló húsz centire a talaj fölött; a malac nem hempereg a trágyalében; a deszka résein kicsorog a szenny, az ól körüli vájatokbán meggyűlik, s kis árok vezeti tova, szüntelen bűzt lehelve. A malac nem hempereg a trágyalében, de a kút vize befogadja sokszor. Mert kicsi az udvar, s minden együtt van benne, testvéri szomszédságban. Megesik aztán, hogy ő, ki az erdő titokzatos mélyén lakik, s válogatott eszközei vannak a falu büntetésére, rájuk küldi a hasmenés átkát, persze boszorkányai útján, kik a nép közt laknak valóságosan, mint az ő képviseleti szervei. Matej hát szabdalta a deszkákat és dorongfákat. A deszka az építkezéstől maradt, a dorongfákat az erdő adta. Csak ki kell nyújtania a karját érte. Hiszen az erdő itt van az udvarban. S az udvar maga is tenyérnyi füves tisztás, frissen, elevenen zöldellő. (Folytatjuk.)
