Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-22 / 18. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1977. Január 22, Előrelátás a pártmunkában Létszámstop után - létszámnövekedés tilalma Az új helyzetről a félegyházi vegyigépgyárban • Minden párttitkár, vezetőségi tag, bizalmi tanúsíthatja: tennivaló mindig akad elegendő. A történések, a feladatok egymást követik; állandóan szükséges valamiben állást foglalni, intézkedni, egyetérteni, kezdeményezni. A pártmunka hétköznapjait ezek az — egymagukban általában nem „világrengető” jelentőségű — események, cselekedetek töltik ki, s töltik meg tartalommal. így természetes, s így is van rendjén. Csak az ilyen konkrét, gyakorlati, operatív tettek révén érheti' el a pártszervezet, hogy valóságos befolyásolója, s ne csupán utólagos regisztrálója legyen a mindennapi munkának. Az ilyen tettekre való törekvés ma általános a pártmunkában. Igaz, még a minap is hallottam olyan alapszervezeti titkárról, aki keserűen panaszolta, hogy hónapok óta képtelen egy érdemi megbeszélést összehozni a három műszakban dolgozó KlSZ-titkár- ral, s a megoldást abban látta, hogy ezentúl csak egy műszakban dolgozókat válasszanak mozgalmi funkciókba. A tehetetlenség effajta siralmas példája azonban ma már — nyugodtan mondhatjuk — inkább megcsodálni való kuriózumnak számít; a jellemző a tettrekészség, az operativitás. • Fenyeget azonban egy másfajta — s kuriózumnak, ritkaságnak még távolról sem nevezhető — veszély. S ez a szükséges gyakorlatiasságnak prakticizmussá torzulása, a beleveszés a mindennapok részleteibe. Az ügyek áradása ugyanis könnyen elsodorhat. S ez azzal a következménnyel jár, hogy az események kezdik irányítani a pártszervezetet, ahelyett, hogy az irányítaná a történések menetét. A pártszervezet azzal foglalkozik, „ami jön”, ahelyett, hogy az történne, amit a pártszervezet célul tűzött. Ez utóbbihoz mindenekelőtt arra van szükség, hogy a pártszervezet törekedjék távlatokban gondolkodni. Elismerem, erre nem mindig könnyű időt találni, erőt fordítani. Hányszor lehet hallani pártmunkásoktól: „Bizony, jó lenne olykor csak azzal foglalkozni, hogy elgondolkodunk a teendőkön, latogaltjuk a lehetőségeket, megpróbáljuk kikövetkeztetni a távlati követelményeket, de erre marad a legkevesebb idő”. Ám ha nehéá is rá időt és erőt találni, elengedhetetlen, megkerülhetetlen szükségességgé válik a pártmunka hatékonyságának, színvonalának távlataikkal való egybevetése. • • A pártszervezetek munkastílusának, munkarendjének van jó néhány eleme, amely önmagában is tervszerűségre kényszerít, a prakticizmus ellen hat. Ilyen nem utolsósorban a munkatervek készítésének rendje, vagy az éves beszámoló taggyűlések rendszere. Am nem kevés tapasztalat tanúsítja, hogy a különféle üléstervek, intézkedési tervek, cselekvési programok önmagukban még nem mentenek meg a prak- ticizmustól. Léteznek rutinra épülő, minden érdemi átgondolást nélkülöző munkatervek éppúgy, mint csupán a múltat regisztráló, a jövővel nem számoló beszámoló taggyűlések. Pedig a gazdasági folyamatok politikai előmozdítása, alátámasztása a legkevésbé sem nélkülözheti az átgondoltságot, a perspektivikus látásmódot. Figyelemre méltó tapasztalat például, hogy a mai körülmények között egy-egy intézkedés ésszerűsége gyakorta nem értékelhető önmagában, illetve hatékonysága csak a későbbiekben érzékelhető. Emiatt az ilyen lépéseket kezdetben jó néhányan ésszerűtlennek tüntetik fel. A pártszervezetnek nagy feladatai vannak az ilyen problémák tisztázásában, az ésszerű gazdálkodás követelményeinek megértetésében. Erre azonban csak akkor képes, ha a mánál előbbre tud látni. • Azt is tudjuk, hogy a fejlődés bonyolultabbá, összetettebbé vált, s egyes részelemei olykor ellentmondásba is kerülhetnek egymással. Ezért valamely kérdés megoldásánál a más területre vonatkozó hatásokat is ajánlatos számításba venni, különben mai döntésünk könnyen keresztezheti azt, amit egy másik problémával kapcsolatban holnap kell elhatároznunk. S ha a pártszer- , vezet ezzel nem számol, ha nem gondolkodik előre, furcsa helyzetekbe bonyolódhat. Az egyik nap a közművelődési teendők tárgyalásakor például a munka melletti tanulás minél nagyobb mértékű kiterjesztése mellett tör lándzsát, a következő alkalommal a munkaidő jobb kihasználásának lehetőségeit kutatva viszont ezzel ellenkező módon, a tanulmányi szabadságot igénylők számának korlátozása mellett foglal állást. Az ilyenfajta és hasonló szélsőségeket csak úgy lehet elkerülni, ha a pártszervezet, nem csupán azt tartja szem előtt, amivel az adott pillanatban éppen foglalatoskodik, hanem komplex módon igyekszik áttekinteni az összefüggéseket, az okok és következmények láncolatát. • Sok jó, követendő példája akad már ennek. Szólhatnék arról, a gépipari üzemről, ahol a pártszervezet nem általános igazságok hangoztatásával támogatta bizonyos elavult gépek selejtezését .és az új, korszerű berendezések jó. kihasználását. Ellenkezőleg: átfogó terveket készített, amelyben konkrétan és pontosan számba vette, milyen teendői lesznek az intézkedések értelmének megmagyarázásában, a szakmai továbbképzés előmozdításából következő feszültségek eloszlatásában. A szerkezeti változtatások, a műszaki fejlődés ezen a helyen éppen azért nem okozott nagyobb zökkenőket az emberi viszonyokban, mert a pártszervezet nem prakticista módon, hanem átfogó koncepció alapján foglalkozott az ilyenkor felmerülő problémák százaival. Az élet immár minden területen ilyen szemléletet, ilyen munkastílust igényel. Tartós sikerre ma már csak ez vezethet. Gy. L. A munkahelyeket kedvezően érinti az adminisztratív dolgozókkal, ügyintézőkkel kapcsolatos munkaügyi és pénzügyminiszteri együttes rendelet, mely szerint az eddigi létszámzárlatot január elsejétől a létszámnövekedés tilalma váltotta fel. Egyelőre még csak elképzelések vannak arra, hogy a korábbi szigorrá rendelkezés enyhítő módosításait az év során hogyan lehet a gyakorlatban hasznosítani, honnan, s mennyi idő alatt tudják majd a hiányzó munkaerőt pótolni, amelyre eddig nem volt lehetőség. Mindenesetre annyi máris bizonyos: január elsejétől lehetőség van a tavalyi év során sokhelyütt tarthatatlanná vált állapot megszüntetésére, a problémák megoldására. Mindez persze nemcsak a vállalatokat, intézményeket érinti, hanem új lehetőségeket teremt a szakközépiskolások elhelyezkedésében is. Az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi vegyipari gépgyárának munkaügyi osztályán nemcsak elképzelésekről, tervekről, hanem már konkrét tapasztalatokról is beszélgethettünk. — A Kohó- és Gépipari Minisztérium tekintettel gyárunk átszervezésére, a profilváltozásra, s az ezzel járó nagyobb követelményekre, már szeptember elején feloldotta a nem fizikai dolgozókra vonatkozó létszámzárlatot — magyarázta Móczár Mihály munkaügyi osztályvezető. — Sőt, a megyei tanácstól már júniusban kaptunk némi kedvezményt, miszerint az első negyedévben kilépett adminisztratív dolgozók, s azok helyett, akik ebben az időben nyugdíjba mentek, új adminisztrátorokat vehettünk fel, de csak a félegyházi Varga Jenő Közgazdasági ! Szakközépiskola végzős tanulói közül. Noha szinte az utolsó pillanatban, vagyis az érettségi vizsgák idején kaptuk meg az engedélyt, a szak- középiskola tanulói közül fel tudtunk venni bérelszámolót, anyaggazdálkodót és gondnokot. A megüresedett rendészeti állás viszont betöltetlen maradt, ugyanis erre a helyre pályakezdő fiatalt nem alkalmazhatunk. A kedvezmény kétségkívül csökkentette a gondokat, de teljes egészében nem oldotta meg az adminisztratív, illetve az ügyintézői létszámhiánnyal kapcsolatos problémákat. Tavaly kilencen kezdték meg a gyermekgondozási szabadságot, s a novemberi adatok szerint az adminisztratív dolgozók közül tizennégyen voltak távol e jogcím alapján. Ez A Szovjetunióban minden ötödik dolgozó felsőfokú, minden harmadik pedig középfokú szak- képzettséggel rendelkezik. Az 1975—76-os tanévben 758,6 ezren tanultak Moszkva középiskoláiban. A főváros hetvenhat egyetemén és főiskoláján 635 ezer diák tanul, köztük sok külföldi. A fenazt a helyzetet idézte elő, hogy szeptemberig gyakran háromnégy osztálynak volt egy gépírónője, s könyvelők, utókalkulátorok is hiányoztak. Belső átcsoportosításokkal csak ideig-óráig tudtak a munkában lépést tartani. — Amikor szeptember elején megkaptuk a minisztériumi engedélyt, a félegyházi szakközép- iskolások már másutt helyezkedtek el, így olyan probléma előtt álltunk, hogy ugyan a lehetőségünk megvolt új dolgozó alkalmazására, de nem tudtunk kit, illetve kiket felvenni — folytatta a munkaügyi osztályvezető. — Október végén, november elején értük el a minisztérium által engedélyezett létszámot. Jelenleg 303 nem fizikai dolgozónk van, tehát ugyanannyi, mint 1975. december 31-én. Az új rendelkezés értelmében ez a dátum jelenti a bázist. Az ekkori létszám nem növelhető, de azok helyett, akiknek munka- viszonya megszűnt, munkahelyüktől tartósan távol vannak, a meghatározott időre szóló munkaszerződésük lejárt, s nem újították meg, fel lehet venni új dolgozókat. Jelentős újdonság az is, hogy az idős adminisztrátorok. ügyintézők pótlására már év közben gondoskodhatnak a vállalatok, vagyis a rendelet megengedi: az év végéig végrehajtható nyugdíjazás , mértékéig felső, vagy középfokú iskolát végző közgazdászok felvehetők. — Könnyítettek a helyzetünkön, hiszen máris tudjuk, hogy az idén hány középiskolásra lesz szükségünk, s ez természetesen az érettségi előtt álló fiatalok pályaválasztási gondjait is csökkenti, mert időben tájékozódhatnak, hol, milyen lehetőségük van — jegyezte meg az osztályvezető. Erdei Pál, a félegyházi gyár személyzeti osztályvezetője is jelentősnek értékeli a rendelet módosítását, de mint mondta, ezzel gondjaiknak csupán egy részét tudják száműzni. Nem tartozik szorosan a témához, mégis megemlítette: kevés a műszaki szakember, a mérnök, üzemmérnök. Pedig egyre szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a főiskolákkal, egyetemekkel, fidfiig különösebb eredmény nélkül. Talán segít a helyzeten: a gyár hat garzonlakást alakít ki, ami megkönnyíti a fiatal szakemberek letelepedését. Az ő elhelyezkedésüket viszont egy másik, a pályázattal kapcsolatos új rendelkezés szabályozza. Tárnát László ti adatokat a Statisztikai Kiadó „Moszkva számokban” című kiadványában olvashatjuk. Moszkvában, a Szovjetunió legnagyobb tudományos központjában dolgozik az ország minden negyedik tudósa. A fennállásának 250. évfordulóját tavaly ünneplő Tudományos Akadémián 21 679 tudományos munkatárs tevékenykedik. (BUDAPRESS—APN) Tanulók és tudósok Moszkvában KIÁLLÍTÁSI KALAUZ Gúnyrajztól a kép felé Hegyi Füstös László nevét és rokonszenves, szerény egyéniségét már néhány éve megismerte az ország a Televízió jóvoltából.. Még. mint kiskatona serénykedett karikaturistaként és gyorsrajzolóként a „Ki mit tud?” nagy népszerűségnek örvendő döntőiben, s a győztesek között végzett. Nevével később is találkozhattak azok, akik a Lúdas Matyi szatirikus rajztréfáin nemcsak derülni szeretnek, hanem igyekeznek szá- montartani azt is. hogy kinek köszönhetik a derűt. Hegyi Füstös László karikatúráin az élet visz- szás jelenségeinek finoman aprólékos megfigyelése és az egyéni stílusú rajzbeli megjelenítés mindig együtt volt jelen. Ilyen előzmények utón némiképp meglepetés mostani kiállítása a kecskeméti Sajtóklubban. Igaz, közben telt az idő, a fiatalember elvégezte Szegeden a Tanárképző Főiskola matematikarajz szakát, majd friss diplomájával néhány hónapja a Pannónia Rajzfilmstúdió kecskeméti műtermének munkatársa. Tucatnyi olajpasztell képe, egy-két papírmetszete és kollázsa jelenlegi fejlődési állapotában a nagyon meg. fontoltan kísérletező, a hatáselemeket szinte milligrammra mérlegelő. intellektuálisan elvonatkoztató képzőművészeti törekvések követőjeként tarthatjuk számon Hegyi Füstös Lászlót. Világszemléletében és ábrázolásmódjában nyilván döntő szerepe volt a matematikai gondolkodás egzaktságának, a rajztanári tanulmányok mesterségre nevelő pontosságának, újabban pedig az animációs filmtechnika mozgékonyságra. pergő ötletekre ösztönző hatásának. • Harsonás Egy-egy képen belül kevés színt használ, de izgalmasan tudja érzékeltetni a tónusok gazdagságát. Kompozíciója zárt, gazdaságos rendje képes mélyen rejtőző élményeket meglebbenteni az ilyen fajta ábrázolásra fogékony néző emlékezetében. Noha többször dolgoz fel a valós látványvilágból kiinduló témát. még többször kísérli meg filozofikus problémák képi láttatá- sát, érezhetően formai gondok, az egyéni stílus megtalálásának nagyon alapos feltáró munkálatai kötik le energiáját. Fiatal művész esetében ez nagyon is rendjén való. Igényessége, szorgalma isme- rőtében nem kételkedhetünk, hogy rá fog találni arra a kifejezésmódra, amely már összetéveszthetetlenül az övé lesz. á. sz. j. • Puha kis forradalom. Az első pétervári palota Leningrádban hozzáfogtak az egykori főváros, Pétervár első kőépületének restaurálásához. Az egyik épületszárny feltárása során a restaurátorok 30 ezer csempét találtak, amelynek mindegyikén' más és más minta látható. A restaurálás után a palotában Nagy Péter korát bemutató múzeumot létesítenek. (BUDAPRESS—APN) (45.) — Ki tudja, miféle körözött alak bújkál az erdőn?... És ha belegondol az ember, mióta garázdálkodhat háborítatlan, égnek áll a haja. — Csak nevettünk a meséken. A babonák szövevénye jobban takarta, mint a legsűrűbb bozót. Maigret elkomorult. — Ez az, látja. Fején találta a szöget. Egy falu, amelyik babonás rettegésében a saját ellenségét fedezte! Mondhatnám, túlzás nélkül: szövetséges volt vele. Fonák, mi? Pedig így van. ha végiggondoljuk. Röhögni kell: az áldozatok mint bűnpártolók! Ezek a derék késtulajdonosok itt mögöttünk. Ma is hallgatnának, ha nem borul fel a serbli. Hagynának a sötétben tapogatózni. Látja, ez, ez a fantasztikus! Pipáját kiemelte a foga közül, s a levegőbe csapkodott vele. — A bűnpártolás bíróság elé tartozik! Ad abszurdum vive a dolgot, ez is oda lenne állítható. De mit állítsunk a bíróság elé; Az ostobaságot? A sötétséget? — Ä történelmet — ajánlotta Buda tanító keserű szájjal. Ballagtak hallgatva. Kisvártatva Maigret megint kiszólt pipája füstjének, s tűnődéseinek élénk . gomolygásából: — Nem mondom, ami a trófeákat illeti, fura hobbija van az ipsének. S még ahová gyűjti! Eredeti ötlet... Játékos figura lehet, annyi szent... De hogy az istenbe került oda a kenyérvágó kés? Persze, biztos a lánynál volt... Fene érti... S még egy: a humánuma Az ábra szerint ebben elég következetes. Reménykedjünk, hogy a lánnyal is... Talán. Sötétig járták a sziklás vidéket. Az ismeretlen támadónak, s a lánynak nyomára sem leltek. Még két napig keresték őket. S akkor a munkások hazamentek. A rendőrök is elhagyták a falut. Migret kezet rázott a tanácselnökkel. Csüggedt volt, s e szókkal búcsúzott: — Természetesen még nem zártuk le az ügyet. 36. Amikor Anyicska fényben aranyló fürtjei fenn a kőbánya peremén, az erdő árnyékának éles vonalán ellobbantak, s láthatatlanná lett azoknak, akik odalentről a röstelkedés és aggodalom tekintetével követték, nemcsak a szemmel érzékelés szála szakadt meg. Anyicska is érzett szálszakadást. Szívdobbanás jelezte. A földtől elszakadok jutottak eszébe, az űrutazók, kikről annyit írnak, és beszélnek mostanában. Mintha eddig az árnyékvonalig tartott volna valamiféle vonzás. A földé, amit oly otthonosan ta- podunk belőle való hús-vér lábbal. „Röghöz ragadt” — mondjuk. Ö, drága rög: realitás, te ismerős, a biztonság illúzióját adó fészkünk sártapasztéka. Hogy le tudod kötni szárnyainkat! S ím, ha elszakadunk tőled,' mily riadalommal vágyunk vissza. Az űrben lebegésnek, a súlytalanság kellemetességének a szívre szakadó súly az ára: a magány alig viselhető szorongatása. Anyicska ezt érezte, az erdő árnyékába, majd magába az erőbe olvadván. Érezte csak, értelemmel nem járta be így az érzés kusza rétegeit. Azt érezte csak tisztán, hogy mindentől elszakadt, amihez kötődött. S magára maradt egészen. Az erdő hűvös félhomálya, leselkedő, alattomos csendje, az ismeretlenség, idegenség lelket ölelő ellenséges karja — ilyen lehet az űr fojtogatása, amint a földgolyótól elszakadt magányos emberszármazékra tekeredik. A négy fal védettségében nőtt lényre rászakad a falaknélküliség világa, a határtalanság, a végtelen minden bizonyosságot, biztonságot elnyelő, ijesztő és sivár réme. Egyedül, a mély erdőkön így érez az ember, hol nem kapaszkodhat a szem határokba, és bizonyosat se tud róluk, hogy van- nak-e egyáltalán. Maga az út, ez a reményfonal is eltűnt a járatlan fűbe, kúszók, sarjnövények és sáfrányok alá. A harangvirágok üzengettek csak, mint kék csillagok a -lét melegebb tájairól. Anyicska haragosan intette csendre szivét: „Mitől félsz? Hiszen nem is létezik... Be kell bizonyítanod, hogy nem létezik”. Dacosan vágta a sűrűségben a sejtelme, az ösztöne szerint a csapást. Magában beszélgetett, csipkelődve a gyengeség sarjaival, melyek felütötték fejüket az erősnek hitt lélekben. „Hiszen az erdő lánya vagy. Lonci mondta”. „Téged, megvéd az erdő”. „Igen, de ezt az erdőt itt nem ismerem” — felelt egy mélyebbről való hang. „Majd most megismered” — szólt újra a csipkelődő. És kellett neki ez a beszélgetés, hogy társaságot teremtve magának, elűzze a szorongást. És az időt elvesztette, az, utat nem érzékelte. Elég, hogy tudta: milyen bent jár a járatlan rengetegben. Szétnyíltak előtte, meg összezárultak mögötte az erdő szálfa- és bozótrendjei. A terep vad és nyugtalan lett. És akkor hirtelen egy kürtőn át bezuhogott a fény. Bezuhogott egy szűk sziklakatlanba, a peremre kapaszkodó szálfák alkotta kürtőn. Odalenn a sziklalépcsők alján kis víz csillogott: a forrás. A víz csevegése zengve szólt a sziklák csendjén. Leereszkedett a kőlépcsőkön, a tenyérnyi fűpadra, mely élénkzölden és selymes-sűrűn tenyészett a víz közelében. Leereszkedett, és most először nézett körül, eddig egyszer se tette, mióta elindult. Erőltette nyakát. Mintha forgásában különös rozsda akadályozná. „Félek látni?” — haragudott magára. — Azért is szembenézek veletek, ti fák, és kövek! Nem félek, hogy megmozdultok”. Belemeresztette szemét a lombokba, majd lesiklatta a vízre a hallgatag sziklák szürke hátán. S megint fel a lombokra, a titokrejtő, sunyi bozótra, mely sűrűn, ragacsos-kuszán betelepedett a sziklák közé. Farkasszemet nézett mindegyikkel: meg-meg- mártva tekintetét a vízben, s kirántva, fellendítve onnan, mintha próbálná. A lelkét próbálgatná. Vagy edzené. Az aszonyok rémmeséi mind eszébe jutottak. És hiába akarta elhessenteni. A fiúk lesunyt szemmel, gyáván ültek a tűz körül. És hiába akart a képtől szabadulni. Szabadulni — mondta csaknem hangosan. Tudta, hogy az embereknek meg kell szabadulniok valamitől. Mitől is?... A szívük ostoba félelmétől. Hogy minden béklyóktól megszabaduljanak. Hogy élni tudjanak. Élni. Szabadon, ember módra. Emelt fővel, nyílt tekintettel. Ckosán és méltósággal, és nem mint a földhöz lapuló csúszómászó. Kocsmák és minden nyomorok mélyén oktalanul bujkáló. Ezért kellett neki ide jönni. Erre a lehetetlen helyre. Ilyen buta módon, magányosan farkasszemet nézni az őscsenddel. Szíve zakatoló bátorságával megváltani őket! Óhatatlan, hogy e szíváldozathoz ne társítsunk amolyan bibliai bödölyeáldozatot. A lány mindezekre csak homályosan gondolt. De dacos és erős lelke minden figyelmével mégis. E figyelem tapogatta ki aprólékosan a szemmel bejárható zugokat az eltűnt kanna után. De eredménytelenül. E figyelem nézett farkasszemet kihívóan a lombok sejtelem-takarójával. Belemeredt azért is a fények és árnyak villanásaival teli mozdulatlanságba; belehallgatott a konok csend lélegzésébe. És akkor valahogy nem úgy villantak össze a fények és árnyak, a levelek közt, mint természetük szerint kellett volna. Egy pont különösen csillogott, s ez a pont nem mozdult tovább. Mint makacs tükör, vagy eredeti fényforrás. A lány képtelen volt moccanni, szemét elvenni: odagyökerezett a lombhoz. S ekkor már hallotta, hogy a csenddel is van valami furcsa: alattomos neszek zavarták. És ekkor megroppant egy gally, legurult egy kő. És szemközt hirtelen elvillant a makacs fény, mint ha csillag kihuny. A lomb felcsapott, ruganyosán lengett egy ág. (Folytatjuk.)
