Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-04 / 2. szám

1977. január 4. • PETŐFI NÉPE • 3 INTÉZMÉNYVEZETŐK NYILATKOZNAK Ki mit vár az új esztendőtől? A számvetések, jókívánságok és tervezgetések idején indo­kolt a kérdés: ki mit vár az új évtől, mire számít az elkövet­kező tizenkét hónapban? Megkértünk néhány közművelő­dési intézményvezetőt: fogalmazzák meg legszebb elképzelé­seiket. Kovács Gézáné művelődési központ igazgató, Tiszakécske: — Legfőbb vágyam és törek­vésem, hogy nagyközségünk la­kói közül a komolyabb műfa­jokat még többen megszeressék. Hogy egész esztendőn át az ed­digieknél nagyobb érdeklődést mutassanak az irodalom, a mű­vészi alkotások, a műveltséget gazdagító előadások iránt. Sze- retném, ha az üzemek, vállala­1 tok még több anyagi és erköl­csi támogatást nyújtanának a ^unkánkhoz. A gyümölcsöző ..íyüttműködést még jobban ki akarjuk építeni. Részben történ- tt k is már kezdeményezések; kezdeti eredményekről már be­számolhatunk. De attól még messze vagyunk, hogy az ebben .«•jlő óriási lehetőségeket teljes /észében kiaknázzuk. i977-ben e“”e törekszünk. Képzőművészeti k ltúránk terjesztése céljából működtetjük immár a felnőtt szakkört is. Azt tervezzük, hogy a. részükre szervezett nyári tá­bor eredményes lesz. Tapodi László, a bajai szakma­közi művelődési ház igazgatója: — A napokban kezdődik el rólunk az épület teljes belső ^tarozása. Azt szeretnénk, ha ezen minél előbb túl lennénk. Az alaposan megszépülő intéz­ménytől a munkánk tartalmi gazdagodását várjuk, s ennek érdekében töprengünk máris a tennivalókon. Reméljük, hogy a kellemesebb, kényelmesebb és esztétikusabb helyiségeket olya­nok is gyakran látogatják, akik eddig távolmaradtak. A szépítés után válik lehetővé“ az is, hogy három helybeli üzem fiataljai­nak közös klubja az épületben Igazi otthonra leljen. Az intéz­ményünk keretében évek óta működő irodalmi körtől Is so­kat várunk. S a másik, amiben előrehaladást remélünk: az is­meretterjesztés. 1976-ban, rész­ben a TIT-tel közösen, százhet­ven előadást tartottunk. Az új esztendőben ezt szeretnénk fel­emelni kétszázra. Vorák József múzeumigazgató. Kiskunhalas: — Ügy gondolom, eléggé köz­tudomású, hogy a halasi mú­zeumot átalakítjuk. Régi álmunk válik valóra azzal, hogy tete­mes költséggel újjávarázsoljuk az intézményt. Az épület elöre­gedése mellett a munkánk iránti megnövekedett érdeklődés, az igények nagymérvű erősödése tette ezt szükségessé. Érthető­en azt várjuk leginkább az új évtől, hogy a befejezett átala­kítási munkálatok után megnyit­hassuk a kaput a nagyközönség előtt. Az új állandó kiállításunk remélhetőleg növeli majd a mu­zeális értékek iránti érdeklődést. S mivel a raktár végleges ki­alakítása — sajnos — még egy ideig késik, ezért azt reméljük, hogy a gazdag és értékes rak­tári anyagunk szabályszerű el­helyezésére mielőbb megtalál­hassuk a legmegfelelőbb megol­dást Mert csakis ezáltal tudjuk a közönség igényét kielégíteni. Annál is inkább sürgető és fon­tos, hogy ez így legyen, mivel régebben az intézményünkre jel­lemző volt a változatos témájú időszaki kiállítások rendszeres bemutatása. Majsai Károly, a szalkszent- mártoni Petőfi-emlékm'úzeum igazgatója: — Eddig sem panaszkodhat­tunk az elismerések, a sikerek elmaradása miatt; volt benne részünk. A belföldi és külföldi látogatók számának gyarapodá­sa, valamint a rádió és a tele­vízió itteni helyszíni felvételei egyaránt ezt bizonyítják. Ám nem nyugodtunk bele az elért eredményekbe. A Petőfi-emlék- hely anyagát ebben az évben is tovább szeretnénk gazdagítani. Az eddig eredményesen munkál­kodó múzeumbarátok körének tagjaitól azt várjuk, hogy ezután is rendszeresen látogassák a ren­dezvényeket, minél többen ve­gyenek részt a szervezésben. Az intézményünk további erősödése mellett azt is szeretnénk, hogy a társadalmi összefogásra ala­pozott helyi művelődési házépí­tését mihamarabb kezdjék el. Varga Mihály Egyetlen az országban Magyarország egyetlen porce­lánrestauráló műhelye a Fővá­rosi Művészi Kézműves Válla­latnál dolgozik. A Veres Pálné utcai műhelyben évente 5—6 ezer műtárgyat javítanak. A képen: osztrák majolikavázát javít Bendessy Béláné. (MTI-foto: Várkonyi Péter felvétele — KS) A 70. játékfilm A közelmúltban elkészült a vietnami játékfilmstúdió 70. filmje. A háborús évek, és az új, jáépítési időszak nehézségei el­lenére a 17 éve működő stúdió kollektívája folytatta munkáját, s nem egy filmjüket nemzetközi fesztiválokon is bemutatták. A VOLÁN TRÖSZT IDEI TERVEIRŐL Középpontban a személyszállítás fejlesztése A magyar szakszervezetek nemzetközi kapcsolatai A SZOT elnökségének ülése A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége hétfőn ülést tartott. A napirend szerint a magyar szakszervezetek nemzetközi kapcsolataival foglalkozott. Az utóközlekedésre évről évre nagyobb feladatok hárulnak a közlekedéspolitikai koncepció végrehajtásából. A Volán Tröszt ennek megfelelően állította ösz- sze 1977-es évi tervét, amely el­sősorban a személyszállítás fej­lesztését írja elő, de gondot for­dít a teherfuvarozási igények jmipid zavartalanabb kielégítésé­re is. A terv szerint a személyforga­lom 6,9 százalékkal — ezen be­lül a helyi tömegközlekedésé gyorsabban. 8,6 százalékkal — növekszik, a Volán-buszok egy- milliárd 312 millió utas elszál­lítására készülnek fel. A Volán Trösztnek és válla­latainak — az 1976-ról áthúzódó 214,3 millió forinttal együtt — több mint 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre beruházásra. Az összegből 1,7 milliárd forintot használnak fel a járműállomány korszerűsítésére, bővítésére — 800 autóbuszt, mintegy 2300 te­herautót és 451 pótkocsit vásárol­nak. A fejlesztés eredményeként, s azzal együtt, hogy több mint 2200 autóbuszt és teherkocsit ki­selejteznek, a gépjárműállomány átlagos életkora 4,9 évre csökken. A teherforgalom gyorsítására, a kocsiállásidők csökkentése ér­dekében egyebek között 800 szál­lítótartályt szereznek be, 117 új gépet állítanak munkába, s ezzel megoldják a szóródó áruk teljes gépi rakodását. Valamennyi nagyvárosban jegykiadó gépekkel látják el a helyi autóbuszjárato­kat, & a távolsági jegyek árusí­tását 160 Almex-típusú géppel automatizálják. A főváros és a megyeszékhelyek taxiforgalmá­nak irányítására újabb 195 ko­csit látnak el URH adó-vevő ké­szülékkel. (MTI) Megállapította az elnökség, hogy mindenekelőtt a szocialista országok szakszervezeteivel épül ki szoros együttműködés, s e kapcsolatok új vonásokkal is gazdagodtak. Rendszeressé váltak a kétoldalú találkozók csakúgy, mint a több oldalú tapasztalat- cserék, bővültek az egyes szak­mák, kapcsolatai, kialakult a munkabrigádok cseréje. Új sza­kasz kezdődött a más irányzatú szakszervezetekkel való kapcso­latok kiépítésében is európai és nemzetközi méretekben egyaránt. Az európában végbement politi­kai változások például lehetővé tették, hogy elkezdődjön a kap­csolatok normalizálása Spanyol­ország, Portugália és Görögország szakszervezeti mozgalmával. Fo­kozatosan a magyar szakszerve­zetek felé fordultak a többi kö­zött a skandináv és a Benelux- államok szakszervezetei is. ame­lyekkel korábban csak lazább kontaktusok alakultak ki. A SZOT elnöksége egyik leg­főbb feladatként mondotta ki, hogy a magyar szakszervezetek a jövőben még határozottabban járuljanak hozzá a nemzetközi szakszervezeti mozgalom egység­törekvéseinek erősítéséhez, az osztalyharcos testvérszervezetek, mindenekelőtt a szocialista or­szágok szakszervezeteinek inter­nacionalistaösszefogásához. (MTI) KÉPERNYŐ Hét vége, év vége A televízió a takarékossági irányelvekhez tartotta magát az elmúlt év utolsó napján. Megspó­rolta a látványos műsorokat, csak módjával adagolt eredeti ötlete­ket. Megóvta a nézőket a szünet nélküli kacagás fáradalmaitól. Ismét cáfolták azt a tévhitet, hogy december utolsó napján egé­szen különlegeset illik a képer­nyőn bemutatni. Mindegy, hogy tudatos vagy akaratlan ez a tö­rekvés, a látványból következte­tek az okokra. A Szilveszter-est az átlagosnál valamivel jobb szombati szórakozást adott. Alig­ha törekedtek többre. Ez persze önmagában nem baj. Miért tulajdonítsunk ennek a né­hány órának rendkívüli jelentő­séget? Miért kívánjuk a televí­ziótól, hogy felvegye a versenvt a dúsan rakott asztalok, a nedűk­kel telt üvegek, a ió társaság örö­meivel, gyönyöreivel. Hamisan következtet, ki iróniát, netán elmarasztalást olvas ki so­raimból. Mindössze az elmúlt é'üek szilvesztert képernyős ta­pasztalatait összegezem, nagyobb összefüggésekben veszem szem­ügyre ei péntek esti teljesítményt. Délután, kora este nemzeti büszkeségünket növelő műsoro­kat sugároztak. Az Ady tenger­járó hajón és a Moóry családnál töltött 60 perc révén kereskedel­mi flottánk legmodernebb, leg­nagyobb hajójáról és eev kedves családról szereztünk érdekes — olykor felszínes — ismereteket Köszönet a televízió munkatár­sainak az úi metróvonal bemuta­tásáért. Ritka öröm. ha egv nagy munka határidő előtt elkészül. Kamerával dolgozó kollégáim le»- alább 4 millió emberrel osztották meg ezt a jó érzést. A Tv-híradó mulasztásomra emlékeztetett. Szorgalmas, szín­vonalas. ötletes munkájukról alig- alig szóltam. A jót természetes­nek tekinti az ember. Most is szé­les körű tájékoztatást kaptunk az Időszerű bel- és külpolitikai ese­ményekről. Igen, Hofi Még mindig aktuá­lis ... Lehetnek gyengébb, jobb pillanatai, hatása változatlan. Most kitűnő formában szerepelt: köznapi jelenségekben mutatta ki a szemlélet, a magatartás fonák­ságait. Ez az ereje: egyszeri bot­lások, mulasztások helyett álta­lában a hivatal packázásait, a szavak és tettek közötti ellenmon­dásokat teszi nevetségessé. A szilveszteri főműsor címét hiába elemzem, próbálkozom rej­tett vagy nyílt utalásainak, jelzé­seinek megfejtésével. A vidám vagy vidámkodó. derűs és sápadt, közérdekű ihletésű vagy néhány „bemondásra” alapozott jelenetek között is nehéz az összekötő szá­lak kibogozása. Csatlakozom hét­fői laptársunk véleményéhez. Volt jobb, de sokkal rosszabb is. Ta­lán a televíziós történeti vissza­pillantás, Takács Mária és Varga József remek kettőse, Alfonzó olimpiai remeklése marad meg legtovább emlékezetünkben. Szombaton szívesen hallgattuk és néztük a hagyományos „ge­mütlich” Strauss és Boskovsky- koncertet, érdeklődéssel a Petőfi, a vándorszínész című dokumen­tumfilmet. A szalkszentmártoni hajdani beszálló-vendéglő udva­rán, ivójában felvett játékból és Fekete Sándor irodalomtörténész, Majsai Károly emlékmúzeumve­zető tájékoztató szavaiból, a Raj­hona Ádám átal szépen tolmá­csolt Petőfi írásokból sokat meg­tudtunk az egykori színészvilág­ról, a vándorszínészről. A vasárnap külön jegyzetet ér­demelne. A szabadegyetemre még visszatérhetünk, a Fő a feje... (remélhetően szórakoztatóbb és hasznosabb) vetélkedőre szintúgy. Mindössze két fontos megjegy­zésre marad helyem. Az őszi ver­senyek a Krúdy-átdolgozások egyik legszebb, leghitelesebb ter­méke. Remek színészek, ihletett operatőr, a stílusra ráérző rende­ző (Zsurzs Éva) együttműködésé­nek köszönhető az élmény. Ale gkapó őszintességgel szólt Mesterházi Lajos életéről, embe­ri fejlődéséről. Forrásértékű mű­sor. Végül ezúton is felhívom ked­ves olvasóink figyelmét a ma 8 órakor ismét látható Miért? avagy A tévések elmennek című tévé­filmre. Üjszerű, igaz, fontos! Heltai Nándor Elismerés nívódíjjal A Kulturális Minisztérium felkérésére a Képző- és Ipar- művészeti Lektorátus szakértői bizottsága megvizsgálta és érté­kelte a legutóbbi két évben fel­avatott köztéri alkotásokat. A legjobbaknak ítélt művek ké­szítőit megjutalmazták. Nívódi­jat kapott többek között a kis­kunhalasi felszabadulási emlék­műért Kerényi József Ybl-dijas építész és Marton lAszló Munká­csi-díjas szobrász. A Kilimandzsáró fénye (3.) Húskitermelés Tegnap este, amikor megérkez­tünk az elefántvadászatról, Ju- szuf Npisik — a szafari szakácsa — addig nem adott vacsorát, amíg mindent a legnagyobb rész­letességgel el nem meséltünk a nagy vad elejétéséről. Juszuf igazán kitett magáért. Előételnek madártojásokból ké­szített ízletes rántottát, banán­körítéssel, főételnek pedig az elő­ző napon lőtt kongói húsából nyárson pirított és erősen fűsze­rezett szeleteket tálalt poshoval és kukoricakásával. Életemben nem ettem annyi kukoricakását, még a káború alatt sem, mint itt. Végül csemegének aludttejet szolgált fel. Bizony itt az aludt­tej igazi ritkaság. Hogy miként került hozzánk, csak hosszú fag­gatás után tudtam meg. Erasto — kísérőim egyike — felfigyelt a tábor közelében legelésző zebu- csordára, amelyet csak egy ma­száj pásztor őrzött. Az egyik ze- butehén közelebb merészkedett a táborhoz, mint ahogy Erasto el tudta volna viselni, azért „bün­tetésből” megfejte, s a tejét egy lopótök-kulacsba töltötte. Nem volt több fél liternél, mégis gyorsan elzavarta a zebut a tá­bor közeléből, nehogy rájöjjenek, s a bűnjelet lopótök-kulacsostól elásta egy bokor árnyékába. A földbe ásott tej estig megaludt, sőt le is hűlt, így olyan finom volt, hogy még arról is elfelejt­keztem érdeklődni, vajon ma­száj módra lett-e kiöblítve a tök- héjkulacs, mielőtt a zebutejet be­lefejték. Jó volt a szabadtéri tűzhely mellé telepedve a vadőr elbe­széléseit hallgatni az elefántok­ról. Bizony, öreg éjszaka lett, már éjfélre járt, mire nyugovó­ra tértünk. Nem is tudtam azon­nal elaludni, hiszen sokkal na­gyobb élményben volt részem ezen a napon, semhogy egysze­rűen elnyomjon az álom. Újra meg újra átéltem a vadászat minden pillanatát, már úgy lát­szott, hogy ébren várom meg a hajnalt. Az őserdő éjszakai élete is mintha zajosabb lenne, mint máskor. A dzsungel állattársadal­mának minden képviselője han­goskodott. Egymásba folytak a rikoltások, hörgések, üvöltések, ordítások a hazai tájról ismert ciripeléssel. A levegő úgy lehűlt, hogy fázni kezdtem. Fel kellett kelnem az ágyból, hogy felve­gyem a tréningruhát, mert a 30 —35 fokos hőmérsékletingadozás­hoz nem tudtam alkalmazkodni. A nappali 50 fokos hőség után éjszaka 15 fokra is lehűlt. Ezután végre elnyomott az álom. Ahogy felébredek, máris az elefánt jár az eszemben, nem érzek fáradtságot, szokatlan gyor­sasággal végzem el a reggeli tisz­tálkodást és az étkezést, amire most nem fordítok nagyobb gon­dot; csak a tegnap esti aludttej­maradékot kapom be és már nó­gatom is a többieket az indulás­ra. Ök is hamarabb készültek el a szokottnál. Még egyszer ellen­őrzőm a fegyvert, a töltényeket, és hogy a tartósításhoz szükséges sómennyiség felkerült-e a kocsi­ra, aztán indulunk is. A szakács kivételével mindenki jön. Ez természetes« mert egy ele­fánt szakszerű felbontása, felda­rabolása, megnyúzása bizony nem gyerekjáték. Sokáig eltart, amíg minden értékes része szállí­tásra kész állapotba kerül. A hő­ség ellenére ez már a kelleme­sebb és veszélytelenebb része a vadászatnak. Ügy éreztem, akár két napot is el tudnék tölteni azzal, hogy trófeákat kiszedjek és tartósítsak. Nem csoda, hiszen — szegény magyar vadász lévén — nemcsak az agyarát szántam trófeának, mint a gazdag külföl­diek, hanem a farokszőrt is, a füleket, az ormánybőrt, valamint a patákat. Büszke voltam zsákmányomra azért is, mert itt öt esztendeje nem adtak elefántra kilövési en­gedélyt. Szerencsésnek mondha­tom magam, az elefánt nagyon szép példány volt. Örömömben osztozott a közeli falu apraja- nag.vja: tapsoltak, ugráltak, mi­kor megtudták, hogy az elefánt húsát nekik ajándékozom. A kö­zeledő esős évszakra a falunak meglesz a szükséges szárított hús­készlete. Nem mindennapi látvány a bennszülött asszonyok és lányok megérkezése. A derekukra színes anyagokat csavartak, felsőtestük színpompásan feldíszítve. A lá­nyok között akadtak, akik a szí­nes kelmét nem a derekukon hordták, hanem a karjukra dob­va vitték. Mondták, hogy a me­leg miatt, de meggyőződésem, hogy hiúságból tették, bájaikat akarták mutogatni. Ugye, egy­formák a nők Budapesttől Fok­városig?!... Fejükön hatalmas tökhéj-edények, ezekben szállít­ják majd haza a húst A nyúzás megkezdése előtt körbevágták az elefánt halánté­kánál levő nyílást és ezt a részt kiemelték. Vékony, gyufaszál- •szerű pálcikákat szedtek ki be­lőle, amiket a férfiak a nyakuk­ban hordott amulett-tartó bőr­zacskóba raktak. Szerintük ezek­nek a pálcikáknak varázsereje van, megsokszorozza a férfiassá­got. Megkezdődött a nyúzás. Gyor­san és ügyesen végezték, látszott, hogy nem először csinálják. A húsból 5—6 kilós darabokat vág­tak és odadobálták az asszonyok­nak. Akinek a lábához esett, felvette, félrevonult egy bokor­hoz, elővett az övéből egy éles kést és hozzálátott, hogy hosszú csíkokra szeletelje. A húsdarabo­kat a bokrok ágaira aggatták. Az erős napsütés hihetetlen gyor­sasággal aszalja a vékony csíkok­ra vágott húst, amely ilyen álla­potban hosszú ideig eltartható. Mikor a nyúzással az elefánt talpához értek, a talp alatt ta­lálható puha, zsírpárna-szerű faggyúréteget külön tették és azt is vékony csíkokra vágták. Ezt reumatikus bántalmak esetén használják: a fájós testrészt ke- negetik a szárított faggyúval. A legkellemetlenebb mozzanat, mikor a másnapos tetemnek a belső részéhez érnek. Akkor a nyúzó társaság félrevonul, s csak egy férfi marad ott, aki egy hosz- szú tőrrel átszúrja a bendőt. Han­gos sípolással szabadulnak ki a gázok, s a legnagyobb jóindulat­tal sem lehet illatnak nevezni azt, ami egy időre elviselhetet­lenné teszi a környéket. Az agyarak kibontása kívánta a legszakszerűbb és leggondo­sabb munkát. Míg az elefánt da­rabolása, kifejtése és tartósítása folyt, bőségesen volt időm fény­képezni. Nem törődtek velem, viszont annál nagyobb rémület keletkezett, mikor a filmfelvevőt vettem elő. A falu vezető véne odajött és szépen megkért, hogy ne használjam a gépet, mert ak­kor a falu népe hazaszalad. Kénytelen voltam a filmfelvevőt egy mindenki által jól látható ágra felakasztani, de nem tudtam meg, hogy miért félnek tőle eny- nyire. Időközben a nap egyre lejjebb csúszott a horizontra. Épp ideje volt indulni a trófeákkal, hogy a hirtelen lezuhanó trópusi sö­tétség előtt sátortáborunkhoz ér­jünk. Elbúcsúztunk aznap szer­zett ismerőseinktől és sietős lép­tekkel elindultunk gépkocsink­hoz. Amíg látni lehetett bennün­ket, folyvást integettek a tisztá­son sürgölődő falusiak, ök ad­dig nem mennek haza, míg a húst meg nem szárították. Éjsza­kára hatalmas tüzet raknak, ez­zel védekeznek az őserdő vadjai­tól. Mi pedig autóba szálltunk és a vaksötét beállta előtt megér­keztünk sátrainkhoz. Most döb­bentem rá, milyen gyorsan sza­lad az idő: már egy hónapja va­gyok Afrikában és úgy tűnik, mintha csak pár napja érkeztem volna. Vacsora után ma korán térek pihenőre, mert álmaimban min­dig otthon járok. Ignácz Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents