Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-12 / 294. szám

MŰVELŐDÉS .IRODALOM . MŰVÉSZET Téli tárlat ’76 Néhány meglepetés és az átlag „A Kecskeméti Katona József Múzeumban megrendezett Téli tárlat anyagában a felületes szemlélőnek is feltűnhet a kiállítók sokasága és a műfaji sokszínűség” — írja Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára a katalógus előszavá­ban. Majd néhány sorral alább így folytatja: „...legyen a Téli tárlat továbbra is igazi seregszemle, éves számadás. Me­gyénk művészeti életének egyik erőssége a képző- (és most már kiegészíthetjük) az iparművészet.” • linear János: Mészbetétes tál. Egyhangú sokszínűség Az idézetben megfogalmazott, feltétlenül korszerű és helyes igény már évek óta kísért a me­gyei téli tárlatokon, igazán va­lóra váltani azonban még soha­sem sikerült. Most sem. A ka­talógus és a meghívó bizonysá­ga szerint a hivatalos elnevezés igv hangzik: Bács-Kiskun me­gyei képzőművészek téli tárlata. Mármost, ha így van, akkor mi­ért várjuk az iparművészek részvételét? Viszont nagyon he­lyes, hogy várjuk, mert a sző­kébb és szigorúbb értelemben vett képzőművészeti alkotó tevé­kenység talán mégsem olyan változatos és emelkedett színvo­nalú a megyében, hogy érdemes lenne elkülöníteni a nívós ipar­művészettől. K c.- kémét városképformálásá- .Jük országos érdeklődést kiváltó eredményei é? kísérletei, továbbá a különböző alkotótáborok és eszmecserék t-mulságai egyébként is egyre világosabban bizonyít­ják hogy a, modern környezet­te rm álás, ízlésfejlesztés és mű­vészét élet legkívánatosabb módja a Képző- és iparművészek, népművészek, építészek együtt­működése. Ezzel szemben az 1976-os téli tárlaton kiállított mintegy száz mű, becslésünk szerint legalább kilencven százalékban hagyomá­nyosan képzőművészeti igényű alkotás, ezek túlnyomó többsége is festmény, képgrafika, s az utóbbin belül a sokszorosító grafika legigényesebb műfajai hiányoznak, egy-két rézkarc ki­vételével. A harminckilenc al­kotóból legfeljebb hármat-négyet nevezhetünk iparművésznek, fel­téve, hogy az alkalmazott grafi­kát is ide számítjuk. Tehát az igazi műfaji sokszí­nűség egyelőre még várat magá­ra, pedig ha a távolmaradók lis­táját felsorolnánk, kiderülne; hogy jóval sokrétűbb is lehetett volna a seregszemle, s ha né­hány érthetetlenül nagy teret él­vező kiállító kisebb falfelületet kapott volna (vagy semekkorát). hely is lett volna rá, hogy a se­regszemle igazán seregszemle le­gyen! Három főszereplő Kalmárné Hóróezi Margit díj­jal jutalmazott hét olajpasztell- je önmagában is hajlamossá te­heti a szemlélőt arra, hogy he­lyeselje a tárlatok további meg­rendezését. A nyolc-tíz éve még teljesen képzetlen, bár az első próbálkozásaiban is feltűnő kife­jezésbeli érzékenységével meg­győző pedagógusnő az évek során művésszé érett. Meglehet, hogy ehhez épp a téli tárlatokon való .szereplése adott biztatást. Kez­• Goór Imre: Tavaszi lebegés. detben egy-egy műve, ha átjutott a zsűrin. Mostanára a főszereplők közé került. Ügy fejlesztette te­hetségét, hogy eredeti hangvéte­léből, a jellegzetesen asszony! ér. zelmességből és a dekoratívitásra való természetes hajlamából mit sem vesztett. Rajzkultúrája meg­erősödött, ösztönös színérzéke tu­datosan szőtt kolorittá finomo­dott. A szín vezérli Goór Imrét is. aki bár a legrégebbi kiállító mű­vészekhez tartozik a megyében, most sem mulasztja el a tőle nem szokatlan meglepetést Érde­kes, hogy két festményével ezút­tal ő az egyetlen tisztán nonfi­guratív. És tényleg tisztán. Meg­gondoltan épített, majdnem ra­vaszul egybefonódó formák ritka műgonddal kidolgozott felületen, zenei harmóniát példázó színek tartásában. A harmadik, s talán a legerő­teljesebb főszereplő Bodri Fe­renc. A hónapokat jelképező öt tusrajzán világosan ellenőrizhető vonalvezetésének lágy biztonsá­ga, ha netán négy festményén rejtve maradna bárki előtt is, ha az egyszerűségbe is barokk fe­szültséget becsempésző kompozí­ció vagy a sötét és meleg foltok Caravaggiót megidéző drámaisága kötné le inkább a figyelmet. Ha­gyományos témáival (Alvó, Fé- sülködő, Ülő nő, Csendélet) ké­pes egy zárkózott, szemlélődő alkat vallomását adni az őt kö­rülvevő világról. Régiek és újak A megyei kiállítások ismert résztvevői közül B. Mikii Ferenc áttetsző lebegésű gvasain, Dió­szegi Balázs tömör erejű paraszti • Burkus János: üvegplasztika. • Balra lenn: Diószegi Balázs: Alkony. • Bodri Ferenc: Fésüiködő. tárgyú kompozícióin. Gál Sándor tüzes színekben gyönyörködő ké­pein, Bozsó János kék tónusú háttéré feszülő fakeresztjén, Pal­kó József karikaturisztikus mo- notypiáin, Faluhelyi József tem­peráján ezúttal is alkotóik leg­jobb erényei vannak jelen túl­nyomó többségben. (Más, ismert művészek viszont meglehetős fá­radtsággal ismétlik önmagukat.) Pálfy Gusztáv továbbra is az egyetlen értékelhető szobrász. Négy, bronzból öntött, sima felü­letű. olykor áttörésekkel variált kisplasztikája most is bizonyítja változatosságot kereső térszem­léletét, mintázókészségét, anyag- ismeretét. A legfiatalabbak közül Zalat- r.ay Pál grafikáit említjük első­ként mesterségbeli felkészültsége, kísérletező szelleme miatt. Szé­pen megoldott munka Balanyi Károly olajfestménye, a Teregető és Csáky Lajos három képe. amelyeken az alföldi festők exp­resszív szinhatásait követi, ro­konszenvesen. Ifjú Goór Imre gondolati igényessége nyilvánva­ló, eszközei kissé még zaklatot- tak. Dugár János az, aki a legegy­értelműbben iparművész, még­hozzá a népi iparművészet ne­mes hagyományaihoz ragaszkod­va. Fekete olykor mészbetétes edényei, szépen formáltak, dí­szeik mértéktartók, olykor túl­zottan is. Burkus János üvegplasztikája érdekes látvány, jó lenne tudni, mire használható. Lakásdísznek törékeny és tisztíthatatlan, ha pedig épületdís/ makettjének szánta, elgondoFkoditató, hogy milyen anyagból lehet elkészí­teni. Az üveglemezek széleit mindkét esetben illene simára csiszolni, Nagy Kristóf fabálványairól, amelyek a múzeum előtt állnak, nem dönthető el, hogy kiállítási tárgyak-e, mert a katalógusban ugyan szerepelnek, de a zsttriA jegyzőkönyvben nem, felirat sincs rajtuk. Játszótérre készültek, erő­teljes, impozáns, környezetükkel együtt élő alkotások. A. Szabó János A temetőből visszajövet még sóhajtoztak; sajnálták a szegény mamát, hogy ilyen hir­telen kellett elmennie, s Katinak remegett a hangja, amikor báty­jához fordult és azt mondta: — Még tegnapelőtt este is té­ged hívott. Mintha gyerekek let­tünk volna. Olyan elnyújtott hangon kiabálta a nevedet. Nem is tudom, hogy nem bírtál eljön­ni szegényhez! — Nézd, testvér, hát mondom, vasárnapra készültem. Nem gon­doltam én, hogy nem éri meg a vasárnapot. Magam ' vagyok a gépházban a fűtőmmel, nem tu­dok én csak úgy akármikor el­menni. Mit lehet erre mondani? Hall­gattak mindannyian. És Giza is, meg Kati is, meg hatul a sógor is azt gondolta magában, hogy ez a szegény Jani mindjg ilyen iigyefogyott volt. Katinak már ott volt a száján: Azt szeretném én látni, hogy az én szegény anyám a halálán van, én ne tud­jak elmenni hozzája! De lenyel­te, elhallgatta, nem akarta most megbántani. Otthon azonban, Katiéknál a konyhában már felengedett ben­nük kicsit a gyász, a sógor bort tett az asztalra, vágott három nagy szelet sonkát, és az öreg Jani felnézett rá, s megkérdezte: — Hát hogy vagytok mindég, sógor? — Gürcölünk. Egyik napról a másikra. És tik? — Én nem panaszkodhatok. A fizetésem jobb az átlagnál, úgy­hogy abból mi ketten Gizával megvagyunk. — Csak neked kellene beosz­tani, majd körülnéznél, tudom istenem! — vetette oda Giza, és még jobban arcába húzta a fe­kete kendőt. — Mert te nem voltál képes elmenni máshova, ahol megkerested volna a dup­láját! Nem, te a fémipari isko­lával. vagyis mint technikus, ahogy ma mondják, ott marad­tál a fürdőben gépésznek mind a mai napig! — Nézd. Giza — mondta az ura. s kicsit még el is mosolyo­don —, mikor én majd harminc évvel, ezelőtt azt a helyet meg­kaptam, boldognak kellett lenni. Mert hol voltak akkor még a gyárak, nagyüzemek! Kis kóce- rájok. próbáltak szövetkezetbe, traktorállomásba átszerveződni. Nem úgy volt, mint manapság! És fiatal házasok voltunk. Mit tehettem volna! — Nem is arról van szó — el­lenkezett a felesége és a hangja már megsötétült a méregtől —. hanem arról, mért nem mentél később máshová? Amikor lám­pával keresték a szakembereket! Mert aztán hamarosan jöttek olyan évek is a háború után, tudod jól! Tani kis ideig hallgatott. A zsinóros lámpa fényé rá­sütött vastag, ősz hajára, tömött bajuszára, amely fel és alá sé­tált az orra alatt, ahogy a piros bélű sonka szeleteit a szájába tette és kényelmesen rágta az­után. Elömlött ez a lámpafény kihízott fekete ruháján is, ame­lyet még az esküvőjére csinál­tatott talán. Ilyen elnézően mo­solygott a hiábavaló szemrehá­nyásokon harminc éven át, úgy­hogy a húga még meg is szánta ezért a szerénységnél is több csendes megelégedésért. De va­lahogy mégis úgy sikerült, hogy szánakozó szavaiba egy kis becs­mérlés is vegyült: — Csak arra nem gondoltál, hogy szegény szüléinknek a szá­juktól kellett elvonniuk azt a pénzt, amibe az iskoláztatásod került Szegedén! — Volt, ahogy volt — jegyezte meg Giza gúnyosan —, de most aztán már én is szeretnék öreg­ségemre legalább kényelmeseb­ben élni! Ha más nem, legalább fürdőszobánk legyen és vízveze­ték a házunkban, hogy ne kell­jen a rossz lábammal a kútra járnom télen is a síkos udvaron át. Ennyit máma már mindenki megengedhet magának! De ne­künk még erre se jutott! — Jól van, Giza. jól van — engesztelte mosolyogva az asz- szenvt. Még a kezét is rátette annak ölébe ejtett kezefejére. — í\;ik nsszt»hnz/{im, ami ;» rsn­HERCEG IhNDS vekre kell. meg a rákapcsolásra' Beszerelem én- neked azt a víz­vezetéket, meglátod. Semmi az énnekem, ha megvan a rávaló. Ú gy eltűnődött ezen, is ma­ga is megenyhülve, hogy még mosolygott is, úgy forgatta kezében a vörös borral teli po­harat, és magához se tért mind­járt. amikor a sógor, azt mondta: — Majd most kifizetünk ben­neteket! Csak később érezte, mintha kést döftek volna a hátaba. És egyszerre úgy elnehezedett a rossz szíve, amely az utóbbi idő­ben meg is állt néha, mint az óra, amelyet elfelejtettek felhúz­ni. Hát ez. van a gyász és. a fáj­dalom mögött! Ezt kell hallania tíz évi távoliét után, anyja te­metése után, hogy őt kifizetik! Kifizetik, és aztán menjen isten hírével! Ki fizeti ki? Á sógor, akinek csak annyi a köze az ő szülői házukhoz, hogy benösült húsz év előtt, s most a magáé­nak érzi! Szeretett volna felugorni és arcába löttyinteni a borát. De a megalázottságon kívül hirtelen megrohanták az emlé­kek. Hogy itt nőtt fel, ebben a kis házban, hátul volt apa mű­helye, s itt a konyhában, a spar- hert mellett ott állt anya és éne­kelt, amikor fiatal volt... Oly te­hetetlenné vált ebben az emléke­zésben, hogy még csak azt se mond­hatta: Nem te tartottad el anyá­mat! Én küldtem az utóbbi években, amennyit bírtam. És ezért nem kívántam soha sem­mit! Nem mondhatta, mert erről Giza nem tudott, úgy lopta el a béréből eszténdőkön át, s ezek most őt ilyen fölényesen és ri­degen ki akarják fizetni! — Hagyjuk ezt, sógor —/szó­lalt meg csendesen —, nem aka­rok most erről beszélni. Még ki sem hűlt szegény anyánk ... ■— Hát pedig előbb-utóbb ren­dezni kell az Örökséget — vá­gott Kati a szavába, s előre dőlt a széken. Giza meg hangsúlyo­zott tapintattal hallgatott. — Majd kölcsönt veszünk fel, és megkapod a magadét, Giza nem helyeselt és nem til­takozott, egy szót se szólt még mindig, s ő egyszerre úgy érez­te, mintha idegenek közé került volna, akik valamennyien elle­ne fordultak. Giza a vízvezeték­kel, sógora a rideg fölényével, pedig tíz évvel fiatalabb volt nála, Kati meg önző összetartá­sával, ahogv az ura mellé állt. És arra gondolt, mégis borzasztó lehet, hogy Katinak most ez a legnagyobb gondja. Húsz éven át úgy gazdálkodott a házban és a kis tanyával, mintha a sajátja letk volna, s most egyszerre el kell számolnia vele. Osztozni ve­le. Az örökössel! — Majd nektek adom ezt az órát — fordult feléje húga a jó testvér nagylelkűségével —, hogy valami emléked legyen. Ha még valamit akarsz, majd szólsz. A z óra hangosan ütötte el az időt a hátuk mögött a talon, pontosan azon a hangon, mint gyermekkorában. Most el- vihetné és felakaszthatná oda­haza, hogy ami évtizedeken át nem hiányzott neki, most visz- sza varázsol ja körülötte az elve­szett szülői ház hangulatát. — De azt tudod, ugye — állt fel a sógor az asztal mellől, mint­ha valami nagyon fontos dolgot kellene közölnie. — Azt tudod, hogy milyen rengeteg pénzt öl­tem bele ebbe a rossz házba! Egy újat vehettem volna rajta, amíg rendbehoztam a tetőt, új padlót fektettem le, az ajtókat és ablakokat i£ festeni kellett... Égy vagyon ment rá! Hát remé­lem, ezt figyelembe veszed! Giza hallgatásában, s ahogy némán körülnézett, benne volt az elutasítás, a konok tagadás, hogy hazudik a sógor, hiszen a tetőt csak foltozni kellett, a pádlóban meg iU-ott kicserélni egy deszkát. Igen, ez most alkudni akar ve­le, mint egy idegennel, és csak azt nézi, hogy minél kevesebbet kelljen fizetnie. És ahogy Kati hol őrá, hol az urára emelte a tekintetét, mintha ugyanazt gondolta volna, mint a sógor. A kedves Kali! Katika, aki úgy állt, mint anya szokott megáll­ni, hogy enyhe tokát nyomott a kendője csomója aiatt, s ugyan­olyan ártatlanul nézett ... De ez sok volt. Ügy érezte, megfullad, 1* *» itt kell maradnia. — Már tél hat! — kiáltott lel, nrrkür előhúzta zsebóráját. , — Hétkor megy a vonatunk, s még ki is kell érni az állomásra! — Hát nem maradtok itt reg­gelig? — kérdezte Kati, mint aki őszintén csodálkozik. — Pedig be is fűtöttem már az első szo­bába. — Tudod, hogy Jani milyen nyugtalan, ha ott kell neki hagy­ni a gépházat — felelte Giza he­lyette és felállt. A sógor is han­gosan marasztaló lett, de nem tudta megtagadni önmagát, ami­kor a vállára ütve azt mondta: — Nem fogunk összeveszni, abban biztos vagyok! ÍVIikor kiértek az utcára, még szeretett volna visszanézni a ré­gi házra, ahova soha többé nem jöhet. De nem volt ereje hozza,. TJ elekarolt Gizába, és csak ■*-* annyit mondott, mintha más baja nem is lett volna most: — Ejnye, már megint esik! BAR DO Sí NÉMETH JÁNOS Emberi tisztesség Én nem repülnék a Holdba a földön keresném meg a biztos otthont külön küszöbbel, lánggal, hol nem szedik meg magányod gyümölcseit, termésedet se lopják el, a ház, haza tiéd — ehhez kerítsünk kibírhatót, melyben a világ megszüli a harmóniát, az emberhez méltó valót, bombák, butaság, nyomorok ellen ezt tartsa meg a szellem, aztán jöhet a több a csillagokig szikrázó csoda, de addig; mérnökök, költők, kőművesek, építsetek, emberi tisztességet itt és mindenütt a dologtevő Föld hasznos terein 1— TA SNADl VARGA ÉVA Egy szál lehullott Tegnap szobánkba lépett a halál, nem volt kaszája, semmi fegyvere. Anyám az ágyon, félrebillent szájjal hang nélkül mondta: — Elmegyek vele! A gerendákon pókháló feszült, egy szál lehullott, némán ült a pók, a macska pedig szelíd fejével végig dörzsölte a kék takarót. Szekrény tetején ötven piros alma hirtelen szénfeketére változott, megállt az óra, és én azt hallottam, valahol tompán- ütnek most egy dobot. Kintről a fák kérdezve lehajoltak, a kerítés gyerekdalt énekelt, léptem egyet, mint apró koromban, s kiáltásomra senki sem felelt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents