Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-10 / 292. szám

1976. december 10. • PETŐFI NÉPE • 7 ; SPORT-SPORT Befejezte MNK szereplését a Kun Béla SE BVSC—Honvéd Kun Béla SE 4—2 (1—1) • Nagy (BVSC) és Zs. Juhász (Kun B. SE) harcol a labdáért. (Farkas Tibor felvétele.) Szőnyi út, 200 néző. Vezette: Bodnár. BVSC: Pá­linkás —• Ko- máromy (Kro­ner), Dani, Ga- ra, Varga, An­tal, Lucska, Aranyosi, Papp (Kaszás), Nagy. Fischl. Edző: Mezey György. Honvéd Kun B. SE: Újhelyi — Hevesi, Hor­váth, Iványi, Dongó (Zs. Ju­hász), Dobra, Patyi, Kisz- nyér, Farkas, Kókai (Csur- ka), Varga. Edző: Villányi Csa­ba. A körülményekhez képest egé­szen jó talajú, földes pályán in­dult a játék, a Kun Béla SE tá­madásaival. Az első negyedórá­ban jónéhány gólhelyzet maradt ki a BVSC kapuja előtt. Ezekből sajnos csak egyet sikerült ki­használni. Kisznyár és Farkas adogattak, s a vasutasok védői nem tudtak közbeavatkozni. Far­kas a 16-osról jól eltalált lövést küldött a hálóba. 0—1. Még a gól után is a félegyháziak tá­madtak, de ha az NB Il-es csa­pat előrelendült, akkor a táma­dások veszélyesek voltak. A 25. és 30. percben Újhelyi mentett bravúrosan. A félidő végefelé aztán felülkerekedett a BVSC. t a 45. percben a lest vitatva le­álló félegyházi védők mellett 'Aranyosi egyenlített. 1—1. A második félidőben felerősö­dött szél a BVSC-t segítette, sa cserék is a vasutasoknak kedvez­tek. A sérülés miatt lecserélt Dondó hiányát a középpályán nagyon megérezte a Kun B. SE csapata. Az 55. percben aztán Kaszás tisztán kapta a labdát, Lövését Ojhelyi a kapufára ütötte, s on­nan a labda a hálóba jutott. 2—1. A gól után még jobban visz- szaesett a félegyházi csapat. Az 58. percben Dobra feleslegesen cselezett a kapu előterében. Ka­szás elvette tőle a labdát és a hálóba rúgta. 3—1. A folytatást is a BVSC fölé­nyével zajlott. Dani lövését Új­helyi ütötte ki a léc alól, majd Kaszás gólba tartó labdáját Hor­váth fejelte szögletre. A 68. perc­ben Hevesi késlekedett a labda elrúgásával, s Lucska előrevetőd­ve fejelt a kapuba. 4—1. A BVSC csak ezután engedett az iramból. Patyi lövése a gól­vonalon álló Dani melléről éppen a kapus kezébe pattant. A 80. percben Varga a kapufát találta telibe. A 86. percben egy szög­let után Farkas emelte középre a labdát és Varga gólt fejelt. 4—2. A félegyházi csapat a mezőny­ben egyenrangú ellenfél volt, de a kapu előtt az NB Il-es csapat támadói leleményesebbek vol­tak. A Kun Béla SE jól megáll­ta helyét az MNK-ban, ahol a nagy osztálykülönbségek dacára soha nem játszott alárendelt sze­repet. Gólokat lőttek és ponto­kat szereztek. Jók: Újhelyi, Hor­váth, Dongó, Varga. UEFA KUPA VIDEOTON—FC MAGDEBURG 1—0 (1—0) Székesfehérvár, 8000 néző, Ve­zette: Rainea (román). Góllövő: Nagy II. Az FC Magdeburg 5—1-es gólaránnyal jutott tovább. A Videoton kiesett. Milan—Atletico Bilbao 3—1. A Bilbao jutott tovább 5—I gól­aránnyal. FC Köln—Queens Bark Ran­gers 4—1. Az angol csapat jutott tovább 4—4 összesített eredmény­nyel, az idegenben lőtt góljával. Crvena Zvezda—AEK Athén 3—1. Ezzel a Belgrádban lőtt gól­lal jutott tovább az Athén. Sahtyor—Juventus 1—0. A Ju­ventus 5—1-es góldránnyal jutott tovább. Barcelona—üster (svéd) 5—1. A Barcelona gólkülönbsége 8—1. A KK-ÉRT VASAS—VOJVODINA 3—2 (2—1) Fáy utcai, 6000 néző. Vezette: Korcek (csehszlovák). Góllövők: Gass. Komjáti, Izsó, illetve Ni­kezics 2. Nagyszerű kupaküzdelmet ví­vott ä Vasas, s nagyobb arány­ban is nyerhettek volna. A jugo­szláv együttes rendkívül erősza­kos volt. • Harc a kemény ellenfelekkel és a sárral. Szőkét rántja le az egyik erőszakos jugoszláv játékos. ÚTTÖRÖO LIMPIA • A lajosmizsei szőnyegsarok; felkészülés a következő menet­re... (KnSztmiklós), 2. Kovács (Kis­kunhalas), 3. Kelemen (KSC). 32 kg (21 ind.): 1. Dusnoki (Kkha- las), 2. Papp (KSC), 3. Dózsa (Kkhalas), 35 kg (12 ind.): l. Ko­vács Z. (KSC), 2. Varga (Kalo­csa), 3. Vén (öregcsertő. 38 kg (10 ind.): 1. Homok (Lajosmizse), 2. Ignácz (KSC). 3. Németh (Kkhalas. 41 kg (12 ind.): 1. Kachenbach (Soltvadkert), 2. Jer- kus (KSC), 3. ezár (öregcsertő). 45 kg (9 ind.): 1. Havasi (Lajos- mizse), 2. Bátyity (Baja), 3. Ta­más (öregcsertő). 49 kg (3 ind.): 1. Szója (Kkfháza), 2. Baracskai (Kkhalas), 3. Németh (Kkfháza). 53 kg (3 ind.): 1. Földi (Kkha­las), 2. Katus (Kalocsa), 3. Vén Cs. (öregcsertő). 58 kg (6 ind.): 1. Vízteleki (Kkhsilas), 2. Makai (Kkhalas), 3. André (KSC). +58 kg (3 ind.): 1. Dobos (KSC), 2. Kovács (Kkihalas), 3. Borkúti (Kkhalas). Sok induló, színvonalas döntő, gyenge rendezés Nem állítjuk, hogy az úttörő­olimpia Kecskeméten rendezett megyei döntője — amely a lét­számában és a színvonalában is felülmúlta a korábbi hasonló ver­senyeket — a rendezés tekinte­tében díszére vált az arra hiva­tottaknak, elsősorban pedig a me­gyei birkózószövetségnek. Lehet persze, hogy a közel 250 induló, a szokatlanul nagy érdeklődés meglepte a szervezőket, ám ez sem elfogadható magyarázat ar­ra, hogy a 9 órára hirdetett kez­dés dacára, ebben afc időpontban valójában még csak a mérlege­lés kezdődött meg, 9 a verseny első összecsapására) csak 11 óra után kerülhetett sor. Nem volt eredményjelzés (pedig a szabá­lyok értelmében ez kötelező), s versenybírókat is a jelenlevő ed­zőkből toboroztak. így aztán nem csoda, hogy a vetélkedő végül, ebédszünet nélkül este fél 8-ig tartott. Azt, hogy a nálunk any- nyira kedvelt, és szép olimpiai formaságok is elmaradtak, már nem is említjük. Szóval hiányzott sok minden,' s ezt azért tartjuk szükségesnek elmondani, mert hiszen vasárnap már Kecskeméten rendezik az út­törőolimpia birkózó területi dön­tőit, december 28-tól pedig az országos döntőket, s ami egy me­gyei döntőn még „elmegy’’, a to­vábbiak során szégyen és hiba lenne. Az elmondottakért kárpótolt bennünket maga a verseny, amely a vontatott előjáték után is ér­dekes. színvonalas volt, mind az első, mind pedig a második kor­csoportban. A gyerekeket felké­szítő edzőket csak dicséret illeti, ezért, valamint azért is. hogy versenybírók hiányában ők ma­guk, kifogástalanul le is vezet­ték a versenyt. A verseny eredményei: I. KORCSOPORT: 35 kg (16 ind.): 1. Bódi (Kiskő­rös), 2. Csefkó (Kalocsa), 3. Var­ga (KSC). 38 kg (10 ind.): 1. Mi- hálovics (Kunszentmiklós), 2. Ambrús (Kkfháza), 3. Szili (Ba­ja). 41 kg (8 ind.): 1. Szőnyi (Kalocsa). 2. Polareczki (Kiskő­rös), 3. Cseh (Lajosmizse). 45 kg (16 ind.): 1. Gulyás (KSC), 2(. Frei (Soltvadkert). 3. Bencze (Ba­• Fogás­keresés: Szűcs (Kkfháza) és Kolman (Soltvadkert) a szőnyegen. • Bányász (Lajosmizse) pontot érő akcióját mutatja Bende Já­nos mérkőzésvezető a Dobos (Sza­badszállás) elleni mérkőzésen. ja), 49 kg (13 ind.): 1. Saiga (Kszntmiklós), 2. Vén (öregcser­tő), 3. Balogh (KSC). 53 kg (15 ind.): 1. Kövér (Kszntmiklós), 2. Szűcs (Kkfháza), 3. Tóth P. (Kis­kőrös). 58 kg (8 ind.): 1. Kanyó (Tiszakécske), 2. Szalai (Kkhalas), 3. Borbély (Lajosmizse). 63 kg (3 ind.): 1. Váróczi (Tiszakécske), 2. Hunyadi (Tiszákécáke), 3. R. Nagy (Kkfháza). 68 kg (4 ind.): I. Majoros (Baja), 2. Szigetvári (Soltvadkert). 3. Schubert (Baja). + 68 kg (3 ind.): 1. Gácsi (Kkfházá), 2. Pólyák (Kkfháza), 3. László (Kkfháza). A felsorolt 1—3. helyezettek jutottak a vasárnapi területi dön­tőbe, ahol tehát súlycsoporton­ként négy megye 12 birkózója küzd majd az országos döntőbe jutásért. II. KORCSOPORT: 29 kg (14 ind.): 1. Sárközi fmm »ma ma am » mám * mm mm mm • um ••••• mm * Asztalitenisz A megyei férfi CSB eredmé­nyei: 4 Kiskunhalas—Kiskunmajsa 10—6 Győztesek: Mongyi 4, Rácz 2, Gyenizse 2, Ambrus 2. illetve Bognár 3, Kárpáti 3. Táziár—Kiskunmajsa 9—7 Győztesek: Judák Zs. 3, Judák R. 2. Pethő, 2, Horváth 2, illetve Bognár 4, Kárpáti 3. Kiskunmajsa—Mélykút 16—6 Győztesek; Bognár, Kárpáti, Mezei, Kálló 4—4. Tiszakécske—Kiskunmajsa 15—1 Győztesek: Török 4, Petőfi 4, Kara/ 4, Szentendrei 3, illetve Kárpáti 1. Szórakozás sportrajongóknak A napokban megjelent „Rejtvény­pódium” című füzetben a sportrajon­gók Is megtalálják a kedvükre való szórakozást. Több cikk mutatja be azokat a sportágakat, amelyek jubi­leumát nemrég, Illetve a közeljövő­ben ünnepük majd. A „Sport dicsérete” című pályázati rejtvény helyes megfejtői között 50 000 Ft értékű nyereményt sorsol­nak ki. A „Rejtvénypódium” a hírlapáru­soknál vásárolható. (MTI) KISKUNFÉLEGYHÁZA SPORTÉLETÉBŐL • Jobb oldali képünk: Évadzáró köz­gyűlést tartott Kiskunfélegyházán a városi labdarúgó-szövetség játékveze­tő bizottsága. Kürtössy István, a JB elnöke a legtöbb mérkőzést vezetett Horváth Istvánnak adott át tlsztelet- dfjat. • Két napon át tartott, s nyolc csapat vett részt a Kiskunfélegyházi Fémipari Szövetkezet dolgozóinak te­remfoci-bajnokságán. Képűnkön a győztes csapat a „Szelepcsényi” cso­port. (Rádi József felvételei.) MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 7.59: Tévétorna (ism.) (színest) 1.05: Iskolatévé Angol nyelv (középlsk. tv. oszt.) 9.00: Énekeljünk együtt: >.05: Környezetismeret (ált. tsk. 2. oszt.) 10.05: Magyar Irodalom (ált. lsk. 8. oszt.) 11.05: Világnézet. Az eszmék ereje. 12.05: Francia nyelv középlsk. IL oszt.) 13.05: Iskolatévé: Osztályfőnöki óra (középlsk. II—III. oszt.) M.00: Énekeljünk együtt! (ism.) 11.05: Környezetismeret (ism.) 14.55: Magyar irodalom (ism.) 15.50: Világnézet (ism.) 16.30: Irány az egyetem! 17.18: Hírek. 17.25: Feltűnés nélkül. Riport­film II. rész. 17.50: Ot perc meteorológia. 17.55: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 18.15: Reklámműsor. 18.20: Visszaszámlálás. Paks, 1974—1980. 19.00: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna, (színest) 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Delta. 20.25: Mocsár Gábor: Gyémán­tok. Tévéfilm. (színes 1) 22.00: Volt egyszer egy műsor. 23.05: Tv-hlradő 3. 2. MŰSOR: 20.00: Nana Mouskourl. „Egy hang, egy asszony” 21.05: Tv-hiradó 2. 21.25: Reklámmüsor. 21.30: Twardowskl mester. Len­gyel balettfilm. (színes!) 22.00: Parlag. Jugoszláv film. KOSSUTH 8.27: Az MRT szimfonikus zene­karának felvételeiből. 9.24: Munkagépek lesznek-e a léghajók? 9.34: Óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Aleksls Kivi versei. 10.40: Marcella Pobbe énekel. 11.00: Hogy volt?! Nemes György műsora — műsorokról. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 14.00: Szabó Ferenc: Elfelejtett szerenád. 14.25: „Nyitnikék” 15.10: Zengjen a muzsika! 16.00: Dtközben! 16.05: „Mámor.” Dokupmentum- műsor alkoholista nőkről. 17.07: Beszélni nehéz... A mik­rofon előtt: Péchy Blanka és Deme László. 17.19: Bartók: IV. vonósnégyes. 17.42: Az Emberi Jogok Napja — Dokumentumműsor. 18.12: Lehár-operettdalok. 18.25: OJ könyvek. 19.15: Gerschwin-melódiák. 19.50: Szvjatoszlav Richter zongo­raestje a Zeneakadémia nagytermében. Beethoven- szonáták. Kb. 20.35: A Dunánál. Történelmi fi­gyelő az 1930-as évek szel­lemi körképéről. 20.55: Tallózás a szocialista or­szágok sajtójában. 21.44: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 22.15: Tíz perc külpolitika. 22.25: Közvetítés a KFUM Fre- - dericia—Debreceni Dózsa ' férfi kézilabda EK-mérkő- zésről. 22.50: Népi muzsika. 23.15: Operarészletek. 0.10: Magyar szerzők művel réz- fúvókra. PETŐM 8.05: Szovjet fúvószene. 8.33: Dj tánczenei felvételekből. 9.18: Szatirikus dalok. 9.33: Népdalok. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Miért csúnya? Máriássy Judit Írása. 12.00: Nyolc rádió nyolc dala. 12.33: Századunk kórusmflvelből. 12.55: öt perc népzene Tanzá­niából. 13.00: Nőkről — nőknek. 13.33: Gyermekjátékdalok. 14.00: Kettőtől öUg ... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Mindenki Iskolája. 18.33: A francia sanzon nagy . előadói. 19.03: Barangolás régi hangle­mezek között. 19.34: Fényes Szabolcs operettjei­ből. 19.55: Az év legjobb tánczenei felvételei. 20.33: Hogy volt?! Nemes György műsora — műsorokról. 21.32: Nótacsokor. 22.33: Világhírű hegedűművészek 23.15: Zenés Játékokból. 3. MŰSOR 14.05: Lukács Pál mélyhegedűn játszik. 14.19: Operarészletek. 15.17: Mozart: Eaz-dur diverti­mento. K. 563. 16.03: Szimfónikus zene. 17.24: Rapszódia magyar módra. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.03: Madrigálok. 18.25: Hangfelvételek felsőfokon. 19.15: iskolarádió. 19.33: Finn Hangjátékok Hete. 20.29: Dzsesszfelvételekből. 21.02: Cj operalemezeinkből. MA: UH Üttörőolipia megyei asztalite­nisz döntője: Kecskeméten a Vá­rosi Sportcsarnokban 9 órától. TÖMEGSPORT Nemcsak • idősebbek- mindenki elkezdheti Goethétől, a nagy német költőtől származik ez a mondás: „Nekem két or­vosom van, a jobb és a bal lábam". Szellemes meg­állapítás és nagyon igaz. Szívpanaszok esetén ez a két orvos megmentheti a ’beteget. A mozgás ugyanis az, amire a szívnek leg­jobban szüksége van. Dol­goztatni a szívet és meg­tanítani arra, hogy meg­kedvelje a mozgást — ez fontos dolog. Mert az emberek nagy­része így beszél: „Nincs időm arra, hogy sétáljak, nagyon elfoglalt vagyok.” Persze ez csak kevéssé igaz, mert egy kis séta mellett is minden ügyes­bajos dolgunkat el tudjuk végezni. Kezdetben elég reggel 15 perc séta, a mun­ka előtt és este szintén 15 perc vacsora előtt, vagy után. Aki megteheti, az ebédidejében is szakítson 5—10 percet sétálásra. Ennyi időt mindenki meg­engedhet magának, mert mégha összeadjuk a 20— 30 év alatti séta mennyisé­gét, ez sem éri el a kór­házban és a betegállo­mányban töltött időnk tö­redékét sem. Azután lehet növelni a séta időmennyi­ségét, mert az orvosok szerint napi két óra ilyen mozgás kell. A sétára legalkalmasabb valamilyen sík terep, olyan ami nincs messze az ott­honunktól. A napi séta többet ér a szervezet szá­mára, mint a hetenként egyszeri, akár nagyobb ki­rándulás is. A szívnek mindennapi kezelést ad, olyat mintha vitamint szednénk. Néhány egyszerű tanács: legjobb sétálni kinn a ter­mészetben, de ha ez nem oldható meg. a városban tett séta is jobb a semmi­nél. Persze kis, keskeny utcákban, amelyeket elke­rül a gépkocsiforgalom — és a benzinszag. Séta köz­ben emeljük magasra a fejünket. ne csoszogjunk és ne lépjünk nagyokat. Ésszerűen legyünk napon. Néha válasszuk az utca árnyékos oldalát. Ha napon sétálunk, viseljünk köny- nyű sapkát — napszem­üveget. Ha sokat sétálunk, jobb lesz a közérzetünk — vagy­is egészségesek leszünk mert a séta nem.csak a szívnek, hanem az idegek­nek is jót tesz. Ki fog de­rülni. hogy a sétálás ugyanolyan fontos a szer­vezetünknek, mint a táp­lálkozás. RÖVIDEN A jövő héten az NDK-ban Er­furtban és a környező városok­ban szerepel d magyar férfi ké­zilabda-válogatott haitos nemzet­közi tornán. Az ellenfelek: a ven­déglátók „a” és „b” válogatottja, az olimpiai bajnok szovjet, a montreali bronzérmes lengyel, valamint az olimpián hetedik he­lyen végzett csehszlovák együt­tes. A mérkőzéssorozat december 14-én, kedden kezdődik és egy pihenőnappal december 19-ig tart. A magyarok ellenfelei sorrend­ben: dec. 14. Suhlban (NDK „b”; dec. 15. Bad Salzungen ben: Cseh­szlovákia; dea 16. Erfurtban: NDK „a”; dec. 18. Bad Salzun- genben: Szovjetunió; dec. 19. Er­furtban : Lengyelország. • Megrendezték az angol műkorcso­lyázó-bajnokságot. A férfiaknál a 19 éves Robin Cousins szerezte meg az elsőséget, ő lett tehát az utóda a vi­lág- és Európa-bajnok John Curry- nak. A nőknél Karena Richardson meg­őrizte bajnoki címét, különösen a sza­badon választott gyakorlatai sikerül­tek nagyszerűen. Második a 14 éves Debora Cottril lett. A páros bajnok: az Alan Beckwith, Ruth Lindsey kettős.

Next

/
Thumbnails
Contents