Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-09 / 291. szám

I 1976. december 9. PETŐFI NÉPE • 5 ISZAP! ISZAP! — 52 MÉTERES FÚRÓTORONY A KEREKEGYHÁZI HATÁRBAN ÚJVIDÉKRŐL — NEMCSAK AZ INGÁZÓK PROBLÉMÁJA NŐI FŐSZEREPLŐ Filmforgatás Göbölyösön A dűlőút hajlataiban áll a víz, a lapo­sabb részeken puha, kerék­nyomoktól szabdalt fekete latyak. Roska­dozik, repede­zik az ösvény, sohasem cipel­tek a hátán lomha teher­autók tonnás áramfejlesztő­ket, levegősű- rítőket, dögne­héz vastraver­zeket. Hová tűnt Göbölyös csendje? Tompán dü­börgő motor­zaj szeleteli reggeltől nap­szálltáig, oly­kor a csillagok jöveteléig a kerekegyházi határ halk nesízeit, a káráló tyúkok hangját, a verebek csivitelését. A kutyák némasága a legfur­csább! Megszakadásig ugattak. ha nagynéha idegen vetődött a fe­héren villogó tanyák közé. Egész náfp mégsem jártathat- ják szájukat, ötven-hatvan jöve­vényt hiába is próbálnának tá­vozásra bírni. Csendben figyelik, hogy a kucs- más, gumicsizmás férfiak, vatta­kabátos nők miként fordítják föl fenekestől a tájat. Farkuk behúz­va fülelik a sosehallott szavakat: svenkelés; smink, béléscső, kútfej, felkutatás, iszapolás. fahrtozás. Megrémisztetté a pulikat, korcso­kat, komondorokat a felkiáltójel- fúrótoronytól majdnem szakadat­lanul dübörgő kerregése. A ta­nyaiak is a nyári konyhába hú­zódtak. mert a szobákat, kony­hákat bérbe vették a filmcsinálók. Parányi szobában írógép csat­tog, vaskályha körül szereplésre váró színészek verik a blattot, tea gőzölög a konyhában. A szenzáció feledteti a kényel­metlenségeket. Meg valamennyi nemvárt pénz is csurran-csöppen. Tóth Imre algyői (igazi) fúró­mester rá rse >fütyül al csípős-fa­gyos szélre. 15 éve járja az or­szágot, megszokta'a hevet-hideget. Most csak 100 méterre fúrnak, a filmezéshez ennyi is elég. Ha utasítást kapnának valódi kuta­tást is végezhetnének, teljes föl­szereléssel jötek, mindent kiépí­tettek. Vastag drótkötegek tartják a 60 centiméteres betonalapzatra elhelyezett fúrótornyot, a jól meg­ágyaztak a dübörgő kompresszo­roknak. Szívesen dolgoznák Szijj Miklós rendező keze alá: közelről látják egy film elkészültét. Csak akkor hümmögtek. amikor a színészek belekontárkodtak az ő dolgukba. Rívó Gáspárt, azaz Madaras Józsefet a világ kin­cséért sem lehetett lebeszélni ar­ról, hogy maga röpítse magát majd harminc méter magasból a menekítő szánkón a közeli tanyá­ban hétszámra magányosan tes­• öszi-téli tájban a stáb vezérkara: a kamera mö­gött Szijj Miklós rendező, mellette sötét kucsmában Lórincz József operatőr. pedő Ónos Jánosné, Eta, azaz La­dik Katalin újvidéki színésznő elé. Az aszonyka gyanútlanul bal­lagott a mezőn, amikor hirtelen előtte termett ez a markáns arcú munkás és egyelőre maga sem érti, „mit keres őmellette az is­meretlen férfi”. Egyedül vannak ebben az ir­datlan nagy világban, hamar ösz- szeverődnek, megbarátkoznak, szerelemre gyulladnak, ahogyan azt Mocsár Gábor szép könyvé­ben megírta. Szijj Miklós rendező mindent alaposan megmagyaráz, tisztázza a szituációkat, figyel a legapróbb rendelésükre. Ez az első játékfilm­je. Kisfilm-rendezőként ismert a neve, Búvó örökség című alkotá­sával Madridban fesztiváldíjat nyert. Beszélgetünk, amíg új állásba cipelik a kamerát. Némi töpren­gés után a sarat vállaljuk, elhú­zódunk a toronytól, így legalább értjük egymás szavát. Dolgoznak a gépek. — Miért éppen ez a regény kel­tette föl érdeklődését? — Egyszerű körülmények kö­zött élő szereplői természetes mó­don élnek .át, fognak föl és érté­kelnek fontos etikai problémákat tartalmazó eseményeket. Az in- gátó;''kéthetenként hazajáró férj csak a regény, a film végén je­lentkezik, s róla is kiderül, hogy a maga módján ő is átéli, fölfog­ja. értékeli helyzetét. Három em­ber, háromféle módon reagál egy napjainkban nemis ritka szituá­cióban. Sok parasztember hagyta ott at földet, él rövidebb-hoszabb ideig távol családjától. Arra törekszem mégis, hogy a Dübörgő csend ne kapjon speciális jelleget; más ki­váltó okok miatt sokan küszkö­dünk hasonló gondokkal. A tör­ténet általános érvényű mondan­dóját keressük. — Mind több rendező törek­szik a hosszú smittekre, a kame­ra egyszerre egésa jelenetsorokat rögzít, "a felvevőgép percekig kö­veti, megállás nélkül az esemé­• A női főszereplő: lin. :­Ladik Kata­nyeket. Miért apró jelenetekből, rövid snittekből építi fel filmjét? — Nem. stílusprobléma! A hely­zet diktálja mi a teendő.. Fent a toronyban dolgozik Rívó Gáspár. Csendes, töprengő ember, csak a döntő pillanatokban szólal meg. Minden érdekli, látja a magasból mi történik Önosék tanyáján, a látványból szerez információkat. Kivételezett helyzetben van, nem­csak látja egy kollektíva tagja­ként á körülötte formálódó életet, hanem, ha szabad így mondanom, átlátja, átérzi. Különben praktikus ember, a célszerűség feltétlen híve. emiatt megy tönkre házassága. A toronyban végzett rutinszerű tevékenység nem köti le, nem él­heti ki magát benne és ezért ke­resi a dolgok átlátásénak a lehe­tőségeit. Tehát a praktikum miatt ala­kul így. A nagy távolságok miatt úgy kell egyetlen szembe össze­gyűjteni, összecsipegetni azokat a mozzanatokat, amelyek befolyá­solják, foglalkoztatják Rívó Gás­pár gondolatait, érzelmeit. — Magyarországon elsősorban költőként ismerik az Űjvidéken élő Ladik Katalint. Melyik szín­ház tagja? I . , r - , .... Az újvidéki rádió színésze, több televíziós szerep áll mögöt­te. Már többször készítettek róla próbafelvételt. Ügy gondoljuk, hogy ugyanaz az egyéniség, mint az átmenetileg tanyára került Önosné. Kemény, céltudatos, megy a maga útján. A természetes kezdeti bizonytalankodás után gyorsan beilleszkedett a munká­ba, érzi a figurát. — További szereplők? — A férj Szabó Gyula, az após Siménfalvi Sándor, Csikós Gábor, és a kecskeméti rendező Szurdi Miklós is fontos feladatot kapott. Ma éppen azt a jelenetet forgat­juk amikor a fiatal munkás ész­reveszi az iszápszivárgást. a ve­szélyt. a fenyegető kitörést. Már muszteron láthatja a félelmes ki­törést. Húsz-harminc méterre ha­• Pici is megbarátkozik a tanyá­ra mind gyakrabban látogató Rívó Gáspárral. (Madaras József.) jította az iszapot a felgyülemlett és megbolygatott föld alatti erő. — Mikor láthatjuk a filmet? — Jövő ősszel. Heltai Nándor A Megyei Művelődési Központ műsora KIÁLLÍTÁS Brit rajz- és akvarell kiállí­tás. Megtekinthető: december 30-ig. Kiállítás a Művelődési Központ művészeti csoportjai­nak munkáiból. Megtekinthe­tő: december 22-ig. HETI MŰSOR: 12-én, vasárnap 10 órakor az ifjúsági klubhelyiségben: A GAZDA A RÉTRE MEGY... A kiskőrösi gyer­mek bábcsoport műsora. In­gyenes. 12-én, vasárnap 10 órakor a felnőttklubban: MEGYEI KIS­KUNSÁGI MOTOROS KLUB ALAKULÓ ÜLÉSE. A KBT és az MTS közös rendezvénye. 12- én, vasárnap 15 órakor a színházteremben: FELNŐTT FILMKLUB II. A sokarcú Hollywood. Bérletes. 13- án, hétfőn 17 órakor a fo­lyóiratolvasóban : JOGI TA­NÁCSADÁS. Díjtalan. 14- én, kedden 19 órakor a szín­házteremben : KŐSZEGI IM­RE együttesének jazzhangver- senye. Belépődíj: 20,— Ft. 15- én, szerdán 18 órakor a színházteremben: COLLEGI­UM ARTIUM filmművészeti szabadegyetem 3. vetítése. Romm: Hétköznapi fasizmus (részlet). Fosé: Kabaré. Bérte- tes. 16- án, csütörtökön 18 órakor az ifjúsági klubhelyiségben: TÁNCHÁZ. Belépődíj: 5,— Ft. 17- én, pénteken 15 órakor a színházteremben: KÖZÉPIS­KOLÁS FILMKLUB 4. vetíté­se. Bérletes. 17- én pénteken 17 órakor a folyóiratolvasóban: KOZME­TIKAI TANÁCSADÓ SZOL­GÁLAT. Tanácsadók a Kecs­keméti Fodrász Ktsz kozmeti­kusai. Ingyenes. 18- án, szombaton 19 órakor a színházteremben: UGORJUNK A TÁNCBA. A Kecskeméti Néptánc Együttes bemutatko­zó fellépése. Belépődíj: 15,— Ft. ifjúsági: 10,— Ft. Kérjük, látogatóinkat, hogy az előadások megkezdése előtt egy negyedórával foglalják el helyü­ket. mert a műsor zavartalan le­folyása érdekében a későn érke­zőket csak a szünetben tudjuk beengedni. 1597 KIÁLLÍTÁSI KALAUZ Fába metszett egyéniség Törőcsik Jolánnak, a Pannónia Rajzfilmstúdió kecskeméti műtermében dolgozó fiatal rajzolónak több kisebb üzemi és klubkiállítás után a közel­múltban nyílt meg első nagyobbszabású bemutató­ja Budapesten, a Külkereskedelmi Főiskola épüle­tében. A figyelem gyorsan ráirányult, amit legjob­ban az bizonyít, hogy a Tv-híradó tudósítást adott az eseményről, s ennek hatása jól lemérhető a lá­togatottságon. Ideális a helyszín. Faképek fadobozban — mond­hatnánk minden irónia nélkül, ugyanis a Külkeres­kedelmi Főiskola belső tere csaknem teljes egészé­ben faburkolatú. Több mint ötven faintarziát mutat be Törőcsik Jolán. Nagyobb részük táblakéj), tehát a festmény igényével készült, egy tucatnyi pedig dísztárgy, fél- tenyérnyi, nyakba akasztható medália. Bontakozó művésztehetség számára mindig hasz­nos az ilyenféle, nagyjából egész eddigi munkássá­gát áttekintő kiállítás, mert ha kellő igényes önma­gával szemben, alkalmat adhat neki, hogy megsza­baduljon eddigi hibáitól. Törőcsik Jolán vitathatatlanul tehetséges. Érzé­keny, jó megfigyelő, anyagát, a holtában is élő fa természetét máris nagyon érzi, s fejlődésén látszik, hogy szorgalmasan tanulmányozza. Akaratereje is imponáló: teljesen autodidakta létére legjobb munká­iban el tudott jutni a kiállíthatóság igen vonzó szintjéig. Ezek a legjobb munkái: képeinek mintegy har­mada és a medáliák, amelyek mint használati dísz­tárgyak divatosak, egyszerűek, szépek. Képben si­kerrel és egyénien old meg néhány virágábrázolást (Árvácska, Mályva), amelyeken nemcsak a növé­nyek iránti rajongása látható, hanem az is, hogy az intarziaépítéshez szükséges falemezek meglepően gazdag színlehetőségeivel is tud bánni. Utcarészle­tei közül legrokonszenvesebb a Hollandia, mert a kisméretű képen megjelenített ódon épületekhez nagyon illik a fa sötétbarna tónusa. Falusi életkép­sorozatából igazán derűsnek, karakteresnek csak a Rozi nénit és a Meleg szobát érezzük. Fantaszti­kumba hajló tájai között a Senki-szigeti fák ragad­a O „ » „ C* ^ :> At a. a. a. A A Szülőházam (faintarzia kép). ják meg legjobban a nézőt. Bonyolult, többnyire virágokat, szenvedélyes mozdulatú alakokat, szen­vedélyes mozdulatú alakokat, olykor kozmikus je* lenségeket egyesítő, dekoratív és érzelmes kompozí­ciói közül az Álom és a Tüskék között kivitelezése a legtisztább. Az említett művek rajza, kompozíció­ja, színhatása egyaránt jó. Amint a felsorolásból kiderül, többféle műfajjal és ábrázolásmóddal kísérletezik. A kísérlet természe­téből következően nem meglepő, hogy színvonala egyenetlen. Baj akkor van, ha kényelmes, azaz túl­ságosan megbízik a faanyag szépségében, és ő maga szinte semmit nem ad hozzá (ők, Tanya). Ritkán ugyan, de felületesség is előfordul a táblákon, pél­dául elnagyolt rajz, csúnyán körülvágott lemez és még néhány más apróság. Azonban ez nem is apróság, mert az intarzia technikája nem tűr meg ilyesmit. A XVIII. századi barokk és rokokó asztalosok mesterségbelileg hibát­lan intarziát készítettek bútorokra. Mármost, ha valaki képzőművészeti alkotást készít, nem szabad a felkészültségből engedni. A kényelmesség és felü­letesség pedig nem egyszerűen korrigálható hiba: ezt Törőcsik Jolánnak jelenlegi színvonalán, sem lenne szabad eltűrnie. Á. Sz. J. wmí wmM (9.) — Borzadok a mozdulatlan szemű emberektől. — Mi? — szólt Anyicska szó­rakozottan. A sípot leste Buda tanító szájában. — Az a rablóképű pofa le se veszi rólad a szemét. — Üj vagy itt — mondta Anyicska. — Nem engem pécézett ki. té­ged. Anyicska odanézett, és Zsabka Janó merev tekintetébe ütközött. Vad, éhes tekintetébe. Felhő borult Anyicska homlo­kára. . — Az a vezér. Bicskázásért ült — suttogta csaknem hangtalanul, mert elakadt a hangja. — Rézgróf — kedélyeskedett Lonci, és Anyicskát fürkészte. Megijedt az arcától; arcán a ki­mutatott megvetéstől. Félteni kezdte őt, mert ezt a rabló is lát­hatja. A síp még mindig nem szólalt meg. Anyicska fázósan összeráz­kódott, pedig az erdő árnyéka még nem ért odáig. Egyszer csak így szólt Loncihoz, a szája alig mozgott: — Ez azt hiszi, 6 kacsint, és minden lánynak muszáj odaszai- ladni neki... Nem meri neki azt mondani senki, hogy nem. — Ennyit szólt, és a sípot nézte Bu­da tanító Szájában. Most! — gondolta, mert Buda tanító léleg­zetet vett. s valóban: trillázva szállt fel a visszhangos völgyben az indítójel. A banda rázendített a Rákóczi- indulórá, s a keresztesek a le­pénynek ugrottak. Merő vér lett egyszeriben a ké­pük — merő lekvár. A közönség ugrált. Kacagva tombolt. — Zabáijad, Feró, zabáljad! — Vigyázz te, Janó, harapja! Fogát neki vigyázz! — Húzd, tépd, nem apád! Zsabka Janó nem kapott, és nem is volt lekváros a képe. Mégis félelmetes tempóval halad a le­pény belseje felé. Módszeresen, nyugodtan. És könyörtelenül. Ha­talmasakat harapott, és hatalma­sokat nyelt. Szomszédai elhúzód­tak a közeléből. Középen egy rézpénz villogott. Aranypénz — mondták. Azt kel­lett elérni. Zsabka Janó mindjárt eléri. A rézpénznek értéke nem volt, de hitték, hogy szerencsét hoz annak, aki elnyeri; egy évig tel­jesül a kívánsága, míg újra csa­tába kell szállni érte. Zsabka Janót három éven át kényeztette a szerencse, kis meg­szakítással, míg ülni kényszerült. Most sem engedett. Sőt becsvá­gyának mintha szárnyai nőnének. Mindenki tudta, hogy Zsabka Janó nyeri a versenyt. S ekkor valaki elordította ma­gát: — Feró! Feró!... Nézzétek, a Feró! Feró a nyelvével éppen nagyot söpört, s eltűnt a tészta, mi szá­ja szélén csüngött még imént. Orra máris beleszántott a lekvár­ba, az alaposan megtépázott le­pény fölött. — Hajrá, Feró! Hajrá, Feró! — ordított a közönség. Elnyomta a zenekart, mely a finisre gyor­sabban húzta. Lonci és Anyicska visszafogták lélegzetüket, s egymás kezét mar- kolászták izgalmukban. Már csak ketten voltak. Feró és Zsabka. Farkasszemet néztek egymással a lekvármező fölött. Zsabka Janó Ferro orrát néz­te, mely a lekvárt szántva nyo­mult a pénz felé. Hidegen nézte az ellenfél orrát, agya hidegen őrölt: tíz centi... nyolc centi... öt centi... A maga orrtávolságát tizenöt centire becsülte. Mindenki újjongott Feró győ­zelmének. S ekkor Feró orra előtt levált a lepény, és Zsabka Janó foga között vigyorogva felmutatta a rézpénzt. Buda tanító lefújta a mérkő­zést. s a döbbent csendben a füttyszó élesen hangzott. Aztán moraj lett. Zsabka Janó körülnézett, mintha kutatná, ki elégedetlenkedik. Feró letörölte orráról a lekvárt. De alighogy letörölte, egy helyen újra piros lett. Kig karcolásból szivárgott a vér. — A kését használta — suttog­ták — Van neki egy kése — mond­ták mások a lányok közelében, összehajolva. — Nem is szabad tartani olyat... Rugós kés. A pengéje gombra működik. A tömegből jól lehetett hallani, hogy valaki azt mondta: — CsafláS! Zsabka Janó a hang felé for­dult, foga közt a rézpénzzel. S nem jött több ilyen hang. A mo­raj pedig elbizonytalanodott. — Vajon hogy ítél? — súgta a lányok közelében valaki. — Megítéli — mondta a társa. Igaza lett. .Buda tanító Zsabká­hoz lépett, és magasba lendítette a kezét; ahogyan az ökölvivókét szokták. — Fél tőle... Mindenki fél tőle — hallotta Anyicska a sut­togást a háta mögött. Feró kezet fogott Zsabkával, aztán titokban megnézte az ujját, és még egyszer végighúzta az orrán. Mindenki látta, hogy tud­ja, mi történt. Tudja, és mégse fellebbezett. A közönség eloszlott, anélkül, hogy ünnepelte volna a győztest. Ki-ki folytatta korábbi mulatsá­gát. Csak a fiúk vették körül Zsabkát, sörényüket és láncukat rázva, s torz hafrigon óbégatva. Már csak ők voltak a lepénytar­tó oszlopoknál. Zsabka Janó hátralépett némi­leg, kipattintotta ritka kését, melyre oly büszke volt, és ame­lyet a többiek irigykedve, s tisz­telettel néztek, és amely gazdája hírét fölöttébb megnövelte. Ki­pattintotta egykedvűen, volt eb­ben valami hivalkodó; elhajította. A kés pörögve szállt és vékony, kékes acélpengéje mélyen fúró­dott az oszlopba. A kés ébenszín nyele még akkor is remegett, mikor Zsabka Janó odalépett, hogy kihúzza./ A lányok egyet gondoltak, s otthagyták a népmulatságot. Un­ták is, meg aztán Lonci azt mondta: — Imádom az erdőt. — Várj csak, mutatok valami érdekeset — szólt Anyicska. Átvágtak a legelőn. Egyenesen annak a sötét falnak. Hogy köze­lébe értek, a fal még inkább megnőtt, hatalmas szálfákra bon- tódott. s borzongató hűvösséget és suttogást bocsátott ki magá­ból. — Imádom, és félek tőle — fe­csegett Lonci. — Te nem félsz? — Mitől? — nevetett Anyicska. Hátradobta hajának egyik ágát, mely minduntalan arcába hullott. Egy ösvényen, ereszkedtek lefele, mely ösvény, csak annak mutatja magát, a sűrű, indás bozótban, aki ismerős. A ragadós levelek közt még éretlen málnabogyók zöldelltek. — Én sem úgy gondoltam — locsogott Lonci —. csak olyan izgi. — Vigyázz! — mondta Anyics­ka. A part meredeken lejtdtt Kőről kőre kellett lépni. S mö­göttük, ahogy a bozót, összezá­rult, mind többet nyelt el a nép- mulaitság zsivajából. Végül már csak a nagybőgő brummogását lehetett hallani. Anyicska egy öreg tuskó gyö­kerére lépett, s onnan leugrott a száraz patakmederbe, a csörgő ka­vicsokra. Lonci ugyanígy tett, csak óvatosabban, és kicsit a te­nyere is homokos lett. Elismerte, hogy Anyicska a „vadon lánya”. Anyicska nevetett ezen. Tud­ta, hogy az egy film, és abban van egy lány. A kavics zengve ropogott a tal­puk alatt, és nevetésüket, mint valami tükör, visszaverte az erdő fala. És a hangjukat is visszaver­te és zengette. És amikor elhall­gattak. és megálltak a kavicson, olyan csend lett, hogy a1 szívük beledobogott. Egymás tekintetébe kapaszkodtak és hallgatóztak. Meghallották a levelek susogását és a legyek döngését. S a mada­rakat is meghallották. És nagyon távol a bőgőt, mintha dongó zümmögne. Mosoly nyílott az ar­cukon, és Lrnci szép szemén az áhítat könnye ragyogott. Anyicska egy nagy homokkőre mutatott. Termetes kő volt. Ter­metesebb a többinél, melyek a mederben itt-ott feltorlódtak, szél és víz simára és gömbölyűre gya­lulta. És mintha kigurították vol­na a széli homokra. — Egy kereszt — mondta Lon­ci. felfedezte. A nap már a fák lombja közé süppedt e délutáni órában, így nem sütötte a követ, de a vályat árnyéka most is meg­látszott. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents