Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-29 / 307. szám
1976. december 29. • PETŐFI NÉPE • 3 Tanulságos utolsó negyedév Újítók Bács-Kiskun megyében Sikerrel vezették be a három műszakot a ZIM-ben December 20-án tartotta idei utolsó ülését a LAMPART Zománcipari Művek kecskeméti gyárának igazgatói tanácsa. A fő téma: a melegüzemi nagycsarnokban október 1-én bevezetett három műszakos termelés tapasztalatai. Az ülés résztvevőinek hangulata ezúttal sokkal jobb volt, mint legutóbb, hiszen az élet által követelt intézkedések sikeresnek bizonyultak az új munkarend, a gyárban meghozta a várt eredményeket. Miről is van szó tulajdonképpen? A dolgozók könnyebb megértése miatt lépjünk vissza néhány hónapot. A félévi eredmények ugyanis azt mutatták, hogy veszélybe került az idei 210 ezer darabos fürdőkádgyártási terv teljesítése. A gépi öntöde produkálni tudja ugyan az előirányzott 185 ezer darab kádat, azonban az egyre súlyosabbá váló munkaerőhiány miatt már bizonyos volt, hogy a kézi öntődére váró 25 ezer darab nem készül el. Márpedig a tervteljesítés a hazai igények és az exportkötelezettségek ezt egyaránt sürgették. A gyár gazdasági és műszaki vezetői sok álmatlan éjszakán át töprengtek, míg megoldást találtak. A kézi öntődéből csak kiléptek a dolgozók, újabbak felvétele azonban — a nehéz munka miatt — hiába próbálkoztak. Ráadásul ebben a műhelyben a szakmai hozzáértés sem elhanyagolható szempont. Nincs más megoldás tehát, mint a gépi öntöde kapacitásának bővítése, a kézi öntődében a kádgyártás megszüntetése, s az így felszabaduló munkaerő átcsoportosítása a gépsorokra. A melegüzemi nagycsarnokban eddig két műszakban 16 órán át folyt a termelés, éjszaka pedig 8 órán át a karbantartás. Az elképzelés az volt, hogy 20 órárg bővítik a folyamatos gépi kádgyártás időtartamát. Ugyanakkor négy órára csökkenjük a karbantartást és abban nemcsak a tmk- sok, hanem a reggel 6-kor kezdő műszak dolgozói is részt vesznek. nak vezetője így nyilatkozik: — Féltünk a három műszaktól, de most már minden jól megy. A melegváltás — vagyis, hogy folyamatosabb a termelés — bevált, s a tmk-sokkal is könnyebben szót értünk. Szabó Sándor: Tizenöt éyig voltam kéziöntő. Nem szívesen hagytam ott a régi műhelyt, tartottam a gépsortól. Most már nagyon jól érzem itt magam. Nincs nagy lapát és negyedrészt annyi erőkifejtéssel, most többet keresek. Én azt mondom, hogy bár hamarabb szervezték volna át a kádgyártást. A többi kéziöntő sem szomor- kodik, sőt vidáman szól új munkahelyéről. — Jobb a fizetés és ezért szívesen dolgozom három műszakban — mondja Ágoston Lajos. — Nekem is ez a véleményem és itt könnyebb a munka — teszi hozzá Gonda Károly. — Én rámoló voltam, a legnehezebb munkát végeztem a kézi öntödében és itt sokkal kulturáltabbak a munkakörülmények — hangoztatja Szűcs Béla. Itt csak minden harmadik héten vagyunk éjszakai műszakban, a kézi öntödében pedig kéthetenként került ránk a sor — kapcsolódik a beszélgetésbe D. Kovács Lajos. — Nehezen jöttem el onnan, mert megszoktam 18 év alatt, de már nem mennék vissza. Az igazgatói tanács tagjai tehát joggal ülhettek nyugodt szívvel össze a napokban. A nehéz vállalkozás — hiszen sok dolgozóval kellett egyetértésre jutni, érdekeket egyeztétni, és az ilyesmi a legbonyolultabb — sikerült. A cél, a terv teljesítése megvalósult, javultak a gazdasági mutatók is és az elmúlt három hónap tanulságai nagyon hasznosak, mert ezek alapján a jövő évi termelést megalapozottabban készíthetik elő. Nagy Ottó A jól kigondolt átszervezésnek azonban komoly akadálya volt, hogy a kézi öntöde dolgozói tartottak jövedelmük csökkenésétől, munkaidő-kedvezményeik megvonásától és a gépek melletti fegyelmezettebb munka követelményeitől. Az üzemi pártszervezetek, az szb, a szakszervezeti tanács és a KISZ-szervezet előtt a gazdasági vezetés beszámolt az új munkarenddel kapcsolatos elgondolásairól. Kidolgozták a bérintézkedéseket, miszerint a három műszakban résztvevők 5 százalékos béremelést és 15 százalék éjszakai pótlékot kapnak. A 44 órás heti munkaidő 42 órára csökken. Ezek után az üzemi párt- és tömegszervezetek a gazdasági vezetéssel karöltve személyenként beszélgettek a gépi és kézi öntöde dolgozóival, akik végül is nem túlzottan lelkesen, de vállalták az új munkarendet. A három műszakot október 1-én indították. Eredmény: havonta 400—450 forinttal növekedett az öntödei dolgozók keresete. Azóta közülük egyetlen egy sem lépett ki azért, hogy kevés pénz jutott a borítékba, vagy megterhelőnek tartotta volna a három műszakot, rossznak a munkakörülményeket. A vállalat szempontjából pedig a döntő, hogy a munka átszervezése nyomán teljesíteni tudja éves tervét. A nappal végzett karbantartás minősége a tmk-sók és az öntők együttműködése révén jobb, folyamatosabb a termelés, jelentősen csökkent a selejt. Húsz órán át dübörögnek, zakatolnak már a gépek, a melegüzemi nagycsarnokban. Túri Imre, a gépi öntöde második műszakjá• Nyolc helyett négy óra alatt Végzik el a melegüzemi nagycsarnok gépeinek naponkénti karbantartását oly módon, hogy a tmk-sok mellett a gépsoron dolgozók is részt vesznek a munkában. Képünkön balról jobbra Sál József formakikészítő, Szőke József és Tóth László gépkezelő az alsó formázó berendezést javítja. • Két volt kéziöntödei munkás Csik Imre és Johkel Ferenc a gépi öntödében dolgozik. (Tóth Sándor felvételei) Folytatódik az M-l-es és az M-3-as autópálya építése Az útépítők, kihasználva a számukra kedvező időjárást, valamivel túlteljesítve idei tervüket, megalapozták a közúthálózat fejlesztésének folyamatosságát, a jövő évi feladatok megvalósítását is — állapítja meg a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közúti főosztályának idei gyorsmérlege. A tárcának — az autópályaépítéseken kívül — az idén 5,6 milliárd forint állt rendelkezésére a közúthálózat fejlesztésére, fenntartására, üzemeltetésére. Az útépítők fő feladata az úthálózat rekonstrukcióját gyorsító burkolatmegerősítés, az úgynevezett aszfaltszőnyegezés volt. Erre a célra 2,5 milliárd forintot fordítottak, s több mint 1600 kilométernyi útszakaszt láttak el erősebb új, szélesebb burkolattal. Egyéb korszerűsítésekre több mint 1,3 milliárd forintot költöttek, míg az utak folyamatos karbantartására és üzemeltetésére 1,5 milliárd forintot fordítottak. Az autópálya-építésre rendelkezésre álló 800 millió forintból a program szerint építették tovább az M—3-as autópályát Budapest és Gödöllő között, valamint az M—l-esen a Komárom—Győr közötti fél autópályát. A tervek szerint 1977-ben a közúthálózat fejlesztésére 5,9 milliárd forint, autópálya-építésre 900 millió forint jut. A tervek szerint folytatódik a 6-os számú főút pécsi átkelési szakasza új nyomvonalának építése és a 25-ös számú főút egri átkelési szakaszának építése. A Dunakanyar forgalmának legnagyobb részét viselő 11-es számú főút szentendrei átkelési szakaszán belső körút építésével könnyítik a közlekedést. Üj korszerűsítésként megkezdődik a 8-as számú főút veszprémi átkelési szakaszán a tehermentesítő nyomvonal építése s a 4-es számú főút nyíregyházi átkelési szakaszának az építése. A közművek átépítésével és a szélesítéshez szükséges területek szanálásával előkészítik Miskolcon a 3-as számú főút bevezető szakaszának négy nyomvonalasra való bővítését. Az előírt ütemnek megfelelően folytatódik az autópályaépítési program, az M—3-as autópálya Budapest—Gödöllő közötti szakaszának építése, s ugyancsak tovább épül az M—1-es autópálya Komárom és Győr között. A kormány által előírt Bekötő- út-építési programot már korábban befejezték, a mezőgazdasági üzemek fejlődése azonban újabb és újabb igényeket támaszt. Erre a célra csak korlátozottan állnak rendelkezésre a szükséges anyagiak. Ezért elsősorban azoknak a területeknek az igényeit tudják kielégíteni, ahol helyi segítséget is kapnak. Erre van több jó példa Fejér megyében, ahol jövőre befejezik a Mór—Barinka közötti 6,4 kilométer hosszúságú összekötőút építését. A közúti igazgatóság 3,3 millió forintos hozzájárulásával, összesen 13,5 millió forintos költséggel ugyancsak elkészül a zichyújfalui bekötőút s többségében szintén helyi erőből, 25—28 millió forintos beruházással összekötőutat építenek Kisláng és Mátyásdomb között is. (MTI)' Kosárlabdázó termet, őszíi- Egyik újításából lő haj — a kecskeméti Fém- r • munkásgyár szerkesztési ősz- tttlÚlttlQtiy iCtt tályvezetőjének ezek a legszembetűnőbb külső ismertető jegyei. Demeter Miklós benn jár az érett férfikorban, 43 esztendős. A pályafutása során alkotott újításainak a száma körülbelül i— pontos listát sajnos nem vezet róluk — megegyezik életéveinek számával. Babits városában, Szekszárdon született, ott érettségizett. Gépész, mérnöki diplomáját Budapesten a műegyetemen szerezte meg, 1957-ben végzett. Az ötgyerekes pedagóguscsalád legidősebb sarja a műszaki pályáját a fővárosban a Vegyipari. Gép- és Radiátorgyárban kezdte meg. Első munkahelyén öt esztendőt töltött — A gyár vegyes profilja, sok. féle terméke sokrétű tapasztalat- szerzésre adott lehetőséget — így mérlegeli indulásának körülményeit a Fémmunkás gyár újítója. — A gyártmány-, majd később a szerszámszerkesztőknél dolgoztam. Sok önálló tervezés jutott egy-egy embernek az első munkahelyemen, és ez jó volt a szakmai fejlődés szempontjából. Kecskemétre 1963. elején költözött a gépészmérnök, már házasemberként. A fővárost vidékre a gyorsabb lakásszerzés reményében cserélték feleségével. A város kiválasztásában az játszott közre, hogy Demeter Miklós családja innen származott el a Dunántúlra. A hírős városban is a két ikerfiukkal két évig laktak albérletben, míg saját otthonuk lett. A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában kezdettől fogva a szerkesztési osztályvezetői beosztásban dolgozik az újító. Az osztály fontos része a gyári szervezetnek. Egyik fő feladata a beérkező megrendelések véleményezése szerződéskötés előtt, a kért termékek gazdaságos gyártható- sága szempontjából. A másik fő tennivaló az elfogadott megrendelések terveinek tanulmányozása, a tervek esetleges módosítása a helyi adottságokhoz. A szerkesztési osztály dolgozói készítik el azokat a rajzokat, amelyek alapján a műhelyben elő tudják állítani a gyártmányokat. Talán e vázlatos leírásból is kitűnik: a szerkesztési osztályon dolgozó műszakiak munkája komoly „agytorna”, és kedvez azoknak, akikben megtalálható az újításhoz szükséges • konstruktív képesség. Demeter Miklós első újításai még Pesten születtek. A legelső szerszám-egyszerűsítés volt. A Kecskeméten megvalósítottak többsége gyártmányt, módosított, s általában az előállítás idejét rövidítette, egyszerűbb gyártást tett lehetővé, vagy csökkentette a termék anyagigényességét. Az osztályvezető — aki időközben megszerezte a gépszerkesztő szakmérnök képesítést — legszívesebben a kiskunhalasi Fémmunkás gyárnak már átadott termék, a modulbarakk fedélszékének gyártását meggyorsító újítására emlékezik. Egy olyan szerszámot szerkesztett, amelyik a tartórács rúdjait egy lépésben lapította és vágta ki mindkét végen. Ez a művelet előtte több szakaszban történt meg. — Azért kedves számomra ez a termelékenységet növelő újításom, mert mindjárt megtetszett a műhely dolgozóinak is — vallja Demeter Miklós. Ismeretes, hogy az újításokat általában fenntartással fogadják azok, akiknek alkalmazniuk kell a gyakorlatban. Ragaszkodnak a megszokotthoz, húzódoznak az esetleg szükséges tanulástól. Ezt a Fémmunkás újítója szerint úgy lehet kiküszöbölni, ha valamiképp ezeket az embereket is érdekeltté teszik anyagilag és erkölcsileg is. Gyárában, ahol „él” az újítómozgalom, volt már erre példa. Egyik újításából találmány lett. „Berendezés acél vagy alumínium billenőkapuk súrlódásos fékautomatájánaik kialakításához” — ezen a néven jegyezte be a Találmányi Hivatal. Tulajdonképpen a régi helyett egy olyan biztonsági konstrukciót alkotott, amelyik a billenőkapu tartókötelének elszakadása esetén rögtön „megfogja” a kaput. Az újításnak szánt munka elnyerte a vállalati központ tetszését is, és szolgálati találmányként adták be. Demeter Miklós olyan alkatú ember, akinek az első sikertelen próbálkozás nem veszi el a kedvét. Egy-egy megoldáshoz több variációt gyűjt, s azok közül választja ki a legjobbat, önként vállalt feladatain leginkább haj- nalonta, odahaza töri a fejét, amikor csend van, s nem zavarja senki. Szeret együtt újítani a sok gyakorlati tapasztalattal rendelkező fizikai munkásokkal, s több közös újításuk is van. Elsősorban az alkotás öröméért dolgozik. A kecskeméti Fémmunkás gyár újítójának jó ötletei már 1974-ig félmillió forint hasznot hoztak. Akkor ezért a kitüntetések odaítélésénél még érvényben volt műszaki-fizikai kategorizálás miatt ezüst helyett csak bronzérmet kapott. Demeter Miklóst nem hagyja nyugodni a jobb megoldások felfedezésének vágya. Bizonyára újabb sikerek vár. nak még rá. A. Tóth Sándor Nő a zöldségfélék felvásárlási ára A mezőgazdasági üzemek jövőre — az 1977. évi tervek szerint — fokozzák a zöldségtermelést. A zöldségtermelők anyagi érdekeltségének fokozására — mint ismeretes — 1977-ben emelkednek a felvásárlói (termelői) árak, mégpedig olyan mértékben, hogy a gazdálkodók megtalálják számításukat. A zöldségfélék felvásárlási árszínvonala jövőre — az 1975. évihez képest — átlagosan 23—25 százalékkal emelkedik, és a tartósító ipar is nagyobb ösz- szegeket fizet majd a telmelők- nek az áruért. Egyéb kedvezményekben is részesülnek a gazdálkodók, például a termelést számottevő mértékben fejlesztő nagyüzemek, pályázat alapján a zöldségből származó árbevétel 10 százalékának megfelelő mértékű támogatásban részesülnek. Jövőre a tervek szerint az ideinél mintegy tíz százalékkal nagyobb területről takarítanak majd be zöldségféléket. (MTI) Az emberek szeretnek pénzt keresni A bérekkel kapcsolatos kérdések természetszerűen mindig közérdeklődésre tartanak számot. A bér a lakosság túlnyomó részénél a személyes jövedelem legfőbb forrása, mértéke, alakulása és egyéni vagy a családi életvitel elsőszámú meghatározója. Éppen emiatt, ha jól gazdálkodnak vele az egyik leghatásosabb ösztönző is a népgazdasági, vállalati feladatok teljesítéséhez. Népgazdasági szinten persze a bérek „mozgását”, differenciálását nem határozhatja meg csupán egyetlen szempont — tehát, hogy mondjuk ott emeljenek bért, ahová munkaerő kell — hiszen országosan tekintettel kell lenni más, olykor talán még a termelési hatékonyságnál is fontosabb, például szociálpolitikai, vagy hoszú távú oktatáspolitikai érdekekre is. Nem lehet például ma országosan elrendelni, hogy jelentősen emeljék fel mindenütt a kazánfűtők, vagy a takarítók bérét, mert akkor a fiatalok közül a kívánatosnál bizonyosan sokkad többen mondanának le a továbbtanulásról. s 10—15 év múlva a közép-, vagy magasabb szintű képzettséget megkívánó munkahelyek maradnának betöltetlenül. A népgatzdasági bérarányoknál tehát egyfelől hosszú távú, stratégiai Szempontok a döntőek, másfelől — jelenbeni feladatként — a vásárlóerő összehangolása a piacra kerülő árumennyiséggel. Így, országosan elkerülhetetlenül kötöttebb, óvatosabb, körültekintőbb bérgazdálkodás szükséges, a bérarányoknak csak óvatosabb, laíssúbb változtatásával. No, de — és ez a lényeg — ami népgazdasági szinten túl kockázatos, az vállalati szinten nyugodtan alkalmazható. Az országos előírások — a bértömeg, vagy az átlagbérszínvonal-szabá- lyozás, a bértarifa rendelkezései, a béremelések adózási rendszere stb. — a vállalatok „kerítéséig” érvényesek, a vállalatok egészére kötelezőek, de az adott kereteken belül szinte olyan bérrendszert alkallmazhatnak a • vállalatok, amilyet csak akarnak, E lehetőségre, különösen az utóbbi 10 évben igen sokszor felhívták a vállalatok figyelmét, mégis a helyi adottságokra és különbözőségekre épülő változatos vállalati belső bérrendszerek köre még mindig nem alakult ki. Sőt: a teljesítménybérezés — ez a hatékonyság szolgálatára jelenleg általánosain ismert megfelelő bérezési forma alkalmazása is messze elmarad a lehetséges mér. léktől, illetve Sok helyen, ahol létezik is, a normák nem eléggé korszerűek, nem gondoskodnak rendszeres karbantartásukról. A legutóbbi országgyűlésen nem véletlenül hívták fel újólag a figyelmet a teljesítménybérezés ki- terjesztésének, fejlesztésének fontosságára, éppen a következő esztendő feszített feladatainak teljesítése érdekében. Emiatt szükséges a bérgazdálkodásban is a helyi lehetőségekkel számoló és az adott vállalati célokkal jól összehangolt változatos vállalati belső bérformák, bérrendszerek alkalmazása'. Nép- gazdasági mértékben, központi szabályozókkal lehetetlen például elérni a bérdifferenciáltságnak azt a fokát és árnyaltságát, aminek pedig a hiánya ma már igen erőteljes fékező erő a termelésben. A túlságosan kiegyenlített bérek ugyanis csak a közepes teljesítményre ösztönöznek. Az üzemi, gyáregységi, egyéni, vagy kollektív kezdeményezőkészséget a jövedelmek és ezen belül éppen a bérek erőteljes differenciáltsága élesztgetné mindennél jobban. Nem szabadna például bérezéssel szociálpolitikai teendőket ellátni. Sőt: az ilyesmi tulajdonképpen a szociálpolitika alapvető céljaival ellentétes, hiszen ha a bérek nem ösztönöznek a pontos, fegyelmezett munkára, a többletteljesítményre, akkor végül is sokkal kevesebb jut a közös kasz- sxába is a társadalmi és szociálpolitikai célokra. A jó bérgazdálkodás a vállalaton belüli munkaerő-átcsoportosításokon is sokat lendíthetne, ha a gyárakban, „mernének” különbséget tenni a béremelések idején, s aí visszafejlesztésre ítélt területre nem. a fejlesztésre kijelölt tevékenységre viszont jelentős béremelést biztosítanának. A bérekbe beépíthető a minőség javításának, fenntartásának követelménye, az anyagtakarékosság „normája” és bármi, ami csak egy-egy vállalatnál egy adott időszakban fontos gazdasági feladat. A differenciálásban a dolgozni sízeretők, a pénzt csak becsületes munkával keresni akarók támogatására mindenütt nyugodtan számíthatnak. Az emberek szeretnek dolgozni és szeretnek pénzt keresni — ezt a két tényezőt kell összehangolni korszerűbb bérgazdálkodással s ezzel jelentős tartalékok szabadulnának fel a hatékonyabb munka kialakításához. G. F.
