Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-15 / 296. szám

1976. december 15. • PETŐFI NÉPE • V

Szemlélet és gyakorlat

• A közművelődés gyakorlatában éppúgy, mint a megítélésében. tehát a helyes szemlélet kialakításában jelentős fejlődést értünk el az 1974-ben kiadott közművelődési határozat óta. A közelmúltban az országgyűlés megszavazta! a közművelődési törvényt, s az hosszú időre megszabja feladatainkat jogaink és kötelességeink együttesébe ágyazva. A törvény helyes értelmezése és megfelelő végrehajtása nagyrészt a közművelődés gyakorlati szakembereire, a népművelőkre hárul, de természetesen képzettsége, képességei és lehetőségei szerint minden magyar állampolgárra. Továbbra is a helyes szemlélet kialakítása az elsődleges feladat, mindenütt, minden egyes emberben, mert ez az alapja a gyakorlati közművelődési munka eredményességének.

Valóban minden egyes emberről szó van, mert ■ nemcsak a köz- művelődés szakembereinek kell megfelelő szemlélettel rendelkezniük, hanem ai társadalom valamennyi tagjának, hogy megértsék a művelődés szükségességét és fontosságát, belülről fakadó igény támadjon bennük az önművelődés iránt. Jogunk és kötelességünk a művelődés. Jogunk személyünket tekintve és kötelességünk a társadalom iránt, hogy megvalósíthassuk aiz eddig felhalmozott tudást és gondolati anyagot, s gyarapítva adhassuk tovább az utánunk következő nemzedékeknek. <

A helyes szemléletet határozat és immár törvény rögzíti, de ta- lálközhatunk még téves nézetekkel, elképzelésekkel. Hogy példát is mondjak: egyesekben szinte meggyőződésként él még az a helytelen szemlélet, hogy a köz- művelődést egynek veszik a szórakozással vagy pedig csak a művészeti tevékenység gyakorlására (amatőr formák) és megismerésére — élvezésére, részben elsajátítására — alkalmat adó formákat számítják oda. Az ilyen szemlélet nem veszi figyelembe a munkafolyamat és a társadalmi összfolyamat igényt formáló szerepét, képtelen megérteni, hogy a közművelődés (áltálában a művelődés) nem akkor kezdődik, amikor a munkaidő véget ér, hanem állandó jellemzője az embernek, sőt, magá a munkafolyamat is szerves része.

• Természetesen jelentős a" közművelődés szerepe a szabad idő hasznos eltöltésében is. Tudatosan árrá kell törekednie, hogy utána mindenki „megújult emberként’’ kerüljön vissza a termelési folyamatba. Ennek elérésére nincs abszolút recept, figyelembe kell venni, hogy afc emberek különböznek egymástól műveltségük, mindenek előtt pedig a termelésben elfoglalt helyük és szerepük szerint. Ezért kell a közművelődés formáinak differenciál taknak, „méretre szabottaknak” lenniük, almi természetesen nem jelenthet semmiben minőségi engedményeket.

Van azonban olyan eset is, amikor nem a különbözőségeket, hanem éppen a! hasonlóságot kell figyelembe venni. Például a nagyjából azonosan képzett, hasonló munkát végző tagokból álló

szocialista brigádokban. Nem véletlen — egyre több példa igazolja1 —, hogy ezekben a brigádokban lehet könnyebben és gyorsabban kialakítani az új embertípust, amelyik élni tud a demokrácia adta lehetőségekkel, érti a kultúra folyamatjellegét, s azt, hogy folyamatos művelődése, önmegvalósítása az élet, a fejlődés elengedhetetlen feltétele. Ez adja a Szocialista brigádok, mint munkahelyi kis csoportok, rendkívüli jelentőségét a művelődésben.

• Ugyancsak helytelen szemlélet, az, amelyik a közművelődést leszűkíti néhány művelődési ágra, helyenként csak az intézményes művelődési lehetőségekre vagy bizonyos tevékenységi formákra- A közművelődést a kultúra egészébe ágyazva, teljességében kell szemlélni; történetiségében, gyakorlatra irányultságában. társadalmi és gazdasági megalapozottságában és emberi vonatkozásaiban egyaránt. Ezért feladata a közművelődéinek —, hogy hirtelen vett, egészen szélsőséges példákat mondjak —, hogy megismertessen az új képzőművészeti irányzatokkal, megtanítson életritmusunk helyes szervezésére. Segitsen egységes, megalapozott világnézetünk kialakításában, de például lakásunk értelmes berendezésében is — és így sorolhatnám nagyon hosszan. Erősen hangsúlyozva az említettek kiragadott és leegyszerűsített példajellegét, hozzáteszem: ez is feladata a művelődési otthonoknak, az ifjúsági kluboknak és a hasonló Intézményeknek, Ugyanakkor ezek az intézmények ezzel együtt sem, egész tevékenységükkel sem merítik ki — közel sem — a köz- művelődés fogalmát.

A kultúra nem öröklődik, minden újabb nemzedéknek meg kell tanulnia, A közoktatás és a rá szervesen épülő közművelődés munkája! éppen a „megtanítás”. A legszélesebben értelmezett kultúra elsajátítása mindenki szamára elengedhetetlenül fontos. A kultúraelemek ismerete, birtoklása — úgy a tényinformációs anyagé, mint aiz értékeké —, segít az emberi szükségletek során felvetődő sajátos problémák megoldásában. Milyen problémákról lehet szó? Nézzünk ismét csak egyetlen „példát! Mondjuk a technika rohamos fejlődése, a munkavégzésben bekövetkezett változások, a gazdasági fejlődés és az életforma szinkronba állításának problémájáról. Nagyon-nagyon leegyszerűsítve így szoktuk ezt emlegetni; műveltebb, kulturáltabb munkás — termelékenyebb ipar — magasabb életszínvonal — több termékennyé tehető szabad idő. Csakhogy — s ez a lényeg nem elég a lehetőséget megadni a kultúra elsajátításához, hanem előbb tudatosítani kell megismerésének és megtanulásának szükségességét, fontosságát. És ez is a közművelődés feladata.

• Nem folytatom tovább ezt a „hangos tűnődést”, bízva abban, hogy talán az eddigi példák is mutatják a megfelelő szemlélet elsődlegességét a közművelődési gyakorlattal szemben, de éppen annak1 érdekében.

M. I.

Új könyvek

A Kossuth Könyvkiadónál jelent meg az „Iratok az ellenforradalom történetéhez” 1919—1945 című, a Magyar Országos Levéltárral közösen gondozott dokumentumsorozat ötödik kötete, amely a magyar ellenforradalmi rendszer belpolitikáját és gaz- ' dasági helyzetét ismerteti, az 1927 és az 1931 közötti időszakból. (A sok, rendkívül érdekes, s részben most először publikált dokumentumot Karsai Elek válogatta kötetbe, s ő látta el az iratokat jegyzetekkel is.) Berend T. Iván tanulmánykötete, „A szocialista gazdaság története Magyarországon 1945—1968”, ezúttal második kiadásban jelent meg, a Közgazdasági és Jogi Kiadóval közös gondozásban. Kalmár György könyve a „Ghana útjai”; Gedő András tanulmánykötete a „Válságtudat és filozófia”. A polgári ideológia és a revizionizmus bírálata című sorozatban látott napvilágot Ripp Géza tanulmány- kötete, „A válság gazdaságtana”. „Marx gazdaságelméletének kialakulása” a címe W. Tuchshee- rer könyvének. Megjelent „A szocializmus és a nemzetek” című összefoglaló mű is.

A Gondolat Könyvkiadó újdonságai közül említést érdemel Arnold Gehlen: „Az ember természete és helye a világban” című kötete, amely a Társadalomtudományi Könyvtár sorozatában jelent meg. Üjabb, átdolgozott és bővített kiadásban került a könyvesboltokba P. Brestyánszky Ilona:: „Ismerjük meg a kerámiát” című összefoglaló munkája, amely a kerámia és a porceSán történetével ismertet meg, sok érdekes illusztráció kíséretében. A Világjárók sorozat új kötete a „Gyalogszerrel Európában”, szerzője John Hillaby. Megjelent Ré- nyi Alfréd: „Napló az információelméletről” című kötete, Révész Pál bevezetőjével.

CIKKÜNK

NYOMÁN

Módosított

feltételek

Májusban tájékoztattuk olvasóinkat a könyvcsekk bevezetésérőlDicsértük, .a kezdeményezést és a feltételek módosítását javasoltuk.

A Művelt Nép Könyv- terjesztő Vállalattól kapott értesítés szerint részben lapunk észrevételeinek figyelembe vételével megváltoztatták a csekk igénybevételének a formaságait. A jövőben az egyes csekklapokra értékhatár nélkül vásárolhatók könyvek, így nincs szükség több nyomtatvány kiállítására.

Azzal a gondolattal is foglalkoznak, . hogy a csekkeket egy város valameny- nyi könyvesboltjára érvényesítsék.

Eddig hatmillió forint értékű könyvet vásároltak hazánkban a kedvezmény felhasználásával.

Vasszerkezetek az udvaron

• A tornaterem aeélvazu az udvaron.

O A szaktantermeket 1973-han alakították ki.

• „Békebeli” módszerekkel épült a századfordulón.

Véber Henrik igazgatóval a századfordulói stílusban épült, égetett téglás iskola udvarán találkozom. Az itt heverő hatalmas vasazerkezetek láttán nyomban meg is kérdezem tőle: vajon milyen gyár költözködött az intézménybe, hogy az udvart raktárnak használják?

Nevetve tiltakozik, majd örömmel kezd arról beszélni, hogy a vasvázak a) társadalmi munkával készülő tornaterem anyagát alkotják.

— Egy iskolai tornaterem manapság hét-nyolcmillió forintba kerül — magyarázza Véber Henrik. — Ez a nem kis összeg sokakat visszatántorít alttól, hogy építkezzenek. Mi mégis úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk saját erőből létrehozni egy tornacsarnokot, amelyet természetesen nemcsak az iskola, hanem a község valamennyi sportbarátja hasznosíthat. Az itt látható váz- szerkezetet a Béke Termelőszövetkezet vásárolta, az ára több mint egymillió forint volt. A terveket az AGROBER készíti, az alapozásban at vízgazdálkodási vállalat segédkezik, s a további feladatoknak is van már gazdájuk. A szerelést majd a termelőszövetkezet és a község üzemeinek szocialista brigádjai végzik. A betonozás társadalmi munkával készül. úgy számítjuk, hogy négy keverőgép és húszegynéhány ember két hét alatt megépíti a szükséges alapokat. A nyílászáró szerkezetek elkészítésére a vegyesipari vállalattól várunk segítséget... Túlságosan, nagy fába vágtuk a fejszénket? Ne higgye! A focipálya építését 1972-ben hasonló módszerrel szerveztük meg, értéke két és fél millió forint. Nagyon reméljük, hogy másfélkét év dlatt ezzel is elkészülünk, hiszen a község gazdasági és társadalmi szervei a lakossággal együtt mindenben támogtják kezdeményezéseinket. Nekünk jóformán nincsen más feladatunk, csak szervezni az embereket... Szívesen jönnek, hiszen jól tudják, hogy a tömegsport és az iskolai testkultúra fellendítése közös érdeke mindenkinek.

A községi általános iskola három épületben helyezkedik el. a település növekvő számú gyermekeit csak újabb és újabb bővítések árán tudták fogadni az intézményben. A régi elemi iskolát még 70 évvel ezelőtt építették, időtálló, „békebeli” módszerekkel, s használják ma is mind a tíz tantermét. A volt polgáriban négy, a régi járásbíróság épületében ugyancsak négy osztályt és két politechnikai műhelyt alakítottak ki.

Igaz, hogy a tantermek szétszórtsága nem kényelmes a pedagógusok számára, de a tantestület tagjai úgy vélekednek, hogy még mindig jobb, mint helyszűkével bajlódni. Így azután a községben nincs is váltakozó tanítás. A kéthetenkénti szabad szombatok megszervezését sem gátolta objetkív akadály.

Mindezt már az igazgatói irodában tudom meg, ahol Erdélyi Tiborné igazgatóhelyettes is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Az Iskola jó tárgyi és személyi adottságairól ő tájékoztat:

— Állítólag a járás iskolái közül mi büszkélkedhetünk a legszebb napközi otthonnal — magyarázza. — A Duna-parti kertes, különálló épületben három csoportot foglalkoztaitunk, s talán mondanom sem kell, hogy minden jelentkezőt fel tudunk, venni. Az óvodai fejlesztés ügye is nar pirenden van, az intézményt most bővítik, jövőre kétszer három csoportot fogadhat. Ehhez a segítséget ugyancsak a Béke Termelőszövetkezettől kapjuk, a gazdaság ugyanis Csanádpusztáról naponta szállítja a községbe a tagok kisgyerekeit, így a szövetkezet számára is előnyös az óvoda fejlesztése.

Véber Henrik igazgató elégedett az intézmény oktatási színvonalával.

— Képesítés nélküli nevelőnk nincsen, az idén nyáron diplomázott az utolsó két levelezés hall<1 A tornaterem az iskolához csatlakozik majd — mutatja M igazgató

gató kartársunk... Az oktatás 1973 óta s'/aktanteimi íl-nd,szerre épül, a bukások számának alakulására sem panaszkodhatunk. A tantestület tagjai részt vesznek több országos kísérletben is, az egyik osztályban például a hetedikes tanulók úi kémia tankönyvét próbáljuk ki. Jók a tapasztalataink az első-másodikban bevezetett osztályzás nélküli rendszerről; a/ régente szokásos 4—5 bukás helyett alig egy-egy gyerek kényszerül évismétlésre.

— Ügy gondolom, hogy jó oktatási feltételek kialakulását elsősorban a tanács segítségének köszönhetjük. A község vezető testületé ugyanis szívügyének tekinti az iskola támogatását. Azt mondhatom, hogy az utolsó öt év alatt az intézmény több anyagi és. erkölcsi támogatást kapott a tanácstól. mint a megelőző húsz esztendő alatt összesen — fejezte be a beszélgetést az igazgató.

P. M.

KI lEHELKfiEWE

(14.) Zengett az utca. Szaporán kopogott a négy cipősarok.

A nagybőgőt a hirtelen támadt szél közelebb fújta. Vagy ők kerültek közelebb. A kanyarnál eléjük ömlött a muzsika. És négy árnyék, mint a kőre öntött olaj, egy távoli lámpa idáig vergődött fénytócsájába mosódva.

Zsabkáék vigyorogtak a szemük közé. Eiállták az utat.

Ki ismeri a rémület természetét? Azt a zárlatot az agyban, a szívben, az idegekben, az izmokban, a keringő vérben? Egy pillanatig. Hogy a következő pillanat a gondolattöredékek zsúfoltságával rontson a bénult érzékekre, midőn a kilátástalanság sötétjén már a lehetőségek és apró remények is átcikáznak.

A lányok fogták egymás kezét; a rémület izzásában összeforrott ujjak szétfejthetetlensé- gével. Az emlékek hálója még rezgett Göndör Lidi legendájától, rémlátásukat minden bizonynyal felnövesztette. Mert talán az a lámpa se volt olyan nagyon messze, amelyik fény tócsáját ide csorgatta, alig tíz-húsz lépés. És a muzsika is közelebb volt sokkal, mert már emberi hangok is

vegyültek közé. A mulatság általános zsivajából egyes szavakat is ki lehetett venni.

— Mit akartok? — kérdezte Anyicska, s hangja megcsuklott.

Kérdeznie kellett, nem tehetett mást. Tudta, hiába is kiáltana, nem hallja meg senki amott a zsivajgásban. Vagy emitt a .házak kihunyt ablakái, s betett kapui mögött; s ez legkevésbé sem volt az értelem szava, inkább az ijedtségé, mely csak addig lát, ameddig érzékel: a sötétlő, néma falakig.

Menekülést se látott a kapuk felé, melyekbe belelátta a reteszt is, s visszafelé is annyit kellene futni, hogy az is reménytelennek tűnt.

Valami kis remény mégis ott hunyorgott tudata legmélyén: a közeli hangok idenyúló szalmaszála megcsillantotta a menedéket.

— Gyere táncolni — lépett Anyicskához a vigyorgó Zsabka, és megragadta karját.

Lonci behúnyta szemét. Szeszgőzös lehelet csapott arcába. A ragyaverte pimasz ábrázat oly közel jött hozzá, mint egy kinagyított kráteres holdtáj, amely elfoglalja az egész látómezőt. És a lehunyt pillák mögött nem tudott csak egyre gondolni, görcsösen és szüntelenül. A katonára.

— Tetszel nekem — röhögött Zsabka. Magához rántotta a lányt, és esett neki a szájának.

Anyicska megfeszítette magát, s ahogy a legény elengedte karját. hogy derekát kapja el, a pillanatnak e töredékében kicsúszott az undok ölelésből. Minthogy hajlékony volt és nádszál- vékony. S most látszott, hogy erős is.

Valamint gyors és ügyes. Zsabka képén pofon csattant.

— Nesze!

Loncinaüc annyi ideje sem volt, hogy felocsúdjon. Éppen csak kinyitotta szemét a csattanásra, s erre a sziszegő „nesze” hangra. Anyicskai már húzta is magával. Át az eleven torlaszon.

Ez az eleven torlasz most különös képet mutatott. Zsabka a szemét törölgette, mert ott csípte meg az erélyes pofon. Hitetlenül törölgette. Míg társai szájukat nyitva felejtették. A meglepetéstől felejtették nyitva, de a lányok megláthatták a benne feledkezett kárörömet is vezérük póruljárása felett.

A lámpák! alatt voltak már, midőn támadóik magukhoz tértek. s itt a kanyarból már a tér nyílt. Mintegy kődobásnyira. S a tér tele volt emberrel. Mint megannyi sötét káposztafej, hullámzott a nép a lampionfüzérek alatt, melyek mintha kedvet kaptak volna az emberektől, himbálózásnak indultak a kifeszített drótokon.

A zenészek sátorponyva alatt húzták, s a szellő már nemcsak a vigalom zenebonáját seperte ide, de a zöld ’ gallyak fonnyadt illatát is, az izzadságszaggal együtt, mely a hejehuja fölött párállott.

Zsabkáék már csak a téren érték be a lányokat. De itt már nem léptek hozzájuk. Sört hoztak maguknak, és leültek a kocsizaj tó előtt. a híd kőpárkányára, a többi közé.

A busz már ott dohogott. Lonci fellépett a lépcsőre, mfg Anyicska lent álldogált, háttal a kocsmaajtónak.

Ellenben Lonci éppen oda látott. S a lampionokra meg a táncolókra, meg a vonójukat szaggató. verítéke» zenészekre. S azt mondta:

— Itt táncolt Göndör Lidi.

Anyicska is arrafelé nézett kissé. s nem szólt semmit. A bolyból lányok kiáltottak ide kipi- rultan, táncosuk karjaiból:

— Anyicska, gyere!

Anyicska fejét rázta, és visszafordult Loncihoz, 'még mindig nem indult a busz.

Lonci Zsabkát is látta. A hídról sötéten fixírozta őket.

És Lonci aggodalmasan azt kérdezte:

— Most hogy mégy haza?

— Majd valahogy — mondta Anyicska, és kissé vállat rántott. Kissé bizonytalanul. És szája sarkában mosoly reszketett. — Miattam ne izgulj. — Odalesett ő is a híd felé, és nem tudta még, hogyan jut haza.

S akkor látta Sandi bácsit kijönni a kocsmából. Egyenesen Zsabkához ment, és látszott, hogy a melléig ér neki, pedig Zsabka se volt nagyon magaa. Néhány szót váltottak, és együtt mentek vissza a kocsmába.

Anyicska gyorsan megcsókolta Loncit. |

— No szia! összerántotta vállán a kardigánt, s már szaladt is, mint aki fázik:

Lonci kihajolt a lépcsőről, hogy integessen neki, de a tér túlsó oldala, amerre Anyicska elsietett, sötétbe burkolódzott. Ekkor felsóhajtott, és elfoglalt egy helyet a buszban. Még mindig nem indultak.

12. .

A kocsma elég üres volt. Inkább kint vigadtak a felgallyazott, lampionokkal teleaggatott téren. Csak a megrögzött kocsmalakók ténferegtek vagy üldögéltek idebe, a maiakart asztalok mellett, a magas és kékre festett, nedvességtől pergő vakolatú. rideg falak között, egy szál meztelen villanykörte alatt, melynek fukar világánál a falihirdetések apróbb betűi egybefolytak.

Azok tartózkodtak idebe, akiknek kocsmabűz az ózonuk, s oda- ki fuldokolva kapkodnának levegő után.

Ha Anyicska benéz ide. hazavihette volna az apját. Az ajtó közelében- ült Jánnal, merthogy máris indul hazafele, épp csak ezt a sört megisszák, mármint ezt az egy korsót, amire bejöttek. Az asztalon nem volt már hely az üres korsóktól. Jár» áthajolt rajtuk, és bizalmasan sugdosott Matej fülébe:

— Csak neked mondom, cimborám. hulladék fából pontosan olyan jó lesz, és potom pénzért megúszod. Egy liter borért vagy kettőért akárki hoz neked a fűrészüzemből. No, csak mondom, értjük egymást...

Matej már pislogott, álmosan és mereven. S e nehezen forgó, merev tekintet makacsul csüggött a sarokasztalon. Noha messze volt a sarokasztal, hodály ellenkező végében, hol á homály is mélyült, a közbeeső asztalok maiakart lapjain könnyen átsöpört, mert azok üresek, simák és csúszósak voltak, akár a frissen sepert jég.

— Ez sántikál megint valami dolog — mondta Matej, mintha két nyelv volna a szájában, két egymásba akadó.

— Keresi a kincset — felelt Ján, alacsonyan szálló, hessentő mozdulatot tett a söröskorsók felett, s arany foga is kivillant hozzá, melyet a sok asztalosmunkával szerzett, és amely meglehetősen a sor végén volt. úgyhogy nevetnie kellett ahhoz, hogy kivillanhasson.

A sarokasztalon két krigli dupla féldecivel paprikázott sör állt, fölöttük a trafikos farkasszemet nézett Zsabkávál, s csak n'éha engedett magának egy-egy oldal- pillantást, mely mindössze Ján kerek fejének befogadására volt elegendő.

— Hm... — mondta Zsabka, és sötét tekintetét beleeresztette a sörbe. — Mulatságos. Már azt hittem, megln a Vaskaput firtatja.

A trafikos legyintett.

— Azt már el is felejtettem.

— Jobb is — mondta Zsabka, s elhallgatott. Emezt a dolgot emésztgette.

(Folytatjuk.)