Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-12 / 268. szám
1976. november 12. • PETŐFI NEPE • 5 ELEINTE IDEGENKEDTEK, MOST BÜSZKÉK Varga Imre kiállítása a ZIM-ben • Akik eleinte idegenkedtek attól, hogy a brigádukban egy grafikus legyen. Középen Varga Imre. Hálószerű kötelékek lógnak egy ülő alak fölött, ebben az összecsomózott ösz- szevisszaságban mindazok a dolgok láthatók, amelyek általában a gondolatot jellemzik. Egy mondatban így fest Varga Imre „A gondolat” című grafikája, amely a ZIM kecskeméti gyárának kultúrtermében függ, több másikkal együtt. Nem lehet azt állítani, hogy technikailag egységesek lennének a képek; a tustoll és az ecset éppúgy szerepet kapott, mint a metszőkés; de azt se lehet kijelenteni, hogy gondolatilag ne lennének valamiképp ösz- szefüggők. Varga Imre huszonhárom éves és lakatos. A mostani a harmadik kiállítása a ZIM-ben. 1973-ban Kiskunfélegyházán, a megyei amatőr képzőművészek pályázatán díjazott, jutalomképpen két hétig Mártélyon dolgozik, közös kiállításon mutatja be alkotásait a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban, az egészségügyi dolgozók klubjában rendezett tárlatáról a Petőfi Népe is közöl kritikát — jót —, a néphadsereg jubileumi kiállításán második helyezést ér el kisplasztikájával, ismét részt vesz képzőművésztáborban ... S most, a megyei ifjúmunkás és szakmunkástanuló napok keretében a ZIM-ben nyitották meg kiállítását. □ □ □ — Láttam az első kiállítását is. Akkor még festett: sajátosan erős, robosztus alakokat — emlékezik vissza Polgár László, a technológiai osztály munkatársa. — Mi nem tudjuk ezt úgy értékelni, mint ő — mondja a brigád nevében a műszaki fejlesztési csoporttól Sebestyén János. Pu- lai István, M. Tóth Pál, Borsod Pál, Kiss Béla, Szijjártó János rábólint a kijelentésre. — őszintén megmondom, eleinte idegenkedtünk is attól, hogy valaki a mi brigádunkból effélével foglalkozik. Most látjuk és csodálkozunk, hogy Imre barátunk ilyeneket is tud. Kéz kell ehhez, könnyű kéz. Meg ügyesség. — Mit mondanak a többieknek a műhelyben? — Azt, hogy jöjjenek és nézzék meg. — Gondolják, hogy eljönnek? — Ha tőlünk hallják, nem kell külön agitáció. □ □ □ Polgár Lászlót, amint végignézte a képeket, ismét faggatom. Lelkesülten beszél. — Nagyon sokat fejlődött Varga Imre, nehéz is összehasonlítani. A mostani képei finomabbak, liraiabbak a korábbiaknál. Az biztos, hogy büszkék lehetünk rá, mint ahogy azok is vagyunk. Varga Imrének foglalkozása az, hogy lakatos. De ha nem rajzolhatna, ha gondolatait a kép formanyelvén nem fejezhetné ki, nem lehetne megelégedett ember ... • Vége a műszaknak, az asszonyok mégis inkább itt maradtak körülnézni a kiállításon. Studer Bélával, a ZIM üzemi népművelőjével nézzük együtt a képeket, kérdezem, hogy milyennek tartja a megnyitó látogatottságát. Körbemutat, elmosolyodik. Hogy, a szóbeli válasz helyett nézzek körül. — Legalább négy brigád volt és van itt. Amolyan földerítőként. Ha tetszik, holnap ugyanennyien jönnek, és holnapután, meg azután is. Varga Imre megpályázta a megyei tanács művészeti ösztöndíját, kérvényén ott a Lampart Zománcipari Művek kecskeméti gyárának hivatalos pecsétje is. Kérését — pecsét és aláírás nélkül — támogatják, helyeslik a ZIM dolgozói is. Talán abból az elvből kiindulva, hogy nem mindennap jelentkezik a műhelyekből kiforrott egyéniségű grafikus. Talán azért, mert bíznak abban, hogy továbbra is ihletői maradnak a csarnokok, a vasas-dolgok Varga Imrének. Talán ezért, mert hiszik: megérdemli. Akár így — akár úgy, ez a kiállítás már bizonyíték ... B. 3, Könyvek üveg alatt Nicolo Machiavelli Mand- ragórájának nagyszerű előadását látván a kecskeméti Katona József Színházban, kedvet kaptam rá, hogy felfrissítsem a szerzőről szerzett ismereteimet, amelyek — mi tagadás? — nagyrészt feledésbe merültek. Alexandra. Balaci román irodalomtörténész monográfiájához szerettem volna fordulni, mert alapvető és korszerű munka e tárgyban, s néhány éve magyarul is megjelent a bukaresti Albatrosz és a Gondolat Kiadó közös gondozásában. A megyei könyvtárban sikerült is megtalálnom — a katalógus céduláját, magát a könyvet azonban csak a színház folyosóján, lezárt üvegvitrinben, amely vitrin a tervek szerint zárva is lesz, míg a Mandragora műsoron marad. Tévedés ne essék, csak dicsérhetjük, hogy a könyvtár a színházi bemutató alkalmából könyvkiállítást rendez a nézőknek. Méghozzá gonddal összeállított, a mű fontosabb kiadásait és szakirodalmát, sőt könyvészetileg is ritkaságszámba menő, gyönyörűen illusztrált magyar, német, olasz nyelvű régi köteteket, folyóiratokat felvonultató kiállítást. De mit ér mindez üveg alá zárva? Csupán a könyvtárosok szakértelmére bólogathatunk elismerően, de- hát a cél mégsem ez lenne a jelen esetben. A Stuart Mária már „lefutott”, irodalma ismét megtalálható a könyvtárban. Kérdés azonban, hogy igy hetek múltával eszébe jut-e a nézőnek visszatérni színházi élményére. S ha majd a Mandragora kitűnő könyvkiállíiása is véget ér, izgalomban tart-e még annyira Machiavelli, mint most? Most utánanéznék szívesen, utána nézni, már nem biztos, hogy lesz kedvem. Nem valószínű, hogy a kiállított műveket (vagy legalább a várhatóan keresett kiadványokat) olyan nehéz lenne könyvtárközi kölcsönzéssel beszerezni a bemutatók idejére, ha csak egy példány van belőlük Kecskeméten. S ilyenkor egy figyelmeztető felirat a színházi vitrinre: ,,A kiállított könyvek kölcsönözhetők a megyei könyvtárban.” Bármibe fogadnék, hogy hasznosabb lenne a kiállítás így a könyvtár, a színház és az olvasni vágyó nézők szempontjából egy-> aránt. A. Sz. J. Pajtások! Bizonyára tudjátok, hogy az idén, az Együtt—Egymásért mozgalom keretében valamennyien részt vállalhattok az ésszerű takarékosságban, a közhasznú társadalmi munkában. Szövetségünk vállalta, hogy a mozgalmi év keretében 15 ezer tonna vasat és fémet, illetve 2 ezer tonna papírt, 2 ezer tonna textíliát és 200 tonna gyógynövényt gyűjtenek a csapatok tagjai össze. Vállalta még, hogy az úttörők 7 millió óra társadalmi munkát végeznek. 1 millió facsemetét ültetnek. A pénztakarékosságban mindenki erejéhez mérten vesz részt, természetesen az élenjárókat az OTP ennek megfelelően jutalmazza. Nagyon röviden ennyit a tervekről, hogy szólhassunk'azokról, akik máris hozzáfogtak — vagy inkább: abba sem hagyták — a hulladék- és pénzgyűjtést, a társadalmi munkavégzést. Az OTP megyei Igazgatóságától megkaptuk az elmúlt esztendő takarékossági versenyének értékelését, amelyet rövidítve — minden kategóriában csak az első három iskolát említve ismertettünk. Az első kategóriában — az iskola tanulólétszáma 20—150 — a Solt-petőfitelepi, a Kiskunha- las-tangazdasági és a Tiszakécske- sárhalmi iskola úttörői értek el kimagasló eredményt. A kategóriában szereplő 15 iskola 500—500 forint jutalmat kapott, négy pajtás pedig táborbeutalót nyert. Tizenegy iskola úttörőcsapata versengett a második kategóriában. (A tanulólétszám 151—300, — ezekben az iskolában.) Az első helyen a homokmégyi, a szalk- szentmártoni (központi) és a nagybaracskai iskola úttörői bizonyultak legszorgalmasabbnak. A csapatok egyenként 600 forint jutalmat, — hat úttörő pedig táborba szóló beutalót érdemelt. 800 forint pénzjutalmat kapott a harmadik kategóriában versenyző hét iskola úttörőcsapata a szorgalmas gyűjtés jutalmaként. Első helyen végeztek a kunszent- miklósi belterületi, a kiskunhalasi Fazekas Gábor úti és a kecskeméti Zrínyi iskola kisdobosai. Üdülőbeutalót hat pajtás kapott. Végül azok az iskolák, ahol a (tanulólétszám a 601 felett van: a ' jánoshalmi, a soltvadkerti és a lajosmizse-központi érte el ebben a kategóriában a legjobb helyezést. Nyolc úttörő meghívót kapott különböző táborba, a csapatokat — összesen hatot — pedig 1500 forinttal jutalmazta az OTP megyei igazgatósága. Valamennyi, a versenyben részt vett pajtásnak szívből gratulálunk, további sikeres munkát kívánunk! Bajusznács Jutka a soltvadkerti úttörőcsapat tudósíjaként jelentkezett. Beszámolója arról a szorgalmas munkáról szól, amit a csapat tagjai a közeli állami gazdaság szőlőjében végeztek. A szüreti munkában valamennyien nagyon igyekeztek: a csapat pénztárát növelték az itt keresett forintok! • Feltehetően hasonló módon teremtik elő túrázásaikhoz a szükséges összeget a kaskantyúi úttörők. akik — tudomásunk szerint • Az őszi napsütésben papírt fuvarozó úttörőkkel találkoztunk Kecskeméten a Széchenyiváros- ban. Mivel az idén nem kampányszerűen végzik az úttörők a hasznos anyag gyűjtését, a pajtások mindenhol folyamatosan dől. goznak. Képünkön a kecskeméti Dr. Molnár Erik Űttörőcsapat Allende rajának Tengerész őrse látható, a napi „zsákmánnyal”. Lehet, hogy az évvégi értékelésnél az első helyre az ő nevük kerül? — egyedülálló kitartással túráznak. 1973-ban a Mecsek, 1974-ben a Vöröskö-, 1975-ben a Mátra-, az idén pedig a Bükk-vándortúrán vesznek részt. Eddig négy alkalommal tettek eleget a „100 kilométer a Vöröshadsereg útján — elnevezésű túrán. (A kaskantyúról érkezett beszámoló nagyon szűkszavú, csupán tényeket, túrák befejezését és a további terveket ismerteti. De akad-e hozzájuk hasonló módon ennyit kiránduló, hazánkat eny- nyire megismerni kívánó csapat a megyében?) * Örömmel ír lakiteleki tudósítónk arról, hogy csapatában megalakult az őrsvezetők klubja. A klub megalakulására meghívták Dékány István tanácselnököt, arra kérték, beszéljen községük fejlesztésének további terveiről. A részletes beszámoló meghallgatása után a pajtások a játszóterekre hintákat, egyéb játszótál gyak elhelyezését kérték, egyben felajánlották, hogy ápolják, gondozzák a parkokat. * Kéréssel fordult az Úttörőélethez a Kiskunfélegyháza-Halesz úttörőcsapatának egyik őrsvezetője. Gál Rozália. Raja testvérrajt keres, kéri, a megyében működő Zalka Máté-rajokat, vegyék fel velük a kapcsolatot, cseréljék ki ötleteiket, levelezzenek, később pedig találkozzanak. Tíz napig szüreteltek a bácsalmási úttörők a Petőfi Termelő- szövetkezetben, — szól Ozwald Anna írása. Nagyon igyekeztek, hogy munkájukkal elégedettek legyenek, hiszen az esztendő folyamán a csapat sok segítséget kap a szövetkezettől. A rajokon belül verseny alakult ki, — a legjobb eredményt Sétáló Ibolya őrsvezető érte el. Selmeci Katalin (94.) Nem akartam, és mégis megmozdultam feléje. Megint nyögött, felugrott a szőnyegről, és hátrált előlem. — Maradj ott.;, — Tényleg úgy szűkölt, mint a veszett kutyák szűkölhetnek. — Ne gyere ide, ne gyere ... — Nyisd ki az ajtót! — mondtam. A gégémben csiklandozásl éreztem. Nevetést vagy bőgőst. — Gyorsan! Belenyúlt a zsebébe, elővette a kulcsot, majd belecsapott a levegőbe a kezével, hogy hozzámvágja a kulcsot. A fejem mellett repült el a kulcs, nekicsapódott az ajtó színes üvegének, de nem törte be. Oldalazva mentem oda az ajtóhoz, és úgy fogtam a gyertyatartót, mintha kapaszkodtam volna bele. Felvettem a kulcsot, beledugtam a zárba. Remegett a kezem, de eltaláltam a kulcslyukat. Megfordítottam a kulcsot. Az ajtó nyitva volt. Amíg ezt csináltam, Betli odatapogatózott az egyik ajtóhoz, amely balra nyílt a nappaliból. Betántorgott az ajtón. Hallottam, hogy folyatja a vizet. A pofáját mosta, azt hiszem. — Ügy kicsinállak... — Ezt hörögte még onnan bentről is. — Kicsinállak... Az ajtó mellett lógott egy tükör. Háncsfonat keretben. Megnéztem magam a tükörben. Az öt ujjammal megigazítottam a hajam. Nem is voltam kócos. Vagyis nem olyan kócos, mint akit az előbb akartak megerőszakolni. A kék szalagom olyan szorosan tartja össze a hajamat, hogy nem zilálódott szét. Kimentem az ajtón. Le a lépcsőn. Ki a kapun. Csak a kapun kívül vettem észre, hogy a kulcs még mindig a kezemben van. Áthajítottam a villa vaskerítésén. Keresse meg a nyamvadt féreg, ha kell neki. Ez akart engem megerőszakolni?! ■Jr •Abban a pillanatban egyszerre megvakultam a dühtől. A megszégyenüléstől. Hogy egy nyomorék testi-lelki gnóm meg mert kívánni engem. Mentem az utcán és bőgtem. Hangtalanul. Csak a könnyeim folytak. Láttam homályosan, hogy két asszony jön szembe velem. Biztosan ijedten néztek. Kitértek az utamból, és egy szót sem mertek szólni. Egymáshoz sem, tőlem kérdezni sem. Folyt a könnyem, és nem volt erőm, hogy letöröljem. Hogy egy ilyen patkány be merte mocskolni a büszkeségemet. A fantáziájával, a beteges szexuális nyálad- zásával. Nem tudom, mikor hagytam abba a sírást. Arra még emlékszem, homályosan, hogy a buszmegállóban sokáig hülyén álltam, mert azt hittem, nincs nálam buszjegy. Nem tudom, mikor jutott eszembe, hogy a farmerblúzom zsebében három buszjegyem is van. Azt sem tudom, ültem-e' a buszon, vagy álltam-e végig, amíg beért a városba. Arra sem emlékszem, hogy a Nagykörútnál átszálltam. Pedig át kellett száll— nőm. Csak attól fogva világos minden, hogy jön fel velem a lift, majd megáll, és én látom a liftajtó üvegén át, hogy már csak ki kell nyitnom az ajtót. Egészen normálisan csak akkor tértem magamhoz, amikor már a kádban álltam, és Csupa szappanhab voltam, tetőtől-talpig, a hajam is csupa szappan vagy sampon és csak mostam, mostam magamról a mocskot, annak a féregnek minden érintését, és később a fogamat is háromszor annyi ideig mostam, mint máskor, és kétszer annyi fertőtlenítő szájvízzel öblítettem ki a számat, mint máskor, és a körmeimet is addig vágtam-vágtam a bal kezem uj- jairól, amíg már fájt mindegyik ujjamon a körömágy. Aludni akarok. ATTILA Június 26, csütörtök Szentivánéj — nappalra áthelyezve: ez volt a mai nap. Mert ma van a Midsummer Night, a nyárközépéj, vagyis a nyári napforduló dátuma, amikor Titánia a szamárfejű Zubolyba bolondul bele a színházba. Ezt érezhették a srácok — bár senkinek se jutott eszébe, nekem is csak most este —, ezt a szentivánnapi bepörgést reggeltől délutánig, amíg együtt dolgoztunk a berekkúti lánytábor amazonjaival az állami gazdaság őszibarackosában. Pokolian meleg volt egész nap (35 C-fok), a lányok is fürdőruhában, a srácok is úszónadrágban, és a fáradt ag- ronómusnő, aki fölügyelt a melóra, óránként pihenőt rendelt el, vagyis minden óra utolsó öt-tíz percét a fák árnyékába húzódva öltöttük. Senki se intézett fölhívást se a fiúkhoz, se a lányokhoz, hogy versenyezzenek, mégis úgy hajtott mindkét nem, mintha a kollektív, vagyis a csapatgyőzelem függött volna a teljesítménytől pl. a montreali olimpián). A brigádvezetők minden órában leszámolták, hogy melyik brigád hány láda őszibarackot szedett és szállított a gyűjtőhelyre, és végig a lányok vezettek (igaz, hogy az ő brigádjaikhoz — öszvérek gyanánt — húsz fiú is be volt osztva). Irtó jókedvűen tombolt a hajtás, pedig a srácok közben se voltak csökkent látásúak: következetesen és részletezve kialakították és meg is fogalmazták az esztétikai és a szexes véleményüket a sok bikinire vetkőzött és legtöbbnyire klassz formájú lányokról. Az én képem még mindig sajgóit, az állkapcsom is fájt a tegnap délutáni vízilabdameccs következménye gyanánt, vagyis attól, hogy az a lengyel srác belepancsolt a portrémba. Ezért (?) egy ősi római bölcs (pl. egy Seneca) filozófiai derűjével szemléltem a zsongást, és kagylóztam a nappalra áthelyezett szentivánéji bolondozás szövegeit, amelyek természetesen vagy valamelyik lányt, vagy valamelyik srácot csipkedték. A legjobb szöveget be is tápláltam a memóriámba, el ne felejtsem estig, amikor (most) leírhatom. Az egyik lengyel srác jeleskedett a szellemével. Amikor a haverja bemutatkozott egy helyes kis barna csajnak, az említett másik lengyel mondott valamit, lengyelül, amit aztán valaki oroszra fordított, oroszból pedig Horváth Bulcsú tolmácsolt az érintett leányzónak. A kézfogással párhuzamosan leadott figyelmeztetés így hangzott: — Vigyázz pana (kisasszony), olyan ember ez, hogy ha kezet fogsz vele, utána számold meg az ujjaidat, megvan-e mind. Kollektív röhögés. Délután fürdés, teljes létszámban, a Pagony-tó vizében, ami a 35 C-fokos forróságban még hidegebbnek rémlett. Annyira, hogy nemcsak a lányok, de némelyik srác is igyekezett távol tartani magát a haboktól. Ebből lgtt az újabb balhé. Aki (srácok) nem akartak bemenni a vízbe, azokat a többiek megragadták kéznél- bokánál, meghintáztatták a levegőben, és behajították a tóba. így aztán eltelt valahogy az idő alkonyatig. Akkor a lányokat a két teherautó visszafuvarozta a berekkúti gazdaságba. Éber figyelmemet nem kerülte el, hogy számosán és párosán szerződést kötöttek, aminek szellemében este a jankavölgyi presszóban találkoznak, és záróráig csörögnek a presszó háromtagú big bandjé- nek muzsikájára. Így aztán (este van) mi brigádunkból is hiányzik három srác: izmaikat lazítják a presszóban. Az előbb Snuki is bevonult ide a sátorba. Hasal az ágyán, és levelet ír. Nem a szüleinek, azt már közölte volna velem. Valaki másnak a címére fogalmazódik az episztola. Nem kérdezem meg, ki a címzett. Majd ha egyszer frankón barátok leszünk, akkor majd meg lehet kérdezni ilyent is. (Folytatjuk.)
