Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-11 / 267. szám

1976. november 11. • PETŐFI NÉPE • 5

BÄCS-KISKUNBÖL INDULTAK

A karmester

Néztem, néztem hétfőn a kecskeméti városi tanácsháza dísztermében a magyar kórusmozgalom legnagyobb egyéniségét.

Ne szépítsük a valóságot: meglassultak a gesztusok, megfáradt a test. Vékony barázdákat írt az energikus arcra a tovafutott 76 esztendő.

A régi dinamizmusról a szemek tanúskodnak, a Kodály által is méltányolt „közönytörő erőről”, a teljesség vállalásának igényéről. A régi tűz lobog ma is a sugárzó tekintetben.

Csak vergődött volna páratlan muzikalitása, tehetsége, ha nem ilyen egyéniség vértezetében mutatkozik. Csalódásokba, kudarcokba hajszolta volna tökéletest óhajtó vágya, ha csupán szűkén vett karmesteri teendőire korlátozza tevékenységét, ha nem vállalja a befogadás körülményeinek megteremtését.

• A Kodály-érem átvétele után az újjáalakult Művészklubban talál, kozott Vásárhelyi Zoltán a városi dalárda volt tagjaival. Dr. Sántha József, a kórus volt titkára köszönti az ünnepeltet. (Pásztor Zoltán felvétele.)

Koncert munkásoknak

Kecskeméti emlékekkel zsúfolt Krisztina körúti lakása. Fő helyen a Katona József Társaság dísztagságát igazoló oklevél, az íróasztalon az 1934-es Hírős Napok emblémája.

— Szüleim Erdélyből kerültek a Kiskunságra. Apám a Faragó féle árvaház igazgatóhelyettese volt. Ott nőttem föl, s a Hosz- szú utcai iskolában tanultam az elemi ismereteket. Balogh Dénes és Lévai László tanító urakra ma is hálásan gondolok.

Ödön bátyámmal kilencéves koromtól jártam a Városi Zeneiskolába. Orbay Márta nélkül aligha haladhattam volna olyan gyorsan hegedű-tanulmányaimmal, a fiatal igazgató alapozta meg a zenei műveltségemet.

Megízleltem a növendékhangversenyeken a sikert, elismertek helyi zenész körökben, Tóth László felkérése mégis váratlanul ért. A Tanácsköztársaság kikiáltása után néhány héttel arra biztatott, hogy lépjek föl munkásoknak szánt hangversenyen. Vállaltam. Többször is.

— Olvastam a korabeli sajtóban, hogy mindig nagy sikerrel. A Magyar Alföld 1919. április 18-i számából idézek: „Mesteri játékából a tiszta művészeti tudás erejét hallottuk előretörni.” Mit jelentettek a 19 esztendős művésznövendék számára ezek a koncertek?

— Később a munkásdalosok körében, meg néhány nagy Ko- dály-bemutatón éreztem olyan hitet mint a forradalmi hónapokban rendezett kulturális megmozdulásokon.

A főiskolán hegedűtanszakos létemre Kodály volt rám a legnagyobb hatással. Örülök, hogy búcsúhangversenyemen hangzott fel először Kodály-mű a szülővárosban.

Külföldön

a magyar kultúráért

— Zongörakísérőm, Vilecz Mihály jó pajtásom volt. Ketten kaptunk kitűnőt a Tanár Ürnál. Diplomám megszerzése után, észtországi szerződésem teljesítése előtt volt ez a koncert.

— Megbocsásson, már Révaiban elárulta, hogy nem elégíti ki egyetlen feladat bármily igényes ellátása. A méltán nagy hírű zenekar koncertmestereként nyilván rengeteg dolga volt. Csinált magának újakat. Előadóként, szervezőként az új magyar

zene egyik legkorábbi terjesztője volt. Hogyan fogadta ez irányú tevékenységét Kodály Zoltán?

— Levelekben, majd hazatérve személyesen is beszámoltam tapasztalataimról, Bartók, Kodály, Dohnányi műveinek közönségvisszhangjáról. Segített tanácsokkal, észrevételekkel. Különösen az orosz zene érdekelte.

Kint jól ment a sorom, de gyökér nélkül nem maradhattam, szólított a kötelességérzet. A Tanár Ür egyetlen mondattal a számomra akkor szokatlan útra kormányozta életemet. „Csináljon kórust.” Csak ennyit mondott.

Tanár a Zeneiskolában

Hegedűtanári tevékenységemet 1926 végén kezdtem meg, s koncerteztem is egy ideig. A zeneiskola kórusa, az új magyar zene ügye mind erősebben lekötött. 1929 decemberében mutattunk be először Kodály-gyermekdalo- kat.

— A szerző sajnos nem jöhetett korábbi elkötelezettségei miatt. Tudom, hogy gyönyörű levélben biztatta a folytatásra.

;,Szívből gratulálok, hogy ezt sikerült megszerveznie. Nem személyes okból, de így értem: ha ennyi közönytörő ereje van, akkor még sok jóra tudja annak hasznát venni.”

Kérem sorolja fel az új magyar zene kecskeméti térhódításának legfontosabb állomásait. Mindegyik külön cikkeket érdemelne. Elöljáróban hadd hivatkozzak az utcai hangversenyekre, az Éneklő Alföld mozgalom— Már előbb, 1929. március

23-án több Bartók- és Kodály- mű elhangzott a zeneiskola II. történelmi hangversenyén. Az intézet női kara szólaltatta meg a Villőt, és a Túrót eszik a cigányt. A következő tavaszon megismételt gyerekkarestet meg. hallgatta Kodály, Tóth Aladár, a legnagyobb elismeréssel biztatta a kart. A kórus vegyeskarrá alakult.

Két Schütz magyarországi bemutató mellett Purcell Dido és Aeneas című operájának első hazai megszólaltatására vállalkoztunk. Az egész magyar sajtó áradozva számolt be az eseményről. Kodály Zoltán készségesen, levélben közölt tanácsokkal segítette a vállalkozást.

Világhírű bemutatók kezdeményezője

1933 végén a Városi Dalárdát is rám bízták. Csupán a legfontosabb bemutatókat említem. 1934. július: Kodály Akik mindig elkésnek, Jézus és kufárok, öregek. 1936. május 11-én itt hangzott el először Kodály Molnár Anna, Bartók Magyar népdalok (Börtönben, A bújdosó, Az eladó lány, Dal) szerzeménye. 1937-ben — ahogyan akkor írták — innen indult 21 Bartók-kórus világhódító útjára.

— Egyetlen ilyen tett fenntartja valakinek a nevét, kiérdemli a kortársak és az utódok háláját. Többet tett. Kitűnő újságcikkekkel hívta föl a figyelmet a koncertekre, hozta közelebb a hallgatókhoz Bartók és Kodály művészetét. Meggyőzően fejtette ki az ifjúság zenei nevelésének a szükségességét, lehetőségeit, a kórusok emberformáló hatását, még 1929-ben! Közművelődési kezdeményezései ma is példamutatóak.

Végezetül arra kérem, hogy zeneszerzői munkásságáról, az utóbbi évtizedekről és kitüntetéseiről szóljon.

— Már a harmincas években több művem elhangzott. A Var- gyasi Elek, az Erdő-mező sorozat különböző darabjai, majd néhány megzenésített költemény aratott sikert. Komponáltam munkásdalokat, előadták Szimfó. niámat, népdalfeldolgozásaimat.

1942-től tanítottam a Főiskolán. A Munkásdalosszövetség országos karnagyaként, majd az Acélhang kórussal nagy sikert értem el külföldön. Alapítója vagyok a Honvéd Művészegyüttes férfikarának, többször vezényeltem az Állami Hangversenyzenekart.

Katona, Kodály, Bartók

A szocialista állam elismerte szerény tevékenységemet. Megkaptam a Kossuth-díjat, kitüntettek a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével, Érdemes, majd Kiváló Művész lettem. És most is magáénak vall szülővárosom.

Molnár Antal így írt róla: „Kivételes szerencséje volt Kodálynak, olyan nagy szerencséje, mintha annak idején a kész Bánk bánt tüstént egy üstökösként feltűnő színművészeti lángész felkarolta volna.”

Kodály sokszor méltatta és egyik „legkiválóbb képzettségű, legszélesebb látókörű zenészünknek” nevezte. Bartók is hasonlóan vélekedett. Meg Tóth Aladár, meg Sergio Failoni, meg..,

Heltai Nándor

ra.

fl Kecskeméti Városi Dalárda

1131 máim 14-én. csUIBnOkOn eite 8 ónkor i Zonaművíiietl Faiskola nagrtermóóen h,-’: rcrsenrt randiz, makra Nagvméltósógodat, Millűaágodat, kagritgodat tlaztalettai meghívja az tlndkség.

Karnagy: Vásárhelyi Zolién

Szólót énekel: Gargaly Hu»

Zongoránál: Vásárhelyi Zoltánná

Hu so ten;

Bartók és Kodály vegyeskarok

eredeti bemutatnia

I. Oakland (1562-1626), Orlando di Laaao (1532-1584). Viiirhelyl Zoltán kórusmű*al. Rodálv-dalok. C. Bin- chain (1400-1480), 0. Bmtahuda (1837-1787) «oktlla-lnatrumantálla müvei MagiarorszOgon előszűr

lnv«k árban all» láitbltáii lárdnll. Miiirtlirlnál ál a Zanamöváliáll fálabali pennán.,

Undue s lián Mikiéi, ludapaai IV., ápptnvl-tár a.

• Az 1936. május 14-1 bemutató meghívója.

A Megyei Művelődési Központ műsora

november 14—20-ig

KIÁLLÍTÁSOK:

SCHÉNER MIHÁLY festőművész kiállítása. Megnyitó: november 14-én délelőtt 11 órakor az emeleti előcsarnokban. Megtekinthető: december 6-ig. PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS. Megnyitó: november 15-én 17 órakor a kamarateremben. Megtekinthető: december 5-ig.

HETI MOSOK:

14-én, vasárnap 10 órakor a természettudományi stúdióban KAKTUSZGYÜJTÖK BARÁ. TI KÖRE.

14-én, vasárnap 10 órakor a meseazobában: RAJZ- ÉS MESEFILMEK VETÍTÉSE GYERMEKEKNEK.

14- én. vasárnap 15 órakor a

színházteremben: FELNŐTT

FILMKLUB II. A sokarcú Hollywood. Bérletes, gyermek, megőrzés.

15- én hétfőn, 19 órakor a színházteremben: A GEMINI- együttes és ESZMÉNYI VIKTÓRIA hangversenye. Belépődíj: 30 forint.

16- án, kedden 19 órakor a színházteremben: A TÁTRAI VONÓSNÉGYES koncertje. Az Országos Filharmónia bérleti hangversenye. Közreműködik: Kiss Gyula (zongora).

16- án, kedden 18 órakor a folyóiratolvasóban: MOZGÓ VILÁG EST. Közreműködnek: Veress Miklós, Berkovits György, Kulin Ferenc, Csalog Zsolt, Marosi Gyula, Nagy Gáspár.

17- én, szerdán 18 órakor a

színházteremben: COLLEGI_

UM ARTIUM filmművészeti tagozat 2 vetítés. NovákMárk: Kedd. L. Maile: Zazie a metrón c. filmek vetítése. Bérletes, gyermekmegőrzés.

18-án, csütörtökön 9 órakor a zeneteremben: HANGVERSENY Óvodások számára. Közreműködnek az állami Zeneiskola növendékei. Vezeti: Nemes Klára, a Kodály Intézet tanára.

18- án, csütörtökön 18 órakor a folyóiratolvasóban: PINTÉR LAJOS SZERZŐI ESTJE. Közreműködnek: Márai Enikő és Vándorfi László színművészek.

19- én, pénteken 19 órakor a

színházteremben: MAGYAR

SZÁZADOK. Az Állami Népi Együttes vendégszereplése. Belépődíj: 30 forint;

19- én, pénteken 18 órakor a folyóiratolvasóban: A VAJDASÁGI MAGYAR IRODA- LOM TÖRTÉNETE. Előadó: Bori Imre professzor, az újvidéki egyetem tanszékvezető tanára.

20- án, szombaton 15 órakor és

21- én, vasárnap 9 órakor a

színházteremben: KÓRUSOK

ORSZÁGOS MINŐSÍTÉSE. Bács-Riskun megye kórusainak bemutatói.

20-án, szombaton 18 órakor a Tudomány és Technika Házában: NAGY LÁSZLÓ EST Közreműködnek: Kiss Ferenc irodalomtörténész, Tóth Erzsébet előadóművész, Budai Ilona népdalénekes és a Vízöntő füttes.

14"'

HAZÁNKBAN ELŐSZÖR

Munkaügyi Lexikon

Nyugodtan leírhatjuk: jelenleg a lexikonok virágzásának korát éljük. Több tízezres példányszámban rendre jelennek meg a hasznos ismereteket nyújtó, a ma színvonalán álló, új tudományos eredményeket is magukban foglaló kiadványok, néha igazán vaskos terjedelemben. Gondoljunk például az immár hétkötetes természettudományi, s a félig kész hatkötetes világirodalmii lexikonra. De a filozófiai, esztétikai, munkásmozgalomtörténeti és egyéb lexikonok is széles körben elterjedtek. Különösen a legutóbbi egy-két évtizedben.

Ezúttal a Kossuth Könyvkiadó valami olyasmivel lepte meg a tájékozódni szerető, nyitott szemmel járó embereket, amiben eddig ugyancsak nagy hiány volt; hiszen ez az első alkalom, amikor a munka és a munkaügy valamennyi fontos kérdése, területe rendszeres feldolgozásban együtt látható, egyetlen jól szerkesztett kötetben. Hiányt pótolt hát a kiadó, amikor az idei téli politikai könyvhetekre megjelentette a kiadványt.

Mindenek előtt az elvi-elmt- leti jellegű kérdéseket említenénk meg. Azokat a dolgokat, melyek mintegy alapját képezik a szerteágazó témaköröknek. A munkagazdaságtan, munkajog, meg a munkapedagógiai és -szociológia: csupa olyasmi, ami nélkül ma már lehetetlen eligazodni a munkaügy szövevényes berkeiben.

A Józéa Ödön szerkesztésében napvilágot látott kiadvány a régóta ismert, hagyományosnak mondható fogalmak (alapbér, béralap, jövedelempolitika stb.) mellett sok olyan fogalmat ismertet és magyaráz, amely a mi korunkra jellemző, csak rövid múltra tekinthet vissza. Ilyenek többek között: diszpécser, zajszint, anyasági segély, pályaalkalmasság. S meglehetősen sok az olyan címszó a lexikonban, amelyeket a legszélesebb közönség is kíváncsian, nagy érdeklődéssel tanulmányoz majd. Elég csak a baleseti járadékot, a heti pihenőnapot, a gyermekgondozási segélyt és a jutalomszabadságot említeni.

A Munkaügyi Lexikont hatvanezer példányban juttatta el a kiadó az olvasókhoz.

V. M.

(93.) — Gyere csak! — kiáltotta Betli.

Felsétáltam a lépcsőn, ő már bent volt abban a nagy helyiségben, amit a mamikája nappalinak becézett a múlt héten.

Ott állt Betli a nagy kolóniái asztal mellett, amely inkább volna való egy ebédlőbe, mint egy nyaraló nappalijába. Egy darab

papír volt Betli kezében. A portréján pedig félreérthetetlen és pattanáspirosító méreg.

— A francba! — Odadobta elém a papírt az asztalra. — Hát ezek nem normálisak.

Dinikém! Rogerékre rájött a mehetnék, Roger esti fürdőzést akar rendezni a Balatonon, mi is velük megyünk. Ne menj vissza a városba, legkésőbb éjfélre itthon leszünk, a Comodorral megyünk. Puszi: Mamy.

így: ypszilonnal.

Visszaejtettem az anyai levélkét a kolóniái asztal közepére.

— Le vannak szarva — mor- gott Betli. Megfordult, odament a sarokba, ott volt a minivizor, mellette egy csomó más cucc. — Nélkülük is mozizhatunk, összerakom ezt a szerelvényt, te meg keresd ki a Hair-t. — A kis bőröndforma kazettatartóra mutatott. — Ott lesz.

Letérdelt a minivizor elé, jobra-balra húzogatta a vezetékeket, hogy melyik hová való. Majd négykézláb odaközlekedett egy zsámolyforma bútorhoz, amelyen a képmagnó volt. Közben egyfolytában morgott.

A kazettatartóban legalább húsz kazetta volt. Sorra kezdtem nézni őket, hogy melyik a Hair. A nyolcadik volt.

Betli közben visszarángatta az egyik vezetéket, és bedugta hátul a minivizorba. Ott térdelt a lábamnál. Lepillantottam rá. Ösztönösen. Olyan volt a szeme, olyan nyálkás, mint a múlt héten kint a kertben azé a csigaformájú Toksics úré. A combomat ette

a szemével, és a pofáján a pattanások mind vörösek voltak, két-három keléses mitesszer pedig sárga.

> Akkor felvisított bennem a sziréna, és odébb akartam lépni, de az az idétlen állat már átkapta a két hosszú karjával a combjaimat.

Ügy megijedtem, hogy egy pillanatig mozdulni sem tudtam. Az a gusztustalan hernyó pedig rányalta a taknyos száját a combomra.

A Hair-kazettával, az volt a kezemben, rávágtam a fejére.

— Meg vagy te őrülve?

A fejbevágástól eleresztett. Én elindultam az ajtó felé, de megelőzött. Felugrott, odarohant az ajtóhoz, ráfordította a kulcsot, és zsebre is vágta. És röhögött a gennyes pofájával.

— Te kis bula! Nem én vagyok hülye...

Elindult felém. Nem tudtam jobbat kitalálni: a nagy kolóniái asztal túlsó oldalára futottam. Az undortól, hogy megsmárolta a combomat, még mindig libabőrös voltam.

— Térj már magadhoz. — Erőlködnöm kellett, alig volt hangom. — Betli! Maradj veszteg!

Már nem röhögött, de még vörösebbek voltak a pattanásai, mint előbb. Odajött az asztalhoz. Balról akart a közelembe. En jobbra ugrottam el.

— Hülye játék ez, Betli. — Még mindig azt hittem a naiv agyammal, hogy észre téríthetem. — Nyugodj már le!

Totál eltorzult a pofája.

— Fábiánt nem agitálod, hogy nyugodjon le, mi, te bula. Majd lenyugszom, ha megkeféltelek. Hülyének nézel?

Még mindig hinni akartam, hogy hathatok rá.

— Mondom, hogy csillapodj! Lédi is ki fog nevetni.

— Lédi? — Mint egy pávián, úgy vicsorgott rám a nagy fogaival. — Te kis hülye tyúk. Bevetted a dumát? Lédi a Velenceitónál pancsikál a fiújával. Az anyjával beszéltem.

Megindult jobbra, majd hirtelen meggondolta magát, feldobta a vézna majomtestét az asztalra, és átugrott az én oldalamra. Én is ugrottam, de úgy megcsúsztam a szőnyegen, hogy térdre estem.

Rámvetette magát, összeszedtem minden erőmet. A két könyökömet úgy szorította, hogy jajgatnom kellett volna a fájdalomtól. El akart rántani, le a szőnyegre, de még volt erőm, még tartottam magam. A pattanásos pofája olyan közel volt az orromhoz, hogy hiába dobáltam jobbra-balra a fejem, az orrommal éreznem kellett a lihegését.

— Amit én akartam, te bula, mindig megkaptam, mindig, te kis hülye kurva. — Tényleg csikorgatta a fogát. — Pont téged ne kefélnélek meg, mikor mindig miattad voltam megvadulva...

Ki akartam rántani a karomat a szorításából, de magamnak tettem rosszat. Elvesztettem az egyensúlyomat, az a dög pedig

már rajtam volt a súlyával és úgy leszorított a szőnyegre, de olyan baromi erővel, hogy mozdulni sem bírtam.

A fülembe vicsorgott bele, a fülembe, hiába rángattam el a fejemet, hogy ne csikoroghasson bele a fülembe.

— Ne kapálózz, mert előbb összeverlek, csak aztán...

Ügy csámcsogta az undorító szavakat, hogy hergelje magát velük, a mocskos szöveggel.

Már nem volt erőm. Az eszem valahol azt mondogatta, hogy ez nem igaz, ez nem lehet igaz! Ennek a féregnek nem lehet ekkora ereje, hogy én ne bírjak már védekezni sem! Nem tudom, hogyan jutott eszembe, de ki tudtam nyögni:

— Engedj el, menstruálok, te állat!

— Kit érdekel? — A fülem mellett vicsorgott az ocsmány szája. Ügy recsegtette a fogát, mint aki egészen megőrült. — Kit érdekel!

Belehörgött a fülembe, és a fél kezével odakapott a combom, hoz, a felcsúszott szoknyámhoz, a bugyimhoz. Hogy lerántsa vagy letépje. Ettől lett szabad az én bal kezem.

Hallottam, hogy sikítok, és a bal kezemnek mind az öt körmével belemartam a szemébe. Éreztém a körmömmel, hogy tépem a bőrét, és azt akartam, hogy folyjon ki a szeme, folyjon ki. Vakuljon meg és dögöljön meg ez az undorító hüllő.

Olyan vékony hangon visított, mint egy nő vagy egy gyerek, és lefordult rólam. Még mindig visított. Rászorította a szemére, a pofájára a két tenyerét, úgy térdelt ott, és még mindig visított. Nem, nem női visítás, nem gyermekvisítás volt. Amikor kicsi voltam, a Szigony utcai udvarban a patkány, amit a Szedlákék daxlija beszorított az udvar sarkába, és ott elkapott, az a patkány adott ki olyan hangot, mint ez a leprás emberpatkány.

Felugrottam. Megkapaszkodtam a nagy asztal szélében, mert féltem, hogy nem tartanak meg a lábaim. De megtartottak.

Az asztal közepén egy kovácsoltvas gyertyatartó állt. Elvettem. Letéptem a gyertyát a hegyes vasról, amire rá volt szúrva.

Az a patkány már ült a szőnyegen. A pofája csupa vér volt. De a szeme nem folyt ki. A tenyerét nézte az ép szemével, és nyögött és reszketett.

Már tudtam beszélni:

— Nyisd ki az ajtót — mondtam. Messziről hallottam a hangom. — Most rögtön nyisd ki az ajtót!

Úgy bámult rám a véres torz pofájával, mint aki nem érti, mit mondtam.

— Te kurva! — Hörgött, mint egy veszett kutya. — Te kurva! Ügy kicsinállak, úgy ...

Nem tudtam, honnan voltak szavaim:

— Még egy nyamvadt hasonlat sincs a készletedben. — Totál nyugodt volt a hangom, de még mindig nagyon messziről jött. — Azonnal nyisd ki az ajtót! Mielőtt kikaparom a másik szemed is.

(Folytatjuk.)

C