Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-11 / 267. szám

1976. november 11. • PETŐFI NÉPE • 3 Norvég miniszter látogatása Kecskeméten Menetrend szerint A vasutak fejlesztési programjából Tegnap délelőtt rangos vendéget fogadtak Kecskeméten a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben. Kjolv Egeland norvég oktatási és vallásügyi miniszter és helyette­se Jorgen Karlsen az Oktatási Minisztérium képviselőinek és Erdei Péter igazgató kíséretében megismerkedett az intézménnyel, az oktató munkával, és elbeszél­getett a külföldi hallgatók egy csoportjával is. A norvég oktatásügy vezető személyiségei dr. Polinszky Ká­roly oktatási miniszter tavalyi norvégiai látogatását viszonozzák most hazánkban. Itt-tartózkodá- suk egyik programja volt a kecs­keméti Kodály Intézet megisme­rése. Ebből az alkalomból kér­tünk rövid interjút Kjolv Egeland minisztertől, a Petőfi Népe olva­sói számára. Erre ő szívesen vál­lalkozott. — Miniszter út, az oktatásügy mely területei iránt érdeklődik magyarországi látogatása során? — Itt-tartózkodásunk program­ja összetett. Az 1975-ben Ma­gyarország és Norvégia között megkötött kulturális egyezmény ugyanis számos területre kiter­jed. Látogatásunk öt napja alatt hivatalos megbeszéléseket folyta­tunk az oktatási és kulturális mi­nisztériumok vezetőivel, megis­merkedünk a magyar zenei élet­tel, és a közép- és felsőfokú ok­tatással. Színvonalas hangver­seny- és operaprogramok mellett felkerestük már a Budapesti Mű­szaki Egyetemet, s a tervek sze­rint az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemet és egy budapesti kö­zépiskolát is meglátogatunk. Azt a kívánságunkat ugyanis, hogy ne csak „beszéljünk” az oktatás­ról és a kultúráról, hanem lát­hassuk is a magyarországi gya­korlatot, vendéglátóink nagy szí­vélyességgel teljesítették. — Kecskemétre tehát a hivata­los program alapján érkezett? — Igen, de az itteni élményeim már személyessé és maradandóvá tették ezt a látogatást. Érdekes és hasznos volt a Kodály Intézet nemzetközileg is jelentős mun­káját megismerni, de a tapaszta­lataim különleges benyomásokkal társultak. Ezt a ritka szépségű épület, a környezet varázsa okoz­ta és az, hogy itt norvég hallga­tókkal, anyanyelvemen is beszél­hettem. Meg is kértem egyiküket, hogy ha befejezi magyarországi, illetve kecskeméti tanulmányait, tapasztalatairól írásban is szá­moljon be a minisztérium szá­mára. — Véleménye szerint látogatá­sát követően erősödnek-e a két ország zenei kapcsolatai? — Nagyon remélem, hiszen ép­pen ezért vagyok itt. És ezt an­nak tudatában mondom, hogy tisztában vagyok azzal: jelenleg a magyar szakemberek adhatnak át többet a mi számunkra a ze­nei kultúra, és műveltség terüle­tén. P. M. I Mindenkinek volt már alkal­ma, utazás közben, pályaudva­ron járva, szemügyre venni a vasutasok munkáját. Teendőik közül, az utazó, a „kívülről” szemlélődő számára alighanem a kocsirendezés munkája a leg­látványosabb: az ide-oda lóduló vagonokkal, csattanó ütközőkkel, a kocsik között hajladozó kap­csolósokkal, a gépek és embe­rek összehangolt mozgásával. A szerelvények szétszedése, össze­rakása, egyben a legveszélye­sebb — hiszen az ütközők kö­zött a másodpercre kiszámított mozdulatokban nem lehet té­vedni — és a legnehezebb mun­ka is. Már a század első harmadában műszakiak serege foglalkozott azzal, miképp is lehetne ember nélkül, valamilyen géppel, szer­kezettel elvégeztetni ezt a mun­kát. Így születtek meg a 30-as években az első önműködő va- gonkancsoló készülékek a Szov­jetunióban és Amerikában. A Szovjetunióban 1935-től 1957-ig a teljes vagon- és mozdonyparkot felszerelték ezzel a szerkezettel. Ma az USA-ban és a Szovjet­unióban lényegében a teljes ko­csipark önműködő kapcsoló szer­kezettel közlekedik. Európában az önműködő ko­csikapcsoló általános bevezeté­sének terve körülbelül 20 esz­tendeje készült el. A terv lénye­ge az volt, hogy egész Európá­ban — idesorolva még a Szov­jetunió szibériai részét is — va­lamennyi ország nemzeti vasút- jának egyugyanazon készülék al­kalmazására kellene áttérni, hi­szen az ebből származó előnyök, kézenfekvőén csakis így aknáz­hatók ki maradéktalanul. E gondolat jegyében a 60-as évek elejétől a Szocialista Or­szágok Nemzetközi Együttműkö­dési Szervezete és az Európai Vasutak Nemzetközi Szövetsé­ge, közös bizottság keretében lá­tott hozzá az európai vasutak egységes, összekapcsolható (tipi­zált) önműködő kapcsoló szerke­zetének kifejlesztéséhez, a már korábban elkészült szocialista és nyugati konstrukciók és doku­mentációk felhasználásával, illet­ve összehangolásával. Nem kevés műszaki probléma várt megoldásra, hiszen ennek az új készüléknek az előző év­tizedekben elkészült amerikai és szovjet változatnál korszerűbb­nek kellett lennie figyelembe véve a fejlődés azóta elért ered­ményeit, illetve ma már ponto­san felvázolható új követelmé­nyeit. A 70-es évek derekára végül is elkészült, kipróbálva, a tapasztalatok alapján korrigál­va két korszerű készülék, egy szocialista és egy nyugati válto­zat. A közös érdek és előnyök alapján, a két készülékben meg­testesülő szabadalmakat a szak­emberek díjtalanul bocsátották egymás rendelkezésére. Európa tehát az önműködő kapcsoló készülékek elterjeszté­sének időszakához érkezett, a fejlesztés befejeződött. Erre a szakaszra több ország nemzeti vasútja — így a MÁV is — már korábban megkezdte a felkészü­lést. A régebbi kocsikat az új szerkezet felszerelésére alkal­massá tették, illetve az új va­gonokat már így készítetté az ipar. A MÁV 1965-től végzi ezt az előkészítő munkát. Ami hát­ra van, az átállás érdekében el­végzendő feladat, az sem kevés még. A nyugati országoknak például 2,5 millió, a szocialista országoknak 1,5 millió készülék szükséges az átálláshoz. Ezt az iparnak még el kell készítenie. A KGST-tagországok gyártás­szakosítás keretében szervezik meg a kocsikapcsoló készülékek termelését is — a feladat azon­ban így is jelentős. Az áttérés például a magyar népgazdaság­nak legalább 15—20 milliárd fo­rintba kerül majd. A szocialista országok szeret­nék a következő 8—10 évben — az eredeti menetrend szerint, a számottevő költségek dacára is — általánosan bevezetni a készü­lék használatát. A nyugati or­szágok viszont, egyelőre, a nagy ráfordítás-igényre hivatkozva — 1985 utáni időpontot javasolnak. Mérlegelés dolga, mindenképpen meg kell-e várni a nyugati or­szágokat, nincs-e mód meggyor­sítani a bevezetést a szocialista vasutakon. Hiszen az kézenfek­vő, hogy ez a készülék jelentő­sen bővítené a rendezőpályaud­varok teljesítőképességét a ko­csirendezés átfutási idejének szá­mottevő csökkentésével. Külön­böző számítások szerint 20—40 Százalékos időmegtakarítás ér­hető el a gépesített kocsirende­zéssel a kézi kapcsolással szem­ben. Nem beszélve arról, hogy emberek ezreit szabadíthatnak fel az egyik legnehezebb és leg­veszélyesebb fizikai munka alól. G. F. Az új kereskedelmi rend életképes Szeptember 13-tól kezdődően érvényesült az a központi intéz­kedés, amely az üzletek nyitva­tartási rendjét módosította, kor­szerűsítette. A gyakorlatban szeptember 18-án volt a premier, hiszen a rendelet a szombati, va­sárnapi nyitvatartást érinti. Nem egészen két hónappal az új rend életbelépése után körkér­dést intéztünk néhány érdekelt félhez, tanácsi osztályvezetőtől a vásárlóig: bevált-e a módszer, amelynek értelmében az üzletek többsége szombatonként koráb­ban zár; néhányuk pedig, épp el­lenkezőleg, az eddiginél későbbi időpontig várja vevőit? □ □ □ — Az intézkedés sokrétű elő­készítés után lépett életbe — mondja Gerőcs István, a Bács- Kiskun megyei Tanács V. B. ke­reskedelmi osztályvezetője. — Az, hogy a módosításhoz az átmenet zökkenőmentesnek bizonyult, an­nak is köszönhető, hogy a városi tanácsok előzőleg az érdekelt vál­lalatokkal, szövetkezetekkel ala­posan, behatóan egyeztették el­képzeléseiket. Az év 38. hete óta szombaton­ként az élelmiszerboltok többsé­ge 16 órakor zár, és vasárnap nincs nyitva. Ezzel szemben vá­rosainkban több mint 20, jórészt nagyobb — élelmiszerüzlet, vagy ABC-áruház szombaton is 18—19 óráig fogadja vásárlóit, vasárnap délelőtt pedig tucatnyinál több vehdéglátó üzletbe kapható tej és pékáru. Városi tanácsaink most össze­gezték az eltelt időszak tapaszta­latait. Eszerint az új rend meg­felelően, jól alkalmazkodik a fo­gyasztói igényekhez. Jelenleg az élelmiszerüzletek forgalma pénte­ken és szombat délelőtt a legna­gyobb. Szombaton az árusítás utolsó két-három órájában — még a 18 óráig nyitvatartó egységek­ben is — mérsékeltebb a „vevő­járás”. □ □ □ Az Alföld Áruház volt a me­gyeszékhely első olyan kereske­delmi egysége, amely — már 1971-ben — saját elhatározásából azzal az elkötelezéssel kezdett árusítani, hogy hétköznaponként 8-tól 19-ig, szombaton pedig 8-tól 17 óráig fogadja vevőit. Azt ötlet egyöntetűen kedvező fogadtatásra talált, s a dolgozók már eleve en­nek tudatában vállalták a mun­kát. — Ez év tavaszán 15 órára hoz­tuk előre a szombati zárás idő­pontját — sorolja Bessenyi Ist­ván, a szövetkezeti kereskedelmi vállalat igazgatója —, de az új nyitvatartási rend életbeléptekor, Kecskemét egyetlen áruházaként, visszatértünk a régi időpont­hoz. — Élnek-e a később is vásárol- hatás lehetőségeivel, előnyeivel a vevők? — Egyrészt, mivel vásárlókö­zönségünk széles rétegekből te­vődik össze, másrészt az árukíná­lat sokfélesége miatt is jól ki­használják. Nálunk nemigen van „üresjárat”. Férj-feleség sokszor csak szombat délután talál mó­dot az együttvásárlásra. S több idő van így a nézelődésre is, már­pedig kereskedői tapasztalat, hogy igen gyakran a nézelődőbői lesz később vásárló. □ □ □ Péntek Gyuláné, a Széchenyi téri tejbár vezetője is csak jót tud mondani a módosított mun­karendről. Olykor ugyan az utol­só szombati óra kevésbé forgal­mas, de — s ezt már az újságíró mondja — az üzlet örvendetesen és joggal népszerű, s a törzsven­dégek, a hét végére beszerezni igyekvők ilyenkor is be-belátogat- nak. És ami ugyancsak nem kö­zömbös: a boltban dolgozók is elégedettek ezzel a megoldással, élvezik annak előnyeit. □ □ □ Az AGROKONZUM eladója, Molnár Lászlóné fiatalasszony és „gyakorló” anya. — Jól jött valamennyiünknek ez az intézkedés. A korábbihoz képest most szombaton két és fél órával előbb végzünk, több idő jut a családra, a házimunkára. Nemrég a bolt új munkaerőt is kapott, így a szabad szombatok beosztása is rugalmasabbá vált. De ha a forgalmat tekintjük, ab­ban sincs számottevő visszaesés. □ □ □ S hallgassuk meg utoljára — a pult túlsó feléről — a másik fél, a vásárló véleményét is. — Csak helyeselhetjük ezt az új rendet — mondja Baranyai Gerzsonné, aki tömött kosárral áll sorban a pénztár előtt. — A kereskedelemben dolgozók túl­nyomó része háziasszony, anya. Nekik is szükségük van pihenés­re, idejük kell legyen a házimun­kákra, sőt még a bevásárlásra is. Ezért jó, hogy a boltok nagyob­bik része szombaton korábban zár. □ □ □ Íme, a nyilatkozatok, amelyek az új kereskedelmi rend életké­pessége mellett tanúskodnak; azt igazolják, hogy az eddig jól be­vált. Akadhat persze ellenvéle­mény is. De egy bizonyos: a ke­reskedelem kisebb-nagyobb szin­tű vezetői a jelenséget, a keres­kedelem eseményeit, a vásárlási szokásokat élénk és éber figye­lemmel kísérik. És ha erre szük­ség lenne, újabb korrekciókra is megvan a lehetőség. J. T. «•%%va%n%v.v«%vav*%%%v.%v.v.va%v.%v.v.v.v.v;%v:v:wäv>:v:vw Képek Százhalombattáról V Százhalombattán — mint arról hírt adtunk —, felavatták a Dunaj menti Hőerőművet és a Dunai Kőolajipari Vállalat II. beruházási szakaszában épült létesítményeket. Képeink a hőerőmű új egységét és a Dunai Kőolajipari Vállalat benzinreformáló kapcsolótermét ábrá­zolják. (MTI-fotó — Jászai Csaba — KS.) Baleseti mérleg - tanulságokkal A Szaktanács elnöksége a na­pokban megállapította, hogy a tavalyi első félévhez képest az idén a mezőgazdaságban 21 szá­zalékkal csökkent a balesetek száma. Az iparban azonban lé­nyegében változatlan a helyzet. A részletes elemzésből az is ki­tűnik, hogy egyes ágazatokban — a villamosenergia-, a gép-, az építőanyag-, a könnyű- és a vegyiparban — a tavalyinál több halálos és csonkulásos sérülés történt. És az idén a sokáig vál­tozatlan arányban jelentkezett áramütéses halálos sérülések is gyakoribbá váltak. Mindez nem tulajdonítható a véletlennek. Mint ahogyan azt sem lehet véletlennek tekinteni, ha a sorozatos fegyelemsértés, szabályszegés áldozatokat köve­tel. Ilyen tanulságra vezettek az év első negyedében többször — számszerint 33 esetben — bekö­vetkezett tömeges balesetek, amelyek csaknem kétszer múl­ták fölül az egy évvel korábbia­kat, 179 ember sérülését, közülük 22-nek a halálát okozva. Ez a veszélyes folyamat a je­lek szerint valamelyest lassúb- bodott, ám nem állt meg. Erre vall a még tisztázatlan hátterű győri vagongyári robbanás, a XXII. kerületi iskolai tragédia, az Ózdi Kohászati Üzemekben történt gázömlés. A baleset, az értelmetlen ha­lál általában a pillanatnyi fi­gyelmetlenség következménye. Közvetlen, kiváltó oka mögött rendszerint tetten érhető a fe­gyelmezetlenség, a munkavédel­mi, technológiai előírások meg­szegése, az ellenőrzés elhanya­golása. És amint erről az oldal­ról kezdünk vizsgálódni, nyom­ban nyilvánvaló lesz, hogy nem a véletlen szülte a bajt. Illetve, hogy esetenként csak szerencse dolga volt elkerülni azt. Különös, hogy ezt egyre-más- ra megállapítjuk, holott nálunk a munkavédelem, a balesetelhá­rítás intézményrendszere, a biz­tonsági, óvórendszabályok min­denre kiterjedő szabályzata szi­lárd bázist teremt a veszély el­hárítására. Ám mindez csak ak­kor válik a mindennapok gya­korlatává, ha a maga posztján mindenki szigorúan betartja az előírásokat. Ha a munkás hasz­nálja a védőeszközt, ha a vezető ellenőrzi, hogy ezt teszi-e. Ha a gépre szerelt óvóberendezést ak­kor sem kapcsolják ki, amikor senki sem látja... Tehát, ha eljutunk oda, hogy nemcsak azért érvényesítik a szabályt, mert megszegéséért büntetés jár. Hanem azért, mert maguk is egyetértenek vele. Ennek érdekében persze még sokat kell fáradozni. Ágitálni, magyarázni, számonkérni, meg­győzni. Ha kell, büntetni is. Olyan következetesen, ahogyan ezt általában a szakszervezeti munkavédelmi felügyelők teszik, Éberen őrködve, hogy a mun­kahelyeken élnek-e minden ren­delkezésre álló lehetőséggel, ér­vényesítik-e valamennyi elő­írást, a dolgozó ember testi ép­sége védelmében. Aligha téve­dünk, amikor ennek a magatar­tásnak, a gazdasági vezetőkkel való együttműködésnek tulajdo­nítjuk, hogy a mezőgazdaságban szinte ugrásszerűen fejlődött a munka biztonsága. Ugyanez a lehetőség az ipar­ban is adott. Csak nem szabad belenyugodni, hogy a hosszú évek folyamán szívós igyekezettel meg­szüntetett veszélyforrások ismét utat kapjanak. Csak mert nem figyelünk rájuk. L. M. Nyolcszázezer szovjet teherautó A Szovjetunióban jelentős mértékben növekszik a nagy tel­jesítményű tehergépkocsik gyár­tása. A X. ötéves tervidőszak végére — 1980-ra — a tervek szerint az évi termelés eléri a 800—825 ezer darabot. A termelés ilyen magas szín­vonalának biztosítása a szovjet autóiparban a moszkvai Liha- csov, a gorkiji, uljánovszki, minszki és más nagy autógyárak teljes és általános rekonstruk­ciójával érhető el. Különösen nagy szerepet játszik az óriás tehergépkocsik gyártásában a Kámai Autógyár, amelynek ter­vezett kapacitása évente 150 000 tehergépkocsi. Az új ötéves tervben növelik a különleges — mezőgazdasági, kereskedelmi, egészségügyi, szol­gáltatási és egyéb — rendelteté­sű gépkocsik gyártását. Megkü­lönböztetett figyelmet fordíta­nak a levegőt minimálisan szeny- hyező gépkocsik előállítására. Két nagy autógyár, a GAZ és a ZIL megkezdte a földgázüzemű tehergépkocsik gyártását. Eze­ket elsősorban a nagyvárosok­ban használják majd. A szovjet tehergépkocsikat napjainkban számos európai, amerikai, ázsiai és afrikai ország importálja. (BUDAPRESS—APN) # A norvég oktatási cs vallásügyi miniszter, kecskeméti vendéglátói­nak társaságában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents