Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-09 / 265. szám

1976. november 9. • PETŐFI NÉPE • 5 ÚJ ARCOK A SZÍNHÁZBAN Vándorfi László Erre az esetre szokták azt mondani, hogy rendhagyó. Ván­dorfi László ugyanis nem a Szín­ház- és Filmművészeti Főiskola, hanem a bölcsészkar elvégzése után kezdi a pályát (tanári dip­lomával) Kecskeméten. Azazhogy folytatja, mert hiszen tagja volt az Egyetemi Színpad Universitas együttesének, és — ki ne felejt­sem azt az eseményt, amikor az egész ország megismerte: a leg­utóbbi Ki mit tud-on második lett. Az őszi idény két előadásá­ban már a kecskeméti közönség is láthatta. Az évadnyitó Stuart Máriában Mortimer, az öz, a nagy varázslóban pedig a kul­csár szerepében. Milyen volt az Universitas? — faggatom. Elmagyarázza, hogy elsőként az országban — akkor még Ruszt József irányításával — az Universitas akarta megvalósí­tani azt, amit Grotowski, a neves lengyel és Peter Brook angol rendező teremtett, s ami (persze leegyszerűsítve) egyszerre jelent színész és rendező központú szín­házat. Hallgatunk ezen egy ideig, aztán megjegyzem, hogy nyilván voltak más különbségek is az ot­tani és a kecskeméti színház kö­zött, mire Vándorfi László bó­lint. Nagy izgalommal készült az előadásokra, meséli, mivel még nagy, színházi méretű színpadon nem játszott, sokat kellett ta­nulnia. Ha már a tapasztalatszer­zésre terelődött a szó, erről is van kérdésem, s így kiderülnek tervei. „Sokszorosan szeretném megismerni a színházat, s a gya­korlat mellett a színjátszás elmé­lete is érdekel, méghozzá éppen a sokat vitatott újnak az elméle­te. Persze, jegyzem meg, ettől függetlenül ugye mindenkinek a Hamlet az álma? Nevet, „nagyon szeretnék olyan szerepeket”, mondja, „amiben a groteszkre kell sokat építeni. Erre a Cson­gor és Tündében lesz alkalmam. Es a megszokottnál sokkal szí­nészszerűbb, színjátékszerübb elő­adó-művészet is érdekel, azt is művelni akarom." B. J. Szép könyvek mestere A könyvkö­tészet történe­te kiállítás jó híre vitt Kis­kunhalasra. A Városi Könyvtárban végül is mást kaptam, mint amit vártam. Többet és ke­vesebbet. A tárlókban, paravánokon elhelyezett szerszámok, különféle • Aranyléniázó görgők, borda, fogók; könyvkötőszerszámok. • Jobbra: a környezet alakítja az embert, az ember a környeze­tét: Váci György otthona és mű­helye. nyersanya­gok, leírások, rajzok segítsé­gével nyomon követhetjük a könyvkötés folyamatát. Láthatjuk a hajtogatás, a rétegelés, be­illesztés, sulykolás, enyvezés, metszés, színezés for­télyait. Gyönyörködhetünk a koronként változó dí­szítő elemekben. Bemutatják az újabb eszközöket, felsorolják a nagyüzemi gyártáshoz szükséges gépeket. Kifeje­ző ábrák, metszetek idézik a könyvkötészet közép­kori módszereit, a mesterség technikájának a fej­lődését. Nyilván azért állították ki Brunszvik Teréz könyvtárának néhány darabját, hogy ízelítőt kap­junk a tizenhatodik, tizenhetedik század könyv- művészetéből. Ottjártamkor is sokan tanulmá­nyozták a művelődéstörténeti értékű ritkaságokat. A Magyar Tudományos Akadémia martonvásári könyvkötészetének „cégünk reklámja” termékei az újabb törekvésekkel ismertetik a látogatót. A be­mutatott munkák, eszközök, szemléltető ábrák a kis­kunhalasi származású Váci György könyvkötőmester tehetségét, szorgalmát, szervező ^készségét dicsérik. Ő gyűjtötte össze a kiállítás anyagát, az ő műhe­lyében készült a gazdagon díszített albumok, könyvek többsége. A Vácott élő, többszörösen ki­tüntetett mester, mindent tud, ami e szakmában megtanulható. A régi céhes mesterek áhítatával munkálja meg a rábízott anyagot, küzd naponta az emberileg lehetséges tökéletességért. Ha szük­séges régi stílusokat éleszt föl, ha a kiadvány jel­lege modern küllemet kíván, akkor alkalmazkodik a mű tartalmához. Mit csodáljunk jobban, kézi aranyozású, csont- és fémdíszítésű remekét, vagy borjúbőrből készített óriási bélyegalbumát? A kifogástalan minőséget, vagy a felhasznált díszítmények ragyogását? A kiállítás sajnos így sem elégíti ki teljesen a • Fiatalok ismerkednek az ősi mesterséggel. meghívóval kiváltott várakozást. A fáradhatatlan Váci György végül is nem döntötte el, hogy a könyvkötészet történetét mutatja be, vagy saját, nagyon értékes munkásságáról ad áttekintést. Cél­szerűnek látszik a két téma elkülönítése. Külön- külön egymást erősíti a két kiállítás, vegyítve megnehezíti a logikus összeállítást, arányeltolódá­sokhoz vezet. Biztosra veszem, hogy a közművelő­dést, hivatását kiállítások rendezésével is önzet­lenül szolgáló kisiparos is levonja első kísérleté­nek tapasztalatait. Váci György személye az a többlet, amire írá­som elején hivatkoztam. Sorsa, pályafutása azt példázza, hogy akiben ég a lélek tüze előbb-utóbb kivívja a közösség elismerését, érvényesül szocia­lizmust építő társadalmunkban. Ifjúkorától régi könyvek között élt a sokgyer­mekes halasi családból származó Váci György. Hamar észrevette, hogy lassan elfelejtődik a régi compactorok tudománya, nincs gyógyítója a haj­dani mesterek remekeinek. A szó szoros értelmé­ben éjjel-nappal tanulta a mesterséget, tanult ha­zai és külföldi könyvkötőktől, tanult írásokból és a gyakorlat során szefzet.t tapasztalatokból. ... Ma rajta kívül .egy mester vállalja a régi köny­vek kötését, képes a hajdanvolt mesterek stílusá­ban dolgozni. Pályatársa egyedül munkálkodik, ó nagy buzgalommal tanítja a fiatalokat. Szak­munkás-tanulóiba is átülteti a hivatás, a teljes szívvel végzett munka szeretetét, a minőség fel­tétlen tiszteletét. Híre régen túljutott Vác határain. Elégedettek az Elnöki Tanácsnak készített munkáival, vele dolgoztatnak az országgyűlési hivatalok. Rábízták fontos szerződések, okiratok díszkötésének az el­készítését. A parlamenti könyvtár tőle rendeli a legnagyobb hozzáértést kívánó munkákat. Még Angliából is kapott megbízást. Váci György valóban mestere szakmájának Mestere? Művésze! Az értékek megóvására vál­lalkozva újabb értékeket alkot egy ősi mesterség hivatott művelőjeként. A választott foglakozás szenvedélyes tiszteletét sugározza a halasi kiállítás is. Ilyen szellemben dolgozhatott valaha Misztótfalusi. Heltaj Nándor Az -ú, -ű képzős melléknevek fokozásakor ^pkszor bizonytalan­kodunk. Nem állhatnak maguk­ban: nem lehet valaki igényű, ke­zű, számú, elvű, hanem csak nagyigényű, bőkezű, nagyszámú, szabadelvű. Ilyenkor az újabb melléknév annak a főnévnek a jelzője, amelyből -ú, -ű képzővel alakult a melléknév. Így nagy­igényű az, akinek nagyok az igé­nyei. Nyelvtanunk szabályai szerint tehát az -ú, -ű képzős mellékne­vek előtt mindig valamilyen mel­léknév, sőt néha főnév is állhat. Pl. nagyfokú, kisigényű, bőbeszé­dű, szűkszavú, sőt borízű (hang vagy alma), arany szájú (ékesen szóló személy). Az ilyen szavakat néha egybeírjuk, néha pedig kü­lön. Erre vannak nyelvtani sza­bályok, a helyesírási tanácsadó szótár is kimerítően foglalkozik velük. Sokkal nehezebb a foko­zásuk. Tehát például a sokolda­lú nak mi a középfoka: sokolda­lúbb vagy több oldalú? Vagy a címben szereplő széles körűt fo­kozott alakban hogyan mondjuk? Szélesebb körű vagy széleskö- rűbb? Az összetett szóvá lett szava­kat (jószívű, nagymértékű, nagy­számú) külön írjuk, ha az első tagjukat fokozzuk: jobb szívű, nagyobb mértékű, nagyobb szá­mú. De ha a második tag kapja a fokozás jelét, a szót egybeírjuk: nagyszájúbb, bőkezűbb. Igaz, van ennek a két szónak más alakja is (bővebb kezű, nagyobb szájú), csakhogy akkor más a jelenté­sük is. A nyelv fejlődésének iránya az, hogy az ilyen szavak két ele­mét összevonjuk, és egynek véve őket, az összetétel végéhez tesz- szük a toldalékot. A múlt szá­zadban még nagyobbszerüt mondtak a mai nagyszerűbb he­lyett. A jó hírű és a nagyigényű fokozott alakján sokáig elgondol­kodhatunk. A szavak összevonásához és egységben való toldalékolásukhoz a jelentésváltozás is hozzájárul. Ezért a feleslegesen sokat beszélő jelentésű bőbeszédű középfoka bőbeszédűbb, nem pedig bővebb beszédű. Ez ma már furcsa lenne. Ugyanígy a csüggedésre hajlamos kishitű középfoka sem kisebb hi­tű, hanem kishitűbb. A nagylel­kűé nagylelkűbb, a fösvény jelen­tésű szűkmarkúé szűkmarkúbb, a többet vagy szívesen adó bőkezűé bőkezűbb. Ezek alapján könnyű megérteni a szűkszavúbb, nagyké- pübb fokozott alakokat is. Nagy­mellű lehet az is, akinek nagy mellkasa van, de az is, aki pöf- feszkedik. Az alapjelentésű szó középfoka nagyobb mellű, az át­vitt jelentésűé nagymellűbb. Nagy fejűnek azt a személyt nevezzük, akinek nagy a feje, nagyfejűnek pedig tréfásan a fejest, a veze­tőt, a magas állású, befolyásos embert. Középfokuk nagyobb fe­jű, illetve nagyfejűbb. Az alapje­lentést és a jelentés megváltozá­sát figyelembe véve mondhatjuk azt is, hogy bőkezűnek lehet szű- kebb marka (vagyis kis keze), a szűkmarkúnak pedig bővebb keze (vagyis nagy keze) is. A mai nyelvben néha ingado­zás van. Nem tartjuk hibának a széleskörűbbet sem, de ma már inkább szélesebb körűt mondunk. A sokoldalúbb az elterjedtebb (ha azt fejezi ki, hogy valaki sok mindenhez ért), a több oldalú ma már talán csak az idomokra vo­natkozik. A bővizű középfoka ma még inkább bővebb vizű (pl. forrás), de a bővízübb sem szokatlan már. Ilyen mondatot is olvasha­tunk: „A tájnyelvek irodalmi nyelvünk leggazdagabb, lepbőuí- zűbb forrósa.” A fejlődés iránya szerint ez utóbbi forma mind gyakoribb lesz. De vannak olyan összetételek, amelyek ezt a vál­tozást nem akarják tudomásul venni. így a gyors lábú és a gyors járású szavak fokozott alakja ma még és bizonyára jó darabig gyorsabb járású, gyor­sabb lábú lesz. A főnévvel összetett -ú, -ű kép­zős melléknév fokozása már gondot okoz. Nehezen döntjük el, mi lesz pl. a borízű középfo­ka. Borízű bb? — ez szokatlan. Ilyen esetekben körülírt fokozás­hoz folyamodunk. Pl. ha kétfajta borízű almát hasonlítunk össze, akkor nyilván azt mondjuk: Ez jobban (vagy: inkább) borízű, mint amaz. Az ékesszóló jelenté­sű aranyszájú melléknevet pedig nem is tudjuk fokozni, mert hi­szen akiről ezt mondjuk, abban a szépen szólás képessége nagyon magas fokon, szinte felsőfokon van meg. Kiss István 1500 kilométer hatósugarú televízióadó A stanfordi egyetem tudósai egynéhány kilométer magasság­ban mesterségesen létrehozott elektronfelhő segítségével 1500 km-rel növelték egy televízióadó hatósugarát. Az ultrarövid hullá­mú televízióadásokat rendszerint csak 80 km távolságig lehet ven­ni. Az elektronfelhő az ionoszférá- ban elhelyezett tükörként verte vissza a televíziós jeleket. A fel­hő létrehozásához a kutatók erős rövidhullámú sugárzást bocsátot­tak függőlegesen a légkörbe. Az adó bekapcsolásakor az ionoszfé­ra 10 km mélységben és 100 km szélességben 10—30 százalékkal melegebb lett. A légkörnek ebben a rétegében az ionizáció foka megnövekedett, vagyis szaporo­dott az elektronok száma. Ez az „elektromos felhő” erőteljesen visszatükrözi az elektromágneses sugárzásokat. Az adó kikapcsolásakor a te­rület gyorsan lehűlt a kiinduló ér­tékekre, a tudósok szerint tehát nem várhatók zavarok az ionosz- férában. Az elektromágneses hullámok természetes tükröződése a lég­körben és ezzel az egész Földet behálózó rádiókommunikáció csak a rövidhullámú sávban lehetsé­ges, és már évtizedek óta hasz­nálják. * (91.) Aki egy szívdöglesztő alak apához képest, mert őt csak a történelem viselte meg, nem pe­dig a nehéz fizikai meló (amit apa tizennégy éves kora óta gya- kbrolt) és az állati soW éjszaká­zás (amíg gazdasági, vagyis számszaki specialistát kalapált magából. Ha egymás mellé állí­tanám apát és Kornélt, az érze­lemgenerátort, akkor frankón tíz év különbség látszódna apa ro­vására (pedig kb. egy idősek). Amikor anya Kornélját igazság­talanul, meg ártatlanul nyomor- gatták, miért tűrte? Miért nem ütött vissza? Miért nem lázadt föl? ... Hülyeség, vállrángatós taknyos nagyképűség. Mi, vagyis én, én föllázadok-e Glóbusz el­len? Pedig Glóbusz csak egy se­lejtes dunsztoskompót, diri for­mában. Erkölcsileg világosan magam­nál vagyok: tudom, hogy igaz­ságtalan tőlem, állatién igazság­talan, hogy lepocskondiázom anya Kornélját, és nem vagyok részvéttel a szenvedés! múltja iránt. De én ezt a palit nem tu­dom történelmi távlatból szem­lélni, mert az én anyám akarja elhagyni miatta az én apámat, és bármennyire cukros is, meg érzelgős, ami kavarog bennem, én nem akarom, hogy anya megint elmenjen (és most már végleg is) apától és tőlem. Elég rohadt szi­tu volt az a korszak is, amikor elmenekült Tarhosrévről, és ott­hagyott bennünket, apát, meg engem a saját jegünkben, hogy vagy megfagyunk, vagy megma­radunk. Ha nem volna humo­rom, elhlnném, hogy abban a korszakban valahogy rohamlép­tekben hozzáöregedtem apához. A memóriámban tárolok olyan lecsapódásokat, hogy Tarhosré- ven néha elhatalmasodott az egyéniségem fölött a dili, és ilyen állapotokban mindig le­velet aikartam írni aínyának, írás­ban könyörögni neki, hogy jöjjön vissza hozzánk, de sohase mer­tem elkezdeni a levelet, mert előre tudtam, hogy ha elkezdem írni a szöveget, elbőgöm ma'gam, mint egy húgyos kis létszámú gyagyás. Inkább nyavalyogtam magamban belül, de nem Írtam le az első betűt se, mert a bő­gőstől még ocsmányabbul féltem, mint attól, hogy anyai már soha­se lesz nekem többet. Inkább mindig bekevertem egy-egy fü­lest a világ pofájába, például matekórán megjátszottam, hogy nem tudok hozzászagolni se a példához (amit Bukovi földiktált a .táblára, hogy oldjam meg), plusz — hogy meggyőző legyen az alakításom — még rángattam is a vállamat, amikor Bu­kovi segíteni próbált, és gri­maszokkal vonultam a he­lyemre, ahová Bukovi zavart, de viszont ugyanaznap délután ma­tekszakkörön a kisujjamból ráz­tam ki egy sokkal nehezebb szö­veges példa megoldását, hadd tátsa a száját Bukovi is, hadd es­sen le a srácok álla is. Tizenöt éves korában rengeteg marha­ságra hajlamos a pernahajder piacilégy kölyke (Bukovi szakki­fejezései). Ha egyszer Tomkának előadom ezeket a stílusgyakorlataimat, vagy nevetni fog, vagy rémülten mered rám, hogy úristen (Anikó szexmadonnás indulatszava), sür­gősen távozni a közelből, mert a szeplős vitathatatlanul bedlll- zett valami romlott ételtől, vagy avas fagylalttól. De kísérletileg mégis elő kell adnom ilyen szto­rikat is a múltamból, mert ezek a cselekmények molekuláris kom­ponensei a vegyi összetételem­nek. Följegyzendő, gondolat gya. nánt: ha egyszer megint lesz ked­vem novellát írni, a téma Tomka legyen, vagyis amit a múltkor elmesélt a kisgyerekkorából, te­hát négy-öt éves kis csaj egy bérkasizórnyában (Szigony utca), és a mamája a szoba-konyhás la­kásban, ahol a konyhában nem padló van, hanem tégla, nagy la­vórba állítva vegytisztítja szap­pannal tetőtől talpig, utána föl- csipeszezi száradni a madzagra, ami a konyhában van kifeszítve fregoli gyanánt. Erre a műsoros eseményre a kis cäaj Sok idő múlva emlékszik vissza, már fel­nőtt nő formájában, egy állati modern lakásban, ahol rengeteg festmény függ a falakon, és a kis csaj egy volvós korrupt pa­cák szeretője. Állati! Ahogy szabadjára en­gedem a fantáziámat, Szilvia min­dig össze akar keveredni Tama­rával. Vagy tán ez valami intuí­ció nálam? Olyan, hogy például nincs kizárva garantáltan, hogy Szilvia is lehetett valamikor olyan kis szurtospanka, mint Tamara ott a Szigony utcai közegben? Megkérdezhetném Szilviát, ha egyszer megint elém söpri a szél- járás. De inkább ne karamboloz­zak sose Szilviával. Nem akarom. Tizenegy napja melózunk itt ezen a tájon, és a tizenegy napi testedzés úgy fölpörgette bennem a biológiai égést, hogy kénytelen vagyok betáplálni magamba egy szálat a szárazkolbászból, amit apáék hoztak vasárnap. Alig fél­óra múlva osztják a vacsorát, de a gyomrom lázadó indulókkal dalolja, hogy nem hajlandó tűr­ni az éheztetést, szárazkolbászért tüntet, de garantáltan tartalékol helyet a vacsorának is. Elő a kolbászt, és megkérdezem Snukit, nem tapasztal-e az enyim- hez hasonló gerillalázadást a bel­világában. TAMARA Június 25, szerda Undorító nap volt. Iszonyú. Az életem legfélelmetesebb napja. Már zuhanyoztam magamról a szennyet, de még mindig úgy vib­rál — az átélt undortól — az egész testem, hogy nem nyug­szom, amíg mindent le nem ír­tam. Mire mindent leírok, le is csillapodom talán. Miért nem lehet előre megérez­ni. már reggel, például, amikor felkelek, hogy ma olyan szörnyű­ség leselkedik rám, amilyent még sohasem éltem át? Miért nem jel­zi előre az idegrendszerünk, amelyről a suliban és a könyvek­ben és az újságokban annyi rej­télyeset lehet olvasni? Az ideg- rendszerünk megmagyarázhatat­lan érzékenységéről, a kideríthe­tetlen eredetű megsejtésekről. Hülyeség. De ha nem hülyeség, tehát ha igaz, amiket már össze­vissza olvastam, akkor az én idegrendszerem érzéketlen, hiá­nyos, fejletlen, gyenge, megbíz­hatatlan. Reggel olyan jó kedvem volt, mintha váratlanul értesítettek volna, hogy Attila nem szomba­ton jön haza, hanem már ma este. Persze az eszem már zuha­nyozás közben higgadtan lecsilla­pított, hogy ne hülyítsem magam, Attila csak szombaton jön, de et^ tői a tisztázástól sem csappant alább a jókedvem. Leszaladtam az ABC-be, tejet vettem és kiflit, még meleg volt, és zöldpaprikát is, pedig még mindig irtó drága. Disznóság, hogy június végén is 2 db nyiszlet zöldpaprika = 1 li­ter tej. Vajas kiflit reggeliztem zöld­paprikával és több mint fél liter tejet megittam hozzá. Reggeli köz­ben termelődött ki bennem az ötlet, hogy kipakolok mindent a fehérneműs szekrényből, és tisz­ta fehér papírokat teregetek a polcokra, és úgy rakok vissza fe­hérneműt, lepedőket, ágyhuzato­kat stb. Az ötletet azonnal tett követte. Jó hangosra csavartam a magnót, két kazettát is végig lejátszottam, és mire végeztem a fehérneműs szekrénnyel, már dél volt. Kiültem pihenni a balkonra, ahová már nem sütött oda a nap, de nem is kívántam, levegőztem, megittam egy üveg tonikot, és menő csajok modorában elszív­tam egy fél cigarettát. Akkorra ismét megéheztem. Kitaláltam, hogy gombalevest főzök konzerv- gombából, de inkább a maradék tejre szavaztam mégis, mert a tej hideg volt. Megnéztem az órámat, hogy mikor jön már a postás. Egy óra múlt öt perccel. És még mindig nem volt bennem előérzet. (Folytatjuk) Szélesebb körű vagy széleskörűbb?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents