Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-23 / 277. szám

I

1976. november 23. • PETŐFI NfiPE • 5

CIGÁNY MŰVÉSZEK

lgrat Jóska, Valentyina Ponomarjova és Georgij Kvik (balról jobbra) cigánydalokat ad elő. Ok a tagjai annak a népszerű szovjet esztrád-együttes- nek, amely mindössze három évvel ezelőtt alakult Romen néven, és már számos külföldi országban is ismerik. Előadásukban az ősi cigánydalok szinte klasszikus formát nyernek, anélkül, hogy népi jellegüket, erőteljes kifejező készségüket elveszítenék.

Mind a hárman magas fokú zenei képesítéssel rendelkeznek. lgrat Jóska a Kijevi Konzervatóriumot végezte, gitár szakon, majd a neves argentin gitárosnőnél, Maria-Luisa Anidónál tanult. Valentyina Ponomarjova és Georgij Kvik zenei középiskolát végzett.

A trió mindhárom tagja olyan előadói családban

nőtt fel, ahol féltő gonddal óvták a cigányművészet évszázados hagyományait.

Beszéljünk az iskolákról

I. Felújítás, karbantartás

A következő években mindenképpen hasznosítani lehet és szükséges azokat a tapasztalatokat, észrevételeket, melyeket a megyei népi ellenőrzési bizottságnak az oktatási intézmények tanévre történő felkészítésével ösz- szefüggésben készített jelentése tartalmaz. Talán időszerűtlennek tűnik, hogy a * tanévkezdésről most írunk, de a vizsgálat éppen ezt a kezdést vette nagyító alá, s megállapításait a közeli napokban összegezte. Ahhoz, hogy viszonylag általános képet kapjanak a népi ellenőrök, vizsgálatukat 12 általános iskolára, három középiskolára, két gimnáziumra, az alsó fokú intézmények gondnokságaira, három szakközépisko- kolára és a tanácsok szakigazgatási szerveire terjesztette ki. A kérdés az volt, hogy az oktatási intézmények vezetői, a felügyeletet, a fenntartást ellátó tanácsok hogyan szervezik a tanévkezdésre való felkészülést?

Tíz fok sem ritka

Miért húzódnak el gyakran az iskolák beruházási, felújítási és karbantartási munkálatai, milyen körülmények akadályozzák és nehezítik ezeknek a feladatoknak a megoldását? Elsődleges az építőipar teljesítőképességének elégtelen volta, s ennek következtében a felújítások hónapokig, esetleg évekig elhúzódnak, s nemcsak a zavartalan tanévkezdést, de a folyamatos tanítást is akadályozzák. a felújítási, tervekből gyakran hiányzik az irányító szervek és a kivitelezők közötti összhang, s nem egyedi tapasztalat, hogy a kivitelezést is késve rendelik meg.

Kirívó példája a felújítások körüli anomáliáknak a kecskeméti Űjkollégium, ahol már 1969- ben felmerült a felújítás szükségessége. Az épületben hét intézmény kapott helyet. Hét évvel ezelőtt még csupán 1,5 millió forintra becsülték a költségeket, de az azóta bekövetkezett állagromlás, a tervezett korszerűsítés és a funkcióváltozás miatt jelenleg már 42 millió forintba kerülne a munka. Az épület teljes felújítását ez év januárjában rendelték meg, s a népi ellenőrök legutóbbi (október 1-én kapott) tájékoztatása szerint a kivitelezés első ütemét 1977 elejére, vagyis az oktatási év közepére halasztották.

Pedig a munka már régen sürgős, hiszen a tantermek, szobák, szertárak stb. fűtése megoldatlan. Az elmúlt években nem volt ritka, hogy télen 10 fok körül volt a „hőmérséklet”. A tüzelő beszerzését hátráltatta, hogy a pince vízzel van tele, az udvar felvonulási terület, az elektromos hálózat túlterhelt, a kémények tűzveszélyesek, mert a. tetőgerendák belenyúlnak a kéményekbe stb.

Lábasok a padláson

Mégis az az általános tapasztalat, hogy a karbantartási munkákat néhány esettől eltekintve — a tanévkezdésre befejezték, vagy gondolkodtak arról, hogy a jövőben ez szervezettebb, biztonságosabb legyen. Kecskeméten a városi tanács például az ötödik ötéves tervre együttműködési szerződést kötött a városban működő épületkarbantartó szövetkezettel a gyermekintézmények karban- tartasára és építésére is. Ennek álapján a szövetkezet előre tartalékol kapacitást még abban az esetben is, ha az év elején konkrét megrendelések nem érkeznek.

Nem mindenütt ilyen azonban a helyzet á karbantartásokat illetően. Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Gimnázium egy kisiparossal állapodott meg a tornaterem vakolatának javításában, a festésben. Sajnos, átadási határidőt nem rögzítettek a szerződésben, s így az iparos — többszöri felszólításra — csak október 5-én adta át a munkát. Addig a tornaórákat a szabadban tartották. Kece- len, az általános iskola Konyha-, jának felújítását, illetve annak befejezését hátráltatta, hogy elfelejtették megtervezni és megrendelni a szükséges technológiai berendezést.

Ezekből a példákból nem nehéz leszűrni azt a következtetést, hogy az iskolák vezetői és a felügyeleti szervek a felújítások, karbantartások munkálatait többször szakszerűtlenül készítik elő, a pénzügyi és műszaki felméréseket nem építőipari szakemberek, hanem pedagógusok és pénzügyiek végziik. Tapasztalat az is, hogy a vállalatok nem szívesen mennek bele felújításokba, így aztán maradnak a szövetkezetek, vagy a kisiparosok, ami önmagában természetesen még nem baj, de talán összefüggésben van ez a körülmény azzal, hogy gyakran kifogásolható az elvégzett munka.

Kiskőrösön, az ottani kisegítő iskolát a vegyesipari szövetkezet 1975-ben felújította. A tető azóta is beázik, a padláson lábasokban, vödrökben fogják fel az esővizet.

De hiba lenne csupán a szövetkezeteket, kisiparosokat elmarasztalni. Az igazsághoz tartozik, hogy legtöbbjük becsületesen dolgozik, minőségileg kifogástalan munkát végez. Viszont az sem mindig biztosíték a jó munkára, ha vállalat a kivitelező. Köztudott például, hogy a kecskeméti széchenyivárosi áltálános iskola 1974-ben épült. Két év telt el azóta és a fűtési rendszer három kazánját már ebben az évben fel kellett újítani, ami 127 ezer forintba került. Ha két évvel ezelőtt szakszerű munkát végez a kivitelező, ezt az összeget meg lehetett volna takarítani.

Ebéd a sátorban

Ebben az évben a megyében nem volt számottevő beruházás, bővítés az iskolákat illetően. S így általában nem okozott gondot azoknak a tanévkezdésre történő átadása. Persze azt is el kell mondani, hogy az adott város, község lakói, pedagógusai is sokat tettek egy-egy felújítás, karbantartás időbeni elvégzése érdekében. Társadalmi munkát végeztek. Ha tehát azt mondjuk, hogy általában nem okozott gondot az átadás, ebben a társadalmi munkát végzők dicséretét is megfogalmaztuk.

Ismeretes péWául, hogy Lajos- mizsén 1976. augusztus* SíüPSn adták át műszakilag az új diákotthont. Azt azonban már kevesebben tudják a megyében, hogy a tantestület megfeszített munkával érte el, hogy a gyerekek szeptember 6-án be is költözhettek az otthonba. Az egy hét alatt végzett társadalmi munka értéke eléri a hetvenezer forintot. Nemcsak ezt a példát említhetnénk, hiszen sok üzem szocialista brigádja vállalt társadalmi munkát a határidők betartása érdekében.

Sajnos, Kecelen nem ez történt. A cigányiskola új tanterme nem készült el a tanévnyitó-; ra, csak egy hónappal később. Addig a gyerekek egy másik iskola folyosólyán tanultak, és sátorban ebédeltek.

Gál Sándor

(Folytatjuk.)

HASZNOS

BIBLIOGRÁFIA

Mit olvassunk

Bács-Kiskun

megyéről?

Olcsó kiadvány is lehet csinos, jól olvasható, ez az első gondolatom a Könyvek Bács-Kiskun megyéről 1945—1974 bibliográfia átolvasása után. Sajtóhibák, elírások sem csúfítják a régóta várt ajánló könyvjegyzéket.

Második következtetésem is örömre hangol: összeállítói jó tárgyismeretek, a szükséges könyvészeti tudnivalók birtokában végezték munkájukat. Végre leírhatjuk, hogy Kecskeméten is készülhet szakmailag kifogástalan bibliográfia.

A Katona József Megyei Könyvtár kiadványának szerkesztői így összegezték céljaikat: „Gyűjtésűnk a felszabadulástól 1974 végéig füzet- és könyvalakban megjelent hazai kiadványok közül a terjedelmük jelentős részében Bács-Kiskun megyével, illetve valamelyik helységével, kistájával foglalkozókat öleli fel... Nem analizáltuk a gyűjteményes köteteket, elhagytuk a különnyomatokat. Szépirodalmi alkotásokat csak akkor szerepeltetünk, ha tematikusán kötődnek a megye életének valamilyen mozzanatához.”

Törekvéseik megvalósítását a nyilván anyagi okok miatt megállapított kis terjedelem megnehezítette. (Feltehetően emiatt adták ki mindössze néhány száz példányban a hasznos gyűjteményt.)

Logikusan, áttekinthetően csoportosították a felsorolt 290 könyv- és füzeteim leírását.

Minden válogatás és ennek elbírálása óhatatlanul magán viseli az egyéni érdeklődés jegyeit. A mérlegelés emiatt eléggé kényes, bizonytalan kimenetelű feladat.

Néhány könyv kimaradását azonban hiányolom. Szomjas György halasi vonatkozású népzenei munkája, Szabó Pál: Szépülő szegénység és Vadász Ferenc: Megáll a szél című regénye elkerülte a szerkesztők figyelmét. Növelte volna a kiadvány értékét, ha néhány, az alkalmon túlmutató, értékes közleményeket tartalmazó füzetet is felvettek volna a gyűjteménybe mint az első öt népzenei találkozót ösz- szegező, 1973-ban közzétett kiadványt, a Kodály Zoltán kecskeméti kapcsolatait ismertető Kecskeméti Zenei Napok (1962) ösz- szeállítást.

Megjegyzéseim nem csökkent- hetik a mind eddiginél alaposabb helyismereti bibliográfia érdemeit. Sokoldalúan tájékoztat Bács-Kiskun megye természeti, gazdasági, kulturális viszonyairól, a társadalom átalakulásáról. A tárgy-, név- és földrajzi mutatóval gazdagított válogatott könyv- jegyzék megkönnyíti a kutatók dolgát, szűkebb hazánk behatóbb megismerésére ösztönöz.

H. N.

Kis türelmet kérünk

„Kis türelmet kérünk, a hiba kijavítása folyamatban van” — mondta a tévében egy bemondónő egy műszaki hiba alkalmából. Kis türelmet kért, nem nagyot. De ha a nyelvhelyességet is figyelembe vette volna, egy kis terület kért volna.

„Kis szerencsével és szárazabb pályán 2—3 góllal többet is lőhettek volna” — olvastuk a sporttudósítást egy csapatról. A sportnyelv nagyon szereti ezt a szókapcsolatot, többször is olvashattuk vagy hallhattuk. Egy to- tótippből való ez a mondat (a Pa- lermóról van szó): Harcban vannak a harmadik helyért, amit kis szerencsével meg is tudnának szerezni”. Farkas kis szerencsével szerzi meg a labdát.” „Kis szerencsén múlott a döntőbe kerülésünk.” Mind a négy alkalommal hiányzik az egy: egy kis szerencsével, illetve egy kis szerencsén múlott.

A rádió ételreceptjeit sem nagy lelkesedéssel hallgatom. Nagyon ízetlen lehet az az étel vagy sütemény, amelybe kevés sót, illetve kevés cukrot tesznek. Tetessen a tanácsadó annyi sót vagy cukrot, amennyitől ízletes lesz az étel vagy sütemény. Vagy csak egy kevés sóról és egy kevés cukorról van szó?

Sokszor hallunk vagy olvasunk hasonló mondatokat, amelyekben a jó nyelvérzékűek rögtön észreveszik a hibát. „Kis örömet, szereztünk nézőinknek” — mondja a tévériporter. Miért csak kicsit? A nagyot is elbírtuk volna. „Kis szomorúságot okozott, hogy tegnap nem találkoztunk” — ha ezt halljuk, arra gondolhatunk, hogy nem nagyon hiányozhattunk az illetőnek. Ha pedig azt olvassuk: „Az orvos azt mondta, járjak keveset” — bizonytalankodunk, hogy mi is volt az orvosi tanács lényege. Ha jól mondta a beteg, akkor még keveset szabad járnia, ha meg helytelenül fejezte ki magát, akkor arról van szó, hogy már felkelhet, már járkálhat.

Ugyanilyen kettősségről van szó, ha azt mondjuk: Keveset olvastam. Arról lehet szó, hogy többet szerettem volna olvasni, ha pedig úgy mondjuk: egy keveset olvastam, csak a tényt állapítjuk meg, hogy nem volt időnk, azért csak keveset olvashattunk.

Más a közölni valója a következő mondatoknak is: „kevés eső

esett az éjjel” és „egy kevés eső esett az éjjel”. A különbség az eddigi példák alapján könnyen érthető: az első mondat egy ag- ronómus lehangoló megállapítása, a másik csak a tény közlése.

Példáink mind a határozatlan névelőre vonatkoznak. Régóta folyik a vita az egy használatáról. Mivel német nyelvi hatásra egy időben gyakran használták, és legtöbbször magyartalan használatát nyelvművelőink kifogásolták az a nyelvhelyességi babona terjedt el, hogy a határozatlan névelő mindig helytelen, olyankor sem használható, amikor pedig nyelvhelyességi szempontból szükséges volna. A felsorolt példák mind mértéket, mennyiséget jelölő kifejezések. Ilyen esetekben tehát használatuk nyelvhelyességi szempontból kifogástalan.

A szabály jobb megértésére még néhány kiragadott példát felsorolunk: ö egy kicsit riadtan felelt. Saját életét egy cseppet sem kíméli. Egy kissé kényelmetlen volt neki itt ülni. Egy kevés szégyent éreztem a hangjában. Egy kis nyugtalanságot okozott. Egy percre se állt meg a pénztárosok keze. Fogyasztás előtt egy percre forró vízbe kell mártani.

A fentebb már említett szabályt azzal kell kiegészítenünk, hogy az egy néha el is maradhat. A költők sűrűn hagyogatják el (feltétlenül figyelembe kell vennünk a szótagszám és a ritmus kötöttségét). Az egy pár helyett így lesz időhatározós kifejezésekben pár, az egy kevéssé helyett pedig kevéssé. Petőfi: Pár nap múlva fél szendergésemből /Félrevert harang zúgása vert föl. Arany: Toldi a vadaktól így menekülvén, ^Megpihent kevéssé egy zsombékra ülvén.

Van egy eléggé általános eset is, amikor elmarad az egy. Tagadó mondatban, kiemelve a határozót, gyakran hiányzik. Pl. csöppet sem fél, szót sem érdemel. De a mondat elején álló hangsúlyos ige után nem hagyhatjuk el. Az előző két példa tehát így lesz: nem fél az egy csöppet sem, nem érdemel az egy szót sem.

De ezzel még nem tárgyaltuk meg a határozatlan névelő használat körét. Vannak egyéb megszívlelendő szabályok is, ezekről sem feledkezünk meg.

Kiss István

Az NDK a gyermekekért

A háború után az iskolaépületeknek mindössze 30 százaléka maradt használható állapotban az NDK területén. Jelenleg az NDK iskoláiban 110 000 tanterem és bemutató előadóterem áll a tanulóifjúság rendelkezésére. Az új demokratikus iskolareform bevezetésekor az iskolák 40 százaléka úgynevezett egyosztályos iskola volt. Ezek közül az utolsót 1960-ban szüntették meg. Azóta lépésről lépésre kialakult a modern iskolahálózat. Ma a tanulók 70 százaléka vesz részt az iskolai étkeztetésben.

Harminc évvel ezelőtt még

szinte megoldhatatlan problémának tűnt, hogy minden gyermek számára biztosítsák a szakoktatáshoz szükséges tudományos alapképzést, s az idegen nyelv oktatását az 5. osztálytól kezdve, s hogy matematikából és a természettudományokból a tudomány állásának megfelelő ismereteket oktassák mindenütt. Az NDK mai iskolarendszere azonban már méltán büszkélkedhetik azzal, hogy mindezeket a félkitűzéseket országszerte megvalósította a gyermekek, a felnövekvő ifjú nemzedék tudása és jóléte érdekében.

(103.) Ülök itt, ülök az íróasztalomnál, a saját szobámban, de az, •ki itt ül, nem én vagyok. Megdögölni, azt kellene. De, hogy megdögöljek, ahhoz se tudom megmozdítani magam. Szétesik a fejem.

Itthon vagyok, hullafáradt vagyok, de bár ne lennék itthon. Lökött volna ki valaki a vonat

ablakán, hogy ott verjem szét a fejem, kizuhanva. Nem tudok bőgni, talán nem is akarok, de úgy kínlódok, mint egy agyonvert állat, nem bírok mozdulni, nem is akarok, semmit se akarok, gondolkozni se akarok, de nem tudom leállítani a fejem, nem tudok megszabadulni a gondolkozástól, ami ébren tart, csavarja, roncsolja az agyamat. Belevertem már a homlokomat az íróasztal élébe, hogy fájjon. Fájjon, a csontom fájjon, ne a leköpött- ségem fájjon.

Lázálom, ezt kellene valahogy elhitetnem magammal, de hiába akarom elhitetni, az agyam tudja, hogy nem lázálom. Nincs esélyem, még egy kevés rohadt esélyem sincs, hogy holnapra kiderüljön, hogy csak lázálom volt, agyhártyagyulladás vagy más kórság, olyan láz, amitől elmebajos aljasságokat kell látni.

Nem tudok vagy nem merek fölkelni innen az íróasztaltól, pedig akarnám, hogy elnyúljak valahol, a padlón vagy az ágyamon. Ordítani kellene, hogy attól kijózanodjak vagy megfulladni kellene, hogy elterüljek döglötten valahol, és ne kelljen mindig újra gondolnom.

Ott állt az állomáson, ott állt apa mellett, és engem várt, és olyan szép volt, mint még soha, és ártatlan és könnyes volt a szeme, és úgy futott elém.

Így hazudni, ilyen aljas színészkedéssel, ilyen aljasan. Nem hinném el senkinek, de saját magamnak nem tudom beetetni, hogy csak képzelődök. Aki megteszi, amit ő csinált, az ilyen nő hazudni is olyan könnyen tud, olyan természetesen.

Ezért a szennyért, ami itt van ebben a szar levélben, hát ezért nem volt otthon a múlt szombaton, amikor apa hívni akarta, hogy jöjjön el velük együtt hozzám a táborba. Ezért, ami itt van lefényképezve, ezért nem volt otthon.

Megdögleni, valahogy megdög- leni, hogy ez ne legyen tovább.

Nincs levegő. Megfulladok, ha nem rugdosom ki magam a levegőre. Kint is megfulladok, mert énbelőlem belülről hiányzik a levegő.

Ki a levegőre. Elmegyek. Ez a szar levél.

Miért csinálta?

TAMARA

Június 29., vasárnap

Itthon van! Drága szeplős! Itthon van!

Megpillantottam és a következő pillanatban már nem is láttam.

A könnyeimtől nem láttam. Vakon rohantam eléje, csak a körvonalakat láttam, őt is csak körvonalakban,_ ahogyan ott állt a vagon lépcsőjén, kezében a sportszatyorral, és leugrott, mielőtt a vonat megállt volna, és ő is rohant, rohant, és én belerakétáz- tam a két karja közé, és nem érdekelt, hogy Fábián Jóska bácsi látja a bőgésemet, és mindenki látja, hogy eszeveszetten boldog vagyok, semmi nem érdekelt, csak Attilát érezni, odabújtatni a fejem a nyakához, és csuklani a

sírástól, csuklani, amíg csak szárazra nem töröl a szájával.

Drága, drága szeplős! Amikor megpillantott, az a zavart, ir- tóra kisfiús kifejezés jelent meg a barna képén, amit eddig csak egyszer láttam az arcán, de akkor más okból, vagyis amikor egyszer réges-régen felelősségre vont, mert mindenfélét fecsegtek neki rólam, hogy kik voltak már az életemben. Úristen, milyen régen volt! És akkor én egy hétig azzal gyötörtem magam, hogy kiszorítsam az életemből. Esztelen kis tyúk voltam, egy hétig kínlódtam, ahelyett, hogy megértettem volna őt, és egy pillanat alatt megbocsátottam volna neki. Jaj, szeplős, neked én ezután mindent, mindent megbocsátok, azt is, ami volt és azt is, ami lesz, előre is megbocsátok mindent, amivel valamikor is bánthatsz, mindent-mindent, azt is, amit értem teszel, azt is, amit ellenem követsz el.

Barnára sült, fáradt, álmos, éhes, sovány, izmos, ásítozós, nevetős, fehérfogú, zavart, szégyenlős, örülős szemű, aranyos szeplős ... Vagyis már nem is igazából szeplős. Olyan barna a képe, hogy csak akkor látom a szeplőit, ha akarattal keresem az orra körül azokat a vicces kis pontokat.

Elviselhetetlenül meleg van. Pedig már tizenegy óra is elmúlt, nemsokára éjfél. Kinyitottam minden ablakot-ajtót, bekapcsoltam Imre mini-ventillátorát is, mégsem akar mozogni a levegő.

A Wolkswagenben hazafelé is én ültem elöl, Fábián Jóska bácsi mellett. Attila a hátsó ülésen a sportszatyorral. Végig az úton — a Nyugatitól a lakótelepig — félig hátrafordulva ültem, amitől kissé elgémberedett a derekam, de nem érdekelt, mert Attila kihagyás nélkül úgy nézett rám, azzal a nincs fából tekintetével, ahogyan olyankor szokott, amikor elfeledkezik a tartózkodó természetéről.

A Fábián család tagjai körében arányosan hasonló volt az öröm, mint az én szervezetemben, és Attila érkezésének megünneplése rakott sonkás palacsintával volt megkoronázva. Én olyan boldog voltam, hogy alig tudtam magamba nyelde- kelni két-három falatot.

— Volt valami itthon, amíg a világot jártam? — kérdezte Attila vacsora közben, de titokban akkor is engem nézett.

— Semmi érdekes — mondta Jóska bácsi.

— Jött egy leveled — mondta Attila mamája. — Odatettem az íróasztalodra.

Mire a vacsora véget ért, vagyis mire Attila megette a harmadik adag sonkás palacsintát is, elmúlt kilenc óra. A túlméretezett vacsorától Attila szeme gyerekszemmé vált, vagyis olyan álmossá, mint Nyuszi szeme szokott.

— Pfff — fújt egyet. — Kösz a vacsorát. Friss levegőt ki szolgál föl?

Kimentem vele a szobája balkonjára. Rámartam magam a vállára, és csókoltam és ő is csókolt, és remegett-vibrált körülöttem a levegő, és féltem lélegzetet venni, nehogy elszánjon a mese, és nehogy arra térjek magamhoz, hogy Attila még nem is jött haza.

Ügy érzem — és azt hiszem, Attila is úgy érezheti —, hogy kissé elkoptattuk a szájunkat, és az enyém kissé meg is dagadt. Addig örültek egymásnak a szájaink, amíg lentről, a parkolóról, ahol gyerekek hülyültek a sötétben, egy srác valami óriási elemlámpával ránk világított Akkor kinyílt a szemünk.

Attila nevetett, de nem engedett el a karjából.

— Egyszer Amadé Kati azt mondta, hogy aki népszínházát csinál a csókolózásból, az egy kétségtelen exhibicionista. — Lepillantott a parkolóra, ahonnan az a kis srác lámpázott. — Legyen neki karácsonya?

— Igen — súgtam lelkesen. — Legyen.

És nem érdekelt minket, hogy a srác egyre simogat bennünket a lámpája fényével.

Semmi sem érdekelt. Attilát sem. Az asztalán ott feküdt egy boríték, amit a mamája említett vacsora közben. Fel sem bontotta. Odébb dobta az asztalán, amikor cigarettát keresett.

Fábián Jóska bácsinak este tízre kellett szolgálatba mennie. Bejött elköszönni Attilától. Akkor támadt a gondolatom. Hiszen szegény szeplősnek már csaknem leragadt a szeme.

(Folytatjuk.)