Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-19 / 274. szám

1976. november 19. • PETŐFI NEPE • 5 Színvonalas komédia A kör négyszögesítése a Kelemen László Színpadon • Szakadoznak a házaspárokat összekötő érzelmi szálak. Cserpák Árpád, Soproni Ágnes, Vándor Éva és Hídvégi Miklós. (Straszer András felvétele.) Minden je­lentős vígjáték a benne megfo­galmazott ko­moly, olykor tragikusnak is nevezhető élet­igazságoktól kapja mara­dandó értékét. Ezt az ellent­mondásos állí­tást Katajev- nek a kecske­méti Kelemen László Színpa­don bemutatott vígjátékával is könnyű igazol­ni, ami termé­szetesen azt is jelenti, hogy A kör négyszöge­sítése jó, sőt kitűnő darab. A vígjáték arról szól, hogy Vaszja és Iván, akik együtt laknak az el­hanyagolt pad­lásszobában, egymástól függetle­nül megnősülnek és — más le­hetőségük nem lévén — asszo­nyaikkal, Tányával és Ludmillá­val négyesben kényszerülnek életük folytatására. Igen ám, de kiderül, hogy rosszul választot­tak, és ki-ki a másik párjában leli meg az Igazit. Együttlakásuk­ból és a „cseréjük” bonyodal­maiból keletkeznek a játék for­dulatai. A darabban megfogalmazódó emberi összeütközések mélysé­gesen komoly mondanivalót ta­karnak. Ilyen például Tánya lo­bogó mozgalmi elkötelezettsége és az ellentmondó egyéni érzé­sei vagy még általánosabban fogalmazva: a vallott és az élt erkölcs belső összeütközése. De folytathatnánk a sort a konflik­tust kiváltó alaphelyzettel, az ütöt-kopott padlásszobával, amely a párok számára olyannyira szűk, hogy birtoklásáért öldök­lő indulatok is elszabadulhatná­nak. Ugyanilyen keserű Ízű, hogy Ludmilla az ígéretes álomszoba helyett tömegszállássá változott agglegénylakot kap mézesheteire. Már e három példaként kira­gadott motívumból is nyomasz­tó hangulatú polgári színművet írhatott volna a szerző, de hogy darabjából mégsem ez lett, az abból következik, hogy Katajev briliáns technikával sarkította ki az összeütközéseket, „kihe­gyezte” a jellemek felszínének és mélységének ellentmondásait, és nemcsak a humor görbe tük­rén át vette szemügyre szerep­lőit. hanem a jól szerkesztett já­tékok valamennyi ismert és be­vált ötletét alkalmazva valóban régyszögletesítette az alaphely­zet ördögi körét. Hőseit újra meg újra belekergeti a típusos emberi gyengeségekből adódó konfliktusokba, és nagy kedvét leli abban, hogy az azonosból kibontja a „mást”; a szereplők vallott és megélt elveinek kü­lönbözőségét. Az alakok szünte­len lelepleződése, a valóság bo­nyolult igazságainak átváltozásai adják a játék humorának má­sodik forrását. A darab komikuma tehát nemcsak a bemondások és a helyzetek csattanóiból táplálko­zik. A szövegnek van egy mé­lyebb, mondhatni moliere-i ré­tege is, amely talán nem is min­den esetben fakaszt harsány ka­cagást a nézőtéren. Ennek ki­bontása igényli viszont a na­gyobb türelmet, a legtöbb szí­nészi és rendezői fáradságot. Bár igaz, hogy aki ezzel a „filo­zofikus humorral” akar gazdál­kodni, annak egy kissé meg kell tartóztatnia magát a felszín még oly gazdag csillogásától, azaz valamennyi „első kézből adódó” poén kijátszásától, mert a mély­ség, mint mindig, kevéssé har­sány. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem okvetlenül kelt Jó hangulatot, ha az embert hosz- szasan csiklandozzák... Angyal Mária rendezőt a je­lek szerint elsősorban a darab vidám játéka érdekelte, a jól hallhatóan csipogó kanári, a fél­reértéseket kísérő harsány jövés­menés, a szereplők bukdácsolá­sa a szobában, a kardpárbaj esetlen komikuma — és a pre­mier közönsége lelkes nevetéssel jutalmazta a színészek és a ren­dezők közös törekvését. A tré­fák, a vicces csattanók szinte egymásba értek, a helyzetek visszássága és a visszájára for­duló érzések komikuma jól érvényesült. Ám a történet hi­teles súlya időnként meg-meg akasztotta, sőt akarata ellenére is földre kényszerítette az elő­adás bohózati szárnyalását. Oly­kor-olykor a szereplők igaz em­beri kétségbeesése óhatatlanul áttört az általános vidámságon, s a megcsillanó „valódi könnyek” a mégoly stílszerű komédiái díszletek között is zavaróan ha­tottak — elsősorban azért, mert nem eléggé átgondoltan gazdál­kodtak velük... így azután a játék „csak” já­ték maradt. A darab egésze nem szólt korunk nézőihez, az elő­adás nem közvetítette az 1920-as évek Szovjet-Oroszországának gazdag gondolati és morális ta- nulságú üzeneteit — s így a bo­nyolult vígjáték színvonalas ko­médiává változott. A négy főszereplő játékfelfo­gásában annak dacára is érződik a komédia vagy vígjáték kettős­ségének megoldatlan ellentmon­dása, hogy mindannyian jól ját­szottak. Vászjából Dosztojevszkij- hősökre emlékeztető figurát for­mált Csernák Árpád — külö­nösen, amikor hangsúlyaival és gesztusaival nem licitált túl az önmaga által szabott mércén. Vándor Éva pontosan rajzolta meg Tányát, s talán ő az, akitől legtávolabb áll a mindenáron való nevettetés szándéka. Híd­végi Miklós melegségre és ott­honra vágyó kedves Ivánja egyszerre felszínes és mély — az alkalmazott vegyes színészi eszközök következtében. A Lud­millát alakító Soproni Ági játé­káról pedig elmondható, hogy az első perctől kezdve komédiának értelmezte Kátajev darabját, és következetesen mindvégig ehhez tartotta magát. Jellemző módon alakításaik emlékezetes pillana­taiban egyikük sem komédiázik. Vándor Éva messzire tartja el karját a szerelmi ölelést pótló baráti kézfogásnál. Csernák Ár­pád halkan és belső szorongással meséli el szürrealista álmát, Hidvégi Miklós pedig merev cso­dálkozással néz Ludmillára, ami­kor ráébred arra, hogy létezik számára egy megfelelőbb asz- szony is ... Külön kell szólnunk az ötödik szereplőről, Jemelján fűzfapoé­ta epizódfigurájáról. Az otthon­talan zseni szerepében Trokán Péter bizonyította be, hogy szí­nészi eszköztárában ott rejtőz­ködnek egy kitűnő komédiás kellékei is. Poós Éva jelmezei „belesimul­nak” a háttérbe, a sivár padlás­szobai környezetbe, amelyet realista stílusban ötletesen jele­nítettek meg Angyal Mária és Szászfay György díszletei. A Ke­lemen László Kamaraszínház történetében e színpadkép talán először tudta feledtetni a né­zőkkel, hogy a stúdió eredendő­en más célokra készült. Pavlovits Miklós MEGJEGYZÉS Intemacionálé - hanglemezről Á teremben minden ünnepé­lyes; a széksorokat elfoglalók arca csakúgy, mint ruházatuk. Az elnökség asztalát vörös téri- tő borítja, a vázában vörös szeg- fücsokor. Közelében ott sorakoz­nak a piros, új párttagsági könyvecskék. Ünnepi tagkönyvkiosztó tag­gyűlés. A pártalapszervezet korelnök tagja, barázdált arcú kommunis­ta munkás felteszi szemüvegét, a kezében remegő papírra tekint, majd a szemközt ülő elvtársaira nézve, mondanivalójába kezd: „Pártunk belső életében nagyon jelentős eseményhez érkez­tünk ...” Aztán el-elcsuklik a hangja, miközben felidézi a ne­héz időket, a párt illegális mun­káját, amely oly sok kockázattal járt, oly sok áldozatot követelt a párt legjobbjaitól. „Nagy utat tettünk meg né­pünk szabadságának, független­ségének immáron több mint há­rom évtizede alatt. És feladata­ink nem csökkennek, de soka­sodnak. A fejlett szocializmus épitése nem kíván áldozatokat, de igenis megköveteli a párt tagjaitól céljaink alapos isme­retét, és odaadó szolgálatát, az eszmei hűséget, a tanulást, a mindennapi kiállást a jó po­litikáért, az egységes, példaadó cselekvést itt, az üzemben a terv­feladatok végrehajtásáért és mindenütt, ahol céljaink eléré­séért dolgozunk. Erre figyelmez­tessen minket a kis piros köny­vecske, amelyet átveszünk. Hord­juk, őrizzük a szivünk felett, kommunista becsülettell" A szónok leül. Mondanivalójá­nak hatása visszatükröződik a jelenlevők ünnepélyesen komoly arcáról, a szemekből kiolvasható a tettekre való eltökéltség. Megtörténik a megható ak­tus; a párttitkár sorra átnyújtja az alapszervezet tagjainak a párthoz tartozás oly sokat jelen­tő-kifejező, kis piros dokumen­tumát. Végül elhangzik a felszólítás: „Elvtársak, álljunk fel!" Minden­ki vigyázzban áll. Valaki a hátsó sorokból végighalad a termen, a lemezjátszóhoz lép. Bekapcsol­ja, s a lemezről felhangzik az Intemacionálé. Az imént még oly ünnepélyes hangulatú teremből hirtelen mintha kifogyott volna a levegő. Az előttem álló elvtárs lesüti a fejét. A hátsó sorokban valaki köszörüli a torkát, megpróbálja követni a hanglemezről áradó dallamot, a munkásosztály nem­zetközi himnuszát. De gyorsan abba is hagyja; nincs, aki kö­vesse ... Véget ér az ünnepi tagkönyv­kiosztó taggyűlés, s akkor egy meglett korú, sokat tapasztalt elvtárs szegődik mellém, meg­jegyezvén: — Ügy elszomorodtam a befe­jezésen! A lemezjátszó miatt... Mintha elfelejtettük volna az In- ternacionálét... Azt hiszem, ja­vasolni fogom pártcsoportunk­ban, hogy gyakoroljuk. Mert meggyőződésem, lelkesítő hatása hozzátartozik az egységes cselek­véshez. Mélységesen egyetértek vele. P. I. Pajtások! Érdekes versenyről, annak eredményéről kaptunk hírt a Bács-Kiskun megyei Ipar­cikk Kereskedelmi Vállalattól, Kiskunfélegyházáról. A vállalat évente szorgalmazza, meghirde­ti a Gyűtsd az emblémát — el­nevezésű versenyt. A kiskunfél­egyházi pajtások megfogadják a jótanácsokat és szorgalmasan gyűjtve a különböző emblémákat sorra,' rendre nyerik a televíziót, nagyméretű sátrat. Azt már bizonyára valameny- nyien észrevették, hogy tanévkez­dés előtt füzeteiteket, iskolatás­káitokat olcsóbban megvehetik szüléitek. Nos, az emblémagyűj­tő akció ehhez kapcsolódik: aki B)K-boltban vásárolja meg tan­eszközeit, számlája mellé emblé­mát kérhet. Ezek — a vásárolt tanszer összegét jelölik, 50, 100 és 200 forint értékűek. Az emb­lémákat a csapat tagjai össze­gyűjtik és szeptember végéig el­juttatják a vállalat központjá­hoz. Az elmúlt esztendőben a kis­kunfélegyházi Móra Ferenc és Jó­zsef Attila úttörőcsapat nyerte a televíziót és a nagyméretű „Kapos”-sátrat; a kalocsai Ady Endre úttörőcsapat pedig a mag­netofont. A napokban tartották az idei esztendő értékelését, s átadták a csapatoknak a gyűjtőmunka ju­talmait, A televíziót a kiskun­félegyházi Batthyány Lajos ál­talános iskola csapata, a sát­rat a Bajcsy-Zsilinszky Endréről elnevezett iskolába járó vörös- nyakkendősök, illetve a magne­tofont a Petőfi Sándor úttörő- csapat tagjai nyerték el. Mind­egyikük az emblémák értékének 3 százalékát visszatérítésként megkapta, a csapat javára for­díthatja. A versenyben 27 úttörőcsapat vett részt ;— többen mint ta­valy, mégsem elegen! Az első he­lyezett Batthyány iskola úttörői olyan gondosan gyűjtötték az emblémát, hogy 150 ezer forint­ról szóló emblémát adhattak át a BIK-nél. Pajtások! Mindezt azért írjuk le, hogy jövőre többen vegyetek részt ebben az érdekes versen­gésben, hiszen ilyen módon a tanuláshoz, a táborozáshoz szük­séges felszerelésekhez juthattok hozzá. Kedvcsinálónak még három csapat nevét közöljük, melynek tagjai nem nyertek, hanem az összegyűjtött emblémák értéké­ből visszatérítést kaptak. Több mint 3 ezer forintot a kalocsai Gagarin, csaknem két és fél ez­ret a bajai Tóth Kálmán, és ugyanennyit a kiskunfélegyházi Móra Ferenc úttörőcsapat kapott, ök ebből a pénzből vásárolhat­nak sporteszközüket, játékokat. • A BIK Vállalat igazgatóhelyettese Kalmár Pál ünnepélyes keretek között adja át a kiskunfélegyházi Móra Ferenc úttörőcsapat kisdobo­sainak és úttörőinek a Gold Star televíziót. Rejtvényfejtőknek A legutóbbi rejtvény helyes megfejtése: 5x3-|-9:6—2+8+10. Nyolc pajtásnak könyvjutalmat küldünk a megfejtésekért: Pusz­tai József, Ittzés Tamás, Nagy Norbert, Nagy Márton kecskemé­ti, Piros Tibor tiszaalpári, Macs­ka Tibor kiskunmajsai, Jégl Éva kiskunhalasi és Tóth István budapesti kisdobos, illetve úttö­rő ezen a héten kapja meg kül­deményünket. Most kisdobosok számára kö­zöljük a mellékelt képrejtvényt. Az itt látható képen nyolc hiba van. Ha a nyolcból akár ötöt megtaláltok — küldjétek be le­velezőlapon a felsorolást szer­kesztőségünk címére november 28-ig. (Petőfi Népe szerkesztő­ség, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/a). A levelezőlap címolda­lán nagy betűkkel jelezzétek: KISDOBOSREJTVÉNY! A hiba­keresők között tíz könyvet sor­solunk ki! Selmeri Katalin (100.) Több mint egy év kellett, hogy föltomásszam magam a gö­dör pereméig, megkapaszkodjak a partjábah, és friss levegőhöz jussak végre. Mert nem vitás, hogy énrajtam is múlt, ami eddig volt: vagyis, hogy nem barát­koztam senkivel. Nem volt kiszá­mított taktika, de mégis úgy csi­náltam, hogy mindenkit három lépés távolságra tartsak magam­tól. Mert amióta (és ez se átgon­dolt játékstílus) lazítottam a me­rev tartásomon, azóta közelítenek is hozzám: Gida, akit egy életre halálos ellenség és megvetendő burzsuj gyanánt jegyeztem be a névsorba. Plusz Snuki, akivel az első naptól fogva, hogy visszake­rültem Budapestre, barátkoztam volna, de sose jutottunk túl a közömbös témákon. Vagyis én voltam a hibás, amikor összeszo­rított foggal tartottam magam Jó­zsef Attila költői intelméhez: lásd, harc az élet, ne tékózold bi­zalmadat. Mert József Attila, akit Támara is magában hord, nem azt intette, hogy senkiben, se bízzak, hanem azt, hogy ne he­behurgyán. Tarhosrév után nem akartam én jót látni senkiben. Amióta Tamara van* azóta repe­dezik rajtam a kéreg. Kösz, Tom­ka, neked kösz, hogy Snuki be­választott a bizalmába, meg azért is kösz, hogy mikor Gida elkez­dett vallani, nem küldtem el a francba. Ebéd után letelepedtünk Ped- róval egy-egy farönkre a tábor­tűz hamupartján. (Délután ket­tőkor szállította ki a vasútra a teherautó al chileieket.) Törvény­be iktattuk, a szerződésünket, hogy föl fog hívni otthon, és be­teszi á lábát hozzánk. — Ha másért nem, hát elbú­csúzni — mondta. Furcsán neve­tett. — Ez biztos. Nem értettem, mi lappang a szövege mögött. Látta rajtam, hogy bővebb felvilágosításra szo­rulok. De mintha latolgatta vol­na, bővítse-e az elhangzottakat. Azután a javamra döntött. — Lehet, hogy elmegyek... Nos, tudd az igazat: voy a ir, Vissza Dél-Amerikába. — Te? — Belefürkésztem a szemébe. Fekete volt, de hűvös, — Chilébe? Átmelegedett a szeme. — Ne félts, viejito. Peruba me­gyek. Peruban nehéz helyzetben van a forradalom. Ott talán szük­ség van ránkL Talán hasz­nosak leszünk. És közelebb Chi­léhez. Mert egyszer, valami­kor ... — Elkomorodott a sze­me. — Volveremos. Aztán sokáig hallgattunk, csak a füstöt fújtuk. Közben már csaknem két óra lett. Noteszt kapart elő a guayaberájából. Ki­tépett egy lapot, és ráírt valamit. Kezembe nyomta a noteszlapot. — Ha egyszer ráérsz, keress egy spanyol szótárt, és fejtsd meg. Más ajándékot nem tudok adni, hogy emlékeztesselek ma­gamra. Kezet fogtunk. — Adios, muchacho, Ezzel földobta magát a teher­autó platójára. Integettem utána, amíg csak el nem tűnt a teherautó a fe­hér porfelhőben. Pedro húszéves. Csak húsz­éves. Alig három évvel több, mini én. Lehet, hogy búcsúzni se jön el hozzánk. Lehet, hogy soha többé nem látom? Ha én húsz­éves leszek, érek-e majd any- nyit, mint Pedro Menendez? Zű­rös, kusza egyenlet az Élet (nagy Ével). Egyenlet? Akkora egyen­letrendszer, hogy otthon a suli összes táblájára se férnének rá a végtelen képletei. Tavály, még Tarhosréven (hogy valami szép is legyen az Életemben) olvastam azt a könyvet Che Guevara életéről. Che nem szeszélyből kelt föl a kubai miniszteri székből, és nem is azért tűnt el, hogy nyugállo­mányba helyezze magát. A for­radalmat akarta szolgálni. Pedro is. Nyugtalan itt, ahol kényelem­ben él. Peruban nehéz helyzet­ben van a forradalom... Pedro úgy érzi, ott a helye. Ahonnan egyszer visszatérhet. Haza. De addig is szolgálni akar. A for­radalmat ... Ölomsúlyú vagyok a filozófiás hangulatomtól. Vagy attól, hogy hiányzik az izmaimnak a fizikai meló? Hozzászoktam az egészsé­ges mozgáshoz ebben a két hét­ben. Mind a két kockás ingem feszül rajtam. Pedig konkrét súlyban soványabb vagyok. Egy kilóval soványabb, mint tábor előtt. A kezem, a markolásom, az meg olyan erős, hogy köny- nyedén össze bírnék Toppantani egy üvegpoharat (egy vékonyabb falú poharat): Földúsult bennem az urán. Snuki ma levelet kapott, de nem a szüleitől. A benzinkutas haverja írt neki, hogy rendben van a Shell-kútnál az én helyem is (három hétre). Pedig most már énnekem jobb volna valami más meló. Egy Shell-kútnál leg­följebb a vigyorgásra szolgáló arcizmait tornáztathatja az em­ber. Nincs izommunka, nincs olyan jobb (keményebb) igény- bevétel, amire a szervezetem ácsingózni fog most, tábor után. Mindegy, be kell állnom a Shell-kúthoz, nem égethetem le Snukit. Hatórás napi meló, le­mosni a kocsik szélvédőjét, el­lenőrizni az abroncsnyomást, és ha mázlim van, legföljebb meg­engedik néha a kollégák, hogy én mérjek benzint a kocsik tankjába. Vagyis semmi meg­erőltetés az éhes izmaimnak. Pedro pedig ... A Dobos gyerek azt mondta, amikor a, fregolit javítottam ná­luk, hogy eladó a két súlyzója, mert unja az emelgetést. Akkor nem vettem a lapot. De most már megfontolandó az üzleti ajánlat. Ha odaadja a feléért, mint amennyit előre mond, meg­veszem tőle a súlyzókat, karban­tartásom javára, elpuhulás el­len. Belőlem nem lesz rút szl- barita váz (Berzsenyi), Hat órakor elhagyta a tábort a legutolsó brigád is, a debre­ceniek. Már csak mi vagyunk itt kilencen, meg Vendely, plusz a konyhaszemélyzet. Vacsorára fé- jedelmi kaja lesz: rántott hús petrezselymes újkrumplival és fejes salátával. Mindenki annyit zabálhat, amennyi belefér. Holnap pedig.... Délutánig át­adjuk a tábort a váltásnak, az­tán nyomás a vonatra. Este a Nyugatiban Tomka ott fog állni apa mellett, és engem vár. TAMARA Június 28, szombat Hálás vagyok Évának, Jiogy megfuttatott, mint egy verseny­csikót, és ezzel segített — lega­lább délután háromig — elfe­ledkeznem az idő lassú múlásá­ról. Bútorüzletből ki, bútorüzlet­be be, ahogyan előre sejtettem. És Évának feneketlen a szöveg­ládája. Már mindent tudok a hamarosan esedékes házasságá­ról. A vőlegénye — Elemér — szüleinek a kispesti kertváros­ban családi házuk van. Kis ház, telekkel. Az elmúlt egy év alatt a házhoz hozzátoldottak két szo­bát, konyhát, fürdőszobát. Ott laknak majd az ifjú házasok. Az építkezésbe Éva beleadta a sa­ját megtakarított pénzét. Elemér is minden fillért megfogott, ami csak adódott. A szabad idejének a legtöbbje mindig arra ment, hogy pénzt keressen. Ha kilé­pett a gyárból, máris fuvarba rohant az öreg Wartburgjával, Amikor délutános volt a gyár­ban, akkor délelőtt fuvarozott. Zöldségkereskedőknek főzelék­féléket, gyümölcsöt, utcai virág­árusoknak óriás tétel virágokat a Központi virágelosztóból vagy a Pest környéki virágtermesztő szövetkezetekből. — Attila lenézi Elemért — mondta Éva. — De egy ilyen kamasszal nem érdemes vitat­kozni. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents