Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-03 / 260. szám

1976. november 3. • PETŐFI NEPE • S KECSKEMÉT KÉPVISELŐJE VOLT Mocsáry Lajos kettős évfordulója „SOKAT KELL még tennünk annak érdekében, hogy Mocsáry elfoglalhassa helyét a magyar történelmi köztudatban” — írta róla jó tíz évvel ezelőtt egyik élet­rajzírója, Tóth Ede. S joggal: hisz nem sok olyan kiváló férfi­val rendelkezett hazánk a múlt század során, aki egyszerre volt igaz hazafi és a más népek meg- becsülője, jogainak elismerője és szószólója. Eötvös József, Kos­suth Lajos — és néhány társuk — mellett ő is arra törekedett, hogy a magyar hazában a nem magyar népek is megtalálják a boldogulásukat. Mint politikus és aktív közéleti ember a haladást sürgette, s a függetlenségi politi­kánkat erősítette. Kettős évfordulója is van eb­ben az évben. Százötven eszten­dővel ezelőtt született, s hatvan évvel ezelőtt halt meg. Középbir­tokos volt és politikus. A publi­cisztika eszközével harcolt, s pár­tot szervezett, parlamenti képvi­selő volt. A tizenkilencedik szá­zadi magyar függetlenségi politi­ka egyik kiemelkedő alakjaként tartja számon a történetírás, s az emlékezet. Egyetemi tanulmányait Pesten végezte. Majd egy ideig beteges­kedett, külföldön utazott. S ké­sőbb, miután közelebbi kapcso­latba került báró Wesselényi Miklós családjáva'l, annak halála utón feleségül vette özvegyét. Nemsokára azután mint Borsod vármegye alispánja hívta fel magára a figyelmet. Cikkeket, tanulmányokat, vitairatokat je­lentetett meg, s összesen legalább egytucatnyi könyvet mondhatott a magáénak. Ezek közül ismerteb­bek: Program a nemzetiségek tárgyában; Néhány szó a. nemze­tiségi kérdésekről. Az állami köz- igazgatás; A közjogi vita. Ezek a művek nemcsak a kortársakra, de az utókorra is nagy hatással voltak. Különösen a nemzetiségi politika kérdései iránt érdeklő­dők forgathatják haszonnal ma is valamennyit. MÉLTÁN NEVEZTE el őt ké­sőbb a téma egyik avatott szak­értője, Kemény G. Gábor, „a leg­nagyobb magyar nemzetiségi po­litikusnak”. Aki fellépett a ma­gyarosító törekvések ellen, aki a nem magyar anyanyelvűek életét oly nagy szeretettel, s annyira harcosan támogatni igyekezett, az megérdemelte, s megérdemli e szép jelzőt. Tudta és hangoztatta, hogy ha az ország tartósan ön­álló életre akar berendezkedni, akkor nem nélkülözheti az itt élő más népek támogatását. Ha ezt a szerinte égető problémát nem leszünk képesek megoldani — hirdetté —, akkor „oly nyílt és gyógyíthatatlan seb marad nem­zetünk 1 testén, mely örökké visz­ket, örökké fáj”. Nagyon jellemző rá az a levél, amelyet George Barit román új­ságíróhoz írt — egy tavaly meg­Föníciai horgonyok Jacques-Yves Cousteau kutató­csoportja a Calypso fedélzetén több mint egy éve a görög vize­ken cirkál. A közeljövőben az el­süllyedt angol Britannic roncsait kutatják majd fel. A Calypso pillanatnyilag Ha- rakleion közelében kutatja a jelent kötetben olvashatjuk —, e témáról. íme, egy részlete: . lehet az ember igaz ma­gyar anélkül, hogy szítsa a nem­zetiségek ellen való -gyűlölkö­dést”. E sorok 1885-ben születtek, amikor a gyűlölködés szítása ál­landóan napirenden volt. A ké­sőbbi nemzedékek tagjai nem csodálkoztak nyilván ezek után, amikor a magyarországi román kollégiumot éppen róla nevezték el Budapesten. Amikor szűkebb hazánkban, Mocsáry Lajosra emlékezünk tesszük ezt különös szeretettel és elfogultsággal. Hiszen munkássá­ga szorosan kapcsolódott egy idő­ben Kecskeméthez. Két éven át a város parlamenti képviselője volt. A kecskeméti haladó erők juttatták őt akkor e fontos hely­re, az iránta megnyilvánuló bi­zalom kifejezéseképpen. Ennek a története a következő; A KITŰNŐ és sokoldalú Hor­váth György — mérnök, műfor­dító és szerkesztő egyszemélyben — halála után egyhangúlag vá­lasztották meg, amikor — mint a Kecskemét című lap írja — „a jobboldal... valósággal láthatat­lan volt”. Mocsáry szívből jövő, szép és bátor beszéddel mondott köszönetét a helybelieknek. Azt a reményét fejezte ki, hogy no­ha ő nem kecskeméti, bizonyára nem fognak csalódni benne. így is történt. Néhány hónappal ké­sőbb egy beszédében a város pol­gárai előtt erőteljes reformokat sürgetett; s ilyen szellemben szó­lalt föl a parlamentben is. S az itt felvetett gondolatokat később, a Kecskemét szerkesztőjéhez írott levelében megismételte. Bizonyá­ré erőt adott neki, úgy hogy maga Kossuth Lajos i9 kifejezte azt a kívánságát az emigrációból, hogy megválasszák őt képviselőnek, A Kecskeméten élő politikai el­lenfelek — a Deák-pártiak és a balközéphez tartozók — ugyan­akkor nem egyszer útszéli han­gon támadták a nyilvánosság előtt. A Kecskeméti Lapok című újság egyik vezércikkének pél­dául ez volt a címe: „Mocsáry Lajos és a nemzetiségi izgatók.” Ügy nyilatkoztak ebben, hogy megválasztásának a napja „ve­res” betűkkel vonul be a város történetébe. A választó polgárok szemére vetették, hogy nyilván „az átkoa emlékű” Asztalos Já­nos szellemében szavaztak. Kell-e ennél nagyobb dicséret a poli­tikusnak, mint éppen ezek az ak­kor elítélő szavak? MIUTÁN Mocsáry Lajos ké­sőbb már nem mint kecskeméti képviselő vett részt a heves har­cokban, akkor is ráterelődött a legjobbak figyelme. Méltán állí­tunk emléket annak a férfiúnak, aki borsodi lévén, a mi homoki tájainkon is otthon érezte magát, ragaszkodni tudott az itt élőkhöz. S tenni is tudott értük. Varga Mihály tengerfenéken tengerfenék kincseit. Több mint 400 amforát, föníciai horgonyokat és tökéletesen ép vázákat talál­tak, ez képezi majd a herakleioni régészeti múzeum alapját. A gö­rög kormány nemrégiben hatá­rozta el, hogy a kikötő erődítmé­nyében múzeumot létesít. KIÁLLÍTÁSI KALAUZ Tájak, alakok, lepkeszárnyak Egy hivatásos és két amatőr. Ezt az összefoglaló címet is adhattuk volna a három kamarakiállításról beszámoló jegy­zetünknek, ha olyan egyértelmű lenne az alkotók helyzete és a művészethez való viszonya, hogy megtűrnék magukon az efféle határozott feliratú címkéket. Idős Kátai Mihály öt foghatnánk fel hivatásos művésznek hármójuk közül, de ez sem egészen pontos. Minden­esetre szakképzett: belsőépítész diplomát szerzett az Iparművé-, szeti Főiskolán a 20-as évek vé­gén. Tanult mesterségét viszont lényegében soha nem gyakorol­ta. Kezdettől a festészethez von­zódott, s ezt jó lelkiismerettel te­hette, mert abban az időben a belsőépítészek tanulmányaik so­rán alapos piktúrai jártasságra tettek szert. Idős Kátai Mihály festészetét több mint ötvenéves pályája so­rán, mindig a „hely szelleme” határozta meg. Átélte Karcagot, szülőhelyét és ifjúsága városát, sivár látványú, de kemény jelle­meket termő környezetét. Aztán Egert, ahol a mai na­pig él a vár tövében, és át- szellemülten figyeli a várost övező domb- és hegyvidék pompáját. Él­ményeit töké­letes mester­ségbeli tudásra valló festmé­nyeken és gra­fikákon örökí­tette meg. Kar­cag környékét Esősorban a szi­kes pusztán szá­guldozó lovak szilajsága idé­zi. Egerben a történelem ih­lette a Mada­rász Viktor. Thorma János hagyományait újraértelmező csataképeket. S ezekkel pár­Imre szakkörébe ajánlotta. A festőművész kemény iskolára fogta a fiatal fiút, aminek ered­ményeit tízegynéhány év múltá­val jól szemlélteti a megyei művelődési központ kiállítása. Sajnálatos módon leggyengébb oldala a rajz. A kiállításon be­mutatott tuslapjai inkább csak vázlatnak, nem túlságosan sike­rült stúdiumoknak tekinthetők. Ezek után meglepő, hogy a festményein nem érződik rajz­beli bizonytalanság, kompozí­ciója nem valami változatos ugyan, de a kevés színt ízléssel válogató koloritja kellemes hatást ad képeinek. Főként szorosan tömörülő, különböző szögben for­gatott emberalakokat fest, hihe­tőleg Barcsay Jenő módszeréből kiindulva (Hegyek között, Allvá­0 Földmunkások. Balanyi Károly rajza. huzamosan 0 Hóbagoly. Daróczi Judit kol­nagy kedvvel lázsa" • öreg egri házak. Idős Kátai Mihály akvarellje. rajzolta grafit­tal, tussal, újabban filctollal, és festette akvarellbe a bejárt tá­jakat. Nagy műgond, szinte féltő gvengédség jellemzi az alkotása­it. A tájgrafikákat és akvarelleket a megyei kórház klubja mutatta be. Valamennyi az utóbbi né­hány évben készült, s arról ta­núskodnak, hogy a művész eré­nyei hetvenedik évén felül is frissek maradtak. Kiállítását Kecskemét után a lajosmizsei művelődési ház vendégei láthat­ják. Balanyi Károly Az ő útja jellegzetesen autodi­dakta és látszatra amatőr. Har­mincéves. Rajztehétségére — még szabótanuló volt ekkor — Imre Gábor figyelt föl, és Goór nyok), aztán karakteres portrékat, (Félakt, Várakozók), továbbá a múlt századi zsánerképek témá­it idézi fel a maga eszközeivel. (Múltunk, Alku, Mese.) Az utób­biak kevésbé sikerültek, rokon­szenves mondanivalójuk naiv bi­zonyítása miatt. Balanyi Károly munkáit az amatőrmozgalom ígéretes meg­nyilvánulásának tekinthetjük. Maga az alkotó nem egészen amatőr: különböző foglalkozások után jelenleg grafikus dekoratőr a megyei művelődési központban. Daróczi Judit Nem amatőr, nem is hivatásos, kifejezetten tiltakozik a „mű­vész” megjelölés ellen, mégis nem mindennapi művészi érzéke van, és olyasmit csinál, amit tu­domásunk szerint az országban senki más. Lepkeszárnyakból ra­gasztott kompozícióit a Megyei Kórház klubja mutatja be. Foglalkozását tekintve kutató orvos, bőrgyógyászati morpholó- gus a budapesti klinikán. Mun­kaeszköze az elektronmikroszkóp. Hivatásának valóságos megszál­lottja. Valószínűleg ez tette érzé­keny és éles megfigyelővé. Ja- pánosan finom ízlése és a leg­szebb értelemben feminin érzé­kenysége pedig alkati tulajdon­ság. Néhány éve különös szenve­délynek hódol. Férjével és két gyermekével versengve gyűjti a budai hegyek és a Bükk pillan- * góit. Ez még nem lenne különös, de kitépett szárnyaikból kollázso­kat készít. Mivel többnyire ma­darakat ábrázolnak, ornitológus pontossággal, a nézők általában úgy vélik, hogy madártoliból ké­szültek. De nem, a hóbagoly, a dolmányos varjú, a réti héja, a búbos banka és a többi bárso­nyos fényű színgazdag ábrázolá­sa esetenként több száz lepke ha­lálába került. Ez kegyetlenül hangzik tán, de a holt lepkeszár­nyakból a képen élet költözik a madárszárnyakba. Művészet-e, amit csinál? Első nyilvános bemutatkozása után korai lenne eldönteni. E sorok írója félig egyetért a Csoóri Sán- dor-strófát idézi vendégkönyvi bejegyzéssel: „Alkonyi napba pille száll, fekete-vörös pille száll, az egyik szárnya megsirat, a másik szárnya megcsodál." Siratni kár lenne, csodálni szabad. A. Sz. J, SZILVASI LAJOS <85.) A dieu, monsieur Delon, ne soyez pás triste, monsieur Delon* nem akartam elszomorítani, mon­sieur Delon, hiszen ha tekintetbe veszi, hogy ön a világ egyik leg- bálványozotftabb filmszínésze, ez a tudat megnyugtató lehet az ön szá­mára. monsieur Delon, sok sikert, •Isten vele Delon úr ne szomorkod- ték monsieur Delon, sok sikert a nők­nél is, a filmvilágban is... Mit üzen Fábián Attilának monsieur Delon? Nem, nem vagyok dilis, monsieur Delon. Szerelmes va­gyok, monsieur Delon, de ezt ön úgysem értheti, monsieur Delon. És most már igazán nem tartóz­tatom, monsieur Delon. Vegye igénybe a liftet, monsieur Delon, egy ilyen világhírű filmszínész esetében nem tesz rosszalló ész­revételt a gondok, amiatt, hogy lefelé is igénybe vette a liftet. Erről jut eszembe, a gondnok még nem jött behajtani a hozzá­járulásunkat a háztömb közös költségeihez. Persze, az is lehet, hogy akkor keresett, amikor nem voltam itthon. Át is szaladtam a 4-es lépcső- házba. Csak a gondnok felesége volt otthon, de hajlamosnak mu­tatkozott átvenni tőlem a pénzt, ötven forinttal kevesebbet kel­lett fizetni, mint amire Anikó számított. A visszakapott ötve­nest beraktam az íróasztalba, Imre vaskazettája alá. A vaska­zetta a pisztollyal legalább fél mázsát nyom. Most pedig bekapcsolom a té­vét, mert éjszakai film jön, a műsorismertetés szerint klasszi­kusan izgalmas krimi. Azt hi­szem lesz türelmem hozzá. Hi­szen Attila üzent nekem. Ara­nyos szeplős! ATTILA Június S3. hétíd . Az éjjel negatív álmom volt. Az átlagos műveltségem és a pi­zsamám alapján tudom, hogy primitív biológiai okai voltak az álmomnak, mégis selejtes a han­gulatom. Az összekeveredés miatt: ugyanis Szilvia testével álmodtam a szexet, de Szilvia testének Tamara-arca volt. A sá­torban mindenki aludt, senki se vette észre, hogy kiosonok. A zuhanyozóhoz ügettem, és mez­telenül letusoltam. A hajnali hűvöstől és hideg víztől úgy csuklottam, mint néha az Ele­mér tüdőbeteg Wartburgjának a motorja. Fölfrissültem a dider­géstől, de a hangulatom nem ka­pott pozitív előjelet. Nem aka­rom, hogy Tamara összekevered­jen Szilviával, de az álomügyi agyáramaimat nem érdekli, hogy én mit akarok. Ez a negatív. Ébresztőig már vissza se men­tem a sátorba. Kiültem a tábor­tűz hamujához, és megtekintet­tem a napfölkeltét. Állati klassz kép volt, ahogyan a fény ráfolyt a nyíresre, és a rengeteg rezgő levél ezüstösen és aranyosan re- zonált a fénytől- Ameddig a nap­fölkeltét és (fcjjLiyírest bámultam, arra gondoltam, hogy már tizen­hét éves vagyok, de eddig soha életemben nem láttam napfölkel­tét. Plusz még mennyi ezer min­dent nem láttam. Vagyis mit tudok én az életből? Sokszor azt hiszem, hogy már több is az elégnél, amit tudok. De aztán lá­tok egy napfölkeltét, amitől ösz- szezsugorodok, mint Apa VW-jé- nek a bal hátsó gumija, amiből szökik a levegő. Vagyis a napfölkeltétől se ka­pott pozitív előjelet a hangula­tom értéke. Már este van, de még mindig fonnyadt vagyok. Még az a levél se emelte meg alattam a talpazatot, ami Snuki címére érkezett az édesapjától. Pedig a levél szövegének félig- meddig pozitív töltése volt. Snu­ki apja, akit a múlt vasárnap megint megválasztottak ország- gyűlési képviselőnek, a levelében közölte (szűkszavúan, de bizta­tóan), hogy tárgyalásokat folyta­tott bizonyos közéleti személyi­ségekkel a közoktatási szakmá­ban (minisztériumban). A tár­gyalások keretében kiderült, hogy a minisztériumi nagy fő­nököknek nincs módjuk (ez szó szerint a levélből) hatálytalaní­tani Aba Sámuel nyugdíjazását, mivel a hatáskörök decentralizá­lása miatt nem avatkozhatnak be­le egy önálló jellegű Glóbusz (mint gimnáziumigazgató) intéz­kedéseibe, ugyanis minden di­rinek decentralizált joga, hogy a rábízott sulinak a pedagógusai­val azt csináljon, amit akar, föl­téve, hogy nem sérti meg a tör­vényes rendelkezéseket. Aba Sá­muel nyugdíjazása viszont nem sérti a törvényes rendelkezéseket. Ellenben (szó szerint a levélből) a minisztériumban az illetékesek haladéktalanul és segítőkészen intézkednek arról, hogy Aba Sá­muel nyugdíjas gyanánt is tanít­hasson másik gimnáziumban, és méltányos javadalmazásért, te­hát nem lesznek anyagi gondjai. Ez az egész képlet humanista és gyönyörű, de az én érzékeny lelkiségem szerint Aba Sámuel­nak nem az anyagi, gondok miatt romos a közhangulata. Hanem azért, mert sunyi igazságtalan­sággal tette taccsra őt Glóbusz Az igazságtalanság pedig (mint élmény) megmarad akkor is, ha Aba Sámuel nyugdíjas gyanánt, ezer vagy kétezer forintot keres a nyugdíja mellé. Vagyis Gló­busz röhög a makiárba, Aba Sá­muel pedig (velem együtt) gyö­nyörködhet. a napfölkelték szép­ségében, mert a napfölkelte lát­ványa eltereli a figyelmet a vi-, lág árnyékairól. (Remélem, elég költői voltam. Több líra most nem saínyarodik ki a hangula­tomból.) Fürdés közben (délután) a Pa­gony-tó kies partján összeakad­tam Gidával, és érdeklődni akar­tam tőle, hogy milyen előjellel képzeli el a vilégnézetének a to­vábbi fejlődését azok után, hogy össke bal hézott a faterjával, és tisztázta magában a tarhosrévi közerkölcsi egyenlet nullára re­dukálását. Nem tudtunk négy- szemközt dumálni, mert fölfoko- zottan nyüzsögtek körülöttünk a srácok, akik még ma is (hét­főn) a szombat esti izaglmakat tárgyalták. Vagyis a lánytábor látogatásának hatása lankadatla­nul gyűrűzik a tömegpszicholó­giában. Én ezt az érzelmi zson­gást bölcs derűvel szemlélem. Tapadhatott volna rám szomba­ton este a legszexibb kis csaj (ha például rászántam volna magam, hogy beálljak ugrálni a gitár­zenére), frankón nem lett volna egy tizeddel se magasabb a tapa. dásától a hőmérsékletem. Nekem csak Tomka kell a szemtelen nézésével (Smuki jel­lemzése vitathatatlanul pontos) és a rengeteg szőke hajával, amit olyan szorosan tud a halántéká­ra fésülni és hátul azzal a szé­les kék szalaggal összekötni, hogy olyan a fején a haj, mint egy fémszőke sisak. Plusz a hangja, kell, ahogy azt mondja nekem: „Mi var>, szeplős?” Meg a vé­kony, sima dereka kell, amikor oaacsempészi a kezemet a csípő­jére. Az se kell, hogy mindig be­széljen hozzám, nekem sokszor az is elég, hogy éppen csak ott van mellettem. Ha apáék elhoz­ták volna magukkal, haladékta­lanul elvesztettem volna a lelki egyensúlyomat. Talán így volt jobb, hogy nem hozták el. Az is negatív lett volna, hogy el­megy, én meg csak itt maradok. El ne felejtsem: Pedrónakmeg­adtam a telefonszámunkat, hogy hívjon föl, és jöjjön el hozzánk, amikor nem tudja mivel agyon­csapni az időt. Ha véletlenül nem lennék otthon, amikor telefonál, mondja apának vagy anyának, hogy ő a Pedro, plusz dadogja el a tört magyar akcentusával, hogy mikor akar jönni. Jó srác. Fegyelmezetten karbantartja ma­gát. Nem tudom, lennék-e én olyan normális, mint Pedro, ha nekem kellene abban a tudatban élnem, hogy apát börtönben kí­nozzák Pinochet gestapósai (vagy ha nem börtönben verik, akkor koncentrációs táborban gyötrik, ahol nem jut eszébe az ember­nek, hogy esztétikai élmény gya­nánt értékelje a napfölköltét.) Állati pocsék elképzelni is, hogy mi lenne velem, (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents