Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-02 / 259. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Willi Stoph ismertette i kormánya munkaprogramját PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXI. évf. 259. szám Ára? 90 fillér 1976. november 2. kedd Befejezte munkáját a Magyar-Szovjet Baráti Társaság VI. országos értekezlete Ismét Apró Antal a társaság elnöke, Nagy Mária a főtitkára Kocsis Tamás, az MTI tudósí­tója jelenti: Willi Stoph, az NDK miniszter- tanácsának pénteken megválasz­tott új elnöke, a népi kamara — a törvényhozás — hétfői ülésén több mint egyórás beszédben' terjesztette elő a kormány mun­kaprogramját. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a miniszterta­nács a Német Szocialista Egység­párt IX. kongresszusa határoza­tainak lehető leghatékonyabb megvalósítására törekszik, mivel ezeknek a határozatoknak a vég­rehajtása az NDK egész népe ér­dekeit szolgálja. Willi Stoph rámutatott, hogy a fejlett szocialista társadalom építése megköveteli a népgazda­sági munka intenzitásának foko­zását minden területen. Ez az alapja a szociálpolitikai tervek maradéktalan végrehajtásának is. Külpolitikai vonatkozásban a Né­met Demokratikus Köztársaság tovább erősíti majd testvéri szö­vetségét és együttműködését a Szovjetunióval, a szocialista kö­zösség többi államával, és a bé­LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK 1980-IG Fejlesztik az AFIT-ot, a GELKÁ-t, a lakásjavítást Az utóbbi években egyre több szó esik különböző fórumokon a lakossági szolgáltatások javításáról, a tel­jesítőképesség növeléséről. A lakosságnak a szolgáltatá­sok iránti igénye párhuzamosan növekszik az életszín­vonal emelkedésével, s ez természetes. Gondoljunk a gépkocsik megnövekedett és tovább emelkedő számára, a rádiókra, televíziókra, háztartási gépekre, az asszonyok úgynevezett második műszakját könnyítő textiltisztításra stb. Éppen ezért, a gondok enyhítése és megoldása ér­dekében kapott nagyobb hangsúlyt a/fhegye ötödik öt­éves tervének célkitűzései között a lakossági szolgálta­tások javítása. I • Willi Stoph beszédét mondja. kés egymás mellett élés jegyé­ben kíván együttműködni a más társadalmi rendszerű országokkal, beleértve a Német Szövetségi Köztársaságot is. (Folytatás a 2. oldalon.) Az állami gazdaságok a kukorica 70 százalékát betakarították A szombaton délután kezdő­dött VI. országos MSZBT-érte- kezlet vasárnap az elnökség be­számolója és a szóbeli kiegészítő fölötti vitával, Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tag­jának, az MSZBT elnökének ve­zetésével folytatta munkáját a Parlament kongresszusi termé­ben. Az elnökségben foglalt he­lyet Győri Imre, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára is. Felszólalt a vitában dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnök- helyettese, aki a kormány üdvöz­letét és jókívánságait tolmácsolta az országos értekezletnek, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság társadalmi munkásainak. A Szov­jetunióhoz fűződő megbonthatat­lan testvéri barátságunk szünte­len mélyítésének, a közös érde­keket szolgáló együttműködés­nek és fejlesztésnek igen nagy a jelentősége — mondotta. Szekér Gyula ezután részlete­sen szólott az 1948-ban első íz­ben aláírt magyar—szovjet ba­rátsági, együttműködési és köl­csönös segítségnyújtási szerződés időpontjától napjainkig elért eredményekről, az együttműködés előnyeiről. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióba irányuló export gerincét adó ágazatok gazdasá­gunk legdinamikusabban fejlődő, leggazdaságosabban termelő ága­zatai közé tartoznak. Végül arra kérte a társaság aktivistáit, to­vábbra is legyenek munkálói a magyar—szovjet kapcsolatok fej­lesztésének, ezzel is segítsék elő az MSZMP XI. kongresszusán megfogalmazott népgazdaságfej­lesztési terveink fő céljának megvalósítását, az állandóan nö­vekvő szükségletek mind telje­sebb kielégítését. Fölszólalt Duschek Lajosné, a SZOT titkára is, aki a szovjet szakszervezetekkel kialakult gyü­mölcsöző kapcsolatokról szólt. Barabás János, a KISZ KB tit­kára az ifjúsági szövetség és az úttörőszövetség nevében köszön­tötte az országos értekezletet. Az ifjúkommunisták mozgalmi mun­kájának minden területére kiter­jed népeink történelmi múltban gyökerező barátságának erősítése — hangoztatta egyebek között. Több felszólaló foglalkozott a szovjet kulturális és művészeti értékek megismerésének jelentő­ségével. A tudomány munkásai azokról az immár rendszeressé vált kap­csolatokról szóltak, amelyek — nem utolsósorban a társaság munkája nyomán — főleg a testvéregyetemek és kutatóin­tézetek között váltak a koráb­binál szorosabbá. (Folytatás a 2. oldalon.) Ezek közül a legfontosabb fel­adat a már említett textiltisztító iparnak az eddiginél gyorsabb fejlesztése, amely a tervidőszak alatt a jelenleginek közel kétsze­resére növeli teljesítményértékét, A tervidőszak végéig kilenc tisz­tító szalon épül a városokban, nagyközségekben. Folytatódik a meglevő üzemek felújítása, kor­szerűsítése, bővül a felvevő há­lózat. Az építőipari szolgáltatás és ezen belül is a lakásjavítás és karbantartás a negyedik ötéves tervhez képest 47 százalékkal emelkedik, s a fejlesztés elsősor­ban a szövetkezetekre vonatko­zik. Kecskeméten máris létrejött egy lakáskarbantartó és szolgál­tató szövetkezet, a kiskunhalasi Vegyesipari Vállalat átszervezé­sével pedig egy tanácsi szolgál­tató vállalat jön létre, amelynek fő feladata a laikáskarbantartás lesz. A teljes megyei hálózat a hatodik ötéves tervben alakul ki. Ugyancsak közel kétszeresére emelkedik a jelenlegi tervidő­szak végére a gépjárműjavítás teljesítményértéke). A lakosság sze­mélygépkocsi-állománya ugyanis 1980-ig várhatóan 60 százalékkal nő, ezért a jelenlegi szervizháló­zatot bővíteni kell. Üj AFIT-te- lep épül Baján, Bácsalmáson pe­dig évi 30 ezer óra teljesítményű szövetkezeti gépkocsiszerviz jön létre. Ugyanakkor bővül a meg­levő bajai és a kiskőrösi hasonló szolgáltatás is. A megyei tanács támogatja azonban dz autóklu­bok keretében létrehozandó sze­mélygépkocsi műszaki bázisokat is, de bővül a motorkerékpár ja­vításának és karbantartásának teljesítményértéke, amely 1980- ban eléri az évi 123 millió forin­tot. Tovább fejlődik a híradástech­nikai berendezések és az elektro­mos háztartási gépek javításával foglalkozó GELKA-hálózat is. Lapunkban már említettük, hogy Kecskeméten központi javító-* szerviz épül, amely színes tele­víziók fogadására is felkészül. Ugyanakkor — szintén az ötödik ötéves terv végére — Kalocsán, Kiskunmajsán, Lajosmizsén, Bácsalmáson új GELKA-szervi- zek jönnek létre, de a megye több további nagyközségében is sor kerül a fiókhálózat kiépítésé­nek megkezdésére. A tervezett beruházások és bővítések révén a tervidőszak végére ennek a szolgáltatási ágnak a teljesít­ményértéke mintegy 44 százalék­kal lesz nagyobb, mint jelenleg. A szolgáltatások fejlesztésére az öt év alatt összesen 200 mil­lió forintot fordít a megye, amelynek 27 százaléka a textil- tisztítást szolgálja majd. Előírja az ötödik ötéves fejlesztési terv, hogy a lakossági szolgáltatások teljesítményértéke a megyében 1980-ra 662 millió forint lesz, te­hát 33 százalékkal magasabb, mint a negyedik ötéves terv fo­lyamán, s az egy' lakosra jutó szolgáltatások értéke 1980-ban megközelíti az 1200 forintot. Ter­mészetes azonban, hogy az em­lített mutatók nem csupán a mennyiségi jarvulást jelentik, de minőségileg is javulást eredmé­nyeznek majd. G. S. VISZONYLAG NYUGALMAS HÉT VEGE Hat ország küld csapatokat a libanoni békehaderőbe MEGNÖVEKEDETT A NAGYKÖZÖNSÉG ÉRDEKLŐDÉSE A múzeumi hónap sikerei Október elsején 15. alkalommal kezdődött meg az országos múzeumi és műemléki hónap rendezvé­nyeinek sorozata. Mint minden esztendőben, az idén is több új, állandó kiállítás megnyitásának örülhettek az érdeklődők. Megszaporodtak a tár­latvezetések, a filmvetítések, a műsoros estek, hang­versenyek, műemléki séták és népszerűsítő-ismeret­terjesztő foglalkozásokat szerveztek a fiatalok, az üzemi munkásság és a szövetkezeti tagság részére is. Az országos megnyitó ünnepséget Dunaújváros­ban rendezték meg, ahol ez alkalommal egyben a múzeum az „Intercisa története a II—IV. század­ban” című új, állandó kiállítását is átadták a nagy- közönségnek. Parasznyán kisgalériát avattak, Sop­ron látnivalói pedig két érdekességgel is bővültek. A Pékmúzeumban elkészült a péklakás, és a XIV. századi zsinagógában új állandó gyűjteményt ren­deztek be. Ászáron Jászai Mari-emlékmúzeum nyílt, Kőszegen átadták a műemléki szempontból is igen értékes Tábornok-házat, a népszerű zalaegerszegi Göcsej Falumúzeum pedig egy új épülettel, a Ká- vási-házzal gyarapodott. Bács-Kiskun megye múzeumi hálózata is egy országos érdeklődésre számottartó bemutatóval — egyben műemléki épülettel — gazdagodott. Kecs­keméten az egykori Bánó-féle házban megnyílt „Magyar naiv művészek állandó kiállítása” október első négy hetében több mint háromezer látogatót vonzott, és ezzel egyszeriben a megye legnépszerűbb intézménye lett. Élénk volt az érdeklődés a Katona József Múzeumban megrendezett A Nagybányai művésztelep című tárlat iránt is, e gyűjteményt több mint ezerötszázan tekintették meg. Ugyancsak említésre méltó még a kecskeméti Tudomány és Technika Házában látható Michelangelo-szobor- másolatok iránt megnyilvánuló élénk érdeklődés. Az új megyei kiállítások közül a legtöbben a kis­kunfélegyházi helytörténeti bemutatót keresték fel, kétezer-ötszázat is meghaladta itt a látogatók szá­ma. Változatlanul népszerű volt Baján az Oltvá­nyi-gyűjtemény, és a szövés népművészetét doku­mentáló zombori kiállítás is. A kisebb múzeumok közül Szalkszentmártonban es Dunavecsén rendeztek az állandó bemutatóhoz csatlakozó időszakos kiállítást. A hagyományos pa­raszti gazdálkodás tárgyi emlékei és a népi ház­tartási eszközök gyűjteménye iránt az utóbbi hetek­ben ugyancsak megnövekedett érdeklődés mutat­kozott. A múzeumi és műemléki hónap rendezvényei az intézmények és a nagyközönség közötti hagyomá­Mőkertváros végső rendezése 3. oldal SzakszerSség a pártmunkában 4. oldal Ha lakásuk van... 5. oldal A libanoni tűzszünet hét végi szórványos megsértése ellenére Hasszán Szabri El-Kholi, az Arab Liga megbízottja bejrúti sajtóér­tekezletén derűlátóan nyilatko­zott a válság megoldását illetően. Véleménye szerint a viszonylagos nyugalom lehetőséget biztosít a szemben álló feleknek a párbe­széd folytaitására. Ennél nyomo­sabb ok a reményre az a tény, hogy — mint El-Kholi az újság­írókkal közölte — Eliásfe Szárkisz libanoni elnök jóváhagyta hátor­szág részvételét á békefenntartó erők libanoni közreműködésében. Ennek megfelelően Szíria, Szaúd- Arábia Szudán, Líbia, a Jemeni Arab Köztársaság és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság katonái biztosítják majd a ren­det Libanonban. A legutóbbi megegyezések ér­telmében 30 000-es létszámúra felduzzasztott haderőt Szárkisz elnöknek rendelik alá, aki kine­vezi majd a tényleges parancs­nokot. A békehaderő operatív lesz; nem csupán megfigyelői szerep­kört tölt be — mondotta El-Kho­li. Szárkisz elnök pontos menet­rendet dolgoz ki a csapatok el­helyezésére. A békefenntartó erők katonái az ország legdélibb, Iz­raellel határos területet leszámít­va mindenhova eljutnak majd. El-Kholi nem közölte az új csa­patok érkezésének pontos menet­rendjét, de utalt arra, hogy az első egységek 48 órán belül liba­noni területre lépnek. (AP, AFP, Reuter, UPI, MTI) SZAKMAISMERTETŐ KIÁLLÍTÁSOK A VÁROSOKBAN ELŐADÁSSOROZATOK - VETÉLKEDŐK - ÜZEMLÁTOGATÁSOK A pályaválasztás: közügy • Felvételünk a kecskeméti Magyar naiv művészek állandó kiállításán készült, amely a legtöbb látoga­tót vonzotta októberben. Bakos Lajos Henger című fafaragása. nyos, merev kapcsolatok felosztását is célozták. Kecskeméten az október elején alakult múzeum­barát szakosztály három sikeres előadást szervezett a nagybányai festők, a naiv művészek, és Katona József írói hagyatékának témakörében. Baján a felnőttek számára néprajzi ismeretterjesztést, a kö­zépiskolákban pedig régészeti, illetve helytörténeti előadásokat tartottak. A kalocsai programokat a világra való kitekintés jellemezte; érdekes előadások hangzottak el Amerika múzeumairól és Kelet-Af- rika művészetéről. A városban egyébként műemléki sétákat is rendezett a helyi múzeum. A múzeumi és műemléki hónap kiállításai és egyéb rendezvényei iránt megnyilvánuló élénk ér­deklődés azt tanúsítja, hogy az intézményeknek érdemes keresniük az új tartalmi és szervezeti for­mákat a nagyközönség minél szélesebb rétegeinek megnyerésére. P. M. Államunk a közösség és az egyén érdekeit követlenül szol­gálja, amikor intézményesen se­gíti a pályát választókat. Rend­szeres, sokrétű ez a tevékenység, csak így van értelme. Az immár hagyományos novemberi pálya- választási hetek során kerül iga­zán a közérdeklődés fényébe a népgazdasági szempontokból is fontos munkaterület. Ez a fokozott társadalmi igény mutatkozott meg tegnap Kiskun­halason a Bács-Kiskun megyei pályaválasztási hetek megnyitá­sakor. Megtelt a fegyveres erők klubjának nagyterme, amikor dr. Szabó Miklós, a városi pártbi­zottság első titkára méltatta az esemény fontosságát, köszöntötte a megjelent pedagógusokat, tanácsi vezetőket, üzemi pályaválasztási megbízottakat, a szülői munkakö­zösségek képviselőit, az ifjúság nevelésében oly fontos szerepű honvédtiszteket. Dr. Major Imre, a megyei ta­nács elnökhelyettese megnyitó beszédében elmondta, hogy az MSZMP oktatáspolitikai határo­zata is sürgeti a pályára nevelés javítását. Így folytatta: „Az is­kola nagyobb gonddal és körül­tekintéssel készítse fel a tanuló- ifjúságot a pályaválasztásra. Ál­talános fejlődésünk indokolja, hogy a pálya-pedagógiai tevé­kenység ne csak általános fel­készítés legyen, segítse a fiata­loknak a társadalomba való be­illeszkedését is ... Mindez olyan bonyolult és összetett folyamat, olyan társadalmi ügy, melyet csak az iskola, a család és a munkahelyek együttes, összehan­golt tevékenysége oldhat meg si­keresen.” A megyei tanács elnökhelyet­tese elismerően szólt a változatos programról. Ma nyílik meg Kis­kunhalason a választást, tájéko­zódást megkönnyítő kiállítás. Ezen és a másutt rendezett be­mutatókon a szülők, a fiatalok megismerkedhetnek a munkafo­lyamatokkal, a továbbtanulási lehetőségekkel. Sok helyen vetíte­nek kisfilmeket, szerveznek ve­télkedőket. Az üzemlátogatások előkészítésénél felhasználják a korábbi tapasztalatokat. Az ünnepi beszédet követően dr. Veczkó József egyetemi do­cens A személyiségről, mint egészről tartott előadást. Baján hétfőtől látható a 609-es Ipari Szakmunkásképző Intézet­ben rendezett kiállítás. Szerdá* a Tanítóképző Főiskolán A pá­lyaválasztási döntés előkészítésé­nek a folyamata címmel tartanak előadást. Kalocsán dr. Kerék­gyártó Imre előadásával novem­ber 9-én kezdődik a rendezvény- sorozat. Kiskunfélegyházán 8-án nyitják meg a 608-as Ipari Szak­munkásképző Intézetben a szák- maismertető kiállítást. Több is­meretterjesztő előadás és üzemlá­togatás adja a kiskőrösi program gerincét. A kecskeméti rendezvények közül különösen hatékonynak ígérkezik a Megyei Művelődési Központban tartandó szakmaB- mertető kiállítás, melyet dr. Kő­rös Gáspár, a városi pártbizottság első titkára nyit meg. Itt tartják november 28-án a pályaválasztási vetélkedők megyei döntőjét. A kiskunhalasi ünnepség a társadalmilag fontos eseményso­rozat jól szervezett, jól sikerült nyitánya volt. H. N. Vasárnap is dolgoztak Bács-Kiskun megye mezőgazdasági üzemei­ben. Különösen az állami gazdaságok igyekeztek a termény betakarí­tásával. összességében 70 százalékát helyezték biztonságba a kukorica- termésnek. A legjobban a Kiskunhalasi Állami Gazdaság kombájno- sai dolgoznak, ezért ebben a nagyüzemben a legkisebb a betakarítás­ra váró kukoricaterület. A Bácsalmási Állami Gazdaságban hasonló igyekezet tapasztalható. A hazai napraforgó-termesztés egyik rendszergazdája, a kukorica­termesztésben is jeleskedik. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt valamivel kisebb a termés a tavalyinál. 2458 hektár kukorica eddig letakarított területén hektáronként 67 mázsa volt az átlaghozam. Képünkön: dolgoznak a Bácsalmási Állami Gazdaság kombájnosai.

Next

/
Thumbnails
Contents