Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-02 / 233. szám
} / 4 • PETŐFI NEPE • 1976. október 2. Vígan él a favágó... Igaz-e a nótában szereplő állítás: „Vígan él a favágó?” Erre kerestünk választ a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nyárjasi erdészetében, ahol kalauzunk Kazi Imre vágásvezető erdész volt. — Ha jó az idő és nem esik az eső —- mondta a termelés irányítója — akkor ha nem is vígan él, de könnyebben dolgozik az erdei munkás. Havonta 400— 600 köbméter akác-, nyár-, fenyőfát termelünk ki, s a fenyők 70 százaléka exportra megy. A nyárfa huszonhárom centiméternél vastagabb része ládadeszka alapanyag, az ennél vékonyabb pedig farost- és papírfa lesz. A tizenkét tagú munkacsapatot az erdőben kerestük. Nem volt nehéz megtalálni őket, fiú- szén a lombok közül kiszűrődő motorzaj, a kidöntött fák mutatták, hol dolgoznak az emberek. Fábián István csapatvezető, aki immár 15 éve dolgozik a gazdaságnál, zömök, kemény ember. — Könnyebb a dolgunk, hiszen ezek a kézi fűrészgépek termelékenyek, gyorsan lehet elvégezni a munkát... Bár egész, nap tartani, legfogni a vibrálást nem a legkönnyebb. Megszoktuk már, s az évenkénti orvosi vizsgálat dönti el, hogy ki dolgozhat továbbra is a fűrésszel. Elnézést kért, mert épp egy akácfát döntöttek Lantos István hosztoló segítségével. Ez a kifejezés magyarázatra szorul. A hosztoló az, aki segít a döntésnél, s a fát méretre kijelöli. Később Kurucz István ezt az akácot valóban a helyszínen méretre vágta, hogy Halasi József az úgynevezett közelítő kerékpárral — lóvontatású kétkerekű jármű, amely ’ valóban árkon- bokron megközelíti a döntés helyét — elszállítsa a fát. Nemcsak kidönteni, legallyazni, méretre vágni kell a rönköket, hanem elszállítani a tárolás helyére. Ebben a munkában Lapoczka István, Bori József, s Molnár Dániel tevékenykedett, s ez valóban nem tartozik a favágás vidám oldalai közé. A tárolótéren válogatni is kell a fákat, törzsvastagság, fajta szerint, s vannak olyan rönkök, amelyet három embernek is elég megemelni. Erről beszélt Tasi László, Varga Pál és Mészáros Jenő, akik éppen ezzel voltak elfoglalva. A gazdaság gondoskodása még az erdő mélyén is érezhető, hiszen nemcsak gépek könnyítik meg a munkájukat, de egy gépkocsi frissen-melegen hozza az ebédet az irtás helyére. • Fábiáh István csapatvezető és Lantos István fát dönt. • Kazi Imre vágásvezető és Fá. bián István munkacsapatvezető a napi teljesítményt számolja. A nyárjasi erdészet dolgozói derekasan . munkálkodnak, hiszen az éves hatezer köbméteres tervüket október közepére befejezik. Gémes Gábor • Válogatják a fát. Munkában Tasi László, Varga Pál, Mészáros Jenő. • Kurucz István méretre darabolja a fát. A CSEHSZLOVÁK KULTURÁLIS NAPOK RENDEZVÉNYEI KÖZÖTT A Szlovák Nemzeti Színház • V vendégjátéka Kecskeméten A hazánkban októbér 4 és 12-e között megrendezésre. kerülő csehszlovák kulturális napok rendezvényeinek sorában Kecskeméten mutatkozik be a Szlovák Nemzeti Színház együttese. Az első világháború után, 1920- ban Pozsonyban megalakult társulat századunk fiatal színházai közé tartozik. Az alapítótagoknak — akik közül kiemelkedett Ján Jamnicky rendező és Jankó Borodac színművész,"" dramaturg és színházi szervező* egyszemély. ben, az indulás éveiben meg ITel- lett küzdeniük a nemzeti színjátszás hagyományainak viszonylagos hiányával. Az együttes korai korszakát a jellegzetes játékmód. a költői képzelőerő és a színpadi nyelvezet megteremtésének kísérletei jellemezték, A pozsonyi színház alkotóműhely jellege tulajdonképpen csak a felszabadulást követő években teljesedhetett ki. Ekkor került sor több nagy sikerű klasszikus dráma (Oidipusz \ király), realista-, és szocialista realista mű (Optimista tragédia, Jegor Buli- csov) bemutatására. A társulat ugyanebben az időszakban ismerkedett meg a modern európai színjátszás korszerű törekvéseivel. Ennek sikerességét leginkább a Tolsztoj—Piscator: Háború és béke című darabjának színrevitele bizonyította. Az utóbbi évtizedekben az együttes művészi programjához több tehetséges drámaíró is csatlakozott, akik napjaink társadalmi kérdéseiről színpadi művek formájában fogalmazták meg mondanivalójukat. A megyeszékhelyen október fián, szerdán bemutatkozó Szlovák Nemzeti Színház társulata Jan Solovic Meridián című darabját adja elő. Az író már több mint két évtizedes színpadi, szerzői múltra tekinthet vissza. Koráj drámái ''falusi környezetben játszódnak (Utolsó mennydörgés. Nálunk ez a szokás). Később a társadalmi • Jelenet Jan Solovic Meridian című drámájából a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház előadásában. A főszerepeket Éva ^rizikóvá, Gus- táv Valach és Michal Docolomansky játsszák. > fejlődést akadályozó , különböző emberi problémádat jeleníti meg a színpadon. „Az öt perc múlva éjfél” című darabjában egy var súti katasztrófát követő bírósági tárgyalást dolgoz fel, és a baleset vizsgálata során leleplezi azt a bürokratikus gépezetet, amely eltompítja az emberekben a közösségi felelősségérzet tudatát. A tettek és elvek közötti ellentmondásokat pellengérezi ki a „Rettentően kényes helyzet” című vígjátékában, később pedig nagy sikerű zenés darabot ír az anyagi javak megszállottáiról „Pénzzel teli zseb” címmel. Jan Solovic a Meridiánt 1973- ban fejezte be. A négyfelvoná- sos társadalmi dráma hőse egy öregedő mozdonyvezető, Benedek Tamás, akinek hősi partizánmúltja igen sok érvényesülési lehetőséget kínálna fel az életben. Sok mindent, jobb állást, kényelmesebb lakást egyetlen te. lefonnal elintézhetne, de Benedek Tamás a saját érdekeiért képtelen kilincselni. Családjáfian viszont egyre több esemény készteti arra, hogy „felvegye azt a bizonyos telefont”, és kérje magas beosztásban levő egykori harcostársai segítségét. Nagyobbik fia állásügye, a kisebbik egyetemi felvételének kudarca, a szívrohamot gyógyító orvos nyomós követelése mind-mind önmagával való megalkuvásra kényszeríti Benedek Tamást, akit végül csak a végzetes infarktus szabadít meg a végső meghasonlástól. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház kecskeméti előadásának szövegét a közönség tolmácskészülékek segítségével követheti. P. M. Megállótól megállóig - avagy: Átszállni nem könnyű Világhírű irodalmi paródiái egyikéhen érintette Karinthy ez t a témát — ivtitnár több mint hatvan esztendeje! —, hogy a városrendezéssel együttjáró útjavítások stb., miatt. valósággal fantasztikusnak tűnő vállalkozás a város egyik végéről a másikra átjuni. Amit ö annak idején Pestről írt, utánozhatatlan humorral, az 1na fokozott ' mértékben érvényes Kecskemétre. Bogy a városközpont korszerűsítése. csinosabbá tétele miatt szükség volt a buszjáratok útvonalának megváltoztatására, végállomások áthelyezésére, ez mindenképp érthető. Ami azonban az új megállóhelyek kijelölését illeti, ez már szögei üt a jámbor utas fejébe. Ezek ugyanis — legalábbis a belvárosban — jókora távolságra vannak egymástól. Igaz, az új rend elölt is ugyancsak szedhette a lábát, aki mondjuk az l-esröl az 5-ösre szándékozott átszállni: egy trappot vághatott ki a szolgáltatóháztól a Hock János utcáig. Aztán vagy odaért idejében, vagy várhatott fél órát. Most (azonban mindkét járat említeti megállója hátrább rukkolt, visszakozott; az eddig sem örömujjongásra késztető távolság még inkább nőtt. Nem vonom kétségbe, hogy alapos megfontolás, sok vita előzte meg az intézkedést, s akik rátették a pecsétet, a lehelő legjobb megoldásokra törekedtek. De azért képzeljük csak el, mennyit töpreng az utas, aki például a Műkertvárosból Kis- kecskemétre akar eljutni: vajon hol szálljon át, honnét kell keltebbet loholnia: a Csongrádi utca elejétől, vagy pedig az SZTK elől... Így alakulnak ki azután a nap bizonyos szakaszaiban spontán kocogómozgalmak, az egyik megállótól a másikig igyekvőle nemes vetélkedése a győzelem reményében. Két párhuzamos egyenes állítólag a végtelenben találkozik. Ez megdönthetetlen törvényszerűség. De bízunk abban, hogy a fent említett helyzetbe nekünk, utasoknak nem kell törvényszerűen, s pláne nem visz- szavonhatatlanul és végérvényesen beletörődnünk. J. T. (59.) Mindent és hazugság nélkül mindent beleírt a naplójába. Mert klassz. Mert őszinte akar lenni hozzám. Mert igaza van abban is, hogy a hazugság olyan, mint a rák. Elég egyetlenegy sejt, ami a hazugságtól rákos, és visszatarthatatlanul szétlappang lassan-lassan a szervezetben a rohadás. A szerelemben pedig a hazugság a rohadás. A visszafordíthatatlan. Akármi történik velünk kettőnkkel, én a jótól is, a rossztól is mindenképpen elszántab- ban szeretem "Attilát. Mert attól, aimit a naplójából kiolvastam, most már még dacosabban szerelmes vagyok. Amikor visszajött a fregolija- vításb'ól, és én ott álltam a balkonon, nem értette, mi van velem. Undorító lehettem akkor, nem kétséges. Attila alól pedig kicsúszott a szőnyeg. Megmagyarázhatatlan volt az ártatlan pszichéjének, hogy miért tört ki rajtam — a legkisebb megfogható vagy kitalálható ok nélkül — a hisztéria. Elviselte. Én pedig lecsillapodtam. A fegyelmétől. Hogy nem csatlakozott a dilimhez. Vagyis elhitettem magammal, hogy elültek a hullámaim. Órákig kibírható voltam. Estig, vacsora utánig. Ugyanis a nővére — Éva — utasított, hogy náluk kell maradnom vacsorára. Jó akartam lenni hozzá. Mivel még nem volt kielégítve az elemző érdeklődés, amit tanúsított irántam. A nővéri szorgalomból fakadó kíváncsisága. A fürdőszobába is ő kísért be, amikor vacsora előtt kezet akartam mosni. Nem is tudom, miért kérdeztem meg, amikor körülnéztem a fürdőszobában: — Attilának melyik a törülközője? Éva vágott egy grimaszt: — Attilának nincs törülközője. Egyetlen öcsém csakis fürdőlepedőt hajlandó használni, mert az a rigolyája, az egyik rigolyája, hogy durva fürdőlepedővel kell edzésben tartani a habtestét. Majd tapasztalni fogod, hogy vannak egyéb öreg- uras allűrjei is. Nemcsak a fürdőlepedő. Vacsora közben nem látszott a családon, hogy enyhén szét van hullva. Attila mamája is normális volt. a papája is, mintha a mamának nem is lenne senkije házon kívül. Keveset ettem, mert még nem múlt el végleg a gyomromból a görcsös szorítás. Vacsora után kint a balkonon a sötétben Attila mesélni kezdte, hogy a szomszéd balkonra szokott kiállni esténként az az öregember, aki a múlt szombaton ott a ház előtt halt meg a parkoló autók mellett. Hallgattam a szomorú sztorit, és közben szakadatlanul szólongattam magamat, hogy eszembe ne jusson megint elveszteni a fejem! Mégis elérkezett a pillanat, amikor ismét kitört" rajtam a dili. Pedig tudatosan — vagyis az eszemmel, amely a lelkemtől függetlenül, tehát normálisan működött — meg akartam akadályozni. Miért nem engedelmeskedtem az eszemnek? ■ <— Hagyd abba! Tisztán hallottam, hogy ezt kiáltottam. Kiegészítőleg azt is tudtam, hogy taszító vagyok abban a pillanatban. Azt hiszem, a saját kiáltásomtól, vagyis attól, hogy hallottam a saját éles hangomat, attól ernyedtek el a dilis idegeim. Ügy emlékszem, hogy később már folyamatosan lázmentes maradtam; De a két hisztériás rohamon szövődményeként most olyan fáradt vagyok — lelkileg fáradt —, mint egy rab, akit egész nap úgy vallattak, hogy közben vakító lámpa világított a szemébe. Hiába vetkőztem pizsamára, hiába bújtam be a plédem alá, csak fefeszem-fekszem itt, félkönyékre támaszkodva, és ontom, ontom a iuzetbé a gyors- . írásos rövidítéseimet. Attila szombaton utazik el a jankavölgyi táborba. Vonaglik bennem az akarat, hogy akár őrjöngve is megakadályozzam, visszatartsam: ne menjen a táborba, ne hagyjon itt! Az eszem — paralel — értelmesen tudja, hogy tehetetlen vagyok. Vagyis Attila nem teheti meg, hogy ne menjen táborba! >Nem követelhetem tőle. Hallgatnom kell, és ki kell bírnom, hogy elmegy! Végre — most, ebben a pillanatban — pislákolni kezdett az agyamban a fény, hogy miért is vagyok szomorú. Nem attól a bevallástól, .amit Attila naplójá- jában olvastam, hanem attól a tehetetlenségtől, ami miatt el kell engednem a táborba, és nekem nélküle kell ittmaradnom. Nem az az ijesztő, hogy egyedül maradok, hanem az, hogy nélküle! Ha nincs mellettem, nélküle az a bonyolult biológiai folyamat, ami tulajdonképpen az életem, csak hamisított létezés. Üres, abszolút tartalmatlan látszat. Attól, hogy Imre és Anikó jövő csütörtökön elutazik nyaralni, attól csak egyedül leszek itthon. De attól, hogy Attila nem lesz, attól valahogy meghalok két hétig. Holnap szombat. Holnap este megy el. Holnap megszúrod a tűvel az ujjadat, Csipkerózsika. ATTILA Június 13. péntek Délelőtt akkora zápor volt, mintha egy óriási nagy lavór meleg, vizet öntöttek volna végig a városon. Tamara eljött velem bevásárolni. Egy-két cuccot, ami majd kell a táborban. A zuhé a Lánchídon kapott el bennünket. Mire lerohantunk a hídról a Tudományos Akadémiáig, szabályszerűen bőrig áztunk. A Tudományos Akadémia kapujában haladéktalanul üzembe helyeztem a humoromat. Néztem, hogyan csurog a farmernadrágom szárából, mint két esőcsatornából a víz, és ettől elkezdtem teli tüdőből nevetni. Tomka (párhuzamosan bőrig ázva) első pillanatban nem értette, minek örülök, de aztán szolidárisán csatlakozott. Kicsavartam a vizet a rengeteg szőke hajából, ő meg az én csapzott hajamból nyomkodta ki a nedűt. Amíg így fodrászkodtunk, négyzetméternyi tócsa keletkezett körültöttünk az Akadémia kapualjának történelmi kövezetén. Az Akadémiáról kijött egy hapsi, nemzeti ünnepekre rendszeresített fekete szerelésben plusz mellénybe^, amitől azonban — biofizikai és biokémiai csoda — mégsem kapott hőgutát. Leslattyogott a lépcsőn (minket nem méltatott figyelemre), és tökéletesen hidegen hagyta, hogy amíg odaér az autójához, folyamatosan és lendületesen zuhog a nyakába az eső. Haláli nyugalommal beszállt a fekete Mer- cedesbe, a sofőr mellé, és elhajtatott. Mi ketten szoborrá kövülve szemléltük az eseményt. Aztán egymásra néztünk, és megint kibuggyant belőlünk a félbeszakadt nevetés. Nem kétséges, hogy kacagásunk hatására surrant elő az épületből egy bajuszos altiszt (hivatalsegéd). Megszemlélt bennünket, hogy- határozatot hozzon, azonnal hívja-e ki a mentőket, vagy csak ha nagyobb kárt okozunk az épület és az intézmény (a Tudományos Akadémia) állagában. Le kell szögeznem a javára, hogy tartózkodott mindennemű hangos érzelemnyilvánítás, tói. Egy pillanat alatt elállt az eső. Amilyen váratlanul kezdődött. Tamara bájos és Brigitte Bardot-s mozdulattal good bye-t intett az akadémikus altisztnek, és lerohantunk a lépcsőn. A Gólya Áruházban vettem egy kombinált bicskát is, mert véletlenül eszembe jutott, hogy a kiszolgált bicskám valamikor és valahol végérvényesen elhagytam. ♦ (Folytatjuk.)
