Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-31 / 258. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1976. október 31. AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Leonyid Brezsnyev nemzetközi visszangot keltett beszéde az SZKP Központi Bizottságának ülésén. KEDD: Befejezi munkáját a Libanonnal foglalkozó arabközi csúcsértekezlet. SZERDA: Kínában folytatódnak a tömeggyűlések Hua Kuo-feng pártelnöki kinevezése és „az összeesküvést szőtt négyek” leleplezése alkalmából. CSÜTÖRTÖK: Rhodesia-értekezlet Genfben. — Választások Egyiptomban. PÉNTEK: A szovjet parlament törvénybe iktatja a X. ötéves tervet. SZOMBAT: A „Közös Piac" külügyminisztereit villámtanácskozásra hívták Hágába. ,,Az egész világ láthatja” A hét legnagyobb nemzetközi visszhangot keltett eseménye kétségtelenül Leonyid Brezsnyev moszkvai beszéde volt. ■ Hozzájárult egy formai elem is: most először fordult elő, hogy a főtitkár által a Központi Bizottság ülésén elmondottakat még aznap nyilvánosságra hozták. Ez azonban mindjárt a lényegre utalt: arra, hogy a külvilág a legilletékesebb forrásból — valóban első kézből — értesülhetett így róla, merre tart a Szovjetunió, s hogyan ítélik meg e hatalmas ország kormányzó pártjának legfelső vezető testületében a párt- kongresszus óta eltelt hónapok belső és nemzetközi fejlődését, milyennek látják a holnap távlatait. A kép mindkét vonatkozásban reális és biztató. A Brezsnyev- beszéd — és a szovjet parlamentben időközben törvényerőre emelt tizedik ötéves terv — az eddigi fejlődés eredményeire építve, s tanulságait is elemezve nagyszabású, ugyanakkor a növekedés belső, hatékonysági és minőségi tartalékait előtérbe állító gazdasági és szociális fejlesztési programot adott. (Emlékeztetőül érdemes megemlíteni, hogy a nemzeti jövedelem 26, az ipari termelés 36, a mezőgazda- sági termelés — évi átlagban — 16 százalékkal növekszik; a gyarapodást 90 százalékban éppen a termelékenység javításával fogják elérni. A reáljövedelmek 21 százalékkal emelkednek: ez természetesen egyetlen adat csupán az életszínvonal-program számsorából.) A célok még hangsúlyosabbá teszik, hogy a szocialista nagyhatalom a legközvetlenebbül érdekelt a békében, az építőmunka kedvező külső feltételeinek tartósításában. ..Az egész világ láthatja, hogy a Szovjetunió a béke és a békés együttműködés útját járja, és az egész világnak tudnia kell, hogy továbbra is ezen az úton haladunk!" — ez. a Brezs- nyev-beszéd egyik kulcsmondata. A szovjet vezetés természetesen látja az enyhülést fékező tényezőket is, amelyeket az amerikai választási hadjárat mostani finisében különösen jól lehetett érzékelni. Felmérte azt az általánosabb irányzatot is, amelyből joggal vonja le a következtetés't, hogy — az Egyesült Államok példájánál maradva — bárki kerüljön is a Fehér Házba a kedden esedékes elnökválasztások eredményeként, Washingtonnak a jövőben is számolnia kell a világon ténylegesen kialakult erőviszonyokkal, hiszen eddig is éppen az erőarányok késztették az amerikai vezető köröket árra, hogy keressék a megállapodásokat a világszocializmussal. Voksok 25 dollárért A szemléletnek és a politikai gyakorlatnak e józan magabiztossága mellé helyezve szembeötlő az Egyesült Államokban az. hogy a belső, pártpolitikai versengés kiéleződésével mennyi a rögtönzés és a kapkodás, mégpedig korántsem csak a kortesek fellépésében. Erről talán mindennél többet mond, hogy a héten Kissinger külügyminiszter is kénytelen volt elismerni: az amerikai választási előkészületek bizonytalansági elemeket vittek a nemzetközi politikába. Ugyanakkor ezek az elemek korántsem vittek bizonyosságot a választások kimenetelébe (holott nemegyszer éppen a szavazathódítás lett volna a céljuk). A keddi amerikai választás, amelyen nemcsak az elnök és az alelnök személyéről, hanem 435 képviselőházi tagságról, 33 szenátusi helyről és 14 kormányzói posztról is döntenek, teljesen nyílt esélyekkel zajlik majd. Kiszámíthatatlan ugyanis, hányán lesznek, akik úgy érzik: sem a köztársasági párti Gerald Ford. sem a demokrata párti Jimmy Carter programja nem ad igazi választ az ország előtt álló égető belpolitikai, mindenekelőtt gazdasági kérdésekre (egyedül a munkanélküliek száma több mint hétmillió!). Az idei amerikai választások nagy kérdőjele ezért a közönyösök, a nemszavazók tömbje, amelynek arányait talán emberközelbe hozza egy példa. Egy dallasi olajipari vállalkozó, L. E. Klein előbb szabadnapot ígért minden alkalmazottjának, aki hajlandó elmenni a keddi voksolásra. Aztán készpénzt ajánlott. Huszonöt dollárra kellett felsrófolnia a taksát, hogy emberei végre kötélnek álljanak ... Süketek párbeszéde Noha az amerikai választások küszöbén a világ nem ok nélkül gyanította, hogy a washingtoni diplomácia látványos afrikai ingajárat-sorozata és rhodesiai „csomagterve" reklámcélokat is szolgál, az akciók mozgatórugói sokkal inkább a tőkés-világ af• Lázár György, a Minisztertanács elnöke a heten Belgrádban tárgyalt. Képünkön megbeszéléseket folytat Sztane Dolanc-cai, a JKSZ KB Elnöksége Végrehajtó Bizottságának titkárával. • A Brit Munkáspárt meghívására magas rangú szovjet pártküldöttség látogatott a héten Londonba. A képen: Borisz Ponomarjov, az SZKP Központi Bizottságának titkára (jobb oldalt), akit megbeszélésen fogadott James Callaghan miniszterelnök. rikai gazdasági és hadászati érdekeltségében keresendők. A hét közepén Genfben mindenesetre nem váratlanul kezdődött afféle „süketek párbeszédeként” az a kerekasztal-értekezlet, amelyen a Smith-féle rhodesiai telepest e- zsim a Kissinger-tervre hivatkozva arra készül, hogy valamilyen formában átmentse a maga urálrháb Az örSíág ŐsláRössStí'á- nak — a többségnek — képviselői viszont ezt átlátván, bejelentették: akár fegyveres harc árán is készek kikényszeríteni a hatalom átadását. Minthogy ezzel kapcsolatban nyugaton hovatovább „faji háború” ördögét festik a falra, adalékként érdemes megemlíteni, hogy. a fekete felszabadító mozgalom egyik vezetőjével, Joshua Nkomoval e<;y küldöttségben érkezett Genfbe egy fehér bőrű politikus. Garfield Todd, volt rhodesiai miniszterelnök (!), akit igazságérzete állított Nkomoék mellé, és ezért hazájában Smithék előbb börtönbe vetették, majd házi őrizetben tartották . .. A Kissinger-terv homályosságával és kibúvóival — sokban emlékeztet az amerikai külügyminiszter közel-keleti diplomáciai akcióira, amelyekről ma már jól látható, hogy inkább konzerválták a válságot, semmint előmozdították az igazságos rendezést. Ebben a helyzetben robbant ki az alapválság sajátságos nyúlványaként a libanoni dráma. S ez ismét aláhúzza, hbgy mennyire sürgető a valóban átfogó megoldás, amelynek kimunkálója a genfi közel-keleti értekezlet volna. Enyhült a feszültség Magában Libanonban a héten a tűzszünet közepette enyhült a feszültség. A kairói arab csúcsértekezletet követően azonban a jobboldali erők máris jelezték, hogy nem hajlandók beengedni területeikre a „zöld sisakosok” arabközi rendfenntartó alakulatait, s a szomszédos iz- raelből nyugati tudósítók azt jelentették, hogy Tel Aviv katonailag — fegyverrel, sőt helyenként párhuzamos akciókkal is — támogatja a jobboldaliakat Dél-Libanonban, ahol a palesztinok táborai vannak. Ebben a helyzetben különösen fontos lenne, hogy rendeződjenek a kapcsolatok egyfelől a palesztinok és a libanoni hazafiak, másfelől a libanoni háborúba belesodródott Szíria között. Ezért a hét végén figyelmet keltett a hír, hogy a Palesztinái Felszabadítá- si Szervezet vezetőinek egy csoportja rövidesen Damaszkuszba utazik, hogy tárgyaljon a Szíriái vezetőkkel. (KS) AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS BIZOTTSÁGÁBAN Szavazás a szovjet javaslatról NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 1. számú, politikai bizottságában befejeződött az ülésszak egyik legfontosabb napirendi pontjának, nevezetesen az erőszakról való lemondásra vonatkozó szovjet javaslatnak a megvitatására. Az egyhetes vita után megtartott szavazás során a bizottság nagy többséggel elfogadta a szovjet határozattervezetet, miután 94 ország delegátusa mellett foglalt állást. A Kínai Népköztársaság és Albánia küldötte a tervezet ellen tette le voksát, az Egyesült Államok és több nvugati ország pedig tartózkodott a szavazástól. A határozattervezet azt javasolja, hogy az ENSZ-tagországok folytassák a nemzetközi szerződés megkötésére vonatkozó szovjet javaslat tanulmányozását és. hogy a problémával kapcsolatos véleményüket és javaslataikat terjesszék az ENSZ főtitkára elé. A bizottság javasolta még. hogy az ENSZ-közgyűlés következő 32. ülésszakának napirendjére is vegyék fel az erőszaknak a nemzetközi kapcsolatokból való kiiktatásáról szóló szovjet javaslatot. (TASZSZ. AP, Reuttr). Portugál szocialisták kongresszusa LISSZABON Lisszabonban szombaton délelőtt megkezdődött a Portugál Szocialista Párt kongresszusa. A háromnapos tanácskozás fő témája a párt jövőben követendő politikájának meghatározása. A háromnapos tanácskozás fő témája a párt jövőben követendő politikájának meghatározása. A kongresszus várhatóan állást foglal majd abban kérdésben is. vajon támogatja-e az egypárti kormányzás továbbfolytatásának gondolatát, vagy koalíciót javasol más politikai erőkkel. Lisszabonban úgy vélik, hogv ebben a kérdésben vita várható, de a delegátusok többsége magáévá teszi Soares főtitkárnak azt a javaslatát, hogy folytassák az egypárti kisebbségi kormányzást és a velejáró politikai lavírozást. (MTI) Új vezetés Sanghajban A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága a megbukott és őrizetbe vett „sanghaji radikálisok” helyett új vezetőket állított Kína legnagyobb, tízmillió lelket számláló városának élére. Mint az Üj Kína jelentette, a KB határozata értelmében a városi pártbizottság első titkára Szu Csen-hua, második titkára Ni Csifu, harmadik titkára Peng Csüng lett. Az előbbi kettő póttagja a KKP KB Politikai Bizottságának, az utóbbi eddig Kiangszu tartomány forradalmi bizottságának elnöke volt. Az új sanghaji pártvezetők foglalják el a város állami vezetésének három első tisztét is: Szu Csen-hua a forradalmi bizottság elnöke. Ni Csi-fu az első. Peng Csüng a második elnökhelyettes. Az átszervezéssel egyidőben a központi bizottság olyan határozatot is hozott, amellyel Csang Csun-csiaol, a volt első titkárt, Jao Ven-jüant, a volt másodlit- kárt és Van Hung-vent, a volt harmadik titkárt „megfosztja valamennyi. Sanghajban viselt állami és pártfunkciójától”. Szu Csen-hua, a sanghaji városi pártbizottság első titkára október 27-i bemutatkozó beszédében — mint most az Üj Kína közölte — hangsúlyozta: „Merő álmodozás volt, amikor a négyek bandája azt hitte, hogy a párt és az állam fölötti hatalom kisajátítására és a kapitalizmus helyreállítására irányuló kísérleteinek bázisává teheti Sanghajt”. (MTI) Magyar pártküldöttség utazott Mozambikba Jakab Sándornak, a Magvar Szocialista Munkáspári Központi Bizottsága tagjának, a KB osztályvezetőjének vezetésével szombaton pártküdöttség utazott a Mozambik Felszabadítási Frontjának (Frelimo) meghívására a Mozambiki Népi Köztársaságba. A delegáció tanganvikai Afrikai Nemzeti Unió (TANÚ) meghívására a Tanzániai Egyesült Köztársaságban is látogatást tesz. (MTI) Megkezdődött az MSZBT VI. országos értekezlete (Folytatás az 1. oldalról.) ennek jelentőségét növeli, hogy tevékenységük hatása fokozatosan kiterjed a községek és járások egészére. Az ifjúság internacionalista szellemű nevelése szempontjából fontos tény, hogy 256 tagcsoport különböző szintű oktatási intézményt képvisel. Elmondhatjuk — hangsúlyozta a főtitkár —, hogy napjainkra az MSZBT olyan tömegmozgalommá fejlődött, amely — az állami és tömegszervezetekkel, mozgalmakkal együtt — tevékenyen és hatékonyan részt vesz pártunk politikai céljainak megvalósításában, a közvélemény tájékoztatásában, a dolgozók szocialista tudatának, mindenekelőtt a magyar-szovjet barátság elmélyítésében. Arról is szólt Nagy Mária, hogy az eltelt időszakban tovább erősödtek a szovjet testvérszervezethez, az SZMBT-hez fűződő kapcsolatok, s a két baráti társaság mind gazdagabb, hatékonyabb segítséget nyújt egymás munkájához- A közös eredmények között tartjuk számon, hogy népeink egyre többet tudnak egymás életéről, kapcsolataink mind élőbbek, közvetlenebbek. Ehhez nagyban hozzájárulnak a szélesedő testvérkapcsolatok. Napjainkban valmennyi magyar megyének van szovjet testvérkapcsolata s ezek tartalmukkal, a személyes kapcsolatok közvetlenségével segítik a munkát. A magyar-szovjet barátság elmélyítése ma elsősorban azt követeli tőlünk, hogy következetesen és eredményesen dolgozzunk hazánk szocialista felemelkedésén, a szocializmus építésén. A fejlett szocialista társadalom építésének eredményei, társadalmi rendszerünk erejének növelése a legnagyobb hozzájárulás barátságunk elmélyítéséhez. — Mozgalmunk, amely több mint három évtizedre tekinthet vissza, tág lehetőségeket kínál mindazoknak, akik tenni akarnak nemes céljaink megvalósításáért. Nemcsak az évtizedes hagyományokat kell őrizni, hanem tovább kell lépnünk és ebben szükség van minden kezdeményezésre, alkotó erőre, amely egyben a barátságért folytatott munka, a mozgalom továbbfejlesztését, gazdagítását szolgálja — hangoztatta az MSZBT főtitkára- (MTI) Edward Gierek a Szovjetunióba látogat Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és Minisztertanácsának meghívására november eső felében lengyel párt- és állami küldöttség élén hivatalos, baráti látogatást tesz a Szovietunió- ba. (TASSZ) Üdvözlő táviratok az NDK vezetőinek Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Lo- sonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban köszöntötte Erich Ho- neckert a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnökévé; Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Willi Stooh-ot a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökévé és Apró Antal, a M»"Né íltöz- társaság országgyűlésének elnöke Horst Sindermannt a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának elnökévé történt meg. választása alkalmából. (MTI) A kukorica kétharmada még a szántótöldön van (Folytatás az 1. oldalról) tusban a bácskai és a Duna melléki területi szövetség kezdeményezésére ezekben a napokban oiyan területeken készítik elő a magágyat, ahol nincs elővete- mény és nyomban megkezdhetik a vetést. A járás szövetkezeteinek csupán 10 százalékában húzódik át november elejére ez a munka. Az őszi kalászosok vetésének elmaradása szervezési hiányosságokra, üzemtervük elkészítésének hibáira is fényt derített a mezőgazdasági szövetkezetekben. Számos közös gazdaságban nem tervezték meg előre, hogy a legkorábban érő, alacsony FAO-számú kukoricafajtákat vessék abba a lábiába, ahová később a búzát teszik. Egy évvel ezelőtt október utolsó hetében a mezőgazdasági üzemek már 67 százalékát mag- tarba tették, az idén mindössze 20 százalékát helyezték biztonságba 130 ezer hektár kukorica termésének. A kecskeméti járás több szövetkezetében vasárnap dolgoznak, hogy némi késéssel ugyan, de november elejére mégis földbe tegyék a kenyérgabonát és ezer hektárral túlteljesítsék búzavetési előirányzatukat. Másutt is hasznos ennek a példának a követése. Különösen Kecskeméten, ahol a Kossuth Termelőszövetkezetben a géphiány hátráltatja az őszi munkát. Sajnos ez most dePályázat külföldi ösztöndíjakra Az Oktatási Minisztérium az 1977— 78-as és előfelvétellel az 1978— 79-es tanévre pályázatot hirdet teljes képzésre európai szocialista országok felsőoktatási intézményeibe. Az ösztöndíjra pályázhatnak a középiskolák IV. osztályos tanulói, felsőoktatási intézmények első éves vagy előfelvett hallgatói, és 1973-ban vagy azóta érettségizett 25. életévüket be nem töltött dolgozó fiatalok. A pályázatok benyújtásának határideje 1976. december eleje, a felvételi vizsgák időpontja 1977. január második fele. A jelentkerüli ki, ezekben a napokban. Bizonyára akad a megyeszékhelyhez közel eső gazdaságokban olyan erő- és munkagép, amelyik segíthet a bajbajutott szövet nézeten. A kapásnövények közül a cukorrépa betakarítása halad megfelelően. Bács-Kiskun megye mezőgazdasági üzemei az Ercsi és goznak, ez látszik meg a munka a Szolnoki Cukorgyárral gondosan egyeztetett terv szerint dol- kedvező alakulásán. Lassan befejeződik a fűszer- és züldségnö- vények összegyűjtése. A Kalocsai Paprika- és Konzervipari Vállalat a termés nagy részét átvette, még 2000 tonna fűszerpaprikára számít. Egyre-másra érkezik a burgonyaszállítmány a MEZÖ- TERMÉK telepeire, kecskeméti és jánoshalmi tárolójába a vállalattal társult burgonyatermesztő szövetkezetekből. Örvendetes, hogy az előzetes becslésekhez képest valamivel kedvezőbb a burgonyatermés, az iparszerű társulás gazdaságaiban. A burgonya egy része azonban nem érett meg tökéletesen. A mezőgazdasági szervezési bizottság az ültetvény felülvizsgáló szakbizottság tájékoztatója alapján megvitatta a mezőgazdasági szövetkezetek téli előkészületeit a nagyüzemi ültetvényekben. K A. egyetemi zési lap, valamint a pályázati feltételeket, az országonként megpályázható szakokat és a felvételi vizsgák követelményeit tartalmazó részletes pályázati felhívás beszerezhető a középiskolák igazgatóságán. a felsőoktatási intézmények rektori, dékáni, főigazgatói hivatalaiban, nagyobb ipari és mezőgazdasági üzemek személyzeti és oktatási osztályain, megyei. budapesti, kerületi tanácsok művelődésügyi osztályain, valamint a Nemzetközi Előkészítő Intézet tanulmányi és információs osztályán (Budapest. XI. leér. Zsombolyai út 3.). (MTI) t