Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-14 / 217. szám

1976. szeptember 14. • PETŐFI NEPE • 5

• A régi úttörőház Baján.

AZ ALAPKŐ A HELYÉN VAN

„Lebegő” úttörőház Baján

Eredetileg csipkelődésre csá- ,•máshová szólította sok fontos Wtó témaként tűnt fel az új ba- feladat: a kórház bővítése, isko- fai úttörőház építésének eddigi la-, tanműhely- és kollégiumépi- históriája. tés. Ez érthető. Aggasztóbb, hogy

Május 1-én ünnepélyes külső- az úttörőházra még ma sem írtak ségek között elhelyezték a léte- alá érvényes kivitelezési szerző- sítmény alapkövét a Petőfi-szige- dóst. A munka üteméről semmi ten, a KISZ vezetőképző iskolá- biztos nem tudható, a dolog a héjával szemben. S most, egy be- avatatlanok előtt bizonytalanul kerített, gazos területet lát az lebeg megbízó és megvalósító, be- ember kívülről, semmi többet, ruházó és kivitelező között. Egyéniért a kerítés? Némi, rosszmá- lőre — hivatalos nyelven szólva júsággal úgy lehetne válaszolni: — a szerződéskötés előkészítése azért, hogy tudják az építők, hol van folyamatban. Mikor lesz ebvan a hónapokkal ezelőtt elhe- bői úttörőház? A városi tanács és lyezett alapkő, ha majd vissza- az építőipari vállalat vezetőinek térnek a terepre. véleménye szerint a jövő év véBaján régen kinőtte a régi, gére. földszintes úttörőházat a 30 éves A fényképeink most csupán a mozgalom. A három és félezer régi, kinőtt úttörőházat és a le- városi úttörő igényeit újabb szak- endő új létesítmény helyét mu- köri, könyvtár-, előadó- és já- tathatják be. Sokakkal együtt téktermek elégíthetnék csak ki. bízzunk a határidők betartásá- El is készült a 32 helyiséget ma- ban. Miért is csipkelődnénk, ami- gába foglaló terv, sőt az alapozási kor még egy bő esztendő van munkák jelentős része is befeje- hátra a tervezett átadásig? Addig ződött. Tavasszal volt erre sza- bizonyára a kivitelezésre szóló és bad építési kapacitás. kötelező szerződés — ez a koA kivitelezés gazdája, a Bajai rántsem mellékes dokumentum — Építőipari Vállalat azóta elvonult, is megszületik. H. F.

• ... és az újnak a helye a Petőtl-szigeten, a sétányon túl...

(Fotó: Méhes! Éva)

Könyvek és olvasók

SZERETEK könyvek között böngészgetni, s azt tapasztalom, hogy egyre több embernek van hasonló szenvedélye. Növekszik a könyvolvasók, gyűjtők, és alkalmi vásárlók tábora hazánkban. Az általános iskolázottság is táplálja ezt az igényt, de növeli a rádió és televízió is, amikor felhívja egy-egy jelentősebb műre a figyelmet.

Nagyon sokféle, sokirányú az így támadt érdeklődés. A korábbi műveltségi eszmény az úgynevezett humán tárgyak ismeretére korlátozódott. Ma már egyre több a természettudományokat is értő és szerető ember. A motorizáció fejlődésével az ifjúság szinte az „anyatejjel együtt” szívja magába a technika iránti vonzalmat és készséget. Az új gyakorlatias iskolatípusok csak fokozzák ezt a tudást, így azután semmi csodálkozni való sincs azon, hogy a könyveket böngésző, kereső emberek jó része elsősorban ott áll meg a polcok előtt, ahol ilyen jellegű munkák sorakoznak.

A könyv egyre szélesebb, tágasabb kultúrát hordoz. Hajdan az egész emberiség által felhalmozott enciklopédikus ismeret elfért néhány könyvben, manapság egy-egy tudományág, sőt résztudomány alapvető könyveiből termeket lehetne megtölteni. Nincsenek tehát könnyű helyzetben azok, akiknek az a feladatuk, hogy a kívánt könyveket megfelelő időben, választékban az olvasó, a vásárló rendelkezésére bocsássák. Egyre jobban érződik a könyvtárakban és könyvesboltokban a helyhiány. S ezen az átmeneti korszerűsítések sem sokat segítenek. Hiányoznak a megfelelő raktárak, tároló- és olvasószobák. A könyvesboltok helyzete különösen rossz ilyen szempontból.

Az is tény, hogy a meglevő adottságok mellett is többet lehetne tenni azért, hogy a könyv és olvasó egymásra találjon. A könyvárusító helyeken nagy az elfekvő készlet, nem folyik rendszeres cserélés, frissítés. Ahol több könyvesbolt van egy városban, mint például Kecskeméten, hiányzik a szakosítás, Mindent tartanak — ifjúsági könyvet, műszaki, mezőgazdasági és egyéb szakirodalmat —, de semmiből sem elegendőt. Nem tudják kielégíteni a speciális igényeket, az iskolák, főiskolák hallgatóinak szükségleteit.

A könyvek sokszor nehezen hozzáférhetők, a magas polcokon még a címeket sem lehet elolvasni. Az útbaigazítás nagyon ritka. A böngészésre kitett könyvek néha hónapokig ott hevernek, mert senkit sem érdekelnek. A kurrens dolgokat hiába keresi a vevő, valahol eltűnnek vagy meg sem érkeznek.

BAJ VAN a példányszámmal, a „terítéssel”. A könyvterjesztő vállalat nem veszi figyelembe a helyi igényeket. Nem jutott hozzá a megyénkben olvasó például Raffai Sarolta új verseskönyvéhez, Gábor Miklós háborús naplójához, nincs rendszeres utánpótlása Erdei Ferenc sorozatban kiadott könyveinek, hiányoznak a magyar klasszikusok, nem kaphatók Bács-Kiskunban a jugoszláviai magyar írók legújabb

művei, de sorolhatnám tovább. Nem újkeletű panaszok ezek. Most csak azért említem őket, mert a könyv és olvasó kapcsolatáról van szó. Ennek pedig alapvető feltétele, hogy a könyvkiadók ismerjék a valós olvasói igényeket. Rengeteg könyv jelenik meg évről évre, néha már alig lehet nyomon követni az újdonságokat, de olyan művek hiányoznak hosszú ideig, melyek a magyar és világkultúra nélkülözhetetlen forrásai. Nagyon kevés az olcsó, fűzött kiadás, a „diákzsebnek” való színvonalas alkotás. Ezek is feltételek, melyeket ki kell elégíteni.

Könyvek és olvasók egymásra találása tehát nemcsak a véletlen műve, nagyon is tervszerű munka eredménye ma már. Hogy sok még a tennivaló, ez természetes. A lényeg az, hogy mindig lépjünk előre, ne érjük be az eddigi formákkal, módszerekkel. Az olvasó mozgalom sikere is sokban ezen múlik. A könyvet, ahhoz, hogy elolvassák, előbb kézbe kell adni. S ennek kulturáltabb feltételeit meg kell teremteni. Érdemes tehát elgondolkozni azon, hogy a könyvet megfelelő módon ajánljuk, árusítjuk-e? Nem vált-e máris túlságosan „áiuvá” ez a szellemi termék, bár az állami segítség szinte mérhetetlen, mert igen jelentős minden egyes értékes könyvre a dotáció, a támogatás. Talán ezért is bánunk egy kicsit bőkezűen ezekkel, s nem fordítunk elég gondot az átadás, az olvasóhoz juttatás aktusára.

HALLGATOM a hangos zenét a könyvesboltban, ahol hanglemezt is árusítanak, s arra gondolok, hogy szívesebben válogatnék csendben, fölösleges és oda nem illő zaj nélkül. De ki érzékeli ezt az ellentmondást? Meghúzódna az ember egy csöndes zugban, hogy belelapozzon a könyvbe, de hol van ilyen zug akármelyik könyvüzletben? Furcsa kívánságok ezek? Talán mégsem. Nem templomot óhajtok a könyveknek, csak megfelelő kör-^. nyezetet. Ahol ismerik és szered tik a vásárlót, s néha azt is megkérdik, mit kíván.

F. Tóth Pil

Káposzta, komposzt, kompót, komponál

A párhuzamos átvételeknek a lényege az, hogy ugyanazt a szót ugyanabból vagy más nyelvből újra átvettük, és az így átvett szavak jelentésükben elkülönülnek egymástól. Kettős, hármas, sőt többszörös átvételről lehet szó.

Így közös eredetű a harang és a kazán. A harang a legrégebben átvett ótörök szavak közé tartozik. A szó a törökség minden ágában megtalálható (kazán, huran, kazgan alakban). A harang eredetileg pogány jeladó üst volt, később a kereszténység szava lett. Később az oszmántörök kazan szó újra átkerült nyelvünkbe kazán alakban eredeti jelentésében (üst, gőzgépeknél zárt terű fémtartály).

Eredete szerint ugyanaz a szó a hattyú és a gödény is. Az elsőt még az ugor korban vettük át, tehát ősi örökségünk, hasonló alakban a vogulban és az oszt- jákban is megvan. A szó török alakja kotan, kutan volt. Ezt később újra átvettük gödény alakban, jelentése pelikán, kócsag és sokat ivó ember lett.

Szintén eredete szerint kapcsolódik egymáshoz a hazárd és a házsártos szó is. A francia hasard (véletlen) szó alapján függnek össze. Ebből lett a házsártos szó először kockajátékos, majd később kötekedő, veszekedő természetű személy jelentésben. A hazárd szó a francia szó újabb átvétele szerencsejáték, vakmerőség jelentésben. A francia hasard szó előzménye az ófranciában kockajáték jelentésű. Ma már a szerencsejátékot a hazárd jelenti. A házsártos szó jelentésének kialakulását megértjük, ha arra gondolunk, hogy a játék hevében a kockajátékosok (tulajdonképpen szerencsejátékosok) veszekedni, kötekedni szoktak.

Azonos szláv szó az eredete megye és mezsgye szavunknak. A megye nagyon régi átvételi határ, államigazgatási egység, sövény jelentésben. A mezsgye később átvett bolgár eredetű szó. A szláv nyelvek hasonlósága miatt sokszor nehéz elkülöníteni az átadó szláv nyelveket.

Néha azzal is meg kell elégednünk, hogy valamilyen szó szláv jövevényszó. A ószláv gy a bolgárban zsgy lett. Ugyanígy tudjuk megkülönböztetni a déli szlávból átvett ragya és a bolgárból eredő rozsda szót is. A két szónak ugyan nem azonos a jelentése, de a jelentések hasonlóságát könnyű megállapítani. Itt is kettős átvételről van szó.

Szláv eredetű kettős átvétel a kopja és a kopek is. A kopja valamelyik szláv nyelvből került ét nyelvünkbe. A óegyházi szláv nyelvben a szó kopije alakjából könnyen megérthető a magyar szó kialakulása. A szónak a szláv nyelvekben lándzsa, kopja jelentése van. És hogy kerül melléje az orosz eredetű kopek pénznév? A névadásnak az a magyarázata, hogy a régi, 1535- től 1719-ig vert pénz a kezében kopját tartó nagyfejedelmet, illetve cárt ábrázolt. Az orosz kopejka a legtöbbször többes birtokos esetben áll a számnevek után. Ebből a kopejek alakból könnyen kerülhetett át a mi nyelvünkbe is a kopek alakváltozat. Megemlíthetjük, hogy a kopja szónak volt nyelvünkben egy ma már kihalt kép alakja is.

A címben említett négy szó ugyanarra a középkori latin compos(i)ta. szóra megy vissza. Ennek a jelentése: savanyú káposzta, szó szerint: ami össze van rakva. Ebből a latin szóból terjedt el a szláv nyelvekben a kapuszta szó, amelyet mi is átvettünk káposzta alakban. De a hazai latin, nyelvből is átkerült nyelvünkbe komposzt alakban befőtt, savanyúság, később szerves trágya jelentéssel. Más úton is átvettük ezt a latin szót. Ennek a folytatása a francia compote, amelyet mint nagyon elterjedt nemzetközi szót vettünk át kompót alakban. És akár hisszük, akár nem, ide kell venni negyedik átvételként a komponál igét is, amely a már háromszor nyelvünkbe került latin compos- (i)ta szó főnévi igenevének a magyar megfelelője.

Kiss István

Szépítik a halasi Thorma János múzeumot

A kiskunhalasi Thorma János Múzeumban hónapok óta szünetel a munka. Amióta elkezdték a mintegy kétmillió forintos felújítást és átalakítást, azóta zárva van az intézmény a közönség előtt.

Legutóbbi látogatásunk alkalmával Vorák József igazgató örömmel újságolta, hogy hamarosan megtörténik a műszaki átadás, s utána néhány hónap múlva a megszépült múzeum falai között a gyönyörű Thorma- képek és a gazdag anyagú néprajzi kiállítás tárgyai fogadják majd az érdeklődőket.

A százéves öreg épület szinte teljesen kicserélődött, alaposan megszépült az elmúlt hónapok alatt, a szorgos munkások ke- zenyomán.

teni kitüntetésre. De Glóbusz kijelentette, hogy nyet, és különben is Miss Mary túk élénken kozmetikázza magát. Volt olyan kósza hír is, hogy a diri szexuális izgatással vádolta Miss Maryt. Vagyis nem lett kitüntetés. Tavaly őszre pedig el is tűnt Miss Mary, mert keresett magának olyan sulit, ahol nem ilyen Glóbusz az igazgató. Aba Sámuel akkor is összebalhézott ezzel a fantommal, Miss Mary miatt. Tavalytól viszont Monsieur lett a párttitkár, mert állítólag fiatalabb erő kellett. Glóbusz pedig most visszalőtt Aba Sámuelnak. Hatékonyan.

A tájékoztatás fölvilágosított, de fölvilágosodottan se lettem vidámabb. Mert az összegezés, amit kiadott a komputerem, lehangoló volt: Aba Sámuel is olyan típusú fej, mint apa, és az ilyen fejek mágnesesen vonzzák a téglákat, amik Glóbusz-alakban hullanak a társadalomra.

— Merre? — kérdezte Snuki.

— Értekezletem van valakivel — mondtam.

(43.) így értékértünk, amíg oda nem értünk a sulihoz. A kapu előtt még megállított:

— Délben hol vársa meg? Tudod, mit? Amelyikünk előbb végez, imbolyogjon a „Póló” körül, oké? Napirendre akarok tűzni valami lényegeset. Most pedig re- begj búcsúszót.

— Szélkisasszony — mondtam.'

Megérintette a szájával az orrom tövét:

— Szia, szeplős... — és lengén elvitorlázott a hátsó kapu felé. A nagytakarításból az osztályunkra a saját tantermünk és az emeletünk folyosója jutott. Makrai vezérletével. Már osztották a takarító szerszámokat, amikor Aba Sámuel bejött aa osztályba. Halkan mondott valamit Makrainak. Osztályfőnökünk bólintott Aba Sámuel szövegére, majd mozgósító kérdést intézett a kollektívához:

— Ki segít befejezni a tanár úrnak a könyvtárleltárt?

Egy csomó kéz a levegőbe emelkedett. Többen ordítottak is (a balhé kedvéért). Mivel én jól bírom Aba Sámuelt, én is jelentkeztem.

Makrai megtekintette a jelentkezőket, aztán Snukira és rám mutatott:

— Sobók és Fábián.

Fölzárkóztam Snuki mellé, és

Aba Sámuel nyomába eredtünk.

Aba Sámuelnak lúdtalpa van. Emiatt enyhén kacsázva közlekedik. Ahogy ott koslattunk mögötte, Snuki is kacsázni kezdett, összevigyorogtunk, de nem rossz- indulatból.

A könyvtárban előbb én adogattam le s|orra a könyveket a polcokról Aba Sámuelnak, ő pedig mindegyik kötetből fölolvasta a leltári számokat, hogy Snuki a kartonokat jobbra, vagy balra rakja, aszerint, hogy bent van-e a könyv, vagy nincs, a lajstromban pedig kipipálja a leltári számot. (Később Snuki

adogatta a könyveket, és én pipáltam.)

Fél tizenkettőig megállás nélkül dolgoztunk. Aba Sámuel C9ak fél tizenkettőkor gyújtott rá. Tüzet adtam neki. Udvariasságom hatására megkínált engem is, Snu- kit is, megnyugtató pillantással egybekötve, hogy nyugodtan rágyújthatunk.

— Ha egyáltalán dohányoztok — tette hozzá.

Fújtuk a füstöt, és mivel Aba Sámuel hallgatott, mi is hallgattunk. A könyvtárban csend volt, annyira csend, hogy kintről a folyosóról behallatszott a fiatalkorú takarító személyzet vihán- colása. Végül is Aba Sámuel fakadt szólásra:

— Hát az ősztől, fiúk, más gyötör majd benneteket a történelemmel.

Ránéztünk. Nem kérdeztünk semmit, de leolvashatta nemes vonásainkról, hogy nem úszunk örömmámorban.

— Nyugdíjba megyek. Július 31-én leszek hatvan. Augusztus elsején már nyugdíjas leszek.

— De hiszen a tanár úr még nem is öreg — mondta Snuki, és közben az orrát vakarta, hogy ne kelljen Aba Sámuelra néznie. Mert ebben a nyugdíjazásban (éppen pont a születésnapra időzítve) Snukinak is bűzlött valami, nemcsak nekem. — Répási tanár úr már hatvanöt, mégse zavar senkit, hogy tanít.

— Répási tanár úrra szükség van, és ez igen helyei — mondta tárgyilagosan Aba Sámuel.

Vagyis őrá nincs szükség. Ha

nemcsak hármasban bagózunk ott a csendben, talán eszembe se jutott volna1, hogy megérdeklődjem:

— Ki célozta meg a tanár úr helyét?

— Nem tudom, kivel töltik be

— mondta nyugisán Aba Sámuel.

— Voltaképpen érdektelen is. Biztosan jó történelemtanárt kaptok.

— Kinek a rokonát? — pattant ki a kérdés Snukiból. Nem kétséges, hogy ugyanolyan inger hatására, mint előbb énbelőlem.

— Hagyjuk a témát, fiúk — mondta Aba Sámuel változatlanul nyugodtan, és fölkelt, hogy folytassuk a melót. — Az igazgató úr felhívta a figyelmem, hogy július 31-én elérem a nyugdíjkorhatárt, tehát helyes volna, ha kérném a nyugdíjaztatásom.

összenéztem Snukival. Egyet gondoltunk. Glóbusz akar idehozni valakit, Aba Sámuel helyébe. Mert Aba Sámuel mögött nyilván senki se áll, aki szólna az érdekében.

Folytattuk a leltárt, de már egy gramm szorgalmam se volt hozzá. Csak azért csináltam rendesen, mert Aba Sámuelnek segítettünk a melóval.

Egy óra előtt tíz perccel végeztünk.

— Köszönöm a segítséget, fiúk

— mondta Aba Sámuel, miután kezet mostunk. Jattolt is velünk.

— Becsüljétek meg magatokat. Ahogy eddig. Akkor minden rendben lesz. Szervusztok.

— Jó napot kívánok — mondtam idétlenül, pedig tudtam, hogy valami normális és humanista

búcsúszöveg kellene, mert Aba Sámuel megérdemelné.

Snuki agyában se volt a helyzethez illő szókészlet. De ő legalább idétlent se mondott, csak vágott egy keserű grimaszt, és keményen megrázta Aba Sámuel becsületes jattját.

Kint a suli előtt belefürkésztünk egymásba.

— Hát... Glóbusz kinyírta az öreget — mondta Snuki, és olyan hegyeset köpött, amilyent csak ő tud, mert legelői a két középső metszőfoga között kétmilliméteres rés van. Levette a szemüvegét, megtörölte és visszatette. — Te nem tudhatod, tavaly még nem jártál ide, én viszont tudom, hogy Aba Sámuel többször is vitatkozni merészelt Glóbusszal. Tavalyig tudniillik Aba Sámuel volt a párttitkár. Például egyszer volt egy oltári vita, az egész suli tudott róla, mert kiszivárog minden a tantestületből, szóval azon tört ki a balhé, hogy Miss Maryt felterjesszék-e kitüntetésre a pedagógusnap alkalmából. Igaz, te Miss Maryt se ismerhetted már. Fiú, ha láttál már abszolút szexi nőt, hát Miss Mary az volt. Olyan futóművek, de főleg olyan lökhárítók ... — Snuki tekintete az emlékezéstől is elfátyolosodott. — Minden srácnak álmai voltak miatta, de állítólag egyes lányok is úgy rajongtak érte, mint akik becsavarodtak. De a nőben az volt a bukfences, hogy írtó klasszul tudta tanítani az oroszt. Amelyik osztályban ő volt, az az osztály hónapok alatt feljött oroszból. Ezért kellett volna felterjesz— Tamara? — kérdezte (nem kíváncsian).

Bólintottam, hogy igen.

— Láttalak titeket reggel — mondta Snuki. — Javadra írom.

— Kösz — mondtam (őszintén). Jattoltunk. Snuki elporzott a

buszmegálló felé, én meg mozgósítottam magam, hogy körbejárjam a „Póló” épületét.

Tamara negyed kettőre került elő.

(Folytatjuk.)