Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-11 / 215. szám

Reflektorfényben az építőipar Ülésezett az SZMT megyei elnöksége PETŐFI NÉPE Mindenki iskolája Űj, nagyszabású sorozattal bővült a televízió, illetve a rá­dió műsora. Mint péntek dél­előtt, a televízióban megtartott sajtótájékoztatón elmondták az újságíróknak, az adások célja: segítségére lenni azoknak a felnőtteknek, akik nem fejezték be általános iskolai tanulmányai­kat. A televízióban a mindenki Iskolája szerda délutánonként jelentkezik első alkalommal, majd. vasárnap délelőtt, illetve kedden a tv-híradó előtti mű­soridőben valamennyi adást megismétlik. A tanév első felé­ben a tervek szerint a VII. osz­tályos anyagot, a következő fél­évben pedig a VIII. osztály anyagát sugározzák. Tegnap délelőtt ülésezett az SZMT megyei elnöksége. Fő té­maként az 1976. esztendő gaz­dasági feladatainak! első félévi végrehajtásáról, a szakszervezeti szervek termelést segítő tevé­kenységéről és a további felada­tokról szóló jelentést tárgyalta meg — Kovács Pálnak, az SZMT közgazdasági osztálya vezetőjének előterjesztésében. Megállapította, hogy a fél év során számos terü­leten jelentős fejlődés volt ta­pasztalható, az előirányzott főbb termelési mutatók szerinti fel­adatok teljesültek, egyes kiemelt célkitűzések mégvalósításábán kezdeti eredmények * születtek, más területeken: csak részben si­került végrehajtani a tervezett feladatokat. A megye szocialista iparának termelése 8,6 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévit. A szo­cialista építőiparban — folyó­áron — 17 százalék Icai nőtt a ter­melés. E növekedés ellenére je­lentős az egyensúlyhiány, a ko­rábbi évekénél jóval, magasabb az ’ elutasított építési igény. A megye kivitelező építőipara 1976- ra 1986 lakás megépítését tervez­te, ennek — június 30-ig — csak közel egyharmada készült el; ta­valy 41 százalékos volt az idő­arányos teljesítés. Az elmaradást részben a területelőkészítés hiá­nya, jobbára az anyag-, valamint a szükséges létszámhiány okozta. De miként Berta László hozzá­szólásában rámutatott, a terme­lés szervezésének jelentős romlá­sa szintén hozzájárult a vissza­eséshez. A szakszervezeti munka érté­kelésére nézve megállapítható, hogy a mozgalmi szervek többsé­ge sokoldalúan és főleg emberi oldalról foglalkozott a gazdasági munka segítségével. Sokat jelen­tett e téren a szocialista brigádok közreműködése, valamint a mun­kaverseny, bár ez utóbbi lany­hult a korábbi időkhöz képest. A további tennivalók közt arra hívta fel a figyelmet az SZMT elnöksége, hogy a szakszervezeti szervek segítsék elő az export növelését a termelőüzemekben — egyensúlyi helyzetünk további ja­vítása, a kieső mezőgazdásági és élelmiszeripari termékek pótlása céljából. Sok szó . esett a vita so­rán is a minőség javításáról, a munkatermelékenyéég fokozásá­ról, a hatékonyabb munkaerőgaz­dálkodásról, a munkafegyelem megszilárdításáról. Hangsúlyozta az elnökség annak szükségességét, hogy nagy erőfeszítéssel kell munkálkodni az építőipar telje­sítőképességének növelésén, első­sorban a lakásépítési terv telje­sítéséért. T. I. Az ötezredik bérlet tulajdonosa Tegnap délelőtt rövid, hangulatos ünnepségen üdvözölték a Kecskeméti Katona József Színház új évadjának ötezredik bérletvásárlóját. Molnár Ferenc brigádvezető, a Bács megyei Építőipari Vállalat házgyári üzemének dolgozója volt az a szerencsés vásárló, aki átvette Sajtos Gézától, a színház igazgatójától a baráti szavak kíséretében átadott ajándékot; két ingyen színházbérletet és egy könyvcsomagot. Molnár Ferenc, a Munkácsy Mihály szocialista brigád vezetője elmondta, hogy a munkáskollektíva összesen 30 bérletet vásárolt az idén. A brigád a kulturális felajánlások teljesítését mindig komolyan vette, és társaival együtt már évekkel ezelőtt rend­szeres színházlátogatóvá vált. Az igazgató elmondta, hogy szívesen látják az építőmunkásokat a bemutatókat megelőző nyilvá­nos főpróbákon is. Molnár Ferenc pedig viszont zásképpen üzemlátogatásra hívta meg a társulat tagjait. A színház szervezőirodája hasonló módon kö­szönti majd a tízezredik bérletvásárlót. • Molnár Ferenc brigádvezető átveszi az szándékot Sajtos Géza igazgatótól. Piaci arak Kecskeméten Tegnap a kecskeméti piacon sok volt a zöldpaprika; a paradi­csom és az uborka. Kora ősz lé­vén, egyre több fajta szilvát, al­mát, körtét kínálnak. Két és fél ezer csomó sárgaré­pát és ugyanannyi petrezselymet árusítottak tegnap, csomónként 1,50, 2,50, 5 és 6 forintért. A ve­gyes „leves beváló” zöldségcso­magért legtöbb helyen 5 forintot kértek. Burgonyából 41 mázsa kelt el, az aprónak 3,50, az étke­zési rózsaburgonyának 7 forintba került kilója. Ismét kevés volt a vöröshagyma, mintegy 5 mázsa. A főzőhagyma kilója 10. a lila csemegehagyma kilója 15 forintba került. Azonos volt a fejes- és a kelkáposzta ára, kilónként 5, illet­ve az elsőosztályú 7 forint (líi. illetve 8 mázsa volt a két ká­posztából a piacon.) Őszi primőrként kínálták a sa­látát, összesen 130 fejet, dara­bonként 1.50—2. forintért. Kara­lábéból 8, karaiból 7 mázsa kelt el, kilónként 5, illetve 15 forin­tén. A 1. gs/.'bb karfiol kilójáért 20 formtot kértek az árusok. Csaknem 60 mázsa paradicso­mul árusítottak, a betö/.pi való ki* lójáért. 2.">0. az étkezésiért 4 fo­rintot kérlek. Paprikából íll(!) mázsa volt a Piacon. Űriről hétre lóba a prilasnóipanrika es a töl- lonivaló fehér. 5 forintért már jó minőségű étkezési paprikát lehe­tett kapni, 10 forintért pedig az elsűoszlályút. A 20 mázsa uborka nagy része apró volt, 10—12 forintba került kilója, de volt 3. és 5 forintos uborka is. Meglepően sok volt a zöldbab, csaknem 13 mázsa, ki­lónként 12, 16 és a legszebb 20 forintért. Kereken 1 mázsa zöld­borsót árusítottak, kilójáért 30 forintot kértek. Egy-egy mázsa spenót, illetve sóska volt a piacon, egységesen, kilónként 10 forintért adták kiló­ját. A gomba kilója 40, a zöld- kukorica darabja 2 forint volt. Húsz mázsa alma volt az áru­soknál. legnagyobb része még nyári fajta, — kilójáért 4, 6, 10, sőt, 14 forintot is kértek. A 28 mázsa körte kilója 3, 5, 6, 10, és 12 forintba került. Ugyanígy ala­kult a 6 mázsa őszibarack ára, míg a szilva — 21 mázsát kínál­tak — kilója 3, 4, a legjava pe­dig 7 forintba került. Még min­dig volt görögdinnye, kilónként 3—4 forintért. A szőlő ára 6 és 20 forint között volt. A dió kiló­ja 20, a máké 90 forintba került. Az élő csirke párja 1ÖÖ, az élő tyúk 150 forint volt. A tojás da­rabjáért 1,80, helyenként 2 forin­tot kértek. Szeptember - gyermekországban • Alig egy héttel ezelőtt sokkal népe­sebb volt ez a játszótér is a kecskeméti Széchenyi- városban. Hja, igen, megszólaltak az iskola­csengők s egy korosztály „kilépett” a homokozóból. • Ha már nagyapa így megvendégelte az ifjú hölgyeket, mégiscsak elegánsabb „kocsiban” fogyasztani a jégkrémf agyit, mint a puszta földön ácsorogva. (Tóth Sándor felvételei) Autóbusz-szakértők tanácskozása A Gépipari Tudományos Egye­sület egri szervezete adott ott­hont a napokban az autóbusz­szakértők tanácskozásának. A rendezvény keretében az Ikarusz Karosszéria- és Járműgyár és az autóbuszgyártásban vele koope­ráló vállalatok szakemberei, va­lamint az üzemeltetők képviselői tanácskoztak az IK 220-as au­tóbuszcsalád gyártásának konst­rukciós és technológiai kérdései­ről és üzemeltetési gondjairól. Tanulmányozták a lehetséges gyártmányfejlesztési irányokat, azok rendszertechnikai problé­máit, különös tekintettel a kö­zeljövőben kifejlesztésre kerülő 1K 900-as autóbuszcsaládra. Az Ikarusz autóbuszok nem­zetközi és hazai piacokon elért sikereiben része van a jármű­vek korszerű fékrendszereinek. A fékszerelvények jelentős ré­szét az NSZK-beli Knorr cég licence alapján a SZIM kecske­méti gyára készíti, s a jó minő­séget igazolja, hogy az egyéb­ként kritikus hangvételű tanács­kozáson a fékszerelvényekkel kapcsolatban nem vetettek fel problémát. Z. J. Súlyos közúti balesetek Csütörtökön reggel a Kecske­métet és Nagykőröst összekötő 441-es számú úton történt közúti baleset. Soós Imre 50 éves mű­vezető aszódi lakos gépkocsijá­val körülbelül nyolcvan kilomé­teres óránkénti sebességgel há­tulról belerohant egy lovasko­csiba, amelyet Kis Dénes 24 éves fuvaros, nagykőrösi lakos haj­tott. A baleset következtében Soós Imréné nyolc napon túl gyógyuló súlyos, Soós Imre 23 éves műszerész nyolc napon be­lül gyógyuló könnyű, öccse, Soós Gábor 20 éves főiskolai hallgató szintén könnyebb sérüléseket szenvedett. Pálmonostora határában Ju­hász József 24 éves gépkocsive­zető, szegedi lakos feltehetően ittasan vezette Zsiguliját, s emiatt, valamint gyorshajtása következtében nem tudta követ­ni az út vonalvezetését, az árok­ba rohant, majd felborult. A gépkocsi utasai közül Török Mi­hály 24 éves gépkocsivezető sze­gedi lakos súlyos, életveszélyes, Gyémánt Lídia 21 éves eladó, szegedi lakos súlyos, Hegedűs Edit 21 éves eladó kiskundorozs­mai lakos súlyos, Juhász József szintén súlyos sérüléseket szen­vedett. A gépkocsi ronccsá vált, az anyagi kár meghaladja az 50 ezer forintot. Az ügyben szak­értők bevonásával tovább fo­lyik a vizsgálat. Édesapja motorkerékpárját ve­zette, érvényes jogosítvány nélkül csütörtökön Kiskunfélegy­háza határában Tripolszky Im­re 16 éves iparitanuló, kiskun­félegyházi lakos. Jakabszállás felé haladt, amikor egy jobbra ívelő, kanyarban kisodródott, s elütötte az előtte kerékpárján szabályosan haladó Katona Ist­ván 25 éves kiskunfélegyházi lakost. Tripolszky Imrét és Ka­tona Istvánt a mentők eszmé­letlen állapotban a kiskunfél­egyházi kórházba szállították. Soltvadkert belterületén csü­törtökön este, 10 óra után tör­tént baleset. Szilágyi Miklós 56 éves alkalmi munkás, soltvad- kerti lakos erősen ittas állapot­ban a Venyige étterem elől át­tolta kerékpárját a másik oldal­ra, majd ott megpróbált rá fel­ülni. Részegsége miatt azonban nem tudott egyensúlyozni, és az úttestre esett. A rátaláló rend­őrnek előbb azt bizonygatta, hogy egy személygépkocsi ütöt­te el, de miután az igazságügyi műszaki szakértő megvizsgálta a biciklit, és azon semmi' ütközés­re valló jelet nem talált, visz- szavonta állítását. A mentők a kiskunhalasi kórház sebészeti osztályára szállították comb- csont-töréssel. B. J. • nmn>itiremTrnnn» HAJRA Hivatalosan: labdarúgó-mérkőzés. népiesen meccs. A Idátokon sok-sok ezer ember: komoly, meglett, otthon bizonyára derűs férfiak; vi­dám, valószínűleg olykor verseket író srácok; kövérek és soványak; maga­sak és alacsonyak; pantallósak és farmeresek; hosszú hajúak, és kopaszok; kék, fekete és barna szeműek; kalaposok, csernyősük, újságot ülésre te­vők, rágógumit, savanyú cukorkát, ropit majszolok; dühösek, vidámak. Szurkolók. A csapatok a pályán. A. lilák vezetik a labdát, cselez a csatár, a zöldek hátvédje szerel, most ők viszik, fütty* a partjelző lengeti zászlaját, a kis- padon vörös arccal kiabál az edző, a tartalékok jelentőségteljesen egymásra néznek; közben persze megy a játék, ide-oda vándorol a laszti, a bőr, a pettyes. Mérkőzés. Hangorkán. Gyengébb kifejezései is súrolják a büntethetőség fokát. Üvöl­tések, füttyök. A lilák szurkolói a zöl deket szidják, a zöldekéi a lilákat. Nem hallom, mert elnyomják a szöC: hajrá. Ellendrukk. Lelkesíteni kell, buzdítani, azt harsogni, hogy hajrá. Az a becsületes, a jószándékú a tiszta, a sportszerű. A labdarúgó-mérkőzéseken is. liAHläP szeptember szombat Névnap: Teodóra Napkelte: 5 óra 16 perc. Napnyugta: 18 óra 05 perc. Holdkelte: 19 óra 0(i perc. Holdnyugta: 8 óra 11 perc. Várható időjárás ma estig: ke­leten is megnövekvő felhőzet, a Dunántúl nyugati felén esővel, másutt elszórtan záporesővel, ke­leten esetleg zivatarral. Élénk, időnként megerősödő nyugati, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12. leg­magasabb nappali hőmérséklet a tartósan esős helyeken 15—lí), másutt 20—24 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 9-én a középhőmérséklet 14,6 (a/ 50 éves átlag 17,9, a legmagasabb hőmér­séklet 22,0 Celsius-fok volt. a. nap 11 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 11,5, 13 órakor 23,0 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 9,1 Celsius-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora 1976. szeptember 11. Ceglédbercel 19.00 órakor: A NAGYMAMA MOZIMŰSOR 1976. szeptember 11.; 4 KECSKEMET VÁROSI: fél órakor TAI PUK Ál ATT FÜTYÜL Á SZEL 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, zenés magyar kalandfilm KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed <> és 8 órakor VAGTA A VÖLGYBEN Magyarul beszélő szovjet, kalandfilm MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor péti. RExi és a többiek Színes magyar rajz,- és mesefilm-összeállítás Éjszakai előadás 22 órakor a Városi moziban: suttogások és sikolyok Csak 18 éven felülieknek! Svéd film Lottó A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Sziget­váron megtartott 37. heti lottósor­soláson a következő számokat húzták ki: 1, 3, 44, 49, 69 — Chilei szolidaritási nagygyű­lést rendez ma délután 5 órai kezdettel Hetényegyházán a Ki­lián György KISZ-alapszervezet. Az eseményre a helyi társadalmi klubban kerül sor. — Keresettek rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vál­lalat zalaegerszegi gyárának ter­mékei. A' környék falvaiból to­borzott nődolgozók munkáját di­cséri az, hogy egyetlen egy rek­lamáció sem érkezett kilenc év alatt hozzájuk. — Gépesítettek a zöldbab beta­karítását a miskei Március 15. Termelőszövetkezetben, és négy FZB típusú gépet vásároltak. Ez­zel rövia idő alatt „learathatják a termést”, de nem kis előnyt jelent az. hogy aa FZB-vel az iparszerűen termelt paprikát is betakaríthatják. A szövetkezet 320 hektáron termeszt paprikát, ebből IÜ0 hektáron a gép szedi le a ter­mést. — Évek óta nagy gondot okoz a szabadszállási Egyesült Lenin Termelőszövetkezetben a kukori­ca címerezésének idejében a munkaerőhiány. A probléma megszüntetése érdekében két íor- góhengeres főcímerező és két hordószékes utócímerező gépet készítettek. — Három éve alakult országos nagyvállalattá a szegedi Kender­fonó és Szövő. Ez idő alatt 150 dolgozóját segítette ahhoz, hogy korszerűbb lakáshoz jusson. A több milliós lakásépítkezési alapot évente 300 ezer forinttal növe­lik. — if. — SZTRIKINACZ ISTVÁNNÉ. a Szocialista Hazaért Érdemrend tulajdonosa, aki 1929-től volt a párt tagja, 71 éves korában el­hunyt. Hamvus/lns utáni búcsúz­tatása szeptember 14-én. ked­den délelőtt 10 órakor lesz. a ba- jaszentistváni temetőben. MSZMP Bajai Városi Bizottsága Meghalt Kamjén István író Kamjén István, József Attila- díjas író, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitűntél«’!.!je 69 éves korában váratlanul elhunyt. Te­metéséről később intézkednek. (MTI) — A zöíilségprograrn megvaló­sításában is jelentés szerepe volt a megyében működő fogyasztási szövetkezetnek. Szakcsoportjai­kat vetőmagokkal, növényvédő szerekkel és termesztési taná­csokkal segítették. Hatvankétezer négyzetméter fóliát is a szakcso­portok rendelkezésére bocsátot­tak. — Az elmúlt gazdasági évben a Bácska és Dunamelléki Ter­melőszövetkezetek Területi Szö­vetségének irányítása alatt 9152-en tevékenykedtek a szocia­lista brigádmozgalomban. A bri­gádok mintegy háromnegyede nyerte el a megtisztelő szocialis­ta címet, s a kollektívák tagjai közül ötszázan kaptak kiváló ter­melőszövetkezeti dolgozó kitün­tetést. A közös gazdaságok 2,7 millió forinttal jutalmazták az élenjáró közösségeket. — Fejleszti technikai felszere­lését a Kiskunfélegyházi ÁFÉSZ baromfifeldolgozó üzeme, amely­nek eredménye egyebek között a2 is, hogy az eddigi 60 vagonról 100 vagonra emelkedik egy évben az általuk kibocsátott termékek mennyisége. Novemberben a ter­vek szerint elkészül a 6,5 millió forintos költséggel épülő hűtő­ház is. — Festik a panelházakat Szé­kesfehérvárott, ezzel néhány éven, belül megszűnik az új lakótelepek egyhangúsága. A helyi IKV tar­tós, szintetikus, mosható festék­kel kékre, zöldé, sárgára, vörös­re színezi az épületeket. Öt év alatt 17 millió forintot költenek erre a célra. — Az utóbbi idők legjobb do­hánytermését takarítják be az idén Kelet-Magyarországon. A nagy levelű fajtákból — száraz állapotban 12 mázsa, Virginiából 10 mázsa körüli hektáronkénti át­lagtermésre számítanak. A termés kétharmada már biztonságban van. — A megyei művelődési köz­pont értesíti látogatóit, hogy a Fizikai jelenségek c. kiállítás 1976. szeptember 13—15-ig tech­nikai okok miatt szünetel. A ki­állítás megtekinthető: Szeptember 16—19-ig délelőtt 10 órától 12 óráig, délután 14 órától 17 óráig, a Természettudományi Stúdióban, I. emelet 84. szobában. 1223 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHi 215—95162 jeizőszátnlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 0. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents