Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-10 / 214. szám

1976. szeptember 10. • PETŐFI NÉPE • 5 KÖNYVESPOLC A tévéről jut eszembe. A NEVELŐTESTÜLET TAGJAI ELHIVATOTTSÁGOT ÉREZNEK F elnőttoktatás Kecskeméten V A dolgozók iskolái idén ünnepük fennállásuk 30. évfor­dulóját. A Horthy-rendszertől örökölt tudati elmaradás fel­számolását szolgáló esti és levelező tagozatok rendszerét 1946 őszén szervezték meg országszerte. Az eltelt három év­tized alatt százezrekre tehető azoknak a száma, akik mun­kájuk mellett végezték el az általános és középiskolákat, egyetemeket. • Pillanatkép egy beszámolóról. • Jobbra: Barátkozás a képletekkel. NÉZEM A TÉVÉT és némi bűntudattal gondolok a műsor kedvéért félretett „olvasmánya­imra". A szabad időnket erősza­kosan felfaló szerkezet — sokan vélekedünk így róla — mintha cinkosan hunyorítana rám, ké­kesen foszforeszkáló tekintetével. Zavarbaejtő fölény sugárzik róla, mintha csak tudná, hogy hatal­mamban áll egyetlen gombnyo­mással elnémítani és akkor nyugodtan beletemetkezhetnék könyveimbe, de. lám mégsem te­szem. A helyzet iróniáját fokoz­za, hogy kötetek százai kerete­zik, keresve sem kaphatott volna méitóbb helyet a könyvespolcom­nál. Ügy is mondhatnám, hogy szervesen, magától értetődő ter­mészetességgel beépült a Gu- tenberg-galaxisba, egy percig sem hagyva kétséget afelől, hogy hasznos, értelmes élvezete el­képzelhetetlen a mondanivalójá­ban eligazító nyomtatott betűk beható tanulmányozása nélkül. Ugyanis a tévénézés igen ér­dekesen befolyásolja az érdeklő­dés alakulását. Az is igaz, hogy veszélyes csábító: nem hagy időt a gondolkodásra, az általa köz­vetített információáradat meg­emésztésére, sokszor még a hasz­nálható, illetve a felesleges, vagy kifejezetten ízlésromboló anya­gok különválasztására sem. A válogatás nélküli értesüléshab­zsolás lényegében ugyanolyan veszélyekkel jár, mint a túltáp- lálkozás. Elnehezíti a gondolko­dást, leegyszerűsíti a szellemi „táplálék" megszerzését, annyi fogással lakatja jól a kíváncsisá­got, hogy az épp legfőbb erőit veszíti el: a kielégítetlenséget és a mozgékonyságot. MÁSFELŐL viszont éppen az elektronikus tömegkommunikáció rendszeres igénybevétele fogal­maztat meg olyan kérdéseket, amelyekre még a leggondosab­ban szerkesztett műsorok sem adhatnak minden igényt tökéle­tesen kielégítő válaszokat. A hi­ányérzet legjobb ellenszere• a könyv, a betű. Sokszor, maguk a műsorszerkesztők is megfeledkez­nek arról, hogy ugyanaz a né­ző, aki 10—75 évvel ezelőtt a szünetjelre is úgy bámult, mint a csodára, ma már otthonában helyreigazítja a riporter tévedé­sét, elmarasztalja a műsorvezető felületességét, vagy tájékozatlan­ságát és belefojtja a szót, illetve a képet a készülékbe, amikor egy közérdekű témát, a készületlen közreműködők belefullasztanak az érdektelenségbe. A néző nem lett hűtlen a készülékhez, de már tud védekezni az ártalmai ellen. Főként az olvasással. Végső so­ron valahol ez is a tévé javára írható. A televízió megjelenésével el­indult egy folyamat, amelynek hatása átjárta a társadalom min­den részét, bár még nem ismer­jük pontosan a jelentőségét. Egy biztos. „A televízió megjelenése az 50—60-as években nem csu­pán annyit jelentett, mint egy új típusú automata kenyérpirító. A televízió sok szempontból struktúraképző erővel robbant bele a XX. század harmadik harmadába: nemcsak a szabad idő szerkezetét rendezi át, ha­nem a tágabb értelemben vett életkörülményekre is hatással van." Az idézet, a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent A tele­víziós jelenség című kötetből származik. A figyelemreméltó ta­nulmánykötet, neves polgári és szocialista szerzők munkáit adja közre — Szecskő Tamásnak, a Tömegkommunikációs Kutató- központ igazgatójának válogatá­sában. A televíziót gyakran éri olyan kritika, hogy felhívja a figyel­met a történelem nevezetes ese­ményeire, de adós marad a kü­lönböző korok kimagasló szemé­lyiségeinek elmélyült ábrázolásá­val. RÓLUK SZÓL Kovács Endre, a kitűnő, Kossuth-dijas történész legújabb könyve, a Történelmi arcképek. A könyv tíz jelentős XIX. századi személyiség port­réját rajzolja meg. Közös jellem­zőjük, hogy a polgári demokra­tikus forradalmak korában él­tek, s így vagy úgy mindnyá­juknak szembe kellett nézniök a társadalmi és a nemzeti átala­kulás alapvető kérdéseivel. Ezt tette az olasz Mazzini, az örök konspirátor, aki 1843—44-ben az egyházi állam ellen szervezett felkelést. Az orosz Herzen, akit Marx és Engels ugyan könyörte­lenül megbírált, de mindkettő őszinte, harcos demokratát és jó orosz hazafit látott benne, vagy Bakunyin, az „anarchizmus pró­fétája", akinek az élete tele van drámai izgalmakkal. Emigráció, száműzetés, börtön, szüntelen kóborlás, útkeresés. A grófi szü­letésű lengyel Worcell, az első lengyel, aki a szocializmust igye­kezett tudományosan megalapoz­ni. A múlt századi lengyel' tör­ténelem azonban nem teljes Mil- kowski és Dabrowski ismerete nélkül, ez utóbbi volt az 1871. évi Párizsi Kommün hős tábor­noka. A román Balcescut kivé­teles hely illeti meg a múlt szá- zddi román szellemi élet nagysá­gai között. A hazafias, protestáns cseh kispolgárságból lép elő Pa- lacky és hozza magával évszáza­dok kulturális örökségét. Josef Václav Fric, egyike a XIX. szá­zad kelet-európai forradalmár­jainak. .4 nemzeti ügy bajvívója, a Habsburg-hatalom esküdt el­lensége. Az érdekfeszítően izgal­mas arcképcsarnokot Masaink­nak, az első Csehszlovák Köz­társaság egykori elnökének port­réja zárja be. Ennek a tíz életútnak a nyo- monkövetése, felveszi a versenyt a legizgalmasabb tévéfilmekkel is. Es miközben megelevened­nek előttünk a jószerivel isme­retlen, vagy töredékesen ismeri vonások, megelevenedik a kor­szak is, a múlt század Európája, ahol a haladás és a maradiság, a forradalom és az ellenforradalom kérdései ütköztek meg az agyak­ban és a küzdőtereken. NAGY SIKER VOLT, most nyomtatásban is tanulmányoz­hatjuk az örökléstan, a genetika nélkülözhetetlen tudományát. A képernyőről megismert és meg­kedvelt Czeizel Endre, Az emberi öröklődés — című könyvében példás és úttörő kísérletre vállal­kozik: felvázolja és értékeli a magyarországi emberi öröklésta­ni kutatások történetét. V. Zs. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a különböző típusú oktatási formákban részt vevő munkás és parasztemberek, alkalmazottak bi­zonyítványai és oklevelei azonos értékűek a nappali tagozatok hallgatóinak diplomáival, felké­szültségük és tudásuk alapján bátran felvehetik a versenyt ve­lük. Ez egyben azt is jelenti, hogy az iskolák államosítását követően nemcsak szervezetileg, hanem tar­talmában és hatásában is egysé­ges oktatási rendszer jött létre hazánkban. Magyarországon 1970- ben húsz és fél ezer esti tagoza­tos tanult a dolgozók általános iskolájában. Számuk 1975-ben meghaladta a 37 ezret. E két be­szédes adat mindennél jobban megmutatja a munka melletti is­meretszerzés iránt egyre növek­vő társadalmi igényeket. A kecskeméti Dolgozók önálló Általános! Iskolája és Gimnáziu­ma is az idén jubilál, ezért az 1976 77-es tanévet az intézmény­ben a felnőttoktatás évének nyil­vánították. Tovább bővítik az ok­tatásban résztvevők létszámát, korszerűsítik a pedagógiai mód­szereket és nyílt tanítási napok rendszerével kívánják széles kör­ben megismertetni a tanintézet munkáját a lakossággal. A széttelepült iskola — Intézményünkben évente 1500—2000 tanulót oktatunk — magyarázza dr. Búzás János igaz­gató. — Tavaly több mint hetven osztályban tanítottunk. Ez a szám is jól mutatja munkánk társadal­mi hatókörét. Négy különböző típusu intézmény, általános isko­la és gimnázium, a szakmunká­sok hároméves — és a „normál”, négyéves szakközépiskolája mű­ködik az igazgatóság irányítása alatt. A város szinte valamennyi pontján vannak — sajnos — osztálytérríiéirik, így a Piarista Gimnáziumban, a megyei kór­házban, a városi tűzoltóparancs­nokság épületében és számos üzemben, vállalatnál. E szétszórt­ságban van valami jó, de sok a rossz is. Nehezebb nekünk, pe­dagógusoknak megszervezni, ösz- szefogni a tanítást, sokat kell utazni ide-oda. A diákság azon­ban munkahelyéhez vagy lakásá­hoz közel és nem is mindig „is­kolás” környezetben hallgathat­ja az előadásokat, és ez sok eset­ben előnyös. Különösen az üzemi kihelyezett osztályok! rendszere mutatkozik hatásosnak, sok se­gítséget kapunk azoktól a válla­latoktól, akik felismerték érde­keiket a dolgozók tanulásának tá­mogatásában. A számok tanulságai Meglepően nagy számú hallga­tóság jelentkezik évről évre a kecskeméti dolgozók iskolájába. Az elmúlt tanévben az általános iskola 10 hónapos tagozatán nyolcvanan. a levelezőn ötvenen, a legnepszerűbb, az úgynevezett százhatvan órás tagozaton pedig ötszázan tanultak. Az eredmé­nyeik is szépek, a vizsgára jelent­kezett ötszázötvenkét felnőtt diák­ból csupán hármat kellett osz­tályismétlésre utasítani, s ez jó felkészültségre utal. Az általá­nos iskolai végzettség megszerzé­sére az intézménnyel közösen a városi művelődési ház is szerve­zett előkészítő tanfolyamokat. Ha ezekhez a csoportokhoz még hoz­zászámoljuk az osztályzó vizsgá­kon eredményesen szerepelt dol­gozókat, akkor kiderül, hogy ta­valy több mint hatszázötvenen tették le sikeresen a különböző évfolyamokat záró vizsgákat. Talán ennél is népszerűbb a középfokú oktatás Kecskeméten. A dolgozók gimnáziumában a múlt év elején 850-en jelentkez­tek. a sikeresen vizsgázók száma pedig hneghaladta az ötszázötven net. Csupán nyolcán buktak meg< osztályismétlésre — igaz, év köz­ben is .sokan lemorzsolódtak. Jól vizsgázott a szakmunkások hároméves szakközépiskolájának száznegyven hallgatója (nem is­mételt évet senki), és ugyancsak bukásmentesen tanultak a négy­éves szakközépiskolások is, akik az általános műveltség tantárgyai mellett á fa-, cipő-, ruha- és nyomdaipari mesterségek isme­reteit is elsajátítják. A dolgozók középfokú iskola- rendszerű oktatásának statiszti­kai összesítése Kecskeméten a következőket mutatja: beiratkoz­tak 1140-en, sikeres vizsgát tett 736 tanuló, javító vizsgáztak 124-en, osztályt pedig nyblcan kényszerülnek ismételni. A le- morszolódottak száma 242. A dolgozók iskolájának lét­számösszesítései egyben jól bizo­nyítják az oktatás magas színvo­nalát, illetve hatékonyságát. — Milyen módszerek, eljárások alkalmazásával tudják ilyen ered­ményesen felkészíténi) a hallgató­ságot a vizsgákra? — kérdeztük dr. Búzás János igazgatót. A tartalmi munka — A nevelői testület valameny- nyi tagja elhivatotságot érez a felnőttoktatás ügye iránt, és azt hiszem, ez a legfontosabb *— vá­laszolta az intézmény vezetője. — Ez képes ellensúlyozni az iskolai osztályok elhelyezésének szét­szórtságából adódó problémákat, amelyek bizony sok energiát emésztenek fel. Ugyanakkor bát­ran alkalmazzuk a legkorszerűbb oktatási módszereket is. Az Or­szágos Pedagógiái Intézet irányí­tásával több kísérletbe is bekap­csolódtunk; bevezettük az irásos- feladátos beszámoló- és vizsga­lapokat, amelyek nagy mértékben megkönnyítik a beszámolókat. Az idei tanévtől részt veszünk a „Mindenki iskolája” központi kí­sérletében. — Intézményünk lesz az a megyei bázisiskola, amely a rádió- és televízióadások haszno­sításának módszereit dolgozza ki. Ugyancsak az idén ősszel — egy- egy gimnáziumi és szakközépis­kolai osztályban — elkezdjük a világnézetünk alapjai című tárgy kísérleti oktatását... Reméljük, hogy az 1976 77-es tanévben az eddigiekhez hasonlóan jó eredmé­nyeket érhetünk el. A dolgozok oktatása iránt egyre növekszik az érdeklődés^ bár ezzel együtt a gondjaink is szaporodnak. Az idén három új, elsős szakközépiskolai osztály indítását kell zökkenő- mentesen megszerveznünk. Pavlovits Miklós SZILVASI LAJOS (40.) — Na, mit szólsz"? — Szóhoz sem tudok jutni — mondtam. — Hol lépsz fel? — Ez a motoros szerelésem — közölte felvilágosítólag. — Teg­nap megkaptam a fateromtól a motort, azért nem is voltam su­liban. Gyere le, tekintsd meg a vasparipát. önkéntelenül végignéztem ma­gamon. A kinőtt otthonkámban takarítottam. Olyan rövid volt, hogy a popsiim is majdnem kilát­szik belőle, elől pedig nem lehet rendesen összegombolni a melle­men, Akkor jutott eszembe: mi a fenének mennék le? Hiszen en­gem aztán abszolút hidegen hagy Betli motorja is, de más alakok motorkerékpárja is. — Majd máskor — mondtam. — Dolgom van, látod. Látta. A szeme Wocsányon ló­gott, úgy bámulta, ami kilátszott elől az otthonkából • belőlem. — Pedig úgy szerettem volna, ha megnézed a járgányt — mondta, de ólyan letört hang­súllyal, mintha az előbbi sza­vaimmal arról értesítettem volna, hogy őrá nem vonatkozik a teg­napi tanév vége. — Kár... Te lennél az első. akinek megmu­tatnám. Valahonnan a lelkem mélyéről szánalom fakadt fel. Betli javára. Idétlen csóró, nincs egy szóló ba­rátja, mindig mindenhonnan el­hessegetik, mint egy kóbor ébet. Pedig benne is van valami jóin­dulat. Énhozzám mindig rendes volt. — Na, hogy végzetesen el ne plattydnj — mondtam. — Várj egy percet. Magamra kaptam a ballonka­bátomat, szorosra rántottam a derekamon az övét. Betlinek fülig tágult a szája. Letrappoltunk a ház elé. Vado­natúj motor állt ott tényleg. — Pannónia — hörögte büsz­kén. Csillogott-villogott rajta a króm és a zománc. Az ülés végére ugyanolyan sisak volt szíjazva, mint a Betlié. Komolyan azt hit­te a csökkent értelmű, hogy nem­csak megmutatja a motorját, de el is vihet motorozni? — Kiadsz — mondtam. — Ren­geteg dohányba kerülhetett. — Ha az ember erősen akar valamit, el is éri — közölte ön­tudatosan. — Ez aa életelvem. — Gratulálok — mondtam. — Nagy elved van. Nem érezte meg szavaimban a finom iróniát. Rebegte tovább az elvét. — Akartam ezt a bőrzubbonyt is. — Mutatta. — Valódi nappa, nem műbőr. Ez a csizmanadrág, skubizd meg, valódi szarvasbőr. A csizma is tiszta bőr. Amit látsz rajtam, plusz a motor, több mint tizenkétezer pénz. * — Vagyis sokszorosa az érté­kednek — mondtam, de rögtön meg is bántam, hogy nem' hagy­tam ki a helyzetet. — Na jó, nem cukkollak. A motorral pedig vigyázz, mert ha fejre állsz vele, nem ismerlek többé. — Végigdöngetek a körúton — mondta, de már nem vékony hangon, hanem basszusban —, aztán visszasöprök érted, cké? Megtudod, mi az, ha egy ilyen rakéta van alattad. Közben megfogta a karomat, gyengéden, de tapogatósan. Le­töröltem magamról. — összetévesztesz — hívtam fel a figyelmét. — Ahol neked meg szokták engedni, hogy tapo­gass, ott én nem vagyok honos. Meglepetten észleltem, hogy el­sápadt, a szövegemtől. — Mindig leégetsz — makog­ta. Megint a vékony, mutálós re­giszterében. — Mindig ... — Hülye vagy — mondtam és kiutaltam neki egy vigasztaló mo­solyt. — Dehogy bántalak, Na pattanj a rakétádra, vár a Nagy­körút. Ég visszaügettem takarítani. Amíg a porszívót búgattam, saj­náltam is Betlit, de libabőrös is voltam. Attól, hogy megfogta a karomat. Az undort viszont ne­hezen viselem el mágamban, ezért inkább Betli öntudatos nyi­latkozatával kíséreltem meg de­rültséget fakasztani a hangula­tomban. „Ha az ember erősen akar valamit, el is éri!” — biztat­ja magát ez a csóró jellemtörpe. Nem hiszi, ezért mondogatja ma­gának. Ha pénzt akar a szüleitől, megkapja. Amennyit csak akar. Közismerten ennyit szokott elér­ni az akaratával. A suliban csak a társadalom selejtjei csavarog­nak együtt vele. Hogy lefejjék róla azt a dohányt, amit ő a szüleiről fejt le. A suli nagy többsége pedig óvatosan távol tartja magát tőle. Én is. Mintha büdös volna. Fél tizenegykor — már a szo­bámat takarítottam. — Digó te­lefonált. Hogy menjek el temp­lomba. Vele. — Templomba? — Azt hiszem, pislogni kezdtem, annyira meg­lepett az ötlet. — Veled? Temp­lomba? — Kivételesen próbáld meg ko­molyan venni, amit mondok — szólított fel ünnepélyesen. — Jössz templomba, vagy nem? — Nem — mondtam, még min­dig meglepetten. — De ha már itt vagy a vonalban, informál­hatnál, hogy mi van. Vallási té­boly tört ki rajtad? Ez-nekem új. — Nem szoktam szétkiabálni a hitemet a világba — jelentette ki ugyanolyan ünnepélyesen, mint fentebb. — Téged pedig ed­dig nem .tartottalak elég érett­nek, hogy megtudd. — És most már elég érettnek tartasz? — érdeklődtem ártatla­nul. — Komolyan akairok beszélni veled... — keadett hozzá egy hosszabb körmondathoz. Gyorsan a szavába tenyereltem. — Templomban? Ott nem illik beszélgetni. Már pipás volt: — Tamara, hagyd abba! Na­gyon komolyan kérlek... Oda­megyek érted, kapd össze magad. — Attól tartok — mondtam szelíden —, kár fáradnod. És ha megengedsz még egy szűkszavú megjegyzést: ha nem most tört ki rajtad a vallási téboly, hanem már eddig is akkora hívő vol­tál, mint mondod, akkor miért nem világosították fel engem? Akivel a jelek szerint együtt jár­tál, plusz állítólag bizonyos ér­zésekkel is viseltettél, igaz? Ne érts félre, nem szemrehányást szövegelek, hanem csak fenn­hangon- tűnődök egy furcsa kis ellentmondáson. Gondolkozz raj­ta te is. Ha lesz időd. Például a templom csendjében. A dieu, ché- ri! Helyére tettem a kagylót, és összenéztem a porszívóval. 0 ér­tette a szituációt. Ügy értelmezte a történteket, hogy Digó homá­lyosan hasonlít azokhoz a kis csajokhoz, akik a Palatínus hul­lámmedencéje körül andalognak a méretüknél egy szómmal kisebb bikiniben, és messziről látható aranykereszttel a nyakukban, és a félreértések elkerülése végett előre közlik, hogy háromszázon alul nem fekszenek le, három­százért is csak akkor, ha a vevő­jük fizeti a kéglit. Ezt az analí­zist fejtette ki a tájékoztatásomra a porszívó. Egyelőre tudomásul vettem a véleményét. Mint ki­indulási pontot Digó megfejtésé­hez. A megfejtést viszont — gondoltam — elnapolom olyan­korra, amikor majd lesz időm unatkozni. — Ki telefonált? — kérdezte a Szexmadonna. — Digó. Társulni akart velem vallási ügyben. — Igen? — Sógornőm szórako­zott hangsúlyából tudtam, hogy a válaszom nem jutott el a dobhár­tyájánál beljebbre. Mindenesetre cáfolhatatlan tény, hogy az ilyen Digó-jellegű meglepetések ellen nincs védőru­ha. Vagy talán — egészen szimp­lán — azt ábrázolja az ábra, •hogy Digó azért találta ki a templomot és a hivőséget, mert sokkolni akart? Hogy ezzel a mo­dern műalkotó eszközzel tegye magát csak azért is érdekessé a szememben ? (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents