Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-05 / 210. szám

VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évf. 210. szám Ára: 90 fillér 1976. szeptember 5. vasárnáp Országos tanévnyitó Országos tanévnyitó ünnepséget rendeztek szombaton a Vas me­gyei Horvátzsidány nemzetiségi községben. A magyarok, horvátok és németek lakta falu korszerű iskolájában megtartott ünnepsé­gen részt vett dr. Gosztonyi János oktatási államtitkár, Mándics Mi­hály, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének fő­titkára, s megjelentek Vas me­gye és a szombathelyi járás párt- és tanácsszerveinek képviselői is. Rácz László, a községi általános iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Goszto­nyi János oktatási minisztériumi államtitkár mondott ünnepi be­szédet. Az Oktatási Minisztérium nevében köszöntötte a több mint egymillió általános iskolai tanu­lót, köztük elsősorban azokat, akik most kezdik meg az első osztályban a tanulmányaikat, a közel félmillió fiatalt, akik a kö­zépfokú iskolák padjait foglalják el, hangsúlyozta, hogy újra isko­lapadba ülnek a felnőtt dolgozók X ézrei is, és több mint százezren (Folytatás a 2. oldalról.) Kubai pártküldöttség érkezett a megyébe vesz részt, délután pedig a Hirös Napok kertészeti kiállítását te­kinti meg. s ott lesz a szüreti zá­róünnepségen. N. O. Tegnap ku­bai pártküldött­ség érkezett ba­ráti látogatásra Kecskemétre. A delegáció veze­tője Mario Tores, a Ku­bai Kommunis­ta Párt Köz­ponti Bizottsá­gának osztály- vezetője, tagja Ra Cuesta a KB agitációs- propaganda osztályának munkatársa. Mindketten feleségükkel együtt augusz­tusban Ma­gyarországon töltötték sza­badságukat, je­lenleg pedig hazánk gazda­sági, szociális és kulturális helyzetével is­merkednek. A küldötséget Horváth István, a megyei pártbizottság első tit­kára és Erdélyi Ignác, a megyei pártbizotság titkára fogadta. Hor­váth István baráti beszélgetés ke­retében elmondta, hogy 1971-ben járt KISZ küldötsóíT élén Kubá­ban, ahonnan nemcsak maradan­dó és szép emlékekkel, hanem igen hasznos tapasztalatokkal tért haza. Ezután részletes tájékozta­tást adott Bács-Kiskun megve történelméről, társadalmi, politi­kai, gazdasági, kulturális életé­nek és s----Mának fejlődéséről. • Horváth István, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatja a kubai párt­küldöttséget. A delegáció tagí-'i ezután vá­rosnéző sétára, indultak, a többi között megtekintették a megvei művelődési központban a Hírős Napok alkalmából rendezett vi­rágkiállítást, s a Tudomány és Technika Házát. A délutáni órák­ban Szegedre látogattak, ahon­nan az esti órákban tértek haza. Mario Tores eddigi élményeiket összegezve elmondta, hogy na­gyon jól érzik magukat Maevar- országon, figyelmes vendéglátás­ban van részük. Amit láttak, azt igazolja, hogy a magyar kommu­nisták a néppel szorosan együtt­• Jobb oldali képünkön: a kubai delegáció megtekinti a virág- kiállítást. működve igen eredményes mun­kát végeznek. Ma a küldötség a Helvéciái Állami Gazdaságban szüreten Tanévkezdés előtt Holnap országszerte ismét kinyitják az iskolák kapuit. A tanévkezdő ünnepségek leg- meghittebb pillanataiban min­denütt a legfiatalabbakat, az elsőéveseket köszöntik. Az in­tézmények vezetői ismertetik az iskolaév terveit, a tanítás, a nevelés rendjét, — a felsős diákok pedig, mint mindig ezúttal is megfogadják ma­gukban, hogy jobban tanulnak mint eddig. Az évnyitók ünnepélyes ese­ményeit évről évre hasonló külsőségek jellemzik, de ennek ellenére mégis különböző tar­talmakat hordoznak. A társa­dalmi igények gyors változása megköveteli az oktatás szünte­len korszerűsödését, új elvek, módszerek, eljárások bevezeté­sét és ezek hatása mindenkor érezhető az igazgatók beszé­deiben. Idén, az 1976-77-es tanévben a 11 napos oktatás, az általánossá vált kétheten­kénti szabadszombat rendsze­réről esik majd szó a tanév­nyitókon. Az oktatásügy egy-egy tar­talmi-formai változása, reform­ja a társadalom nem kis ré­szét érinti. Gondoljuk meg, hogy tíz millió lakost szám­láló hazánkban az általános, közép- és a főiskolák nappali tagozatán egy millió 350 ezer fiatal tanul. Az általános isko­lások száma, akiket az emlí­tett szabad szombatok rend­szere érint, meghaladja a mil­liót, — megyénkben az 56 ez­ret —, és ez természetszerűen csaknem ennyi család életmód­jára is kihat. Könnyebb lesz a hét végei szabad idő megszer­vezése, de ezzel együtt növek­szik a szülők felelőssége is. Az új létesítmények, az in­tézményhálózat fejlesztése ugyancsak jelentősen befolyá­solja a felnőtt közösségek min­dennapi életét. Megyénkben két új hétközi diákotthont avatnak, s ezek több mint 450 külterületen élő tanulót fogad­nak hétfőtől szombatig. A tár­sadalmi összefogás eredménye­ként létesülő óvodákban aa évben újabb 8—900 kisgyer­meket helyezhetnek el a me­gyében, — és ugyanennyi kis­mama szabadul meg a napi felügyelet gondjaitól és térhet vissza a termelő munkába. Az új osztályok és iskolaépületek, amelyek között legjeleniősebb a kiskunhalasi 8 tantermes in­tézmény, az oktató-nevelő munka eredményességét növe­lik. Javultak a szakmunkás- képző intézetek tárgyi feltéte­lei is, Kiskunfélegyházán pél­dául 240 személyes új diák­otthont és korszerű tanmű­helyt kapnak a tanulók. Bács-Kiskun megyében za­vartalan lesz a szeptemberi tanévkezdés, idén egyetlen in­tézményben sem kerül sor el­húzódó építkezés vagy egyéb okok következtében szükség­megoldásokra. A XI. párt- kongresszuson megfogalmazott határozatoknak megfelelően az elkövetkező hónapokban min­denütt a nevelési célkitűzések megvalósítására helyezik a fő hangsúlyt. A tantestületek tag­jai azon munkálkodnak, hogy „az iskola egész munkásságá­val szolgálja jobban az aktív, a közösségi életet élő, a szo­cialista világnézet és erkölcs befogadására fogékony szemé­lyiségek neveléséi. P. M. n (Tóth Sándor felvétele.) Ma délután a Széktói Stadionban láthatja a közönség a világhírű magyar fogat­hajtókat: Abonyi Imrét és a szintén világbajnok magyar csapatot. A hollandiai Appeldoorban nemrég tartott fogathajtó világ- bajnokságon nagyszerű magyar siker született. Abonyi Imre már az első verseny­napon élre került és meg­nyerte a világ- bajnokságot. Képünkön a győztes, kedvenceivel, épp akkor, mikor megérkeztek Hollandiából. Számviteli szakemberek fóruma Több száz mezőgazdasági, számviteli szakember vett részt a Hírős Napok szomba­ti országos rendezvényén, az ügyvitelszervezési tanácsko­záson és a mezőgazdasági fó­rumon. Reggel a kertészeti főiskolai kar helyiségeiben a Mezőgazdasági Ügy vitelszer­vezési Iroda, valamint a Mű­szer- és Irodagépértékesítő Vállalat közösen szervezett gépkiállításának újdonságai­val ismerkedtek a Szabolcs- Szatmár, Győr-Sopron, Bé­kés, Somogy, valamint az or­szág többi megyéjéből érke­zett vendégek. Tájékoztatók hangzottak el a mezőgazdasági üzemek önelszá­molási és információs rendszerei­nek kapcsolatáról, az elektroni­kus adatfeldolgozás és a korsze­rű anyaggazdálkodás időszerű kérdéseiről, az operatív és táv­lati tervezés, és a munkaszerve­zés kapcsolatáról, a mezőgaz­dasági építő szervezetek infor­mációs rendszeréről. Majd a pásztói Béke, a budapesti Óbuda, a hernádi Március 15., a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz és a Pest megyei 6. sz. Építőipari önálló Közös Vállalat számviteli vezetői ismertették a munkahe­lyükön alkalmazott adatfeldolgo­zási, munkaszervezési módszere­ket. Délelőtt 10 órakor kezdődött Kecskeméten a kertészeti főisko­lai karon a több óra hosszat tar­tó mezőgazdasági fórum, me­lyet dr. Varró József, az Orszá­gos Műszaki Szervezési Bizott­ság ügyvezető elnöke vezetett. A kétnapos tudományos tanácsko­záson résztvett szakemberek a mezőgazdasági üzemek támoga­tási rendszeréről, a pénzügyi sza­bályzókról, az életszínvonalat növelő intézkedésekről, az adó­zásról, a kedvezőtlen adottságú szövetkezeteknek nyújtbtt ked­vezményekről, a beruházási le­• Az országos tanácskozás részt! gaival ismerkednek. hetőségekről és még számos té­makörben feltett kérdéseire vá­laszolt dr. Vendégh Ferenc, a Pénzügyminisztérium főosztály- vezetője, dr. Krucsai Balázs, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezetője, Huszár József, a Termelőszövet­kezetek Országos Tanácsának közgazdasági titkára, a MÉM, a PM Bevételi Főigazgatóság és több más, országos szerv képvi­selői. Ezzel a Hírős Napok tudomá­nyos tanácskozásainak sorozata befejeződött. K. A. Átadták a kiállítás díjait Tegnap a megyei tanacs nagy­termében adták át a Hírős Napok kiállítóinak, valamint az Orszá­gos Lovasbajnokság második for­dulója nyerteseinek a díjakat. Az ünnepségen ott volt Erdélyi Ig­nác, a megyei pártbizottság titká­ra, és dr. Gajdócsi István, a Bács­az irodagép kiállítás újdonsá­Kiskun megyei Tanács elnöke. Dr. Glied Károly, a megyei tanács elnökhelyettese, a Hírős Napok szervező bizottságának elnöke ad­ta át a neves, országos és megyei szakemberekből álló zsűri döntése alapján odaítélt díjakat. A zsűri gondos és részletes tanulmányo­zás után úgy döntött, hogy a legszebben rendezett kiállításo­kért 62 arany-, 62 ezüst-, 62 bronzérmet ad, és ugyancsak 62 résztvevő oklevélben részesült. Ezt követően a megyei szervek és vállalatok által felajánlott kü- löndíjak átadására került sor. A Bács-Kiskun megyei Tanács elnö­kének nagydíját a megye állami gazdaságai kapták impozáns, íz­lésesen rendezett bemutatójukért. A kecskeméti városi tanács elnö­kének díját a kecskeméti Törek­vés és a Magyar—Szovjet Barát­ság Tsz, valamint a Kecskemét és Vidéke Sütőipari Vallalat vezetői vehettek at. További 31 tisztelet- dijat, valamint az Országos T.n- vasbajnokság második fordulójá­ban legjobb helyezést elért spor­tolóknak és egyesületeknek 37 di­jat adott át a szervező bizottság elnöke. Természetvédelmi bemutató A Hírős Napok alkalmából teg­nap a természetvédelmi nap ren­dezvényeire került sor. Kecske­méten, a Tudomány és Technika Házában Kontra László, az Or­szágos Természetvédelmi Hivatal főfelügyelője és dr. Tóth Károly, a Kiskunsági Nemzeti Park igaz­gatója színes diavetítéssel kísért előadásában tájékoztatta a meg­jelenteket a magyar természet- védelem jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési tervekről. A felsza­baduláskor hazánkban csupán 2 ezer hektár volt a védett terü­let, ma már 160 ezer hektár. Az­óta létrehoztak kiét nemzeti par­kot — közöttük a kiskunságit —, tíz tájvédelmi körzetet és több száz természetvédelmi területet. A 15 éves fejlesztési programban ezt még mintegy 450—500 ezer hektárra növelik, ami az ország területének) 4—5 százalékát te­szi ki. Bács-Kiskun megyében har­minc évvel ezelőtti egyetlen fa, a Kunfehértón levő tölgyfa jelen­tette a védett „területet”. Ma már több mint 30 ezer hektáron levő erdők, tavak, mocsaras vi­dékek kerültek védelem alá. Ezek közül is legssizebb a bugaci, a tős- erdői tájegység. Még az idén ter­mészetvédelmi területté nyilvá­nítják a Szelidi- és a Péteri-tó környékét, az Orgovány és Ágas­egyháza közötti mocsarakat, meg­alakul a gemenci tájvédelmi kör­zet. Rövidesen a karapancsai töl­gyeseket és több dunai szigetet nyilvánítanak védetté. A Kiskunsági Nemzeti Park bu­gaci területére délután autóbu­szokkal díjtalanul vitték ki az érdeklődőket, ismertették a táj­egység történetét, bemutatták a magyar szürkegulyát, a rackanyá­jat és a ménest. Lovas bemuta­tóban is gyönyörködtek a résztve­vők.

Next

/
Thumbnails
Contents