Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-26 / 228. szám
1976. szeptember 26. PETŐFI NEPE • 3 Tanácsháza az állványok mögött Három év alatt felépült — hat esztendő sem elég a felújításhoz? (1.) A őszi BNV igazi kritikusai és szakértői a háziasszonyok. Véleményük azért is mérvadó, hiszen náluk jobban nem tudja senki, hol szorít a cipő, mi az, ami után térdig lejárják a lábukat, hasztalanul, és csak a vásáron derül ki, hogy az ipar már gyártja, de a kereskedelem még óvatos, nem meri megrendelni azokat a célszerű és régóta keresett gyártmányokat, amelyek pedig megdobogtatják a vásárlátogató nők szívét. A nők különdíjára javasoljuk • Nagy sikert arattak a BNV női látogatói körében a Szegedi Ruhagyár bácsalmási üzemében készült köpenyruhák. § Evek óta állvány övezi a tanácsházát. Vajon meddig kell még várni, hogy a tető cserepezése elkészüljün? Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján 1893—1896 között felépült a magyaros stíluselemeket is tartalmazó, díszes homlokzatú kecskeméti városi tanácsháza. E Napkeleti város (ahogyan Vámbéry Ármin, a világhirű utazó nevezte) szívében emelt, több udvarra tagozódó palota, a magyar szecesszió egyik legszebb építészeti alkotása. Az emeleti dísztermét Székely Bertalan faliképéi ékesítik. Három év kellett ahhoz az elmúlt század végén, hogy felépüljön, s immár hatodik esztendje képtelen lerázni magáról a felújítás miatt szinte hozzáragasztott állványerdőt. A nemrég restaurált dísztermi freskókon, az újjáfestett folyosók boltívein, a szobák falain sötét foltok éktelenkednek. Több helyen négyzet- méternyi területről hull a vakolat. A beázás nyomai, fájdalmas kárai ezek. Mi lesz a nagybecsű műemlék- épület sorsa? A felújítás körüli gondokról, huzavonáról beszélgettünk Fekete Sándorral, a Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat csoportvezetője aki a felújítás műszaki ellenőre, Turkus Józseffel, az ÉPSZER Vállalat — a munkák fővállalkozója — főépítésvezetőjével, Loson- czy László építésvezetővel, dr. Nagy Pállal, a városi tanács szervezési és jogi osztályának vezetőjével. — Tíz évvel ezelőtt készítette el a BÄCSTERV az első felújítási tervet — kezdte a történetet Fekete Sándor. — Később ezt átdolgozták, kibővítették, s kerestük azt az építőipari vállalatot, amelyik hajlandó lett volna a munkák elvégzésére. Sajnos, vállalkozó nem akadt. Végül is a .megyei tanács az ÉPSZER Vállalatot bízta meg fővállalkozóként a felújítással. Ekkor már 1971-es évszám került a különböző iratokra. Az ÉPSZER szakemberei pedig mondogatták: Nem nekünk való munka, a felkészültségünk nem olyan, hogy meg tudjunk birkózni a feladatokkal. De ha vállalni kell... Szóval, a kezdet sem volt reménytkeltő. Ami elszomorító, hogy a megyében nincs olyan építőipari egység, amelyik valódi gazdája tudna lenni az ilyen és ehhez hasonló felújításoknak. Akár műemlék-épületekről van szó, akár ehhez hasonló szép, és nagy épületek rendbehozataláról. Pedig Kecskemét központjában is található néhány, amelyet megtépázott az elmúlt tíz esztendő. Ha csak saját portánkra tekintünk, a sajtóházra, elkomorodupk ha szóbakerül: mikor bontják le a fából eszkábált árkádot, vagyis hány év telik el az épület felújításának befejezéséig... E kis meditáció után kanyarodjunk vissza az eredeti témához. — Az építőipari teendők elvégzésére vállalkoztunk — folytatta Turkus József — azzal a feltétellel, ha a tetőfedő és bádogos munkákat az Országos Szakipari Vállalat (ORSZAK) elvégzi, a Kőfaragó és Épületszobrászipari Vállalat pedig a párkányt díszítő elemeket, oszlopfejeket, szobrokat. A vállalatok a munkákat elvállalták, s írásbeli ígéretük birtokában szerződésben rögzítette a fővállalkozó, hogy 1973. július 31-én átadja a teljesen felújított tanácsházát. Az ORSZAK-kal 1971 végén kötöttek végleges szerződést, amikoris 1974. utolsó napjára ígérte a szakipari vállalat a tetőfedő- és bádogosmunka befejezését. Ezt követően került sor az első határidő módosítására. A fővállalkozó — bízva az ORSZAK gyors és lelkiismeretes munkájában — 1974. október 30- át jelölte meg az átadás utolsó napjaként. — Nézzük a költségeket. A legelső tervben még 8 millió forint a felújítás összege a módosítások után csaknem 13 millió 200 ezer forint. Cserép nélkül. Azt mondhatjuk, gyöngyszeméi e palotának a színes mázas cserepek. Nem gyártanak ilyet manapság sehol az országban. A Finomkerámiaipari Művek pécsi porcelángyára azonban vállalkozott az elkészítésére. Az épületről leszedett néhány mázascserepet elvitték a gyár laboratóriumába, hogy azonosat készítsenek. A múlt század végén olyan különleges bevonattal látták el a cserepeket, hogy ennek összetételét nem sikerült megállapítani. A gyár vegyészei saját receptjük szerint készítettek színes bevonóanyagot, ami az égetés után ugyanolyan pompásan csillog- villog, mint az eredeti, s bizonyára ellenáll az elkövetkezendő száz esztendőben az időjárás viszontagságainak. A mázas égetett cserepek 5 millió forintba kerültek. Mindez persze nem azt jelentik. hogy így a felújítás összes költsége 18 millió és néhány- százezer forint, ugyanis egy régi épületnél a megrongálódott részek lebontásakor derül ki, hogy mi mindent kell cserélni, javítani, amire korábban nem számíthattak. Elérkeztünk így 1974. május hónapjához, amikoris megtörtént a harmadik költség-, ugyanakkor átadási határidő-módosítás is. — A városi tanács hozzájárult, hogy a teljesen felújított épületet 1975. október 15-én adja át a fővállalkozó illetve a beruházó, de feltételként szabtuk, hogy csak abban az esetben, ha a fő homlokzati rész teljes egészében elkészül 1974. október első felében — mondotta dr. Nagy Pál. — Tudomásul vettük, hogy a teljes felújítás végösszege 21 millió 110 ezer forint lesz. Hogy miért nem adták át a mai napig sem az épületet, kik bántak felelőtlenül ígért szavukkal, semmibe se véve a szerződési kötelezettséget, erről szólunk következő cikkünkben. Csabai István (Folytatjuk) Divatköpenyek nagy választékban — Ezt én is szívesen felvenném — nézik vágyakozva a lányok és asszonyok a Szegedi Ruhagyár divatos, mintás anyagokból varrt munkaköpenyeit. Szabó Sándor vezérigazgató elégedetten figyeli a hatást, hiszen az a leghőbb vágyuk, hogy olyan munkaruhákat gyártsanak a dolgozó nőknek, amelyekben csinosak, jól érzik magukat. — Mi az oka annak, hogy amit a vásáron bemutatnak, azt a boltokban hiába keresnénk? — Bennünket nem érhet vád, üzemünknek másfél millió divat- és iskoláköpeny az éves kapacitása.' Ezek a szép, mutatós köpenyek Bácsalmáson készülnek, kifogástalan minőségben és olcsón. Egy köpeny 270—300 forintos áron kapható, illetve kapható lenne, ha megrendelnék. Igény van arra, hogy a belföldi piacra is betörjenek. A kék-fehér munkaköpenyek egyeduralmát végre-valahára megtörő újdonságok, a sportra, kirándulásokhoz ideális szabadidőkosztümök mellett szól az is, hogy vonzóan olcsók. Ennek mi a magyarázata? — A korszerűen szervezett gyártás. Azelőtt másfél óra kellett Bácsalmáson egy köpenyre, most 30—40 perc elég rá. Mi kell ehhez? Alaposan felszerelt gépek, a dolgozók keze alá készített munkadarabok, alkatrészek. A jó szervezés azt jelenti, hogy a dolgozók ki tudnak használni minden percet, és minél termelékenyebb egy üzem, annál olcsóbban tudja előállítani a termékeit. Jelenleg 188-cal kevesebb a létszám, a tervezettnél, mégis 7 százalékkal nőtt a termelékenység, ami igen nagy szó. Pedig csak szervezés kérdése az egész. Most már csak az hiányzik, hogy a kereskedelem is rugalmasabb szervezéssel éljen az ipar kínálta lehetőségekkel, és bátrabban alkalmazkodjék a vevők igényeihez. Hordozható hűtőszekrény A kapukon özönlenek a látogatók, bámészkodnak, tájékozódnak, merre induljanak, mit érdemes megnézni a temérdek látnivalóból? A tapasztalt vendég, az előző évek élményei alapján elsőként a szovjet kiállítókat keresi fel. Az idén sem csalódnak, a szovjet külkereskedelmi vállalatok három pavilonban is bemutatják csodaszép vagy praktikus termékeiket. A szőrmék, mint mindig, most is lélegzetelállítóan gyönyörűek. A játékok megfájdítják a felnőttek szívét is. Állandó és népes közönsége van a híres hohlomai dísztárgyaknak, a fa-, csont- és kőíaragványoknak, a grúziai ötvösremekeknek, karóráknak, s a hírből már jól ismert színes tévéknek. A háziasszonyok vágyódva nézegetik a fénylő szamovárokat, a hordozható és kis helyre is beállítható keskeny hűtőszekrényeket, a szép formájú és elnyűhe- tellen porszívókat, és más háztartási gépeket. Hol található a legnagyobb tömeg, a leghosszabban kígyózó sor és honnét szállnak a legínycsiklandóbb illatok? Az állami gazdaságok mintapavilonjai felől, ahol az idei őszi vásáron a Városföldi Állami Gazdaság a házigazda. — Tulajdonképpen ez az első szereplésünk, úgy is mondhatnám, bemutatkozásunk a vásáron — mondja Pánczél Istvánná boltvezető. — Minden alkalommal ugyanis más-más állami gazdaság üzemelteti a pavilont. Szinte felesleges megkérdeznem, hogy sikeres-e a városföldiek bemutatkozása a pult előtt akkora a csoportosulás állandóan, mintha ingyen mérnék a bepaprikázott, főtt kolozsvári szalonnát, a gyengén megfüstölt fehérpecsenyét, a kívánatosán rózsaszínű, friss pa- rizert. Ebben a pavilonban állandóan 45 féle hentesáruból lehet választani, természetesen nem mind városföldi termék. Mindennap más gazdaság szállít hentesárut, ugyanez mondható el az italokról is. egyedül a szőlőt és a gyümölcsöt adjuk kizárólag mi. — Ezt is megvenném —mondják szinte valamennyi fogyasztási cikkre a látogatók. Miután a kiállításnak az a célja, hogy a magyar partnereket megismertesse a szovjet exportcikkek kínálatával, hozzájáruljon az üzleti kapcsolatok bővítéséhez — ezek a kívánságok talán nem is olyan teljesíthetetlenek. Megkérdezem a vásárló asz- szonyokat, hogy a sok közül melyik ínyencfalatot jutalmaznák különdíjjal, ha tehetnék? — A töltöttkarajt — vágják rá habozás nélkül — elmondhatatlanul finom, aztán a kassai cigányszalonnát. Hogyan lehet a közönséges szalonnát ilyen különlegesen megízesíteni? A boltvezető elárulja, annál is inkább, hiszen mindkét csemege náluk készül. A cigányszalonnát vérbe mártják, úgy füstölik meg. Ettől lesz füstösen fekete és páratlanul jóízű. Az eladóknak egy perc pihenőjük sincs: naponta 6—8 mázsa hentesárut mérnek ki, a gyümölcsökről, borokról, üdítő italokról nem is beszélve. Szívesen csinálják. A jó termék jobban szétviszi egy gazdaság hírét, mint a legjobb propaganda. A vevők legfeljebb csak azt sajnálják, hogy nincs mindennap vásár, minden élelmiszerboltban ... Vadas Zsuzsa Fotó: Tólh Sándor 9 A tanácsháza középső, belső udvara háború utáni állapotokat juttat eszünkbe. Csaknem hat esztendeje* áll itt a felvonulási épület és sorakoznak egymás mellett a különféle építőanyagok. (Méhesi Éva felvételei.) Jöttek, láttak, győztek a városföldiek Dunántúli barangolások Az Ormánságban va- • gyünk. Vajszló község központjában egy embert megszólítunk: hol láthatunk errefelé igazi művészi — „talpasházat”? — Már alig-alig van ilyen — így a válasz. — Miért? Hová lettek? — Megette már azok zömét az idő. .. Szerencsénk van: id. Martin Jenő ácsmesterrel futottunk ösz- sze, ezen a fülledt, álmos délután. Elmondja, hogy a környéken ő bizony sok pajtát, górét, istállót épített (favázas-talpasokat is), de házat? Azt már nem, azok a régebbi időkből valók. Aztán mást kérdezek: — És az egyke? Mi a helyzet mostanában ezen a környéken? — Hát igen. Erről lettünk híresek (vagy hírhedtek?) mi or- mánságiak. De tudja, mit mondok? Jönnek már a gyerekek, nézzen körül. A legtöbb családban kettő, három is van, s annál is több. Vége már az „egy- kés” világnak. Megváltozott az élet, minden. Meg bizony. Erről egy másik falucskában, a kicsik, de hangulatos Luzsok utcáin is meggyőződtünk. Itt egy jókora' csapat gyerek szaladt elénk az út közepén. Indiánosdit játszottak harsány kiáltások között. — Egyke itt? Dehogy — mondtuk csak. úgy magunknak. Aztán megnéztük az egyetlen, ma még felmutatható — ám már rogyadozó — „talpas” házacskát. Megállapítottuk, hogy még romjaiban is szép. A tanács nem véletlenül vásárolta meg éppen azokban a napokban, * Ám mennyivel más a híres Harkány-fürdő világa! Száz és száz gépkocsi várakozik. Az üzletsorok előtt tömegek, sorbán- állók. Sietünk el innen, tovább, ki a szabadba1, tágas, levegős természetbe. Irány Villány! De közben megnézzük a siklósi várat, azután meg a mostanában oly annyira felkapott szabadtéri szobrász „műtermet”. Ez a kilencedik esztendő már, amikor a meleg hónapokban hazai és külföldi alkotók itt összeverődnek, s faragják, vésik1, kalapálják a műveiket. Most is. amikor sötét, nehéz felhők gomolyognak a fejünk felett. Jacques Renaiud Párizsból, Fritz Mihály Szegedről jött el ide. Dicsérik mindketten az ellátást, az elhelyezést, a nekik való környezetet. Villánykövesd érdekes telepítésű, háromszintes pincesora műemléki védett terület. Látványnak csodálatos; s maradandó élményt nyújt annak, aki eltölt itt leglább 1—2 órát. A helybeli Strebka György, a hirtelen összeverődött kis „népgyűlésen” szlovákul, Wéber György meg németül énekel szép dalokat a gondos-alapos Weber Pista bácsi tágas, tiszta pincéjében. Az égig hallatszik a jókedv. S aztán Pécs újra. Majd Mohács. A Duna vize nyugodt, csendes most. Majd a kedvesszép tolnai tájak. Aztán Szek- szárd, a Babits-ház. A múzeum. S később Fadd község, ahol Horthy hóhéráról” mesél a 76 éves Szabó Józsi bácsi. Alkonyodik. Indulunk tovább, most már hazafelé. A Duna túlsó partján melengető karokkal vár bennünket — kedvesen fogad — szőkébb hazánk, Bács-Kiskun. Sietünk hazafelé, a solti betonon. Varga Mihály (Vége)
