Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-25 / 227. szám

4 • PETŐFI NEPE 1976. szeptember 25. BÁCSALMÁSI FAFARAGÓ Nagy gondot fordítanak az üzemben a szakmunkás utánpótlásra. A tanműhelyekben hat szakoktató irányításával jelenleg 153 fiú és lány sajátítja el a húsipari szakma különböző ismereteit. Felvételünkön az elsősök egy csoportjával foglalkozik Rózsa Gyula szakoktató. (Opauszky László felvételei.) A barlangváros restaurálása Vardzija barlangvárosban, a Grúz SZSZK-ban helyreállították a Szűzanya templomot. A rend­kívül ritka műemlék árkádjait, oszlopait, pilléreit a sziklába vájták. A templom falain látható freskók Feorgij grúz királyt és lányát, Tamara királynőt ábrá­zolják. Atomerőmű-alkatrész gyár A barlangváros, ahol a templom található, a XII. században kelet­kezett. 500 méterre nyúlik be a sziklába, és ötszintes. Jó állapot­ban maradt fenn a nagyterem, a templom, a könyvtár, a boipincék, a pékségek és a for­rásvizet gyűjtő víztárolók. A Szovjetunióban megkezdték az első olyan gyár építését, amely az atomerőművek számá­ra készít majd alkatrészeket. A szakosított üzem létrehozását a szovjet atomenergetika dinamikus fejlődése indokolja A 10. ötéves tervidőszak folyamán 13—15 mil­lió kilowatt összteljesítményű atomerőmű lép majd üzembe, s az egyes reaktorok teljesítménye eléri majd az 1—1,5 millió kilowattot. A hatalmas atomerő- park szükségszerű javításával já­ró holtidők maximális csökken­tése érdekében kell létrehozni a specializált alkatrészgyárat. APN—KS Nagy Péter műhelyében Országszerte zajlanak a képzőművészeti világhét ese­ményei. A Bács-Kiskun me­gyei városok közül különösen Kalocsán, Baján, Kiskunhala­son és Kecskeméten állítot­tak össze sokakat vonzó prog­ramot. A művelődési házak­ban, kiállítótermekben, könyvtárakban, üzemi és if­júsági klubhelyiségekben festmények, grafikák, szob­rok és művészien megformált használati tárgyak fogadják a látogatókat, s az alkotók személyesen is találkoznak a közönséggel. A rendezvények természetesen túllépnek a városok határain. A megyei művelődési központ a Kecskeméthez közeli Matkópusz- tán, Ménteleken, Borbáspusztán, Katonatelepen és Tiszakécske nagyközségben készített elő kiál­lításokat. Matkópusztán három fafaragó, Kovács Pál, Nagy Péter és Váradi László közhasználatú eszközei sorakoznak fel. Ebből az alkalomból kerestük fel Nagy Péter népi iparművészt Bácsalmáson, az otthonában. A látogatás bepillantást enged a műhelytitokba is. Nagy Péter — az ugyancsak helybeli Horváth Józseffel együtt — nemrég tért haza a Bács-Kis- kun megyei fafaragók kiskunmaj- sai alkotótáborából. — Hasznos volt a részvétel, na­gyon sokat tanultam a táborban — jegyzi meg. Még igényesebben tértem haza, a lehető legnagyobb pontosságra törekszem, aminek jó iskollája volt hosszú időn át a meggymagfaragás. Közben megmutatja pipafara­gásait. Tijbb ezret készített már eddig. Népi motívumokat és pa­raszti életképet örökített meg a széktámlán. A használati tárgyak mellett szobrászati igényű alko­tásokat is készít. S külön érde­me, hogy nemcsak a fát formál- ja-alakítja, hanem az irányításá­val felnő az utánpótlás. Vezeti a község művelődési központjának fafaragó szakkörét, átadja a mes­terségbeli tudást, hogy ne sza­kadjon meg azoknak a sora, akik fába vésik-faragják a hagyomá­nyos népi motívumokat, az ál­maikat és a képzeletüket. H. F. • A világjáró Jelky András fa- alakja faföldgömbön. • Pipatórium. Mű és vallomás Tévéfilm Hincz Gyuláról A Képzőművészeti Világhét alkalmából mutatja be a televízió, a Hincz Gyula, Kossuth-dijas festő- művészünk munkásságát összefoglaló kisfilmet. Az önvallomásnak is beillő félórás kisfilm színesben készült, s miután ez esetben olyan művészről van szó, aki színekben lát, érez és építkezik, eleve saj- nálhatók azok, akik fekete-fehérben láthatják az adást. Ez a gazdag és érdekes életmű, a színek va­rázslatos nyelvén elbeszélve nyilván kevesebbet mond azoknak, akik egy átköltött formavilág szür­ke lenyor/íatával ismerkedhetnek meg, a kompozí­ciókat feliveltető, kivilágító színvilág, képzeletmoz­gató ereje nélkül. Mivel színes tévéje még igen ke­vés nézőnek van, nem ártana igénybevenni azokat a helyeket, ahol erre lehétőség kínálkozik. Például a kecskeméti Művelődési Központban is található színes készülék, ajánlatos bemenni erre a félórára. Így sokkal jobban megérthető és megkedvelhető, a ma 72 éves mester, műfajilag rendkívül változatos és magávalragadóan „színes” művészete. Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk még, hogy a Mai magyar művészet c. képzőművészeti kisköny­vek sorozatában is megjelent, Bauer Jenő: Hincz Gyulát bemutató kötete. A színes illusztrációk és a hozzájuk fűzött hasznos magyarázatok értékes is­meretekkel egészíthetik ki a képernyőn látottakat. V. • Kép a tévéfilm anyagából. Még színtelenül is érzékelteti a formaképzés virtuóz biztonságát, ez azonban a színeitől megfosztva kissé olyan, mint egy zenekari műbe illesztett énekszóló, hangszer- • kíséret nélkül megszólaltatva. • Nagy Péter széktámlát farag. Mellette két szakköri tag — Abonyl Zoltán és Blbak Tibor — gyakorolja a mesterség fogásait. • Népi motívumokat és paraszti munka, mozzanatot örökit meg a széktámla. • A kaszafenő. A nap virága Közel másfél évszázada vált a szépséges napraforgó Oroszor­szág egyik legfontosabb kultúr­növényére. Gyorsan és széles körben terjedt el, különösen a sztyeppék vidékén. Napjainkban a szovjet mező- gazdaságban több mint 4,5 mil­lió hektáron termesztik. A ki­lencedik ötéves terv — az 1971—75 évek — időszakában az olajos magvak termelése a Szov­jetunióban elérte az évi átlagos 6 millió tonnát. A jelenlegi terv­időszakban 25 százalékkal nő a termelés. Az agrotechnika színvonalának állandó emelésével a szakembe­rei: elérték, hogy a rosztovi, sztavropoli és ukrajnai földe­ken a napraforgó magas termés­hozamai megszokottá váltak. Még a múlt évben is, amikor a déli országrészekben aszályos volt az időjárás az észak-kauká­zusi Krupszkája Kolhozban hek­táronként 34,7 mázsa napraforgó magot takarítottak be. APN—KS Tanműhely és étterem Az alábbi képeinkkel az Allatforgalmi és Húsipari Vállalat kiskun­félegyházi üzemének életéből adunk Ízelítői v Használatba vették a dolgo. zók a 24 millió forintos beru­házásból épített új szociális épületet, ahol a hatszáz adagos konyha melletti önkiszolgáló ét­teremben egy­szerre 250-en étkezhetnek. Kielégíti az igé­nyeket a 250 személyes férfi - és a 200 személyes női öltöző és fürdő is. SZILVAS1 LAJOS (53.) Es már arról érdeklődött, hogy iszik-e Attila konyakot vagy vodkát, majd pedig, sáriikor Attila azt mondta, hogy csak különlegesebb világnapokon sza­vaz meg magának /konyokot vagy más erősebb szeszt, akkor Anikó megérdeklődte hogy a colát vagy a tonikot szereti-e jobban Attila, és amikor a válasz úgy hangzott, hogy Attila inkább tonikot kér, Anikó ennek hallatára is hal­kan, de határozottan lelkesedett, kijelentve — ami igaz is —, hogy ő is inkább a tonik keser­nyés íze mellett tör lándzsát. „Tör lándzsát” — ezt nem mond­ta Én hozzákezd tem a magnós rock-bemutatóhoz a legesleg- klasszabb kazettámmal indítót-' tam. a Hair-rel, amit bűnösen imádok, és amit már Imrével is elfogadtattam. A Hair közben önfeledten töltögettük magunk­ba a tonikot, Attila másodszor is kapott Imre salját cigarettájából, majd Anikó kisurrant a konyhá­ba. és engem is maga után in­tett, hogy gyorsan összedobjunk nyolc-tíz klassz szendvicset. Ab­ból a jelből, hogy a szendvics előállításához Anikó felbontott és el is használt — !! — egy tel­jes egész kis doboz libamájkon­zervet, szintén Attila hatását, vagyis sikerét kötelező következ­tetni. Mire belibegtünk a szedvicses tállal a hallba, Imre hallkabbra csavarta a magnót, mert — to­vábbi megtiszteltetés — sport- lövészetről szövegelt Attilával. Ez azért objektív megtisztel­tetés, további hiteles rokonszenv, mert Imre senkinek nem szokott szövegelni a sportpisztolyverse- nyeiről, ugyanis restelli, hogy ki­öregedett a versenyzésből. És Attilának mégis elmondta. De nemcsak elmondta, hanem — bi­zonyos öniróniával — még az érmeit is megmutatta, amelye­ket négy-öt évvel ezelőtt nyert a versenyeket. És a pisztolyt is megmutatta. Mint emléket és ereklyét. És rá volt írva a port­réjára. hogy tulajdonképpen az ifjúságát gyászolja. Vagyis én úgy éreztem. — Nem is hittem volna — mondta: Attila —, hogy ilyen kis sportpisztolyok is vannak. — Szovjet pisztoly, ifjúsági és női használatra — mondta Imre. — MCM típus, a kaliber 5,6 mil­liméter. — És nevetett. — Akkora, mint a Kloss kapi­tány Parabellum pisztolya a te­levízióban. 220 milliméteres cső­vel. Ötlövetű. Később Imre további bizalom­mal is megtisztelte Attilát. Kö­zölte a tervét, amiről másoknak szintén sohasem beszél: hogy venni akar egy használt Polski Fiatot. Ettől a témától az autók­ra terelődött a szöveg. Hogy At- tiláéknak van-e kocsijuk. Van. Egy állati régi Volkswagen, ami más embernek a kezében már nem lenne autó, de Attila papá­ja plyan specialista, aki még egy ilyen ősi kocsit is életben tud tartani. — Apa mindent maga bütyköl, más ember az egész család ke­resetét rákölthetné a járgányra — mondta Attila. Anikó is kifaggatta Attilát. A családi állapotokról. Attila nő­vérét Évának hívják, és nemso­kára férjhez megy. A vőlegényt Elemérnek hívják, de csak néha bosszantó a lénye. Szóval, fantasztikusan klassz volt, ahogyan beszélgettek Attilá­val. Örülök és büszke vagyok Attilára, hogy nemcsak Anikót, hanem Imrét is barátságos ma­gatartásra hipnotizálta. Aranyos, szeplős srácom! Amikor Attila hazament, Ani­kóból kiszedtem, hogy milyen analízis alakult ki benne Attilá­ról. Szexmadonnásan tűnődött húsz másodpercig, majd: — Most már értem — mond­ta —, miért nem hoztad fel ed­dig egyik fiúdat sem. Ez a kö­lyök ... és mondd, máskor sem pózol? — Nem várta ki, hogy feleljek a kérdésére. — Nem, en­nek nincs szüksége pózokra. Hát ez fixen igaz. Attila nincs rászorulva, hogy megjátssza ma­gát. Az a vicces a témában, hogy más srácoknak sem kellene szor­galmazniuk, hogy rémes fejtöré­sekkel mindenféle szerepeket gyakoroljanak be maguknak. Digó lénye jóval hatásosabb len­ne például, ha nem táplálta vol­na be a tudatába, hogy minden csajt LSD-mámorba tud taszíta­ni az olajos szemével. Luxy ta­valy mindig azzal akart megfosz­tani a lelki egyensúlyomtól, hogy van neki egy férjes asszony sze­retője, és engem csak azért tart fenn maga mellett, hogy érzelmi ügy is legyen a birtokában. Én kissé csökkent értelmű medve- bocs vagyok, mint Micimackó, a Milne bácsi életművében, de a kislétszámú jellegem ellenére is nemsokára felparázslott bennem, hogy mit kell kiutalnom neki: „Eltájoltad magad méla herceg — közöltem, bele a szemébe, hogy nehogy téves címzést gya­nítson. — Háremhölgy nem le­szek nálad és szexuális társbérlő sem.” Kós Laci pedig azzal ját­szotta meg magát, hogy mindig és minden társaságban fölénye­sen szórakozott volt, hiszen sen­kit sem tartott eléggé műveltnek és intelligensnek ahhoz, hogy megközelítsék az ő magasröptű szellemiségét. Stop, elég az egykori árnyé­kokból! Voltak és elmúltak, mert nekem is jogom van a történel­mi igazságszolgáltatáshoz, vagyis Attilához. — Vigyázz erre a fiúra, Tom­ka — figyelmezetett Anikó. — Ez az a fajta, akit el szoktak csábítani. El tátottám a számat: — Micsoda fantasztikus ötlete­id vannak! — Emberismeretem van, Tom­ka — mondta. Mosolygott, de komolyan mosolygott. — Ez a fiú nem csábít el senkit, de ha el akarják csábítani, nem áll el­len. Mert nincs fából. — Honnan tudod, hogy nincs fából? — csaptam le Anikóra. Mert belémnyilallt, hogy hátha Attila úgy nézett rá a Szexma­donnára is, ahogyan énrám tud. nézni. Szégyelltem magam ettől, ami belémnyilallt, de nem tud­tam leállítani magam, mielőtt megkérdeztem volna. — Az intu­íciód? — Van szemem — nevetett el­nézően, és megbórzolta a hajam. — Kifigyeltem, hogyan néz rád, amikor elfeledkezik magáról. Nyeltem egyet. Majd be akar­tam fejezni a témát: — Kösz a látleletet. Kiutalsz további egyéb használati utasí­tást is? Tűnődve bólintott: — Igen. Még egyet. Ezzel a fiúval nem lehet hányavetien bánni. Pedig te hajlamos vagy ... Doromboltam valamit, amit Anikó ígéretnek is értelmezhe­tett: hogy sohasem fogok hánya­vetien bánni Attilával. A hánya­veti készletemet elhasználtam az eddigi árnyékaimra. Attilára egész életemben mindig úgy vi­gyázok, mint a szemem világá­ra. Aranyos, szeplős srácom! ATTILA Június 12, csütörtök Tegnap este nemcsak azért nem írtam naplót, mert fáradt voltam. Fáradt is voltam, de a másik ok volt a nyomósabb: nem tudtam határozatot hozni, mer­jem-e leírni őszintén, hogy talál­koztam Szilviával. Mert ha egy­szer ez a napló Tamara kezébe kerül, akkor megtudja Szilviát. Fogat mostam, zuhanyoztam, lefeküdtem és néztem a plafont. Sötétben. Amíg el nem aludtam. De még mielőtt elaludtam, rá tudtam venni magam, hogy dönt­sék. így döntöttem: őszinte le­szek. Tamara mindig őszinte volt hozzám. Akkor is, amikor ártott önmagának az őszinteségével. Tehát én milyen jogon tagadhat­nám le Szilviát? Szilvia minden­képpen benne van a múltam­ban. (Folytatjuk).

Next

/
Thumbnails
Contents