Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-04 / 183. szám

1976. augusztus 4. • PETŐFI NÉPE 9 5

NEMES GYÖRGY

Vizuális szennyeződés

Vasarely-kép

Zsolnay-porcelánból

A világhírű, magyar származású pop art-művész, Victor Vasarely egyik művét állították fel a Déli-pályaudvarhoz vezető aluljáró-rendszerben. A szí-» nes kerámiakockákat a művész tervei alapján a Zsolnay Por« celángyár készítette el. (MTI- fotó. — Friedman Endre felv.

— TELEFOTO — KS.)

TANÁCSKOZÁS UTÁN

Közművelődési konferencia Balatonalmádiban

A közművelődési szakemberek jól ismerik a Népművelési Intézet Balatonalmádiban működő továbbképző házát, amely immár egész éven át szolgálja ismereteik gazdagítását. A hosszabb-rövidebb tanfolyamokon itt kapnak munkájukhoz segítséget a klubvezetők. a művelődési otthonok igazgatói, a népművészeti együttesek vezetői. A megyei módszertani központok igazgatói részére a közelmúltban rendezték meg azt a konferenciát. amelyen a közművelődés, de elsősorban a művelődési otthon-mozgalom időszerű kérdéseit tárgyalták meg.

A konferencia első előadásában Komidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, a tudományok, az oktatás és a művészetek legfontosabb kérdéseinek áttekintése után a közművelődésről beszélt. A feladatok között megemlítette a munkások művelődési körülményeinek javítását, az ifjúság művelődésével kapcsolatban pedig fontos szerepet tulajdonított az amatőr mozgalomnak. A Népművelési Intézet által készített „Amatőr művészeti mozgalom ideológiai-politikai helyzete és feladata" című elemzés tanulságait Vitányi Iván igazgató ismertette.

Tervek — rendezvények

A megyei módszertani központok vezetői megismerkedtek a közművelődés távlati fejlesztési terveinek kidolgozásához elfogadott .irányelvekkel is. Ezek 1990-ig jelölik ki a feladatokat. Az elgondolások szerint a munkásosztály műveltségének növelésére, a mező- gazdaságban dolgozók kulturális lehetőségeinek erőteljes fejlesztésére és az ifjúság művelődési körülményeinek javítására kell az erőket összpontosítani. Az irányelv a közművelődési munka alapelveként jelöli meg, hogy segítse — többek között — az ország gazdasági helyzetének fejlődését, enyhítse a kulturális ellátás egyenlőtlenségeit. A tervezet egyben részletesen tárgyalja a kulturális ellátás szervezeti modelljét is.

Az országos rendező szervek részletes tájékoztatást adtak a „Mindenki iskolája”, a „Ki mit tud” és a „Röpülj páva’’ akciókról. Ezek az ismert és népszerű, illetve részben új sorozatok őszszel indulnak a tömegkommunikációs intézmények és a művelődési dolgozók közös szervezésében.

Eszmecsere

A konferencia első felében elhangzott tájékoztatók napjaink és a távoíubbi idők munkájának irányát, tartalmat segítették kijelölni. A program további részét az eszmecserék jellemezték, amelyek szorosan kapcsolódtak a közművelődési munkához.

Izgalmas vitát váltott, ki a művelődési otthonok működési szabályzatáról szóló előterjesztés. Azzal valamennyi résztvevő egyetértett, hogy a művelődési otthonok vezetői munkájuk segítéseként mór régen várják a központilag szerkesztett „minta'’ működési szabályzatot — a megjelentetést siettetni kell. A vitára benyújtott tervezet sok új és figyelemre érdemes elemet hozott felszínre, ezek azonban még nem álltak össze rendszerbe, a gyakorlati alkalmazásra meg nem alkalmasak.

A művelődési otthonok tevékenységének korszerűsítésére a Népművelési Intézet munkatársai tettek javaslatot. Elképzelésük a jelenlegi gyakorlat reális bírálatából indul ki, és arra törekszik, hogy kijelölje az intézmények sajátos feladatait, meghatározza azt az alaptevékenységet, amelyet valamennyi intézménynek el kell látnia. Ez a javaslat is további vitát igényel.

Korszerű épületek

Egész napon át foglalkozott a konferencia a közösségi művelődés korszerű épületeivel. Az előadók hazai terveket és külföldi

objektumokat mutattak be. A szemléltetett létesítmények — olyan „csarnokszerű” központot jelentenek, amelyekben információszerzésre, művelődésre, sportolásra, szórakozásra alkalmas terek találhatók — esetleg kereskedelmi vagy vendéglátói egységekkel együtt, azokkal közös fedél alatt. Az előadók a komplex létesítményeknél a beruházás gazdaságosságát és azokat az aktív, önmegvalósítási lehetőségeket hangsúlyozták, amelyeket a létesítmények felszereltségükkel, belső tereikkel lehetővé tesznek.

A konferencia külön foglalkozott az újpesti művelődési központ építészeti tervével, amely a korszerű munkásotthon szerepének betöltésére hivatott. A 8000 négyzetméteres csarnokban lehetőség nyílik közművelődési intézmények integrált elhelyezésére, sportolásra, szórakozásra. Helyet kap az épületben házasságkötő terem és vendéglátó egység

is.

A komplex intézmények kérdése a szakemberek körében nemcsak újszerűségük miatt kelt érdeklődést, hanem azért is, mert a jövő korszerű művelődési otthonainak érdekes típusai közé tartoznak. A létesítésük és működtetésük sok kérdése ugyanakkor még megoldásra vár.

A konferencia hat napja igazolta, hogy a közművelődési párthatározat nyomán számos kezdeményezés, intézkedés sietteti az egységes szemlélet kialakulását, a közművelődés feltételeinek javulását és hatékonyságának fokozását, aminek legközelebbi fontos állomásaként várjuk a közművelődési törvény megjelenését.

Gila János

• Alapjában összefüggő két dologról lesz majd szó. Az egyiket ezzel a jelszóval adnám elő: Sok a szöveg. (Most nem a vége- hossza-nincs beszámolókat, az unalomig elnyújtott értekezlet- hozzászólásokat akarom kipécéz- ni — megtették már sókan. Elvégre beszélni jól megtanultunk az elmúlt évtizedekben? hallgatni még nem eléggé!) Másra gondolok. mikor azt mondom: sok a szöveg. Mármint az utcákon, a plakátoszlopokon. a közlekedési eszközökön, a várótermekben, u középületi előcsarnokokban, a megállókban, a hirdetésekben — mindenütt és minden olyan esetben, ahol és amikor valaki közölni akar velem valamit, illetve fel akarja hívni a figyelmemet valamire. A másik dolog pedig ez: ha mór mindenáron szöveggel kívánnak erről-arról tájékoztatni, ha ilyen vagy olyan lehetőségre, alkalomra. veszélyre vagy tilalomra akarják felhívni a figyelmemet, miért teszik ezt olyan formában, melynek külső megjelenése nyolcvan évvel marad el a mai kor ízlésnormáitól? Más szóval: Miért olyan csúnya a szöveg?

9 Nézztlk tehát az elsőt: Soka szöveg.

Nem én berzenkedem először azért, hogy azt is szöveggel adják tudtunkra, amit egy jellegzetes jellel is közölhetnének. Néhány évvel ezelőtt a lengyelországi Gdanskban jártam, s a szállónak átalakított Balory nevű tengerjáró hajón laktam. Először meghökkentem, mikor azt láttam. hogy a férfi-mellékhelyiség ajtaján eg.v háromszög, a nőién egy kör látható. Régebben nálunk kiírták azoknak a bizonyos mellékhelyiségeknek az ajtajára, hogy Urak, illetve Hölgyek, de manapság mar nálunk is nagyon sokfelé egy férfi és női alak vagy fej látható, s ez az ábra egész jól eligazít a helyiség rendeltetését illetően, S még akkor se téveszti el senki a két ajtót, ha történetesen a fiúk és a lányok egyformán hosszú hajat viselnek. Az emberről ugyanis nem mindig tudják, de az ember mindig tudja magáról- fiú-e vagy lány. Továbbá: azon is tűnődni kezdtem, hogy láttam országút mellett táblát, melyen egy stilizált lakókocsi és sátor arról értesített: a közelben kemping található. A piros csíkkal áthúzott pipa valamely helyiségben arról, hogy ott tilos a dohányzás. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akit csehszlovákiai első utazása során az állomás Vichod felirata abba az illúzióba ringatott, hogy egy Vichod nevű községbe érkeztünk. Csak amikor már a negyedik állomáson is ez a felirat volt olvasható, jöttünk rá, hogy a szó

azt jelenti: ott kell elhagyni az állomást. A KRESZ a maga egyszerűsített ábráival lényegében olyan, mint egy nemzetközi nyelv — mondjuk az eszperantó. Ha a KRESZ világszerte egységes, minden ország fia-lánya megérti, és tudja, hol tilos behajtani, melyik utca zsákutca, hol szabad vagy nem szabad parkolni, hol vun elsőbbségem a szembejövő forgalommal szemben, hol számíthatok kőomlásra, hol tilos megfordulnom, stb. stb. A közlekedésben azért nincs sok szöveg, mert hatvan vagy száz kilométeres sebességgel haladva aligha tudnánk elolvasni: mit akarnak közölni velünk. Arról nem is szólva, hogy aki, mondjuk, nem tud bolgárul, nem közlekedhetne Bulgáriában, s a bolgár, aki nem tud magyarul, nem autózhatna Magyarországon.

9 S noha ez magától értetődő előnye az ábráknak, még mindig sok u szöveg azokon a helyeken. ahol egy jellegzetes Jel eligazítaná a magyarul nem tudókat is. Épp ideje, hogy például az autóbuszmegállók mostani kék táblája helyett — mely csak a hazaiaknak ad eligazítást, főként mert odaírják magyarul: Autóbusz, kettős megálló — nemsókára kihelyezik az egységes kékszegélyű táblát, egy autóbusz képével. Nemcsak az érti meg, miről van szó, aki nem tud magyarul, az is. aki — tegyük föl — még olvasni se tud. Az emberek ugyanis — véleményem szerint — bármilyen kulturális szinten vannak, egy jellegzetes, stilizált jel értelmét gyorsabban fölfogják, mint bármelyik tömören megfogalmazott szöveget. Mért nem találnak jelet arra, hogy melyik áruházi ajtón kell bemenni és melyiken kijönni? Mért olvasható még mindig egyik-másik mozi pénztárablakában: támlásszék, meg zsöllye, holott csak a sor számit? Mért van az áruházak tájékoztató tábláján rengeteg árufelsorolás, mely a külföldi vásárlót nem igazítja el. s mért nincs inkább ábra? A MÁV e téren is példamutató: nagyon sok új állomási ábra ad fölvilágosítást az utazó közönségnek, egyszerűen és egyértelműen.

Sok tehát a szöveg, s ott is, ahol ábra helyettesíthetné. S milyenek ezek a szövegek?

9 Most nem stilisztikai tökéletlenségekre, nyakatekert fogalmazási szörnyűségekre gondolok hirdetményekben és közleményekben. Csupán a szöveg külső megjelenésére, látással érzékelhető szépségére, vagy csúfságára tennék néhány megjegyzést.

Ha már betű. akkor legyen olyan, ami teljesíti gyakorlati feladatát, tehát jól olvasható,

egyszersmind szép, vagyis esztétikai örömet kelt. A nyomtatás tudvalévőén ötszázéves, s alapelemei fél évezred alatt nem változtak.

Az egvkori híres betűmetszők — hogy csak az európai kultúránál maradjunk —, ismerték a római feliratokat, melyeket ko- táblába véstek, s a középkor kódexeit. melyeket tollal pergamenre írtak. A kemény kőbe vésővel jobbára merev vonalú betűk kerüllek; ezekből alakultak ki mai nagybetűink. A vágott hegyű tollal a szerzetesek úgy másolták a kódexeket, hogy a fölfelé menő vonal vékony volt, a lefelé haladó vastag: ezekből alakultak ki a kisbetűk. A betűk törzse, a felső és alsó nyúlványok együttes szerkezeti aránya teszi lehetővé, hogy a szem íárasztása nélkül folyamatosan olvasni tudjuk a szép nyomdai szedést. Mikor a reklám divatba jött, megjelentek a lineáris, másképp groteszk betűk, melyeknek minden szára egyformán vastag. De ennek n betűtípusnak elsősorban u reklámszövegben van n helye. A szép betű ötszáz év klasszikus hagyományait őrzi. A századforduló szecessziós világa megrontotta e klasszikus hagyományokat s eltorzította n betűket. Kitekerték az arányokat; kicifrázták a betű testét, hátterét; árnyékot rajzoltak mögé, mintha a kétkiterjedésű absztrakt ábru háromkiterjedésű volna. Sokan már azt hittük, hogy ez a csúf divat a múlté. De újabban azt látjuk: föltámadt, s egyre virgoncabb. A feliratok, a plakátok, némelyik újság címrengetege, a neonreklámok, a ki- íukati árjelzések, a cégtáblák, a márkajelek között vígan tenyésznek az ízléstelen betüfica- mok. A Nemzeti Színház egyik legutóbbi bemutatójának szín- lapja, mely minden pesti hirdetőoszlopon ott éktelenkedik, az ízléstelen betűk legízléstelenebb- je. amit életemben láttam. Szántó Tibor, az Iparművészeti Főiskola tanára, a jeles könyvművész nemrég egy nyilatkozatában „vizuális szennyeződéséről beszélt, történetesen a rossz fényreklámok kapcsán. Ezek is a környezeti ártalmakhoz tartoznak — mondta —. mert bántják a szemet, rontják a városképet. És — ezt már én teszem hozzá —. mindenki vétkes az ízlésrombolásban. a látási kultúra színvonalának süllyedésében,. aki engedi. hogy a szöveg — akár sok, akár kevés —, amely kirakatban, plakáton, újságcimben, feliratban a szemünkbe ötlik, csúf, torz, elrajzolt, idétlen, modoros, Rzépelgo. hamis, aránytalan, olvashatatlan, fellengző. nagyképű, giccses betűkből álljon.

, 9 A levegő-, ^ víz- meg a környezet-szennyeződés elleni küzdelemhez nem ártana odakapcsolni a kulturális szennyeződés elleni küzdelmet is. Ide sok minden tartozik; hogy mást ne mondjak, a giccs elleni küzdelem, De ide sorolnám azt is, amiről beszéltem: hogy legyen kevesebb a szöveg, de ha a szöveg elkerülhetetlen, akkor ez a szép, arányos betűk formájában, az ízlést kedvezően befolyásoló köntösben jelenjék meg.

SZILVASI LAJOS

(9.) Jó nálam a humorod. De olyan nincs, hogy valami hobby... Például tudom, hogy röplabdázol Is. Láttalak.

— A röplabda:, stzt muszáj — mondtam. — De nem hobbyból. A suli érdekében.

Hirtelen rámjött, hogy megmondjam neki az igazat. Nem hiszi el, és így lesz oké.

— Kapaszkodj meg: naplót írok. Már egy éve.

Nézett rám, de úgy csodálkozott, hogy abban nem volt meg- játszás.

— Komoly? Nem most találtad ki?

Vállat vontam. Igazam lett, nem hitte.

— Komoly. De vannak benne vicces részek is.

Már nem csodálkozott. Nem is nevetett, és nem is mosolygott. Azt hittem, mondani akar valamit, de aztán nem mondott semmit. Közben a csontváznő elénk lökte a fagylaltokat. A számlát Is. Csupa bizalomból az ifjúság Iránt. Hogy hátha lelécelünk fizetés nélkül. Aztán egyenként guberálta le elém apróban a visszajáró pénzt, de csak dddig, hogy négy forint még hiányozzon. Kotort a zsebében, mintha a négy forintért nyomozott volna. Tehát négy forint borravalót szavazott meg magának. Mondtam, hogy köszönöm, ő pedig nem mondta.

Amikor megettük a fagylaltot, megérdeklődtem:

— Most mi legyen?

Kivonultunk a „Póló” kertjéből.

— Merre? — kérdeztem.

Tamara vállat vont:

— Tévelyegjünk. Csák úgy. Ha mégis va(n időd. Mert, ugye, fenyegetőztél, hogy ma még tanulni akarsz.

— Még hosszú a nap — mondtam. Meg egyszerre csak nem volt már legyőzhetetlen bennem az inger a tanulás Iránt. — Nézzünk vonatokat.

Nem volt versenyképes ötlete.

Lustán csellengtünk a vasút felé. A felüljárónál rákönyököltünk a korlátra, és bámultuk a síneket. Fényesek voltak. Vonat nem jött, csak egy árva Diesel-mozdony húzott el alattunk. Ügy dohogott, mint az öreg Jurnik szokott a szomszéd balkonon.

Tamára egyszerre csak rámnézett :

— Becsületszavadra, hogy naplót írsz?

Nem értettem, minek hozza elő újra a naplót.

— Annyira hihetetlen? — Véletlenül belenéztem a szemébe. Kék volt, mint némelyik napszemüveg színe. — Minden este írom. Hülyeségnek tartod?

Tamara erre nem felelt. A síneket nézte. Végre jött egy vonat. Minden kocsi minden áblaka tele volt emberekkel. Meleg lehetett a vonaton, mint a szaunában.

Tamara nevetett.

— Tudod, állati furcsa, hogy mi még sohase futottunk össze a suliban. Most meg egyszer csak mégis.

— Csodálkozol? Egy olyan nagyüzem, amilyen a mienk... Annyian vagyunk már, mint a kínaiak. Ti különben is a másik épületben. De a ti udvarotokon legaflább fák is vannak.

Lebiggyesztette a száját.

— Fák... Minden levél szürke, mert vastag rajtuk a por. Megint hallgatás egy ideig. Aztán:

— Kivel jársz? — Tömény közömbösen akarta kérdezni. Mérsékelt teljesítményt nyújtott. —. Amadé Katival, vagy Kollárral?

Váratlanul ért a kérdés. Azt

hiszem, idétlenül vigyorogtam.

— Neked melyik a szimpatiku- sabb? Mert egyikkel se.

Nem nézett rám, még ásított is.

— Hát akkor kivel?

— Az árnyékommal. Ha napos az idő. És ha működik a köz- világítás. Eléggé összeszoktunk egymással.

Nem ünnepelte a humoromat.

—Utálom, ha át akarnak verni. Azt meg különösen, ha valaki jellemtelen, vagyis letagadja a csajt, akivel jár.

Sikerült neki, hogy megint meglepjen. Ránéztem, azonos-e. Azonos volt, hát megérdeklődtem:

— Elmentek nálad otthonról? Díjazol te engem, hogy hazudjak neked? Először is: semmi közöd hozzá, kivel járok. Másodszor: akkor se tagadnám le, hogy járok, ha akarnék tőled valamit, de nem akarok. Harmadszor: el is tűnhetek, ha túltengek itt melletted.

Olyan jókedvűen nevetett, mintha egy perccel előbb nem is ő lett volna megbuggyanva. Mind a két kezét rátette a vállamra, és odahúzta a homlokához a homlokomat. össze is koccantotta a fejünket.

— Először is: tudod, hogy milyen aranyos vagy? Másodszor: harapós kutya, szájkosarat neki!

Rápasszírozta a nyitott száját a szájamra, hogy ha akartam volna, akkor se tudtam volna kinyitni.

Már nem volt bennem áramszünet, mert éreztem, hogy a nyakam bőrén egy marék hangya balettozik, sőt a hirtelen

feszültségtúltengéstől a kezemben is és a lábamban is rövidzárlat keletkezett, hogy meg ne mozdulhassak. Tamara szája pedig jó volt, puha és gyümölcsfagylalt ízű, és nem utáltam a nyálát, mint tavaly, még a másik suliban a Vilcsiét. Lassan kitaláltam, hogy a nyelvével ki akarja nyitni a fogaimat. Hagytam, és az se zavart, hogy csiklandozza az én nyelvemet. Vil- csi ezt nem csinálta, nem is hagytam volna neki így. Pedig régóta tudom a srácoktól, hogy így kell, csak sohase értettem, hogyan bírják ki, hogy egy másik nyelv kalandozzon a szájukban. De ahogyan Tamara csinálta, az nem volt rossz, hanem jó volt és normális. Annyira természetes, mintha már régen megszoktam volna a száját.

Aztán, ahogy észrevettem, hogy jó vele (smárolni) csókolózni, ki- javítódott bennem a rövidzárlat, és az ujjaimmal és a tenyeremmel már meg tudtam keresni a derekát, és magamhoz tudtam húzni a testét. Már belül is tele volt a fejem egy vagon hangyával. Sípolt egy vonat, ott sípolt alattunk. Behunytam a szemem, nem akartam látni a vonatot, és nem mertem lélegzetet venni, pedig már nagyon hiányzott a levegő. De ha lélegeztem volna, nem éreztem volna, hogyan dobog Tamara szíve. Pedig talán a magam szívét, a magam dobogását éreztem.

Amikor abbahagytuk, nem mertem megmozdulni, nehogy kóvályogjon körülöttem a felüljáró és alattam a vasút. Tamara

is gyorsan lélegzett, és a vékony blúza alatt, ami közben már megszáradt, látszott a melle, amikor lélegzetet vett és nem látszott. amikor kifújta a levegőt. Eszembe jutotf, hogy Vilcsivel sose volt ilyen, pedig rengeteget kellett gyakorolnom vele, és ha tőle függött volna, sose hagyta volna abba a szájsportot. Becsületesen tréningeztem vele, de egyetlenegy edzéskor se kellett így egyensúlyoznom, mint Tamarával. a földön állva, de valahogy mégis légpárnán a talaj fölött.

Később aztán Tamara már lassabban lélegzett és rám is nézett megint. Az orrlyukai, vagyis az orreimpái (így műveltebb) még mindig összehúzódtak és kitágultak. A felső ajkával megnyalta az alsót, aztán az alsóval a felsőt, aztán a nyelvével mind a kettőt, aztán gunyorosan gri- maszozott, és azt kérdezte:

— Hát ez mi volt?

Nem tudtam, miről érdeklődik.

— Micsoda mi volt?

Dühösen kiáltott rám:

— Hát amit játszottunk!

A hangyák közben elfáradtak, és aludni tértek a nyakam bőrében és a fejemben. Az eszem pedig jelentkezett, hogy már egészen üzemképes. Mindjárt föl is hívta a figyelmemet, hogy Tamara lelkében valamilyen furcsa és egyelőre ismeretlen okból kigyulladt a pipa, tehát haladéktalanul balhézni fog velem.

(Folytatjuk)

Lehetséges, hogy amiről most elmélkedni szeretnék, nem tartozik éppen életünk legeslegfontosabb dolgai közé. Ám« bár... ki tudja, mi a legeslegfontosabb az életben. Az egyik embernek ez. a másiknak az. Ha nem rangsoroljuk a dolgokat, az élet jelenségeit, a sikereket és a fogyatékosságokat, akkor úgy gondolom: a jó ízlés vagy rossz ízlés, egyáltalán az ízlés alakítása nem tartozik éppen a legjelentéktelenebb dolgok közé. Én például hajlamos vagyok előkelő helyre állítani. Ez alkalommal az ízíésformálás egy bizonyos területéről szeretném elmondani a véleményemet.