Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-28 / 203. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1976. augusztus 28. A legifjabb főelőadó • Megyénkben 139 ezer kis­gazdaság 140 ezer hektárnyi földterületén 390 ezren dolgoz­nak, s mintegy 4,2 milliárd fo­rint értékű terméket állítanak elő évente. A negyvenezer ta­nyán körülbelül százezer tehén számára van hely. Ez a szám ak­kor mond valamit, ha hozzá­tesszük: az állatállomány 43 szá­zalékát tartják, nevelik a kis­gazdaságokban. A KSH megyei igazgatóságának 1976. első félévé­ről kiadott jelentése szerint a termelők ugyan 6 százalékkal kevesebb vágóállatot értékesítet­tek, de a tejfelvásárlás három százalékkal meghaladta a tavalyi szintet. Egyértelmű a cél: legyen több tehén legyen még több tej. Ho­gyan teljesíthető ez a kétségkívül nem könnyű feladat? A tárgyi feltételek megteremtésén, a te­héntartás megkönnyítésén túl például azzal is, hogy a tejátvé­tel végre arra a rangra emelke­dik, ami meg is illeti. A kisgazdaságokban dolgozók számára — ha másutt nem áll­nak munkaviszonyban — jófor­mán az egyetlen biztos havi jö­vedelemforrás a tejből szárma- tik. így aztán nem mindegy, hogy 3,5 vagy éppen 4,2 zsírszá­zalékos tejért kapják a pénzt — a két értéket százforintok vá­lasztják el egymástól. Sajnos, de igaz, hogy ma is vannak olyan szakszövetkezetek, ahol felelős vezető szájából hangzik el: „A tudomány mai állása szerint vizsgálatokkal nem lehet megállapítani, hogy van-e víz a tejben...” Ez a ki­jelentés legfeljebb azt mutatja, hogy az illetőnek a leghalvá­nyabb sejtelme sincs a tej alap­vető vizsgálati formáiról. Érde­mes elgondolkozni azon, vajon milyen hatással lehet az effajta vélemény a háztájiban dolgozók termelési kedvére, sőt, termelési büszkeségére is. • Itt kell elmondani azt, hogy összehasonlíthatatlan különbsé­gek vannak a háztáji, és a sza­kosított telepi férőhely létesítési költségei között, az előbbi javá­ra. A háztájiban nem számít re­kordnak az évi 5 ezer literes’ fe­dési átlag. Ez tény, és nyugodtan kijelenthető az is, hogy súlyos veszteség érné államunkat, ér­zékenyen érintene bennünket, fo­gyasztókat is, ha a háztáji, kis­gazdaságok egyik napról a má­sikra megszűnnének. Milliárdok- ra, jelen pillanatban rendelkezé­sünkre nem álló milliárdokra lenne szükség az ebből származó kiesés pótlására. Lengyelország valaha Kétszázötven millió esztendő­vel ezelőtt Lengyelország éppen olyan sivatag volt, mint ma a Szahara — állítják a lengyel geo­lógusok, az ország északi részén végzett kutatások tanulságaiként. Talaj fúrásokat végeztek és így sikerült felderíteniük országuk történelem előtti képét, s ez igen siralmas! Nagy sivatagi pusztaság, ahol csak helyenként élt meg a sze­Természetesen a legtöbb szö­vetkezetben jól viszonyulnak a háztájihoz, sok helyütt önálló üzemágként kezelik, népgazdasá­gi jelentőségéhez mérten. Van, ahol a takarmányt adják kedvez­ményesen tagjaiknak, van, ahol bizonyos számú, háztájiban vég­zett munkaórát írnak a tag ja­vára. Természetesen, írtuk, de sajnos az emberek nem a jót, hanem a rosszat terjesztik. Mert még vannak olyan teját­vevők is, akik szakképzetlenek, az alapvető vizsgálatokat sem tudják rendesen elvégezni, így aztán nem ritkán elképesztő, a termelő érdekeivel, teljesítmé­nyével merőben ellentétes ered­ményeket produkálnak. A jogta­lan haszonszerzés érdekközössé­ge némelyeket arra ösztönöz, hogy pl. a 3,4 zsírszázalékos tejet 3,8-ra értékeljék, de ellenkezője is előfordul. • Előfordul, hogy az átvétellel megbízott személy elvár és el is fogad „szívességeket”, hogy ne a valóságnak megfelelő adatokat továbbítsa a kifizetőhelyre. Ter­mészetesen, ha bizonyos litert felértékel, ugyanannyit le is kell értékelnie, hogy minden „rend­ben” legyen a végelszámolásnál, így aztán azok, akik nem akar­nak a — nyugodtan mondhatjuk — becstelenség útjára lépni, s ők vannak többségben, inkább hízóra fogják a szarvasmarhát. Történetek keringenek arról a községről a tejtermelők körében, ahol az átvevő rokona a boltos­nak, s amely boltos üzletében mindig kapható tejszín... Ugyanitt a tejtermelők méltány­talanságára, a valóságnak meg nem felelő kifizetésre panaszkod­nak. Nem nehéz kideríteni az összefüggést, hogy miért. Jónéhány községben a helyileg illetékes tejipari vállalat nem tartja be az elszállításra vonat­kozó, általa is jóváhagyott szer­ződéseket. Túrajáratra az előírt 10 óra helyett 12—13 órakor ér­kezik csak meg. A tárolási idő­vel arányosan nő a tej savfoka, romlik minősége, a tejipar pe­dig nem az átadáskor, hanem az átvételkor mért minőség szerint számlázza a tej értékét. Mind­ez szintén visszahat a termelési kedvre. • Összegezve tehát, szakkép­zett, az ügyet jól szolgáló teját­vevőkre is szükség van, akik együttműködnek a helyi szövet­kezeti vezetéssel. Szükség van ar­ra továbbá, hogy minden illeté­kes szívén viselje a tejtermelők mindennapi gondjait és segítse is őket társadalmilag hasznos munkájukban. Ballai József sivatag volt gényes vegetáció. A sivatagot időnként, esős időszakok után gyors folyású patakocskák szán­tották fel. Lengyelország, ahol akkori­ban száraz és meleg légkör ural­kodott, annak a nagy sivatagnak a keleti határain feküdt, amely nyugaton Angliáig és Franciaor­szág északi részéig terjedt. (KS) Dr. Dorogi Judit 27 éve szüle­tett Szombathelyen. Hét éves volt, amikor Kecskemétre köl­töztek, így élete nagyobbik há­nyada városunkhoz köti őt. Is­koláit már itt végezte, s tanul­mányai koronájaként 1972-ben a budapesti ELTE-n szerzett állam- és jogtudományi doktori okleve­let. Elöljáróban még csak annyit, hogy életkorára egyáltalán nem kényes a fiatalasszony (ennyi idősen nem is lehet!), neve előtt a két betűt pedig nem szívesen használja. Nem rajong a címe­kért (ezért pedig megdolgo­zott...). A Bács-Kiskun megyei Tanács VB személyzeti és oktatási osz­tályán három éve dolgozik. Gya­kornokként kezdte s az idén nyerte el a főelőadói címet; Ilyen minőségben a legfiatalabb az osztály dolgozói közt. Jóformán föl sem kell ten­nem az első újságírói kérdést, máris — szinte gondolatolvasó­ként — válaszol: — Gyerekfővel (ne nevessen ki) színész szerettem volna lenni, de az évek során aztán reálisan változtak a szándékaim. A kö­zépiskolában a történelem és a nyelvek érdekeltek leginkább. Nem tartozik ide, de annak ide­jén a „Ki miben tudós” vetélke­dő megyei győztese voltam tör­A kiskőrösi Vegyes és Építő­ipari Szövetkezet ebben az esz­tendőben megváltoztatta termé­keinek összetételét. Gondos fel­mérések után abbahagyták az olyan árucikkek gyártását, amely nem volt kifizetődő, illetve nem talált már megfelelő piacra. Így szüntették meg többek között a különböző csatomaféleségek, va­lamint a Körös I. szivattyú ké­szítését. Kapacitás hiánya miatt a jövőben nem foglalkoznak már kuka-edények gyártásával sem és az asztalosok is abbahagyják az általuk készített, beépített bú­torok helyszíni szerelését. • Legjelentősebb új termékük a sertés-, illetve malacnevelő kutrica. Az egyszintes típus után most készül az emeletes első darabja, Suba István la­katos végzi a szerelését. A tervek szerint 20 millió forint értékű kutricával járulnak hozzá a sertésprogram segíté­séhez. ténelemből. Voltaképpen ezen a stúdiumon keresztül kedveltem meg a jogot is. — S hogyan jutott a végzett jogász a tanács, azon belül pedig egy ilyen, úgynevezett funkcio­nális egység apparátusába? — Az egyetemen egyik főtárgy volt az államigazgatási jog. Érdekeltek a tennivalók, s a je­gyeim is jók voltak. Szubjektív tényező, de azért nyom a lat­ban, hogy apám is, nagybátyám is régi tanácsi emberek. Szó ami szó, most itt vagyok és szí­vesen dolgozom itt. — Mi a munkaköre az osztá­lyon? — A továbbképzési csoport ke­retében a tanácsi dolgozók isko­lai, szakmai, politikai képzésének a szervezése ezenkívül ösztön­díj-ügyek, tanulmányi szerződés- kötések intézése. Az egyetemek nappali tagozatán tanulók közül minél többet igyekszünk a taná­csi munkának megnyerni, az apparátushoz kötni, hiszen óriási szükség van szakképzett káderek­re. Az új tanácstörvény óta a tanácsok szerepe, funkciója alap­jaiban megváltozott, s az állam- igazgatási tevékenységet, a ható­sági ügyintézést ma már csak alaposan, jól képzett dolgozók­kal lehet ellátni. A létszámhiány ebben a szö­vetkezetben is akadályát jelent­hetné a jobb eredmények eléré­sének, az idejében történt intéz­kedések, az új cikkek gyártásá­nak megkezdése azonban nem­hogy csökkenti, hanem várhatóan növeli az árbevételt. Nem utolsó­sorban fontos az is, hogy ebben az esztendőben növelni kívánják az export-tevékenységet. A ta­valyi 21 millió forint értékű hor­ganyzott áruból és bukósisakokból 30 millió forint értékű kerül az év végéig külföldre. A szövetkezet 120 tagú építő­ipari részlege jelentős részt vál-. • Ilyen zsúfoltan, mondhatni, hogy egymás hegyén-hátán dolgoznak jelenleg az autósze­relők. Felvételünkön: Szőlősi György szerelő munka közben. (Opauszky László felvételei) — Melyek e munka nehézsé­gei és szépségei? Az emberekkel, a szűkebb és tágabb munkaközösséggel való foglalkozás nehéz, de egyben szép feladat. A megye egészére terjedően intézni a káderállo­mány ügyes-bajos dolgait: bizony nem kis tennivaló. A személyzeti munka gyakorlati jelentőségét egyébként kontinens-szerte mind­inkább kezdik felismerni. Egész­séges kapcsolattartás, emberisme­ret, derűs, a jó munkát segítő légkörre törekvés: ezek e szakma jellemzői. Dr. Dorogi Judit munkája melett az ifjúsági mozgalomból is kiveszi a részét. Egyebek közt a megyei tanács KlSZ-bizottsá- gának „Fiatal szemmel” című házi lapját szerkeszti. Magánéle­tében pedig — mint mondja — egyik legfőbb hobbyja az olvasás a szépirodalomtól a színház- és filmtörténeti munkákig-. — A legközelebbi célom: szak­vizsgát tenni. Ez komoly felké­szülést, még jó féléves munkát igényel. Az általános jogi diplo­ma kevés a tanácsi jogásznak. Az egyetemen szerzett alapot szé­lesíteni kell, az egyes jogágakban a részletekbe menően elmélyül­ni. — A tanácsok tekintélye egyre inkább nő. Biztos vagyok benne, lal a város lakáshelyzetének ja­vításában. Az idén 50 új lakást építenek. A három 16 lakásos társasház mellett még két családi házat is átadnak megrendelőik­nek. A szép sikerrel befejezett IV. ötéves terv után a mostani öt­éves tervben további fejlődésre számít a szövetkezet. A központi telepen még ebben az évben megkezdik 2 millió forintos be­ruházással a korszerű öltöző-für­dő építését. A külső telepen 8 millió forintos költséggel nagy­hogy tíz év sem kell hozzá, s elméletileg tökéletesen felkészült szakemberekkel dolgozhatunk majd. Ezeknek a képzésében ve­szek részt, s ezek során akarom gyarapítani magam is. Érdemes a fiataloknak a tanácsi munkát választani élethivatásként. Köz­tük a jogászoknak is, akiknek a politikai alapképzettsége itt igen jól hasznosítható. Várja hát az apparátus a fiatalokat. S én mon­dom nekik: megéri. Megéri... — mondja hangsúlyozottan, mintegy aláhúzva a kijelentést. S a mo­soly, amely az arcán felfénylik a magára talált, a hivatását sze­rető emberé. J. T. szabású bővítés kezdődik majd. A felújított üzemcsarnok és más létesítmények, valamint a be­szerzésre kerülő új gépek segít­ségével remélhetően a közeli években növelni tudják export- termékeik gyártását. Az 1972 óta működő autószer­viz is szűknek bizonyul, A sze­relők is mostoha körülmények között végzik munkájukat. A megyei tanács anyagi segítségé­vel, 3 millió forintos bővítéssel az autójavító műhelyt is korsze­rűsítik. O. L. Gazdaságosabb termelésre törekszik a kiskőrösi ipari szövetkezet • Szabó Mihályné. Kurucz Jánosné és Kelemen Pálné, az Anna Frank szocialista brigád tagjai a bukósisakok készítésén dolgoznak. As idén összesen 25 ezret gyártanak s ebből 15 ezret az NSZK-ba, illetve Angliába szállítanak. . SZILVAS1 LAJOS (29.) Három-kettőre elvesztettük a meccset. Mózes nem üvöltött. O is belátja, hogy a ;,Radnóti” csa­pata összeszokottabb galeri. Ná­lunk a diri tavasszal eltiltotta a röplabdától Hasszánt, mert két tárgyból is bukásra állt. Hasszán pedig nemcsak a legcolosabb, de a legtechnikásabb is a ml kere­tünkben. (Más lapra tartozik, hogy Hasszán az eltiltás ellenére is megbukik matekból.) A radarom informált, hogy Ta­mara és Digó meccs után beül a „Póló”-ba. Zuhanyozás után azt se vártam meg, hogy Mózes le­ápolja a karomat. Magamra ci- báltam a cuccaimat, és kirohan­tam az utcára. A tér sarkán las­sítottam, és úgy csámborogtam tovább, mintha véletlenül vetőd­tem volna a „Póló” vidékére. A radaromnak igaza volt: Tamara ott ült Digóval a „Póló” presszó­jában. Digó éppen felkelt az asz­taltól, hogy pénzt dobjon a zene­gépbe. Tamara utána fordult. Nem vette észre, hogy a presszó előtt surranok haza. Otthon a ház előtt a parkolón a feszes fenekű barna nő, akit tegnapelőtt szúrtam ki, éppen azon kínlódott, hogy betároljon a Volvóval a két meszelt vonal kö­zé. Nem tudom, hányadszor pró­bálkozott már, mert a portréjára volt festve, hogy dühös magára az ügyetlenségéért. Intettem ne­ki, hogy nyugodjon le, aztán be­álltam mögéje a két mészvonal közé, és addig mutogattam, ho­gyan manőverezzen, amíg be nem araszolt a Volvóval. (Közben két­szer is lefulladt a motor. Kezdő a csaj.) — Köszönöm, nagyon kedves, hogy segített. Morogtam valamit, és húztam volna tovább a csíkot haza, de utánam szólt. — Maga is itt lakik? Muszáj volt megállnom. — Itt — mondtam. — Stabilan. — Nem tud valakit, aki meg­nézné az akkumulátort? — kér­dezte. Egész elviselhető a hangja. Csak mérsékelten affektál vele. — Reggel alig tudtam indítani. Két másodpercig tanácskoztam magammal. — Ha apa hazajön — mondtam —, szólhatok neki, hogy nézze meg a telepet. De nem tudom, mikor jön haza. — Hát jöjjön át az édesapjával, amint hazaér — mondta a csaj, és közben félrehajtotta a fejét. — Megteszi? — Itt feljönnek — mu­tatta a C-lépcsőházat. — Máso­dik emelet három. Én itthon le­szek. Bólintottam, hogy rendben, és megint morogtam valamit (kö­szönésnek is értékelhette). Mert egyszerre megdühödtem magamra. Mi a francnak kell ne­kem éppen egy olyan csajjal szemben udvariaskodnom, aki egy sötét alaknak a nője! Azé a pa­cáké, aki korrupció miatt volt benne az újságban, de a befolyá­sos haverjai kihúzták a léből. Nem vagyok én komplett. Min­dig előbb jár a szám, és mindig előbb követek el valamit, és csak később kezdek el gondolkozni. A nővérem hazaért, és rám nyitotta a fürdőszobaajtót, ami­kor én odabent a smirglizett ka­romat kezeltem. Éva nyivákolt egyet, aztán haladéktalanul hoz­záfogott, hogy szakszerűen rend­be tegyen. Sziszegtem a jódtól, de a hintőpor már jó volt, hűsített, és amikor Éva végig betekerte gézzel a karomat, akkor már nem is éreztem semmit. Apa még hatkor se volt itt­hon. Eszembe jutott a feszes fe­nekű csaj meg a Volvo. Előkeres­tem apa cuccai közül a voltmérőt, és átközlekedtem a C-lépcsőházba. A második emelet háromban tényleg a nő nyitott ajtót. Tájé­koztattam, hogy apa még nem ért haza, de majd én megmérem az akkujának a celláit. Boldogan nevetett. (Átlagon fe­lül érzéki a szája.) — Maga egy angyal — közölte. — Igen — mondtam akaratla­nul és keresetlerT'egy szerűség­gel. Lementünk a kocsihoz. Mind­egyik cellában volt elég sav, de áram az nem sok. Olyan sokáig nem használták a kocsit, hogy közben szép csöndesen kimerült a telep. — Nem tudom, rá tetszik-e ér­ni — mondtam a nőnek. — Mert az volna a legegyszerűbb: föl­menni a kocsival a Szabadság- hegyre, végig második sebesség­ben, hadd töltsön a generátor. Mert csak föl kell tölteni az akkut, utána minden oké lesz. A csaj megnézte a karóráját. Állati klassz vekkerje van, plati­na lehet, és ki van rakva brilli- ánsokkal. Tegnapelőtt láttam egy ilyen órát a Belvárosban (a kira­katban mindegyik cuccon rajta volt az ára, de a brilliáns plati­naórára szégyellték kiírni a pénzt, olyan állati drága lehet). — Fél nyolcig ráérek, járatha­tom a kocsit — mondta. — Ha ezt tanácsolja... — Hirtelen tá­madt egy ötlete is: — Eljönne velem? Stikában megszemléltem. Tár­gyilagosan értékelve is jó bőr. És eszembe jutott, hogy Tamara a meccsre Digóval jött el. Mégse akartam menni. — Az van, hogy nem mehetek — mondtam a nőnek. — Igazán kár — mondta. — Igazán sajnálom. Mindenesetre nagyon köszönöm a segítségét. Mivel tartozom? Morogtam valamit, aztán hó­nom alá csaptam a voltmérőt, és megcéloztam a mi lépcsőhá­zunk kapuját. Nem is néztem hátra, úgy sprinteltem föl az emeletre. A franc egye meg, tizenhét éves az ember, de időn- kint rövidzárlat keletkezik ben­nem, és ilyenkor mindig állati zavarban vagyok. Anya a konyhában meghallot­ta, hogy én jöttem. Kijött és meg­szemlélt: — Jól vagy, Attila? Éva mond­ta, hogy a meccsen ... — Kösz, jól — mondtam. Csurgattam magamnak egy nagy pohár vizet, és beöntöttem a lyukon a torkomba. Anya nézett a hátam mögül: — Te, te... nagyfiam. — Éreztem a vállamon a kezét. — Még mindig nem akarsz beszél­ni velem? ... Pedig nem ártana, ha meghallgatnál egy-két dolgot. Éppen azért, mert már nem vagy gyerek. — Tanulnom kell — mondtam. Unom a hangulatomat. A ka­rom is fáj, Tamara is gyötri az agyamat. Az anyám pedig meg akarja magyarázni — Mit? Meg miért? Hiába magyaráz anya akármit, attól nem lesz kará­csony ebben a családban. TAMARA Június fi., péntek Hajnalban, vagyis már reggel, közvetlenül ébredés előtt irtó rossz álmom volt. Azt álmod­tam, hogy halálosan kimerültén birkózom valakivel, de hiába minden, én vagyok a gyengébb. Már beletérdelt a hasamba, és a tenyerével rátenyerelt a szám­ra, és a hasam már. borzasztóan fájt a térdétől, és annyira ful­dokoltam, hogy már nyöszörögni sem tudtam. Az arcát nem lát­tam, sötét volt álmomban. Már elájultam a fuldoklástól. Ettől ébredtem fel. Átizzadtam a pizsamámat, át­izzadtam a kispárnámat a hülye álmomtól. Vagy talán nem is az álom volt az izzadság oka, hanem fordítva? Attól álmodtam szörnyet, hogy nagyon melegem volt. Mert az éjjel felébredtem a hidegtől, és becsuktam az ab­lakot, és nyakig betekertem ma­gam a paplanba. Tavasz óta nyi­tott ablaknál alszom, elszoktam a paplantól, csak a vékony pléd volt rajtam minden éjjel, ha le nem rúgtam magamról. De ez az átok lehűlés, aminek nem akar vége lenni... A suliban is min­denki cidrizik; Második szünetben láttam, hogy egy vagon lány egyszerre csődül be a lányvécébe. Lega­lább hatan voltak. Nekem is mennem kellett volna, de nem akartam bent a vécében sorba állni. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents