Petőfi Népe, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-25 / 200. szám
FIATALOK FIGYELMÉBE Szeptember 10-ig lehet jelentkezni NDK-beli munkavállalásra Közel egy évtizede minden év őszén magyar fiatalok utaznak a Német Demokratikus Köztársaságba, hogy 'a baráti ország korszerű nagyüzemeiben szakmai gyakorlatot szerezzenek. A kiutazások szervezésével, előkészítésével a Megyei Tanács vb munkaügyi osztálya, illetőleg a területi tanácsok munkaügyi szervei foglalkoznak. A külföldi munkavállalás iránt megnyilvánuló egyre fokozódó érdeklődést mutatja, hogy az idén a kitűzött augusztus 31-i határidő előtt a tervezett utazási keretszám már betelt. A kedvező tapasztalatok arra késztették az illetékes szerveket, hogy újabb lehetőségeket teremtsenek a fiatalok számára. A kiutazók számának növelésével esztergályos és marós szakmunkások, továbbá elektroműszerész leány-szakmun. Írások jelentkezését várják. A szakmunkás-bizonyítvánnyal nem rendelkezők kiutazási lehetőségeit is bővítették, nekik az esztergályos szakma betanulását javasolják. A külföldi munkavállalás álr talános feltételei: 18—26 éves korhatár, nőtlen, illetve hajadon családi állapot, sorköteles fiataloknál legalább 6 hónapi katonai szolgálat letöltése. A feltételeknek megfelelő fiatalok előreláthatólag októberben utaznak az NDK-ba. A kiutazók számára Baján, Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán és Kecskeméten német nyelv, tanfolyam indult, amibe az új je. lentkezők is bekapcsolódhatnak még. Az NDK-ban történő munkavállalásra 1976. szeptember 10-ig a városi tanácsok és a járási hivatalok munkaügyi szak- igazgatási szerveinél lehet jelentkezni, ahol az érdeklődők a kiutazással kapcsolatban részletes felvilágosítást kaphatnak. G. E. Fizikusok találkozója Szegeden Nemzetközi lumineszcenciái konferencia kezdődött kedden Szegeden, a technika házában. Tíz országból mintegy hetven tu_ dományos kutató vesz részt a négynapos tanácskozáson. Negyven előadás alapján megvitatják a lumineszcencia, illetve a vele azonos tudományos alapon művelt lézerkutatás eredményeit. KOBAJASI KENH’SIKO. LIBOR RÉSEK KOCSIS ALBERT VENDÉGSZEREPLÉSE Bérleti hangversenyek a megyeszékhelyen Hacsaturján-mű magyarországi bemutatója Két orgonakoncert Az igényekhez és a lehetőségekhez alkalmazkodva változtatott az Országos Filharmónia a kecskeméti bérleti rendszeren. Egységes bérleteket bocsátanak ki az eddigi kombináltak helyett. Jobban járnak a zenekedvelők, megszűnik az eddigi szétaprózottság. Húsz esztendeje évi négy koncertet hirdettek Kecskeméten. Most 8 ifjúsági és 9 felnőtteknek szánt hangversenyt rendez az Országos Filharmónia. Természetesen más intézmények, szervek is meghívnak zenekarokat, szólistákat, bérleten kívül is fellépnek kecskeméti, megyei együttesek. A közönség kívánságainak megfelelően két orgonakoncert szerepel az új évad programjában. Október 11-én Lehotka Gábor estjével kezdődik az 1976/77- es sorozat és május 16-án Mar- gittay Sándor koncertjével zárul. Ismét hallhatjuk a Tátrai vonósnégyest a román Stefan Ruha hegedűművészt, Jandó Jenőt, Kiss Gyulát, Kocsis Albertet. A megyeszékhely zenekedvelői többször gyönyörködhettek már művészetükben. örvendetes, hogy egyre nagyobb teret kapnak a helybeli muzsikusok. Kemény Endre karnagy és a Kecskeméti Városi Szimfonikus Zenekar háromszor lép a pódiumra, szerepel a helybeli vonósnégyes, a Kecskeméti Városi Kórus (karnagy Kardos Pál). , A műsorból kiemelkedik á január 27-én elhangzó Hacsaturján bemutató. Hazánkban először adják elő a Hősök emlékezete férfikarra, szopránszólóra és szimfonikus zenekarra komponált kantátát a Néphadsereg Művészegyüttesének, Moldován Stefániának közreműködésével.. Vezényel: Görgei György. December elején a Mozart Requiem hangzik fel a megyei művelődési központban. Tavasszal egy mai szerző művét, Wagner és Beethoven egy-egy alkotását szólaltatja meg a Budapesti MÁV Szimfonikusok zenekara. A karmesteri dobogón: Kobajasi Ken- icsiro. KECSKEMÉTI anyakönyvi hírek •SZÜLETTEK: Vigh Mária (anyja í ve: Sztojanov Mária), Kordik Sándor (Sípos Rozália), Bábiczki Ibolya (Yincze Ibolya), Szakoiczai Balázs (Horváth Mária), Fehér Annamária (Magony Klára), Konkoly Bettina (Kállai Rozália), Ország Zsolt (Juhász Erzsébet), Bende Krisztina (Hegedűs Mária), Lakatos Imre Attila (Bari Mária Anna), Kovács Krisztián (Nagy Hona), Szegedi Csaba (Lamár Katalin), Niczman Csaba (Leyek Mária), Peczelák Csaba (Seffer Katalin), Csősz Bettina (Hajma Ilona), Virág Attila (Horváth Mária), Pólyák Anett (Majzlinger Klára), Sári Nóra (Nagy Erzsébet), Kovács Gábor (Somogyi Anna), Boda Marianna (Szőke Mária), Meszes Erzsébet (Urbán Erzsébet), Balanyi Krisztina (Piukovics Magdolna), Varga Tünde (Lugosi Valéria), Járdi Mária (Szombati Mária), Nagy Klára (Hauch Klára), Nagy Mária (Hegedűs Mária), Fehér Ildikó (Péli Rozália). Török Ágnes (Anka Erzsébet), Hódósi Aranka (Jóni Emilia), Gál Szilvia (Aczél Sára), Szabó Gábor (Pallagi Julianna), Ácsai Miklós (Markó Anna), Hőss Sándor (Budai Ilona), Kovács Szilárd (Táczi- Szabó Anikó), Balázs György (Németh Irén), Ernhoffer István (Kovács Erzsébet), Csatári Györgyi (László Gizella). Molnár Péter (Bánfi Éva), Gábor Sándor (Fokti Rozália), Barto- sek Edit (Főző Erzsébet), Gajdácsi Zoltán (Rehák Márta), Tantó Ágnes (Rehák Erzsébet), Zsitva Attila (Tercsi Ilona), Varga Anikó (Dóczi Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Lajos János és Dinók Katalin, Duzs Zoltán és Szarka Gizella, Balogh László és Góbor Mária, Vasbányai Ferenc és Kovács Edit. Csurka József és Szabó Katalin, Pesti Sándor és Egyed Zsuzsanna, Tóth György és Bene Mária, Borsodi Mihály és Niki Magdolna. Száraz Elemér és Kis Ilona, Mező Mihály és Pajor Etelka. MEGHALTAK: Juhász József, Barna Istvánná, Antal Erzsébet, Bimbó Mihály, Berta Istvánná Máté Erzsébet, Dömötör István, Lakatos Etelka, Fekete Judit, Csizmadia Istvánná Patai Mária, Laczi Antal, Gódor István, Kecskeméti István. Kerekes Vince, Vlaszák Miklós, Juhász János, Bodor Etelka, Péter Vinczéné, Pap Rozália, Zablohocki Pál, Bognár József, Kiss János, Tollas Imre, Csorba Imréné, Szili Mária, Mester János. A CÉL: A KULTURÁLT KÖZLEKEDÉS Vezess kiválóan verseny az MHSZ-nél Immár hagyományos minden évben megrendezik a Magyar Honvédelmi Szövetségnél a Vezess kiválóan versenyt. Mint Bognár Ferenc alezredes, az MHSZ megyei titkára megnyitójában mondta, a verseny célja az 1975— 76. évi osztály-versenysorozat lezárása, a megyei csapat és egyéni helyezések eldöntése, a kulturált közlekedésre való nevelés. A verseny hozzájárul a vezetési készség fejlesztéséhez, az MHSZ sorköteles gépjárművezetői tanfolyamok színvonalának emeléséhez. Kedden délelőtt két csapat 21 versenyzője mérte össze tudását Kecskeméten, a megyei gépjárművezető-képző iskolában; A sorköteles fiatalok elsőként elméleti, politikai, közlekedési, szerkezeti és üzemeltetési ismeretekből adtak számot. A feladatokat tesztlapokon oldották meg, amelyre 50 perc állt rendelkezésre. A verseny hibaelhárítással és szereléssel folytatódott. A csalánosi tanpályán nyolc mesterséges és természetes akadállyal nehezített, mintegy négy kilométeres pályán kellett gyorsan és hibátlanul végigmenniök a versenyzőknek gépkocsival. A feladat végrehajtását nehezítette, hogy az egyik akadálynál kerékcserét kellett végezni, majd leragasztott kilométerórával a 30 kilométeres sebességet tartani. A sebesség betartását a rendőrség bemérő-gépkocsija ellenőrizte. Ebben az évben először rendezték meg a motorkerékpárosok ügyességi versenyének döntőjét Mesterséges akadályon a ZIL. Az eredmények a következők: egyéni 1, Toldi János Kiskunhalas, 2. Martonosi László Kiskunhalas, 3. Juhász István Kun- szentmiklós. Csapatban első: Kiskőrös, 2. Kiskunhalas, 3. Kecskemét. Motorkerékpár 1. Madácsi Ferenc Kiskőrös, 2. Ko- vacsev Iván Kiskunhalas. 3. Újvári István Kunszentmiklós. A megyei döntő első három helyezettje jogot szerzett arra, hogy szeptember 11—12-én Budapesten tnegrendezésre kerülő országos versenyen, megyénket képviselje. Az értékes versenydíjakat Bognár Ferenc alezredes, a Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács kü- löndíját Szabó Péter rendőr főhadnagy, a KISZ által felajánlott egyhetes balatoni üdülőbeutalót Veszelszki József adta át. Gémes Gábor • MEGJEGYEZZÜK MEGJEGYEZZÜK NAPTAR 1976. augusztus 25., szerda Névnap: Lajos Napkelte: 4 óra 53 perc. Napnyugta: 18 óra 38 perc. Holdkelte: 4 óra 51 perc. , Holdnyugta: 18 óra 15 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: augusztus 23-án a középhőmérséklet 15,1 (az 50 éves átlag 20,7), a legmagasabb hőmérséklet 21,6 Celsius-fok volt. a nap 10 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 12,3, 13 órakor 22,7 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 10.2 Celsius-fok volt. — Felvételt hirdet a BácsKiskun megyei Művelődési Központ színjátszó stúdiója. Az első foglalkozásra szeptember 14-én, este 6 órakor kerül sor a felnettklubban, minden, a téma iránt érdeklődő, 14 éven felüli fiatalt szívesen várnak. Előzetes tájékoztatást a 11-423-as telefonon adnak. — Hazánk legnagyobb szénhidrogén-lelőhelyén, Szeged térségében, augusztus 30. és szép- • tember 11. között második alkalommal rendezik meg az olajbányász munkásművelődési napokat. Szellemi vetélkedők, művészegyüttesek, irodalmi színpadok, zenekarok seregszemléje, képzőművészeti, népi díszítő és fotópályázat eredményhirdetései is szerepelnek a programban. — Kenessey Jenő zeneszerző, Kossuth-díjas érdemes művésznek, az Operaház ny. karmesterének temetése augusztus 30-án, hétfőn 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. NÖVÉNYVÉDELMI FELHÍVÁS A megyei tanács elnöke a 10/1976. számú utasításában elrendelte az amerikai fehér szövőlepke elleni védekezések végrehajtását a megye területén. Az amerikai fehér szövőleoke karantén kártevő, ezért súlyosan veszélyezteti mezőgazdasági exportunkat. A kártevő második, nyári nemzedékének rajzása sokkal erősebb volt az elsőnél és napjainkban is tart még. A lárvák kelése augusztus közepén indult, a kis hernyófészkek megjelenése a napokban várható. A védekezések 25-től kezdődően szükségessé válnak. maid a későbbiek során, az elhúzódó rajzás következtében megismétlésre szorulnak. A védekezések végrehajtására ebben az Időben házi- kertekben és szórvány gyümölcsösökben a mechanikai módszer a legalkalmasabb. A bár levélre korlátozódó hernyófészkeket le kell vágni, összegyűjteni és elégetni. Vegyszeres védekezésre felhasználható készítmények a Ditrifon 50 WP, az Unifosz 50 EC, a Safidon 40 WP, a fiatox 20 WSC, az Unitron 40 EC. az F.kalux 25 EC. Feltétlenül indokolt a tömegszaporodási gócok felszámolása. A mezőgazdasági termelőüzemek a rendelkezésükre álló eszközökkel nvúitsanak segítséget a községi tanácsoknak elsősorban a szállítási útvonalak de egész területek szövőlepke elleni védekezésében. Feihíviuk a figyelmet az előirt óvó- rendszabálvok és várakozási idők szigorú betartására. MOZIMŰSOR 1976. augusztus 25.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FOLYTASSA, CLEÖ 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes angol filmvígláték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor ÜDVÖZLŐLAP VIRÁGOKKAL Színes román film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor PETI KALAND IÁI Színes magyar rajzfilm Bosszankodnak a .. Bosszankodnak a soltvadkertiek, mert röpcédulával teleszórták a nagyközség utcáit, virágágyásait. Erről számolt be hétfőn délelőtt telefonon H. L., aki Soltvadkertről hívta fel a szerkesztőséget. „Díszítse, tegye kényelmesebbé otthonát... vásároljon lakástextíliát ... a BIK kiskunhalasi áruházában” ... Ezt olvashatták azok a járókelők, akik egyet-egyet felvettek a szanaszét heverő reklámcédulákból. Igaz, hogy a kereskedelmi propagandának ez a módja nem ütközik törvénybe. A környezet szennyezése, a szemetelés viszont káros és csúf szokás — vélik a soltvadkertiek. Kérik a Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalatot, hogy röpcédulát szóró autója máskor kerülje el a nagyközséget. Bizonyos, hogy a megyei vállalat a kereskedelmi reklámnak ennél 6okkal hatásosabb módját is megtalálja. k. a. Zacskó helyett - ládában Tej-tej-tejecske, de jó i volna, ha mindig lenne. Sajnos, terülj asztalkám csak a mesében létezik. A valóságban másként áll a dolog. Legalábbis Lajosmizsén, ahol az egyetlen tejboltban vasárnap, munkanap lévén hiába próbálkoztak a vásárlók ... Nye- mec Ferencné, a üíllet vezetője csak a karját tudta széttárni sajnálkozva — volt ugyan tej, de még sincs. Hogy miért? Azért, mert a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat által küldött két láda áruból csak néhány zacskóval lehetett értékesíteni. Talán a kisördög bújt a tasakokba? Nem voltak hajlandók tartani a beléjük töltött tejet, a ragasztások mentén széthasadtak. A tej folyt-folydo- gált a lyukacskákon, a zacskók egyre laposabbak lettek, a ládák meg lassan megteltek. így aztán hiába növelik a gazdaságok a tejtermelésüket, ha az értékes élelmiszer egy része a gondatlanság miatt veszendőbe megy Aki kannával érkezett az üzletbe, még kapott néhány cseppet a „kimerülő” tasakok tartalmából, a többiek mehettek haza üres kézzel. Az utánaszámolás megadta a végeredményt, húsz darab egyliteres és egy félliteres műanyag zacskó engedte „világgá” a tartalmát. A szemlélődéskor más is kiderült. A színes festékkel nyomott hónap, nap felirat után egyetlen szám sem jelezte a szavatossági időt. B. Z. Se rokon, se ismerős Pontosan 9 óra, a kecskeméti Nagytemplom melletti megállóból elindul Homokbánya felé az autóbusz. Tíz, tizenöt méter után megáll. Az utasok kíváncsian nézelődnek, vajon mi történhetett? A gépkocsivezető kiszáll, s az újságosbódénál integető idős asz- szonyhoz siet, kiveszi kezéből a két hatalmas kosarat, a buszba teszi ezzel: „Üljön ide nénikém, így ni... ” Már ismét megy a busz, amikor egy rosszmájú utas így szól a nénihez: „Ugye, milyen jó, ha van egy buszsofőr is a rokonságban?” Az idős asz- szony csodálkozva néz, úgy mondja : „Hisz’ most láttam először...” — tárnál — GYORSHAJTÁS, ITTASSÁG Életveszélyes és súlyos sérülések — A szőlő növényvédelme és mikroelem-trágyázása címmel tartottak tanácskozást tegnap a Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói kerületében. Előadás hangzott el a halasi szőlőtermesztési rendszer növényvédelméről, a nagyüzemi szőlőskertek: vegyszeres gyomirtásáról, a mikroelemtrágyázásról, valamint a növényvédő helikopterek munkájának hatékonyabbá tételéről. A tanácskozást követően a résztvevők szabad földi bemutatón, majd szakfilmek vetítésén vettek részt. — A KANADAI CALGARY egyetemének szépművészeti csarnokából ismeretlen tettesek húsz, mintegy 750 ezer dollár értékű Diirer-fametszetet loptak el. A kanadai rendőrség nemzetközi képtohajbandára gyanakszik, és éppen ezért az INTERPOL segítségét kérte. — Elfogták a körözöttet. A lakosság bejelentése alapján elfogta a rendőrség a Televízió legutóbbi Kék fény adásában bemutatott körözés alatt álló Eke János 26 éves asztalos, és Péter Ferenc 34 éves gépkocsivezető, büntetett előéletű budapesti lakosokat. Előzetes letartóztatásba helyezés mellett indult eljárás ellenük. — Háromszáz szovjet fiatalt lát vendégül ezekben a napokban az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda. A vendégek Budapest és a vidék nevezetességeit, folklórelőadásokat tekinte‘ nek meg. Ebben az időben háromszáz magyar fiatal pedig Szovjetunió több városával — Moszkvával, Rigával, Szmo- lenszkkel — ismerkedik. Augusztus 26-án és 27-én gépkocsinyeremény betétkönyv sorsolás Az Országos Takarékpéinztár augusztus 26-án és 27-én rendezi meg a gépkocsi-nyeremény- betétkönyvelc idei harmadik, sorrendben 61. sorsolását. A sorsoláson az 1976. április 30-ig váltott és július 31-én még érvényben volt 5000 és 10 000 fo- xintos nyereménybetétkönyvek vesznek részt. A kétnapos húzáson összesen 768 személygépkocsi talál gazdára a ■A 5000 forintos betétkönyvekre összesen 311, a 10 000 I forintosokra 457 nyereményautó jut. A Budapesten váltott könyvek) között összesen 223-at, a vidékiekre pedig 545 személyautót sorsolnak ki. (MTI) A NAGY KALAND — Feljön hozzám, Adél? — Nem lehet. A fiam füzetét kell megmargóz- nom... (Vasvári Anna rajza) Gara belterületén, a Kossuth utca 12. számú ház előtt Sereg István 22 éves, Gara, Táncsics utoa 39. szám alatti lakos személygépkocsijával erősen ittas állapotban, nagy sebességgel közlekedett. Egy jobbra ívelő kanyarban kisodródott, felborult és a gépkocsiból kiesett. Sereg Istvánt eszméletlen állapotban, életveszélyes sérülésekkel szállították a kórházba. Fülöpszállás határában Kiss Imre, Fülöpszállás, Rákóczi út 1. szám alatti lakos gépkocsijával Szabadszállás irányába közlekedett. A nagy sebesség miatt egy kanyarban kisodródott, egy fának ütközött, majd az árokba csúszott. A baleset következtében dr. Benedek György szegedi, Seres Ferencné Fülöpszállás, Zalka Máté utca 10/c. és Kiss Imre súlyosan, Seres Ferenc könnyebben megsérült. Kiss Imrétől vezetői engedélyét a helyszínen elvették. Kecskemét belterületén Gyuris József Hetényegyháza, Jókai utca 40. szám alatti lakos motorkerékpárjával nem tartotta be a biztonságos követési távolságot, s ezért nekiütközött Szabó Vilmos, Kecel, Liget utca 4. szám alatti lakosra bízott személygépkocsinak. Gyuris Józsefet súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Kecskeméten, az Izsáki úton az Alsószéktó 155. számú ház előtt Seres István Kecskemét, Homok utca 2. szám alatti lakos személy- gépkocsijával úgy akart balra kanyarodni, hogy nem adott elsőbbséget a tőle balról érkező Seres József, Kecskemét, Balló- szög 413. szám alatt lakó motor- kerékpárosnak. Seres Jósefet és utasát, BlaskoVics Máriát a kórházba szállították. Az 5-ös számú főútvonalon^ Kecskemét határában Tasi Lajos, Lajosmizse, Bajza utca 26. szám alatti lakos szabálytalanul előzött, hirtelen jobbra rántotta a volánt, ettől a gépkocsi a jobboldali árokba futott és felborult. Tasi Lajos és utasa, Kálmán Lajos, Lajosmizse, Batthyány utca 21. szám alatti lakos megsérültek. A mentők a kórházba szállították őket. G. G. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHi 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 600i Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 • Kerékcsere verseny közben. hírek . hírek