Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-08 / 160. szám

1976. július 8J • PETŐFI NÉPE • 5 TÚL A MEGYEHATÁRON ■HHH A göcsejiek kincse... • Horváth János bácsi jól érzi magát az öreg kávási házban. 0 Ebben az épületben viszont már nem lakik senki, most hozzák rendbe tájmúzeumnak. 350 ÉVE SZÜLETETT JEAN LA FONTAINE „Az étvágy egyfelől, másrészt a félelem” Művészeti csoportok a könyvterjesztésért A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat most összesítette az idei könyvhét tanulságait, eredmé­nyeit. A hálózatukban, vidéken eladott kiadványok értéke több mint kétszerese az 1972-ben ér- ! tőkésítettnek. Megyénk tartja nem túlságo­san előkelő helyezését. Az össz­forgalomból való részesedését te­kintve tizenötödik. A legnagyobb érdeklődés Borsod-Abaúj-Zemp- lénben nyilvánult meg. Az említett könyvterjesztő vál­lalaton keresztül csaknem kilenc- százezer kötetet adtak el. Az idei könyvhéten minden eddiginél nagyobb mértékben se­gítették az irodalom népszerűsí­tését a művészeti együttesek, népművészek. Az országos tájékoztató dicsé­rjen, külön is hivatkozik a Cor­vina kiadó kecskeméti kiállításá­nak a sikerére, a Tanyaszínhaz előadásaira. 1977 - Rubens év 1977-ben az egész világon min­denütt meg fognak emlékezni a nagy jlamand festő, Peter Paul Rubens születésének 400. évfor­dulójáról. Szülővárosában. Ant­werpenben a Királyi Képzőmü- vészeti Múzeumban nagy kiállí­tást szerveznek festményeiből. vázlataibéH és rajzaiból — ezeket a világ különböző országainak múzeumai küldik el majd Ant­werpenbe. A brüsszeli képzőművészeti múzeum a maga részéről „Ru­bens kora és a szobrászat" cím­mel rendez kiállítást. A londoni British Múseum a nagy művész rajzaira és vázlataira hívja fel látogatóinak figyelmét. Kölnben „Rubens Olaszországban" címmel szerveznek kiállítást. Az idei esz­tendő novemberében Párizsban a Grand Palais nevű óriási kiál­lítóteremben nyitják meg a „Ru­bens kora a francia múzeumok gyűjteményeinek tükrében" című kiállítási. A Louvre-ban „Rajzok Rubens és tanítványai tolláról" címmel szerveznek majd kiállí­tást. Értékes mozaiklelet Az ie. szerinti első évszázadból való színes mozaikot találtak a kaliforniai egyetem régészei a görögországi Korinthosz közelé­ben levő Iszthmiában. A 20 x 8 m-es nagyságú mozaik egy nősténysárkányt meg egy ha­lakkal körülvett tengeri szörnyet ábrázol. Clement professzor, a kalifor­niai egyetem munkatársa kije­lentette, hogy a szóban forgó le­let a második világháború óta a legértékesebb, amit régészek Gö­rögországban találtak. Ha restaurálják majd a mozai­kot, abban a múzeumban fogják kiállítani, amelyet most építenek Iszthmiában. Napfényben mosakodnak a fenyvesek, szénaillatban fürde- nek a völgyek. A táj üdítően változatos, a levegő egészségesen friss, az utak • gondozottak, ké­nyelmesen járhatók, az emberek közlékenyek, barátságosak. Minő­dén adva van ahhoz, hogy a ki­ránduló jól érezze magát Zala megye „szívében’’, a göcseji dom­bok között. Ez a dombos, völgyes, erdőbo­rította vidék sokféle kincset rej­teget. Olajat, fát, római és szláv emlékeket, festői panorámát és sajátságos néprajzi elemeket. Ha a vándor derült időben felka­paszkodik a Kandikó-tetőre, el­lát a Balatonig és az osztrák Alpokig. Bármerre jár, szemébe tűnnek a vidék jellegzetes, fa­faragással díszített, kontyolt te­tejű. díszes homlokú lakóházai. Igaz, márcsak elvétve akad be­lőlük minden községben e°v- kettő, de van egy hely, ahol együtt tekinthető meg az eltűnő, ősi Göcsej tárgyi, építészeti és életmódbeli arculata. A zalaegerszegi Göcseji Falu­múzeumban. biológiailag védett, romantikus környezetben úgy so­rakoznak a régi lakóházak, paj­ták, borospincék, faragott ga­lambdúcok, hogy az ember azt hiszi, valami különös elvarázsolt faluba tévedt, nem pedig mú­zeumba. Leülhet a patakparton, beszívhatja a. régi falusi kiskel­tek hagyományos virágainak il­latát. bekukkanthat a kovács­műhely ajtaján, a kerekes vízi­malom ódon belselyébe, oda nyit­hat be a göcseji utcában, ahová éppen kedve tartja. Látnivaló mindenütt van bő­ven. Már a kerítésformákban is érdemes elgyönyörködni. A sö­vényfalak. „rakás” kerítések kö­zött, különösen az úgynevezett „hasovány" kerítés vonja magára a figyelmet, kopjafák sziulettjét idéző mintázatával. A házak aj­taja nyitva és a korabeli hűség­gel berendezett lakószobák, sár- kemencés konyhák berendezési tárgyai hajdanvolt falvak lakói­nak életmódjáról, kézügyességé­ről mesélnek a modern kor em­berének. Az asztalon fatányér, cserép- korsó a bornak, a sarokban szö­vőszék. a dagasztótoknőre odaké­szítve a kovászruha, a hímzett díszpárnákkal tornyosra rakott' ágy fölött kézzel szőtt törülkö­zők. ingek, gatyák, fényesre su- vickolt csizmák lógnak. Nyuga- lom és otthonosság árad a tár­gyakból, csupán a szokatlan ap­ró. résnyi ablakok ejtik gondol­kodóba az idilli látványra feled­kező szemlélőt. A göcseji füstös- házak arról is nevezetesek, hogy nincs rajtuk kémény és az ab­lakkal is takarékoskodtak, való­színűleg a nagy adó miatt. A füst az ajtó fölött/ távozott el a házakból és fekete koromcsikot hagyott a fehérre meszelt falon. A falumúzeumnak évente mint­egy 50 ezer látogatója van. — Az egész világból jönnek ide vendégek — büszkélkedik Polgár Józsefné telepvezető. — talán csak eszkimó nem volt még. És tudja mi a legérdeke­sebb? Hogy az idegeneknek szin­te felesleges minden magyará­zat. a mi népünk múltjából a ma­gukéra is ráismernek. Nemrég vietnami küldöttséget fogadtunk és nem ők, hanem mi lepődtünk meg azon. hogy minden haszná" lati eszközt ismernek. Itt van ez a lábhajtásos famozsár, a ltikü. Nálunk valaha ezen törték a ku­koricát és a kölest, náluk ma is ezt használják rizstörésre. Vagy: ugyanilyen háromlábú lá­basban főzik a teát és sorolhat­nám az azonosságokat. Íme. ebből is látszik, hogy mennyire közös, egy tőről fakadó a népek különböző nyelven írt, de tartalmában, kifejezési for­máiban mélyrokonságot mutató életrajza. A göcseji paraszti múlt. a maga zártságán belül széles körű. mondhatnánk nem­zetközi kitekintést, ad az ember, a népek ősi életformájára. Ez a felismerés mindennél meggyőzőb­ben világítja meg a látogatók előtt, hogy az igazi hazaszerete­tei es az internacionalista világ­nézet elválaszthatatlan egymás­tól. Erről beszélgetünk a göcseji dombvidék egyik legöregebb em­berével. a 93 esztendős Horváth Jánossal is. Káváson él, domb­tetőre épített szépséges, régi há­zában. Ritkán mozdul ki innét, de a rádió sJhozza a világban zajló eseményeik híreit és János bácsit minden érdekli. Azok kö­zé tartozik, akik saját sorsukon érzik és mérik, hogy világmére­tekben is milyen jelentős válto­zásnak minősíthető mindaz, ami az utóbbi évtizedekben történt ebben az országban. — Nekem elhiheti, jó világa van most mindenkinek. Aki dol­gozik annak van pénze, kenye­re, mindene, még borocskája is — kuncog huncut mosollyal és mindjárt leballag a pincéjébe, hogy bennünket is megkínáljon egy kis saját termésű, hamisítat­lan göcseji itókával. — Ha visz- szagondolok a fiatalságomra, hát abban egyedül az volt a jó. hogy ifjabb voltam. Egy cselédet nem sokra becsültek ám. abban az időben! Nyolcán voltunk testvé­rek. termésünk meg nem volt, miből élhettünk volna tisztes­ségesen? Úgy. ahogy ma. akár­csak jómagam is? ... A gyere­keim mind szép. új házban lak­nak, kocsin járnak, csak e°'r" nek nincs még. dehát az sze­relmi házasságot kötött, valamit, valamiért... Nevet hamiskásan. Mert humo­ra az aztán van bőven. Mint ál­talában a göcsejieknek. És sok kincsük közül, talán ez az egyik legértékesebb ... Vadas Zsuzsa Kortársai a szellem és szelle­messég óriásai. A kedélyesen rosszkedvű La Rochefoucauld herceg, akinek egy-egv elmes mondása valamely La Fontaine- mese tanulságául is bediene: .Aki gyenge. ju’ni tud őszinte Unni". ..Nagy raraszsag az. ha leplezni tudjuk ravaszságunkat": Madame de Sevigne. aki pompás levelekben fecseg kora ízléséről, szokásairól, s fiát így oktatja: ..megmondtam azt is. hogy a tisztességtelen ügyekben is tisz­tességesen kell viselkedni". La Fontaine vendégként élt előkelő pártfogói hazában. s gondot abból soha nem csinált, ha vendéglátóját, politikus sze- lek a királyi udvartól messzeso- dorták: átsétált valamely bizton­sagot ígérő, s védettebb palotabu. Amit öt ven éves koráig írt: kedvesen középszerű. Dicsérő énekek, értekező költemények, udvari ínyencek, s unatkozó s/épasszonyok szellemet csiklan­dozó versfüzérek, pikáns verses történetek. Boccaccio nyomán, olykor modorában. Nevét állat meséi, s verses tör­ténetei tették világhírűvé: rom­lott korának tökéletes tükrei e kültmények. Aiszóposz. Phaedrus, az. akkoriban francia ‘nyelven megjelent Bidpai-gyűjtemény ke­leti mesevilága, a népköltészet s mindennap látott-halott ese­mények: ezek La Fontaine ki­apadhatatlan fantázia-csiklandozó forrásai. De: ..Bárki írta: amit előadok szokás szerint a magam fűsze­reiből Ízesítem". Mme Sevigne 1672. február 26-án Grigannénak irt levelében apró történetet beszél el: „Bouff- lers úr holtában megölt egy em­bert. Már koporsóban feküdt, s vitték eltemetni Boufflerstöl egy mérföldnyire: a plébános a ha­lott mellett ült a kocsin. Felbo­rultak: a koporsó rázuhan. és nyakát szegi szegény plébános­nak". A plébános és a halott című La Fontaine-mese e történet ver­ses feldolgozása. Am itt a kap­zsi pap vidoran kíséri utolsó út­jára a halottat, s miközben a kocsi mellett lohol, falánk kép­zelgéssel számolgat, mennyi pénzt hoz a konyhájára e temetés, csi­nos húgának, s gazdasszonyának alsószoknya, magának tele bo­roshordó telik-e? Megérdemli hát Falánk János plébános úr, ha szétzúzza fejét a lezuhanó koporsó! La Fontaine kedvenc fűszere a változó vers (vers varié). Rímek, s verslábak kötelmét nem hágja át, de kevergeti őket. csereberé­li a sorok szótagszámát, válto­gatja a rímszerkezetet. .Jön. akié a pénz volt. és kutatja: nincs A kincs". — mint nem várt pofon csattan a rövid szo­katlan zárósor. meglopottat. s versolvasót egyként kijózanítóan. Fűszer a többértelműség is: ..Beszélni jó dolog, és nem be­szélni bölcsebb . . Fűszer a játékosság, a szelle­messég. a könnyed keserűség. Fűszer a nevetés: ha nevetünk, szabadulunk félelmeinktől. Félni Párizsban van oka min­denkinek a XV] 1. szazad második leiében. Hatalmasok, gazembe­rek. politikus csirkefogók, királyi cselszövések, árulások, élvhajhász szemfényvesztések — „a század­vég libertinusai nem annyira az élvezetet, mint inkább az izgal­mat kerestek" írja Claude Du- long — hazugságot, prédikáló ön- telt, s álnok népboldogítók ár­mánykodásai közepette életben maradni — ügyességet kíván. A korszak nem növel erős tölgye­ket, viharos szelek derékbatörik azt. aki ellenáll. A nád hajol, si­mul. nem törik: éleiben marad. „A szél erősít ostromán. S hír­űién kilépi tövéből A Fát. melynek fele büszkén az égig ért föl. S lába lent nyugodott a holtak birtokán." Földet, eget hódítani képes nagyság bukik, el: silány, de si­mulni okos nád marad életben. E mesét hajlékony jellemű em­berek a nád-élet diadalának ol­vasták: önmaguk palíordulós hajlongásait La Fontaine „tanul­ságos meséjével” igazolták. Ám akiket nem csupán saját tele bendőjük s ügyeskedéssel összekotort kicsiny vagyonkájuk sorsa érdekelt, s érdekel, de má­sik. a többi ember boldogsága is, azok a tölgv-emberek pusztulását rettegik s riadtan szemlélik a nád s a giz-gaz mértéktelen burján­zását. La Fontaine szerette, élvezte kellemes életét, a szellem szipor­káit. a hölgyeket, s a szórakozást, a simulékony udvari modor biz­tonságos menedékét: nád-ember volt. De olyan nád-ember, aki ér­ti, becsüli és irigyli a tölgyeket. Nem cifra és pompázó rímru- hiába. költészet-lepelbe öltöztetett tanmeséket írt; meséi szomorú történetek a XVII. század máso­dik felének embereiről s életük­ről, melyben a fényűzés és a csiszolt modor uralkodott,' amely — La Rochefoucauld szerint — biztos jele a hanyatlásnak, „mert az egyének mind a maguk ér­dekeit hajhásszák és elfordulnak a közjótól". La Fontaine így búcsúzik: „Ki­rály. hogy bölcs legyen kormány­zatod, Szükséges, hogy a her­cegeknek Az állam érdeke elöbbrevaló legyen Annál, mit közönségesen Csak önimádatnak neveznek". Hanyatló korokban, bomlott, erkölcsű világokban is élni kell az embereknek. Hogy ne sze­ressék romlottságukat — ezért irt számukra La Fontaine szép ‘ és szomorú meséket. Pompás olvasmányul addig is. míg elérkezik a tölgy-emberek kora. Sz. G. SZEBERÉNYI LEHEL: A nagy lecsapolás 2. Kis János úgy látta, fű itt már neki nem terem. A többi közt ballagott ráérősen, valahová csak ér. A bakancsa orrát nézte, a porcfű aprószemü virágait, amint engedelmesen hajtják bánatos fejüket a bakancs alá. Az embe­rek lehajtott fejét a sors bakan­csa tiporja. — ...Ökrök! Hatökrök! Még mindig nincs meg az a karó? A figuránsok rugdossák a föl­det, mely elnyelte a tizenötös karót, besüppedt a feje is a sár­ba. — Istenbe tűnhetett? — A fi- guráns így beszélget magával. A vízmester vakargatja szakál- lát. Nézi a verthadat, mely csórón, rongyosan mellette elván­szorog, borostás képüket tépi a kétségbeesés. — Ökrök, hatökrök — dörög a vízmester. A figuránsokra; dö­rög, de emezeket nézi. Munkúsfaló a vízmester — gon­dolja Kis János. A szakálla ke­retjében pedig emberség van — úgy olvasná. Melyik az igaz a kettőből? — Na. ki vállalkozik, hogy meg­keresse? — szól emezekhez, kik között van Kis János. Tán azt mondja: hátha segíthetnék vala- melyőtökön — igv is lehet halla­ni, ki tudja. Kis János megerő­södött, hogy a lelke ott belül jól hallhatta, mert a társai is úgy hallották. Mutatja, hogy felvillant bennük a reménység, egyszerre minil vállalkozott. A feketeképű azt mondta — Menjetek. — <) nem ment. Ö nem bohóc. Az emberek keresték a. karót. Föltárták a sarat, mint a disz­nók. A leketekepű azt mondta a vízmesternek: — Csúfot űztök. Dani bácsi, a szegénységből. — A karónak, meg kell lenni, s egy ügyes legénynek is kell lenni ennyi istennapjatolvaia közt. — csikkantott a vízmester a bozontos szemével. A kard nem lett meg. — l.evertótek egyáltalán? — Le — esküdöztek a figuránsok. Kis János bátorságot vett. é$ odaállt a vizmester elé. — Na, mit akarsz? — A szalagot, ha lehetne, víz­mester szemebozontja. — Na? — szökkent; fel a víz- mestes szemebozontja. Ki» János megkapta a szalagot. — Abbahagyhatjátok mindmeg­annyi bús tinó! — S a vízmester lehessegette az embereket a te­rületről. — Lássuk a legényt. — Szakiilla rezgett a kíváncsiságtól. Szeme, melyben eddig álmosság látszott honolni, élénken pislo­gott. Kis János megállt a nullás ka­rónál a szalaggal. Na most hogy legyen — ránézett a vizmesterre — Ugorjon már valamelyik, csak a száját tálja — dörrent az öreg a íigúránsokra az izgalom lázában. Kis János az éppen tftra ugró figurans. kezébe adta a szalag vé­gét. tartsa a nullánál. Ö maga te­kerte. mint vele a tizenötös mé­terig, s jgy okoskodott: a tizen­ötös karói kell megtalálni; lehet ei re. lehet arra, de csak tizen- ö! re van. a szalaggal megyek körbe a tizenötnél, egyszerű. A vizmester nevetett, igen elé gedetten, nevetett, s odaszóit a figuránsoknak: — Nyissatok ki a, csípés sze­meteket és tanuljatok. — Ki ez? — kérdezte a fekete­képűtől. A fekefeképü vállat vont Sose látta. Kis János lenyúlt a sárba, kihúzta a tizenötös karéit. Nem húzta ki egészén, csak hogy a fe­je jól kinn legyen. — Gyere ide fiam. Kis János odament a vízmes- terhez, ki szétnyithatós vászon­székén ült. — Milyen iskolát jártál? — Négy elemit.­Hun szagoltál bele a mérnöki tudományba? — Seholse. — Akkor honnan tudod, mi az a rádiusz? — Nem tudom én. — De hát tudtad, mert úgy csináltad. Kis János ajka kissé nyitva fe- lejtődött. Egy- sEeglelében félszeg mosoly, más szegletében félszeg csodálkozás. — Hogy lehetett volna másképp? — Na jól van. Östehetség vagy édes fiam. én is az vagyok. Ne­kem elég. ha természetes eszed van. ha szorgalom is .ián hozzá. Akkor megegyeztünk. S Kis János és Dani bácsi ke­zet adtak egymásnak. * Napszámakor fodroz a láp vize. az esti fuvallat lelkét a nap szár­nyai, alól. bebújik a ruul közé. a bugát borzolja a kunyhók tete­jében. a vizj tisztásokat reszket­ted. A szárazulaton ropog a tűz a bogrács alatt, pirul a tarhonya; a pipafüstben fulladó/ a szúnyog. Ott megy ej a csapás a túlién. A legem ballag a gazdája mögött. — Vizmester úr — szólnak a tűztél a gazdának —. ne vigye el már az. álmunk. Az urak félnek a kubikustól. Ügy- képzelik a kubikust, mint fekete vadorzót, ahogy a komé­diások a hegyi rablókat mutogat­ják, az útonálléi gonosztevőt, ár­nyékos fekete kalapban, fekete lebernyeggel, fekete álarc mögé bújt torzonborz, gyilokra elszánt pofa: kubikus. Ott a pörge fekete kalapja a nádkunyhó mélyén, az, ágason, a motyója, fölött. Minden fekete­ség benn van. a kunyhóban, az egész fekete nyomorúsága. Idekinn ő maga ól, guggol a tűz előtt, vásott rongyaiban. E rongyok olyanok, mint a fold, a nap szíttá, a sz.él szárította, a víz meg a sár barnította. a veríték sója meg zsírja cserzette. — Megkínálnánk. ha nem utálja, Nyájasok, szívesek e szavak, az illendő barátság a .kivillanó fog­sorokon mosolyog. Fáradt. embe­rek békés mosolya. A vízmester leereszti nehéz tes­tét a földre, combjain ,i pocakját eligazítja. — Lássuk hat azt a vacsorát. Az emberek nevetnek ;l tűz körül. A legény nézi. az embe­rek hogyan nevetnek. A nevetés az. ajkukon mint a fuvallat ko­nya sízára — tárisdlan. súlytala­nul lóg. A legény* mindent be akar inni a fülével, mindent fel akar inni a repil- sö szemével. A legény a helyét keresi még a. vir tag ismeretlen bozótjaiban. El Akarja helyezni magában a bozó­tot. Látni akar érteni akar. Fia­tal meg. s a tudata fényérzékeny lemez. A vizmester is előhúzza pipáját, s dohányt csíp fel a kosiakból. Otthonosan íil a munkások között. Hallgatnak. Akkor ;«z a kubi­kus. akit a többi Béninek nevez, s a tarhonyát kotorja, előrukkol. — Nem les*/ már velünk semmi, vízmester úr? A yízmenter a pipájával fog­lalkozik akkurátusán gyömködi. Az emberek várják, mit mond. Várják, hátha jó hírt mond. Kell az embernek, hogy ringassa ma­gát. a láp hűvös» és súlyos párá­ja alatt, mely könyörtelenül ne­hezedik a tarkóra. A vízmester nézi maga előtt a földet. — Nincs búza. azt mondják; majd ha lesz új pénz. — Abból se marad nekünk csak a csörgője. Száll a pipafüst. száll. — A vonat többe van haza, mint lesz a kereset. — Az én asszonyom az utolsó marok lisztet kaparta össze. Üzen­te. mert postabélyegre pénz kőt véna. — Sírtok csak, Sírtok. Meg­mondta az igazgatóság, hogy köz­be nem emel. Amibe megállapod­tatok, azt tartja. — De »/ nem vöt benne, hogy csupa gyökér meg tuskó. Béni leveszi a bográcsot a tűz­ről. körülülik kanalakkal. A víz- mester meg a legény is kapnak egy-egy kanalat. Esznek szótalan. A szúnyog a fülünkbe zümmög. — A laraszi.ba vagytok . .. — Ott. a gyökérbe meg a tuskó- ba, lehetetlenség keresni. — Meg azt) mond, há kell ta- licskázni. — Két beomlott gödüt van a két arcán, pkl most szólal, eddig csak hallgatott, maga is mint egy sírgödör. — Nohát jól van. ezt mondjá­tok. Honnan tudjam én a hasfá­jástokai! Az a konya nevetés meglibben a bogrács fölött. — Ilászen mondjuk. Nem mondjuk? — Kaptok hozzá egvkaros mun­kát. Nincs gyökér, nincs talics­ka ... Kaptok egy mellékcsator­nát, jó lesz? — Jó lesz. Elevenség támadt a bogrács körül. Béni megnosszantja a suty- tyó fiát. — Ugorj már, ott a korsó a prices megett. A gyerek előhozza a nádkuny­hóból a csecseskorsót u borral. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents