Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-17 / 168. szám

Kevés a kísérleti majom Csakis a fő­emlősök (mint­egy 600-féle félmajon, ma­jom és ember- szabású ma­jom) tudomá­nyos vizsgálata révén lehetsé­ges egy sereg olyan orvosi, lélektani és közegészség- ügyi problémá­ra megoldást találni, ame­lyek ma mind sürgetőbbé i'álnak, s ame­lyeknek az emberen_ való tanul­mányozása — érthető okokból — nem jöhet tekintetbe. A leggyak­rabban kísérleti célokra használt állatok (egerek, patkányok, nyú­lok) szervezete és főleg _ ideg­rendszere olyannyira eltér az emberétől, hogy a rajtuk nyert tapasztalatok nem vonatkoztatha­tók a legfejlettebb élőlényre. Ezzel az igénnyel szemben áll az a tény. hogy egyre kevesebb majom áll rendelkezésre a kí­sérletekhez. Nem az a legfőbb nehézség, hogy viszonylag sok állatot kell importálni, hanem az, hogy többnyire olyan maj­mokra van szükség, amelyek szü­letésüktől kezdve szigorúan hi­giénikus feltételek között nevel­kednek. Mert például valamely adott kórokozó hatását csakis akkor lehet pontosan meghatá­rozni, ha a kísérleti állat semmi egyéb mikroorganizmussal nem jött még kapcsolatba. Csupán az hozhatna megnyug­tató megoldást, ha majomfarmo­kat létesítenének azokban az or­szágokban, ahol nagy arányú biológiai, orvostudományi kísérle­tek folynak. Ha elég állat állna rendelkezésre, hamarabb ki le­hetne deríteni, hogy milyen im- munizációs folyamatok zajlanak le a szervezetben, ha új, eddig még ismeretlen fertőző betegsé­gek kórokozóival oltják be. Meg lehetne állapítani, miként rea­gál a szervezet az implantált rák- sejtekre. Kísérleti úton tisztázni lehetne, mi történik, ha bizonyos agycentrumokat mesterségesen kikapcsolnak. Vitorlás - fiataloknak A vitorlássportnak világszerte egyre több híve van, különösen a fiatalság körében. Sokáig nagy gondot jelentett a sportág fejlő­dése szempontjából, hogy még a kisebb hajók is jelentős összegbe kerültek. Ügy tűnik, hogy gyö­keres változás várható e téren. Egy dán cég a képen látható, könnyű vitorlás-típus nagy soro­zatban való gyártására rendez­kedett be. Napi 50 darabot állít elő az „Optimisten-Jollé’ nevű műanyagtestű vitorlásból (a ko­rábbi kézi munkával mindössze 8 darab volt a napi teljesítmény). Arát ezáltal a kisipari módon ké­szülő változat felére sikerült csökkenteni. Az üzemben hatal­mas présszerszám adja meg a hajótest alakját, amelyen jófor­mán semmi utánmunkálást nem kell már végezni. A fiatalok ré­szére szánt — s annak megfele­lően mérsékelt árú — kis vitor­láshajó 50 km/óra szélsebessé« mellett is biztonságos és stabil ii vízen. A dán cég tekintélyes ex­portot bonyolít le a világ sok or­szágába. A vitorla nélküli, „nyers” hajótestből 140 darabot / csomagolnak egy konténerbe a szállításhoz. A tartozékok fel­szerelése, a vitorlás komplettíro- zása a megrendelőnél történik. A vízalámerülés bajnokai Amerikai ku­tatók megvizs­gálták a fókák merülőképes­ségét. Az álla­tok hátára mélységmérő és időregisztrá­ló készüléke­ket rögzítettek, és vastag jég­páncélba fúrt nyílásokon át egy több kilo­méter sugarú, repedésektől és lyukaktól mentes jégtábla alá bocsátották le a kí­sérleti fókákat. Az állatok eleinte a nyílás közelében maradtak és csak később merültek alá hosz- szabb időre. Több mint 2000 kísérlet során megállapították, hogy egyes fó­kafajok táplálkozás céljából 200— 400 méteres mélységbe is leme­rülnek. Az elért maximális mély­ség 600 méter volt, amit egy Weddel-fókánál mértek. A merü­lés átlagos sebességét percenként 55 méternek találták, a merülés Időtartama pedig 10—20 percet tett ki. Egy kifejlett nőstény állí­totta fel a rekordot: több mint 43 percet töltött alámerülve a je­ges vízben. A fókák testükben igen sok oxigént tudnak elraktározni, mi­vel sok vérük van, és az igen gazdag hemoglobinban (oxigént lekötő vörös színezékben). Ez az oxigéntartalék távolról sem lenne elég ahhoz, hogy huzamos alá­merüléskor az oxigénigényt fe­dezze. A fókák azonban a me­rüléskor igen takarékosan hasz­nálják fel az oxigénkészletüket. Szívverésük jelentősen lelassul, s a véráramlás főként az olyan lényeges szervekre korlátozódik, mint az agy és a szív, miközben testük többi részében csökken a véráramlás sebessége. Azt még ma sem tudjuk, hogy a fóka szervezete a nagy mély­ségben miként birkózik meg a hatalmas nyomással. Tény, hogy a fókának például nincs orrmel- léküregük, nyilván azért, hogy nagyobb mélységben azt a víz­nyomás ne Toppanthassa össze. A merülőképesség többi titka még felderítésre vár. Apróhirdetések, apróhirdetések Ingatlan HAROMSZOBAS kertes ház beköltözhetően eladó. Kis­kunhalas, Lapály u. S. sportpályánál. _____________727 K ERTES családi ház rész­ben beköltözhetően eladó. Kiskunhalas Kisfaludy u. 115. Érdeklődni Vörösmar­ty u. 26. 740 BÁJÁN belvárosi földszin­tes nagy családi ház azogr nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Benickl, Tán­csics M. U. 20.___________521 H AROMSZOBAS családi ház melléképületekkel el­adó. Érdeklődni: Kecske­mét, Dankó u. 2—4. 2966 CSALÁDI ház 400 négyszög­ül telekkel eladó. Lakitelek, Bocskai utca 12.______2918 KaL ÖCSA-MESZESEN nya­ralóépület 350 négyszögöl szőlővel, sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Kalocsa, Sörös Imre utca 30. szám alatt. egész nap. __________192 D RAGSZEL, Alkotmány utca 5. szám alatt, Bajai típusú hidrofor teljesen új, origtnáltan, sürgősen el­adó. Érdeklődni lehet: Ba­gó tgnácnál, a fenti elmen egész nap.____ 194 E LADÓ 400 négyszögöl kert. Érdeklődni: Kecskemét. Vörösmarty u. 11. délutáni órákban._________________<2740 E LADÓ téglából épült villa, melléképületekkel, gyümöl­csössel. Kecskemét. Kacsóh P. u. 1. Horváth._______42736 ViT ZaNEGYEDBEN 145 négyszögöl telek eladó. Kecskemét. Nyltra utca 15. 2986 KECSKEMÉTEN Halasi úti kiskert betelepítve öntöző­berendezéssel együtt, rajta- levő. hétvégi házzal eladó. Érdeklődni: 6—14.30 óráig Kl-976-os telefonon.____2987 A LSOSZEKTOBAN házhely építési engedéllyel és anvaggal eladó. Érdeklőd­ni: Kecskemét. Alsószéktó 116 17. Farkasék.__________2991 E LADÓ kettőszobás családi ház telekkel, melléképüle­tekkel. Szakmar. Hunyadi utca 3. Viszota. 3063 VAROSKÖZPONTBAN há­romszobás társasházrész el­adó vagy megegyez.éssel el­cserélem kertes házért vagy garzonért első eme­letig. Kecskemét, Mihó ut­ca 2—4. II. cm. 24. (Jókai utcából nyílik.) _ 2923 ELADÓ Balatonkenesén mfi­út mellett egy szoba, két hálófülkés „Érdért" faház nyaraló. pincével. 150 négyszögöl telken. Érdek­lődni : Sági Antal Székes- fehérvár. Mészöly G. út 10. IV. 4. Telefon: 17-438^ 952 EGY hold szőlő veteményes eladó. Kiskunhalas. Sóstón. Érdeklődni Kisfaludy u. 112, _____ ' 763 B ALATONTÓL. 9 km-re Cyugy községben 1800 négy­szögöl szőlő és gyümöl­csös, háromszobás házzal, költözködés miatt. áron alul, sürgősen eladó. Mül­ler. Szöllösgyörök. Gárdo­nyi ti. 31. 954 DAVOD, József Attila u. 11. sz. kertes családi ház beköltözhetően eladó. 518 CSERKESZOLÖN, termál­fürdőhöz közel, 1200 négy­szögöl Jól termő szőlő ol­csón. sürgősen eladó. Cím: Soósné, 1041. Bp. Dobó u. 28. ________881 S ZEL1DI-TON ÁL közel a vízhez, egybeépített iker- nyaraló eladó. Érdeklődni lehet: Sánta József, Kalo­csa, Vörösmarty utca 97-es szám alatt.______________187 bX Latonalmadíbán 250 négyszögöl panorámás, közrrlűvesített telek Iker­ként' Is eladó. Érdeklődni: Jankovlcs, Corvin Ottó u. 11. 939 ELADÓ családi ház be­költözhetően. mellékhelyi­ségekkel. Kecskemét. Dó­zsa György út 7. sz.___8958 S UTÚSFALU mellett 300 négyszögöl gyümölcsös szőlő és 3,3 méter hosz- szú kétágú létra. eladó. Kecskemét, Kazinczy u. 2 a. 2965 Lakás VAROSKÖZPONTBAN két­szobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Kecske­mét, 13-332-es telefonon, naponta 17 óra után. 2922 KISZ-lakás etázsf ütéssel, beköltözhetően, sürgősen eladó, Kiskunhalas. Kállai Éva u. 18. Érdeklődni 16. sz. alatt. 744 KŐSZEG üdülővárost OTP- kétszoba komfortos I. eme­leti logglás lakásomat el- cerélném kecskeméti hason­lóra. Érdeklődni: Kecske­mét, Rendőrfalu, Joó Mária u. 21 a. 934 ÖSSZKOMFORTOS 2 szobás társasházi lakás Kecskemét központban azonnal beköl­tözhetően eladó, OTP-hitel- átvállalással. Érdeklődni: Kecskemtt ll-974-es telefo­nion. ______________________2926 E LADÓ Kecskemét, Akadé­mia körút 47. sz. III. emelet 22-es ajtó, 2 szoba össz­komfortos lakás, készpénz plusz OTP-hitelátvállalóssal, azonnal beköltözhetően! 198 ELADÓ vagy családi házra elcserélhető, kétszobás gá­zos III. emeleti lakás OTP- hitelátvállalással Kecske­méten. Leveleket „Repre­zentatív 479319" jeligére a kecskeméti Magyar Hirde­tőbe kérek. 2873 ELCSERÉLNEM Kecskemét, Zalka M. utcai két szoba 1 összkomfortos, szövetkeze­ti lakásomat kertes, csa­ládi házra. Leveleket „Rá­fizetéssel” Jeligére a ki­adóba kérem. 42742 BÉRELNÉK üres egyszobás lakást, ajánlatot „Azonnal” jeligére Kiskunhalas, pos­tafiók 17-re kérek. 728 SZOMBATHELYI kétszobás’, gázfűtéses, II. emeleti szö­vetkezeti lakásom elcseré­lem hasonló vagy egyszo­bás kecskemétire. Levele­ket: „Csere 479372" jeligére a kecskeméti Magyar Hir­detőbe kérek. 2924 ELCSERÉLEM szegedi, mo­dern, egy szoba, összkom­fortos, tanácsi lakásomat kecskeméti hasonlóra. Le­veleket „Legkésőbb szep­temberben" jeligére a ki­adóba kérem. 42722 Gépek és alkatrészek GARANCIÁLIS Zsiguli Combit keresek megvétel­re. Helvécia, Kiskőrösi út 71. 2947 ÍT-S, FEHÉR, jó karban levő 1500-as Polski Fiat el­adó. Műszaki vizsga 1978- ig érvényes. Soltvadkert. dr. Grätzer I. ti. 12. 42723 M—24-ES Volga jó állapot­ban eladó. Érdeklődni: 15 órától, Kecskemét, Kupa utca 18. sz. _______ 2946 7 50-ES FŰRÉSZGÉP sínek­kel 7 kW-os villanymo­torral, Zetorral is üzemel­tethető, eladó Soltvadkert, Szabadság u. 25. 747 TRABANT Combi megkí­mélt állapotban eladó. Kecskemét, Szabó Lőrinc utca 7. (Mátyás tér.). 29Hu JO állapotban levő Babetta moped eladó. Tóth Ferenc, Kecskemét, Horváth Döm« Utca 28. 2940 700-AS szalagfűrész, fa esz­tergapad, kompresszor, vlllanyhegesztö, kertitrak- tor kocsival és egyéb szer­számok eladó. Cim: Id. Huszár Béla Kecskemét. Bethlenváros 19. (Vacslközf _______ 42737 Ö NINDlTOS MIÁ diesel munkagép eladó. Érdek­lődni: 17 óra után Páhi. Rózsa u. 14. Kondász. 2988 Simson Star eladó. UJ u. 2964 Kecskemét, Kazinczy 2 a.__ G ARANCIÁLIS piros Wart­burg gépkocsi eladó. Ti- szakécske, Móricz Zs. u. ti a. 2962 GARANCIÁLIS és CT-s Trabant Combi eladó. Kecskemét, Ceglédi út 32. 2965 WARTBURG de Luxe UC-s eladó. Jánoshalma, Dózsa György u. 58._________765 W ARTBURG deluxe ZD-s eladó. Kiskunhalas, Szántó Kovács u. 30. 764 K—25-ÖS Zetorhoz főten­gely, hajtókarok, hüve­lyek és egyéb alkatrészek, valamim 30ii-es Zetorhoz adagoló elemek, akkumu­látor töltő 6—12 voltig el­adó. Püspök Gyula. Tisza- kécske, Tanácsköztársaság út 3. 2897 WARTBURG újszerű álla­potban eladó. Kecskemét, Hnfimann .1. ü. 4. 42750 JÓ állapotban levő Skoda Octávia eladó, városföld. II. kér. 43. Érdeklődni: délután 2 órától._____42743 1 200-AS Zsiguli eladó. Ér­deklődni: Kecskemét. Ár­pád kft. 17. Hallás. 42712 SZIVATTYÚS agregátor és Simson Star eladó. Ér­deklődni: vasárnap. Ma­gyar Mihály. Kecskemét, VHCslhegy . l 24. 2979 JÖ állapotban Moszkvics 412-es IF rendszámú 40 000 Ft-ért eladó vagy Trabant­ra cserélem. Kecskemét, Pozsonyi u. 16. délután. 2981 Egyéb adás-vétel FILODENDRON húszlevelű, kétszer virágzott. hely­szűke miatt sürgősen el­adó. Balotaszállás, Hámán Kató u. 20. 738 ELADÓ 10 méhcsalád NB kaptárakban, fllodendron, kétszárnyas ablak, 2 colos horganyzott cső és eperfa derék. Kecskemét, II. kér. Tél u. 5 a. _ 42711 ELADÓ konyhabútor há­rom ajtós szekrény, jó ál­lapotban. Kecskemét. Kert­város XII. utca 20. Ková­csok. 2845 ELADÓ kézi falazóblokk­tégla. Kecskemét. Kertvá­ros XII. utca 20. Ková- csék. ___________ 2846 S ZÉP tanyasi előnevelt és rántanlvaló csirke. sárga fehér, kendermagos kapha­tó. Nagyobb tételnél díjta­lan szállítás. Nagy, 6050 La- josmizse. Pf. 54 . 42541 Tíz darabból álló „Ba­rokk” ebédlöbútor újszerű állapotban. Igényesnek el­adó. Jánoshalma. Szabad május tér 9. 940 MÉLYHŰTŐIM! 1.TOK, fagy­laltgépek. tárolók, ostya­sütő gépek jutányos áron eladók. Kecskemét. Fehér u. 2. _ 42746 ELADÓ 2 ló, egyesben Is. Kovács István, Kecskemét. Méntelek 169. (Benei út mentén, templomok mel­lett.) 2978 MÉHÉSZET NI) kaptárak­ban felszereléssel, kaptá- ranként vagy kaptár nélkül családonként is eladó. Mu- csi. Kecskemét, Budai utca 39. 110. 2984 ÉPÜLETBONTÁSBÓL eladó tégla, szegedi cserép, tető- fák. léc, gerendák, ajtó­ablak, vaskapu, cementgyű- rú. bctontörmelék. Kecs­kemét. Irinyi út és Szé­chenyi körút sarok. 2994 Vegyes KIADÓ két férfi részére bútorozott szoba, fürdő­szoba-használattal. Kecs­kemét, Bakonyi A. u. 1 d. 42739 ÜRES lakást bérelnék, társasházam felépüléséig, Kecskeméten. Ajánlatokat ,,EKy év” jeligére a kiadó­ba kérem. 42682 Házasság JÓZAN életű, 39 éves. el­vált férfi házasság céljából megismerkedne 36—38 * v közötti elvált, vagy öz­vegy asszonnyal. Egy gyer­mek nem akadály. Kalan­dorok és értelmiségiek ne írjanak. Leveleket ..Szere­tet és boldogság” jeligére a kiadóba kémij. 27556 íDW.3 :3C.7I :«3T Közlemények A DÉMASZ értesíti a lakosságot, hogy Helvécián a Temető sor Duzmath-féle kisfeszültségű hálózatot 1976. július 20-án feszültség alá helyezi. Fenti idő­ponttól a létesítmény érintése és meg­közelítése életveszélyes és tilos. 2963 FIGYELEM! A MEZOTERMEK Vál­lalat kalocsai leiepe értesíti a kis­termelőket, hogy zöldséget, gyü­mölcsöt, úgy a Bátyai úti telepen, mint boltjaiban, valamint a hobbi- kertekből kis mennyiségben Is fel­vásárol. 193 KISKUNFÉLEGYHÁZA Városi Tanács VB. Költségvetési Üzeme a 10/1970. (IV. 17.) EVM—EüM. sz. együttes rendelet 29 § (4) bek. éneimében felhívja a kiskunfélegyházi Felsőtc- metöben levő Bánhidy-fele romos kripta Ismeretlen helyen tartózkodó örököseit, hogy tudassák címüket a fent megjelölt üzemmel, az életve­szélyes állapotban levő létesítmény sorsának megbeszélése céljából. Ha­táridő: 1976. aug. 15.. melynek lejár­ta után a hatóság a romos épület lebontását rendeli el. 915 A KECSKEMÉTI Városi Tanács V. B. műszaki osztálya felhívja a Kossuth körúton lakók figyelmét, hogy a Kossuth krt.—Szegedi till csomó­pontban levő szivattyús közkutat 1976. december 1-én megszüntetjük. Vízvételt lehetőség a Takács Gy ~ Kossuth krt. sarkon levő ejeklpros kútnál biztosított. 889 Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, jó barátoknak, isme­rősöknek, akik felejthetetlen fér­jem. édesapám, apósom, nagy­apánk GYÖRFFY MIHÁLY temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, s ez­zel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló esalád. 2977 Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szom­szédoknak, akik szeretett édes­anyám, nagymamánk, dédma- mánk ÖZV. MÉSZÁROS JANOSNÉ Hegedűs Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyá­szoló esalád. 27530 Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk ID. PASZTI LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. íáj-| dalmunkban velünk együtt érez­tek. Gyászoló felesége és a csa-l Iád. 42749 1 Munkaalkalom „FÉMMUNKÁS” Vállalat kiskunhala­si gyára felvételre keres közép vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező műszaki szakembereket. szerkesztő technológus! munkakörben, valanfttnt érettségizetteket műszaki rajzolónak es lyukszalag lyukasztónak. Bérc/és kollektív szerződés szerint. Jelentke­zés a gyár személyzeti osztályán. 767 MUNKAALKALOM A KALOCSAI Városi Tanács Kórháza felvesz szobafestő és mázolót, vil­lanyszerelőt — általános szerelőt — felvonókezelőt — anyagkezelőt. Jelent­kezés a kalocsai kórház gazdasági hi­vatalában. 190 A KECSKEMÉTI Cipőipari Szövet­kezet azonnal belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező anyagköny­velőt. Jelentkezni lehet: Kecskemét, László Károly u. 10—12. 2939 JOGTANÁCSOST megfelelő gyakor­lattal, Kecskemét székhellyel alkal­mazunk. Részletes önéletrajzot „Mi­előbb” Jeligére a kiadóba kérjük. 42745 FELVESZÜNK kőművest, kőművesek mellé segédmunkást, útépítési segéd­munkást. Jelentkezés: Kecskemét Városi Tanács Építési Költségvetési Üzeme, Reiszmann Sándor útra 20. 2784 Az aratás elősegítése érdekében az illetékes minisztériumok rendelkezése alapján SZK-5-ös és SZK-6-os gabonakombájnok egyévi íizetési halasztással megvásárolhatók 1 SZK—5-ös után 10 000 Ft-ot, SZK—6-os után 15 000 Ft-ot kell fizetni (nem a fejlesztési alap terhére). A TELJES VÉTELARAT 1977. augusztus 31-ig kell kiegyenlíteni vállalatunknál: AGKOKER VÄLLÄLAT Kecskemét, Halasi út 29. Telefon: 12-550/14. Telex: 26 230. „I F.MMUNKAS" Vál­lalat kecskeméti gyára azonnali felvé­telre keres segéd­munkásokat építő­ipari munkára, mű­hely bontásához. Je­lentkezés és bővebb felvilágosítás a gyár munkaügyi osztályán Kecskemét, I/.saki út 2—6. 2914 A KECSKEMÉTI Hungária Mű- anyagfeldolgozó Vállalat felvételre keres 3 műszakos beosztásba laka­tos, villanyszerelő szakmunkásokat. Érdeklődni: Kecskemét, Mlndszenty út, üzemvezetőnél. 42724 AZ ALFÖLDI Mezőkémiai Közös Vállalat agrokémiai laboratóriumába vegyészmérnököt, agrokémlkust és ve­gyésztechnikust keres felvételre. Je­lentkezés személyesen a vállalat Igazgatójánál. Kiskőrös, Izsáki út. Tel: 187. 937 FELVESZÜNK kö­szörűs, esztergályos, marós, automata gépbeállttó szak­munkásokat. Forgá­csoló, festő, mecha­nikai műszerész és présgépre betaní­tott dolgozókat, valamint anyagmoz­gató segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: IGV. Sokszorosítógép Gyára, Kecskemét, Matkóii út 2. Munkaügyi csoportnál. 2680 A .JÁNOSHALMI Termelőszövetkeze­tek Közös Vállalata Jogtanácsost ke­res felvételre. Cím: Jánoshalma. Dó­zsa György u. 91. 732 KECSKEMÉTI Fémipari Szövetkezel azonnali belépéssel felvesz lakatos szakmunkásokat, valamint takarító­nőket. Jelentkezés: a személyzeti ve­zetőnél, a szövetkezet Szentlstván- város 17. sz. alatti telepén. 919 MEGYEI Kórház Kecskemét. Izsáki Út 3. azonnal belépéssel felvesz betegel­látó osztályaira műtőssegédet és taka­rítónőket, betanított munkásokat. Élel­mezési osztályára szakácsot, műszaki osztályára kőművest, vízvezeték-szere­lőt és gázszerelőt, központi raktárába beosztott raktárost. Egészségügyi szak­ismerettel rendelkezők előnyben. Je­lentkezés a munka- és bérügyi cso­portnál. 946 IJFGAZ kecskeméti üzemegység fel­vételt hirdet technikusi állás betölté­sére szakközépiskola vagy technikum! végzettséggel kezdő Is lehet: Jelentke­zés Kecskemét, Ipoly u., valamint kiskunfélegyházi gázcscrelelepre anyagkiadó állás betöltésére felvételt hirdet. Jelentkezés a telepvezetőnél. 941 A PAHI Petőfi Mg. Termelőszrtx eí- kezet azonnal belépéssel, legalább öt­éves szakmai gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt keres. A szövetkezet a :t. kategóriába tartozik. Fizetés a 3. kate­góriában előirt bértételek szerint. Je­lentkezés a tsz elnökénél, 6073 Páhi. I. kér. 14. 936 Az AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET soron kívül személygépkocsi- és motorvezetői tanfolyamot indít rövid kiképzési idővel. Jelentkezés: KECSKÉMÉT, Villám István utca 12. szám alatt, naponta 8—16.30-ig, szombaton: 8—13 óráig, az emeleten. HUMOR Az autópályán a közlekedést rendőr leállít egy gépkocsit: — Csak nem hajtottam túlságo­san gyorsan? — Ű nem, túl alacsonyan tet­szett repülni l • — Ha kézen állok, minden vér a fejembe megy. De ha lábon ál­lok, ez nem történik meg. — Érthető. A lábad nem üres. A hölgy beállít a klinikára, amely biztos fogyókúrát ajánl. — A férjemtől pompás ajándé­kot kaptam, csak az a baj, hogy nem férek bele. — Asszonyom, .megígérjük ön­nek, hogy ha megtartja a diétán­kat. akkor már egy hónap múlva felveheti az új ruháját) — Ki beszél ruháról? Autóról van szól — Uram, az ön macskája megette a kanári madaramat. — Nagyon sajnálom, mit tehe­tek önért? — Térítse meg a káromat! — Rendben van. Naponta át­megyek önhöz és énekelni fogok. » —■ Uram, a mi konyhánk a legkorszerűbb az egész városban. Mindent villannyal készítünk — dicsekszik a pincér a vendégnek, — Nagyon örülök. Kérem vigye vissza a húst a konyhába, hogy adjanak neki még egy elektro- sokkot. — Ha nem veszlek feleségül, tényleg öngyilkos leszel? — Igen. Mindig ezt szoktam csinálni. A híres sebész igyekszik meg­nyugtatni a beteget: — Pofon egyszerű műtét! Fél Óra múlva már mozgatni tudja a lábát. Egy jó óra múlva már körbefuthatja az ágyat. Este pe- dig gyalogszerrel mehet haza! — Drága doktor úr, legalább a műtét alatt nem fekhetnék egy kicsit?

Next

/
Thumbnails
Contents