Petőfi Népe, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-24 / 148. szám

A SZÍNHÁZI TÁVOLSÁGOK LÉPTÉKÉRŐL A Tanyaszínház kísérlete Folklór Centrum a Fővárosi Művelődési Házban 1976. június 21. . 0 PETŐFI NÉPÉ • 5 Két élmény munkálkodik most bennem, midőn hozzáfogok az íráshoz. Az egyik Molnár G. Pé­ter sokatmondó cikke a szomba­ti Népszabadság hasábjain. A szerző ebben arra keres választ, hogy színházművészeink miért a „világszínvonalat” tekintik cél­nak és egyetlen mércének ahe­lyett, hogy a mai valóságunk „színvonalában” gyökerező, nem nemzetközileg uniformizált, ha­nem sajátosan magyar színpadi ábrázolásmódra törekednének. Gondolatmenetének lényege az, hogy ha színházaink eredménye­sebben hidalnák át a nézőtér és a színpadok közötti távolságot, egyszóval megtalálnák azokat a művészi-szervezési formákat, amelyek megtöltik a széksoro­kat, úgy a társulatoknak keve­sebbet kellene utazniuk, hiszen az idegen környezetben születő előadások az esetek nagy több­ségében csak szükségmegoldások lehetnek színésznek, nézőnek »egyaránt. A másik élmény a megyei mű­velődési központ szervezésében létrejött' Tanyaszínház nemrég látott vidéki előadásainak ele­ven emléke. A kicsiny együttes nem kevespt utazik, és hevenyé­szett dobogókon, egyszerű para­vánok előtt adja elő műsorát, de mintha mégis képes lenne a né­zőtér és a színpad közötti távol­ság eltüntetésére. A városi piac­tereken, községek főterén. ta­nyaközpontokban lelkes, fiatal színészek vaskos népi komédiá­kat elevenítenek meg igen mo­dern hangulatú előadásokon. Pe­dig maguk a darabok jó néhány száz évesek. És a régies-korsze­rűség egyáltalán nem idegen a nézőktől — parasztbácsiktól, pia­ci árus-asszonyoktól, vásárló kö- zépkorúaktól és fiataloktól — akik pedig rendszerint kevésbé járatosak a színházi' világban. Ez viszont elsősorban a játéktér és a közönség szellemi-gondolko- zásbeli közelségének köszönhető. □ o □ A „Tanyaszínház vállalkozó szel­lemű fiatal színészei tavaly nyá­ron mutatkoztak be a -kecske­méti piacon — hatalmas közön­ségsiker kíséretében. Meglehet, hogy kifinomultabb ízlésűek egy­kéi1 vásárinak, olcsónak találták a produkciójukat; a nézők'‘több­ségé azonban — és gondoljunk csak áz igen vegyes összetételre — egyöntetű szimpátiával fogadta az előadást. A társulat azóta három megyei körutat tett. repertoárja kibővült, stílusuk is csiszolódott, színészi eszköztáruk pedig gazdagodott. Megtanulták — pontosabban a borükön tapasztalták —, hogy a szabad tér, a kötetlen nyilvártos- ság és a település lakójnak szo­kásai, gondolkodásmódja miként befolyásolják az egyes előadások hangulatát, mi hat túlzásnak, és a szókimondásban meddig taná­csos elmerészkedni. Élőadás-sorozatuk alapján az a meggyőződés kezd elmélyülni 0 Bemutatkozik a társulat. bennem, hogy a színháztörténet­ben sincs új a nap alatt. Úgy tűnik, hogy korunkban is válto­zatlan sikerre számíthatnak azok, akik a „szerepjátszás” ősi forrá­saiból merítenek. A hivatalos tár­sulatok ájtal megvetett vásári csepürágók és komédiások elő­adásait minden “korban a tenye­res-talpas, hús-vér valóság ken­dőzetlen nyíltsága, az erőteljes, de nem malackodó erotika, és a vaskos népi humor éltette. Ál­landó sikerük titka elsősorban az, hogy a színpad világa nem „emel­kedett” a köznapok fölé, és csak­is olyan hatáselemekkel dolgoz­tak,. melyek a nézők mindegyike számára fölfoghatok voltak. És korról korra épp a vándor­társulatok, a népi világgal köz­vetlenül érintkező színjátszók voltak azok, akik megterméke­nyítették a „kőszínházak" művé­szeinek világát is. Plautusokat és Moliéreket ihletve. □ □ □ A Tanyaszínház fellépéseit ese­ménnyé szervezik minden tele­pülésen. A színészek nem restel­kednek maszkírozva, jelmezben „közönségszervező” körútra in­dulni az utcákon, olykor, egyé­nenként is megszólítva a járóke­lőket. ,Az ij előadások ...légkörére ; is ugyanez az „egymásért vagyunk" hangulat jellemző. A vers- és dalbetéteket helyi rögtönzések­kel egészítik ki, s alig-alíg feje­ződik be úgy a produkció., hogy a nézők közül valaki — bát­rabb, kevésbé gátlásos férfi, asz- szony — ne szólna fel a szín­padra az eseményeket kommen­tálva. A darabokban szereplő fi­gurák foglalkozásukat tekintve letűnt korok hősei. A némasági fogadalmat tfett ostoba házaspár dermedtségét kihasználó üstfol­tozó, a tehetős gazda kikapós fe­leségét megszerző csodapirula- árus, a szegény Janiyés társai azonban örök emberi tulajdonsá­gok megszemélyesítői. Így a sze­repek belső tartalma minden magyarázat, kommentár nélkül is jól felismerhető. Az előadásra kerülő, francia eredetiből fordított verses dara­bok szövege vaskos, nyers, ezért talán egyesek a „16 éven felü­lieknek” felirattal hirdetnék ' a fellépéseket. A színpadi cselek­mény azonban a szöveg ellenére sem válik érotikussá, sikamlóssá. A dolgokat nevükön nevezik ugyan minden köntörfalazás nél­kül, de nem csámcsog el rajtuk sem színész, sem néző. A groteszk hajlandóságú, egy kissé mindig elidegenített játékstílus követ­keztében a tanulságok plasztikus­sá válnak, és erkölcsi ítélet- hozatalra késztetik a nézőket. .□ d □ Nem titkolom, rokonszenves­nek és támogatásra, érdemes kí­sérletnek tartom a Tanyaszínház. társulatának működését. Szimpá­tiámat előadásaik tartalmi és.: formai jegyeinek azonossága, a * színészi törekvések egysége és tisztasága váltotta ki, valamint az. hogy a divatos „haknizás­nak" egyetlen tanújelét sem ta­pasztaltam fárasztó fellépéseik so'án. Keresik „a közönség még tiszta, érintetlen rétegeit”, szá­mukra akarnak játszani — hogy tanulhassanak.: is,tőlük., 1 Próbálkozásuk-.— talán y, azon hasznosTútkei.ésesek egyike lehet amely visszaadja a kőszínházak állandó közönségét. Megnyerve azokat a nézőket is, akik nem­csak jegyet, bérletet vásárolnak, hanem — még a rossz híreszte­lések ellenére is —■ elmennek az előadásokra, mert a színházat a magukénak érzik. A társulat sajátos játékstílusát rendező nélkül, együttes munká­val alakítja ki. Az idei megyei körút előadásain a következők lépnek fel: Albert Éva, Balogh Judit. Csernák Árpád, ffyörgy- falvai Péter. Szendrö Iván, Tor­nyai Magda és a hangszeres­énekes közreműködő Papadimit- riu Grígorisz. Pavlovits Miklós A nyár veszélyei Vége a tanévnek, itt a gondta­lan pihenés ideje. Hosszú évek szomorú statisztikái mutatják, hogy a gyermekekre az örömteli vakáció mellett veszélyek is lesel­kednek. Az egyenletes ritmusú, kötött rend szerint zajló iskolai élet után gyermekeink legtöbbjére rá­szakad a nagy, igazi szabadság. Sok közülük felkerül vidékről a fővárosba, vagy faluról valame­lyik városunkba a nagymamáék- hoz, rokonokhoz. Kiszakad meg­szokott környezetéből. Otthon jól tudta, hol kell nagyon i^yelnie az átjárásnál, honnan fordulhat be jármű, s most, el sok idegen ház, sohase látott útkereszteződés bizonytalanná teszi a közlekedés­ben. Volt tanítványom, Gyuri pe­dig éppen a fővárosból került le egyik balatoni üdülőhelyünkre és ott érbe a viszonylag szeren­csés kimenetelű autóbaleset. A kisfiú azt hitte, csendes nyaraló­helyen van, nem kell olyan óvato­san közlekednie, mint Budapesten, I a falun átSzáguldó autó ütöt­te el. A veszély azokra is leselkedik, akik megszokott környezetükben maradnák, de többet vannak a szabadban, játszanak, szaladnak egy-egy elguruló labda után. Sok gyermek kerékpározik a szünidőben. Rossz nézni, hogy egyszer-egyszer milyen merészen hajtanak bele az országúti forga­lomba, vagy cikáznák a városban az egymást érő autók között. Mind a kerékpározó, mind a gyalogosan közlekedő gyermekek­kel ajánlatos beszélgetni a vaká­ció megkezdése előtt arról, mire ügyeljenek különösen és melyek azok a veszélyek, amelyekre az új környezetben figyelniük keli. A közlekedési balesetek szomo­rú statisztikájához hasonló a vízbe fulladások magas száma egy-egy nyáron. Szép, egészséges fiatal­jaink vesznek ott a Balatonban, Dunában, kisebb fólyóinkbap, ta­vainkban. Legtöbbször virtusko­dásból, felelőtlenségből! Csak ki­fogástalanul jól úszó gyermekeket engedjünk a mély vízbe! A vihar­jelzés után hagyjuk el a vizet és követeljük meg ezt kamaszaink­tól Is. Sok baleset, illetve vízbe fulladás történik úgy, hogy a matracon ringatózó fiatal (sokszor felnőtt) elalszik és bebillen a vízbe. Víz melletti veszély a tüdőgyul­ladás is, A labdázás, játék, hosz- szú napozás után hirtelenül vízbe ugró‘ gyermek — de felnőtt is — könnyen kaphat tüdőgyulladást. Az eltévedés veszélyére is hív­juk fel a gyermekeink figyelmét. Leghelyesebb, ha úgy határozzuk meg, addig mehet csak el, amíg — vissza-visszanézve — lát még bennünket. Fiataljainkban nem él még eléggé a veszély tudata, nem gon­dolnak a következményekre. Gondtalanul felnövekvő ifjúsá­gunkban nekünk — felnőtteknek kell kialakítanunk azt. a ve­szélyérzetet. amely kell ahhoz, hogy ne kockáztassanak sem a kerékpáron száguldozással, sem a kihevüllen vízbe fejeléssel, de egy titokban elszívott cigaretta csikkjének eldobásával sem. * G. K. Benne vagyunk a nyárban és a vendégjárásban. Jönnek gz isme­rősök, rokonok, barátok külföld­ről, törjük a fejünket, hova vi­gyük őkét, mit mutassunk nekik, ami érdekes is, tartalmas is? A Fővárosi Művelődési Ház nem elő­ször siet a hazai vendéglátók és a hozzánk látogatók segítségére. Tíz éve nyitotta meg kapuit az intézmény Folklór Centruma. A tizedik születésnapját ünneplő nyári eseménysorozat, az idén is sok örömöt szerez majd azoknak, akik népi táncot kívánnak látni, s népművészeti alkotásokban sze­retnének gyönyörködni. Idei nyári ^műsorukban 190 nép­táncelőadás szerepel, neves fővá­rosi és vidéki együttesek fellép­tével. De a kiállítások is meg­érnek egy látogatást, a Fehérvári úton. A június elején megnyílt, s szeptemberig megtekinthető be­mutatók anyaga a hazai népmű­vészet és a népi iparművészet al­kotóműhelyeinek legszebb darab­jaiból ad ízelítőt. A nagy körteremben Sárköz muzeális értékű népművészeti al­kotásaival, az emeleten pedig a régi hagyományok mai felhasz­nálási módjaival ismerkedhetnek meg a látogatók. Itt három kitű­nő művész mutatkozik be: Pán- czél Attila szíjgyártó, a Népmű­vészét ifjú mestere. Takács .Zol­tán kovács és Mihalkó Zoltán ka­lapos, a Népművészet mestere. Az utóbbi egyébként a híres horto­bágyi pásztorkalapok készítője és a kihaló mesterség utolsó képvi­selője. Ez a kiállítás a ma is élő kismesterségek - világát tárja, elénk, bemutaltva a szíjgyártás, a bútorfestés, a nyeregkészítés, a népi kalapkészítés, a mézesbábos mesterség használatos munkaesz­közeit, munkafolyamatait és ter­mékeit. A kiállított tárgyak szépek, s rendkívül sokféle lehetőséget kí­nálnak a felhasználásra és az íz­lésformálásra. Van egy harmadik kiállítás is, ezen Szebeni András fotóművész örökítette meg az or­szág egyetlen harangöntő meste­rét, egy galgagyörki patkóková­csot és egy tapolcai kötélverőt. A Folklór Centrum értékes pél­dáját — természetesen a helyi adottságokhoz igazítva — más művelődési házak is követhetnék. Megyénk népművészete bőséges választékot kínál, miért ne kap­hatna nyaranta ’állandó és kultu­rált kirakatot? Ahogy a balaton­füredi Anna-bál nemzetközi ese­ményét a Kalocsai virágok — cí­mű népművészeti bemutatóval kö­tik egybe és rangosítják, ugyan­úgy nálunk is bőséges alkalom .kínálkozna a nyári programok színesítésére, ehhez hasonló kiál­lításokkal. Talán ez is az egyik és igen hatásos módja lenne an­nak, hogy az ízléstelen, giccses ajándék- és használati tárgyak­ról — sajnos, tele vannak velük a trafikok és a maszek butikok — az igazi értékekre irlnyítsuk a fi­gyelmet. V. Zs 4 Sárközi szőttesek a Folklór Centrum nyári kiállításán. C Művészi mesebábok, bőrből. — Pánczél Attila szíjgyártó alkotásai. Szlovákiai utazás Kora reggel van. Hotelszobánk erkélyéről, ablakából a várost kö­rülölelő hegyekre látunk. Utilár- saink közül többan is gyönyör­ködnek a látványban..Az emelke­dő Nap áttöri sugaraival a finom ködöt; melengeti az arcunkat. Csicsergő, éneklő madarak kóru­sa derít jókedvre bennünket. Az ég fokozatosan kékül, szépül. Va­sárnap reggel van; Besztercebá­nya utcáin most kevesen vannak. „Ez már a nyár” — mondja va­laki a szomszédos ablakban, Mókuscsalogatás dióval pitypang. „Szinnyei-Merse Pál lefesthetné” lelkesedik valaki nagy gyönyörködése / közben. „Vagy Bozsó János” — teszi hozzá másvalaki. Én meg arra gondolok, hogy lám, ez a, haza­gondolás, az otthoni dolgok fel­emlegetése egész úton jellemző volt ránk. És így van ez rendjén. Szliács, a nyugalom csendes kicsi szigete. Tölgyek, hársak, le- omló hajú fűzek alatt sétálók, padokon üldögélők. Csend, béke, nyugalom. Hogyan is írta Weöres Sándor, a költő? „Csönd fénye, béke kékje, csönd békéje...” Aztán egy érdekes, kedves kép: egy kicsi leányka mókust csalo­gat a fáról. Két féldiót összeütö- get. Az egyenletes kopogás le­csalogatja a földre a kis mókust. Amint lélegzetünket1 visszafogva „szurkolunk” a csalogatónak, a mókus ránk-ránkfigyel. Fél tő­lünk, de a finom dióbél várható élvezete győz: odalopakodik a lányhoz és a kezéből eszi a diót. A kilenc esztendős Folttiny And­rea elégedetten nézhet körül: si­került! Vár és páncélvonat A zólyomi vár 1. Lajos idején épült. Ezeket a lépcsőket, az öreg köveket egykor Maffiás ki­rály és Jiskra is taposta (akiről Katona József irt drámát); a tö­rök idők pusztításai közben is ugyancsak bővelkedik történelmi és irodalmi emlékekben. Mátyás király szívesen és gyakran vadá­szott itt. Beniczky Lajos itt tá­madta meg a császáriakat 1848- bari. Petőfi barátja, Vahot Imre e város falai között szerkesztette a Losonci Phönix című lapot. Ko- loman Bansel itt látta meg a napvilágot. És Kármán József is, a Fanni hagyományai szerzője. Ráday Pált, Rákóczi titkárát itt temették el stb. Petőfi szerette ezt ji várost. Meleg barátság- fűzte például P. Y. Vilma kisasszonyhoz, akit — mint Kerényi Frigyeshez írta egyik levelében — „testvéréül fogadott”. Az egyik kanyargó, csendes utcában — a Vajanského 15. szám alatt — találunk egy emléktáblát. Plletve kettőt, egy­más felett. A másikon ugyanis szlovák nyelven is olvasható, hogy „Itt idfizött Petőfi Sándor 1845-ben". Sűrű zászlóerdő ve­sz: körül a két testvéri táblát. Ez is jelképes, mint annyi min­den az utunk során. , Olyan ragyogóan süt a Nap, I mivel, ez az utolsó napunk ezen az utazáson, többek javaslatára csinálunk csoportképeket. Amint az autóbusz előtt mindenki fel­sorakozik. a magas lakóház abla­kaiból sokan néznek bennünket. S amikor elindulunk, hosszan in­tegetnek utánunk. Valamivel később még egy utol­só meglepetésben van f részünk. Szabó Agnes, az IBUSZ-kísérőnk bejelenti: terven felül beugrunk Álsósztregovára, Madách Imre. szülőhelyére. Többen felkiáltanak örömük­ben. (Folytatjuk.) Varga Mihály Kedves epizód indulás előtt: Gyuri az este elhagyta valahol a tollát, mérgelődik. „Biztosan, amikor elment tankolni” — mondja gyorsan valaki. „Persze”. S mit tesz isten vagy a jósor­sunk? Szól a portásnő: elhozták a benzinkúttól a buszvezetőnk el­hagyott tollát. „Nahát! Ilyen is kevés van!” — szólal meg va­laki; és erre egy másik utitár- sunk hozzáteszi: „Rendes embe­rek mindenütt vannak.” A következő uticélunk Zólyom. Ahol a várban Balassi Bálint szü­letett. De előtte meg kell néz­nünk Szliács-fürdőt. Vilma bi­zonygatja: gyönyörű hely, nem szabad kihagyni. Mindenki heljte-r sei: szerétjük a szép helyeket. Gyerünk, siessünk, lássunk 'még minél többet. Fokozatosán emelkedik ismét az út. amint száguldunk rajta. Kétoldalt a réten sok-sok sárga 4 A zólyomi várral szembén épül az új lakóház^ 0 íme, a In rés páncélvonat. megmaradt. S hogy a látogatók még több örömüket, leljék benne, tizenöt, esztendő alatt harminc millió koronáért renoválták. A várudvarban életnagyságú bronz­szobrok. A távoli múltba vesző törté­nelmi dokumentumok után hir­telen a közelmúltba lépünk. A vár melletti téren a híres zólyomi pár.télvónat. Ismét csak a fasiz­must juttatja eszünkbe. S termé­szetesen ‘‘azokat, akik harcoltak ellene. Mint azok, akik e golyó­álló falak mögül lőtték ,az ellen­séget Zólyom és Losonc között. „Azóta ez a város mindig szé­pül” — mondja elégedetten Vil­ma, a kísérőnk. Velünk szemben egy csaknem egészen kész lakó­épület, felvirágozva a májusi ün­nepi zászlókkal: íme, előttünk a, jelkép. Losoncra érünk Haladunk aztán Losonc felé, ahol vár ránk a bizonyára finom ebéd. Közben elhaladuhk egy Gyetva nevű falucska mellett. Ez három dologról is híres. 1945 előtt a faluszéle még öt kilométerre volt a főúttól. Ma már csaknem idáig ér el. „Megnőtt a község.” És itt készül a nevezetes és jő ízű lavorovica nevű pálinka. Az egykori partizán főhadiszállás emlékeit .is őrzik az itt élők. A huszonegyezer lakosú Losonc (Fotó: Kotrocz« István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents