Petőfi Népe, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-11 / 110. szám
PETŐFI NÉPE • 1916. május 11. KECSKEMÉTI CÉLOK 1976—1980 Több riiint ezer családi ház wry.«* ^ .‘vir r’ *■’ ■ *) ■ Panaszintézés a kiskőrösi népi ellenőrzésen A városiasodás mint ok — Gátló tényezők — Hiányzó bizonylatok {ríj Eleget téve kecskeméti olvasóink érdeklődésének, a város V. • ötéves tervét ismertetve, eddig három fejezetben a lakásémiő programról szóltunk. Ezekből kit'tűnt, hogy a megyeszékhely * tanácsa által jóváhagyott lakásépítő terv 6320 új otthonnal számol j 1980. végéig. E lakásmennyiség- <mek több mint a fele a Széche- nyivárosban, 20 százaléka az Árpádvárosban (városközpont), együttesen mintegy 9 százaléka pedig a Hunyadi-, illetve a Mű- kertvárosban valósul még, több- . szintes lakóházakban. >> Ezzel már szinte ki is mondtuk: a programnak a családiházépítésre vonatkozó fejezete kosvetkezik. Az öt év alatt létrehozandó lakásoknak, csaknem.'17 i százaléka —' várhatóan minteev í 1060 lakás — .családiházként éDül i meg, Énnek egyik legfontosabb { feltétele a • megfelelő telekellátás. • Vájön milyen lehetőségekkel számolhatnak, a város mely területein juthatnak házhelyhez az •;.építkezni szándékozók? , — A kérdést Hegyes Ferenc- , nek a városi tanács műszaki osztálya vezetőjének tettük fel, akitől a következőket tudtuk meg: Máris bizonyosra vehető, hogy az elkövetkező időben a legtöbb családiház Felsőszéktón, Katonatelepen és Hetényegyházán énül meg. E területeken áll rendelkezésre, illetve, alakítható ki a legtöbb telek. A legnagyobb csatá- : diházas építő terület mindenekelőtt az alapközművel — villanynyal és vízzel — ellátott, s igen jó közlekedési, feltételekkel rendelkező Felsőszéktó. Az itt kialakított 158 házhelyből 140-re a városi tanács jelölte ki az érdeklő, .dók közül a vevőt: előnyben Részesítve a lakásgondjukat csalá- dibáz-épitéssel megoldani kívánó nagycsaládos dolgozókat — akiknek 60 százalékos kedvezményt nyújt a telekvásárláskor —. az albérletben lakó fiatal házasokat, illetve az egy-két gyermekes munkásokat. A telekvásárlók ki. jelölési jogával a jövőben is él a városi -tanács. Hadd említsük itt meg: idevágó határozatával - a korszerű családiházas építési mód szélesebo körű elterjesztését célozza a valósi tanács. Ennek szellemében hívta össze április 30-án az Építőipari Tudományos Eevesület helyi- szervezete és a városi tanács műszaki -osztálya a felsőszék tói családiház-építők első nagy csoportját; hogy korszerű típustervek bemutatójával és szaktanácsadással is a segítségükre legyen. A népes, össze jövetelen az OTP. a TÜZÉP képviselői adtak. útbaigazítást a hitel, és az anyagbeszerzés lehetőségeiről. Arról is tájékoztatást kaptak kz érdekeltek, hagy a tanács a helyi építésre előírásokat adott ki, amelyek nemcsak az építési eljárást teszik egyszerűbbé, hanem olcsóbbítják is az építkezést. Hasonló útbaigazító segítséggel a családiház-építők további csoportjai is Számolhatnak. S máris visszatértünk a lényeghez: a te. lekellátás kilátásaihoz. A napjainkban — Felsőszéktón, Katonatelepen, Ménteleken,- a szarkási lakótelepen, a Kossuth és a Törekvés Tsz-ek lakótelepen, illetve Hetényegyházán — rendelkezésre allu, együttesen 287 házhely mellett, még az idén -továb. bi 320 telek kialakítása .várható. Közülük újabb .180 á felsőszéktói építkezőket szolgálja majd. Katonatelepen —. amely iránt ugyan-, csak nagy az érdeklődés a csa- ládiház-épitésre készülők körében — 82 újabb portát ad át értékesítésre a városi tanács. Ménteleken és a szarkási lakótelepen további 20—20, a borbási lakótele- pen pedig 18 házhely kialakítása várható. Jövőre a Talfái -köz keleti .oldalán 30, Kadefalván 18, AÍsó- széktón pedig 52 telek kialakítása történik meg. S ha ezek Után összegezzük az eddig említett — a jövő esztendő végéig bizonyosra vehető — 'házhelymennyiséget, kitűnik, hogy a tervidőszak első két évében 607' házhellyel számolhatnak a kecskeméti családiházépítők. . Figyelembe véve, hogy csupán a Felső- és Alsőszéktón változatlanul nagy a lehetősége a telek- kialakítás folytatásának, úgy tűnik: reálisan számol a városi tanács ötéves lakásépítő terve; telekhiány várhatóan nem akadályozza a családiház-építő törekvéseket. P. I. Érdekes és megszívlelendő tapasztalatokkal szolgálhat az az összesítés, amelyet a Kiskőrösi Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság készített a múlt évben érkezett közérdekű bejelentések és panaszok számáról, arányainak alakulásáról és azok elintézésének különféle módjáról. Figyelemre méltó a népi ellenőröknek az a megállapítása, hogy például a városban aziért js emelkedett a kereskedelemmel összefüggő bejelentések aránya, mert a lakosság már igényli a városival azonos értékű - ellátást, de ennek a' hálózat még nem képes mindenben eleget, tenni: Így például gyakori á panasz az áruhiányra, a. választékra, de pem egyszer .Kifogásolták az emberek, a bolti’ eladók magatartását .is. Légtöbb azonban mégis-az áruellátást érintette a .kereskedelmi jellegű panaszok közük A megközelítően ötven, szóbeli bejelentést a népi ellenőrök ugyancsak szóban, azonnal elintézték, vagy legalábbis, megkísérelték az in- . tézkedést. A bejeléntések. a panaszok indítóoka ' más területen is összefüggésben van a városiasodással. A nagy számban épülő szövetkezeti és tanácsi bérlakások úgyszólván , hetenként „termelnek” gondokat. Így például a' garanciával kapcsolatban a hiányok pótlása, a hulladék elszállítása, az épületek beázása, a központi fűtés hiányosságai stb. Érkeztek és érkeznek bejelentések, panaszok a népi ellenőrzéshez a mezőgazdaságból is. kü lönösen a szocialista gazdálkodás elveivel ellentétes magatartás felbukkanása miatt. A városban és a járásban működő mezőgazdasági szövetkezetek egy részénél a bizonylati fegyelem pem • megfelelő, a belső ellenőrzés formális, jelentéktelen. A hatósági felügyeletet ellátó szakigazgatási szervek csak két évenként jutnak ki egy-egy szövetkezethez komplex törvényesslégi vizsgálat •céljából. * X Ezek a körülmények természetesen a népi ellenőrök munkáját is megnehezítik, már-már lehetetlenné teszik. • Ezzel kapcsolatban így - fogalmaz a jelentés: „Legjellemzőbb a mezőgazdasági ;szövetkezeteknél a bizonylatok .hiánya. Azokat ismeretlen tettesek eltüntetik, egyesülések alkalmával. pedig úgy összekeverik, hogy senki nem. képes szétválasztani ... Mindezek befolyásolják a vizsgálatok átfutási idejét is. A gyors ügyintézést nehezíti még az a tény, hogy az összefonódások miatt egyes vezetőknek nem is érdeke a tiszta és jól áttekinthető szövetkezeti ügvme.- net...” Súlyos, de tényekkel alátámasztható szavak ezek. Milyen a panaszok, bejelentések intézkedésének hatékonysága, eredményessége Kiskőrösön? — Idézzünk ismét a jelentésből: „A NEB részéről tett javaslatok, törvényességi felhívások, fegyelmi és kártérítési eljárások a vizsgálati jegyzőkönyvek tényein alapulnak. Azokat a konkrét jogszabályok feltüntetésével jelöltük és minden vizsgált s2erv elismerte. A fogadtatás már nem volt egyértelmű. A végrehajtást gátolta á nagyfokú összefonódás. Sőt a mezőgazdasági szövetkezeti közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben eredménytelen is maradt.” . Ez utóbbira példa, hogy a NEB, amikor . utóvizsgálatót végzett á pá'hi Ifjú Gárda Tsz-nél, kiderült, hogy az előző vizsgálat alkalmával megállapított hiányosságokat sem szüntették meg, nem szár mohák fel a törvénysértő gyakorlatot. A másik ellenőrzésre a Kalocsa és Vidéke Sütőipari Vállalat kiskőrösi boltjában és a kiskőrösi AFÉSZ-nél került sor a kenyérellátással kapcsolatban. A vizsgálat a választék hiányát nem tudta megszüntetni, viszont a ha- . tározott intézkedés rendezte az ellátást.. Az elmondottakból a járásivárosi népi ellenőrzés levonta a következtetéseket és szükségesnek tartja a továbbiakban az ellenőrzések színvonalának emelését és azt, hogy az eredményesség érdekében jobban szem előtt tartsa egy-egy téma végleges lezárását, jogszabályokkal történő rendezését. G. S. 13 KÖZSÉGBEN EZERHATSZÁZ KISTERMELŐ Zöldség-gyümölcstermesztő, állattenyésztő szakcsoportok az UNIVER szövetkezetben A fizetési borítékon kívül... Nálunk a dolgozók munkájuk mennyisége és minősége szerint részesednek a termelt javakból,. Sokan — ezt csupán r& ThtfrfRs^ bérre szűkítik le. Pedig senki sem annyit kap, mint amennyi fizetéskor a borítékjába kerül. A jövedelmek szerves részét képezik a társadalombiztosítás pénzbeni és természetbeni juttatásai. z. Így teremti meg a társadalombiztosítás a szociális bizton- > ságot arra az esetre, amikor a .‘ dolgozók akár ideiglenesen, akár ^Véglegesen • kiesnek a termelő munkából. Gondoskodás ez mind a dolgozók, mind hozzátartozóik ellátásáról betegség, megrokka-y nős esetén, — javítás a gyermeki kés családok, öregek helyzetén. V A társadalombiztosítási kiadások mértékéről beszédes számadatokkal szolgálhatnak az üzemnek. vállalatok társadalombiztosítási tanácsainak beszámolói. Példaként s csupán pár vonatkozásban — vegyük szemügyre a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat útján nyújtott társadalombiztosítási szolgáltatásokat. Emelkedő összegek j.. Ezek összege 1975-ben 15 mil- .' lió 94 ezer 534 forintot tett ki. 'Ami azt jelenti, hogy az előző évi közel 12 millióval szemben j 26,1 százalékkal több pénzt tudott adni a vállalat táppénz, családi pótlék, anyasági segély stb. címén. Mellőzve részletes.. : táblázat közlését, ' annyit említ-'' sünk meg, hogy például az anya- • sági segélyre és csecsemőkelengyére 22,4 százalékkal, gyermek- gondozási segélyre pedig 21,2 százalékkal nagyobb összeget fizettek ki, mint egy esztendővel ' azelőtt. >. Ne feledjük, mindez ’ a népesedéspolitikai kormány- határozat örvendetes következménye is. De hogy még egy igen tekintélyes összeget is kiemeljünk: kishiján 8 millió „forintra emel- T icedeetr sg »1itfizetetí> családipótlék a BÁCSÉP-nél. Ez sem jelent kevesebbet, mint hogy az ebben a szolgáltatásban részesülő több mint ezer építő-dolgozó 24,9 százalékkal nagyobb summához jutott, mint 1974-ben. Ez a növekedés természetesen a családi- pótlék-emelést is tükrözi. Ebben s az ezen túli szolgáltatás-kategóriában bőven sorolhatnánk még a különféle kiadásokat — betegség útiköltségének térítése, temetési segély, vagy gyógyszer s különböző gyógyászati Szolgáltatások —*, de mint ugyancsak kiugró költséget, a táppénzt nevezzük meg. Balesetek túlnyomórészt otthon A táppénz 28,7 százalékkal nőtt meg az előző évihez viszo- nyitva. S az ezen a címen kifizetett 5 millió 380 ezer 674 forint — nagyságát tekintve bizony a családipótlék után következik. A növekedés persze egyrészt az átlagos állományi létszám, másrészt a bérek emelkedésével is összefügg. (Az előbbinél 4282-vel szemben 4849 a változás; az utóbbit tekintve pedig az egy. napra jutó táppénz 63 forintról 70-re, tehát 10 százalékkal nőtt (Átlagosan 264 ember volt betegállományban, s az emiatt kiesett napok száma 76588. Ezt természetesen „megérzi” ekkora hagy vállalat termelése is. S ha már! ennél a kérdésnél tartunk: az üzemi balesetek miatt veszteség 17 697 nap. Érdekes megjegyzés a TT beszámolójából: a balesetek 85 százaléka nem üzemi, ezek általában otthoni munka közben történtek. ..Kiugró-' betegségként csak az influenza említhető, a többi:. ^építőipar? sajáttísságokból adódó ' betegsége ■ • ■mozgásszervi, gyomor- ^.'fel«H'y-‘Stb."'A munkahelyek teljesítésével, a nehéz fizikai munka- folyamatok gépesítésével, védőruhákkal, védőitalokkal, a jól fűtött és korszerű munkásszállásokkal egyre intenzívebben törekszik a vállalat a mozgásszervi és légzőúti megbetegedéseket megelőzni. Ugyancsak ezt szolgálja az egészségvédelmi munka tervszerűbbé tétele, az egészség- ügyi ellátás fejlesztése. Főállású üzemorvos A múlt év végére főállású üzemorvos kezdte meg rendelését a rákóczivárosi rendelőben. Az üzemorvosnak táppénzkiírási joga van Kecskemét és Hetény- egyháza területére — a járóbetegek részére. Végzi a munka- alkalmassági és a kötelező, időszakos orvosi vizsgálatokat is. Eddigi rövid működése alatt — az influénzajárvány miatt —• elsősorban a gyógyítás kötötte le idejét. Mostmár minden bizonynyal több lehetősége nyílik az üzemegészségügyi munkára, a foglalkozási betegségek feltárására, elemzésére, a rendszeres és pontos nyilvántartásra; a megelőzésre. Mindebben nagy segítségére van a Társadalombiztosítási Tanács egészségügyi albizottsága. Csak néhány- jellemző vonást:- ragadtunk ki a BACSÉP szak- szervezeti bizottsága Társadalombiztosítási Tanácsának, s egy albizottságának' (a hat közül) sokrétű tevékenységéből. Gondoljuk, ennyi is szemlélteti, mennyien s hány „oldalról” gondoskodnak arról, hogy fizetési borítékon kívüli juttatásokkal is minél vastagabban teljen a zsebünk. Tóth István A kecskeméti UNIVER ÁFÉSZ 1976. január I-én egyesfiit a kerekegyházi, az or- goványi és a lakiteleki fogyasztási szövetkezettel. A 13 községben érdekelt középvállalat évi forgalma meghaladja a 700 millió forintot. A termelési értéke, főként a szakcsoportok munkájával 1975-ben 38,1 millió volt. Szép szám ez, megérdemli, hogy hátterük után kutassunk. Segítségül hívtuk Bús Lászlót, a szövetkezet ipari és felvásárlási főosztályának vezetőjét. fees/í — Bár az értékesítés a főprofilunk, tekintélyes/összeg a saját előállítás is — magyarázza a tö- osztályvezető. — Az elmúlt esztendőt négy kecskeméti szakcsoporttal zártuk, az idén — mindent egybevetve — tízzel indultunk. Ezek taglétszáma 1608. — Nézzük előbb az állattartást! Mit rögzítenek á szerződések 1976-ra? — Tavaly 7200 mázsa sertést vett át és dolgozott fel a három szövetkezet, az idén’ kilencezerre számítunk. íz egyébként a legnagyobb bevételt jelentő ágazatunk. -Csaknem 20 millió forint évente. A házinyúl-felhoza- lal 1974-ben 1000 mázsa volt, a múlt évben ez — az élőállat-átvétel megszűnése és a járvány miatt — 490-re esett vissza. Időközben „belépett” Kerekegyháza — a legszerényebb felvásárlás-, sál is, mintegy 900 mázsányit várunk 1976-ban. A gálám húszat elég alacsony szinten mozog és a tenyésztési kedv továbbra sem akar jelentékenyebb mértékben fokozódni. Harmincöt mázsát továbbítottunk tavaly, ez évben sem várunk sokkal többet örülünk, ha lesz negyven. — Mit tesznek a kistermelők támogatása, ösztönzése kedvéért? — A magasabb felvásárlási árakon kívül a szakcsoport-tagok elsősorban a takarmányellátásban élveznek előnyöket. Nagykereskedelmi áron juthatnak a különféle tápokhoz, amit mindenkor díjmentesen szállítunk lakásukra. A nyúlnevelők között ezenfelül 145 anya- és 23 bak jószágot osztottunk szét, • As UNIVER szövetkezet hetényegyházi konzervüzeme készítményeinek nyersanyagát főként a szakcsoportok termesztik. Képünkön •a piros arany, a gulyáskrém. az ízesített mustár bemutatója. (Tóth Sándor felvétele) amiket a Bilkai Állami Gazdaságtól szereztünk be. Ellenszolgáltatásként a szaporulatot három éven keresztül az UN1VEH illetve a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat közreműködésével kell piacra küldeniük. — Milyen kedvezményt élveznek a zöldség-gyümölcstermesztő szakcsoportok ? — Segítjük őket, áltól csak tudjuk. Rendkívül olcsórí, önköltségi áron kapnak palántát, műtrágyát, növényvédő anyagot. Fóliát például „zöldhitelbe” is adunk bármelyik csoport-tagnak; ami annyit jelent, hogy csak akkor kezdik törleszteni, amikor a megtermelt zöldségfélét pénzzé tudják tenni. Feltétel: az illető a szakcsoportnak adja át a zöldséget. A másik: ilyen támogatás: 4—5 meter hosszú, alumíniumvázas fóliasátrakat helyeztünk ki többfelé. teljesen ingyen. Húsz év az Antarktiszon • Epizód a szociálpolitikai albizottság tevékenységé, bői. Kismamatalálkozó. „A Déli-sarkon végzett kutatómunka kitűnő példája a különböző országok hatékony tudományos együttműködésének" •— mondotta Tresnyikov professzor, az Arktikai és Antarktika! Kutatóintézet: igazgatója azon az ünnepségen, amelyet az első szovjet kutatóállomás, a Mimij megala- * kulásának huszadik évfordulója alkalmával rendeztek Leningrád- ban. Hangsúlyozta, hogy a „fehér kontinensen” végzett munka folyamatos bővítésével a Szovjetunió nem követ sem politikai, sem gazdasági célokat. Szigorúan betartja az Antarktiszra vonatkozó nemzetközi egyezmény minden pontját, publikálja a tudományos expedíciók eredményeit és alkalmat ad a külföldi szakembereknek a kutatómunkára. Az elmúlt két évtizedben a szovjet tudósok sok vizsgálatot végeztek az Antarktiszon. Tanulmányozták a jég alatt fekvő rétegeket, a magaslégkört és a kozmikus sugárzást. Hét állandó szovjet állomás és obszervatórium működik ma a Déli-sarkon. A tudósok a legmodernebb műszerekkel és berendezésekkel dolgoznak: alkalmazzák a rakétás légköri szondázást, a jégsapka alsó rétegeit is elérő fúrógépeket, lokációs berendezéseket és számítógépeket. Gyökeresen rhegváltoztak a húsz év alatt a sarkköri kutatók életkörülményei is. A faházikókat kétemeletes, összkomfortos hőszigetelt épületek váltották fel. A közelmúltban az Antarktiszon megkezdte munkáját a 21. Déli-sarki expedíció. (BUDAPRESS—APN) A háztáji és kiskertek tulajdonosait szolgálja Kecskemétén az Izsáki úti mezőgazdasági áruházunk, valamint a palántanevelő telepünk. Az előbbi a házikertek vetőmag vegyszer-, szér- szám-, kisgép-, stb. szükségleté- ’ nek kielégítésére, az utóbbi főként bemutató és szaktanácsadás céljából létesült. A telepen vásárolt gyümölcsfacsemetéket és díszcserjéket rendelésre mind a 13 községben házhoz visszük. Üjabb szakcsoportok megalakulására van-e remény? — Az év elején sikerült verbuválni Kecskeméten — a hobbiföldekre építve — egy zöldséges brigádot. Kerekegyházán most tervezünk egy hasonló csoportot, Lakitelek környékén pedig a sertésnevelő kistermelőket mozgósítjuk, úgy tűnik, eredménye, sen — válaszolt Bús László. K. F. Automata takarmánygyárak Vitamintakarmányok készítésére és konzerválására szolgáló berendezések mintapéldányait készítették el Vilniuszban. A terveket a litván, lengyel és magyar szakemberek közösen dolgozták ki. Az automata gyár óránként 3 tonna takarmányt készít, s ezt ipari módszerekkel tartósítják. A s/ovjet, lengyel és magyar szakemberek most óránként 5 tonna takarmányt előállító berendezések tervein dolgoznak. Ezeket automatizált tároló tornyokkal is ellátják majd. A sajátos termoszokban a takarmányt iners gázok védik, s így féléves tárolás után is csupán 15 százalékkal csökken a takarmány ka- rotin- és vitamintartalma a közönséges tárolókban mért 50 százalékkal szemben. (BUDAPRESS—APN)