Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-08 / 84. szám

1976. április 8. • PETŐFI NÉPE 0 5 Televíziós gyermekműsorok szemléje Mai textilek régi nyelve A textilek hosszú évezredeken át védel­münket szolgálták. Védték pásztorkodó őse­inket a sátraikban, védték a várakban lakó középkoriakat a kőfal hidege ellen, védik testünket a lehűlés ellen a takarók, véd a tüll a trópusi szúnyogok ellen, felfogja a ka­lap a tűző nap sugarait, a kabát lepergeti az esőt s csendessé, puhává teszi a lépésünk a textil szőnyegek képében. Persze, M-ki más­ban jeleskedik. Híresek a kirgiz nemezek, a keleti szőnyegek, a székely szőttesek, somo­gyi hímzések, francia gobelinek s újabban megbecsültté váltak a lengyel tértextilek, s a szombathelyi Savaria Múzeum hazánkban bemutatta az első mini-textileket is. 0 Balázs Irén (tértextil) vegyes technikával. 0 Búzás Árpád: Kék rapszódia (síkkötés). (Fotó: Kovács Ferenc.) A Megyei Művelődési Központ műsora április 11—17-ig KIÁLLÍTÁS: Természet—Látás—Alkotás, Meg. tekinthető: április 30-ig. HETI MOSOK: Április 11-én vasárnap 10 órakor a színházteremben: Rajz. és me- sefilmek vetítése gyermekeknek. Április 11-én vasárnap 15 órakor a színházteremben: Felnőtt film­klub (amerikai sorozat). Gyermekmegőrzés. Április 11-én vasárnap 17 órakor az ifjúsági klubban: Jancsó Ad­rienne előadói estje. „Káromlás­sal imádkozó...” (Összeállítás Sánta Ferenc és Illyés Gyula műveiből.) Belépődíj: 15 Ft. Április 11-én vasárnap 10 órakor a színházteremben: Gonda János együttesének jazz-hangversenye. Gyermekmegőrzés. Április 12-én hétfőn 17 órakor a folyóiratolvasóban: Jogi tanács­adás. Április 13-án kedden 19 órakor és 14-én szerdán 19.30 órakor a színházteremben: Ecseri lakodal­mas. Április 17-én szombaton 15 óra­kor a színházteremben: Felnőtt filmklub (francia sorozat). Bér­letes. Gyermekmegőrzés. SZOCIALISTA BRIGÁDOK KLUBJA: Április 15-én 17 órakor: Tavasz­köszöntő címmel a Katona József Színház művészeinek zenés, iro­dalmi műsora 505 Még az ősszel elvállaltam egy filmklub előadói tisztét. A megyei moziüzemi vállalat egyik kedves előadójával megállapodtunk, hogy az előadásokról úgynevezett TlT-lapokat töltök ki. Ezek a jelentések már a kez­detben elbűvöltek. Evekkel ez­előtt ugyanis a személyi adato­kon kívül az ismeretterjesztő társulat statiszitkusai elsősorban csupán arra voltak kiváncsiak, miről is beszélnek közönségük­nek az előadók. Ezért a téma rö­vid vázlatát kellett átvezetni a lapokra. Az új formátum viszont alapos keresztkérdésekre várt válaszokat. Többek között számot kellett adnom a rendezvény formájáról, és az alkalmazott előadói mód­szerről. A szerkesztőket érdekel­te, mely intézmény szervezte az előadást és hogy az a népgazda­ság minő ágazatához tartozik? Meg kellett határoznom a tele­pülés jellegét és az épület mi­benlétét is. Fel kellett fednem annak a titkát, hogy az alkal­mazott szemléltető eszköz — ha nem az enyém, akkor — kinek a tulajdona? Arra is választ vár­tak, hogy a rendezvény közönsé­ge vajon a város melyik társa­dalmi rétegét képviselte (túlnyo­mórészben), végezetül meg kellett állapítanom életkorukat —. tíz­évnyi pontossággal (túlnyomó- részt) —, valamint nemüket és az előadás alatti érdeklődésük hőfokát. A követelmény, amelyet elvár­tak tőlem, nem volt csekély. Ala­pos ember lévén gondolkodóba is A gyermekek a tévé leghűsé­gesebb és legodaadóbb nézői. A felmérések adatai szerint napi egy-másíél órát töltenek a készü­lék előtt, ez talán túl sok is. Hi­szen a tévéműsorok túlzott „fo­gyasztása” még a felnőttekre is káros lehet: elkényelmesít, csök­kenti a mozgásigényt, az önálló gondolkodásra való hajlandósá­got. Nem beszélve azokról az ár­talmakról, — a gyerekek eseté-, ben —, amit a néni nekikszánt műsorok megtekintése okozhat. Mindazonáltal a televízió a taní­tás, nevelés, szórakoztatás egyik legfontosabb eszköze az ifjabb korosztály számára, különösen azokon a helyeken, ahol nincs kéznél könyvtár, színház. Számolni kell tehát azzal, hogy a gyéretek kulturális nevelésé­ben változatlanul, fontos szerepet kap a tévé. A mai gyerekek való­sággal ott cseperednek fel a ké- készülék előtt, innét szerzik első ismereteiket, képi élményeiket, innét választanak kedvenc mese- figurát, s szoros kapcsolatuk ké­sőbb, iskolás korukban tovább mélyül. A tanárok a megmond­hatói, hogy egy-egy műsor meny­nyire befolyásolja az érdeklődést, frissíti-gazdagítja a képzeletet, vagy — erre is volt már példa, — hamis húrokat penget, ásatag rossz szokásokat terjeszt. Ma még' meglehetősen egye­netlen a gyermektelevízió formá­ja és tartalma. Némelyik műsor mércéje túl magas, meghaladja annak a korosztálynak a képessé­geit, akiknek szánták, a másik messze elmarad azoktól a köve­telményektől, amelyekre vala­mennyi, az életben nyitott szem­estem; készítek egy kérdőívet és kiosztom a hallgatóság között hogy pontos adatközléssel tájé­koztathassam azokat, akik bizo­nyára lényegbevágó következteté­seket olvasnak majd le jelentő lapjaimról... A közelmúltban, hogy befeje­ződött az előadássorozat, egy egész esti munkával töltögettem ki a lapokat. Pecsétet és aláírá­sokat szereztem rájuk, majd bo­rítékba zárva Jfkládtam '. az isme­retterjesztő társulat *címére. Némi büszkeség is elfogott —•• hiszen hiánytalanul teljesítettem min­den kötelezettségemet. Bizakodásom azonban korai volt. A napokban a TIT me­gyei szervezete visszaküldte a nagy kínnal kitöltött íveket és újabbakat csatolt hozzájuk. Bár kísérőlevelet nem mellé­keltek, mégis rájöttem; feltehető­en ismét korszerűsödtek a köz­pont által rendszeresített jelentő­lapok, s a régieket — „sajna” — már nem tudják használni. Úja­kat kell kitöltenem, majd kezd­hetem az utánajárást a lepecsé- teltetés, a tanúsítás és elismer­tetés elintézésére. Mondanom sem kell: nem ja­vította a kedélyállapotomat ez a feladat. Azon viszont már mérge­lődni sem tudtam, hogy ismét el kell utaznom az előadások vidéki színhelyére, mert belefeledkezve a rubrikák, kérdések, számoszlo­pok, kódok bonyolult rendszeré­be. megdöbbenéssel kellett tudo­másul vennem, hogy nem tehe­tek mást, fel kell adnom a küz­delmet. Bebizonyosodott ugyan­mel járó gyerek igényt formál­hat. Tagadhatatlan, hogy a gyer­mekműsorok készítőinek nincs könnyű dolguk. Megtalálni az összhangot a mai világkép és a gyermeki nézőpont között, úgy alakítani a műsorok mondaniva­lóját és 'képi megfogalmazását, hogy azok élményszerűen épülje­nek be a kicsik tudatába és gaz­dagítsák személyiségüket, nehéz és felelősségteljes feladat. Feltehetően ez a felismerés, a téma sürgető aktualitása vezette a televízió vezetőit arra, hogy megkülönböztetett figyelmet szén. teljenek a gyermekműsorokra. Az idén először rendezik meg Kőszegen, a televíziós gyermek- műsorok és gyermekfilmek szemléjét. A tervek szerint két­évenként rendszeresen megtar­tandó munkatanácskozás, nem a fesztiváljelleg kidomborítására helyezi a hangsúlyt, nem lesznek versenyek és díjak, protokolláris formaságok: április 20—24-e kö­zött a műsorok alkotói találkoz­nak a. szakértőkkel és a gyere­kekkel, hogy egymás elképzelése­it jobban megismerve, alkotó vi­tákban tisztázzák a továbbhala­dás irányát. Örömmel üdvözöljük a hasznos és úttörő kezdeményezést, amely szerető otthonra talált Kőszeg történelmi falai között, és remél­hetően hozzájárul majd a gyer­mekműsorok színvonalának eme­léséhez, a holnap igényesebb té; véközönségének kialakításához. Ezért is tekinthetünk nagy vá­rakozással az első kőszegi talál­kozó elé... V. Zs. is. hogy képtelen vagyok közölni mindazt, amire felelnem kell. A tizenhat kérdéscsoport közül például az egyikbe sem illett a filmklubsorozat kategóriája. Az is elhamarkodottnak mutatkozott* hogy elmulasztottam a közönség szociológiai kérdőívekkel való ki­faggatását. Így utólag ugyanis már reményem sem maradt an­nak kiderítésére, hogy a részt­vevők mely-népgazdasági ágaza­tot képviselték a nézőtéren. (Nem „többségükben"):' 'Ezenkívül ° nem tudom, a szerkesztők hogyan értelmezik a rendezvény időtar­tama kérdéscsoportban megfo­galmazott, az összes alkalmak számára vonatkozó érdeklődésü­ket és abban is tanácstalan va­gyok; vajon a lehetséges válaszok mellett található kétjegyű kód­számokat be kell-e írnom a la­pok jobb szélén feltüntetett négyzetekbe, avagy esetleg elte­kintenek ettől a szorgalmi fel­adattól? ... Egyszóval be kell ' vallanom, elakadtam. Azt hiszem, képtelen vagyok a jelentőlap szerkesztői által feltételezett „intelligencia minimum" teljesítésére. Sajná­lom, Úgy látszik, túlhaladott raj­tam az idő. Bizonyára megöre­gedtem. Mint olvastam, harminc évet követően már megkezdik le­épülésüket az ember agysejtjei, íme, a valóság a bizonyság rá. Most már csak abban remény- kedhetem, hogy a nézőtéren ülők mindebből csupán keveset vet­tek észre. Pavlovlts Miklós Ezzel a két fogalommal alig tíz éve találkozik az olvasó, bár gyakorlatban a textilművé­szet kezdete óta. Csupán, ami addig az anyag praktikus alkal­mazásából következett, abból most önálló érték, a’ textil mű­vészetének égjük feltétele lett. Vagyis: a sík rézlemezt dombo­rítani kell, hogy felületén mély­ségek és magasságok fejezzék ki mondanivalónkat, de a papír síkjára hiába rajzolunk tussal, nem a tus anyaga, hanem a megrajzolt téma mélységei és ma­gasságai szólnak hozzánk. A si­ma nemez kivételével a textil- anyagokból — gyapjúból, len­ből, kenderből, pamutbók se­lyemből, sizálból, szintetikus szá­lakból — font, szőtt, kötött, cso­mózott textíliáknak: a felszíne sohasem egészen sima, s ha sur- ló fénnyel közelítjük meg elő­tetszik változóan szépséges felü­letük fény-árny játéka. Alakít­hatóak végtelen formában. S ez­zel már meg is mondtuk, hogy a textilnek eleve' tere van. Je­lentkezzék bár ez a tér csupán a felületén, mint a dombormű­vekén, vagy akár mint körbe járható szobrokon: a tér három irányában: szélességben, magas­ságban, mélységben. □ □ □ Őseink nyeregtakaróinak rojt­jai épp úgy tértéxtilek, mint a zászlók, s rongybabák, vagy a jurták bejáratát védő takarók. De még itt a tónál vagy szövött anyag több oldalának kihaszná­lása az anyag feladatából, eset­leg éppen díszítő jellegéből kö­vetkezet^ a- mai művészet kife- jező eszköznek használja, ugyan­olyan ranggal, mint ami a .mű­vészi" mondanivaló egyéb tartal­mát illeti. Az, hogy egy portrét agyagba mintázunk, gipszbe, bronzba öntjük, vagy kőbe fa­ragjuk; a portré jellegén mit se változtat, vagyis: az anyag alá­rendeltje a művészi mondaniva­lónak. De nem mindegy, hogy egy tértextilt filcből, kötött anyagból, vagy a laza szerkeze­tű, szálkás sizálból formálunk-e, Ezek esetében a textil anyaga beleszól, társul a művészi ki­fejezéssel és színével, felületével, lágyságával vagy durvaságával is hozzájárul a művészi tartalom tolmácsolásához. Mindig szűk­szavúbban, tömörebben, elvon- tabban, mint a pontosan kö,- rül írhatq, jellemezhető szobor, de tartalmi bőségében szinte ki­meri thetetlenül, hiszen n>m csupán az anyagok bősége, meg­munkálásuk sokfélesége áll ren­delkezésünkre, de a színek vég­telenje is. A végtelenséget jelképezi ma­ga a fonál. Nem véletlen, hogy a mitológia szerint a párkák fon­ják az élet fonalát, hogy Ariadné gombolyagot adott Thészeusz ke­zébe, aki fonala segítségével ki­szabadult a labirintus végtelen­jéből. A fonal valóban a végtelen, séget jelképezi, s a „vég” vá­szonnak is csak azért van vé­ge, hogy megmérethessék, való­jában tovább fut a többi végek­ben. A fának gyökere, törzse; koronája van. s bár sejt sejtre épül benne, érezzük, hogy vala­hol kezdődik, s valahol véget ér, s nem a végtelenséget sugall- mazza, jelképezi. Az acél is el­folyhat, a betonút is messze fut­hat, mégsem példázzák a végte­lent De a textíliák határait nem érezzük végleges határaiknak, még akkor sem, ha például egy szőnyeg motívumainak bármily ősi jelbeszédet összefoglaló ke­retei legyenek. □ □ □ A mini-textilek, melyekről a közelmúltban hallottunk, akkor lehetnék értékek, ha úgy zárják magukba a végtelent, mint a gombolyagfonál. Figyeljük csak meg, hogy'hiába gombolyítjuk le a fonalat, a kisebb gombolyag csak térfogatára, súlyában csök­ken, de monumentalitásában nem. Nem mondhat kevesebbet számunkra a mini-textil, mint egy hatalmas falat borító gobe­lin. A mini-textilt sem mi ta­láltuk ki, elkísér már sok év­ezred óta. De ma emeltük mű­vészi rangra Mint ahogy egész környezetünkben más szerepe van a textilnek, mint annakelőt- te. jóllehet a népművészet már így élt értékeivel. Ma a terítő, a törlőruha, a törülköző anya­gának, . színeinek, mintáinak a szépségét is keressük, nem csu­pán hasznosságát, miképpen pár­navégek, vagy ingvállak hímzé­sei évezredek szokásait, hagyo­mányait őrizték, művészi meg­fogalmazásban. A textilművészet mai környezetünkben egyenran­gú szerepet kapott festészettel, szobrászattal, mert ugyanannyit tud elmondani rólunk, az ember­ről, ha más nyelven is. Meg kell értenünk ezt a nyelvet, mert egyértelmű, mint az anyag, tisz­ta, mint a színek, s jót is tesz közérzetünknek' ha egyet ér­tünk vele. K. Á. Kudarcom a jelentőlapokkal 16. — Ohó, kiáltott Bercsényi. — Nem kell ám olyasmire gondol­ni! Vannak ezek közt, talpasak közt is sokan debreceniek! Kü­lönösen Esze Tamás ezredében. Merthogy ő odavalósi. — Nem — mondta a fejede­lem. — Ezt már én tudom job­ban. Tarpára való. Az én falum az a Tarpa. Hogyne tudnám, ö maga mondta, hogy 6 nekem örökös jobbágyom. — Úgy. — A gróf elgondolko­zott. Örökös jobbágy létére ez­redes kapitány. Micsoda sereg! — A felesége, az igen. Az oda­valósi. Debreceni. — Töprengé­sen folytatta: — Beszélni kellene ezzel az Eszével. Hogy micsoda hely az a Debrecen. Micsoda város. 0 bizonyára tudja. Odakint álmosítóan, fáradha­tatlanul zuhogott az eső, a kö­vér cseppek szaporán kopogtak a szekér bőrből való ekhóján. Elhallgattak. Már-már elszundikáltak ettől az egyhangú, unalmas kopogás­tól, amikor a lovak patái, meg a batár kerekei alól mély han­gú dübörgés hallatszott. A feje­delem kitekintett: hídra kapta­tott fel a szekér, a híd alatt za­varos, mocskos, vöröses áradat hömpölyög. Nem nagy ez a fo­lyó, mégis — számítva a tavaszi, őrjöngő áradásra, amikor' a fo­lyó kicsap — hosszú híd vezet át rajta: az esőcseppek táncosán paskoiják, apró korbácscsípések­kel borzolják a vizet. A fejede­lem számított rá, hogy elérik ezt a hidalj így hát — lecsapva a bőrleffentyűt — gyengéden ol­dalba bökte a szundikáló grófot. — Borsova. — Mi? — riadt fel a gróf. — Aha! — mondta a gróf, és tovább szundikált. — A hegyeket tehát végképp magunk mögött hagytuk. Most már az annyira áhított síkság következik. Meg a Tisza. De hogy kelünk át rajta? Most már nem az a riadalom foglalkoztat­ta, ami a klimóci első találkozás­kor ezt a félvad népséget meg­pillantva torkonszarí tóttá: mit keresek én ezek között; hanem az, amit a jövő tartogat. Nem hátra tekint már, a lengyelorszá­gi szép napokra, a szeles vágták­ra, vadászatokra — bölények, legendák bölényei, hol vagytok már! —, hanem az átkozott, szűnni nem akaró esőre, amely feláztatja az utakat, megduz- zasztja a folyókat, gátolja a gyors haladást; azok a szegény talpasok, bocskorosok! Megtelik bocskoruk vízzel, latyakkal, csak egy a vigasz: ahol a víz bemegy, ugyanott ki is szusszan minden lépésnél. De azért visszajár emlékezete Jelenához. Nem is az asszony­hoz, odaadó társhoz a szerelem­ben, hanem inkább az okos társ­hoz az esti tanakodásokban: mi legyen hát a herceg — a világ előtt pán inzseniőr — teendője, sorsa, mit lehet kiolvasni az Európa fölött szikrázó csillagok járásából. Jelena férje, a javako­rabeli — most már lassan negy­venéves — Adam Sienkiawski főnemes Krakkóban vámagyos- kodott, mindent tudott a mene­kült magyar herceg, ama bizo­nyos fiatal Rákóczi és Jelena hercegnő kapcsolatáról, de en­gedelmes ura lévén feleségének — a csípős nyelvű környékbeli nemes asszonyságok így jellemez­ték a krakkói várnagyot — eg. szóval sem .tiltakozott, nem csa­pott a kardjára: 6 tudhatja csak meg a felesége, mi oka volt erre. A homályban hagyható oko­kon túl volt hazájának jó és hű fia volt hazájának — mint ahogy Jelena is jó és hű lánya volt Lengyelországnak •— s a fiatal menekült magyar herceg személyében a reménység fiát fogadták és rejtették el a brezá- ni kastélyban. Az út és mód le­het ezerféle, de a cél egy: Len­gyelországot belső zűrzavaraiból, hol svédektől, hol oroszoktól, hol szászoktól való megaláztatá­saiból végre ki kell szabadítani, meg kell teremteni a lengyel ne­meség önálló köztársaságát, a nemesi Rzeczpospolitáb Mégis csak megalázó a lengyel fő- és köznemességre, hogy hol az osztrák; hol a svéd, hol az orosz ültet a nyakukra idegen érdekű királyokat, nosza, a magunk ke­zébe kell venni ezt az ügyet is — most majd mi fogunk magunk fölé emelni királyt. Méghozzá, körülnézve Európában, franciát. — Higgye el, kedvesem — sok­szor elmondta ezt Jelena —, ezt az országot nem lehet kormá­nyozni. A nagy Jan Szobieszky halála óta mintha eldobott konc lenne Lengyelország. Es aki marakszik rajta, akárki, mind a maga, s nem a dicső lengyel ne­messég érdekében teszi. Nem is tudom, mivé leszünk, ha nem kapunk a franciáktól királyt. Aki nem húz sem ide. sem oda csak­is hozzánk. Fura logika lengyel logika de logika — s abban a 1 menekült is, meg oltalmat nyjtó befoga­dója is egyetértett, hogy ha Európában körülnéznek, csakis a francia udvar felől fénylik va­lami reménysugár. A napkirály, XIV. Lajos udvarából. — Erről — a francia segély lehetőségei­ről — sokat tanakodtak a bre- záni kastélyban, midőn a nyitott kandallóban hamvukba omlottak a hasábfák, odakint zúgott a fákat recsegtető északi téli szél, s a fejedelem elképzelte: ezek a szelek nemsokára nekitorlód­nak a Kárpátok busa hegyei­nek, - átbukfenceznek a Beszki- deken, aztán süvöltve neki a téli álomba, szenvedésbe, bánatba borult Magyarországnak. Már rég maguk mögött hagy­ták a Barsova hídját, az eső szüntelenül zuhogott, a batár hirtelen megállt. Egy fiatal lo­vas állította meg. Süvegét le­véve léptetett a berni ülő feje­delem elé, lova patái alatt han­gosan cuppogott a sár. Rákóczi bosszús érdeklődéssel várta, mi a legény szándéka. — Nagyságos fejedelem úr, baj van. — No! — Kettő is. Vagy inkább bá­rom. — Mondjad hát! — Az egyik, hogy megszökött a trombitás. Most már Bercsényi is — meg- nyomkodva szemeit, mert ta­pasztalásból tudta, hogy ettől mintha a szeme mögött megpat­tanna valami, s szűnne a fej­fájása — odafigyelt ö kérdez­te meg, szinte fel vidámod va, mert egy kicsit bohőkásnak. lát­szott ez a legény. — Miféle trombitás, te? (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents