Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-01 / 78. szám

1976. április 1. 9 PETŐFI NÉPE 9 A Megyei Művelődési Központ műsora Április i—10-ig KIÁLLÍTÁSOK: Kecskemét IV. ötéves tervét be­mutató kiállítás. Megtekinthető: április 10-ig. Amatőr képzőművészek IV. me­gyei kiállítása. Megnyitó: április 4-én 11 órakor. Salamon György grafikai kiállí­tása. Megnyitó: április 3-án. HETI MOSOK: Április 5-én, hétfőn 15 órakor a színházteremben Milne: Micimac­kó kuckója. Április 5-én, hétfőn 18 órakor a művészklubban A népművészet és a jövő. Collegium Artium képzőművészeti tagozata. Előadó: Pap Gábor művészettörténész. Belépődíj: diákoknak 3 Ft, fel­nőtteknek 5 Ft. Április 6-án, kedden 13.30 és 15.30 órakor a színházteremben A dicsekvő varga. Mesejáték. Belépődíj: 10 Ft. Április 6-án, kedden 20 órakor a színházteremben Illés show. Xlinden jegy elkelt! Április 7-én, szerdán 18 órakor az ifjúsági klubban Fórum Kecskemét város közéleti veze­tőivel. Minden érdeklődőt szere­tette] várunk. Április 8-án, csütörtökön 18 óra­kor' a kamarateremben A nemzet eslnosodása. Tompa László elő­adói estje. Belépődíj: 15 Ft. Április 9-én, pénteken 10 órakor a színházteremben Burányi Ibo­lya gyermekműsora. Belépés díj­talan Április 9-én, pénteken 17.30 óra­kor a felnőttklubban 'A nagy ba­rokk I. Collegium Artium zenei tagozata. Előadó: Ittzés Mihály adjunktus. Belépődíj: 4 Ft. Április 10-én, szombaton 18 óra­kor a felnőttklubban A kiberne­tikáról és a számítástechnikáról tart előadást dr. Kalmár László akadémikus, egyetemi tanár. 469 Hatékonyabb az antibiotikumoknál Az ismert gyógyszerészeti ké- szítményeknél sokkal hatéko­nyabb anyagokat állítottak elő a Szovjet Tudományos Akadémia cibériai tagozata és a Lett Tu­dományos Akadémia munkatár­sai. A szerves szilíciumvegyüle- tek között olyanokat találtak, amelyek energikusan meggátol­ják a kórokozó mikroorganizmu­sok fejlődését és szaporodását. Számos esetben hatékonyabbnak bizonyultak, mint a széles körben alkalmazott antibiotikumok. Á szakemberek véleménye szerint a bioszilícium szervesvegyészet fej­lődése lehetővé teszi számos új szintetikus és természetes, bio­lógiailag aktív gyógyszer előállí­tását. Könyv .' ; l || V• |||^S8 a parasztság történetéről 9 Tyihon Hrennyikov „Szerelem a szerelemért”. A „Bolsoj” jubileuma A Szovjetunió Állami Akadémiai Nagyszínháza most ünnepli fenn­állásának 300. évfordulóját. A „Bolsoj’* néven emlegetett színház, amely kivételes helyet foglal el az országban működő 560 hivatásos színtársulat között, nevét 1825-ben kapta, amikor a leégett régi szín­ház helyén felépült új épületbe költözött. A „Bolsoj” igen sokat tett a szovjet nemzeti opera- és balett­iskola megteremtéséért. Mind mesterségbeliségét, mind művé­szi törekvéseit tekintve, példaké­pül szolgál az ország valamennyi színháza számára. A moszkvai művészek kapcsolatai az egyes köztársaságok kollektíváival- sok tekintetben gazdagítják azokat.. Rendkívül változatosak a szín­ház művészi megoldásai. Csaj­kovszkij „Hattyúk tava”, Adam „Giselle”-je esetében a klasszikus hagyományokat követték, ugyan­akkor Hacsaturján „Sparta- cus”-ában, Prokofjev „Rettegett Iván”-jában, Scsedrin „Anna Kar; renina”-jában bátran éltek az újítás adta lehetőségekkel. Ugyan­ez vonatkozik az operákra is. A Nagyszínház jubileumi évad­jának műsorán az orosz opera- és balettirodalom klasszikus alkotá­sai, szovjet szerzők művei--és ki­váló külföldi zeneszerzők alkotá­sai szerepelnek. Az új művek sem hiányoznak az évad műsorából. Már bemu­tatták Tyihon Hreimyikov ew- felvonásos balettjét, amelynek cí­me; Szerelem a szerelemért. A balettzene alapját a Sok hűhó semmiért című darabhoz írott kí­sérőzene alkotja, amelyet a kö­zönség már négy évtizede ismer, és azóta is szívébe zárt. A ko­reográfiát Jurij Grigorovics főba- lettmester irányításával egy fia­tal francia koreográfus, Vera Boccadoro készítetté. A balettegyüttesnek öt évvel ezelőtt lett a tagja Alekszandr Godunov és két hónappal később már Siegfrid herceg szerepét tán­colta. A balettművészet kiváló ismerői sem emlékeznek olyan tüneményes bemutatkozásra, mint az övé, annyira modern és érett táncosként tűnt fel a színpadon. A magas, karcsú, elegáns táncos nyolc nágy”szePepben'lép tna ftl,' s technikája-még-tovább -finomo~> dott. Erről tanúskodik-^az ' második moszkvai nemzetközi .ba­lettverseny, ahol első díjat nyert. Godunovval együtt nyert arany­érmet Nagyezsda Pavlova és Vja- cseszláv . Gorgyejev. Pavlova emellett megkapta a Nagyszín­ház Grand Prix-ét is, A fiatal A RÉGI POLGÁRI történet- írás egyik legfőbb bűnéül tud­ható be, hogy a királyok, had­vezérek, államférfiak bemutatá­sa, s a csaták, törvények stb. leírása mellett nem, vagy alig szentelt teret a nép életének. Akik fáradságos kétkezi mun­kájukkal tulajdonképpen a társa­dalom, az állam alapját képez­ték, azok tevékenységére nem ju­tott hely a könyvekben, tanul­mányokban. A marxista, vagy azzal rokon haladó történetírásra várt a feladat: ráirányítani' a fi­gyelmet az elnyomott osztályok igazi, valóságos életére, sorsára, törekvéseire, gondjaira és szen­vedéseire. Egyik európai hírű s rangú tudós történészünk, a hét eszten­dővel ezelőtt elhunyt Szabó Ist­ván vállalkozott arra többek kö­zött, hogy tanulmányok egész sorával bizonyítsa a parasztság életrevalóságát, s azt, hogy ez a társadalmi osztály a nehéz év­századok alatt; sokat tett a haza fennmaradásáért. Most megje­lent Jobbágyok — parasztok cí­mű impozáns külsejű és súlyos tartalmú kötetében a szerző a magyar parasztság ezeréves létét tekinti élt a tudós elmélyült ala­posságával. AZ AKADÉMIAI KIADÓ gon­dozásában napvilágot látott mű az Értekezések a magyar paraszt­ság történetéről alcímet vi­seli. Megtalálható lapjain mind­az, amit egyrészt történetileg a rómaiakig visszavézethető job­bágyságról, másrészt a részben ebből kinövő — de már tágabb értelemben értendő — paraszt­ságról tudni kell és érdemes. Hogy Szabó Istvánt mi izgatta- foglalkoztat.a legjobban egész élete során, árra legjobb, ha saját szavait idézzük: „a falu népének jeltelenül folyó, ám ki­apadhatatlan történelmi léte”. A mű lapjairól megtudjuk, hogy a jobbágyság fogalmán a mezőgazdasággal közvetlenül fog­lalkozó embereken kívül az ipar­űzőket, halászokat és bányászo­kat is értjük. A szó szerinti, il­letve szűkebb értelemben vett jobbágyság hármas tagozódású volt századokon keresztül: ide tartoztak a telkes jobbágyokon kívül a házas és háztalan zsellé­rek is. De sok mindent megtud­hatunk a fertályos gazdákról, kisbérlőkről, a részes födműve- lőkről, valamint a napszámosok­ról és úgynevezett belső cselé­dekről is. KÜLÖN ÉRTÉKE, becses ré­sze a kötetnek az a fejezet, amelyben a szerző a jobbágy- és a parasztnevek eredetét kutat­ja a nyelvészeket megszégyenítő alapossággal. Az 1351-es XVIII. törvénycikk eddig sok vitára al- alkalmat adó szövegmagyarázata, kritikai elemzése is lenyűgöző. Nincs helyünk a részletes ismer­tetésre, hát csupán annyit eme­lünk ki, hogy Szabó István sze­rint a törvénycikknek semmi köze sincs — mint eddig hitték tudósaink is .— a jobbágyfelsza­badításhoz; kizárólag a földes­úri bíráskodásról van szó ebben az esetben. Az eddigi félreérté­seket, illetve félremagyarázáso­kat a pontatlan utóközlések okozták elsősorban. Két nagy történelmi sorsfor­dulóhoz kapcsolódik a tanul­mánykötet két izgalmas fejezete. Az egyikben a hajdúk 1514-es' szerepét, s e társadalmi réteg eredetét vizsgálja, a másikban pedig azt a hatalmas küzdelmet elemzi, melyet Kossuth, a „lázas szavú” hazafi folytatott éveken keresztül a jobbágyfelszabadítá­sért. Magávalragadóan vezet vé­gig bennünket azon a hosszú és nehéz úton, amelyen végig „az úrbéli állapotból való kibonta­kozást” sürgette 'a szerinte is csodált későbbi kormányzó. Ér­dekes és nagyon elgondolkoztató az a rész is, mely a parasztság­nak a kapitalizmuson belüli éle­tére irányítja a figyelmünket. PARASZTSÁGUNK gazdálko­dásáról is sok szó esik. Olyan jellemző fogalmakkal ismerked­hetünk meg közelebbről, mint a villa (falu), a terra (település- forma), és mint a colonatus (egyéni mezőgazdasági termelési terület), a curtis (gazdasági ud­var) és a prédium (telep; később puszta). Ezeknek ismerete nélkül lehetetlen ma már a valóságnak megfelelő képet kialakítani a ré­gebbi századok történelméről. Varga Mihály ttBgua BViooiBimr 9 A „Bolsoj” Csipkerózsika című előadásából. lányqa.permi balettintézet ivéggős*., növendékeként yfjt 'F^äsft^tagrg«3 cosofc világvecsenyén'és,-[fellépései; szenzációt keltett. A szakembere­ket is meglepte természetes és minden kötöttségtől mentes tán­ca, s ami egy balettnövedéktől ugyancsak ritka — derűje és könnyedsége, tökéletes klasszikus tánctechnikája. Pavlova egycsapásra a közön­ség kedvence lett. A nézőtér rit­kán fogad lelkes ünnepléssel* fia­tal balerinát, ahogyan őt fogadta. Tanulmányait befejezve egy évig Permben dolgozott, majd a Nagy­színház tagja lett. Ez az idei az első évad, amelyet ott tölt, de máris a Giselle és a Diótörő fő­szerepeit táncolja. A Nagyszínház ifjú művészei a Szovjetunió különböző városainak balettintézeteiből kerülnek Moszkvába. Ügy mondják, hogy a csillagászok mindmáig nem tud­nak pontos választ adni arra, ho­gyan születnek a csillagok. Ki tudja, talán a hasonlóak fényé­től. A csillagászatot illetően talán nincs határozott válasz, de a Nagyszínházban ez a magyarázat igazán indokolt. APN — KS Az arany Buddha kalandos története 1935-ben Bangkokban, Thaiföld fővárosában kikötőbővités folyt. Ennek során egy félig lerombo- lódott templomot sikerült feltár­ni, egy 5 méter magas és 5,5 tonna súlyú Buddharszobonal, amelyet mészhabarcs borított. A kolosszus húsz esztendőn keresz­tül állt valahol egy fészerben. 1955-ben azután döntés született arról, hogy a szobrot elszállítják az egyik thaiföldi buddhista ko­lostorba. Csakhogy amikor a ha­talmas műalkotást darura kö­tötték, hogy felemelhessék, a szobor leszakadt és a földre zu­hant. Lepattogzott róla a habarcs, s előtűnt a szinarany, amelyből a szobrot készítették. Szakemberek óvatosan meg­tisztították Buddhát a habarcs­rétegtől, s csodálatos alkotás tá­rult a szemük elé. Az ülő szobor talapzatába szekrényke volt épít­ve, abban pedig egy csomó kul­csot találták. A kulcsok segít­ségével a műtörténészek kilenc részre tudták szétszerelni az óriási szobrot. Ugyanabban a szekrénykében leltek két hatal­mas gyöngyszemet is, amelyek „megelevenítették” a Buddha- szobor szemeit. A történészek és archeológu­sok közvetett adatok alapján ki­derítették, hogy a szobor a feu­dális Sukhothai-birodalom korai időszakából (1238—1370) szárma­zik. Lehetséges, hogy Nagy Ro­máméiig parancsára készítették. 1767-ben Ajuthia városa, amely több mint 400 éven át volt az első sziámi egyesült királyság fővárosa, a burmaiak támadá­sának középpontjába került. Hogy megmentsék a drága szob­rot, a csatornák és folyók rend­szerén lehajózva délre vitték, és habarcsréteg alatt, a régi, félig rombadölt templomban helyez­ték el. Az aranyból készült Buddha most Bangkok egyik templomát ékesíti. 10. Rettentő szitkozódások köz­ben fogadta a holtától ret­tegve remegő cselédség sfa rós hangon elmondott tudó­sítását, miszerint a kastély ura, Bomahidy Miklós éppen most nincs itt, mert hüsvétolni csalá­dostul bement Szatmár városába. Pedig a bőséges ragadmány re­ményén túl a vép rablót a bosz- szúvágy is idekecsegtette, az a hő kívánság, hogy itt kézbe kap­hatja, megkínozhatja, meg is öl­heti azt a Domahidyt, aki őt 1697-ben, a szatmári börtönben töltött raboskodásakor, mint Szatmár vármegye alispánja, el­követett bűneiről heteken át iszonytató kínzásokkal vallatta. Akármilyen volt ez a sereg, ki kellett mozdulni Klimócról. Az eleség elfogyott. Az eihberek — különösképpen a Tiszahátról ide­szorultak— morogtak. Bélüket —• ahogy mondogatták — marta a zabkenyér, a síkságra vágytak, ahol jobb kenyeret lehet enni. Odaátról, a magyar oldalról pe­dig jöttek a lelkes izenetek: jöj­jön minél előbb a fejedelem, mert a nép csapatostul várja, s minél tovább halogatja a kiindulást, an­nál inkább lohad az elszántság, úgy áhítja már a szabadulást a magyarság, hogy ha nem azonnal történik, keservében tán el is veszti kedvét, jés csalódottan, mo­rogva visszabujik a vackába, se­beit tovább 'nyalogatni. És várni — de most már csökkent re­ménnyel — az újabb hívásra, jel­adásra. S ami a fejedelem döntését — bár a sereg állapota igen-igen mélységes vívódásokra késztette — a tett felé billentette, az a tu­dósítás volt, amit sűrűn jövő­menő kémek, hírhozók egyaránt megerősítettek: a dolhai csata után gróf Károlyi Sándor lóha­lálában Bécsbe indult, magával vitte a dolhai hegyoldalban zsák­mányolt néhány koszos dobot, görbe lándzsát, tépett zsászlót — mint egykor Róma dicső légiói­nak győztes vezérei az ellenség­től elragadott hadijelvényeket —, hogy ezáltal is bizonyítsa hadve­zért elhivatottságát, elnyerje az udvar jutalmát — lehetőleg újabb birtokokban —, s ami a legfonto­sabb, hírül adja: nincs többé ku- rucveszedelem, a sziszegő kígyó már fészkében eltipratott Más oldalról jött hírek ugyanezt erősítették meg: munkácsi hír­hozók — a fejedelem családi bir­tokának jobbágyai — előadták, hogy az ott székelő, császári ez­red parancsot kapott az indulás­ra. Minthogy a dolhai mészárlás után többé nincs kurucveszede- lem, nem itt a birodalom észak­keleti csöndes csücskében, hanem a nyugati, franciák, bajorok elle­ni csatákban lesz majd szükség ezekre a császári katonákra. A fejedelem mélységes alázat­tal hitt az Isteni Gondviselésben. Nem elvakult misztikusok, babo­nások, jelekből olvasók, túlvilági sugallatokra hallgatók módján, hanem azzal a soha kétségbe nem vont hittel, hogy mindeneket az Is­ten teremtett, igazgat és tart meg: minden az ő akarata sze­rint történik. Az emberi szándé­koló és döntések csupán úgy szól­hatnak bele az Örök Igazság ér­vényesülésébe, hogy az Isten dönt fölöttük. Ha az Isten utálatosnak tartja az emberi akarat által megcélzott eredményt — meghiú­sítja az esendő ember szándékait. Ilyenformán az Örök Igazság böl­csessége nyilvánul meg mind a sikerben, mind a bukásban: ez utóbbi feltétlenül azzal magya­rázható, hogy nemtelen és Isten­hez méltatlan volt az ember szándéka. f . Hiúság, nagyravágyás, gőg és világi szellem :— mindezek az Örök Igazság ellenségei, s ha va­laki — történetesen éppen ő, a fejedelem — önhittségében csak magában bízik és saját okossá­gára hallgat, teljesen méltányos, hogy az Istene az Örök Igazság­nak megfelelően döntsön, és úgy irányítsa a történéseket, hogy a kevélységével elbizakodott em­bert megalázza és ráébressze: alázatosan ismerje el saját bű­nösségét, gyöngeségét, továbbá azt, hogy Isten gyöngéd és bölcs apa, a vétkes és elbizakodott em­ber pedig tékozló fiú. Klimóci töprengései közben — jeleket, üzeneteket, hívásokat egyaránt egybevetve — úgy ta­lálta, hogy ha mindenek az Is­teni Gondviselés jegyében történ­nek, akkor elérkezett a pillanat, amikor az emberi szándék az is­teni akarattal egybeesik. Odaát Magyarországon talpon van a lá­zasan reménykedő és várakozó nép, a Gondviselés úgy intézte, hogy ugyanezen történelmi pil­lanatban az egyetlen számításba vehető ellenséges fegyveres erő is — a munkácsi ezred — félre­vonul: szabad az út, sőt kívána­tos — indulni kell. Elindultak. Aztán olyan zűrza­varos és kilátástalan helyzetek következtek, amelyeket nem le­hetett többé az Isteni Gondvise­lés terhére írni. Csakis a fejede­lem elbizakodottságával, hiúságá­val, dicsőségvágyával, az okosság szabályának elhanyagolásával, fiatalos hevességével, vagyis az Örök Igazság megsértésével lehet magyarázni. Ügy döntött ugyanis, hogy ez­zel a túlnyomó többségében telje­sen fegyvertelen, hadviselésre tel­jességgel alkalmatlan tömeggel bevonul Magyarországba, meg­szállja Munkács városát — a vá­ros fölött kevélyesen és magasan uralkodott a gyermeki évekből oly jól ismert és vágyva vágyott- munkácsi vár —| itt a sereget rendbe szedi, felfegyverzi — be­várja Bercsényit, aki majd hoz­za lengyel földről a pénzbeli és katonai segélyt Azonban a bekövetkezett ese­mények azt bizonyították: az okosság és bölcs előrelátás nélkül elindított vállalkozás nem egye­zett a Gondviselés akaratával. A Montecuccoli-ezred valóban elin­dult, de néhány svadronja nem haladt olyan messzire, hogy az új zendülés hírére idejében vissza ne fordulhatott volna, s minthogy a várban is maradt jócskán hely­őrség, a diadalra — nemkülönben eleségre és bőséges italra — áhí­tozó felkelő sereg két tűz közé szorult S méghozzá milyen állapotban! Minthogy Munkács városa — ha ugyan városnak mondható a sze­gényes, fából épült szalmafedeles házak, porban-sárban fulladozó, kanyargós szűk utcák együttese — a Lengyelországba vezető ke­reskedelmi, ez idő tájt szeren­csétlen módon éppenséggel a bor­kereskedelem egyik államása volt, sok itt a pince, a pincékben sok a borral teli hordó. (Folytatjuk.) 9 Jurij Mazurok.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents